Előre, 1970. február (24. évfolyam, 6918-6941. szám)

1970-02-01 / 6918. szám

ELŐRE 2. oldal A város „fürdőszobája“ Valahányszor Resicán járok, blú­zomon, sálamon, kabátomon — szó­val az évszaknak megfelelő ruhámon — órákon belül rajta az acélváros sűrű levegőjének pecsétje: a por,­a füst, a korom. A levegő ipari szeny­­nyezettsége itt nem pusztán tudomá­nyos tanácskozás-téma, nem elvont elméleti kérdés, de nagyon is érzékel­­hető-látható valóság. Ilyen körülmények között az olyan nagyon is prózai dolgoknak, mint me­legvíz, szappan, mosókonyha, fürdő­szoba, zuhanyozó — érthetően nagy a becsük. Ez késztetett rá, hogy egy­szer ne a kohók perzselő melegéből, a hatalmas gépgyár vezérlőtáblái és próbapadjai mellől, de még csak nem is az üzletsorok kirakatán át vagy az új lakónegyedek pengehá­zainak legfelső emeletéről nézve te­kintsek be Resica hétköznapjaiba. Mert a város „fürdőszobája" és „mo- ■ sókonyhája" is sok jellemző érdekes­séget mondhat el a lakosság életfel­tételeiről, szociális-kulturális igényei­­ről-ellátottságáról, egészségügyi hely­zetéről. Hiszen nemcsak az egyének­re, hanem nagy közösségekre is ér­vényes a közmondás , tisztaság , fél egészség. Néhány jellemző és érdekes sta­tisztikai adatból szerettem volna ki­indulni, megközelíteni a téma szociá­lis-egészségügyi, sőt anyagi-életszín­vonalbeli összefüggéseit. A megye statisztikai igazgatóságán szívélyesen fogadtak, készségesen álltak rendel­kezésemre, amíg ... fel nem tettem az első kérdést : hány fürdőszoba van Resicán ? Úgy néztek rám, mint­ha azt kérdeztem volna : hány csil­lag van az égen ? Megpróbáltam könnyebbet kérdezni : nem tudják-e véletlenül, hogy hozzávetőlegesen mennyi a város mosószer-fogyasztá­sa ? Ha az előbbi kérdéstől csak meglepődtek, ezen már hangosan de­rültek .. Egyszóval szerencsétlen öt­letnek bizonyult statisztikai adatokat kérni a­­ statisztikusoktól. Nem volt más hátra, be kellett érnem az em­pirikus adatgyűjtögetéssel. Van, de fölösleges? ...................... »"Ilim .......................... Resicqnak egy városi közfürdője van Tíz évvel ezelőtt épült, emeletes, modern épület. Jó helyen van, a régi városközpontban, az új lakónegye­dekből közlekedő autóbuszjáratok szinte mindegyike kőhajításnyira ha­lad el mellette, tehát a­­ város legtá­volabbi részében lakók számára is könnyen és kényelmesen elérhető. Maga az épület kívül-belül pedánsan tiszta Tavaly generálozták, az IGOR (városgazdálkodási vállalat) több mint 150 000 lejt költött a fürdő javí­tására, korszerűsítésére. A földszin­ten és az emeleten 32 kádfürdő és zuhanyozó, egy gőzfürdő, egy szá­raz-meleg levegős terem és egy he­­verékkel ellátott pihenő szoba várja a fürdőzőket Ezenkívül tavaly beve­zették az iszap-pakolást is­­ orvo­si előírásra, szakképzett gondozónő kezeli az iszap-pakolást igénylő reu­más betegeket. Az iszapot Techir­­ghiolról hozta az IGOR egyik autó­ciszternája A jó feltételek tehát min­denképpen adottak s az IGOR még gyarapítja őket : a fürdő épületében frissítőket forgalmazó egység műkö­dik, a helybeli Prestarea szövetkezet kozmetikai műhelyt tart fenn és most folynak a tárgyalások a vállalat és a szövetkezet között borbély- és fod­rászműhely létesítésére is A fürdő kapacitása — 70 vendég óránként. De a csúcsforgalmat leszá­mítva — ilyenkor télen, szombaton­ként, de csak szombatonként — 400—400-an veszik igénybe a fürdő szolgálatait — nagyon kevés a láto­gatója a resicai közfürdőnek. Tíz-ti­zenöt személy naponta, reggel ki­lenctől este tízig. A fürdőnek mégis teljes kapacitással kell működnie — a vizet melegíteni, a termeket fűteni, a gőzt termelni nem lehet részlege­sen . .­. Nyáron a hét többi naplói­ban is többen látogatják — 50-en, 60-an — de napi működésének 13 órája alatt így is alig éri el egyet­len órai kapacitását ! A fürdő fenn­tartása — ráfizetéses vállalkozása az IGOR-nak. S a fürdőkihasználást bi­zony alaposan csökkentette 1969-ben a hosszúra nyúlt — négy teljes hó­nap — generáljavítás. Talán el is szoktatta tőle egy kicsit a lakossá­got. Örvendetes magyarázat A modern, jól felszerelt, jó feltéte­lekkel rendelkező közfürdő ilyen mér­vű kihasználatlanságának meg kell hogy legyen — és meg is van — a jól meghatározott oka és magyará­zata. A nagy ipari központ felnőtt lakosságának jelentős hányada a két mammut-üzem — a kohászati kombi­nát és a gépgyár — dolgozója. A két nagyüzem minden egyes osztá­­lyának-műhelyének megvan a maga üzemi fürdője. Éjjel-nappal működő, jól felszerelt fürdők ezek s a munka természetéből adódóan igen kevesen vannak azok, akik váltás végén nem veszik igénybe. Ezenkívül a nemcsa­ládos fiataloknak szállást adó ottho­nok — számszerint három legény- és egy leányszállás — mind központi fűtéses, hideg-melegvizes zuhanyo­zókkal, mosdókkal felszerelt ottho­nok. Az ittlakó többszáz fiatalnak sincs miért a közfürdőbe járni. Ma­rad tehát a lakosság nem alkalma­zott rétege : a háztartásukat vezető asszonyok, gyermekek, öregek. Csak­hogy Resicán ebből a szempontból is más a helyzet, mint az ország leg­­több városában, mert Resica az utób­bi években olyan tempóban épült, hogy az új lakónegyedek — például a lunca Pomostului, a Govondari, a Lunca Bírzavei és a többiek — külön­­külön is már szinte túlnőtték a régi várost. Az új blokklakások pedig mind fürdőszobásak, és mivel a víz és a fűtés a magánlakások nagy többségébe is be van vezetve, az utóbbi években a város családi há­zainak túlnyomó többségében is —­ ha már minden feltétel megvolt hoz­zá — berendezték a fürdőszobát. Eb­ből adódik, hogy a Berzava menti municípium több mint 66 000 lakosa közül még csúcsforgalom idején is csak alig félezren veszik igénybe a közfürdőt. Nagymosás —­ipari méretekben Ebből azonban távolról sem követ­kezik az, hogy Resicának nincs szüksége közfürdőre. Feltétlenül van, csak éppen egy kicsit ésszerűbben kell kihasználni. Az első lépések már meg is történtek ebben a tekintetben,, hiszen a fürdőépület pincéjében már régebben működik egy mosoda. Előbb csak intézmények számára mostak, később az otthonoktól (ezek­ben külön gyűjtőközpontokat is léte­sítettek) sőt magánszemélyektől is vállaltak ruhaneműt. A kezdeti egy helyett most már négy nagyipari mo­sókazán működik, szárítóberendezés és vasalóhengerek egészítik ki a mosoda felszerelését,­­ és a munka egyre több. A pincében azonban már nem lehet több mosógépet el­helyezni, ezért az IGOR vezetősége elhatározta, hogy a lakosság igényei­nek kielégítésére, a fürdőépület ész­szerűbb kihasználására és rentabili­­zálása érdekében is, az épületnek még egy szintjét mosodának rendezik be. A megmaradt egy szint — az emelet vagy a földszint — elegendő lesz még a szombati csúcsforgalom­ban is a fürdő rendszeres látogatói­nak. . Jó dolog, hogy az IGOR a moso­dai szolgáltatás, az ipari, méretű „nagymosás" bevezetésével is javítani próbál a közfürdő kihasználási fo­kán. De talán lehetne valamivel töb­bet tenni — az orvosi-egészségügyi szervekkel karöltve — azért is, hogy visszaszoktassák a közfürdőbe azokat a resicai lakosokat is, akik a hosz­­szúra nyúlt generálozás idején „le­morzsolódtak” a közfürdő látogatói közül, és ne csak szombatra, hanem a hét többi napjára is. Esetleg szé­­lesebb körű és összehangolt egész­ségügyi felvilágosító és propaganda­­tevékenységgel bővíteni lehetne a közfürdő-klientúrát a nagy ipari köz­pontba szüntelenül — nagyrészt fa­luról —■ áradó új betelepedőkkel. Egy elfelejtett határidő Hol fürödnek a resicaiak nyáron ? Kicsit furcsa felvetni ezt a kérdést tél derekán, mégis, most kell beszél­ni róla. Hogy miért, az kiderül az alábbiakból. 1968 február 25-én a municípium Lent elnevezésű városnegyedében, a Secul gát felé vezető úton meg­kezdték egy modern strand építését. Az építkezés értéke csaknem ötmillió, pontosabban 4 719 000 lej, átadási határidő 1969 június elseje volt. A tervekben két nagy úszómedence sze­repel, négy épület öltözéknek, az é­­pületekben felszerelt és szabadtéri zuhanyozók, orvosi rendelő, étterem, falatozó. Egyszerre kétezer személy befogadására alkalmas, igazán kor­szerű, szép, a jelentős ipari központ i­­gényeinek megfelelő strandfürdő épül Resicán. Csakhogy a határidő régen elmúlt, a strand még most sincs ké­szen és félő, hogy 1970 nyarára sem lesz. A fentebb felsoroltak ugyan már elkészültek — igaz, nem június elsejére, hanem augusztus végére, akkor hirtelenében meg is nyitották, s hála a tavaly őszi meleg időjárás­nak, csaknem egy hónapig­­ használ­ták is a resicaiak. Úgy, hogy a szom­szédos Grebla vízierőmű nyomással adott vizet a medencék számára, ezt a vizet azonban sem leereszteni, sem felfrissíteni nem tudták a hónap fo­lyamán. Mert az építők a leglényege­sebb dolog felépítését hagyták „más­korra" : a szivattyúállomás felépíté­sét. Enélkül pedig sem megtölteni, sem leereszteni a medencéket (a múlt évi „töltést" nem lehet és egészség­­ügyi szempontokból nem is szabad megismételni) a rendszeres vízfrissí­tést sem lehet megoldani. A­ kivite­lező vállalat — a resicai építő- és sze­relővállalat — ígéretet ugyan tett ,rá,­­ hogy idény kezdetéig felépíti a szi­vattyúállomást és befejez néhány ki­sebb, ugyancsak elmaradt munkát (például a strandot körülvevő kerí­tést), de az IGOR nem bízik, nem bízhat százszázalékosan szavakban, mert hiszen ígéretük tavaly is volt a befejezésre... Ezért nem árt, sőt szükséges már január végén a strandépítésről, azaz befejezésről beszélni Resicán. Mert kevés hazai városnak van na­gyobb szüksége szabadtéri „fürdő­szobára", üdítő friss vízre és napo­zóra, mint éppen Resicának. Mag Mária A felvételi versenyvizsgák kilátásainak elemzésekor egyik kartársam szelid mélabúval jegyezte meg: „A mi petrozsényi tanu­lóink azzal a csekély több­lettudással állnak a bizottság elé, amelyet tanórán kívüli erőfeszíté­seinkkel megadhatunk nekik. A na­gyobb számú, igényesen hozzáértő szülő közvetlen segítségének vagy közvetett ösztönzésének hiánya azonban jelentős hátrányt okoz“. Minden évben kifejti panaszát, hogy aztán kellemes csalódását elfe­lejtse kommentálni. Máskor nehe­zen ellenőrizhető statisztikai ada­tokkal igazolta, hogy a különböző városokban a szülők társadalmi beosztásának arányszámaihoz­­ ho­gyan idomul a tanulmányi színvo­nal, s az ennek megfelelő követel­mény-mérce az egyes iskolákban. Észrevételei mindenkor eltúlozták a családi környezethatás jelentősé­­­gét és bizonyos mértékig degradálták az intézményes oktató-nevelő munka minőségileg is megkülönböztethető szerepét. A családi példa és irányítás fon­tosságát én is elismerem, de úgy lá­tom, hogy a tanári többleterőfeszítés — ha létezik — megközelítő egyen­súlyt tud teremteni az ifjúságnak az életre való előkészítésében ott és akkor is, ahol a gyermekekkel gya­rapodó évek mögött a szülői hozzá­értés lemarad. E kérdéssel kapcsolatban nem hagyjuk figyelmen kívül oktató-ne­velő munkánk jelenkori időszerű­ségét és távlatát, melyet két szerve­sen összefüggő és biztató tényező határoz meg. Egyik az, hogy az if­júság irányításának intézményi ha­tósugara mind gazdasági, mind er­kölcsi-világnézeti szempontból egy­re inkább tágul : az állam a családi kötelességek egyre jelentősebb há­nyadát fedezi. A másik, távlatibb jellegénél fogva reményt keltő : a műveltségi színvonal országos mére­tű növekedése mélyebb pedagógiai kultúrával rendelkező szülőket ígér a jövőnek. Ám ha megmaradunk a jelenlegi adottság tényeinél, megállapíthat­juk, hogy az iskola és a család együttműködésének sokszor hangoz­tatott követelménye más-más szí­nezetet ölt a szülői hozzáértés és akarat tényleges hozzájárulásától függően. Az önmagukkal szemben igényes szülők tágabb közösségének ösztönző példája lendíti a színvona­lat, s a többi szülőből — legkeve­sebb — a nyomon követés akaratát váltja ki, s már ez is valami.. Ha most megpróbálom a hozzáér­tés és akarat viszonya szerint vizs­gálni a család közreműködését az oktató-nevelő munka teljesítésében, kartársammal ellentétben megálla­pítom, hogy hátrányosabb helyze­tünk felett keseregni nincsen éppen okunk, mert amit elveszítünk a vá­mon, a réven mégis kárpótolhat­juk. Városunk jellegzetesen nehézipari központ. A líceumi tanulók szülei­nek több mint hetven százaléka bányász vagy a nehézipar egyéb ágának dolgozója. Az általános isko­lákban ez a számarány magasabb, s a foglalkozástól független emberi magatartás szerint válogatatlanabb. Nemcsak közönyösségre, alkoholiz­musra, zilált családi viszonyokra gondolok. A gyermekek jövőjével kapcsolatos perspektívátlanság, mint eredendő és visszaható tényező, gyakran egyoldalú erőfeszítéssé teszi­­az iskolai és családi nevelés közötti összhang-teremtés igényét. Olykor a líceumban is találkozunk kimondott vagy sejtetett felelősség­­áthárítással : azért járatom a gyer­mekem iskolába, hogy neveljék és tanítsák. Ennél az elvétve jelentke­ző magatartásnál sokkal gyakoribb a líceumba járó tanulók szüleinél, hogy gyermekeik jövőjére vonatko­zó szándékaikban határozott kontú­rok jelentkeznek. Bányász apa ide­álnak nevezhetném a helyi bánya­­mérnöki főiskolát,­­ mely évente majdnem félszáz végzett növendé­künket elnyeli. A legértelmesebbek továbbtanítá­­sát ma már nem szükséges hangsú­lyoznunk. Az élet szolgáltatja a megfelelő propagandát. Egyik szülő erről így nyilatkozott : „Az én nagyapámig mezítláb vagy bocskor­­ban, de egymásba illettek az ősök lábnyomai. Első voltam, aki új csa­pást találtam : aknász vagyok. Fel­jebb is vezet ösvény, s ami rajtam múlik, mindent megteszek gyerme­kemért“. Mindent megteszek mondta, de a mi tanulóink szüleinek többsége ezen csak az anyagi fede­zetet érti. Ennek árnyoldala egyes tanulók kiemelt anyagi ellátottsága, mely — előfordul — hol az iskolai fegyelmi szabályzattal, hol az osz­tályközösséggel is szembeállítja az illetőt. A fiatalsága elmulasztott örömeit gyermekeiben kárpótló szü­lő példája ismert, s nincs is addig baj, amíg mértékkel történik. Mi­helyt azonban az önzés, követelőd­­zés, elkényeztetettség, affektáló kis­asszonyosság és koraérettség vadhaj­tásait tenyészi, a „megállj“-t paran­csoló iskolafegyelem szembefordítja a családot a tanári karral. A fia­talságukat leányaikkal újra élő anyák szinte meggyőzhetetlenek. Kirívó eset ? Általánosabbnak mondható az a tényező, hogy az anyák többsége nem vesz részt a termelőmunkában, s a családi vi­szonylatokban elég gyakori az a csökevény forma, melyről Engels találóan jegyezte meg : „__a férfi a burzsoá, a nő képviseli a proleta­riátust". Megjegyzem : többnyire megbecsült „proletariátus“, mind­amellett „ c­iucsok boltja —“, s egyes-egyedül az ő „nyakába varr­­va“ a gyermeknevelés. Kiveszett az egyszerű ember — egykor nem i­­ indokolatlan — fé­lelme, hogy az „úrrá taníttatott“ gyermek lenézheti majd szüleit. A bányászszülők nem tartanak igényt gyermekeik jövőbeli támogatására. Van tartalékuk és öregségükre al­­kotmányilag szavatolt biztosítékuk. Viszont nem mindegyikük tudja hétköz- és vasárnapjait művelteb­ben tartalmasítani. Az „unalmas pihenésbe“ fulladt órák otthoni mo­­notonságát a gyermekek veszik ész­re, akiknek fiatalságából és gyara­podó műveltségéből fakadó halk lázadozását a szülők nem is sejtik. A városi környezet jóformán a minimálisát sem adja meg az ifjak művelt társasági szórakozásához. Ehhez járul a család miliő­ hatása, melynek — jórészt jogtalan — kéz­­legyintő elutasításával találkoztam annak­ a közvélemény-kutatásnak során, melyet tanulóimmal végez­tem. A motivált „kifakadások“ el­sősorban az apák „drágán olcsó“ kedvtelését, az italt ítéli el. „Ha az egyetem után városban sikerül el­helyezkednem — írja egy tizenkette­­dikes — akkor is tehenet veszek, és itatom, itatom tejjel a fiamat, hogy undorodjék a pálinkától.“ „Ná­lunk családi ünnep minden új sző­nyeg — írja a másik —, s nagyon sokszor ünnepelünk. Szüleim nem tudják mibe ölni a pénzt, mahol­nap a falakat is szőnyegek borítják, s én a kínos rendben nem tudok hová lépni. Dicsekednek, hogy mi­lyen józanul és praktikusan élünk. Inkább azt érzem, hogy­ nagyon szegények vagyunk.“ A korszerű életfelfogás kialakítása az iskola ér­deme, és ez az érdem sok ilyen és hasonló esetben elkerülhetetlen kö­vetkezményként állítja szembe az ifjút otthonával. Meglehetősen visz­­szás elégedettség domborodott ki az egyik vallomásból: „Engem már nem nevelnek otthon , nem is tud­nak, de nem is kell. Legyen meg az embernek mindene egy nyugodt környezetben, s a többi megy ma­gától“. Szó sincs róla, hogy igaza volna ! A tizenöt-tizenkilenc évesek viharai nem nélkülözhetik a ben­sőségesebb megközelítésre alkalmas szülői figyelem okos tanácsát. Annak érdekében, hogy a szülők­nek gyermekeik tanulmányi megse­gítésére vonatkozó ismereteimet konkrét példákkal támaszthassam alá, régi tervemet valóra váltva összehívtam az apák értekezletét. A bágyadt vasárnapi fény kemény és kipróbált arcokon hunyorgott. Ren­geteg előkészítő munka és meggyő­zés ellenére csak tizenhárman ve­rődtünk össze, de egyikünk sem volt babonás. Nem számítottam új dolgok felfedezésére, nem is csodál­koztam tehát, amiért nem értették azonnal a kérdést: hogyan járul­nak hozzá gyermekeik értelmi fej­lődéséhez ? Egyikük arról kezdett beszélni, hogy az ő fia­­ minden kedvére való könyvet megvehet, a másik a rádióját és a televízióját kezdte dicsérni. Végre megnyílt a zsilip az őszin­teség kristálytiszta vizével. Az ál­láspontok lényeges eltérést nem mutattak, többségük valamikor tényleges segítséget nyújtott tanuló­gyermekének számtanban, történe­lemben és irodalomban. E három tantárgy nevét hallottam csak, de nem mintha egyikük a másiktól felkapta volna, hanem meggyőződ­hettem, hogy tényleges ismeretem­lékkel és olvasottsággal rendelkez­nek­ e tudományok terén. „Csakhogy —•" szólt egy idősebb sörfőmester — nem így kell feltenni a­ kérdést: hogyan segítjük mi gyermekeink értelmi fejlődését,, hanem hogyan segítik ők a mi kíváncsiságainkat, ha elmosódott tudásunkat olykor felfrissíteni szeretnék ?“. — Hogyan ? — kapaszkodom a kérdésbe. „Az­­enyém elnézően mosolyog, mintha mondaná , minek ezt tudni magának !“ „Ezt én nem mondha­tom — folytatta a mellette ülő.—,­ mert az enyém úgy belemelegszik magyarázatába, hogy tudós lehet­nék, ha hagynám magam.“ „Én bi­zony hagyom vette át a szót a harmadik —, spert szakmai tanfo­­lyamot végzek.“ „Az enyém — foly­tatta a negyedik — azt mondta, hogy a legfőbb tudást én adtam neki élettapasztalatommal.“ Ezt vártam, ugyanis az élettapasz­talat adja azt a tudásfölényt, mely­­lyel a legegyszerűbb szülő is, a csa­ládi otthon falain túlnövő gyermeke fölé emelkedik. S ha ezt átadja ne­ki, akkor a család már nemcsak ne­vel, hanem tanít is. Líceumi színvonalon nem elsősor­ban a szülők hozzáértésében látom az iskola és a család együttműköd­é­­sének láncszem-találkozását hanem a jobbra, többre hivatottság köte­lességének akarásában, mely a­ fel­nőttek munkabeosztásától szinte függetlenül él vagy ébresztésre szo­rul. Ha az iskola a szülők pedagógiai kultúrájának alapvetésekor ezt te­kinti gyökeret kapaszkodtató talaj­nak, ha szociabilitás és ismeret­­anyag terén sikerül többleterőfeszí­­téssel kitöltenie az űröket, akkor az, amit ma még helyi objektivitásnak tartunk, másodrendűvé zsugorodik, s a kiteljesedés nagyobb küzdelmét nem fogja megsínyleni a hivatás . .. Juhász Zoltán tanár Petrozsény ÖSSZEHÍVTAM az apák értekezletét Iskola és társadalom (Folytatás az 1. oldalról) mával. Közel kétéves tapasztalat áll már mögöttem a titkári munká­ban s elmondhatom, nem érzek olyasmit, hogy fakulnának az isme­reteim. Sőt, bizonyos vonatkozásban még közelebb kerültem hivatásom lényegéhez, sokoldalúbban érvénye­síthetem ismereteimet. Először is, mint gyámhatósági megbízottnak gyakran kell intéznem olyan problé­mákat, amelyek megkövetelik a csa­ládjogi törvénykönyv alapos ismere­tét. Gyakran kell foglalkoznom pél­dául a kiskorúak nevelésének, az el­tartási szerződéseit betartásának el­lenőrzésével. De hadd említsek egy konkrét esetet. Nemrég a gyámható­ság megállapította, hogy M. V. fia­talkorú lány rossz nevelésben része­sül. Anyja gyakran nem engedte is­kolába, megverte és erkölcstelen élet­módjával károsan hatott a gyermek­re. A családjogi törvénykönyv 104. szakasza értelmében személyesen indítottam törvényszéki eljárást — nyilván a gyámhatóság nevében — azért, hogy a lány megfelelő kör­nyezetbe kerülhessen. M. V. a gyám­hatóság intézkedése nyomán máris jó helyen van, O. Z. családja fo­gadta be, ahol minden feltétel biz­tosított helyes neveléséhez. Mikor ide jöttem, sokan nem tudták, ho­gyan kell helyesen eljárni hagyaté­­­*ozás esetén Emid':' néha nem ügyek is a törvényszéken végződtek. Az adásvételi szerződések megköté­se, a tetki*1­. házak és mó* ingatla­nok vásárlása ügyében való eljárás tekintetében is nagy segítség szá­momra a jogi képzettségem. Több ezzel kapcsolatos dolgot tisztáztunk a lakosság előtt s az embereknek — a helyes eljárás ismeretében —■, nem kell fölöslegesen járkálniuk, költe­kezniük. Gheorghe Drăgonu?, a nagysomkúti községi néptanács titkára: — Előző­leg a Somkút rajoni ügyészségen dolgoztam, így van összehasonlítási alapom annak felmérésére, hogy mit jelent szakmai szempontból is je­lenlegi munkám Egy ilyen nagy köz­ségben, mint Somkút, lépten-nyo­­mon hasznát veszem jogi képzettsé­gemnek. Mióta titkár vagyok és sok­kal többet foglalkozom közügyi problémákkal, mint azelőtt, közvet­lenebbek hozzám az emberek, bát­ran elmondanak olyan dolgokat is, amit az ügyésznek nem mondtak el. Gondolom, a nagyobb bizalom egyebek­ közt azzal magyarázható, hogy igyekszem helyesen, a törvé­nyek szellemében megoldani ügyes­bajos problémáikat. Nem dicsekvés­képpen mondom, de ha már a mun­kámról van szó, hadd említsem meg, hogy a múlt napokban úgy beszél­tek községünkről a megyében, mint ahol egyre kevesebb a törvénysértés, a néptanács mellett működő bírás­kodási bizottság, más nagyobb köz­ségekhez viszonyítva, aránylag ke­vés ügyet tárgyalt. Ha a lakosság jobban megismeri a törvényességet, a társadalmi együttélési normákat és azok tiszteletben tartására nevel­jük őket, természetszerűen csökken a vitás ügyek s a kihágások szá­ma. Több apró családi összekocca­nás, nézeteltérés ügyében nem került ..sor a bíráskodási bizottság össze­hívására, mert a felek kibékültek miután elbeszélgettünk velük. De nemcsak az emberek közti viszony­ban, a lakossággal való kapcsola­taimban, hanem a község különböző szerveivel, gazdasági és kereske­delmi egységeivel való kapcsolata­inkban is segítségemre vannak jogi ismereteim. Nyilvánvaló, hogy a községi nép­tanácsok titkári munkaköre mind kevésbé tölthető be jól jogi ismere­tek nélkül. Erről Csornai Miklós, a pálfalvi — Szatmár megye — népta­nács titkára is sokat tudna mondani. Csornai Miklós középiskolai végzett­séggel került a néptanácshoz, majd beiratkozott a jogi fakultás levele­ző tagozatára s jelenleg a diploma­vizsgára készül. Ma, a megszerzett jogi ismeretek birtokában — bár a közigazgatási-területi átszervezés e­­redményeként a község sokkal több falut egyesít — könnyebben eleget tud tenni feladatainak, több időt fordíthat a gyakorlati kérdések meg­oldására. Ő a község „jogtanácso­sa" s olyannyira megnyerte az em­berek bizalmát, hogy még intimebb családi problémákban is sokan for­dulnak hozzá tanácsért. Sajnos azon­ban igen kevés még községeinkben a jogász-titkár, pedig az igény egyre nagyobb. Máramaros megyében csupán a fentebb idézett két személy Kolozs megyében mindössze egy, Maros megyében pedig­ egyetlen jo­gász-titkár sincs falun ! Ugyanakkor száz meg száz jogász dolgozik váro­son könyvelői, anyagkezelői és más hasonló beosztásban. Kolozsváron, Temesváron és a többi nagyváros­ban akadnak könyvtáros, sőt italki­mérő jogászok is. Aurel Vasilescu, a Kolozs megyei néptanács titkára tá­jékoztatott arról, hogy a megyében jelenleg is több községi néptanács­nál betöltetlen a titkári állás — pél­dául Tordaszentlászlón és Kecseden. Mindkét község aránylag elég kö­zel van Kolozsvárhoz — az előbbi 15, az utóbbi 45 kilométerre — még­sem jelentkezik egyetlen jogász sem bár többnek is felajánlották. Pedig az esetek többségében anyagilag is ér­dekeltek volnának abban, hogy fa­lun dolgozzanak. Egy jogász népta­nácsi titkárnak általában nagyobb a fizetése, mint például egy üzemi jogtanácsosnak. Igaz, erről is szólnunk kell, nem mindegyik községben adnak megfe­lelő lakást a jelentkezőknek. Pedig éppen Gheorghe Dragánus nagy­­somkúti néptanácsi titkár is egyebek között azért vállalta ezt a munkát, mert jó lakást kapott a községtől minden szükséges feltételt megte­remtettek ahhoz, hogy családjával együtt itt telepedjen le. A községek vezetőinek ajánlatos megbarátkoz­niuk a gondolattal, hogy a jogász­nak épp úgy hozzá kell tartoznia a faluhoz, mint a pedagógusnak, az orvosnak és az agrármérnöknek, hogy épp úgy, nélkülözhetetlenné fog válni a jelenléte, mint más vég­zettségű értelmiségieké. A jogász jelenléte mindenekelőtt a község, a lakosság érdeke. Fogadják hát őket mindenütt olyan figyelmességgel, tö­rődéssel, mint az orvost és az agro­­nómust. S úgy véljük, hogy e tekin­tetben a megyei néptanácsok is töb­bet tehetnek. Nem elég csak felaján­lani a jogászoknak az üres népta­nácsi-titkári posztokat, de tenni is kell értük, hogy jól érezzék magu­kat új munkahelyükön. El kellene oszlatni az olyan szemléletet is, mely szerint a községi néptanácsi-titka amolyan hivatalnok aki be van zár­va egy irodába és örökösen aktá­kat gyárt. A jogász falun sem bürokrata - bár még elég sok a papírmunkája i­s, hanem a közélet cselekvő rész­vevője, akire nem az irodának, ha­nem a lakosságnak van szüksége ! JOGÁSZ FALUN Az elmúlt esztendőben 825 000 ember töltötte szabadságát üdülő- és fürdőhelyeinken. A vonzó helyek egyike volt Predeál is. Képünkön s Predeák­ téli panoráma. 1970. FEBRUÁR 1., VASÁRNAP LEVELEK, VÁLASZOK BREHNER GYULA, Csíkszereda! „Több idős sporthorgász“ nevében írt levelében azt kérte„illetékes helyen járjunk el“, hogy a 70 éven felüli tagok részesüljenek 50 száza­lékos kedvezményben, mint régebb. A Vadászok és Sporthorgászok Ál­talános Szövetsége végrehajtó bi­zottsága — amelyhez kérését továb­bítottuk — közölte, hogy a Szövetség (AGVPS) 1969. februári országos konferenciája határozatával meg­szüntette az 1968-ig érvényben lévő gyakorlatot, miszerint az idősebb sporthorgászok tagságidíj-kedvez­­ményben részesültek. Ezek szerint kérésük nem teljesíthető. A folyóvizek (ez esetben az­­Olt) szennyeződésének megszüntetése il­letve megelőzése érdekében felvet­ték a kapcsolatot a kérdésben kom­petens Állami Vízügyi Felügyelőség­gel. . .-'­- Ha az autóbusz kijárna Sóváradig... - közigazgatásilag Szovátához tartozó falu lakosságát régóta fog­lalkoztató (és régóta megoldásra váró) utasszállítás és a váróterem ügyében írt levelet egy­­sóváradi Ol­vasó. " Szováta város néptanácsa ismeri az ügyet, hiszen a sóváradi lakosok minden alkalmat megragadnak, hogy kérésüket felvessék — olvassuk a válaszban. TXT­A váróterem ügyének megoldása folyamatban van; a Fogyasztási Szövetkezet vezetősége megígérte, hogy kiüríti a (váróteremnek épült) helyiséget. Autóbusz-ügyben a városi népta­nács is kérvényezett — szóban és írásban — feletteseinél, de ezidáig eredménytelenül. Múlt év tavaszán közlekedett egy autóbusz ezen a vo­nalon,­ de felszámolták. ~­A~ Maros megyei néptanácstól tudjuk, hogy a járatot annak idején kísérleti jel­leggel hagyták jóvá, de a nyári sze­zon kezdetén megszüntették, mert a vásárhelyi községgazdálkodási vál­lalatnak — amely a szovátai helyi utasszállítást is ellátja — kevés ko­csija van és a létezőket elsősorban a fürdővendégek szállítására kellett használni. A megyei néptanács te­hát „kísérleti jelleggel“ hagyta jóvá a járatot, de nem azért szüntette meg, mert nem volt kifizetődő, ha­nem azért, mert kevés az autóbusz. Ez utóbbi érvet el lehet, fogadni — „objektív ok“ — de mire volt jó akkor a kísérlet ? —­szerk. megj.) A szová­­tai néptanács válaszában megjegy­zi, hogy a járat — ~árjn£g. létezett — kifizetődő volt. Ugyanis ahelyett, hogy 15—20 percig állt volna a vas­útállomás előtt, megjárta Sóvára­­dot­ (oda-vissza mindössze 4 km). Nem tudjuk, hogy a megyei népta­­nácsnál ismerik-e ezeket a részlet­­kérdéseket. A fentiekből minden­esetre az derül ki, hogyha az autó­busz kijárna Sóváradig, nem befo­lyásolná károsan a városközi utas­szállítást, viszont jövedelmezőbb lenne. Tehát a vállalat is jól járna, a sóváradiak is elégedettek lenné­nek. Kérésük a szovátai néptanács vezetőinek­ vélemén­ye szerint is indokolt, mert: „a Szovátán dolgo­zók, iskolások, stb. órarendje nem egyezik az ITA járatainak menet­rendjével , egyébként is "ezek az autóbuszok sokszor annyira zsúfol­tak, hogy nem tudják felvenni őket. Számos sóvéradi lakosnak van dol­ga a néptanácsnál is, de reggel 8 és déli 2 óra ..között egyetlen autóbusz sincs Szováta felé !“ "VGI A fentiekre való tekintettel java­soljuk a megyei néptanácsnak, de­­"SSB&tjék me*"~ «MgfilelC&inten — a szovátai vezetőkkel az említett 20 percnyi „holtidő“ kihasználását. Barabás Béla

Next