Előre, 1972. május (26. évfolyam, 7615-7639. szám)

1972-05-03 / 7615. szám

ELŐRE 2. oldal MŰVELŐDÉS A BÁBSZÍNHÁZ AZ ÚJ NEMZEDÉK SZOCIALISTA NEVELÉSÉNEK KIVÁLÓ ESZKÖZE BESZÉLGETÉS ANTAL PÁL elvtárssal, a marosvásárhelyi Állami Bábszínház igazgatójával — mint valamennyi hasonló In­tézmény — a marosvásárhelyi Álla­mi Bábszínház is — tulajdonképpen aránylag rövid „múltra" tekinthet vissza. Van-e az együttesnek sajá­tos vonása, amely megkülönbözteti az ország más testvér-intézményei­től, sajtos eszköze, célkitűzése a nevelés, a holnap kommunista em­bertípusának kialakításában ? Mi­lyen szempontok vezérelik a reper­toár összeállításában ? — A bábjáték jellegzetes tulajdon­sága, hogy alkalmazkodva a gyer­mek lelkivilágához —, mert minde­nekelőtt közönségünk a legifjabb nemzedék — szárnyaló képzelőere­jéhez, új benyomásokat elraktározó tulajdonságaihoz, kiváló nevelő. Munkaközösségünk tehát a szóra­­koztatva-nevelést tartja legfonto­sabb feladatának, hogy legfiatalabb nézőnktől a legidősebbig, élmények­ben és gondolatokban, új benyomá­sokkal, ismeretekkel gazdagabban hagyja el a nézőteret, mint ahogyan oda belépett. Nem tudom, van-e színházunknak valamilyen sajátos­sága, de ha van, hát az a törekvés, hogy — mindkét tagozatunkon — a gyermeki értelemhez alakítva, ha úgy tetszik, emelve, megismertessük nézőinket már zsenge korukban az egyetemes kultúra kincsestárának legszebb gyöngyszemeivel, de min­denekelőtt a román és magyar iro­dalom bábszínpadra alkalmazott re­mekeivel. Munkánk középpontjában a tudatalakítás áll, éppen ezért a repertoár összeállításában is nagyon sok „szempont“ érvényesül. Alap­vető szempontunk, hogy a néző a legnagyobb kielégültséggel távozzon, a látottak sokáig foglalkoztassák Közönségünk — nem szólva­ a fel­nőttekről — tulajdonképpen három rétegből tevődik össze: óvodások és kisiskolások, aztán III.—V. osztályo­sok, végül a VT.—VIII. osztályosok. Sajnos, ez utóbbiakat — nemcsak nálunk, világszerte ez a helyzet — lassanként elveszi tőlünk a televí­zió és a mozi. A repertoár összeál­lítása évről évre legnagyobb gon­dunk. Lehetőséget nyújtunk jó ha­zai bábdrámák megírásához, illetve előadására, de sajnos ilyenek nin­csenek, vagy legalábbis elenyésző számban fordulnak elő. Igyekszünk értékesíteni a világirodalom mese­­kincseit, bábszínpadra alkalmazható klasszikus drámákat, folklórt, be­mutatjuk a legjobb, korszerű bábjá­tékokat és... még sokáig sorolhat­nám mi minden „szempont“ torló­dik össze a repertoár összeállításá­nál. Legfőbb törekvésünk azonban a­ minőségi előadás, a nevelő, tu­­­­datalakító hivatás lehető leghatáso­sabb betöltése. — Van-e valamilyen „konkrét" fokmérője az előadások hatásának? Gondolunk itt mindenekelőtt arra, hogyan tájékozódik munkája haté­konysága tekintetében a bábszín­ház munkaközössége. — Közhely, hogy a gyermekek na­gyon szeretik a bábszínházat. Még­is ismételnünk kell, hogy hangsú­lyozhassuk, micsoda élmény felnőtt ember számára a széksorokban ülő gyermekarcok megfigyelése. A szín­padról áradó benyomások ezerféle megnyilvánulását tükrözik a sze­mek, arcok, spontán közbekiáltá­sok, ahogyan biztatják a hőst, fi­gyelmeztetik az Áldozatot, ijesztge­tik a Rosszat és így tovább. A gyer­mek hisz a bábjátékban, átéli azt, amit lát, éppen ezért a bábjáték a világnézeti, erkölcsi, esztétikai ne­velés egyik kiváló eszköze. Mint „nevelőket“, természetesen érdekel bennünket munkánk hatékonysága, ezért időnként — be kell vallanom, túlságosan ritkán — rajz­versenye­ket tartunk, ahol a gyermekek raj­zaikkal szemléltetik, mit értettek meg az előadásokból, mi ragadta meg őket, mi hogyan hatott rájuk. Érdekel bennünket a munkánk haté­konysága és igyekszünk is figyelem­mel kísérni. Sajnos, nem eléggé. Pszi­chológusokkal való együttműködé­sünk­­ nincs, bár ez lenne a legal­kalmasabb a felmérésre s egyben nagyszerű lehetőségeket nyújtana a városunkban élő gyermekpszicholó­gusok számára is. Pedagógusokkal helyettesítjük őket, szükségből, ami persze elégtelen. Vannak terveink ez irányban, de a megvalósításig még sok a teendő. Az eredmények azonban olyan kecsegtetők, hogy mind számunkra, mind a lélekbúvá­rok számára megérik a fáradságot. — Az a tény, hogy a bábszínház­nak román és magyar tagozata működik, kettős feladatot ró az együttesre, egyben tolmácsoló sze­repét is növeli. Hogyan igyekszik ennek eleget tenni a munkaközös­ség ? S ugyanakkor: miként egyez­tetik össze a „hagyományos" áb­rázolást a korszerűvel ? — Ha megengedi, fordítsuk meg a válaszolási sorrendet. Az ábrázolást illetően számunkra a gyermek-néző lelkivilága és látásmódja a mérvadó. A gyermek látásmódja, benyomás­rögzítése mindig lényegesítő. Az ő számára a ruhát nem a szőttes sza­bása, színe, fazonja jelenti, hanem a zseb, a gomb, stb. Igy — noha hangsúlyozni szeretném, hogy nem „modernkedünk“ — törekvésünk nem arra irányul, hogy ilyen vagy olyan díszes és valósághű kosztü­mökbe bújtassuk bábjainkat, hanem ruháik lényegét adjuk vissza. Azt, ami „természetükhöz“ hozzátartozik, hangsúlyozza sajátosságaikat. Az előbb említett „rajz­versenyek“ is azt bizonyították, hogy a gyermek­néző a külsőségekben is mindig a lényegeset jegyezte meg, az hatott rá, az foglalkoztatta. Egyébként ezen a téren — Haller József és Ambrus Imre neves képzőművészek­kel dolgozunk évek óta — bizonyos tekintetben úttörő színház vagyunk, s ez talán kiegészíti a bábszínhá­zunk sajátosságaira vonatkozó elő­ző kérdést. Ami két tagozatunk két­nyelvű adottságait illeti: a román és magyar művelődési örökség ápo­lását alapvető feladatunknak tart­juk. A magyar tagozat így vitte bábszínpadra a Toldit, a János Vi­tézt, Háry Jánost, Ludas Matyit, most pedig a Csongor és Tünde elő­adására készülünk, a román tagozat színtjén a román meseirodalom gyöngyszemeit tartja repertoáron, és rövidesen Ninigra­di Aligru, Nina Cassian verses meséjét visszük szín­re. Mindkét tagozat műsorában sze­repel egyébként Creanga, Caragiale és más román klasszikus számos műve. — A bábszínház nevelő tevékeny­sége feltételezhetően nem csupán városra korlátozódik. Vajon a fa­lusi gyerekek megfelelő arányban részesülnek-e a bábszínház nyúj­totta élményekből ? És adjunk fel ismét kettős kérdést: mennyiben járul hozzá a marosvásárhelyi báb­színház új hazai bábjátékok írá­sának ösztönzéséhez, ősbemutatók­hoz ? — Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy évi tervünk felét vi­déken teljesítjük. Minden egyes da­rabunkat falun is bemutatjuk. A megyét sikerült úgy „feltérképez­nünk“, hogy nem maradtak „fehér foltok“. Ez azt jelenti, hogy ott, ahol nincs megfelelő művelődési otthon, műszaki adottság stb. — például valamelyik tanyavilágban — összegyűjtjük a közönséget, autó­buszunkkal áthozzuk a legközelebb eső helységben tartott előadásra, majd ugyanúgy haza is szállítják a gyerekeket. Ezenkívül a magyar ta­gozat Csíkszeredában, Gyergyóban, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhe­­lyen, a román tagozat Régenben, Tirnaveni­ben, Ludason, Segesváron stb. tart amolyan „mikro-évadot“. A gyerekek tehát városon és vidé­ken azonos figyelemben részesülnek. Ami a kérdés másik részét illeti, az utóbbi években egész sor neves írót foglalkoztattunk. Hadd említsem meg közöttük Sütő Andrást, Majté­­nyi Eriket, V. Silvestrut, Bajor An­dort, Hajdú Zoltánt, Nina Cassiant, Papp Ferencet. Célunk ezután is az, hogy minél több hazai szerzőt szó­laltassunk meg bábszínpadon, nem­csak hagyományaink ápolása, de a mai szocialista valóságunk ábrázo­lása érdekében is. — Még egy utolsó kérdés : mit tart az elkövetkezendő időszak leg­fontosabb feladatának ? — Minél igényesebb előadások­­ rendezését és bemutatását. A legna­gyobb igényességet dramaturg, szí­nész, zeneszerző, rendező számára, hiszen a szocialista nevelés, a szo­cialista tudat kialakítása éppen ab­ban a korban kezdődik, amelyben nézőközönségünk zöme található. Szüntelenül szem előtt kell tarta­nunk, hogy az ifjú nemzedék első művészeti benyomásait nálunk szer­zi. A mi feladatunk, hogy elültes­sük benne a gondolkodás és szemlé­let magvát, amely kicsirázva a ter­mékeny talajban, dúsan termő nö­vénnyé érik. Gáspár Tibor LAPSZEMLE LUFTA DE CLASA: A szakkép­zett munkások száma a jelenlegi 3 millióról 1975-ig 3,7 millióra, 1980-ig 4,3 millióra, a magas szak­képzettségű szakemberek száma pedig a mai 306 000-ről 1980-ig fél­millióra növekszik. Ebben az évti­zedben az iskolának 1,4 millió szakmunkást kell képeznie. Meg kell jegyeznünk, hogy az oktatási hálózat fejlődésében rendellenes­ségek mutatkoznak A közép- és szakiskolák területi elhelyezése egy-egy megyében igen nagy el­téréseket mutat. Botosani megyé­ben például ezek az iskolák a VIII. osztályt végzetteknek csupán 22 százalékát tudják befogadni, ezzel szemben az arány Brassóban 118, Bukarestben pedig 131 százalék. A jelenleg működő 1 409 szakiskola 65 százaléka 17 megyében , összpon­tosul. (Leonte Rautu: Pregatirea cadrelor — sarcina fundamental­a scolii) UTUNK: Az írószövetségi konfe­rencia téziseinek árnyaltságát sze­retem. Beleférnek írói törekvéseim s azoké is akiket látok és becsü­lök ebben az irodalomban. Jó plat­form. Újat nem mond. Nem is ez a feladata. De jelez sok újat. Tár­sadalmi és erkölcsi változásokat. És ez több a mindenáron való újatmondásnál. Talán az eddigi dokumentumoknál hangsúlyozot­tabban számol a nemzetiségi iro­dalmakkal. És ez az egészséges közszellemen túl ezeknek az iro­dalmaknak is az eredménye. Az írókonferenciától is azt várom, hogy közösségi életünk lényegi kérdé­seire irányítsa a figyelmet, és o­­lyan egészséges írói közszellemet honosítson meg, ami a munkánk­nak elengedhetetlen feltétele (Hu­szár Sándor az Író reménységéről). Az Író reménysége a miénk, ol­vasóké is. LUCEAFARUL: A riportműfaj so­kat veszített és veszít ma is te­kintélyéből a tehetségtelenek miatt. A riportok sokszor hasonlí­tanak holmi száraz jegyzőköny­vekhez, vagy, ahogyan Geo Bogza mondja: sértést jelentenek az életre... A riportban nincsenek nagy témák, csak témák. A riport mindent magába foglal. (F. Brunea- Fox : Iubirea de oameni cere mi­­galá.) KÖNYVTÁRI SZEMLE : A Kántor- Láng irodalomtörténethez csatolt, 25 évre visszatekintő könyvészet semmiképpen sem teljes. Ez rész­ben az én hibám, mert sokkal tá­­gabb perspektívából kellett volna az életet tekintenem. Hiba volt, hogy nem vettem tekintetbe a kap­csolatokat, amelyek ezt az Irodal­mat a román irodalmi élettel össze­kötik, sem pedig azt, hogy ez az irodalom milyen érdeklődést és milyen értékelést váltott ki a hatá­rokon túl. Másrészt azonban az írók is felelősek abban, hogy a rá­juk vonatkozó adatok nem telje­sek. Volt rá eset, hogy kéréssel fordultam illetékesekhez az adatok kiegészítése végett, de könnyedén leintettek azzal, hogy őket úgysem érdekli, miket írnak róluk némely kritikusok. (Réthy Andor: Napiren­den a bibliográfia.) TRIBUNA: Belefogni a jelenkori hazai irodalomtörténet megírásába, igen kockázatos vállalkozás lenne, mert függetlenül attól, hogy ki és miképpen írná meg, nem tudna o­­lyan művet alkotni, amellyel min­denki elégedett legyen, aki pedig elmarasztalva érzi magát, siet nyíl­tan és hevesen tiltakozni. Íme, miért tartok egy ilyen vállalkozást valóságos kalandnak. Kinek lesz bátorsága belevágni? Nem tudom. (Constantin Cublesan : O istorie.. sentimentala.) FAMÍLIA: „Az utóbbi évek leg­többet vitatott magyar könyve két­ségtelenül Kántor-Láng Romániai magyar irodalomtörténet 1945—1970 című munkája" — kezdi recenzió­ját a váradi lap, majd ismerteti a Hétben, a Scintelában, a Korunk­ban, az Utunkban és az Igaz Szó­ban megjelent Írások állásfoglalá­sát. „Ezek a viták feltehetőleg hoz­zájárulnak majd a hazai magyar Irodalomkritika vitás kérdéseinek tisztázásához." (R. J . O Istorie U­­terara múlt discutata.) CINEMA: A Kovászna megyei Mikóújfalu községben megismertem egy kiváló tanárt és nevelőt, Fejér Ákost. Ez az ember minden évben átrakói tanítványaival és ezer meg ezer kilométert tesz meg kerékpá­ron itthon és külföldön. Az eddig összegyűjtött történetek, az átélt kalandok önmaguktól kínálkoznak egy ifjúsági film témájául. (Hara­­lambie Boros rendező válasza a szerkesztőség Milyen filmötletei vannak? ciműl körkérdésére). FÁKLYA: M. Implon Irén körin­terjút készített nézőkkel a nagy­váradi színház magyar tagozatá­nak munkájáról. Néhány véle­mény : Igazi színházélményre ke­vésre emlékszem az utóbbi évekből. — Lehetőleg olyan darabokat sze­retnék látni, amelyeket nem láttam filmen, televízióban már hatvan­­hatszor. — A várad! színészekkel sokkal többet lehet menni. — C- bérletem van, tehát frissen látom az új előadásokat. És mégis, alig lé­zengenek a nézőtéren. Az érdekte­lenséget ott kell keresni, az érdek­telen előadásokban. Stb. stb. A színház egyik vezetőségi embere a bíráló megjegyzések nyomán, így vonta le a következtetést: „Ne­künk sem jó az, ha a község el­maradozik, leszokik a színházról. Erre jobban kell ügyelni a jövő­ben." A testrekészség e merész meg­nyilvánulása után ismét a közönsé­gen a sor, hogy levonja a követ­keztetést Barabás István Az írószövetség 1971. évi díjai Bukarestben ünnepélyes külsősé­gek között kiosztották az írószövet­ség 1971. évi díjait. Jelen volt Za­­haria Stancu akadémikus, az író­szövetség elnöke, a szövetség báró­­jának és tanácsának több tagja, írók, könyvkiadói igazgatók, újság­írók. A következő díjakat osztották ki: Vers: Gheorghe Tomozei, Vasile Nicolescu ; Próza: Constantin Chirila, Radu Ciobanu ; Színmű : Paul Everac, Horia Lo­­vinescu ; Publicisztika és riport: Radu Cosa?u, George Iva?cu ; Ifjúsági- és gyermekirodalom: Veronica Porumbacu, Ion Brad ; Irodalomkritika és esszé : Victor Felea, Alexandru George ; Irodalomtörténet: Romul Mun­teanu, Ov. S. Crohmalniceanu ; Műfordítás az egyetemes iroda­lomból : Aurel Rau, Aurel Covaci; Műfordítás románból magyarra és németre : Kiss Jenő, Thea Constan­­tinidis ; Az együttélő nemzetiségek iro­dalma : Kacsó Sándor, Lászlóffy I Aladár , Benkő Samu, Hans Lieb­­hardt, Orest Masechievici . Első könyvesek: Dana Dumitriu, Florin Manolescu, Anemone Latrina, Adrian Popescu, Luminița Coler, Mircea Dinescu. MARY POPPIN D­ isney-produkció esetében a producer személye fontos, mert egy művészi és emberi magatartást képvisel. Disney a hu­­szadik század gyerekeinek az, ami Hans Cristian Andersen volt őelőt­­te; a gyermeki lélek és képzelet megszólaltatója és felszabadítója, a felnőtt műélvezeti készség és fel­nőtt humanizmus megalapozója egy olyan művészettel, amely a legma­gasabb mércét állítja önmaga elé és nem ismer megalkuvást, hiszen a gyerekekhez szól, akiket becsapni nem szabad. Arthur Stevenson, a rendező, akit ez esetben Disney a szárnyai alá vesz, az övével azonos ügyet képviseli : a mesebeli élet­öröm és mesebeli igazságtétel iga­­zivá­ akarásának ügyét. Lehet, hogy a tanulság inkább a szülőknek szól, mint a gyerekeknek — de a tanul­ságot úgy fogadjuk el legeredmé­n FILMEÉ nyesebben, ha tiszta szívből tudunk I nevetni és csodálkozni a kicsikkel | egy sorban a varázslatos nevelőnő,­­ Mary Poppins csodatételein, ame-­­­lyeknek kulcsa az, hogy — ismeri I és megérti kis növendékei lelkivi- I lágát és gondolkodásmódját. Ebben a filmben semmi sem le- I hetetlen, a szülők hirdetésére je- I lentkező zordon vénasszonyok ha- | dát elfújja a szél, a csoda-kisas­-­­ szony felfele is csúszkál a lépcső­­ karfáján, a gyerekekkel együtt be- I sétál a festményekbe és körhinta I lovacskákon lóversenyt nyer, egyet | pattint az ujjával és a szétdobált I játékok maguktól helyreszaladnak, I s ehhez a varázsige egy dalocska: I „Egy falás cukorral a legkeserűbb I orvosság is lecsúszik“. S valóban, I csak arról van szó, hogy rávezesse I a kicsiket a jókedvvel végzett fel- I adat elégtételére. Mert az se I könnyű. A kis Michael például hiá- I ba próbál az ujjával pattintani.­­ Aki ügyetlen, annak a csodatétel se­m sikerül. Tehát nem idilli süliga- I lamb-álmokra oktat (a gyerekek I szempontjából) és nem is idilli I szófogadásra (a kontár szülők szem- I pontjából) a Mary Poppins példá- I ja, hanem arra az egészséges, élet- I revaló emberi magatartásra, hogy I mindenhez úgy fogjunk hozzá, hogy I a megoldást keressük, hogy, a derű I forrását az egymással­ törődésben I találjuk meg. Ehhez a trükkfilm s a színészet I összetett varázsával vezeti el a né- I­zőjét a rendező s a Disney-stúdió. I Látunk itt olyan táncot, amelyben I az élő színészeknek rajzolt madár- I partnereik vannak, akik egy-egy I piruett közben körberepülik őket —­­ és látunk olyat is, amelyben trükk I nélkül, az akrobata-táncosok me- I részsége és remek humora bűvöl f el. Julie Andrews, akit már a Ze- I neszóban megkedvelt a közönség és­­ sokoldalú partnere, Dick van Dyke, I s no persze a gyerekek, különösen I ■ a kisfiú, aki rajzolva se lehetne 1 tökéletesebb rajzfilm-hős, mint élő I arcával és ösztönös játékmódjával, I 1 egyenlő partnere tud lenni a rajz- 11 film-varázsló fantáziájának. I ■ A moziban valaki, aki egyedül 11 jött, gyerek nélkül, morgolódott, s­­ hogy „micsoda marhaság“ —, a j­ szomszédja pedig rászólt: „Akkor 11 maga nem is volt fiatal soha!“ | < Nem tudom, hogy az illetőben napi 11 aktualitású valóság, szülői megér- I s tés, vagy puszta nosztalgia volt-e 11 az ifjúság, de fején találta a szó- 11 get. A dal, a tánc, a játékosság, a I. bolondozás nagyon komoly, nagy I 1 ügy lehet, ha célja, értelme, fon- I­a tossága­­, drámai funkciója van. I 1 Ha a sok tennivalójukba néha be- 11 lefásuló, ideges, türelmetlen szó- I­­­löknél annyit ért el Disney, Ste- I­f­venson és csapatuk,­ hogy megér- 11 több legyen a kicsik „felelőtlen" I' jókedve, fásultság elleni lázadása I r iránt, akkor is az elmúlt évtized I­s értékes, közérdekű filmjei közt kell 11 a Mary Poppinst számontartanunk. 11 Halász Anna 1972. MÁJUS 3., SZERDA SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT 1:1 A BUDAPESTI NÉPSTADIONBAN HELYZETI ELŐNYBE KERÜLTÜNK Kiküldött munkatársunk telefonjelentése A mérkőzést talán már el is felejtettük, a kilencven perc jegyzetei ma már szinte semmit nem mondanak, csupán az ered­mény maradt meg az emlékeze­tekben. Tehát a legfontosabb. Mert évek, évtizedek múlva sen­ki nem fogja megkérdezni: me­lyik csapat játszott jobban és melyik gyengébben; senki sem fogja elővenni a nyilvántartást, ki hagyott ki ordító gólhelyzete­ket és ki találta el a 12 centi­méter széles kapufát, ki men­tett a gólvonalról és ki­rúgott a labda mellé olyan helyzetben, amikor már csak a kapus volt az egyetlen ellenfél. Egyedül az eredmény kerül be a labdarúgás történetébe, a két ország válo­gatottjai közötti találkozók mér­legén is egyedül az eredmény jelent újat. És számunkra sikert, hiszen idegenben a döntetlen felér akár egy győzelemmel is, különösen most, amikor nem ki­sebb volt a tét, mint az, me­lyik csapat jut be az Európa­­bajn­okság legjobb négye közé. Persze, a küzdelem nem ért vé­get, sőt figyelmeztetni szeret­ném a sportbarátokat, hogy a java még hátra van, a döntő találkozó időpontja május 14, színhelye a bukaresti 23 August stadion lesz. A Magyarország— Románia Európa-bajnoki ne­gyeddöntő első 90 perce után, az UEFA képviselőinek a jelen­létében, a két ország válogatott­jának vezetői megegyeztek ab­ban, hogy amennyiben harma­dik mérkőzésre is szükség lesz, azt május 17-én, Belgrádban játsszák le. De időzzünk még egy keveset a budapesti összecsapásnál. Tu­dom, hogy a tévé jóvoltából százezrek voltak szemtanúi, százezrek törtek le, amikor a Ferencváros fiatal csatára, a má­sodik válogatottságánál tartó Branikovits már a 10. percben „becsapta" Raducanut, százez­reknek állt el a lélegzete, ami­kor ugyancsak Branikovits, majd Zámbó, az Újpesti Dózsa bal­szélsője a kapufát találta el, százezrek bosszankodtak, amikor a 20. percben Domide hatalmas kapáslövését Bálint a gólvonal­ról vágta vissza, és amikor ke­véssel a befejezés előtt Demb­­rószky kihagyta azt a nagy hely­zetet, amely a győzelmet jelent­hette volna. Fölösleges tehát el­ismételni az eseményeket, in­kább arról beszéljünk, mennyi­re változott az összesített tabel­la, mi történt a következő hu­szonnégy, majd negyvennyolc órában. Mindjárt tudósításom elején hangsúlyoztam: az eredmény a legfontosabb. Részben, mert helyzeti előnybe kerültünk, nyit­va az út a továbbjutáshoz, rész­ben, mert valamelyest javult a mérleg. Harminchat év alatt 10 mérkőzést rögzítettek az év­könyvek a két ország legjobbjai között, a mérleg pedig: 9 győzelem, 1 döntetlen, 38:8-as gólarány a magyar válogatott ja­vára. Április 29 után ez így fest: 11 mérkőzés, 9 győzelem, 2 dön­tetlen, 39:9-es gólarány — ugyancsak a magyar együttes javára, de a második döntetlen a magyar fővárosban született — méghozzá tétért folyó mérkő­zésen — ahol az előző összecsa­pásokon szóhoz sem jutottunk. Ez is igazolja, hogy labdarúgó sportunk jó úton halad, hogy az utóbbi évek sikerei nem a véletlen szüleményei. Ezt egyéb­ként a magyar fővárosban is el­ismerik, a mérkőzés előtt sok dicsérő szó hangzott el a román labdarúgás mai legjobbjairól, és nem véletlen az sem, hogy hosz­­szú évek után ismét telt ház volt a budapesti Népstadionban. Ezek után hadd lapozzuk fel a budapesti lapokat, lássuk a véleményeket a nem valami színvonalas — ne felejtsük el, nagy volt a tét, számunkra kü­lönösképpen — de végig sport­szerű, baráti légkörben lezajlott Európa-bajnoki negyeddöntő el­ső kilencven percéről. Népszabadság: „Régen volt ilyen nagy futball-láz Budapes­ten. Városszerte sok román tu­rista latolgatta az esélyeket FELÁLLÍTÁSOK: Magyaror­szág: Géczi—Páncsics—Fábián, Bálint, Vépi—Kocsis, Szűcs—Fa­zekas, Branikovits, Dunai II. Zámbó. Románia: Raducanu—Dinu, Satmareanu, Lupescu, Nunweil­­ler VI. Dejeanu—Dumitru, Ior­­dánescu—Lucescu, Dembrószky, Domide. CSERE: Kocsis helyett Bene a 80. percben. GÖLLÖVÖ: Branikovits a 10. percben, Sätmäreanu az 55. percben. a magyar szurkolókkal. Bár­mennyire is szenvedélyesek vol­tak a viták, ezekre csak a mér­kőzés adott végleges választ... Elismerés az ellenfélnek... A románok az 1:1 birtokában lé­nyegében lemondtak a támadás­ról, miközben remekül megszer­vezték a védelmet és a vérbeli rögbijátékoshoz hasonlítható Ra­­ducanuval az élen a hátvédek sokszor valóságos akrobata mó­don végezték dolgukat. Közben­­közben még arra is volt idejük, hogy zavart keltsenek a magyar 16-oson. A román válogatott más együttes, mint amelyiket csaknem húsz éve utoljára lát­tunk a Népstadionban" Népszava: „A román csapat kitűnő taktikával játszott, azt nyújtotta, amit vártunk tőle, és igen komoly lépést tett a to­vábbjutás felé." Magyar Nemzet : „Végre me­gint igazi meccs­hangulat volt a Népstadionban. Megteltek a le­látók és a közönség már a Bu­dapest-Moszkva ifjúsági mér­kőzésen kezdte a bemelegítést, gyakorolta a magyar labdarúgók buzdítását... Az Európa-bajnoki negyeddöntő első félideje a ro­mánoknak hozott több sikert." A szaklap, a Népsport teljes harmadik oldalát a mérkőzésnek szánta, a szokásos leírás után ér­tékeli a mérkőzést, a két csapat játékosainak egyéni teljesítmé­nyeit, majd megszólaltat néhány vezetőt és a kilencven perc né­hány főszereplőjét. Dr . Terpitkó András, a ma­gyar Labdarúgó Szövetség elnö­ke: „Az első félidő játéka láttán olyan boldogság töltött el, ami­lyent már régen éreztem. Reme­kül, szellemesen, ötletesen ját­szották a fiúk, nem volt baj az akarással sem. A második fél­időben aztán érthetetlenül dö­cögni kezdett a gépezet, a romá­nok feljöttek, és a döntés­­ Bu­karestre maradt. A döntetlen tel­jesen reális, megfelel a játék képének.“ Petri Sánkor, a magyar Lab­darúgó Szövetség főtitkára: „A hamar megszerzett gól után so­kat esett az iram és a színvo­nal. Bár ekkor is voltak helyze­teink, nem tudtuk azokat kihasz­nálni. A második félidő kétség­telenül a románoké volt. Kilenc­ven perc azonban még hátra van!" Illovszky Rudolf, szövetségi kapitány: „Az első félidőben re­mek volt a csapat. Mindenki szigorúan tartotta magát a meg­beszéltekhez, nem akadt kilengés, fegyelmezetlenség. Minden játé­kos érezte és tudta azonban, hogy az 1:0 kevés, és ez megbé­nította a lábakat. Engedtük, hogy a románok magukhoz térjenek, és ők sokkal jobbak annál, hogy ezt ki ne használták volna." Angelo Niculescu, szövetségi kapitány: „Az első félidő elején sikerült megállítani a magyar rohamokat. Döntő fontosságú volt, hogy a magyar csatárok nem tudták kihasználni száz szá­zalékos helyzeteiket. A mieink közül különösen Raducanu, Nun­­weiller VI., Satmareanu, Domi­de és Lupescu tetszett. A magyar csapatban Páncsics, Szűcs és Fa­zekas játszott jól." Lucescu: „Még egyáltalán nincs vége a harcnak. Ha a ma­gyarok nyernek, akkor nekünk könnyebb dolgunk lett volna Bukarestben. Fazekasék ugyanis teljesen nyílt kártyákkal fog­nak játszani nálunk is." Satmareanu: „Nagyon akartam gólt szerezni és éreztem, hogy ez sikerülni fog a magyar főváros­ban." Nunweiller VI.: „Ha az elején bemegy az a lövés, amit Bálint tisztázott, akkor talán máskép­pen végződött volna a találkozó." Itt, Budapesten egyébként még mindig sok szó esik a találkozó­ról. Persze, most főleg a vissza­vágó foglalkoztatja a sportbará­tokat — bizonyára nálunk is — ami pedig az esélyeket illeti, nagyon ellentétes véleményeket hallani. Van aki biztosra veszi a magyar együttes továbbjutását, van aki a harmadik mérkőzésre számít, a többség viszont máris elbúcsúiztatta kedvenceit az Eu­rópa bajnokság további küzdel­meitől. Mi azonban nem hamarkodjuk el véleményünket, mert kilenc­ven perc még hátra van. A magyar labdarúgók már hét­főn délután visszautaztak Esz­tergomba, ahol készülnek a vi­lágbajnoki selejtező keretében szombaton sorra kerülő Málta el­leni visszavágó mérkőzésre .La Vallettában 2:0-ra győzött a ma­gyar válogatott). Illovszky Ru­dolf szövetségi kapitány egyelő­re a felújított kerettel foglalko­zik, még nem gondol a pályára lépő 11-re, még van idő, ahogy Szepesi György, a magyar rádió világszerte ismert kommentáto­ra írja a Hétfői Hírek MIKRO­FON NÉLKÜL rovatában: „De szombatig még van idő, s míg kialakul a végleges összeállítás, sok víz lefolyik Esztergom mel­lett a Dunán“. És fiaink számára is bőven van még idő az Európa-bajnoki negyeddöntő visszavágójáig. Most éppen a szerdai bajnoki fordu­lóra készülnek, s csak utána folytatódik a felkészülés a má­jus 14-i nagy erőpróbára. Antal András Budapest, 1972 május Labdarúgó A-osztály FOLYTATÓDIK... • AZ IDEGENBEN SZERZETT PONT ÉRTÉKE • A HA­TOS CSOPORT DIADALA • ELMÉLET ÉS GYAKOR­LAT • POZSONYI GÁBOR VÉLEMÉNYE • MA TISZ­TÁZÓDHAT A KOLOZSVÁRI CFR HELYZETE­ ­ A­­ labdarúgó bajnokság mai 23. fordulója érdekes mérkőzé­sekben bővelkedik. Ezek kö­­­­zül is kiemelkedik az UTA­­I Steagul ro?u, a Petrolul FG Ar- I ge? és a Rapid—Steaua találkozó. IA Ia?i-i Politehnicának köszönhető- I en, — amely egymás után két vere- I­séget szenvedett otthonában — el­ I méletileg újra nyílttá vált a harc a I bajnoki cím megszerzéséért és az I utolsó előtti hely elkerüléséért. Az I FC Arge? ia?i-i győzelme új lendü­ I letet adott a pite?ti-i együttesnek. I Az idegenben szerzett két pont I rendkívül sokat jelentett Olteanuék- I nak, mert láthatóan megnövekedett I ambícióval vetették küzdelembe mag I gukat a bajnokjelölt UTA elleni­­ mérkőzésen. Mint tudjuk, sikerült legyőzniük az aradi csapatot s ilyen­formán egy pontra megközelíteniük őket. Érdemes megjegyezni, hogy lényegében ugyancsak az idegenben szerzett két hont (Bukarestben, a Dinamo ellen) nyitotta meg a jelen­legi előkelő helyezéshez vezető utat az AS Armata számára is. Az UTA után felsorakozó triót (FC Ar­ges, Kolozsvári „U“ és AS Armata) jelenleg mindössze egy, illetve két­­két pont választja el az aradiaktól. A bajnoki cím esélyeseihez szorosan felzárkózik még a Steagul rosu és a Bacaul SC is, amelyek, noha a ta­vaszi fordulóban valamivel halvá­nyabb teljesítményt nyújtottak, mint az ősszel, de 26 pontjukkal elméleti­leg még ők is beleszólhatnak a bajnokságba Persze, csak elméleti­leg, mert gyakorlatilag a Bacaui SC együttese nem sok vizet zavar­hat, hiszen ebben a szezonban már csak három mérkőzést játszik ott­honában és ötöt idegenben. Az élvo­nal hatos csoportjából ilyen szem­pontból az UTA áll a legjobban, a­­mely mától kezdve a bajnokság vé­géig öt mérkőzést játszik saját pá­lyáján és csak hármat idegenben. Legnehezebb ellenfeleit (Steagul ro­­su, Dinamo, Kolozsvári „U“, Petro­­lul, Bacaul SC) fogadja otthonában. A Farul­lal, Craioval „U“ (persze az olténiai csapat sem lebecsülendő ellenfél), a Politehnicával „kiszállá­son“ kell megküzdenie. „Papíron pontosan kiszámítottuk, hogy nem veszíthetjük el a bajnokságot“ — mondotta meggyőződéssel Pozso­nyi Gábor, az UTA hátvédje, ami­kor két héttel ezelőtt Bukarestben találkoztunk. A fentiek ismeretében hitelt kell adnunk szavának, csak­hogy feltételezhetően minden szur­koló tudja, mit szoktak ilyenkor mondani a labdáról... Nem véletlenül emeltük ki a mai fordulóból a Rapid-Steaua mérkő­zést is. Ez annak tulajdonítható, hogy a fővárosi együttesek, mivel nincsenek ponthajrában, bizonyára szép játékkal örvendeztetik meg ra­jongóikat. A kolozsvári mérkőzés — nevezzük helyi rangadónak? — sok­kal többet jelent, mint két szurkoló tábor ambíciójának a kielégítését. A CFR váratlan iadi-i győzelme, a két be nem „tervezett“ pont megszerzé­se, új reményekkel táplálja a csa­pat edzőjét, játékosait és szurkoló táborát. Bizakodásuk jogos, mert a soron következő fordulókban a CFR ötször játszik otthonában és három- A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA MA SORRAKERÜLO TALÁLKOZÓK Craiovai „U“—AS Armata; UTA —Steagul ro?u ; Petrolul—FC Ar­ge?; Jiul—Politehnica ; Rapid- Steaua : Kolozsvári „U"—Kolozs­ vári CFR ; Dinamo—Farul ; Cri­­?ul—Bacaul SC, szól idegenben, míg nagy vetélytár­­sa, a Politehnica éppen fordított helyzet előtt áll. Ha mindkét együt­tes megnyeri otthoni mérkőzéseit, akkor a kolozsváriak 25, míg a iași-iak csak 24 pontot szerezhetnek a baj­nokság végéig, így a vasutasok egy ponttal megelőzhetnék a főiskoláso­kat. Felmerül azonban a kérdés: az utóbbiak nem nyerhetnek idegenben a Jiul, a Steaua, a Bacaul SC, a Steagul rosu vagy az AS Armata ellen? A bajnokság megszakításakor bizonyított formájuk alapján ítélve nehezen hihető ez, de ha öt mérkő­zésükből legalább két pontot haza­visznek, bonyolódik a CFR helyzete. De vajon a vasutas csapatnak sike­rül minden hazai mérkőzésen győz­tesen elhagynia a pályát? Ha a CFR mai, „U“­elleni találkozóján két pontot szerez és a Politehnica ve­reséget szenved Petrozsényban, ak­kor rendkívül izgalmas párharcnak lehetünk szemtanúi a következő he­tekben Szekeres Lajos UTA 22 11 7 4 40—19 29 FC­ Arge? 22 14 0 8 36—28 28 K­vázi „U“ 22 12 3 7 33—22 27 AS Armata 22 10 7 5 25—19 27 St.­ro?u 22 10 6 6 27—14 26 Bacaul SC 22 11 4 7 34—26 26 Steaua 22 8 6 8 27—19 22 Dinamo 22 8 5 9 29—27 21 Rapid 22 9 3 10 26—27 21 Craiovai „U* 22 8 5 9 26—27 21 Jiul 22 8 5 9 19—26 21 Farul 22 7 6 9 20—29 20 Fetrolul 22 7 6 9 11—26 20 Politehnica 22 5 8 9 24—31 18 K­vázi CFR 22 4 7 11 18—31 15 Crigu­ 22 2 6 14 9—33 10

Next