Előre, 1970. március (24. évfolyam, 6942-6967. szám)

1970-03-11 / 6950. szám

ELŐRE 2. oldal MŰVELŐDÉS „MINÉL TÖBB EMBERHEZ SZÓLNI“ — Hányadik éve játszol már színpadon ? — Idestova húsz. 51-ben szegőd­tem Sepsiszentgyörgyre ; később voltam pár évig Váradon, s már nagyon régen itt vagyok Kolozsvá­ron. De huszonöt évvel ezelőtt, a ha­difogolytáborban is felléptem. Vas­kos műkedvelő játékokban, igaz, de már akkor is a későbbi programom­mal : a színész feladata az embere­ket boldoggá tenni, helyesebben olyan pillanatokat ajándékozni ne­kik, amikor boldog elragadtatásban emelkedhetnek gondjaik fölé. — Hány szerepben játszottál ed­dig ? — Nagyjából száz szerepben, a színpadon. S ehhez most hozzáso­rolhatok néhány filmszerepet. — Sok néző elmondhatja, hogy kis szerepekből is jól emlékszik rád. Például, mint Horgasujjú Jakabra, a Koldusopera már oly réginek tűnő előadásából. Mi a titka, hogy alakí­tásaid apró szerepekben is pregnán­sak ? — Akármennyit hangoztatjuk, hogy a színészet alko­ta művészet, mégsem szabad elfelejteni, hogy lényegében reprodukáló művészet is Amikor egy szerepet kapok, nem azon gondolkozom, hogy miként fo­gok majd én mutatni benne, hanem milyennek láthatta az író képzelete az alakot, az íróé, aki nem rám gondolt. S meg is kell mondanom : vannak kollegáim, akiknek különös becsvágyuk az, hogy olyan alako­kat ábrázoljanak, akiket az író el­nagyolt, mert ott kifuthatják az egyéniségüket. Én, őszintén szólva csak az íróilag is markánsan kiraj­zolt szerepeket szeretem. Nem megy a színész egyéniségének a rovásá­ra, ha alárendeli magát az író kép­zeletének. Csakhogy persze, az az író — író legyen. Ha a szerző mű­kedvelő, én is műkedvelőként játsz­­hatom csak az alakját.­­— Ha most eljönne a tündér és azt mondaná, hogy három kívánsá­godat teljesíti, bármi legyen az, mi­ket kívánnál ? De vigyázz, nehogy az orrodra nőjenek ! BESZÉLGETÉS Vadász Zoltánnal — Egy : legalább egyszer-egy­szer, de játszhassak olyan méretű szerepeket is, mint az Othello vagy a Lear király. Különösen e kettő közül valamelyiket. Kettő : a mi rendezőink is tudjanak úgy bánni az emberekkel, mint például Major Tamás. A harmadik : kerüljön a színházakhoz egy-egy új Janovits, olyan ember tehát, aki ügyes, jó szervező és jó közönségpolitikus, de mégsem vállalatnak fogja fel a szín­házat, s nem is csak egy művészeti ág otthonának, hanem az egész kul­­turális élet akropoliszának. — Az utóbbi két kívánságodból az tűnik ki, hogy a mai színház fő problémáit a rendező-kérdésben lá­tod. Nem túlzás, mindent a rendezés függvényévé tenni ? Ha tegyük fel, egy színháznál összeverődik negy­ven zseniális színész, de csak egy gyenge rendezőjük van, akkor a negyven nagy színész is szükség­szerűen csak rossz színházat csinál­hat ? — Rendezői képességet nem lehet oltani az emberekbe, ha egyszer nincs, az igaz. Nálunk azonban in­kább az a probléma, hogy koncep­ció, munkamódszer, a nevelő fogá­sok hatásossága terén nem mutat­nak eleget fel a rendezőink. A ren­­dezőjelölteket s a rendezőket is el kellene küldeni, két-három évre, hogy egy-egy nagy, világhírű ren­dező mellett inaskodjanak. — Tehát európai színvonalat és világvárosi munkastílust kérsz a rendezőktől ? Ez volna tehát minden színházi kérdésnek a lényege ? — Nem ! Minden nagy színjátszás csak a saját népe kultúráján nőhet fel. Tanulni idegenben kell, de élni itthon. S a jó színjátszáshoz nem elég jól tudni a mesterséget. Teljes érzelmi azonosulás szükséges a kö­zönséggel, a néppel, amelynek ját­szunk. Ezért nem lehet úgy felfog­ni a klasszikusok játszását, mint va­lamely sznob kegyeletet, formális változatosságot, vagy az iskolai tan­tervnek való segítségnyújtást. Nem­csak a nézőnek, de a színésznek is Madáchon, Caragialén, Katonán kell felnőnie, de bizony még Gárdonyin, Vasile Alecsandrin és Kisfaludyn is. Szép az, hogy a modern szerző­ket állítólag már tudjuk játszani, sőt talán szavalni is. De mit szólnál egy zenekari muzsikushoz, aki nem tud preklasszikust, csak „mait” ját­szani ? Ahogy elvárom minden he­gedűstől, hogy eljátsszon nekem egy Bach adagiót, vagy egy Händel művet, mert művészetének ez az alapja, ugyanúgy el kell várnom egy színésztől, hogy el tudjon szavalni egy Vörösmarty, de még egy Ba­lassi Bálint verset is. Ezért még bár külön elismerést sem várhat. Ez csak annyi, mint mondjuk, ha egy rádiószerelő ért a­­ rádiószerelés­hez. — Milyen filmekben játszottál ? — A Tiltott terület, a Találkozás, a Mérsékelt égöv, a Szép magyar komédia és a Dózsa című filmek­ben, a legváltozatosabb szerep­körökben. — Volt-e valamilyen hatással színpadi munkádra a filmezés ? — Méginkább tudatosította ben­nem, hogy a művész kötelessége : megtanulni minél több emberhez szólni. Lehetőleg mindenkihez. S mint mondom, ennek nemcsak mes­terségbeli titka van. Szívbeli is. Szőcs István ÖTÖDIK FAL Kétségtelenül ez volt az év leghosszabb hete. Mármint a brassói tévé­csoport számára. A napi három-négy órás direkt közvetítés nem mindennapi fel­adat. Mert tudnunk kell, hogy a közvetítés csak betetőzése egy nagyon aprólékos, igényes technikai-művészi munkának. Fény-, hang- és mozgás­próbák előzik meg az adásokat,­­ a leg­jobb megoldások lázas keresése. Fárasztó, idegölő, nagy munka. Ez tette számukra röviddé a na­pot és leghosszabbá a hetet. .A tapsot pedig a fiatal dalénekes kapja, a siker a messziről jött sztáré, az újságok pedig egy-egy sanzon árnyalt előadásáról ír­nak, s nem arról, ami a közvetí­tés mögött van. Épp ezért en­gedtessék meg nekem, hogy a méltányosság okán leírjam ide a leghosszabb hét legnévtelenebb szereplőinek a nevét. A brassói fesztivál technikai rendezői Pet­re Variam és Constantin Laures­­cu mérnök voltak. A hangért többen feleltek, közöttük Florin Bogardo zeneszerző, Valeriu Po­­pescu, Winkler Albert, Anton Necsulea mérnök. A kép : Geor­ge Grigorescu, Constantin Voi­­ticki, George Craciun, Mihai Brebu és Ilie Șerbanescu­ opera­tőrök munkáját dicsérte. A ver­seny közvetítését Marcela Po­­pescu irányította, a sztárműsorok Alexandru Bocanethez tartoztak, a főrendező pedig Cornel Todea volt. Valeria Gagialovnak és Andrei Magherunak jutott a mű­sorbemondás egyáltalán nem könnyű és csöppet sem hálás feladata. Most pedig, miután eleget tet­tem becsületbeli kötelességem­nek, őszinte vallomással folytat­nám — túl sok volt! A tévé­né­ző számára szép, érdekes, vonzó esemény volt a brassói fesztivál, de vannak bizonyos határok. Is­mét bebizonyosodott, hogy a tévé nem bír el maratoni me­neteket. Más az, ha ott ülünk a TÉVÉ-KRÓNIKA teremben sokadmagunkkal és e­­gészen más az, amikor a tévé képernyője előtt gubbasztunk órák hosszat. Az előadások lan­gyos ritmusa, sok holtideje ment­hetetlenül elfárasztja a tévé­né­zőt. Ilyenkor a második órában már kísértést érzünk, hogy le­zárjuk a gépet. Elég volt. Ez kü­lönösen szombat este volt így, amikor már nem léptek verseny­zők a mikrofon elé és négy na­gyon hosszú könnyűzene közve­títést tudtunk magunk mögött. A világért sem kérem, hogy a té­vé ne közvetítse ezentúl is in extenso a brassói fesztivált. De az a véleményem, hogy épp ez C2 O. Z­ /ál­loJU/fo rtm* fel kellene használnunk a két csatorna nyújtotta lehetőséget. Valamelyiken külön műsort su­gározhattak volna. Biztos va­gyok abban, hogy ennek a prog­ramnak is lett volna nézője-hall­­gatója ... Egyébként a brassói közvetítés kisebb-nagyobb zökkenőktől el­tekintve, sikeres volt. Igaz, oly­kor érthetetlenül mellőzték a pre­mier plánokat és csupán távlat­ból követhettük egy-egy verseny­ző szereplését, máskor pedig visszaéltek a premier plánokkal. De szóra érdemes fennakadás nem volt. Különösen tetszett a sztár­ műsorok ízléses közvetíté­se és a vasárnapi záróműsor ün­nepi hangulatának az érzékelte­tése. Kevésbé sikerültek viszont a Carmen Dumitrescu és Ale­xandru Stark riporter-duó vil­lámképei. Mintha fáradtabban mozogtak volna, mint ahogyan tőlük megszoktuk. A leghosszabb hét végén öröm­mel köszöntjük az ezen a márciu­si vasárnapon ismét beindított még hosszabb közvetítés soroza­tot : a meccs­közvetítések rajt­ját. Igaz, hogy ezúttal a futbal­listák a kézilabdázóknak adták át a helyet, de reméljük, hogy sem pénzügyi, sem más jellegű okok nem fosztják meg ezen a tavaszon sem a tévé­nézőt a foci izgalmas látványosságától. Dános Miklós (Folytatás az 1. oldalról) érvelve, hogy azt a másfél órát amíg a film tart, ki lehet bírni nagykabát­ban is. Érthető, hogy ilyen helyeken a nézők előbb megérdeklődik, mit tűztek műsorra, s csak akkor válta­nak jegyet, ha mindenképpen ízlésük szerint való film kerül vetítésre. Így volt ez a, mostani fesztivál idején is, s ezzel magyarázható, hogy nem egy helyen sikertelenül próbálták az erre az időre amúgyis megemelt nézőszá­mot „behozni" a moziba. Ott, ahol csak a mozigépésznek fontos a film (anyagilag érdekelt), a fesztivál al­kalmából kierőszakolt egyszeri fel­buzdulás sem tudta magasabb szint­re emelni a mozielőadásokat és a lakosság film iránti érdeklődését. Megtörtént például az is, hogy a gé­pésznek félbe kellett hagynia a vetí­tést, mert a­ fiataloknak nem tetszett a film, s inkább táncolni akartak a kultúrotthonban. Ilyen és hasonló helyzet elsősorban azokban a falvak­ban fordult elő, ahová a községköz­pontban székelő, fizetett művelődési otthon igazgató ritkán jut el, s a helyiek sem törődnek közművelődési intézményük tekintélyével. Nem min­denütt váltották valóra azt az elkép­zelést, hogy a mozielőadásokért és általában a filmhez kapcsolódó mű­velődési munkáért az otthon megbí­zásából egy-egy értelmiségi feleljen. Ezért aztán a filmforgalmazás általá­nos hibái mellett a film segítségével folytatott nevelőmunka az érdektelen­ségből táplálkozó sokféle akadályba ütközik. Az általános hibák évről-évre meg­ismétlődnek. Miért kevés még mindig a 16 milliméteres film? — Miért nem készítenek elegendő másolatot leg­alább a siker­filmekből? Miért hoz­nak forgalomba gyenge vagy élvez­hetetlen másolatokat? Miért van az, hogy túlnyomórészt harmad és ne­gyed osztályú filmek kerülnek falura? Miért nem vetítenek híradófilmet a falusi mozikban? Ha tovább folytat­nánk ezt a kérdéssort, a válaszokból talán kialakulna a városi és falusi mozik közötti különbség. A filmvetí­tés milyenségéből pedig következtet­ni lehet a filmélmény minőségére is. Egyesek külön kategóriaként kezelik a városi és falusi mozikat. A műsort illetően helyes és szükséges is a meg­különböztetés, de más szempontból? Miért kell például a híradófilmet nél­külöznie a falunak? Az idei fesztivá­lon több helyen bebizonyosodott, hogy a forgalmazás meggyorsításá­val a tájékoztatás, a politikai felvi­lágosítás és nevelés e hatásos esz­köze időben, híranyagának elévülése előtt eljuthat falura. De készíthetne például a stúdió az eseményeket ha­vonként összegező filmhíradókat is, amelyek „állóképessége" nagyobb volna a szokásos heti híradókénál. Valamit mindenképpen tenni kellene. Most, amikor mindenfelé növekvő szerepet szánnak a tájékoztatás min­denféle ágazatának, lehetetlenség­nek tűnik, hogy falun ne ismerjék a híradó fogalmát és a játékfilmek előtt vetített tudományos-, ismeretter­jesztő-, vagy rajzfilmet illessék ezzel a kifejezéssel. Ezek után kikerülhetetlen a kérdés : mennyiben van nevelő hatása a film­nek falun a jelenlegi feltételek mel­lett? Az eredményesség alapvető fel­tétele a hetedik művészet formanyel­vének, esztétikájának valamelyes is­merete. Az eszmei mondanivaló maradéktalan megértéséhez és álta­lában a film tökéletes élvezéséhez hogyan is lehetne másképpen eljutni? Mivel nálunk még nem indult be a filmművészet iskolai tanítása, a nézők nevelését a napilapok filmrovatai, s ahol vannak, a filmklubok végezhe­tik. Persze, nem könnyű határozni, milyen színvonalat követeljünk a la­poktól a nézőnevelésben. Az alacsony színtű iskolásdi unalmas és sértő le­het, a szakkritika igényével kacér­kodó, szakkifejezéssel sűrűn operáló filmrovat a nagy tömegek számára hozzáférhetetlen, nehezen emészt­hető, legtöbbször csak sznoboknak szerezhet kielégülést. De ha meg is oldódna valahogyan ez a probléma, a falusi mozilátogató nem sokat nyer­ne vele. A filmismertetők írói a vá­rosi mozik műsorához igazodnak. Mi­re egyik-másik film eljut a falusi mo­ziba, rég elfelejtette az újságolvasó az ismertetést. A filmek tartalmi és formai magyarázata tehát falun a kultúrotthonra hárul. Végezheti ezt a munkát néhány, vagy egyetlen tanár, de az otthon filmklubja is. Filmnép­szerűsítő munkára folyamatosan is Három képzőművészeti kiállítás nyílt Temesváron. A műcsarnokban két fővárosi művész — Zaica Dorel és Ghinea Virgil — állította ki 31 festményét. Az Eminescu Könyves­boltban a város amatőr művészei mutatják be legújabb alkotásaikat, míg az Állami Magyar Színház elő­csarnokában Pamfil .Marietta grafi­kai kiállítása nyílt meg. (Munkatár­sunktól) szükség van, főleg a nézőtoborzás céljából, de mégink­ább a film leve­­títése után. Hogy milyen formában, hogyan végezzük a nézőnevelést, ezt mindenütt a helyi adottságok és a lehetőségek döntik el. Alapvető sza­bály azonban, e tekintetben is, hogy az unalmas, száraz, iskolás módsze­rek visszájára fordítják a népnevelői igyekezetet, elidegenítik a nézőket. Az idei fesztiválon nem sok példá­ját láttam a jó értelemben vett néző­nevelésnek. A Filmforgalmazó Válla­lat részéről hiányoltam egy olyan ké­pes, vonzó külsejű ismertető füzetet, amelyből a falusi filmbarátok meg­tudtak volna egyet s mást a feszti­válon bemutatandó új filmekről. Jó szolgálatot tett volna a Falusi Film­­fesztiválnak, a filmnépszerűsítésnek, ha többfelé rendeztek volna ünnepi megnyitókat, ahol nemcsak sokszoro­sított előadások felolvasására került volna sor, hanem újdonságokkal, ér­dekességekkel is meglepték volna a nézőket. Az is felötlött bennem, hogy az írókhoz hasonlóan, népszerű film­színészeink is ellátogathatnának fa­lura, legalább a Filmfesztivál idején. Összegezve : az idei Falusi Film­­fesztivál — sajnos — nem sokban kü­lönbözött a hasonló korábbi rendez­vényektől. Noha a film szerepe a közművelődésben tovább nő és elő­kelő helyet kap a kultúrotthon ren­dezvényei között. Ezt a tényt pedig nem szabad csupán a kultúrotthon be­vételi terve felől néznünk. Nagyobb gondot kell fordítanunk a továbbiak­ban a film nevelő jellegének kihasz­nálására, hogy általában nagyobb szerepet játszhasson a közművelődés­ben a filmterjesztés és ennek csúcs­idénye, a Falusi Filmfesztivál. CSÚCSIDÉNY UTÁN • Némi szünet után több be­mutató is lesz ezen a héten a főváros színházaiban. Érdekes­nek ígérkezik közülük Virgil Stoenescu új darabja, az Egy strici halála, amelyet a Nemzeti Színház tűzött műsorára Ion Finteșteanu rendezésében. Kese­rű vígjáték, de sok friss humor­ral és még több mai színnel._A főszerepeket Costel Constantin, Ilinca Tomoroveanu, Ovidiu Moldovan, Ion Finteșteanu játsz­­szák. (Bemutató vasárnap, márci­us 15-én a Stúdió-teremben.) Truman Capote, a Hidegvér­rel világhírű szerzője, színpadi szerzőként mutatkozik be most nálunk is, a Bulandra Színház jó­voltából. Fűhárfa című novellá­ját maga dolgozta át színpadra, s a külföldi sajtóértékelések sze­rint a drámai változat is meg­őrizte a novella sok poézisét és mélyreható realizmusát, s a sze­replők is élők maradtak. A ven­dégrendezővel, Crin Teodorescu- BUKARESTI HÉT­ tal a Bulandra színház legjobb színészei fogtak össze az előa­dás sikeréért : Clody Berthola, Gina Patrichi, Florian Pittic, és velük játszik a Nemzeti két nagy művésze is, Eugenia Popo­­vici és Emil Botta. A díszlete­ket Liviu Ciulei és Dan Jitianu tervezte. Egy új színpadi műfajt karol fel — több hasonló kezdeménye­zés után — szintén a Bulandra színház, a pódium-műsort. Az Országos Színházi Fesztiválon nagy sikert aratott craiovai szí­nész, Tudor Gheorghe szombaton, március 14-én este fél tízkor mu­tatja be itt műsorát, amely a szavalás, a folk-song, vers és ze­ne sajátos és modern összeszövő­­dése. A könnyű műfaj kedvelőinek feltétlenül figyelmébe ajánljuk a Tanase Színház legújabb bemu­tatóját. Külön érdekessége, hogy Marc Camoletti Leszállás Párizs­ban című vígjátékát a Nemzeti Színház egyik legkomolyabb mű­vésze, Mátéi Alexandru rendezi, főszerepeit pedig a rendezőn kí­vül Florin Piersic, Éva Patrasca­­nu, Ileana Stana Ionescu és Cati- Ta Ispas játssza. • A Bucuresti filmszínház bejáratánál kiplakátozott cím­ben — Két férfi — egy halál — első pillantásra nehéz felfe­dezni Sütő András emléke­zetesen szép novellájának, a Zászlós Demeternek eredeti cí­mét. A rendezővel, Gheorghe Naghi­val közösen ebből a no­vellából írt a szerző forgatóköny­vet, amely azonban az elbeszé­léshez képest sok újat is ígér a filmváltozatban. • A fővárosi Petőfi Sándor a Rainer Zol­­tán nagysikerű Dsida-szavazatai után a következő vasárnap, 15-én, műsor szerint nincs előadás. Ek­kor tartja, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, a Gaudeamus ma­gyar nyelvű diák színjátszócso­port felvételi versenyvizsgáját. Rendezi Bokor Péter. • A bukaresti magyar Irodal­mi Kör szerdán, március 11-én tartja rendes ülését az írók Há­zában (Calea Victoriei 115). Kéz­iratok felolvasása után, Szász János és Ondrejcsik Kálmán külföldi élményeiről számol be. (-) HÍREK • HÍREK • HÍREK A facsádi műkedvelők nagy si­kerrel mutatták be az elmúlt na­pokban Méhes György Mi férfiak cí­mű vígjátékát, a Caragiale-ver­­seny első szakasza keretében. Az új­szentesi műkedvelők Tamási Áron székely népi játékát, az Énekes ma­darat mutatták be. (Munkatársunk­tól) ★ MAJTÉNYI ERIK MINEK NEVEZZELEK ? Igen szépen megkérnem a nyá­jas olvasót, hogy a kérdésföltevés pontosabb körülhatárolása érde­kében engedjen meg nekem egy abszurdan játszi vagy egy játszm­ abszurd ötletet. Tegyük föl, hogy vonaton ülünk, és a szembefutó, egyre sűrűbb hálózatú lámpásod­rok fénytengerén beúszunk egy nagyállomásra. Nyilván kitekin­tünk, mert nem tudjuk pontosan, hogy hol vagyunk. S az állomás­­épület homlokzatán a következő nagybetűs felirat díszeleg: VÁ­ROS. S akkor mi leszállunk — mivel éppen egy városba igye­keztünk nemdebár — és kibetűz­zük az első utcatáblát, nem, nem káprázik a szemünk, oda is az van kiírva, hogy UTCA. S már úgy érezzük, hogy egy képtelen Poe-novella kellős közepébe csöp­pentünk, és azon sem csodálkoz­nánk, ha előszednők a személy­azonossági iratunkat, s oda is az lenne írva a nevünk helyett, hogy EMBER. S mindezen csak azok álmél­­kodjanak el, akik jónéhány év­vel ezelőtt nem a főtéri „egyes"­­ben ebédeltek, nem a „tizenhe­­tes"-ben szerezték be olvasmá­nyaikat, vagy akik nem a „hatvan­ötösébe járnak még ma is fájda­lomcsillapítóért vagy jódtinktúrá­­ért. Ebből, hogy a csontlevest meg a töltött paprikát már nem az „egyes"-ben mérik, de a glicerint még mindig a „hatvanötösében, rögtön látjuk, hogy olyan jelen­séggel állunk szemben, olyan je­lenség ellen bátorkodom itt ál­lást foglalni, amely kiveszőben illetve javulófélben van. Csak ép­pen lassúnak és esetlegesnek ér­zem a kilábalást abból a beteg­ségből, amelyet röviden neve­nincs-komplexusnak neveznék. Mert igaz, hogy a név az sem­mi, hogy az elnevezett tölti meg tartalommal és változtatja foga­lommá, ha megvannak hozzá a szükséges adottságai, de ezekkel az adottságokkal mindaddig semmit sem lehet kezdeni, amíg nincs meg az a jelentéktelen, az a szürke, az a semmitmondó el- NAPLÓ nevezés, amelyet jelentőssé, csil­logóvá és sokatmondóvá tehet a kitartás, a szorgalom és a becs­vágy. Mert lám, a borotvapengét sem hívják véletlenül zsilettnek — a Gilette-cég nemcsak világhírne­vet kiverekedő minőséget, adott gyártmányainak, hanem csak úgy, mellékesen, nevet is, és be­­szélhetünk-e nagyobb elismerés­ről annál, hogy ezt az esetleges elnevezést ma már kisbetűvel is írjuk ? Tehát lándzsát török egyrészt amellett, hogy küszöböljük ki sürgősen az e téren még fönnál­ló hiányosságokat, és nevezzük el sürgősen a még nevenincs könyvesboltokat, büféket, patiká­kat, szövetkezeti egységeket, or­vosi rendelőket, iskolákat, könyv­tárakat, hogy mondjunk le a számokról meg a többnyire rej­télyes eredetű rövidítésekről, hi­szen a jól sáfárkodó vállalatve­zető vagy intézeti elöljáró a kö­zönség megbecsülésére és támo­gatására épít, ennek pedig már ősidőktől fogva két feltétele van: a jól végzett munka, tehát a mi­nőségi tevékenység — másrészt pedig a közönség emlékezőtehet­ségének rabulejtése. S ha az első feltétel teljesítésével el is nyer­jük a nagyközönség bizalmát, vajmi szegényes leleményesség­ről vall az, na arra számítunk, hogy a közönség megjegyez olyasféléket, mint teszem azt „UHFLDCN" vagy még egysze­rűbben „193". Egy másik követelmény: hoz­záértő névadó bizottságok létesí­tése minden területen. Amely a fantáziadús, velősen csattanó el­nevezések elsőbbségét biztosíta­ná. Mert az sem mindegy, hogy egy illatos szappant Violának hívnak vagy Nadragulyának, és egy kiskocsmát Kék Pipának vagy Nabukodonozornak. Kiváló szak­tekintélyeket idézhetnék, hogy a Kék Pipa mennyivel jobb — de ez talán nem is szükséges. És végül : szigorú törvények erejével tiltanám a bizonytalan­kodást, meg az ugrándozást. A reklám szakemberei tudnak­­ egy nagy titkot, amelyet most ki is te­regetek a nyilvánosság előtt: igaz, hogy a jó elnevezés jobb, mint a rossz elnevezés, de egy tízéves gyöngébb márka máris jobb, mint egy kétnapos kitűnő. Vendéglők esetében a Fehér Ló jobb lehet, mint a Zöld Oroszlán, emez pedig jobb, mint a Sánta Medve, de a legrosszabb az, ha egy étterem három éven ke­resztül sorban mind a három ne­vet föl akarja venni. Ehhez pe­dig már nem is szakembereket hívnék tanúnak, hanem a házi­asszonyokat. Megszokták az Al­ba Lux-ot, s valami olyat is meg­értettek belőle, hogy tündöklően fehérre mossa a vásznat. Most pedig van helyette a Dero... Ami viszont még mindig nem olyan rossz, mintha a jövő héten ismét megváltoztatnák a nevét. Minek nevezzelek ? — sóhaj­tunk fel a költővel. Igenám, csak­hogy az ő kérdése retorikus volt. Ő azért tudta... Mi is megtanul­hatnák ! Százat teszek kettő el­len, illetve egy URCH-t egy BVDQ ellen, hogy csak hasznunk szár­mazna belőle. Három világcsúcs gyorskorcsolyázásban ! Nemzetközi gyorskorcsolyázó ver­senyen, Inzellben három új világcsúcs született. A férfiak 500 m-es futamá­ban a svéd Hasse Boerjes 38,46 mp-es idővel szárnyalta túl a hivatalos re­kordot, 1500 méteren pedig a holland Verkerk ért el a világcsúcsnál jobb eredményt. Ideje 2:01,90 mp. Végül, összetettben a holland Jan Bols 171,512 ponttal állított fel új világre­kordot. ^ to cy a to cy •& • Elkészítették az április 1 és 8 kö­zött Moszkvában megrendezendő asz­talitenisz EB csoportbeosztását. Romá­nia női csapata a negyedik csoportban Magyarország, Ausztria és Görögor­szág együtteseivel mérkőzik a tovább­jutásért. Az egyéni küzdelmekre 166 versenyző nevezett be . Vereséget szenvedett a román páros a hamptoni (USA) fedettpályás teniszversenyen. A döntőben az Ashe — Smith kettős 15—13, 6—3 arányú győzelmet aratott Tiriac és Nastase ellen • Belgrádban nemzetközi női sakktorna kezdődött. Az első fordulóban Elisabeta Polihro­­niade legyőzte a holland Lie Tim­­mert, Alexandra Nicolau pedig vere­séget szenvedett a bolgár Eveline Tro­­ianskatól . Egy Göteborgban megren­dezett fedettpályás atlétikai verse­nyen a svéd Kjell Isaksson rúdugrás­ban, 5,34 méteres eredményével, új fe­dettpályás világcsúcsot állított fel. A régit Bob Seagren tartotta 5,33 méter­rel . Heavenly Valleyben újabb sí­versenyre került sor. Óriás műlesik­lásban a francia Patrick Russel vég­zett az élen, az osztrák Bleiner Wer­ner és Karl Schranz előtt. A férfiak részére kiírt Világ Kupában továbbra is Karl Schranz vezet 148 ponttal, má­sodik Patrick Russel 145, harmadik az olasz Gustavo Thoeni 140 ponttal. 1970. MÁRCIUS 11., SZERDA SPpRT • SPORT # SPORT- # SPORT # SPORT • SPORT • SPORT #i SPQg~ BAJNOKSÁGOK, EREDMÉNYEK KOSÁRLABDA Az A-osztályú bajnokság vasárnapi fordulójának eredményei — férfiak : Bukaresti Dinamo—Bukaresti Politeh­­ nica 95—86 ; Bukaresti IEFS—Buka­resti ICHF 70—89 ; Brassói Politehni­­ca—Kolozsvári Universitatea 72—70 ; Bukaresti Rapid—Temesvári Univer­­sitatea 72—78 ; Steaua—Bukaresti Vointa 73—61 ; Galati Politehnica— Marosvásárhelyi Comertul 97—74. Nők: Bukaresti Rapid—Bukaresti Politehnica 70:55 ; Kolozsvári Univer­­sitatea—Brassói Vointa 46:71 ; Buka­resti IEFS—Bukaresti Progresul 51:38 ; Nagyváradi Circul—Kolozsvári ASA 53:54 ; Marosvásárhelyi Mu­resul—Bu­karesti Constructorul 55:47. RÖPLABDA A férfibajnokság XIII. fordulójának eredményei: Békés Viitorul—Bukares­ti Dinamo 1—8 ; Bukaresti Progresul- Brassói Tractorul 2—3 ; Temesvári Po­­litehnica—Ploiesti-I Petrolul 8—0 ; Nagybányai Min­eritl—Galați Politeh­nica 2—8; Craiovai Universitatea—­ Bukaresti Rapid 1—3 ; Bratlal Unirea Tricolor—Steaua 0—8. Nők­­ a XV. fordulóban : Ias­i Pe­nt­il­ina—Bukaresti Dinamo 3—1 ; Kon­­stancai Parul—Bukaresti Rapid 1—3 ; Szebeni CSM—Bukaresti Progresul 8—0 ; P. Neamt-i Ceahlaul—Temesvá­ri Universitatea 2—3 ; Csíkszeredai Vointa­—Bukaresti Medicina 0—8. Ökölvívás Vasárnap megkezdődött az A-osztá­lyú csapatbajnokság. Az első forduló néhány eredménye : Bukaresti Dina­mo—Galaci Otelul 20:2; Bukaresti Steaua—Bukaresti Metalul 16:6 ; Kon­­stancai Párul—Brailai Progresul 16:6. „Életem nagy álma volt!“ SOÓL ÁRPÁD A LABDARÚGÓ A-OSZTÁLY LEGIDŐSEBB JÁ­TÉKOSA. A TAVASZI IDÉNY ELSŐ FORDULÓJÁBAN CSAPATA, A KOLOZSVÁRI CFR LEGJOBBJA VOLT ÉS 9-ES OSZTÁLYZAT­TAL BEKERÜLT A HÉT VÁLOGATOTTJÁBA Ha a védelemre nagy nyomás nehezedett, ő volt az, aki az utol­só pillanatban elrúgta a labdát, s átadásai mindig emberhez száll­tak, amikor csapatának sehogy nem ment a góllövés, felment segíteni a csatároknak. A lelá­tók pedig bizakodással teltek meg, és SOÓS ÁRPÁD legtöbb­ször beváltotta a szurkolók re­ményeit : diadalra juttatta csa­patát, gólt lőtt. Nevét sokáig csak szurkolóinak népes tábora ismerte. Ő volt a kedvenc, a legjobban tisztelt já­tékos. Akkor vált ismertebbé, amikor csapata, a Kolozsvári CFR bejutott az A-osztályba Csak annyit írtak akkor róla a sportújságban : Soos, az alig is­mert labdarúgó az elsőosztály legidősebb játékosainak egyike. Semmitmondó adatok. Mégis ez a névtelenség jellemzi leginkább egyéniségét. Pedig azóta több cik­ket is írtak róla.­­ 36 éves elmúlt. Pályája, akár­csak jelleme, töretlen. 1947-ben játszott először, edzője volt Ko­vács István is. A fiatalkori „bo­lyongások“ után 1957-ben a Ko­lozsvári Rapid csapatához igazol­ták. Hívták Lupényba a Minerul­­hoz. A kísértés nagy volt, divíziós együttesben játszani minden lab­darúgó álma ! Rapid, Clujeana, CFR — az el­nevezés és a patrónus váltako­zott, csak ő maradt hűséges csa­patához. Délelőtt dolgozott, dél­után edzett — egyedül. Így vall önmagáról: — Több mint két évvel ezelőtt, amikor dr. Radulescu lett az ed­zőnk a következő szavakkal foga­dott, amikor játékra jelentkez­tem: Három-négy nap múlva jöj­jek vissza, addig majd meglátja, lesz-e szüksége rám. Azt vála­szoltam : akkor én soha többé nem jövök ide... C-osztályú és megyei együttesekben játszottam tovább, mintha mi sem történt volna. Egy alkalommal azután elmentem a CFR egyik bajnoki mérkőzésére- Ahogy megláttam a frissen nyírt gyepet, a vörös salakot, a fel-felmorajló lelátó­kat, nem bírtam tovább , köny­­nyeim eleredtek mint a záporeső, zokogva hagytam el a stadiont. Túl sok volt ez egyszerre... Azután minden rendbejött. A bajnoki idény befejezése előtt hivatták, kérték térjen vissza a csapathoz. Visszament. — Ha semmi előnyöm nem volna — mondja — akkor is csi­nálnám. Számomra a foci életem értelmét jelenti. Miután csapata bejutott az A-osztályba még alaposabban készül. A többiek már rég el­mentek, mikor még mindig rúg­ja a labdát. És dolgozik. Sokszor reggel hatkor kezd a gyárban, hogy idejében kimehessen az edzésre. — Jövőre lehet visszavonulok. A zajló bajnokság hát kétszere­sen nehéz lesz. Helyzetünk bi­zonytalan, de én nagyon-nagyon bízom hogy a csapat bennmarad. Úgy érzem sokat tettem, hogy bejussunk a legjobbak közé, s úgy szeretnék elbúcsúzni, hogy megtartsuk amit kivívtunk. Ez ad erőt mindig ha bajban a csapat, vagy lankadni kezdek. Amikor szögre akasztom a sokat megért foci cipőmet, azzal a megnyugvással teszem majd, így kell annak lennie, át kell ad­nunk a helyünket az utánunk jövőknek. S teszem ezt azzal a gondolattal, ha annyi év után is, de sikerült, elértem azt, ami éle­tem nagy álma volt . A osztá­lyú játékos lehettem. Ez fog erőt adni ahhoz, hogy a megválás fáj­dalmát elviseljem. Móra László

Next