Előre, 1970. február (24. évfolyam, 6918-6941. szám)
1970-02-01 / 6918. szám
ELŐRE 2. oldal A város „fürdőszobája“ Valahányszor Resicán járok, blúzomon, sálamon, kabátomon — szóval az évszaknak megfelelő ruhámon — órákon belül rajta az acélváros sűrű levegőjének pecsétje: a por,a füst, a korom. A levegő ipari szenynyezettsége itt nem pusztán tudományos tanácskozás-téma, nem elvont elméleti kérdés, de nagyon is érzékelhető-látható valóság. Ilyen körülmények között az olyan nagyon is prózai dolgoknak, mint melegvíz, szappan, mosókonyha, fürdőszoba, zuhanyozó — érthetően nagy a becsük. Ez késztetett rá, hogy egyszer ne a kohók perzselő melegéből, a hatalmas gépgyár vezérlőtáblái és próbapadjai mellől, de még csak nem is az üzletsorok kirakatán át vagy az új lakónegyedek pengeházainak legfelső emeletéről nézve tekintsek be Resica hétköznapjaiba. Mert a város „fürdőszobája" és „mo- ■ sókonyhája" is sok jellemző érdekességet mondhat el a lakosság életfeltételeiről, szociális-kulturális igényeiről-ellátottságáról, egészségügyi helyzetéről. Hiszen nemcsak az egyénekre, hanem nagy közösségekre is érvényes a közmondás , tisztaság , fél egészség. Néhány jellemző és érdekes statisztikai adatból szerettem volna kiindulni, megközelíteni a téma szociális-egészségügyi, sőt anyagi-életszínvonalbeli összefüggéseit. A megye statisztikai igazgatóságán szívélyesen fogadtak, készségesen álltak rendelkezésemre, amíg ... fel nem tettem az első kérdést : hány fürdőszoba van Resicán ? Úgy néztek rám, mintha azt kérdeztem volna : hány csillag van az égen ? Megpróbáltam könnyebbet kérdezni : nem tudják-e véletlenül, hogy hozzávetőlegesen mennyi a város mosószer-fogyasztása ? Ha az előbbi kérdéstől csak meglepődtek, ezen már hangosan derültek .. Egyszóval szerencsétlen ötletnek bizonyult statisztikai adatokat kérni a statisztikusoktól. Nem volt más hátra, be kellett érnem az empirikus adatgyűjtögetéssel. Van, de fölösleges? ...................... »"Ilim .......................... Resicqnak egy városi közfürdője van Tíz évvel ezelőtt épült, emeletes, modern épület. Jó helyen van, a régi városközpontban, az új lakónegyedekből közlekedő autóbuszjáratok szinte mindegyike kőhajításnyira halad el mellette, tehát a város legtávolabbi részében lakók számára is könnyen és kényelmesen elérhető. Maga az épület kívül-belül pedánsan tiszta Tavaly generálozták, az IGOR (városgazdálkodási vállalat) több mint 150 000 lejt költött a fürdő javítására, korszerűsítésére. A földszinten és az emeleten 32 kádfürdő és zuhanyozó, egy gőzfürdő, egy száraz-meleg levegős terem és egy heverékkel ellátott pihenő szoba várja a fürdőzőket Ezenkívül tavaly bevezették az iszap-pakolást is orvosi előírásra, szakképzett gondozónő kezeli az iszap-pakolást igénylő reumás betegeket. Az iszapot Techirghiolról hozta az IGOR egyik autóciszternája A jó feltételek tehát mindenképpen adottak s az IGOR még gyarapítja őket : a fürdő épületében frissítőket forgalmazó egység működik, a helybeli Prestarea szövetkezet kozmetikai műhelyt tart fenn és most folynak a tárgyalások a vállalat és a szövetkezet között borbély- és fodrászműhely létesítésére is A fürdő kapacitása — 70 vendég óránként. De a csúcsforgalmat leszámítva — ilyenkor télen, szombatonként, de csak szombatonként — 400—400-an veszik igénybe a fürdő szolgálatait — nagyon kevés a látogatója a resicai közfürdőnek. Tíz-tizenöt személy naponta, reggel kilenctől este tízig. A fürdőnek mégis teljes kapacitással kell működnie — a vizet melegíteni, a termeket fűteni, a gőzt termelni nem lehet részlegesen . .. Nyáron a hét többi naplóiban is többen látogatják — 50-en, 60-an — de napi működésének 13 órája alatt így is alig éri el egyetlen órai kapacitását ! A fürdő fenntartása — ráfizetéses vállalkozása az IGOR-nak. S a fürdőkihasználást bizony alaposan csökkentette 1969-ben a hosszúra nyúlt — négy teljes hónap — generáljavítás. Talán el is szoktatta tőle egy kicsit a lakosságot. Örvendetes magyarázat A modern, jól felszerelt, jó feltételekkel rendelkező közfürdő ilyen mérvű kihasználatlanságának meg kell hogy legyen — és meg is van — a jól meghatározott oka és magyarázata. A nagy ipari központ felnőtt lakosságának jelentős hányada a két mammut-üzem — a kohászati kombinát és a gépgyár — dolgozója. A két nagyüzem minden egyes osztályának-műhelyének megvan a maga üzemi fürdője. Éjjel-nappal működő, jól felszerelt fürdők ezek s a munka természetéből adódóan igen kevesen vannak azok, akik váltás végén nem veszik igénybe. Ezenkívül a nemcsaládos fiataloknak szállást adó otthonok — számszerint három legény- és egy leányszállás — mind központi fűtéses, hideg-melegvizes zuhanyozókkal, mosdókkal felszerelt otthonok. Az ittlakó többszáz fiatalnak sincs miért a közfürdőbe járni. Marad tehát a lakosság nem alkalmazott rétege : a háztartásukat vezető asszonyok, gyermekek, öregek. Csakhogy Resicán ebből a szempontból is más a helyzet, mint az ország legtöbb városában, mert Resica az utóbbi években olyan tempóban épült, hogy az új lakónegyedek — például a lunca Pomostului, a Govondari, a Lunca Bírzavei és a többiek — különkülön is már szinte túlnőtték a régi várost. Az új blokklakások pedig mind fürdőszobásak, és mivel a víz és a fűtés a magánlakások nagy többségébe is be van vezetve, az utóbbi években a város családi házainak túlnyomó többségében is — ha már minden feltétel megvolt hozzá — berendezték a fürdőszobát. Ebből adódik, hogy a Berzava menti municípium több mint 66 000 lakosa közül még csúcsforgalom idején is csak alig félezren veszik igénybe a közfürdőt. Nagymosás —ipari méretekben Ebből azonban távolról sem következik az, hogy Resicának nincs szüksége közfürdőre. Feltétlenül van, csak éppen egy kicsit ésszerűbben kell kihasználni. Az első lépések már meg is történtek ebben a tekintetben,, hiszen a fürdőépület pincéjében már régebben működik egy mosoda. Előbb csak intézmények számára mostak, később az otthonoktól (ezekben külön gyűjtőközpontokat is létesítettek) sőt magánszemélyektől is vállaltak ruhaneműt. A kezdeti egy helyett most már négy nagyipari mosókazán működik, szárítóberendezés és vasalóhengerek egészítik ki a mosoda felszerelését, és a munka egyre több. A pincében azonban már nem lehet több mosógépet elhelyezni, ezért az IGOR vezetősége elhatározta, hogy a lakosság igényeinek kielégítésére, a fürdőépület észszerűbb kihasználására és rentabilizálása érdekében is, az épületnek még egy szintjét mosodának rendezik be. A megmaradt egy szint — az emelet vagy a földszint — elegendő lesz még a szombati csúcsforgalomban is a fürdő rendszeres látogatóinak. . Jó dolog, hogy az IGOR a mosodai szolgáltatás, az ipari, méretű „nagymosás" bevezetésével is javítani próbál a közfürdő kihasználási fokán. De talán lehetne valamivel többet tenni — az orvosi-egészségügyi szervekkel karöltve — azért is, hogy visszaszoktassák a közfürdőbe azokat a resicai lakosokat is, akik a hoszszúra nyúlt generálozás idején „lemorzsolódtak” a közfürdő látogatói közül, és ne csak szombatra, hanem a hét többi napjára is. Esetleg szélesebb körű és összehangolt egészségügyi felvilágosító és propagandatevékenységgel bővíteni lehetne a közfürdő-klientúrát a nagy ipari központba szüntelenül — nagyrészt faluról —■ áradó új betelepedőkkel. Egy elfelejtett határidő Hol fürödnek a resicaiak nyáron ? Kicsit furcsa felvetni ezt a kérdést tél derekán, mégis, most kell beszélni róla. Hogy miért, az kiderül az alábbiakból. 1968 február 25-én a municípium Lent elnevezésű városnegyedében, a Secul gát felé vezető úton megkezdték egy modern strand építését. Az építkezés értéke csaknem ötmillió, pontosabban 4 719 000 lej, átadási határidő 1969 június elseje volt. A tervekben két nagy úszómedence szerepel, négy épület öltözéknek, az épületekben felszerelt és szabadtéri zuhanyozók, orvosi rendelő, étterem, falatozó. Egyszerre kétezer személy befogadására alkalmas, igazán korszerű, szép, a jelentős ipari központ igényeinek megfelelő strandfürdő épül Resicán. Csakhogy a határidő régen elmúlt, a strand még most sincs készen és félő, hogy 1970 nyarára sem lesz. A fentebb felsoroltak ugyan már elkészültek — igaz, nem június elsejére, hanem augusztus végére, akkor hirtelenében meg is nyitották, s hála a tavaly őszi meleg időjárásnak, csaknem egy hónapig használták is a resicaiak. Úgy, hogy a szomszédos Grebla vízierőmű nyomással adott vizet a medencék számára, ezt a vizet azonban sem leereszteni, sem felfrissíteni nem tudták a hónap folyamán. Mert az építők a leglényegesebb dolog felépítését hagyták „máskorra" : a szivattyúállomás felépítését. Enélkül pedig sem megtölteni, sem leereszteni a medencéket (a múlt évi „töltést" nem lehet és egészségügyi szempontokból nem is szabad megismételni) a rendszeres vízfrissítést sem lehet megoldani. A kivitelező vállalat — a resicai építő- és szerelővállalat — ígéretet ugyan tett ,rá, hogy idény kezdetéig felépíti a szivattyúállomást és befejez néhány kisebb, ugyancsak elmaradt munkát (például a strandot körülvevő kerítést), de az IGOR nem bízik, nem bízhat százszázalékosan szavakban, mert hiszen ígéretük tavaly is volt a befejezésre... Ezért nem árt, sőt szükséges már január végén a strandépítésről, azaz befejezésről beszélni Resicán. Mert kevés hazai városnak van nagyobb szüksége szabadtéri „fürdőszobára", üdítő friss vízre és napozóra, mint éppen Resicának. Mag Mária A felvételi versenyvizsgák kilátásainak elemzésekor egyik kartársam szelid mélabúval jegyezte meg: „A mi petrozsényi tanulóink azzal a csekély többlettudással állnak a bizottság elé, amelyet tanórán kívüli erőfeszítéseinkkel megadhatunk nekik. A nagyobb számú, igényesen hozzáértő szülő közvetlen segítségének vagy közvetett ösztönzésének hiánya azonban jelentős hátrányt okoz“. Minden évben kifejti panaszát, hogy aztán kellemes csalódását elfelejtse kommentálni. Máskor nehezen ellenőrizhető statisztikai adatokkal igazolta, hogy a különböző városokban a szülők társadalmi beosztásának arányszámaihoz hogyan idomul a tanulmányi színvonal, s az ennek megfelelő követelmény-mérce az egyes iskolákban. Észrevételei mindenkor eltúlozták a családi környezethatás jelentőségét és bizonyos mértékig degradálták az intézményes oktató-nevelő munka minőségileg is megkülönböztethető szerepét. A családi példa és irányítás fontosságát én is elismerem, de úgy látom, hogy a tanári többleterőfeszítés — ha létezik — megközelítő egyensúlyt tud teremteni az ifjúságnak az életre való előkészítésében ott és akkor is, ahol a gyermekekkel gyarapodó évek mögött a szülői hozzáértés lemarad. E kérdéssel kapcsolatban nem hagyjuk figyelmen kívül oktató-nevelő munkánk jelenkori időszerűségét és távlatát, melyet két szervesen összefüggő és biztató tényező határoz meg. Egyik az, hogy az ifjúság irányításának intézményi hatósugara mind gazdasági, mind erkölcsi-világnézeti szempontból egyre inkább tágul : az állam a családi kötelességek egyre jelentősebb hányadát fedezi. A másik, távlatibb jellegénél fogva reményt keltő : a műveltségi színvonal országos méretű növekedése mélyebb pedagógiai kultúrával rendelkező szülőket ígér a jövőnek. Ám ha megmaradunk a jelenlegi adottság tényeinél, megállapíthatjuk, hogy az iskola és a család együttműködésének sokszor hangoztatott követelménye más-más színezetet ölt a szülői hozzáértés és akarat tényleges hozzájárulásától függően. Az önmagukkal szemben igényes szülők tágabb közösségének ösztönző példája lendíti a színvonalat, s a többi szülőből — legkevesebb — a nyomon követés akaratát váltja ki, s már ez is valami.. Ha most megpróbálom a hozzáértés és akarat viszonya szerint vizsgálni a család közreműködését az oktató-nevelő munka teljesítésében, kartársammal ellentétben megállapítom, hogy hátrányosabb helyzetünk felett keseregni nincsen éppen okunk, mert amit elveszítünk a vámon, a réven mégis kárpótolhatjuk. Városunk jellegzetesen nehézipari központ. A líceumi tanulók szüleinek több mint hetven százaléka bányász vagy a nehézipar egyéb ágának dolgozója. Az általános iskolákban ez a számarány magasabb, s a foglalkozástól független emberi magatartás szerint válogatatlanabb. Nemcsak közönyösségre, alkoholizmusra, zilált családi viszonyokra gondolok. A gyermekek jövőjével kapcsolatos perspektívátlanság, mint eredendő és visszaható tényező, gyakran egyoldalú erőfeszítéssé tesziaz iskolai és családi nevelés közötti összhang-teremtés igényét. Olykor a líceumban is találkozunk kimondott vagy sejtetett felelősségáthárítással : azért járatom a gyermekem iskolába, hogy neveljék és tanítsák. Ennél az elvétve jelentkező magatartásnál sokkal gyakoribb a líceumba járó tanulók szüleinél, hogy gyermekeik jövőjére vonatkozó szándékaikban határozott kontúrok jelentkeznek. Bányász apa ideálnak nevezhetném a helyi bányamérnöki főiskolát, mely évente majdnem félszáz végzett növendékünket elnyeli. A legértelmesebbek továbbtanítását ma már nem szükséges hangsúlyoznunk. Az élet szolgáltatja a megfelelő propagandát. Egyik szülő erről így nyilatkozott : „Az én nagyapámig mezítláb vagy bocskorban, de egymásba illettek az ősök lábnyomai. Első voltam, aki új csapást találtam : aknász vagyok. Feljebb is vezet ösvény, s ami rajtam múlik, mindent megteszek gyermekemért“. Mindent megteszek mondta, de a mi tanulóink szüleinek többsége ezen csak az anyagi fedezetet érti. Ennek árnyoldala egyes tanulók kiemelt anyagi ellátottsága, mely — előfordul — hol az iskolai fegyelmi szabályzattal, hol az osztályközösséggel is szembeállítja az illetőt. A fiatalsága elmulasztott örömeit gyermekeiben kárpótló szülő példája ismert, s nincs is addig baj, amíg mértékkel történik. Mihelyt azonban az önzés, követelődzés, elkényeztetettség, affektáló kisasszonyosság és koraérettség vadhajtásait tenyészi, a „megállj“-t parancsoló iskolafegyelem szembefordítja a családot a tanári karral. A fiatalságukat leányaikkal újra élő anyák szinte meggyőzhetetlenek. Kirívó eset ? Általánosabbnak mondható az a tényező, hogy az anyák többsége nem vesz részt a termelőmunkában, s a családi viszonylatokban elég gyakori az a csökevény forma, melyről Engels találóan jegyezte meg : „__a férfi a burzsoá, a nő képviseli a proletariátust". Megjegyzem : többnyire megbecsült „proletariátus“, mindamellett „ ciucsok boltja —“, s egyes-egyedül az ő „nyakába varrva“ a gyermeknevelés. Kiveszett az egyszerű ember — egykor nem i indokolatlan — félelme, hogy az „úrrá taníttatott“ gyermek lenézheti majd szüleit. A bányászszülők nem tartanak igényt gyermekeik jövőbeli támogatására. Van tartalékuk és öregségükre alkotmányilag szavatolt biztosítékuk. Viszont nem mindegyikük tudja hétköz- és vasárnapjait műveltebben tartalmasítani. Az „unalmas pihenésbe“ fulladt órák otthoni monotonságát a gyermekek veszik észre, akiknek fiatalságából és gyarapodó műveltségéből fakadó halk lázadozását a szülők nem is sejtik. A városi környezet jóformán a minimálisát sem adja meg az ifjak művelt társasági szórakozásához. Ehhez járul a család miliő hatása, melynek — jórészt jogtalan — kézlegyintő elutasításával találkoztam annak a közvélemény-kutatásnak során, melyet tanulóimmal végeztem. A motivált „kifakadások“ elsősorban az apák „drágán olcsó“ kedvtelését, az italt ítéli el. „Ha az egyetem után városban sikerül elhelyezkednem — írja egy tizenkettedikes — akkor is tehenet veszek, és itatom, itatom tejjel a fiamat, hogy undorodjék a pálinkától.“ „Nálunk családi ünnep minden új szőnyeg — írja a másik —, s nagyon sokszor ünnepelünk. Szüleim nem tudják mibe ölni a pénzt, maholnap a falakat is szőnyegek borítják, s én a kínos rendben nem tudok hová lépni. Dicsekednek, hogy milyen józanul és praktikusan élünk. Inkább azt érzem, hogy nagyon szegények vagyunk.“ A korszerű életfelfogás kialakítása az iskola érdeme, és ez az érdem sok ilyen és hasonló esetben elkerülhetetlen következményként állítja szembe az ifjút otthonával. Meglehetősen viszszás elégedettség domborodott ki az egyik vallomásból: „Engem már nem nevelnek otthon , nem is tudnak, de nem is kell. Legyen meg az embernek mindene egy nyugodt környezetben, s a többi megy magától“. Szó sincs róla, hogy igaza volna ! A tizenöt-tizenkilenc évesek viharai nem nélkülözhetik a bensőségesebb megközelítésre alkalmas szülői figyelem okos tanácsát. Annak érdekében, hogy a szülőknek gyermekeik tanulmányi megsegítésére vonatkozó ismereteimet konkrét példákkal támaszthassam alá, régi tervemet valóra váltva összehívtam az apák értekezletét. A bágyadt vasárnapi fény kemény és kipróbált arcokon hunyorgott. Rengeteg előkészítő munka és meggyőzés ellenére csak tizenhárman verődtünk össze, de egyikünk sem volt babonás. Nem számítottam új dolgok felfedezésére, nem is csodálkoztam tehát, amiért nem értették azonnal a kérdést: hogyan járulnak hozzá gyermekeik értelmi fejlődéséhez ? Egyikük arról kezdett beszélni, hogy az ő fia minden kedvére való könyvet megvehet, a másik a rádióját és a televízióját kezdte dicsérni. Végre megnyílt a zsilip az őszinteség kristálytiszta vizével. Az álláspontok lényeges eltérést nem mutattak, többségük valamikor tényleges segítséget nyújtott tanulógyermekének számtanban, történelemben és irodalomban. E három tantárgy nevét hallottam csak, de nem mintha egyikük a másiktól felkapta volna, hanem meggyőződhettem, hogy tényleges ismeretemlékkel és olvasottsággal rendelkeznek e tudományok terén. „Csakhogy —•" szólt egy idősebb sörfőmester — nem így kell feltenni a kérdést: hogyan segítjük mi gyermekeink értelmi fejlődését,, hanem hogyan segítik ők a mi kíváncsiságainkat, ha elmosódott tudásunkat olykor felfrissíteni szeretnék ?“. — Hogyan ? — kapaszkodom a kérdésbe. „Azenyém elnézően mosolyog, mintha mondaná , minek ezt tudni magának !“ „Ezt én nem mondhatom — folytatta a mellette ülő.—, mert az enyém úgy belemelegszik magyarázatába, hogy tudós lehetnék, ha hagynám magam.“ „Én bizony hagyom vette át a szót a harmadik —, spert szakmai tanfolyamot végzek.“ „Az enyém — folytatta a negyedik — azt mondta, hogy a legfőbb tudást én adtam neki élettapasztalatommal.“ Ezt vártam, ugyanis az élettapasztalat adja azt a tudásfölényt, melylyel a legegyszerűbb szülő is, a családi otthon falain túlnövő gyermeke fölé emelkedik. S ha ezt átadja neki, akkor a család már nemcsak nevel, hanem tanít is. Líceumi színvonalon nem elsősorban a szülők hozzáértésében látom az iskola és a család együttműködésének láncszem-találkozását hanem a jobbra, többre hivatottság kötelességének akarásában, mely a felnőttek munkabeosztásától szinte függetlenül él vagy ébresztésre szorul. Ha az iskola a szülők pedagógiai kultúrájának alapvetésekor ezt tekinti gyökeret kapaszkodtató talajnak, ha szociabilitás és ismeretanyag terén sikerül többleterőfeszítéssel kitöltenie az űröket, akkor az, amit ma még helyi objektivitásnak tartunk, másodrendűvé zsugorodik, s a kiteljesedés nagyobb küzdelmét nem fogja megsínyleni a hivatás . .. Juhász Zoltán tanár Petrozsény ÖSSZEHÍVTAM az apák értekezletét Iskola és társadalom (Folytatás az 1. oldalról) mával. Közel kétéves tapasztalat áll már mögöttem a titkári munkában s elmondhatom, nem érzek olyasmit, hogy fakulnának az ismereteim. Sőt, bizonyos vonatkozásban még közelebb kerültem hivatásom lényegéhez, sokoldalúbban érvényesíthetem ismereteimet. Először is, mint gyámhatósági megbízottnak gyakran kell intéznem olyan problémákat, amelyek megkövetelik a családjogi törvénykönyv alapos ismeretét. Gyakran kell foglalkoznom például a kiskorúak nevelésének, az eltartási szerződéseit betartásának ellenőrzésével. De hadd említsek egy konkrét esetet. Nemrég a gyámhatóság megállapította, hogy M. V. fiatalkorú lány rossz nevelésben részesül. Anyja gyakran nem engedte iskolába, megverte és erkölcstelen életmódjával károsan hatott a gyermekre. A családjogi törvénykönyv 104. szakasza értelmében személyesen indítottam törvényszéki eljárást — nyilván a gyámhatóság nevében — azért, hogy a lány megfelelő környezetbe kerülhessen. M. V. a gyámhatóság intézkedése nyomán máris jó helyen van, O. Z. családja fogadta be, ahol minden feltétel biztosított helyes neveléséhez. Mikor ide jöttem, sokan nem tudták, hogyan kell helyesen eljárni hagyaté*ozás esetén Emid':' néha nem ügyek is a törvényszéken végződtek. Az adásvételi szerződések megkötése, a tetki*1. házak és mó* ingatlanok vásárlása ügyében való eljárás tekintetében is nagy segítség számomra a jogi képzettségem. Több ezzel kapcsolatos dolgot tisztáztunk a lakosság előtt s az embereknek — a helyes eljárás ismeretében —■, nem kell fölöslegesen járkálniuk, költekezniük. Gheorghe Drăgonu?, a nagysomkúti községi néptanács titkára: — Előzőleg a Somkút rajoni ügyészségen dolgoztam, így van összehasonlítási alapom annak felmérésére, hogy mit jelent szakmai szempontból is jelenlegi munkám Egy ilyen nagy községben, mint Somkút, lépten-nyomon hasznát veszem jogi képzettségemnek. Mióta titkár vagyok és sokkal többet foglalkozom közügyi problémákkal, mint azelőtt, közvetlenebbek hozzám az emberek, bátran elmondanak olyan dolgokat is, amit az ügyésznek nem mondtak el. Gondolom, a nagyobb bizalom egyebek közt azzal magyarázható, hogy igyekszem helyesen, a törvények szellemében megoldani ügyesbajos problémáikat. Nem dicsekvésképpen mondom, de ha már a munkámról van szó, hadd említsem meg, hogy a múlt napokban úgy beszéltek községünkről a megyében, mint ahol egyre kevesebb a törvénysértés, a néptanács mellett működő bíráskodási bizottság, más nagyobb községekhez viszonyítva, aránylag kevés ügyet tárgyalt. Ha a lakosság jobban megismeri a törvényességet, a társadalmi együttélési normákat és azok tiszteletben tartására neveljük őket, természetszerűen csökken a vitás ügyek s a kihágások száma. Több apró családi összekoccanás, nézeteltérés ügyében nem került ..sor a bíráskodási bizottság összehívására, mert a felek kibékültek miután elbeszélgettünk velük. De nemcsak az emberek közti viszonyban, a lakossággal való kapcsolataimban, hanem a község különböző szerveivel, gazdasági és kereskedelmi egységeivel való kapcsolatainkban is segítségemre vannak jogi ismereteim. Nyilvánvaló, hogy a községi néptanácsok titkári munkaköre mind kevésbé tölthető be jól jogi ismeretek nélkül. Erről Csornai Miklós, a pálfalvi — Szatmár megye — néptanács titkára is sokat tudna mondani. Csornai Miklós középiskolai végzettséggel került a néptanácshoz, majd beiratkozott a jogi fakultás levelező tagozatára s jelenleg a diplomavizsgára készül. Ma, a megszerzett jogi ismeretek birtokában — bár a közigazgatási-területi átszervezés eredményeként a község sokkal több falut egyesít — könnyebben eleget tud tenni feladatainak, több időt fordíthat a gyakorlati kérdések megoldására. Ő a község „jogtanácsosa" s olyannyira megnyerte az emberek bizalmát, hogy még intimebb családi problémákban is sokan fordulnak hozzá tanácsért. Sajnos azonban igen kevés még községeinkben a jogász-titkár, pedig az igény egyre nagyobb. Máramaros megyében csupán a fentebb idézett két személy Kolozs megyében mindössze egy, Maros megyében pedig egyetlen jogász-titkár sincs falun ! Ugyanakkor száz meg száz jogász dolgozik városon könyvelői, anyagkezelői és más hasonló beosztásban. Kolozsváron, Temesváron és a többi nagyvárosban akadnak könyvtáros, sőt italkimérő jogászok is. Aurel Vasilescu, a Kolozs megyei néptanács titkára tájékoztatott arról, hogy a megyében jelenleg is több községi néptanácsnál betöltetlen a titkári állás — például Tordaszentlászlón és Kecseden. Mindkét község aránylag elég közel van Kolozsvárhoz — az előbbi 15, az utóbbi 45 kilométerre — mégsem jelentkezik egyetlen jogász sem bár többnek is felajánlották. Pedig az esetek többségében anyagilag is érdekeltek volnának abban, hogy falun dolgozzanak. Egy jogász néptanácsi titkárnak általában nagyobb a fizetése, mint például egy üzemi jogtanácsosnak. Igaz, erről is szólnunk kell, nem mindegyik községben adnak megfelelő lakást a jelentkezőknek. Pedig éppen Gheorghe Dragánus nagysomkúti néptanácsi titkár is egyebek között azért vállalta ezt a munkát, mert jó lakást kapott a községtől minden szükséges feltételt megteremtettek ahhoz, hogy családjával együtt itt telepedjen le. A községek vezetőinek ajánlatos megbarátkozniuk a gondolattal, hogy a jogásznak épp úgy hozzá kell tartoznia a faluhoz, mint a pedagógusnak, az orvosnak és az agrármérnöknek, hogy épp úgy, nélkülözhetetlenné fog válni a jelenléte, mint más végzettségű értelmiségieké. A jogász jelenléte mindenekelőtt a község, a lakosság érdeke. Fogadják hát őket mindenütt olyan figyelmességgel, törődéssel, mint az orvost és az agronómust. S úgy véljük, hogy e tekintetben a megyei néptanácsok is többet tehetnek. Nem elég csak felajánlani a jogászoknak az üres néptanácsi-titkári posztokat, de tenni is kell értük, hogy jól érezzék magukat új munkahelyükön. El kellene oszlatni az olyan szemléletet is, mely szerint a községi néptanácsi-titka amolyan hivatalnok aki be van zárva egy irodába és örökösen aktákat gyárt. A jogász falun sem bürokrata - bár még elég sok a papírmunkája is, hanem a közélet cselekvő részvevője, akire nem az irodának, hanem a lakosságnak van szüksége ! JOGÁSZ FALUN Az elmúlt esztendőben 825 000 ember töltötte szabadságát üdülő- és fürdőhelyeinken. A vonzó helyek egyike volt Predeál is. Képünkön s Predeák téli panoráma. 1970. FEBRUÁR 1., VASÁRNAP LEVELEK, VÁLASZOK BREHNER GYULA, Csíkszereda! „Több idős sporthorgász“ nevében írt levelében azt kérte„illetékes helyen járjunk el“, hogy a 70 éven felüli tagok részesüljenek 50 százalékos kedvezményben, mint régebb. A Vadászok és Sporthorgászok Általános Szövetsége végrehajtó bizottsága — amelyhez kérését továbbítottuk — közölte, hogy a Szövetség (AGVPS) 1969. februári országos konferenciája határozatával megszüntette az 1968-ig érvényben lévő gyakorlatot, miszerint az idősebb sporthorgászok tagságidíj-kedvezményben részesültek. Ezek szerint kérésük nem teljesíthető. A folyóvizek (ez esetben azOlt) szennyeződésének megszüntetése illetve megelőzése érdekében felvették a kapcsolatot a kérdésben kompetens Állami Vízügyi Felügyelőséggel. . .-'- Ha az autóbusz kijárna Sóváradig... - közigazgatásilag Szovátához tartozó falu lakosságát régóta foglalkoztató (és régóta megoldásra váró) utasszállítás és a váróterem ügyében írt levelet egysóváradi Olvasó. " Szováta város néptanácsa ismeri az ügyet, hiszen a sóváradi lakosok minden alkalmat megragadnak, hogy kérésüket felvessék — olvassuk a válaszban. TXTA váróterem ügyének megoldása folyamatban van; a Fogyasztási Szövetkezet vezetősége megígérte, hogy kiüríti a (váróteremnek épült) helyiséget. Autóbusz-ügyben a városi néptanács is kérvényezett — szóban és írásban — feletteseinél, de ezidáig eredménytelenül. Múlt év tavaszán közlekedett egy autóbusz ezen a vonalon, de felszámolták. ~A~ Maros megyei néptanácstól tudjuk, hogy a járatot annak idején kísérleti jelleggel hagyták jóvá, de a nyári szezon kezdetén megszüntették, mert a vásárhelyi községgazdálkodási vállalatnak — amely a szovátai helyi utasszállítást is ellátja — kevés kocsija van és a létezőket elsősorban a fürdővendégek szállítására kellett használni. A megyei néptanács tehát „kísérleti jelleggel“ hagyta jóvá a járatot, de nem azért szüntette meg, mert nem volt kifizetődő, hanem azért, mert kevés az autóbusz. Ez utóbbi érvet el lehet, fogadni — „objektív ok“ — de mire volt jó akkor a kísérlet ? —szerk. megj.) A szovátai néptanács válaszában megjegyzi, hogy a járat — ~árjn£g. létezett — kifizetődő volt. Ugyanis ahelyett, hogy 15—20 percig állt volna a vasútállomás előtt, megjárta Sóváradot (oda-vissza mindössze 4 km). Nem tudjuk, hogy a megyei néptanácsnál ismerik-e ezeket a részletkérdéseket. A fentiekből mindenesetre az derül ki, hogyha az autóbusz kijárna Sóváradig, nem befolyásolná károsan a városközi utasszállítást, viszont jövedelmezőbb lenne. Tehát a vállalat is jól járna, a sóváradiak is elégedettek lennének. Kérésük a szovátai néptanács vezetőinek véleménye szerint is indokolt, mert: „a Szovátán dolgozók, iskolások, stb. órarendje nem egyezik az ITA járatainak menetrendjével , egyébként is "ezek az autóbuszok sokszor annyira zsúfoltak, hogy nem tudják felvenni őket. Számos sóvéradi lakosnak van dolga a néptanácsnál is, de reggel 8 és déli 2 óra ..között egyetlen autóbusz sincs Szováta felé !“ "VGI A fentiekre való tekintettel javasoljuk a megyei néptanácsnak, de"SSB&tjék me*"~ «MgfilelC&inten — a szovátai vezetőkkel az említett 20 percnyi „holtidő“ kihasználását. Barabás Béla