Előre, 1972. június (26. évfolyam, 7640-7665. szám)

1972-06-01 / 7640. szám

ELŐRE 2. oldal MŰVELŐDÉS VÖRÖSMARTY- DIÁKSZÍNPADON A­z utóbbi években nem egyszer gratulálhattunk a legőszin­tébb elismeréssel diákszín­játszóknak ; megerősödött bennünk az érzés, hogy a diákszínjátszásnak nemcsak többszáz éves hagyomá­nya van kultúránkban, de bontako­zó, sokszínű jelene is. Elsősorban a nagy hagyományú iskolák és isko­laközpontok hallattak magukról. A csíki színjátszás 250. évfordulója alkalmából rendezett színházi hé­ten a legkedvesebb élményt a sze­­redai gimnázium iskola-dráma elő­adása nyújtotta, kollégista hangu­lata, kamaszos-deákos humora, üde­­sége. Az avantgárdabb törekvéseket­ valló temesvári diákok az új hazai magyar dráma fölfedezésére vállal­koztak, megelőzve olykor hivatásos együtteseinket. A kolozsvári diák­ház csoportja, az Echinox, tavaly a modern lengyel drámairodalom­ból adott ízelítőt a közönségnek. Sok példát idézhetnénk még, hogy érzékeltessük, milyen változatos tö­rekvések fűtik a diák színjátszó­­csoportokat; hogy szemléltessük, kerekasztalmegbeszélések és tanács­kozások nélkül is, mennyire tud­­ják-értik sajátos feladataikat, meny­nyire nem akarják utánozni a hi­vatásos együtteseket, lehetőségeik­nél megmaradva tesznek jó szolgá­latot színházi kultúránknak. Itt van most újabban a kolozs­vári filológusok Vörösmarty-elő­adása. A fátyol titkai, az a mű, amelyet aligha venne elő hivatá­sos együttes. Klasszikus mű, melyet a kolozsvári diákok sok jóízű hu­morral, a klasszikusok iránti ked­ves tiszteletlenséggel fedeztek fel. Játszottak felszabadultan, s azzal a természetességgel, mely az igazi műkedvelés sajátja. Humorukból nem csak a Vörösmarty-figurákba jutott, de egy kicsit a műnek is, melyről le kellett fújni a port, hogy behelyezhessék a mai néző hangulatába. A figurák stílparó­diája több alakításban is oly sike­rült, hogy — túlzunk? — hivatásos színészek is megirigyelnék. A siker, persze, kollektív siker, egy lelkes és összeforrott munkaközösség si­kere. Hadd írjuk ide a szereplők névsorát: Nagy Dálnoki Zsóka, Szabó Zoltán, Jakab Mária, Telegdi Elek, Szász Attila, Antal Sándor, Nagy Hajnalka Erzsébet, Nagy Ká­roly, Madaras István és Szabó Atti­la István. Oriold György tervezett díszletet, Tóth János szerzette a zenei aláfestést. Péterffy Gyulának, a kolozsvári Állami Magyar Szín­ház művészének őszintén gratulál­hatunk nem csak a szellemes-ötle­tes rendezéshez, hanem ahhoz is,­­ hogy részt vállalt a csoport nevelé­séből, összetartásából. Főként azt üdvözölhetjük a Vö­­rösmarty-előadás kapcsán, hogy a magyarszakos kolozsvári színjátszó diákok hűek maradtak a maguk vállalta műsorpolitikához. A pári­zsi per és a Kamnyóné után tovább­ra is a tanulmányozott irodalom klasszikus értékeit juttatják el a közönséghez, szépen, színvonalasan. A fátyol titkainak diákszínpadi fel­fedezése egyébként beilleszkedik az évad többi Vörösmarty (kolozs­vári, váradi, marosvásárhelyi) elő­adásainak sorába. Azt is igazolja tehát, hogy egy nagy írót föl lehet fedezni akkor is, ha erre nem nyújt különösebb apropót valami­lyen évfordulós alkalom. Bölöni Sándor Dálnoki Zsóka és Szabó Zoltán (Csomaffy Ferenc felvétele) M­ár most foglalkoztatja a következő évad műsor­terve a művészeti intéz­mények vezetőségét. Céljuk, hogy körülte­kintően felkészülve min­dig tökéletesebbet és szebbet nyújt­sanak. Ezért rendezett az aradi Állami Filharmónia vezetősége ta­lálkozót hangversenyeinek állandó látogatóival. A programok összeállí­tása, valamint a közönségszervezés kérdései kerültek a megbeszélés előterébe. Nyilvánvaló, hogy a mű­velődési hagyományai alapján is nagymúltú város egyetlen, zenei műsorokat előadó intézménye nem vállalkozhat arra a szerepre, hogy minden igényt és ízlést kielégítsen. Pedig az elhangzott kívánalmak sokoldalúak voltak. Több operett­részletet a hangversenyeken — vé­lekedett az idősebb nemzedék. Ho­negger, Bartók és Schönberg mű­veit hiányolták a zene elmélyül­tebb ismerői, akiknek otthon több­nyire jelentős klasszikus zenei le­mezgyűjteményük van rangos elő­laltatnak meg páratlan értékű mű­veket. Pedig Aradon jó zenekar van, kiváló tehetségekkel, sokszor talán csak a lelkesedés hiányzik, pedig ez elengedhetetlen a művészi tolmácsoláshoz. A közönségszervezésben pillanat­nyilag minimális a segítség. DÁ­­VIDHÁZI KÁLMÁN szervező sze­rint van olyan nagyüzem, ahol a szakszervezeti vezetők teljesen kö­zönyösek. A líceumi diákok egy ré­sze rendszeres, nagy része viszont egyáltalán nem látogatója a va­sárnapi ifjúsági hangversenyeknek Ebben a vonatkozásban a zeneta­nárokat marasztalták volna el, de az igazság az, hogy pillanatnyilag a líceumokban alig van, vagy egy­általán nincs zenei oktatás. Igaz, működik Aradon Zenei és Képző­­művészeti Líceum, de annak diák­jait is ritkán látni a vasárnapi hangversenyeken. Nem ártana néha egy-egy zenésznek ellátogatnia is­kolákba, és szóba állnia tanárok­kal, diákokkal. A KISZ-akciók ke­retében az élőzene előadóival talál- ZENEI GONDOK A BADON adásban. Stra­uss-keringő estet kér­tek egyesek, azzal a megjegyzéssel, hogy a Bécsi Filharmónia is tart minden évben ilyet. Természetesen csak a szélsősége­ket emeltem ki, s ezáltal is hang­súlyozni kívántam, hogy az igé­nyek sokfélék, kielégítésük sokszor lehetetlen, hiszen az intézmény és az előadások profilja sem engedné meg valamennyit. Néhány dologban azonban egyet­értettek a megjelentek. Elsősorban abban, hogy rendezzenek a jövő­ben tematikus hangversenyeket vagy akár sorozatokat. Szüntessék meg azt a gyakorlatot, hogy egy koncerten a stílusok váltakozza­nak, annak az elképzelésnek a cél­jával, hogy így többen megtalál­ják a nekik tetsző zeneművet. Pe­dig e módszerrel sokszor inkább elriasztják a hallgatókat. Többen panaszolták a kamarazene hiányát az aradi zenei életben. Bár igaza van a Filharmónia igazgató-karna­gyának, ELI­ODOR RAU-nak, ami­kor azt mondja, hogy kamarazenét csak igényesen lehet művelni vagy sehogy, mégis reméljük, hogy a jö­vőben a Filharmónia mégsem a „sehogy“ álláspontjára helyezke­dik. Az előadások mennyiségi jelle­ge sokszor a minőség rovására megy, mert állandó évadot tarta­nak — általában havi egy hangver­sennyel — a megye mind a hét városában. Ilyen mozgalmas, zsú­folt program mellett valóban ne­hezen jut idő kamarazenére. A másik vitatéma a hangverse­nyek gyér látogatottsága volt. A kis számú állandó közönség sokat igényel, de nagyon nehéz egy szó­listának művészi előadást nyújta­nia úgy, hogy többen vannak mö­götte a zenekarban, mint előtte a nézőtéren. Igazságtalanok lennénk azonban, ha ebben a kérdésben nem hibáztatnánk éppen a Filhar­móniát, amely a közönségszervezés kérdésében az utóbbi időben csak adminisztratív eszközökhöz folya­modott. Míg a színházak színészei­ket is elküldik közvéleménykuta­tásra és rögtönzött előadásokra, addig a Filharmónia mintegy ma­gában kesereg. Olykor-olykor fel­hangzó jó előadásaik után nem­egyszer közepes, igénytelen szín­vonalon, rutinos unalommal sza­kozókat rendezhetnének a szak­líceumokban, ahol egyáltalán nin­csenek zeneórák. De ebben az irányban a Filharmóniának is kez­deményezőbbnek kellene lennie. Ezeken kívül a legfontosabb cél a jövő hangversenylátogatóinak ne­velése és biztosítása kellene hogy legyen, amit az általános iskolák tanulóinak zenei oktatásával érhet­nénk el. A kisdiákokat nehéz le­kötni, de ha ez sikerül, nagyon há­lás és rendszeres látogatókká vál­nak. Az ifjúsági oktató hangver­senyeket azonban e cél eléréséért teljesen át kell szervezni. Az elő­adás elején felolvasott rövid ismer­tetőt (egyszerre minden elhangzó műről) hamar elfelejti az alig tíz éves tanuló. Ha nincs is Bernstein Aradon, reméljük, zenepedagógu­sok vannak, akik érdekesen és fő­leg hasznosan tudnának szervezni és vezetni ilyen előadásokat. A zeneszakos, valamint a csak­nem minden iskolában megtalálha­tó zenebarát tanárral szorosabb kapcsolatot kellene tartani nemcsak a jegyek adásvételével, hanem az elkövetkező hangverseny műsorá­val kapcsolatban is, hogy a tanulók tájékozottan induljanak el a va­sárnap délelőtti hangversenyre. Az iskolai zenebarát­ körök meg­szervezésével is sokat tehetnénk ennek érdekében, s ezáltal az esz­tétikai nevelést kétségtelenül elő­segítenénk. Tanulóink megismerik és megkedvelik a könnyűzenét. Ez szinte „magától megy“ és termé­szetes, de odáig kellene hatnunk, hogy a komolyzene hallatára se zárják el a rádiót és a televíziót. A tudományos oktatás mellett a színvonalas zenei oktatás elenged­hetetlen feltétele a szocialista ne­velésnek. Reméljük, hogy a nevelőknek s az önkéntes zenebarátoknak a kö­zönségszervezésbe való bekapcsoló­dása meghozza a várt eredményt. De nem szabad elfelejteni, hogy a közönséget csak színvonalas mű­vészi előadásokkal tudjuk megtar­tani, ami a megszervezésnél is ne­hezebb, s ami már kizárólag a Filharmónia feladata. Bízzunk ben­ne, hogy sikerülni fog a következő évadban ez irányban is sokat tenni. Matekovits Mihály tanár MEGKEZDTE ROMÁNIAI TURNÉJÁT A SZARAJEVÓI NEMZETI SZÍNHÁZ Kedd este megkezdte romániai turnéját a Szarajevói Nemzeti Színház. Az együttes­­ fővárosi Teatrul Mic termében bemutatta A szomorúság vára című­ darabot, Ro­­doljub Csolakovics író prózai mű­vének színpadi változatát. Részt vettek a Külügyminiszté­rium és a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács képviselői, kultu­rális és művészeti életünk szemé­lyiségei, nagyszámú közönség. Jelen volt Iso Nyegovan, Jugosz­lávia SZSZK bukaresti nagykövete és a nagykövetség több tagja. Az előadás nagy sikert aratott. ★ Vlatko Ubavics, a Szarajevói Nemzeti Színház igazgatója és az előadás főszereplői a Színházi és Zenei Intézmények Művészeinek Egyesülete székházában találkoztak a központi sajtó és a szaklapok szerkesztőivel. ÚJ LEMEZ Az elmúlt években rádióban és televí­zióban gyakran sze­repelt dalaival, mű­sorait közkívánatra többször megismétel­ték. Az Electre­­cord Kisfalussy-le­­meze négy számot tartalmaz. Külön ér­dekessége, hogy nem­csak az énekes, de a szövegíró és zene­szerző is KISFA­­LUSSY BÁLINT, a szatmári Északi Színház magyar tagozatának szí­nésze. — Mint drámai színész hogyan jegyezte el magát a könnyűzené­vel?­­ — Van színész, aki szabadidejé­ben galambászik, van, aki régi mozsarakat gyűjt — én a könnyű­zenével foglalkozom. — Egyenrangú hobbynak tartja a többiekkel? — Az enyém talán annyival ká­rosabb, hogy míg a galambászás és a mozsárgyűjtés kizárólag egyéni szenvedély, nem lehet velük em­bertársaink idegeire menni, addig a könnyűzeneszerzéshez társ is kell, aki azt meghallgatja, elviseli. El­választhatatlan a közönségtől, az gyönyörködik benne, élteti, vagy ítéli közömbösségével halálra. Min­den számról, ami a közönség elé kerül, kiderül, más, mint elkészül­tekor azt a szerző képzelte. Volt számom, amibe „szívem, lelkem be­letettem“, s végül a közönség kö­zömbösen fogadta, míg egy álta­lam gyengébbnek ítélt, rövid idő alatt készültet félcsipett. 85 szerze­ményem közül több mint 60, zenés darabjaim betétje, de önállóan is előadhatók. A lemezen található négy szám ezek közül került ki. — Tehát a zeneszerzés, éneklés nem hobby, hanem ugyancsak cél­tudatos, mégpedig hivatásával összefüggő tevékenysége. — Mi lehet egy színész számára céltudatos, mikor aktivitása a ren­dezőktől függ? Csinálhat pódiumot, akármit, ha nem kap szerepet, ott marad, ahol volt. Természetesen, amikor szabadidőmben énekelni kezdtem, színészi elképzeléseim ve­zéreltek. Rájöttem, hogy az operett ellen hadakozva az operett-színész­­szel szembeni igényt is elvetettük. Márpedig a könnyedségre, az ele­ganciára, ének- és tánctudásra, ami az operett-színész jellemzője, el­engedhetetlenül szüksége van bár­melyik drámai színésznek is, s ezek­nek ismeretét a mai színház is meg­követeli. Nem emlékszem, hogy egyetlen hazai magyar színház praxisában létezne olyan évad, amelyikben ne mutattak volna be legalább egy zenés vígjátékot. A hátteret ismerjük: kassza. Kérdem: nincs ellentmondás abban, hogy megvetjük a cikkben, beszélgetés­ben, színházi vitában — „a könnyű műfajt“, ugyanakkor engedménye­ket teszünk a kassza érdekében a közönség úgynevezett rossz ízlésé­nek, ahelyett, hogy a színház meg­mutatná: ezt a műfajt is lehet ko­molyan művelni. Márpedig ha a kassza miatt játsszuk a zenés dara­bokat, ez valahol nem azt jelenti, hogy a legtöbb nézője a zenés da­raboknak van? Hol van tehát a színházak, rendezők erkölcsi felelős­sége, ha pontosan ezeket az előadá­sokat csapják össze 2—3 hét alatt — amelyekben szövegmondás mel­lett énekelni, táncolni is kell —, és a többi produkcióra 2—3 hónap próbalehetőséget adnak? — Ha ilyen nagy az igény, mi­vel magyarázható mégis a szín­vonalas, mai témájú zenés dara­bok hiánya? — Többek között a szerzők ta­pasztalatlanságával s a színházak­­nak a tapasztalatlan szerzők iránti bizalmatlanságával. Márpedig az előadás színpadon születik, a szö­vegkönyvből, a rendező és a szí­nész fantáziájából. Zenés darabot olvasni nem lehet, látni kell, akár mint rendezői víziót, akár mint kész produkciót.­­ Darabjait még nem mutatták be. Mostani lemezével a legjobb­nak tartott dalok egy részét pró­bálta kárpótlásképp szárnyra bo­csátani? — Mikor a zenés vígjátékaimat átadtam rendezőknek, igazgatók­nak, azt a választ kaptam: mi nem vagyunk zenei szakértők, várj még, lássuk, sikere lesz-e a dalaidnak. Úgy érzem, a rádióban, a tévében bemutatott műsoraim, a lemezem bizonyítanak, hisz valamennyire a közönség reagálásának köszönhe­tően került sor. Most már a színhá­zak vannak soron a válasszal. De addig is azt szeretném, ha lemezem nem okozna csalódást azoknak, akik megvásárolják. Muzsnay Árpád A komplex nyelvtudományi ku­tatásoknak egyik központi területe a nyelvi kölcsönhatás. A modern nyelvtudomány kezde­ti szakaszaiban az érdeklődés min­denek előtt a nyelvek sokféleségére irányult. A lázas kutatások az egyes nyelvek kialakulására, ere­detére, egyediségének történeti ol­dalaira szorítkoztak. A különböző nyelvek egymásra, hatását kezdet­ben inkább csak nyelvtisztogatási, szinten tartották figyelemre érde­mesnek. Ezért is neveztek minden más nyelvből átkerült jelenséget „barbarizmusának. A múlt század második felétől azonban egyre többen szorgalmaz­zák a nyelvek szétválását irányító törvények megismerésének kiegé­szítéseképpen a nyelveket és nyelv­­változatokat egymáshoz közelítő, egységesítő erőknek és eredményei­nek a feltárását. A XX. században a kívánatos szintézis be is követ­kezett. Persze, a megismerés sodrában — mint általában szokott lenni — túlzás is bőven akadt. Ilyen­ indult el például az olaszországi nyelvé­szek elég széles köréből. Eszerint a világ minden nyelve különböző ere­detű elemek konglomerátuma, vég­eredményben önálló nyelvek nin­csenek, sőt a nyelvek között sem időben, sem térben nem lehetséges elhatárolás. Valóban a nyelvek köl­csönhatásának a tüzetesebb vizsgá­latából ma már tudjuk, hogy nincs a földön egyetlen nyelv sem, ame­lyet valamilyen fokban ne ért vol­na más nyelvi hatás. Ezért azonban az egyes nyelvek sajátosságait nem kell tagadnunk. A társadalmi élet egészében nem beszélhetünk „tiszta, érintetlen“, minden más külső ha­tástól mentesen kialakult anyagi és szellemi kultúráról, még inkább nem képzelhető el, hogy ezek tu­dati tükrözésének eszközrendszere, a nyelv hasonló feltételeknek ne lett volna kitéve. Sőt, éppen azt ál­lapították meg, hogy a nyelvi köl­csönhatás mindenkor a nyelven kí­vül eső tényezőktől függően alakul. A gazdasági, művelődési, politikai meg egyéb feltételek teremtik meg azokat a kedvező körülményeket, amelyek eredménye a nyelvi köl­csönhatás lesz. A más-más nyelvet beszélő kö­zösségek között kialakuló nyelvi kölcsönhatásnak egy sereg közös jellemzője van, de mégis minden esetet külön-külön kell megvizsgál­nunk, mert ugyanazok a feltételek eltérő eredményhez vezethetnek. Ugyanakkor az azonos jellegű és fokú hatás származhat teljesen el­ütő feltételekből. Az sem mindegy, hogy az érint­kezésbe kerülő nyelvek milyen ere­detűek és milyen típusúak. Máskép­pen nyilvánul meg a kölcsönhatás az eredet és típus szerint közeli­­rokonnyelvekben, mint a nem ro­kon és tipológiai szempontból tá­vol esőkben. Az elsőre példa lehet mondjuk a román, olasz, spanyol stb., a másodikra az ezekkel nem rokon és nem egy típusú magyar, török stb. Az azonos eredetű és hasonló struktúrájú nyelvek között a kölcsönhatás sokkal mélyebb le­het, mint az eltérők között. A franciára jellemző elöljárós vi­szonyjelölés, a részben ha­sonló szóalkotási rendszer stb. köny­­nyebben bekerülhet az ugyancsak analitikus típusú románba, mint az ezektől eredetben és típusban egé­szen más csoporthoz tartozó ma­gyarba. Minthogy a nyelv­rendszert alko­tó jelekből tevődik össze, minden új elem megjelenése kihathat az egész rendszer módosulási lánc­reakciójának a megindítására. Az azonos típusú nyelvek között esze­rint a kölcsönzés gyorsabb és mé­lyebb lehet, ugyanakkor a felszí­nen is kevésbé kirívó, mint az egymástól távol esők viszonylatá­ban. De az ellenállás — a típustól függetlenül — a nyelv egészében is sokféle fokozatot mutat. A más nyelvi elemek mindenekelőtt a szókészletben tűnnek fel, csak ez­után és sokkal kisebb mértékben érvényesül a kölcsönhatás az alak­tanban, a mondattanban és a hang­tanban. Az utóbbi több, mint fél évszá­zad során kibontakozó modern nyelvtudományi irányzatok mind­egyike behatóan foglalkozik a nyel­vek közötti kölcsönha­tásokkal. Fel­ismerték ugyanis, hogy az egyes nyelvek sajátos rendszere csak úgy ismerhető meg teljesen, ha a vele kapcsolatban lévőkkel együttesen is megvizsgáljuk. Az egyikből a má­sikba átkerült jelenségek feltárása a nyelvet beszélő nép történetének néha az egyetlen megismerési fo­gódzója, másrészt pedig az adott nyelv sajátosságaira vonatkozólag így jutunk egyre mélyebb megis­meréshez. Az adott nyelvre jellemző sajá­tosságok megőrzése, ápolása és gaz­dagodásának elősegítése részint a nyelv kölcsönhatásában megindult és mind erősebbé váló folyamattal párhuzamosan bontakozott ki (az irodalmi nyelvi változat korszaká­ban). A hatás erősödése rendszerint az ápolás felgyorsulását vonja maga után. Ma már azonban a tudomá­nyos ismeretek alapján végzett jó­zan mérlegelés hatja át a nyelvi rendszer sajátosságainak, szépsé­gének a megőrzésére irányuló erő­feszítéseket. Az értelmetlen puriz­­must a felvilágosítás, a nyelvi mű­veltség kiterjesztése váltotta fel. Teiszler Pál ÖRÖK CSEREBERE NYELV ÉS ÉLET 1972. JÚNIUS 1., CSÜTÖRTÖK NICOL­AE CEAUSESCU, az Államtanács elnöke » * ■ interjút adott az NHK japán televíziótársaságnak (Folytatás az 1. oldalról) háborús és feszültségi tűzfészkek, s békés politikai megoldást találja­nak az államok közötti vitás kér­désekre. Ennek megfelelően érthető, hogy síkraszállunk az Amerikai Egyesült Államok Vietnamban foly­tatott háborújának sürgős megszün­tetéséért, az Indokínai-félsziget bé­kéjének biztosításáért. Síkra szel­tünk továbbá a közel-keleti kon­fliktusnak és feszültségnek a Biz­tonsági Tanács 1967 novemberi ha­tározata alapján való megoldásáért. Tekintettel arra, hogy a fegy­verkezés súlyos terhet jelent az összes népek számára és ugyanak­kor nagy veszélyt jelent a békére nézve, szilárdan állást foglalunk az általános leszerelés és elsősorban a nukleáris leszerelés megvalósítása mellett. Véleményünk szerint e nagyjelentőségű követelmény meg­valósítását a világ összes államai­nak részvételével kell megteremte­ni és hogy ennek érdekében kon­krét lépéseket kell tenni, mint pél­dául a katonai tömbök, a más ál­lamok területén levő katonai tá­maszpontok felszámolása, az idegen csapatok más országok területéről való kivonása, a háborús célokat szolgáló költségvetések csökkenté­se, a csapatlétszám távlati csök­kentése és más olyan intézkedés, amely lényegében a leszereléshez vezet. Ebben a szellemben tevékenyke­dett és továbbra is tevékenykedni fog Románia, mert a román nép csak így tudja megvalósítani ál­mait, mert békére van szüksége gazdasági és társadalmi fejlesztési programjának a megvalósításához és ugyanakkor hozzájárul a béke ügyéhez és a világ összes népei kö­zötti együttműködéshez. KÉRDÉS: Elnök úr ! Kína hangja na­gyon megerősödött a nemzetközi politikai életben, amióta a Kí­nai NK tagja lett az ENSZ-nek és amióta Nixon elnök Kínába látogatott. Ezzel kapcsolatosan szeret­nénk megismerni az ön értékes véleményét. VÁLASZ: Románia a többi szocialista ál­lammal és a világ más államaival együtt mindig állást foglalt a Kínai Népköztársaságnak a nemzetközi életben való aktív részvétele és törvényes ENSZ-jogainak helyre­állítása mellett. Ezért megelégedés­sel üdvözöltük az Egyesült Nemze­tek Szervezetének a Kínai Népköz­társaság ENSZ-jogainak helyre­állítására vonatkozó döntő több­séggel hozott határozatát. Ez­zel véget vetettek nemzetközi sí­kon egy rendellenes helyzetnek, annak, hogy távol tartották a nem­zetközi szervezetektől a világ egyik legnagyobb népét. Úgy vélem, hogy ennek a mond­hatni történelmi határozatnak sok­kal nagyobb jelentősége van, mert új perspektívákat nyit az összes államok közreműködéséhez a nagy nemzetközi problémák megoldásá­ban, megteremti a világon az eny­hülés és béke politikájának felté­teleit. Ennek keretébe illeszkedett be az Egyesült Államok elnökének a Kínai Népköztársaságban tett láto­gatása is. Mint tudják, Románia is állást foglal az összes országokkal való széles körű kontaktusok mellett. Ezért pozitívan kell értékelnünk ezt a látogatást, akárcsak a világ államvezetői közötti más találkozó­kat és látogatásokat. Véleményünk szerint csak üdvözölni lehet a köz­vetlen kontaktusokat, az illető or­szágokat, valamint a világ más államait is érdeklő problémák köz­vetlen megvitatását. Természetesen e látogatás keretében elsősorban a két államra vonatkozó problé­mákkal foglalkoztak. Ezzel kap­csolatban megemlíthetem, hogy az Egyesült Államok elismerte a reá­lis helyzetet, nevezetesen azt, hogy egyetlen Kína létezik, azt a tényt, hogy Tajvan­­ problémája a Kínai Népköztársaság belügye. Ez a tény megnyitja az utat ahhoz, hogy egyszer s mindenkorra véget vesse­nek a próbálkozásoknak, hogy két Kína, vagy pedig egy Kína és egy Tajvan létezéséről vitatkozzanak. Felfogásunk szerint a találkozó ke­retében vállalt kötelezettségek gya­korlati megvalósítása nemcsak a két állam közötti kapcsolatok nor­malizálását és kiépítését segíti elő, hanem a világenyhülés ügyét, az együttműködést és a világbiztonsá­got is szolgálja. ? KÉRDÉS: Elnök úr! Az ön országa állandó erőfeszítéseket tesz a vi­lágbéke megvalósításáért­­és el­sősorban az európai biztonság megteremtéséért. Kifejtené-e országa álláspont­ját az európai biztonsá­gi konfe­renciáról ? VÁLASZ: Románia úgy véli, hogy az euró­pai biztonság megvalósítása és az össz-európai konferencia megtar­tása jelentős lépés lenne a régi ál­lapotok felszámolásának útján, kontinensünk államai közötti kap­csolatok normalizálása útján, ab­ban, hogy e kapcsolatokat olyan új alapokra helyezzük, amelyek biztosítanák az országok közötti sokoldalú együttműködést. Ismeretes, hogy Európa jelentő­sen hozzájárult a civilizáció fej­lesztéséhez, de ugyanakkor súlyos következményekkel járó két világ­háború kirobbanásának színhelye is volt. Éppen ezért a biztonság megvalósítása Európában nemcsak e kontinens államai érdekeinek fe­lel meg; véleményem szerint ez erősen befolyásolná az általános nemzetközi kapcsolatokat és a vi­lág összes államai közötti együtt­működést Véleményünk szerint az európai államok első általános összejövete­lének megegyezést kellene létre­hoznia arról, hogy mondjanak le az erőszakról és az erőszakkal való fe­nyegetőzésről a kontinens államai közötti kapcsolatokban, s együttmű­ködésüket a nemzeti függetlenség és szuverenitás tiszteletben tartá­sának, a jogegyenlőségnek, a bel­­ügyekbe való be nem avatkozás­nak és a kölcsönös előnyöknek az elveire alapozzák, erőteljesen kife­jezésre juttatva minden egyes euró­pai nemzet ama jogának tisztelet­ben tartását, hogy életét minden külső beavatkozás nélkül, törekvé­seinek megfelelően szervezze meg. Ugyanakkor azt tartjuk, hogy az összeurópai konferenciának meg kellene teremtenie a feltételeket a gazdasági, műszaki-tudományos, kulturális együttműködés, a turisz­tikai cserék sokoldalú fejlesztésé­hez és általában a kontinens ösz­­szes népei közötti széles körű kon­taktusokhoz. Rendkívül pozitív do­log volna továbbá, ha létrehoznák az európai államok állandó szerve­zetét az összes népek képviselőinek részvételével, amely tovább mun­kálkodjék újabb összejövetelek elő­készítésén, vagy a tárgyalási alap biztosításán későbben megoldandó más problémákhoz. Mi úgy véljük, hogy ebben a szellemben mélyrehatóan megvál­tozott az európai közvélemény, a­­mely szilárdan állást foglal az ál­talános európai konferencia elő­készítésének megkezdése mellett, az összes országok részvételével és úgy véljük, hogy valóban megvan­nak az előfeltételek arra, hogy e konferencia előkészítését még eb­ben az évben megkezdjék, hogy minél hamarabb sor kerülhessen az európai általános összejövetelre. Ami Romániát illeti, szilárdan mindig ebben az irányban tevé­kenykedett és­ fog tevékenykedni. " TELEX • TELEX •TELEX • TELEX • TELEX • TELEX • A Románia és Görögország kö­zötti kétnapos ifjúsági atlétikai torna a román sportolók 118—93 arányú győzelmével végződött. A verseny második napján a román Georgescu a 200 m síkfutásban 22,2 mp-cet ért el. Gh. Ghipu a 800 m síkfutásban 1 , 49 mp-ces idővel új országos if­júsági csúcsot állított fel. • Lvov­ban lebonyolították a Duna-Kupa motorkerékpáros versenyt. Csapat­­versenyben a helyezés a következő: Szovjetunió 12 pont, Csehszlovákia 40 pont, Románia 87 pont, Bulgária 92 pont, Magyarország 95 pont. Egyéni versenyben a legjobbnak a szovjet Vlagyimir Kavinov bizonyult. • A mannheimi nemzetközi kajak-kenu versenyen a 2 plusz egyes szkiff­­ben román győzelem született. Petre Ceapura,Stefan Tudor és Ladislau Lavrenschi teljesítményével megismé­telte egy nappal ezelőtti sikerét. A kormányosnélküli négyesben ugyan­csak román győzelem született 5 p 48,51 mp-cel. Románia második csa­pata a harmadik helyen végzett. Más eredmények: egyes szkiff: U. Hild (NSZK) 6 p 33,10 mp; kormányosnél­küli kettős: Zürich csapata 6 p 12,82 mp (Románia együttese a negyedik lett); 4 plusz egyes: Svájc 5 p 55,68 mp; 8 plusz egyes: NSZK 5 p 28,74 mp. • A Piotrkov Trybunalski-i nem­zetközi női sakkverseny Nowarta (NDK) és a lengyel Kasprzik győzel­mével ért véget. Mindkét versenyző 5—5 pontot szerzett a 9 lehetségesből. Utánuk következik Eleonora Gogilea 5 ponttal; Veturia Simu, Jurcinska (Len­gyelország), Heemskerk (Hollandia) és Milivoevics (Jugoszlávia) egyenként 4,5 ponttal . Az AC Milan labdarúgó csapata elfogadta a meghívást a júni­us 17 és 19 között Algírban sorra ke­rülő nemzetközi labdarúgó tornára. A tornán részt vesz két dél-amerikai csapat is, a Penarol Montevideo és a brazil Palmeiras Sao Paulo • Az ar­gentin Carlos Monzon, középsúlyú ökölvívó világbajnok június 17-én Pá­rizsban lép szorítóba a­­ súlycsoport Európa-bajnoka, a francia Jean Claude Bottier ellen • Madridban barátságos mérkőzésen találkozott a helybeli Atletico és a Bayern Mün­chen labdarúgó együttese, amelyben a nyugatnémet válogatott hat játéko­sa is szerepelt. A mérkőzés a ven­dégcsapat 3—2 arányú győzelmével végződött • Koppenhágában Magyar­­ország férfi kézilabda válogatottja 22—20 arányban legyőzte Dánia együt­tesét • Az olimpiai labdarúgó selej­tező keretében Mexikó válogatottja 3—1 arányban legyőzte Guatemala együttesét, s ezzel bejutott a mün­cheni olimpiai döntőbe • A Nemzet­közi Teke Szövetség spliti (Jugoszlá­via) ülésén elhatározták, hogy a 10. teke-világbajnokságot 1974-ben egy nyugatnémet városban rendezik. Az ifjúsági Európa-bajnokságot 1973 má­jus 19 és 29 között Csehszlovákiában bonyolítják le . A Nemzetközi Vívó­­szövetség, nizzai összejövetelén, el­határozta, hogy változtat a világbaj­nokság lebonyolításának módján. Az új rendszer szerint a selejtező első fordulójából kikerülő 48 versenyzőt nem hatos, hanem négyes csoportokba osztják, s közülük kerül majd ki a döntőbe jutó csoport. A közvetlen kie­sést előirányzó ellenjavaslatot elvetet­ték. Elhatározták továbbá, hogy az 1974-es vívó világbajnokságra Gre­­noble-ban kerül sor . Bob Seagren amerikai és Kjell Isaksson svéd atlé­ta új üvegrost rúddal javította meg nemrégiben a rúdugrás világrekordját. Mint ismeretes, mindketten 5,60 mé­tert értek el. A két atléta kijelentette az újságíróknak, hogy az üvegrost ru­dat hamar megszokta. A két atléta legközelebb a kaliforniai Modestonban találkozik . Az etiópiai maratoni fu­tók nagy esélyekkel indulnak a müncheni olimpián. A 26 éves Belete a klasszikus 42,195 kilométeres távot 2 óra 14 . 52 mp-es idő alatt szaladta le. A szakértők szerint ez kiváló eredménynek számít.

Next