Előre, 1970. november (24. évfolyam, 7149-7173. szám)
1970-11-01 / 7149. szám
ELŐRE 2. oldal A ÍTÉLET mai fiatal nemzedék aligha képes teljességében átérezni és megérteni, milyen vijjogó, vésztjósló kiáltásként hatott a maga korában az Érmellék szülötte, Ady Endre versindító kijelentő mondata : „Dózsa György unokája vagyok én, / Népért síró, bús, bocskoros nemes." Dózsa Györgyből a századok folyamán sem lett regényírás ; ha megidézték, költők idézték meg, s mindannyiszor tetemrehívásként, a nép nevében, a jövő nevében. Lángoszlopnak látták, mely fel-fel villan, változatlan tényerővel a történelem gomolygó viharában. Természetszerűen így kellett ennek lenni, mindaddig, amíg Dózsa György népe hatalmon belül nem került. Ehhez azonban korszakos változásnak kellett bekövetkeznie, hiszen nem volt ennél elesettebb és tarkább nép : történelmi tények igazolják, hogy a vezér mögé oly egységesen felsorakozott parasztok és kisnemesek sorában a magyarok mellett egyként voltak románok és szlovákok, s bizonyára más nemzetiségűek is. A közös sors vállalásában eggyé kovácsolódott sereg, a „gyülevész“ népség hallatlan hadisikereket ért el. Vezetőjük, Dózsa György képzett katona volt, hadvezetői és szervező tehetsége nyilván sokat nyomott a latban, de nem volt sem előtte, sem utána egyetlen vezér sem, akinek minden egyes elhatározását, közelebbi és távolabbi céljait ennyire determinálta volna maga a vezetett sereg. Dózsa azzal vált történelmi személyiséggé, hogy maradéktalanul ma FILMEK gála vállalt minden következményt, tudta, hogy a történelem rendjét kell sarkaiból kifordítania, ha igazságot akar szerezni a véréig kizsákmányolt parasztságnak ; tudta, hogy ez teljes önfeláldozást követel ; hogy a történelem erőinek olyan harapófogójába került, amelyben az acél is megroppanhat. Tudnia kellett mindezt , emellett bizonyítanak a róla fennmaradt dokumentumok — és a végső érv : az, ahogyan meg tudott halni a tüzes trónuson, tüzes vaskoronával a fején. Erkölcsi-emberi kvalitásai csakis a legkiválóbbak lehettek, de hallatlan következetességére nincs más magyarázat, mint hogy akaratát szüntelenül ennek a soknemzetiségű, sorsában-kiszolgáltatottságában- egységes paraszti élcsapatnak a kohójában edzette. Személyiségét, történelmi szerepét epikusen csakis ebben az összefüggésben lehet valóságosan ábrázolni. S ez roppant nehéz, roppant nehéz manapság is, amikor pedig a szocialista eszmeiségű művész történelemszemléletét ebben, a vonatkozásban nem zavarják előítéletek, vagyis amikor megérett az idő Dózsa személyiségének és sorsánál, az objektív szándékú ábrázolására. Kósa Ferenc ilyesfajta ábrázolással próbálkozott az Ítélet című hármas, román-magyar-szlovák koprodukcióban készült filmjében, s elismerésünket e vonatkozásban nem is tagadhatjuk meg tőle. Biztosan vannak olyanok, akik el tudják képzelni Dózsát a szuperprodukciókban megszokott hősök manírjában ábrázolva. Én azért nem tudom elképzelni, mert nem látom az értelmét az efféle beállításnak. Sorsának tragikus betetőzésével Dózsa túlnőtt önmagán, szerepén, korán, s valóban jelképpé magasztosult. Úgynevezett emberközelbe hozásával — a szuperprodukciók modorában — csak veszthetnénk. A film azonban nagyon konkrét művészet, a filmszerep bármely felfogásban filmszerep marad, a hősnek a leghétköznapibb értelemben élnie kell a celluloid szalagon ahhoz, hogy hasson és meggyőzzön. S ha már Dózsát választotta hőséül a rendező, őt rendkívül körültekintően, sokszorosan átgondoltan kell beleillesztenie a legreálisabb összefüggésekbe, hogy aztán ezeknek az összefüggéseknek a pattanásig feszítésével feldobhassa a jelképesség magasságában, amennyiben erre vállalkozik. És Kósa Ferenc erre vállalkozott. Törekvései azonban csak részlegesen valósultak meg. Nyilatkozataiból tudjuk meg, hogy kezdettől a koprodukciós megoldást kereste, s főként, ha nem mindenekelőtt a történelmi hitelesség érdekében: ki akarta domborítani a három nemzet részvételét a Dózsa felkelésben. A kész filmben azonban a tömeg sokszínűsége összemosódik, noha egyik tömegjelenet a másikat éri. Ennél, okát főként abban látom, amit a film legfőbb hibájának is tartok abban, hogy a részletek részletek maradnak, töredezetten illeszkednek egymáshoz, s nem ötvöződnek egybe. Sem a tömegek felől Dózsába áramló felhajtó erő, sem a Dózsa személyéből a tömegekre ható energia ábrázolásában nem tudta azt adni a rendező, amit szemmel láthatóan szándékozott. Ez pedig kulcshiba. Kellő kohézió hiányában a részletek bizonytalanná válnak elmosódnak. A tömeg elégedetlenkedik és lelkesedik, éhezik és amin tudatosítják benne, vállalja sorsát , harcol , magát nem kímélve, s olykor kegyetlenkedve . Dózsa tervez tanácskozik és töpreng, de nem a sorsdöntő pillanatokban — olyankor rendkívül határozott , hibázik is, ám éppen mert tetteinek végkövetkezményeivel mindig szembenéz, a hibákat sokszor helyrehozza. Minden mozzanattal egyet kell értenünk, minden mozzanat újat hoz és teljesebbé teszi az összképet, de valahogy formálisan, felsorolásszerű egymásutániságban, így aztán e tömegből ugyan kiválik néhány arc, de mégis úgy érezzük, freskószerű háttért képez csupán, Dezső György szépen megfogalmazot igazságai pedig mintha légüres térten hangzanának el. Werbőczi szokatlan beállításával — a történelemkönyvek vérbírája itt szinte profetikus előrelátással megáldott, nem önmagában, hanem csakis osztálya nevében kérlelhetetlen törvénytudó — még újat is hozott a film. Ne vitassuk most ennek a beállításnak helyénvalóságát ; a film összefüggésében nézve a Werbőczi Dezső. szellemi párharc kétségtelenül érdekes ; lehetőséget nyújt arra hogy az uralkodó osztály szemszögéből is lássuk a parasztfelkelést. Azonban ezúttal is azt kell mondanunk, mint fennebb : Werbőczi alakja önállósul, kiszakad a fejedelem a szintén hátteret képező udva statikus freskójából. A tüzes trónon való megégettetés az előbbiekből logikusan következve egyszerűen befejezi a filmet — mintegy tudomásunkra hozzák a történelmi tényt. Merthogy a rugókat nem sikerült kifeszíteni, a kiröpítés is elmaradt. Kósa Ferenc Dózsa-filmje így végső formájában egy valóban korszerű, a történelmet nem ürügyként, hanem az önismeret jegyében vállalóra fogó felfogás jegyében végzett kísérlet. Sára Sándor operatőri tehetsége kiállta az egyáltalán nem könnyű próbát, rendkívüli azonban ő sem tudott nyújtani. Bessenyei Ferenc Dózsa szerepében, Major Tamás mint Werbőczi, Gheorghe Moltol a Diák alakítójaként remek színészi teljesítményt nyújtott, s melléjük még sokan sorak"."‘-Tóhatók fel. MEZEI JÓZSEF (Folytatás az 1. oldalról) ,avállalatoknak és a minisztériumoknak átutalandó összegeket. Az előbbi nem lehet kisebb a tervezett összjövedelem 10 százalékánál. Ha valamely gazdasági egység nem érte el az előirányzott nyereségszintet, mindenekelőtt a költségvetést megillető nyereségrészt utalja át. A nyereségelosztás további sorrendje: a jutalmazási alap képzése, természetesen megfelelő levonásokkal, a más egységeknek átutalandó összegei. A maradó hányadot arányosan kell elosztani a kisgépesítési és központosított beruházási bankhitelek tövesztésére és a fővállalat központosított beruházásainak finanszírozására. A fővállalat csak azután képezne a nem központosított beruházásra szolgáló alapot és a tartalékalapot, ha a költségvetést megillető nyereségrészt és a jóváhagyott pénzügyi terv többi előirányzatait maradéktalanul kielégítette. Ha az össznyereség nem fedezi a költségvetéshez átutalandó nyereségrészt, teljes egészében átutalandó, a különbözetért pedig kötbér fizetendő. A nyereségelosztás új rendszere harmonikusan egyezteti az állam, a gazdasági egységek és a munkaközösségek érdekeit, egyben lehetővé eszi a közvetlenül felettes szervek, főként az ipari fővállalatok szélesebb körű részvételét a termelés és a munka tudományos szervezésében, a hozzájuk tartozó egységek belső tartalékainak felderítésében és kiaknázásában ,az anyagi érdekeltség fokozásában .Minthogy az egységek legfontosabb pénzforrásai termelési eredményekhez kapcsolódnak, erősödik a vállalatok és a többi szocialista gazdasági szervezet önálló ügyvitele, bővülnek cselekvési lehetőségeik, növekszik a felelősségük a pénzgazdálkodásban. A minisztériumok, az ipari fővállalatok, a vállalatok és az alkalmazottak legyenek azon, hogy minden egyes termelő, építő vagy szolgáltató egység nyereséggel dolgozzék, tegyenek határozott lépéseket a még mutatkozó veszteségek csökkentéséért, illetve felszámolásáért. Az ideeredmények tanúsága szerint az ország gazdasága átlag tetemes terven felüli nyereséget mutat fel, azonban még mindig vannak egységek ,amelyek nem teljesítik ezt a mutatót, nem vesznek igénybe minden lehetőséget a jobb pénzgazdálkodáshoz. Az ilyen egységek és felettes szerveik intézkedjenek a lemaradás behozásáért és annak érdekében, hogy az év végére megvalósíthassák a nyereségtervet. Az újabb intézkedések bővítik az egységek jogkörét és felelősségét a termelési alapok felhasználásában. Az új szabályozó rendelkezések értelmében a forgóeszköz-szükségletet rendszerint csak az új egységekben határozzák meg analitikus számításokkal, a már működő egységekben szintetikus kalkulációval, ami lényegesen csökkenti a tervezőmunka volumenét és nagyobb cselekvési szabadságot engedélyez a gazdasági egységeknek. A normatívák kidolgozásánál figyelembe veszik a műszaki-anyagi ellátás javításának, a gyártási eljárások tökéletesítésének, a termelési költségek leszorításának (főként a nyers- és segédanyagfogyasztás csökkentésével), az elszámolások meggyorsításának szükségességét, s általában igyekeznek minél gazdaságosabbá tenni a tervezett termelést. A forgóeszközök finanszírozásához jó tudni, hogy költségvetési forrásokat szabály szerint csak új vállalatok vehetnek igénybe. A működő vállalatok a tervidőszakon belül forgóeszközeiket bankhitelből növelhetik, amit az év végén a nyereségből kell törleszteniök. Ez az intézkedés érdekeltté teszi a gazdasági egységeket azoknak a mutatóknak a teljesítésében, illetve túlszárnyalásában, amelyektől a saját alapjaik nagysága függ. Kétségtelen, hogy az új szabályozások nyomán javul a forgóeszközök felhasználása és növekszik a forgási sebessége, a vállalatoknak több gondjuk lesz arra, hogy nyersanyagból, segédanyagokból, késztermékekből ne képezzenek elfekvő készleteket, ami köztudomásúlag a szükségleten felüli, illetve az idő előtti ellátásból, a piac nélküli termelésből adódik. A beruházások finanszírozásában legfontosabb új tényező, hogy a hitel egyes központosított beruházások eszköze lett, hogy folyósításukhoz az egyik fő forrás, az amortizáció és az üzemen kívül helyezett állóalapok felszámolásából származó összegeken felül igénybe veszik a gazdasági egységek nyereségét is. Hitelt azonban csak olyan beruházásokhoz folyósítanak, amelyeket szükségesség, célszerűség és gazdasági hatékonyság szempontjából egyaránt véleményeztek, továbbá ha azok rövid időn belül, rendszerint egy esztendő alatt hajthatók végre, ha biztosak a nyersanyagforrások és megvan az előállítandó termékek forgalmazási lehetősége, végül ha a beruházás rövid idő alatt, legfeljebb 5-6 esztendőn belül, az új objektumok nyereségéből amortizálható. Az intézkedés tehát a gyorsan megvalósítható, gazdaságosnak ígérkező és hamar amortizálódó beruházásokat ösztönzi. Hasonló rendeltetésű a differenciált kamatok rendszere. A kamat összege az invesztíció megtérülésének időtartamától, illetve a hitel törlesztésének határidejétől függ, s késedelmes üzembehelyezés vagy késedelmes törlesztés esetén növekszik. Nagyobb tehát a gazdasági egység és a felettes szervek felelőssége az invesztíció üzembe helyezéséért és a tervezett nyereség eléréséért, hiszen ellenkező esetben nem állnak rendelkezésükre a hiteltörlesztéshez szükséges pénzforrások. Minthogy a nyereség a beruházások finanszírozási forrása lett, tovább csökken a túlzott központosítás vagyis megszűnik az, hogy szintén az állami költségvetés útján a nyereség újra felosztódjék a beruházás realizálását szolgáló előirányzatok között. A rendelkezéseknek megfelelően az állami költségvetésből finanszírozhatók új vállalatok, kombinátok és üzemek, illetve rendkívüli jelentőségű üzemfejlesztés, ha az amortizációs leírásokból, nyereségből és más forrásokból származó összegek nem elegendőek. Tavaly például az invesztíciók 58,4 százalékát finanszíroztuk a költségvetésből, az idén viszont csupán 36,7 százalékát. Gyakorlatilag alkalmazzuk tehát a Román Kommunista Párt Országos Konferenciájának dokumentumaiban megjelölt azon feladatot, hogy bankhitelekből és a gazdasági egységek saját bevételeiből kell fedezni a termelés folyó szükségleteit és egyes beruházásokat, egyszerűsíteni kell a gazdasági egységek és az állami költségvetés viszonyát. Másik igen fontos körülmény: az amortizációs leírásokból, állóalapok felszámolásából és a beruházási célokat szolgáló nyereségrészből származó forrásokat a fővállalatok, a kombinátok és üzemcsoportok hatáskörében összpontosítják, ami lehetővé teszi a körültekintő elosztást, fokozza az új gazdasági szervek szerepét és felelősségét saját pénzforrásaik gazdaságos kiaknázásában. A beruházások finanszírozásával, illetve hitelellátásával kapcsolatos intézkedések hivatottak gondoskodni a pénzalapok gazdaságosabb felhasználásáról, az objektumok késedelem nélküli üzembe helyezéséről és felfutásáról, magas fokú gazdasági hatékonyságról. Igen fontos a bank ellenőrző szerepe, amely hangsúlyozottan megelőző és differenciált jellegű, attól függően, hogy a szóban forgó beruházást milyen szinten rendelték el és ki hagyta jóvá a műszaki-gazdasági tervdokumentációt. Ha az invesztíció mutatóit a Minisztertanács hagyja jóvá, a finanszírozó bankszervek csak a jóváhagyási utasítások, a felső árszintekre, a felvonulási költségekre és a nem produktív kiadásokra vonatkozó törvényes rendelkezések betartását kísérik nyomon. Ha viszont az objektumokat a beruházás kedvezményezettjei hagyják jóvá, a finanszírozó bankok feladata véleményezni a hatékonysági mutatókat, gondoskodniuk kell arról, hogy a hatékonysági mutatók megfeleljenek a szabályozó rendelkezéseknek, és hogy az épülő egységek gazdasági tevékenysége minél színvonalasabb legyen. A gazdasági vezetőségek és a pénzügyi ellenőrző szervek egyik elsődleges feladata, hogy lényegesen nagyobb igényességgel és felelősséggel kísérjék nyomon az anyagi és pénzeszközök felhasználását, igyekezzenek meggyorsítani a kivitelezést, csökkenteni a készleteket, gondoskodni minden beruházott lej gazdaságos felhasználásáról. Az új szabályozó rendelkezések célja tehát egyrészt jelentős összegeket bízni a vállalatokra, nagyobb rugalmasságot és több cselekvési szabadságot nyújtani a gazdasági egységeknek, másrészt fokozni a minisztériumok, a többi központi államigazgatási szerv, a néptanácsok, a fővállalatok, a vállalatok, s nem utolsó sorban az alkalmazottak felelősségét az anyagi és pénzalapok, a munkaerő ésszerű felhasználásában a minél magasabb jövedelmezőség ,a lehető legtöbb nyereség érdekében. A pénzügyeket és hitelrendszert tökéletesítő intézkedések egyelőre kísérleti jellegűek, s az idei eredmények alapján kiegészítésre, majd véglegesítésre várnak. Szükséges, hogy az összes érdekelt tényezők javaslataikkal hozzájáruljanak a legjobb módszerek megtalálásához, hogy a végleges rendelkezések maradéktalanul megfeleljenek majd a nemzetgazdaság időszerű követelményeinek, ösztönözzék az új ötéves terv jelentős feladatainak valóra váltását. TÖKÉLETESEBB PÉNZÜGYI ÉS BANKRENDSZER - MAGASABB HATÉKONYSÁG SZIGET UTCA (Folytatás az 1. oldalról) itca két oldalán, közvetlenül a romosan folydogáló Küküllő pallónak szomszédságában, úgyszóván a municípium szívében, javában folyik az építők fölvonulása Lajos Zoltánnal, a megyei építkezési és szerelési vállalat igazgatójával ésErdős Imrével a municípiumi néptanács építészeti ügyosztályának vezetőjével beszélgettem el a születendő megyetél napjáról. Mint megtudtam, 18 négyemeletes tömböt húznak fel itt 1973-ig, összesen 500 lakrésszel. Zömük jár a következő esztendőben elkészül és gazdára lel, s '73-ra csak kevés adósság marad hátra. Jövőre 180 állami és mintegy 160, a honpolgárok által építtetett lakrészbe költözhetnek be az udvarhelyiek. A terveket a marosvásárhelyi tervezőintézet készítette, s ezek két- és háromszobás I.—IV. kényelmi fokú lakásokat irányoznak elő. Az új lakónegyed kialaktása természetesen szükségessé teszi a központi fűtés és a közművesítés kiterjesztését, a Nagyrüküllő partszakaszának megerősítését és rendezését is. A Sziget utcai negyed új színv városképen, harmonikusan illeszkedik be a már megépült tömbházak tarka füzérébe. ÓZDTÓL BÜKKÖSIG ELŐZMÉNYEK A 740 lelket számláló Magyarózdon csak az iskola maradt. A többi községi intézményt Bükkösre vitték, mert úgy találták, központi fekvése miatt ez a falu a legalkalmasabb arra, hogy a község székhelye legyen. De mindkét helységben kevés a gyermek, s gyakran megesik, hogy csak a két falu tanulóiból telik egy osztályra való. A múlt évben például csak két ötödikes volt Bükkösön, ezeknek nyilván Ózdra kellett átjárniuk. Az idén már hét van, Ózdon viszont nyolc, tehát egygyel több. Előnyösebb helyzetben lévén, az ózdiak bizonyosak voltak abban, hogy ebben az évben is náluk lesz az ötödik osztály. Annál is inkább, mert még augusztus közepén az ózdi iskola megkapta a beiskolázási tervet, melyen szerepelt az ötödik osztály. De megérkezett a faluba Balla Erzsébet, magyar szakos tanárnő, és ugyancsak megyei kinevezéssel a kezében egy másik pedagógus, Gaál Ágnes. Aztán megkapták a tankönyveket, tehát úgy nézett ki, zökkenőmentes lesz az idei tanévkezdés. Igen ám, csakhogy szeptember 5-én Bükkösön összehívták a községi cáribárót, a néptanács vb-jét és elhatározták, hogy az ötödik osztály ne ■Ozdon, hanem Bükkösön legyen. A gyűléssel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy csak egyetlen ózdi volt jelen, Balsai János brigádos, aki — saját bevallása szerint — a javaslat ellen szavazott. A következő napokban Gyarmati József, bükkösi igazgató beszélt a Maros megyei tanfelügyelőséggel, és állítólag szóbeli beleegyezést kapott arra nézve, hogy Bükkösön legyen az ötödik osztály. Szeptember 14-én este pedig a néptanács elnökével és titkárával átmentek Ózdra, felhívatták a szüleiket az iskolába, és tudomásukra hozták, hogy másnap az ötödikes gyermekeknek Bükkösre kell menniük. Ha nem mennek, minden további nélkül megbüntetik őket. Az ózdiak hivatalos papírt kértek arra vonatkozólag, hogy a megyei tanfelügyelőség megváltoztatta volna előbbi döntését, s mert Gyarmati igazgató nem tudott ilyet mutatni, úgy gondolták nincs minden rendjén, és a következő napokban nem Bükkösre, hanem Ózdra küldték iskolába a gyermekeket. A továbbiakban Gyarmati igazgató áthívatta az újonnan érkezett pedagógusokat Bükkösre, Vass András ózai igazgató pedig tizenötödikén kiosztotta a tankönyveket. Az ózdi gyermekek néhány napig jártak még iskolában a IV. osztályba, aztán kimaradtak. Október 13-án, amikor megérkeztem Ózdra, ez volt a helyzet. Nyilván kíváncsi voltam, MIT MONDANAK A SZÜLŐK? MAGÓ JÁNOSNÉ: — Mi megértjük, hogy a bükkösi gyermekeknek is ugyanolyan nehéz idegyalogolni, mint a miénkeknek oda, de itt mégiscsak több a gyermek. Gyarmati igazgató arra hivatkozott, hogy reggel fél hatkor van busz innét Bükkösre. De mondja meg nekem, egy ötödikes gyermeket felköthetek hajnalban fél ötkor, vagy még korábban? Ha már ide volt jóváhagyva, miért kellett elcsavarni, s ha elcsavarták, miért csak az utolsó pillanatban mondták meg? Ha hamarább tudjuk, elvihettük volna a gyermeket máshova, internátusba. ÖTVÖS FERENCNÉ: — Ha most odaadjuk a gyermekeket, akkor ezután minden évben ott kell járniuk. Itt könyvet is kaptak, iskolába kezdtek járni, miért nem lehet itt ötödik osztály, mert nem vagyunk községközpont? Eleget gyötörjük magunkat hogy mi legyen a gyermekekkel. Mi belátjuk, hogy a büktösieknek is nehéz, vállaltuk, hogy eltartanák a bükkösi gyermekeket. Persze, úgy lenne a legjobb, ha mind a két helyt megmaradna az ötödik osztály. Elég kár, hogy miután egyszer jóváhagyták, mégis így történt. NAGY MIHÁLYNÉ: — A nagy munkák idején, amikor lett volna dolog megyei tanfelügyelőt kérdeztem meg a fejleményekről. — Adtunk két nap gondolkodási időt, ha az ózdiak nem járnak át, megszűnik teljesen az ötödik osztály. — Miért csak tizennegyedikén este tudatták a szülőkkel, hogy mihez tartsák magukat? — Ez már a helyiekre tartozik ... — Úgy tudom, pedagógust is neveztek ki ide ... — Az tévedés volt — mondta Gyarmati igazgatóval egyszerre és kifordultak az ajtón. Másnap Gyarmati igazgatóval is sikerült elbeszélgetnem: — Mi a bükkösi szülök álláspontja? — Azt mondják, ők sem engedik a gyermekeket Ózdra, mert ez a községközpont. — Van-e olyan rendelkezés, hogy feltétlen a községközpontban kell Úgy hozta a véletlen, hogy gépkocsink egyik abroncsa kevéssel Régen előtt szétpukkant. A sofőr lassan, óvatosan behajt az alig kilométernyire lévő AUTÓHÁZA Nr. 3 feliratú régeni kirendeltség tágas udvarára. Gépkocsink a marosvásárhelyi autószállítási vállalaté, tehát itt is „itthon van“ a megrakott Bucegi, amelynek, sajnos, nincs pótkereke. Eltelik negyedóra, aztán még egy, végre — mert itt sem akad pótkerék — a sofőr engedélyt kap, hogy egyik, kaviccsal rakodott, de valamilyen motorhiba miatt veszteglő billenő tehergépkocsiról leszerelje az egyik kereket. A kocsi vezetője nincs itt, dehát, mire holnap munkába áll, a kerék újra a kocsiján, lesz, sofőrünk visszafelé ismét betér és visszaszereli. Belső kerék, eltart a ki- és beszerelés. Addig, egyéb híján, a közelben lézengő régens szerelőktől érdeklődünk. — Hogy-hogy nem akad egy pótkerék ? A válasz : miért éppen pótkeréknek kellene akadnia ? Néhány perc telik el, s arra figyelek fel, hogy több fiatal szerelő tanakodik a 21 MS 679 rendszámot viselő, mellettünk sofőr nélkül veszteglő zöld Bucegi mellett. Lenyomják a vezetőfülke kilincsét is, de az előrelátó sofőr bezárta az ajtót. — Ez is valami ? — nevet a fekete képű, olajfoltos munkaruhás szerelő, s a csavarhúzóval pillanat alatt felpattantja a zárat. Motoznak bent, nevetnek, sugdolóznak, és valamit leszerelnek. Aztán az ajtót visszazárják, majd másik kocsihoz mennek. Közben a jobb oldalunkon álldogáló 21 MS 1713-as rendszámú szürke Bucegi mögött szőke barkós, dohányszínű munkaruhát viselő fiatalember tűnik fel vederrel a kezében. Ruházatán pettyek árulják el, hogy festő vagy gépkocsifényező. Megáll a kocsi mögött, teleszedi a vedret cukorrépával (a szürke Bucegi rakománya frissen szedett cukorrépa, a sofőr szintén defekt miatt tért be, de néhány percre elment valahová) , mert a veder nem elég nagy, félkarral még öt-hat répát szorítva magához, sietve eltűnik a kerítéshez vezető udvarrészen át. Pillanatig azon tűnődöm, miféle alkatrész helyettesíthető cukorrépával, ám sofőrünk, akit megkérdezek, lakonikus választ ad : — Disznó... Előbb azt hiszem, a répatolvajra érti aztán megmagyarázza, hogy az illető valószínűleg süldőt tart otthon s decemberig, amíg levágja, így biztosítja a takarmányt. Megadva a kért felvilágosítást, gépkocsivezetőnk a kővel rakott billenő kocsihoz siet, hogy a nyolc leszerelt anyacsavart helyére illessze, nehogy elkallódjanak, míg visszafelé jövet a kölcsönvett kereket helyére szereli. Késő ! A nyolc anyacsavar már eltűnt. Vezetőnk bosszankodik, de... a távollevő sofőr kolléga marad a vesztes... További tapasztalatok gyűjtésére nem marad időnk, másfél órát vesztettünk, kocsink indul. De mit csinál majd a 679-es gazdája, akinek távollétében „valamit“ kiszereltek kocsijából ? A billenő tehergépkocsi sofőré, akitől — tudtán kívül — kölcsönvettük a kereket, de visszaszerelni már nem sikerül, mert eltűntek az anyacsavarok. És ha a rakományt lemérik, mit csinál majd az 1743-as vezetője, akinek cukorrépa szállítmányát (a szőke barkós előtt a kovács jött két vederrel, neki talán két hízója van otthon) dézsmálgattok és így tovább, hiszen csak másfél óra rövid tapasztalatait jegyeztem fel. Eszembe jut, hogy nemrég súlyos gépkocsibaleset történt, egy teherautó fékje „felmondta a szolgálatot". A vizsgálat kiderítette, hogy a fék nem volt rendben, valami alkatrésze hiányzott, de a gépkocsivezető esküdözött hogy fogalma sem volt róla... Furcsa állapotok uralkodnak az autószállítási vállalat régeni kirendeltségében. Milyen módszer az, hogy akinek „valamije“ eltűnt a kocsiról, lopjon a másikról, vagy őrizze a magáét éjjel és nappal ? És végül: ki felel mindezért az autószállítási vállalat régeni kirendeltségén 7 CASPAR TIBOR JEGYZET „Szerzink“ másik kocsiról Nehéz elképzelni, hogy ma, amikor gyermekeink egyre jobb körülmények között tanulnak, korszerű, új iskolák nyitják meg egymásután kapuikat, vannak még helységek, ahol a hajdani fülemüle-fütty igazsága szerint akarják eldönteni, hol is legyen az iskola. Tudjuk, hogy ez átmeneti helyzet, rendezik majd, reméljük, az ózdi meg bükkösi gyermekek ugyanolyan vidáman mennek iskolába, mint a képünkön látható kis nebuló. Iskola és társadalom elég, mindegyre hívattak át Bükkösre. Háromszor is voltunk. Augusztus második felében nálunk járt Gyarmati igazgató és akkor azt mondta: „végre valahára kivittem, hogy Ózdon lesz az ötödik osztály". Most meg egészen másként beszél ... Itt tartottam a dokumentálódással amikor megtudtam, hogy megyei bizottság érkezett az ügy orvoslására. Amikor engedélyt kértem, hogy részt vehessek a gyűlésen, az egyik kiküldött próbált lebeszélni, mondván, hogy NEM ÚJSÁGBA VALÓ az ügy, hiszen még nem eléggé érett (!). Végül sikerült bemennem, de abban a pillanatban, hogy bemutattak, a gyűlést bezárták. Bóni János lennie a nagyobb, erősebb iskolának? — Nincs, sőt arra van, hogy a jobb feltételeket kel figyelembe venni. — S itt mennyivel jobbak a feltételek? — Az iskola újabb, nem kell anynyit javítani és központban van. — Az ózdi iskola viszont nagyobb, az pedig hogy „központban van" nem jöhet számításba, mert más faluból nem járnak ide, csak ózdról, tehát a bükkösiek is épp úgy járhatnának oda, mert ugyanakkora a távolság. — A szállítási lehetőségek kedvezőbbek az ózdiaknak... — Mennyivel? — Jó fél órával hamarább érnének haza. — Mondjuk, hogy az a fél óra írNYOMÓS ÉRV/' de miért nem gondoltak hamarább erre? — Meg sem fordult a fejünkben hogy nem Bükkösön lesz az ötödik. — Akkor miért mondta az egyik szülőnek, hogy „kivittem, hogy Ózdon lesz"? — Csak azt mondtam, hogy papír jött rá. — és a káderek kinevezése? — Tévedés volt, a tanfelügyelő azt hitte, hogy Ózdra kell küldeni őket. — Hogy hihette azt? — Az ózdi igazgató, megkerülve a községközpontot, oda kérte őket. — Miért csak az utolsó pillanatban értesítették a szülőket? — Ballai Jánostól még szeptember kilencedikén este megszentük, tizennegyedikén csak meggyőző munkára mentünk. — Ha jól tudom, a két hatodikos bükkösi gyerek nem jár Ózdra. — Arról volt szó, hogy ha az ózdi ötödikeseket áthozzák szekérrel, ugyanazzal a szekérrel mennek át. — A tavaly gyalog jártak, nem? — Igen, de most azt mondták a szülők, ha az ózdiaknak nem muszáj, akkor nekik sem muszáj. — Tudomásom szerint a következő években is több gyerek lesz Ózdon, mint Bükkösön. — Igen. — Hol lesz majd a kilencedik, tizedik osztály? — Ide terveztük, Bükkösre. — S itt is lesz? — Ahol több lesz a gyermek. — A felvételin kik érvényesülnek inkább? — Az ózdiak. — Ezek szerint még biztosabb, hogy Ózdon több gyerek lesz a felsőbb osztályokban is. Úgy vélem, fölösleges tovább részleteznem a dolgokat, tán az eddigiekből is kiderült, hogy pillanatnyilag az ózdi iskola erősebb, sőt az utánpótlás is valamivel jobb, mint Bükkösön. Nincs ugyön községközpontban, de mint már említettem, iskolai vonatkozásban ez nem nyomhat semmit c latban. De térjünk csak vissza az ötödik osztályhoz. Amint azt az egyik szülő is megjegyezte, lehetetlen, hogy tévedésből küldték el a hivatalos papírt Ózdra, tévedésből postázták a tankönyveket, tévedésből nevezték ki a pedagógusokat. Magam sem hiszek ennyi tévedésben, sőt a kilencediki határozat helyességében sem. Felizgatta a kedélyeket, az ózdiak pedig végképp megmakacsolták magukat, mert úgy vélik, hogy méltánytalanul kezelték ügyüket. Így tehát kereken egy hónappal iskolakezdés után jó pár iskolaköteles gyermek ahelyett, hogy tanulna, a ház körül vagy a határban cselleng, legjobb esetben otthon böngészget a tananyagban. Tán mégiscsak lehetne jobb megoldást találni, mint megszüntetni az ötödik osztályt, és szélnek ereszteni a gyermekeket. Merem hinni, hogy ezt a megyei tanfelügyelőség sem gondolta komolyan, mint ahogy Gyarmati igazgató sem gondolhatta komolyan az ózdi iskola felső ciklusára vonatkozó papírra vetett terveit... ZÁGONI ATTILA 1970. NOV. 1. VASÁRNAP