Előre, 1970. szeptember (24. évfolyam, 7096-7121. szám)
1970-09-17 / 7110. szám
XXIV. évfolyam 7110 szá 6 oldal ara 30 báni 1970. szeptember 17., csütörtök HA TÚL SOKAT áll az állóalap Mennyi állóalap szükséges ahhoz, hogy az ipari termelésben teljesítménytöbbletet vagy megfelelő felhalmozást valósítsunk meg ? Íme, egy igen időszerű, lényeges kérdés, amelynek jelentőségét a párt- és államvezetés ismételten kidomborította. Olyan kérdés, amely a vállalatokat, ipari központokat, üzemcsoportokat, kombinátokat, valamint a gazdasági minisztériumok illetékes fórumait állandóan foglalkoztatja. A LEJEK ÉRTÉKE Az állóalap nagysága elsőrendű követelmény azért is, mert részben ezen múlik, hogy a vállalatok műszaki berendezését teljes kapacitással és magasfokú hatékonysággal üzemeltessük, s ily módon rövid idő alatt, beruházás nélkül vagy adott esetben kisebb beruházással, több termelést valósítsunk meg, úgy, hogy jelentős anyagi és pénzalapot takarítsunk meg, amelyet a nemzetgazdaság más szektoraiban hasznosíthatunk. A termelőkapacitások egész potenciáljának felhasználása azzal az előnnyel jár, hogy az így elért nagyobb termelés általában nem igényel munkaerő-többletet, forrása a magasabb fokú szakképzettség, a termelési tapasztalatok és ennek ésszerűbb hasznosítása kevesebb anyagi befektetéssel. Többet állítunk elő ugyanannyi költséggel, csökken az önköltség, nő a termelő munka hatékonysága. Hogyan néz ki mindez iparunkban ? A műszaki haladásnak köszönhetően, az árkalap egy részére számított termelés lényegesen növekedett, mintegy szervesen beilleszkedve a társadalmi munka megtakarítását célzó általános irányzat törvényszerűségébe. Ha az 1960. évi helyzetet tekintjük összehasonlító alapnak, megállapíthatjuk, hogy a köztársasági iparban az elmúlt évben elért nemzeti jövedelem megháromszorozódott, az összipari termelés volumene 2,98-szorosan gyarapodott, míg az ipari állóalapok volumene 2,61-szeresére nőtt. Ez azt jelenti, hogy az állóalapokba beruházott minden egyes fej a nemzeti jövedelem 14,9 százalékos gyarapodását, az ipari termelés 14,2 százalékos növekedését eredményezte. A gépek és az üzemberendezés műszaki szintjének folyamatos növekedésével, valamint a munkaerő szakképzettségének tökéletesítésével elértük, hogy a munka termelékenységének növekedési üteme megelőzze a munka műszaki ellátottságának dinamikáját, így, az említett időszakban, a munka termelékenysége 1,92-szeresére, míg az egy alkalmazottra jutó állóalapok értéke 1,65-szörösére gyarapodott. NYERHETTÜNK VOLNA 120 MILLIÓT Az 1970. évi termelési feladatok teljesítését és túlszárnyalását, valamint a következő ötéves terv minél jobb előkészítését célzó vállalati tervvitákon, a kétségtelen eredmények mellett, ’ kitűnt az is, hogy az állóalapot nem használják ki mindenütt megfelelőképpen, számos egység jelentős tartalékokkal rendelkezik. A gépgyárak alaprészlegein a szerszámgépek kapacitásának csupán részleges kihasználása — beleértve a tervezett géprevíziókra és javításokra fordított időt, továbbá a vasárnapokkal és törvényes munkaszünetekkel járó kiesést — oda vezetett, hogy az esztendő első felében a ténylegesen rendelkezésre álló idő 27,8 százaléka, veszett el. A mellékrészlegeken még ennél is alacsonyabb volt a szerszámgépek kihasználási foka, azaz a rendelkezésre álló időalap 43,2 százalékát nem hasznosították. A gépgyárak alaprészlegein a véletlenszerű gépállásoknak az üzemeltetett szerszámgépek számához viszonyított idő aránya a szerszámgépeknél állag 102 órának felel meg az első negyedévben, és 106 órának a másodikban, s ez három hónapon át — a két váltásban — több mint hat napos kiesést jelent. Hozzá kell fűznünk, hogy a vállalatok alapegységeiben üzemeltetett más gépcsoportok kiesése még nagyobb méreteket öltött, s a programszerű munkaidőhöz viszonyítva a stancoló és A TERMELŐKAPACITÁSOK KIHASZNÁLÁSA A GÉPGYÁRAKBAN hidegsajtoló gépeknél 22,4 százalék, a harántgyalugépeknél (sheping) 16 százalék, a csavargyártó komplex technológiai vonalaknál 15 százalék volt. Az esetleges veszteglések magas arányának okait elemezve, arra a megállapításra jutottunk, hogy ezek csaknem teljes egészében szubjektív jellegűek, zömében az egyes vállalatokban még fennálló hiányosságokkal függnek össze. Ilyenek : a gépek és az üzemberendezés hanyag karbantartása, meg nem felelő üzemeltetése, egyes időszakokban e gépek, üzemberendezések túlterhelése, a hozzáértő felügyelet hiánya, arendszeres karbantartás és főjavítások grafikonjának be nem tartása. Befolyásolja még a rendszertelen anyagellátás, a szakképzett munkaerő hiánya, az anyagok nem megfelelő minősége. A temesvári mechanikai üzemben az említett időszakban a rendelkezésre álló munkaidő 34,1, a boksár fémszerkezeteket és mezőgazdasági gépeket gyártó üzemben 25,1, a medgyesi csavargyárban24,6, a medgyesi Automecanica üzemben 24,3, a marosvásárhelyi Electromuresben 47, a bányagépeket és bányaipari felszereléseket gyártó nagybányai mechanikai üzemben 16,7 százaléka ment kárba. Hozzávetőleges becslések arra utalnak, hogy amennyiben a gépgyártó ipar elkerülte volna az esetleges javítások okozta időveszteséget, 1970 első felében mintegy 120 millió lej értékű terméket lehetett volna terven felül előállítani. És hozzá kell tenni további mintegy 200 millió lej értékű termelést, amelyet abban az esetben valósított volna meg az Dr. Vasile M. Popescu, az Állami Tervbizottság közgazdásza (Folytatása az 5. oldalon) Vadregényes erdei tájakon kígyózik az Arges erőműhöz vezető autóút. Fentről, a 166 méter magasságú Vidraru-tetőről szép kilátás tárul a természetjárók elé. MAI SZÁMUNKBAN • ION NECULCE EMLÉKEZETE (2. oldal) • FELELŐSSÉGÉRZETTEL A MUNKABALESETEK ELLEN • ÖTÖDIK KERÉK (4 oldal) ■•• Ibmhallgatóként, s nem mugjuzsikusként ülve a verseny nézőterén, az em "ber néha a muzsikával ■ ■ már-már összeférhetetlen, kegyetlenül sportszerű dolognak érzi a versengést — pedig a versenyművek műfaji megjelölése is a vetélkedésre utal, s a dalnokverseny nemcsak a középkori Nürnbergben, de még az antik Olimpiákon is jelen volt. Mostanában van matematikai Olimpia, de a zenének csak „Európa-bajnokságai", s más különféle nemzetközi találkozói vannak. .. Azért mégis gyötrően s felemelően izgalmas nézni, hallgatni, ahogyan a fiatal művészek bírják a sportszerűséget. Pedig hány véletlen, technikai baleset jöhet közbe ! Az egyik hegedűnek versenyzés közben pattant el a húrja, a másik versenyzőnek két napja javítják a megsérült hegedűjét, s mindketten esélyesek. Kényes jószág a hangszer, már már élő szerv, a biológiai lénynek érző része, amelynek egyaránt árthat a légvonat, s a lámpaláz ! Azonnal észrevenni ha a versenyző zongorista, hegedűs keze görcsös, vagy elszorul a torka —, más tónust ad elszorult torokkal a húr, s a vonó ! — Hát még ha a húr ott vibrál az összeszorult torokban ! Az énekverseny mindig a művészi áldozatkészség szép seregszemléje. Hogy milyen széles skálájú tudást követel meg például az Enescu énekverseny! Operaénekesi, kamaraénekesi és oratóriuménekesi felkészültség kell egyszerre ! Pedig a jóművészek többsége is csak egyikre vagy másikra specializálódik. Az operában a zenekar partneri segítsége, a sok szereplő, az időben terjedelmes és így kibontakozásban is szélesebb skálájú partitúra tág lehetőségeket biztosít. De a dalban? Két-három perc alatt, egyetlen hanggal,hogyan bírja ezt a titáni küzdelmet a versenyző? Bírja : huszonkét versenyző változatos műsora győzöttmeg erről a második versenyszakasz két napján. Az énekes élménye és zenekultúrája fokrólfokra, óráról-órára hozzáképzi a hallgatóságot, a sokunk fülét-lelkét inkább felborzoló, nyugtalan, bonyolult mai vokális kamaramuzsikához. A Haendel, Bach, Mozart kristálytiszta harmóniáin iskolázott hangok lágyan, muzikálisan, lelki gazdagsággal szólaltatják meg a modern dallamokat ! Hogy aztán feloldódjanak, tág lélegzettel, az operaáriákban ! Figyelemre méltó, hogy sok versenyző választja a közismert — s valljuk be : elcsépelt — olasz operákat. __________________________ De inkább a Verdi előttieket, s a Verdi utániakat. Nem a „belcanto", hanem az ember összetettebb, vívódóbb ábrázolása vonzza őket, amikor a francia impresszionista operát, a klasszikus és a modern oroszokat választják, a közismert, a nézőtéren is fütyürészett „biztos számok" helyett. Rengeteg munkára, fáradalmas technikai képzésre és nagy zenekultúrára van szükség már a kezdet kezdetén. Jól tudjuk, vannak híres, világjáró énekesek, akik kéthárom szereppel alapozták meg nevüket és távolról sem olyan széles, átfogó, sokoldalú a repertoárjuk, mint amit az Enescu-verseny az ismeretlen, kezdő énekesektől megkövetel ! Ez így van. És mégis ki kell lépni a vetélkedőre, a „ringbe", s a torkot, a torokban a hangszálakat szorítja az izgalom. A szeszélyes őszi széltől vajon észrevétlenül nem fátyolosodott-e meg a hangszín? Egy-egy kéz, támaszkodás ürügyén, belemarkol a zongora felhajtott tetejébe, úgy, hogy az öklön kifehéredik a bőr, a másik kéz, a test, az arc, a hang azonban a pódiumképes művész fegyelmét tükrözi, a lááspaláz, s még a rekedtség véletlen ártalmát is áthidalja a tudás, a fegyelem, a muzikalitás. Nemcsak az egyéniségek, a szép, meleg, vagy éppen összetéveszthetetlenül egyéni hangok szemléje a dalverseny, hanem az ének megformálásáé is. A gyémánt durva, fénytelen, szürke kő csiszolás előtt. Nemhogy azonossága, de még a rokonsága is kétséges a kész drágakővel. Az ének megteremtése hasonló munkát igényel. S lehet, hogy frivolnak tűnik az összehasonlítás, de nem tudok nem gondolni arra, hogy mennyivel kevesebb kell ahhoz, hogy egy Aranyszarvast, vagy egy Arany Orfeuszt, vagy más táncdal-trófeát elnyerjen valaki —, s mennyivel többen tudnak róla, mennyivel többen érdeklődnek iránta. Ha mikrofon nélkül betölt egy kiművelt hang egy ötszáz férőhelyes versenytermet, arról tud ötszáz ember, aki ott volt — a többi legjobb esetben elolvassa a hírt az újságban a helyezésről. Mert ide ritkán látogat el a tévékamera. Konok elszánás, fantasztához illő önzetlenség van abban, ha manapság a kicsi termet, s a nagy munkát választja valaki a mikrofon és tévékameranélkül. Mire ezek a sorok megjelennek, lehet, hogy már a tévékamera előtt folyik a döntő. Szeretném, ha azok az olvasóink se zárnák el ezúttal a készüléket, akik a „nehéz" zene fölött máskor elkedvetlenednek. Az utolsó szó jogán hallgassák meg azokat, akik nem könnyedén szórakoztatni akarnak dalukkal, hanem fölemelni bennünket a művészet magas régióiba. Halász Anna KONOK ELSZÁNÁSSAL 1 — Al-YV v — ———-1— Világ proletárja?, egyesüljetek! Országos politikai napilap • Bukarest • Románia Szocialista Köztársaság Két tanóra közt jól fog a tízperces szieszta a napfényben fürdő ablakban A 3. OLDALON : SZEPTEMBER AZ ÚJJÁÉPÍTÉS MUNKATELEPEIN NICOLAE CEAUSESCU ELVTÁRS FOGADTA Ausztria nagykövetét Nicolae Ceausescu, Románia Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnöke szeptember 1-én, kedden fogadta Eduard Tschopot, Ausztria bukaresti rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, ennek kérésére. Jelen volt Corneliu Manescu külügyminiszter. Ez alkalommal megbeszélést folytattak Románia Államtanácsa elnökének küszöbön álló ausztriai látogatásáról. A megbeszélés szívélyes légkörben folyt le. Szatomi Hakamada és Tomio Nishizawa elvtársakat Nicolae Ceausescu elvtárs, a Román Kommunista Párt főtitkára szeptember 15-én, kedden fogadta Szatomi Hakamada elvtársat, a Japán Kommunista Párt Elnökségének alelnökét és Tomio Nishizawa elvtársat, a JKP KB Állandó Elnökségének tagját, akik országunkban töltik pihenőszabadságukat. A fogadásnál jelen voltak Paul Niculescu-Mizil és Virgil Trofin elvtársak, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának és Állandó Elnökségének tagjai, a KB titkárai, Stefan Andrei elvtárs, az RKP KB első osztályvezető helyettese. A megbeszélés keretében kölcsönösen tájékoztatták egymást az RKP és a JKP tevékenységéről, s megvitatták a nemzetközi helyzet, valamint a kommunista és munkásmozgalom egyes időszerű problémáit. Ez alkalommal megelégedésüket fejezték ki a Román Kommunista Párt és a Japán Kommunista Párt közötti baráti, együttműködési és internacionalista szolidaritási kapcsolatok fölött, s hangsúlyozták a két párt közös elhatározását e kapcsolatok fejlesztésére és a nemzetközi kommunista mozgalom, az öszszes antiimperialista erők egységének erősítésére. A megbeszélés meleg, elvtársi légkörben folyt le. EGYÉN és TÁRSADALOM „Pártunk abból indul ki, hogy a szocialista társadalomban ki kell teljesednie az emberi egyéniségnek, hogy minden egyes állampolgár ura kell legyen sorsának, hogy gondolatait és cselekedeteit korlátozás nélkül fordíthassa a társadalom haladásának javára“ NICOLAE CEAUSESCU (Az RKP X. kongresszusán elhangzott jelentésből) Hazánk fejlődésének jelenlegi szakaszában szükségszerűen előtérbe kerül a szocialista ember személyiségének formálása, az egyén és társadalom viszonyának állandó tökéletesítése. Az ipar fejlődése, szocialista mezőgazdaságunk, általában a tudományos és műszaki megvalósítások széleskörű alkalmazása, nagyobb igényeket támasztanak nemcsak a társadalommal szemben, hanem az egyénnel szemben is. Ezen követelmények mindenekelőtt szakmai, kulturális, erkölcsi, politikai jellegűek, de felölelik az emberi viszonyok humanista tartalmának más kérdéseit is. Társadalmunk szervezett keretekben intézményesen folytatja a szocialista ember eszmény kialakítását. Az egyéniség formálása azonban nagy mértékben függ az egyén magatartásától, az általa felállított értékrendszertől, viselkedési normáktól, világnézeti és más tényezők együttes hatásától. A szocializmus felszabadítja az ember egyéniségét az egyenlőtlenség és lökés elnyomás bilincseitől és beláthatatlan teret nyit valamennyi állampolgár fejlődéséhez. Az egyén előtt nyitva áll az út az érvényesülésre. Arra a kérdésre, hogy mi az egyén, milyen kell hogy legyen társadalmi szerepe, egyénisége, több tudományág, így a lélektan, a filozófia, a szociológia, az etika, valamint más tudományágak próbáltak választ adni a történelem során. A fogalmak tartalma sokat változott. Minden társadalmi rendszer kialakította a maga eszményideálját, igyekezett azt megvalósítani. Köztudomású, az ember egyrészt biológiai lény és életének fizikai keretei meghatározzák szervezetének veleszületett feltételeit, morfológiáját és fiziológiáját. Mindaz, ami az ember természetét, viselkedését, magatartását illeti, társadalmi eredetű. Az egyén formálásában sok tényező játszik közre, de mindenekelőtt döntő szerepe a termelőtevékenységnek, a társadalmi kultúra ráhatásainak van. Szocialista társadalmunkban a dolgozók többségének kialakult művelt egyénisége és jelleme van. Mindezeket ékesen bizonyítják a munkával szembeni magatartás, a nap mint nap elért termelési sikerek. Az élet különböző területein azonban találunk olyan egyéneket is, akik hajlamosak a rombolásra, pusztításra, lopásra, alkoholizmusra, tiltott élvhajhászatra, mitologizálásra stb., melyek mind károsan hatnak a társadalomra. Az egyén természete, magatartása nem egyszer és mindenkorra adott. Az ember formálható, alakítható. Ezen a téren mindenekelőtt az objektív körülmények megváltoztatásának, az új termelési viszonyoknak, a nevelésnek, önnevelésnek és más tényezőknek van szerepe. Az egyén személyiségének formálását befolyásolhatják idegrendszeri, mirigyrendszeri, anyagcsere folyamatok, bizonyos hajlamok, a vérmérséklet, intelligencia, akarat és más tényezők is. A marxizmus tanítása szerint az egyén a társadalom fejlődésének terméke. Személyiségének, egyéni sorsának alakulása valamennyi többi egyén fejlődésétől és sorsának alakulásától függ, akikkel közvetlen vagy közvetett viszonyba kerül a termelőtevékenység során. Az egyén csak a közösségben, vagyis más egyénekhez való viszonyában kezd önmagához, mint egyénhez viszonyulni és csak fokozatosan ébred önmaga értékeire. Ezért az egyéniség formálása elválaszthatatlan a termelési, társadalmi viszonyoktól, általában a termelőerők fejlődésétől. Mindezekből következik, hogy a társadalomnak döntő szerep jut az egyén sorsának alakulásában. A jelenkori polgári filozófia egyes irányzatai általában a polgári filozófiai antropologizmus a kérdés középpontjába az egyéni boldogság etikai kérdését helyezi. Az egyént a társadalomtól elszigetelve vizsgálja, úgy tekinti, mint „független atom a hasonló atomok tömegében“. Ez a szemléletmód az embert önzésében vizsgálja, akit a nyereségnövelés vágya, a vagyongyűjtés sarkallja tetteiben. Az egyén pánegoista képe addig megy el szélsőségében, hogy azt vallja : az ember „viaskodó", „elkeseredetten versengő“, „küzdő ember“, akinek életcélja megölni magában mindent, ami öntudatra, elviségre, nemes lelkületre vall. Ez az ember tagadja a társadalmi eszményeket. A mai amerikai viselkedési lélektan az egyént a fizetés függvényének tekinti. Szerinte a viselkedés mennyisége és minő- Gál Gyula (Folytatása az 5. oldalon}