Előre, 1973. január (27. évfolyam, 7824-7847. szám)

1973-01-04 / 7824. szám

(Folytatás az 1. oldalról) lommal, a tapasztalatoknak, az a­­nyagi, műszaki, szellemi adottsá­goknak, lehetőségeknek jobb ki­használásával. Ha biztosítjuk az ütemes termelés feltételeit, a zavartalan anyagellá­tást, a műszaki kooperációt, ezzel máris elkerülhetjük a lemaradáso­kat, amelyek utólagos pótlása kü­lönleges erőfeszítést igényel a mun­kaközösségtől. Általában a termelé­si fegyelem és rend következete­­sebb tiszteletben tartása mindenütt jelentős tartalékokat rejt, ugyanis közvetlenül hozzájárulhat a termé­kek minőségének javításához, a termelőkapacitások, az anyagok, a munkaidő jobb kihasználásához, a termékegységre számított költsé­gek csökkentéséhez, a munkaterme­lékenység, a gazdasági hatékonyság növeléséhez. S végső soron ezek a nemzetgazdaságunk előtt álló leg­fontosabb feladatok. De a termelés tartalékai szinte kifogyhatatlanok, a tapasztalt és leleményes dolgozók mindenütt megtalálják a módját an­nak, hogyan növelhetik azoknak a termékeknek a tényleges termelé­sét, amelyekre szüksége van nem­zetgazdaságunknak, s amelyek ke­resettek a külpiacokon, ragyogó példáit adták már nemegyszer an­nak, hogyan állítják tudásukat, ta­pasztalataikat a gazdaságosabb termelés, a termékek minősége ja­vításának szolgálatába. Éppen e leleményességre, e kez­deményező képességre, alkotó­készségre alapoz a dolgozók mun­kavállalása, amely kimondja, hogy határidő előtt megvalósítjuk az öt­éves terv előirányzatait. A kezde­ményezők, a fővárosi vállalatok munkaközösségei kimagasló ered- A Meszes hegység alatt, ahol a Kraszna medrét már szelídebb vonalú domboldalak kísérik, ott terül el a munka kedvéről, szor­galmáról híres szilágysági falu: Krasznahorvát. Népe nem véletlenül ragaszkodott mindig a könyves em­berek értelméhez, mert tudták, hogy a munka és szorgalom csak akkor érlel értékes gyümölcsöt, ha értelem­mel párosul. A falu népe tehát a hozzáértő agronómusokat dicsérte mindig, a kísérletezőkedvű mérnö­kök pedig a dolgos falusiakban bíz­tak. A termelőszövetkezet a megye legrégibb közös gazdaságainak egyi­ke. A gyümölcstermesztés szerelzpe­­sét, Ioan Ab­delean termelőszövetke­zeti tagot a kölcsönös újévi jókíván­ságok után az idei kilátásokról, a közös gondokról, közös tervekről kérdeztük: — A régi telepítések már kitettek magukért, idejében kellett tehát a jövőre gondolni. Az elmúlt évben az intenzív telepítés is termőre for­dult s várakozáson felüli volt az első szüret­ eredménye. — Sok munka, hozzáértés ered­ménye, hogy a terméshozam már a termőre fordulás esztendejében bi­zonyított ... — Ne tűnjék dicsekvésnek, de az utolsó almáig első osztályú gyü­mölcsként értékesítettük a termést, s ez már többre kötelez. Szét kell néznem ma a gyümölcsösben, hiszen­ ­ MUNKÁVAL ÉS ÉRTELEMMEL a téli metszés, permetezés megszer­vezésre vár, hogy a Meszes alatt is olyan híres alma teremjen, akár a szomszédos megyében, Máram­aros­­ban. Ioan Ardelean gyümölcstermesztő­höz hasonlóan nyilatkozott Székely József is, aki 15 éve dolgozik a sző­lészetben. Csombordon ismerkedett meg a munkaigényes szőlőtermesz­téssel, a tavaly a krasznahorváti kísérleti parcellán, ahol dolgozott, 9000 kiló volt a hektárhozam. Hang­súlyozta, hogy kísérleti parcellán, de tervük és törekvésük, hogy az idén nagyobb területen érjenek el még jobb eredményeket. Új esztendőbe léptünk, az év első napjai már munkát jelentenek eb­ben a faluban is. Épülést és gyara­podást, amint eddig tették, s melyre a falu külső képe is utal, új iskolá­jával, üzleteivel tágas, ikerablakos házaival. Az ember könnyen hajla­mos arra, hogy jeleket figyeljen, szimbólumokat keressen, s kutató szemmel próbál nézni előre, milyen is lesz az új esztendő. A választ Krasznahorváton román és magyar földművesek két nyelven, de egy tartalommal fogalmazzák meg. O­­lyan év áll előttünk, amilyenné a dolgozó ember alakítja, munkával és értelemmel. Fejér László J­anuár 2-án a marosvásárhe­lyiek legnagyobb része még az esztendőt cserélő ünnep fáradalmait pihente, vagy az év­szakhoz képest szokatlan napfény­­ben fürdő utcákon sétált, de a cu­korgyárban már teljes létszámmal dolgozott a soron levő váltás, ugyan­az, amelyiknek emberei a szilvesz­ter éjszakát is munkában töltötték. A gyár udvarán találtam Palcu Vasile helyettes igazgatót, aki, mint mondta, nem szolgálatos ugyan, éppen szabadnapos lenne, csak be­nézett reggel felé, s aztán ott is maradt délig. Mert probléma akadt, az esztendő második napján a vá­sárhelyi cukorgyárban. — De hiába vagyunk mi itt és dolgozunk — mondja az aligazga­tó —, ha mások nem gondolnak ránk, nem segítenek — s mutatja a gyár udvarán szépen sorban ál­ló tehergépkocsikat, az autószállí­tási vállalat kocsijait, melyekhez egyetlen sofőr sem jött dolgozni ezen a napon. — Elszaladtam a reggel az autószállítási vállalat­hoz, de nem sikerült egyetlen gép­kocsivezetőt sem szereznem. Ma történetesen a vasúttól is kevesebb répát kapunk, így hát bizony fenn­akadás van a nyersanyagellátással. Ha nem lenne saját tartalék kész­letünk, a gyár területén silózott mintegy 3000 tonna cukorrépa, nem volna mit feldolgoznunk. De szerencse, hogy van, így egyelőre ebből élünk. És szerencsénk van a­­ szentpáliakkal — mutat Palcu Va­sile egy répával megrakott teher­autóra, amely éppen beérkezett az udvarra, — az egyetlen termelő­­szövetkezet, mely rendesen betar­totta a kötelezettségeit velünk szem­ben ezen az ünnepnapon is. A teherkocsit, miután kirakták belőle a répát, a cukorgyáriak meg­töltötték répaszelettel. A termelő­szövetkezetnek nagyon jól jön az értékes takarmány, s a teherautó sem megy üresen vissza Szentpálig. Mivel kívülről ma alig kaptak nyersanyagot, elsősorban a cu­korgyár szállító munkásai álltak megnövekedett feladatok előtt. A gépkocsivezetők, traktoristák, exka­­vátorosok. Nekik kell a gyár „házi“ silójából a követelőző futószalag­hoz szállítani a répát. És Nagy Ár­pád, Fekete Péter,­ Szőcs Ferenc, Oltean Xuliu, Szilágyi Árpád ugyan­csak rákapcsoltak. Nincs mit tenni, tömni kell a szalagot. Bent, a forró, csarnokban csak a bepárló kazánokra írt BUÉK jelzi az ünnepet, egyébként a munka a hétköznapok szokott kerékvágásá­ban halad. Könnyen öltözött embe­rek állnak a műszerek előtt, köve­tik a repülé útját a lúgozó torony­tól­ a centrifugákig, s tovább, míg hófehér kristályok formájában, a raktárba kerül a cukor. Ugyancsak figyelmeseknek kell lenniük, nem engedhetnek meg ma­guknak egy esetleges hiba okozta leállást. Különleges kampány ez a mostani, a szokásosnál jóval hama­rabb kezdődött, és sokkal tovább fog tartani. A 90 napos feldolgozó idényre tervezett gyár és berende­zés valószínűleg kétszer ennyit, mintegy 6 hónapot fog működni ezúttal, hogy feldolgozhassa azt a rengeteg répát, amit a 72-es , nyár és ősz esői hizlaltak a földeken. És ebben a répamennyiségben, éppen a sok csapadék miatt, a szokottnál alacsonyabb a cukortartalom. — Így tehát sokkal több répát kell ugyanannyi cukorért feldol­gozni, mint a tavaly... — Igen, és sokkal több is van. S a tervet is teljesítenünk kell, hiszen ez cukorgyár, nem répafel­dolgozó. — mondja Csegedi Károly mérnök. — S mit tettek ennek a dupla­kampánynak a sikeréért ? — Jobban megszerveztük a mun­kát. 18—20 órás leállásokat ütemez­tünk be (régebben egy ilyen leál­lás két napig is eltartott, amelyek alatt a mindhárom váltásból behí­vott emberekkel kijavítjuk az apró hibákat, elvégezzük a karbantar­tást, hogy a berendezés kibírhassa ezt a szokatlanul hosszú igénybevé­telt. Úgy tűnik, a cukorgyáriak jól kezdték az évet. Január első mun­kanapján, bár másoknak ünnepnap volt, és emiatt a nyersanyag ellá­tás nem volt tökéletes, a napi ter­vet 103 százalékban teljesítették. Amilyen az első nap, olyan lesz az esztendő — mondják. S valóban. Ilyen első nap után derűlátóan néz az ember a többi elé... Nemes László AMIL­YEN AZ INDULÁS... DÖNTŐ ESZTENDŐ menyeket értek el 1972 folyamán az országszerte kibontakozott szocia­lista versenyben, de felhívásuk, példájuk követőkre talált minde­nütt. Kovászna, Bihar, Hargita, Ko­­lozs, Olt, Szatmár, Prahova, Szi­lágy és más megyék is határidő e­­lőtt megvalósították az elmúlt év tervelőirányzatait s megtették a kellő előkészületeket arra, hogy ebben az évben is, már az első napoktól ütemesen teljesítsék min­den vállalatban a feladatokat. Jel­lemző ez különben egész nemzet­­gazdaságunkra: iparban, mező­gazdaságban és minden munkate­rületen felkészültünk arra, hogy az elmúlt évben elért eredményeket az idén újakkal tetézzük meg. Kemény munkásesztendő, döntő év napjai állanak előttünk, de ha­zánk népe bizakodással tekint fel­adatai elé. Az egész nemzet, szoros egységben a román, magyar, né­met és más nemzetiségű dolgozók, arra összpontosítják erőfeszítései­ket, hogy megvalósítsák a sokolda­lúan fejlett szocialista társadalom építésének, az ország gyors ütemű fejlesztésének nagyszerű program­ját .Ez a közös vágy, gondolat ha­totta át hazánk fiait már az év el­ső munkanapján s ez kell vezérel­je tetteinket a hátralévő dolgos munkanapokon is. AZ ÁTALAKÍTÁSOK, KORSZER­ŰSÍTÉSEK ÉVE A TEHER­GÉPKOCSIGYÁR ACÉLÖNTÖDÉJÉBEN M­ég sötétség­ borítja a várost, de az utcák már élénkek. Az év első munkanapján Brassó, az ország egyik legfontosabb ipari köz­pontjának minden kerületéből elin­dultak a dolgozók az üzemek felé. A tehergépkocsigyár acélöntődé­­jében Sin Ilie mérnököt, osztályve­zetőt, Popa Pavelt, helyettes osztály­­vezetőt és Lázár Ivant, a részleg pártbizottságának titkárát már mun­kahelyeiken találjuk. — Milyen feladatok várnak az idén e fontos részleg dolgozóira? — Sajátos feladatok várnak ránk — mondja Popa Pavel. — Az öntö­de átalakítása már 1972-ben meg­kezdődött és ez év végére jutunk el a teljes befejezéshez. Nyilvánvalóan fokozott erőfeszítést kíván ez az egész munkaközösségtől, hiszen a szereléssel párhuzamosan végezzük a termelő munkát. — A részleg dolgozói úgy döntöt­tek — kapcsolódik a beszélgetésbe Sin Ilie osztályvezető mérnök —, hogy az átalakítás legkevésbé se hasson ki a termelt mennyiségre és minőségre. Ez nem könnyű, különö­sen, ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi években mennyit fejlődtünk: 1967—1972 között mintegy 40 szá­zalékkal növekedett az általunk ön­tött alkatrészek mennyisége. A je­lenleg folyó átalakítás vezet el min­ket ahhoz a minőségi ugráshoz, a­­m­ely lehetővé teszi, hogy amikor teljesen elkészülünk, 20—25 száza­lékkal növekedjék az itt öntött al­katrészek mennyisége. Lényeges megjegyezni, hogy a jelenlegi ter­melési felületen valósítjuk meg ezt. Az acélöntöde munkaközösségét úgy tartják számon e hatalmas üzemben, mint egyikét a legösz­­szeforrottabbaknak. Számos esetben adták tanújelét áldozatkészségüknek, ha a termelés érdeke úgy kívánta. Vales Ioan és Oprea Alexand.ru la­katos csoportjai, Toma Ioan villany­­szerelő, Piroska János kőműves csoportjai a szerelő és karbantartó részlegről, Mejotu Gheorghe és La­­purneanu Vasile acélöntők, Asulta­ni Vasile a Szocialista Munka Hőse, Péter János főmester nem egyszer bebizonyították hozzáértésüket, oda­adásukat. A precíziós öntöde pél­dául 119 százalékos teljesítéssel , zárta az évet, amellett, hogy kiváló minőségű termékeket gyártottak. Az év első munkanapján a mag­készítőknél Kocsis Constantint kér­deztem meg, milyen gondolatokkal­­ jött be reggel a munkahelyre? — Az év első munkanapja vala­hogy más, mint a többi. Ilyenkor az ember számbaveszi a múlt év fontosabb eseményeit, az új felada­tokat. Mi úgy fejeztük be 1972-őt, hogy az idén már az első perctől jól indulhassunk. Igaz, nálunk úgy ösz­­szeforrt a közösség, hogy szinte sza­vak nélkül megértjük egymást. Blanaru Constantin formázó, a­­ részleg korszerűsítéséből adódó fo­kozott erőfeszítésekről beszél: — Célom az, hogy a fiatalokból, akik most mellettem dolgoznak, mi­nél jobb szakmunkásokat neveljek. Mert sokan nőttek fel itt eddig is, mint Tepolu Ioan, Serbanuja Alexe, Serban loan, Reinhold Gustav és mások. Lapurneanu Vasile acélöntő így nyilatkozik: — Már a múlt év végén úgy ké­szítettük elő a munkát, hogy az el­ső napon, ahogy mondani szokás, jobb lábbal induljunk. 22 éve dol­gozom itt, sokat változott minden, s ma öröm tölt el, ha arra gondo­­lok, mennyire más körülmények kö­zött végzem munkámat, mint ami­kor idejöttem. Ez kötelez minket acélöntőket, hogy évről évre ne csak többet, de jobbat is adjunk. Az első munkanap első óráiban ilyen gondolatok foglalkoztatták az acélöntöde valamennyi dolgozóját. Az ő munkájuknak nagy része van abban, hogy az új román Diesel-te­hergépkocsi az idén egyre inkább birtokába veszi majd országútjain­kat. Albert Ilona friss kenyér ezekben a napokban a város kenyérboltjaiban éppúgy, mint a közétkeztetési egységekben. Mert 1973 első váltásában, tehát el­sején délután, 5000 háromnegyed kilós vekni, 4500 másfél kilós bar­nakenyér került le a sütőszalagról csak ebben az egy egységben, az éj­szakai váltás pedig 10 000 félkilós, és 4000 háromnegyed kilós veknit küldött az üzleteknek. Másodikuk­ 2500 barnakenyér, 10 000­­félkilós vekni és 2000 nyolcvan dekás spe­ciális fehér kenyér hagyta el a gyá­rat. A kenyérszállító autók — 57 ilyen szállítóeszköz áll a vállalat rendelkezésére — egymásután gör­dültek ki a gyár kapuján, a frissen sült kenyér semmivel össze nem hasonlítható illatát hagyva maguk után. Gulyás Rudolfot, a vállalat gép­kocsi karavánjának egyik diszpé­cserét kérdeztük meg, nem okoz­tak-e késlekedést, lemaradást a szállítóeszközök ? — Egyetlen gépkocsinknak volt defektje, egyébként elmondhatom, hogy jobb lábbal léptük át az új év küszöbét. Minden jármű terv szerint, pontosan leszállította és szállítja most is a megrendelt ke­nyeret. A gyár kapuján éppen most gör­dült ki az egyik kenyérszállító ko­csi Cristea Mircea sofőrrel a kor­mánykeréknél. Hat kenyérboltba viszi el azt a jókora fehér és barna­kenyér rakományt, ami egy új la­kónegyed, a Circumvalatium­i, és két peremvárosrész, Mehala és Ró­náé lakosságát hivatott ellátni friss kenyérrel. Percek múlva Azoitea Constantin gépkocsivezető hajt be a kapun, immár rakomány nélkül, amit nemrégen helyezett el a Bal­­cescu­ téri, az Állomás­ úti és a Sá­gi­ úti új lakónegyed élelmiszer és kenyérboltjaiban. — Volt-e valamilyen bosszúsága szállítás közben ? — Ó, dehogy, mosolyog magabiz­tosan a fiatal gépkocsivezető. — Minden rendben volt, de azt is meg kell mondanom, új a kocsim, kitű­nően működik, nem is lehet vele baj. — Úgy hallottam, fiatal házas nem haragudott az asszonyka, hogy amikor mások pihennek... Nevetve vág a szavamba : — Szó sincs róla. A feleségem a kereske­delemben dolgozik és sokat jelent neki is a munkája, éppúgy mint nekem. Kenyér kell, az csak világos és­ érthető mindenkinek, nem ? Crisan Flóriántól, a sütőipari vállalat aligazgatójától megtudjuk, hogy január másodikán mintegy 40 tonna kenyér és péksütemény, csaknem 70 választék indult ki az öt termelő egységből. Friss és jó mi­nőségű, éppen annyi, amennyire szükség volt a lakosság igényeinek kielégítésére. Fennakadás nélkül jól indult az új esztendő. Igen, jól indult az új esztendő. Január másodikán és harmadikén friss kenyérrel, ropogóshéjú, fosz­­lósbelű bánáti kenyérrel várták, az üzletek a fogyasztókat. Remélhető­leg ilyen lesz a folytatás is január 4-én és 14-én és az egész most in­dult 1973-as esztendőben, hasonlóan jóízű és főleg friss kenyér kerül minden nap a temesvári fogyasztók asztalára. Mag Mária J JÓÍZŰ, FRISS KENYÉR anuár első két napján, amikor a temesvári gyárakban és üzemekben szünetelt a mun­ka, s a derekasan ledolgozott esz­tendő után pihent az ember és a gép, a Spirul sütőipari vállalat öt termelő egységében, alig néhány órás megszakítás után, újult erő­vel indultak be a keverő- és da­gasztógépek, a sütővonalak. A zárt szállítókocsik egymás után indultak szerte a városba illatos terhükkel : a még párolgó, gőzölgő, friss ke­nyérrel. Mert kenyér nélkül a legfinomabb ínyencfalat sem ér semmit, ha pe­dig friss és ropogós, megsokszorozza a legegyszerűbb mellévaló értékét is. Ezért igyekeztek, ezért tettek meg mindent a temesvári sütőipari dolgozók azért, hogy már az új esz­tendő legelső napjaiban magasra nőtt, ropogóshéjú friss kenyér ke­rülhessen minden fogyasztó aszta­lára. A vállalat 1-es számú egységé­ben — vagy ahogyan a temesváriak nevezik, az új kenyérgyárban — január elsején délben készült el az új esztendő első kenyere. Stan Radivoi váltásmester sze­rint az új esztendő első két napján — ami a kenyérgyáriaknak munka­nap volt és nem akármilyen, hi­szen az indulás, az első lépés na­gyon sokat számít­ó becsülettel ele­get tettek kötelességüknek. Petan Ladislau, Szokola Mária, Sustreanu Jiva, Burdán Maria és a gyár töb­bi, hozzájuk hasonlóan hozzáértő és szorgalmas munkájának a segít­ségével pontosan eleget tettek a megrendeléseknek, a fogyasztók nem panaszkodhattak. Bőven volt AZ ELSŐ SIKEREK E­gy új esztendő, mezsgyéjét? az ember , számbaveszi azt is, amit az elmúlt esztendőben végzett, de előre is tekint: mit kell tennie, megvalósítania az új év­ben. Az aradi vagongyár dolgozói méltán lehetnek elégedettek ha az elmúlt évre visszatekintenek, hisz olyan eredményeket értek el, ame­lyek talán az üzem egész életében egyedülállóak. Ezekről beszélget­tünk Cugereanu Simion mérnökkel, a szerszámműhely vezetőjével. — Rendkívül jó érzés volt az, amikor 1972 utolsó napján letettük a szerszámot, hogy mi is, mint az ország minden dolgozója, örüljünk munkánk sikerének, s vidáman, megelégedetten búcsúztassuk az óévet. S úgy hagyhattuk el az üze­met, hogy nem maradt utánunk el­végzetten munka, hogy feladataink­nak, vállalásainknak nemcsak ele­get tettünk, hanem azokat messze túl is szárnyaltuk. A Köztársaság kikiáltásának évfordulóján jelent­hettük, hogy a vállalt 50 millió helyett 63 millió lejjel szárnyaltuk túl árutermelési tervünket, s a vál­lalt 20 tehervagon helyett 50-et készítettünk el. Természetesen, a mi munkánk folyamatos: december 31-én a munkacsarnokokban ma­radtak félig kész vagonok, vázak, vagy csak festékalapozással ellátot­tak, de azok már az idei, az 1973- as tervben szerepeltek és amikor az új évben felvettük a munkát, a folytatás természetes, magától ér­tetődő és első perctől kezdve ered­ményes volt. Amikor január folya­mán jelentjük, hogy az ötéves terv harmadik évének első vagonja el­készült, abban benne lesz az elmúlt év jó munkája, az alapos felkészü­lés az idei tervévre, a munkánk csodálatos folytonossága, az embe­rek szorgalma, mindaz, ami lehe­tővé teszi, hogy az ötéves tervet határidő előtt teljesítsük. Az újév beköszöntése minden­képpen a számvetés ideje. Ilyenkor az ember nemcsak azt méri fel, hogy szakmailag mit valósított meg­, hanem azt is, hogy egyénileg mennyit fejlődött, hogyan gyarapo­dott anyagiakban, szellemiekben. Mi volt Ivanca Vasile szerszámlaka­tos számára a legemlékezetesebb esemény 1972-ben? És mit vár et­től az évtől? .­­ . — Feltétlenül az a tény, hogy sikerült a felvételi vizsgám az al­­mérnöki főiskolán, boldog diákja vagyok a tanfolyamnak. Amikor a felvételi előtt utoljára beszélget­tünk — bevallom: én inkább csak hallgattam, mert restelltem volna, ha a nagy dicsekvés kudarccal vég­ződik. 1973-ban nincs más célom, vágyam, tervem, mint jól dolgozni, jól tanulni. Az én életem iránya az elkövetkező évekre meg van szabva: sikeresen elvégezni a főis­kolát, tudásom annak az üzemnek szolgálatába állítani, amely lehető­vé tette számomra, hogy tovább ta­nuljak ... Az aradi vagongyárban már min­denki újból a helyén van: a teher­vagon-váz lassan végleges formát kap, az alapozó festékre is felkerül a következő réteg: a kovácsok, la­katosok, esztergályosok, szerelők első perctől kezdve lendületes, üte­mes munkába kezdtek, hogy minél hamarabb jelenthessék 1973 első termelési sikereit. Baktai Etelka A GYÁRAT AVATTA A­ z új esztendő első munkanap­ján új, modern létesítmény­nyel bővült Kovászna megye ipara. A Köztársaság 25. évforduló­ja tiszteletére átadott­­ tejfeldolgozó üzemből január 3-án hajnalban út­nak indulhatott az első szállítmány: 15 000 liter palackozott tej. A 10 millió lejes költséggel épített gyár, amely egyébként új iparág megho­nosítását is jelenti a megyeszékhe­lyen, a vidék hagyományos ter­mékének magasabb szintű értékesí­tését biztosítja, s ugyanakkor a vá­ros tejellátásában is lényeges javu­lást hoz. Az új­­ üzem átadásával különben csak az építkezés első sza­kasza zárult le. Jövő év derekáig elkészül a fejlesztés második sza­kaszára tervezett modern tejporgyár és vas­gyár. A gyár első munkanapjának si­kere különben a szövetkezeti ter­melés sikere, a megye mezőgazda­ságának sikere is. Ugyanis már az új év első napján Csernátontól Szép­­mezőig sokezer liter tejet további­u­tottak a feldolgozó üzembe. Kez­detét vette tehát a zootechnikai farmokon is az 1973-as­­ tervfelada­tok teljesítéséért folytatott küzde­lem. Miközben a városban új gyá­rat avattak, a szövetkezetek is a­­vatásr­a készülnek. A megyeszékhely közvetlen közelében átadásra ké­szen két szövetkezetközi tehenészeti komplexum, a kökösi és a gidófal­­vi egység. Íme a kapcsolat, a lánc­szem, amely a mezőgazdasági ter­melés, feldolgozás integrálódását e­­rősíti, s amely a lakosság jobb el­látását segíti. Új gyárat avattak Sepsiszentgyör­­gyön és az ipari negyedekben (igen, nem tévedés, a városban két ipari negyed épül) új gyárak emelked­nek. E helyzetkép megörökítésénél lehet-e örömtelibb egy új esztendei első tudósítás? Almási János C­sak a hó hiányzott. De fehér­ség így is volt bőven. Fehér­ség, derű, vidámság, jókedv. S a hókristályok helyett csillogtak fenn a magasban a csillagok. Szilveszter éjszakája. Mennyi iz­galom, mennyi készülődés előzte meg. S mennyi munka. Persze, itt nemcsak az ünnepi sütés-főzésre gondolunk, sőt elsősorban nem ar­ra, hanem 364 nap kemény, kitartó, konok munkájára. Arra a munkára, amely mostani derűnk, vidámsá­gunk, jókedvünk alapja. Félszázan gyűltek össze itt a hi­degszamosi mened­ékházban. Fél­száz ember, akinek zöme most a Kolozs megyei turisztikai hivatal rendezte közös szilveszteri mulat­ságon ismerkedett össze. Olyan em­berek, akik különböző munkakö­rökben, különböző beosztásban dol­goznak a nagy, közös cél megvaló­sításán és akik éjfélkor együtt koccintottak az eredményekre, el­következendő sikerekre. Eme ered­mények a legtöbb esetben nem vol­tak hivalkodók, látványosak. Nem voltak hőstettek. Vagy ha úgy tet­szik, azok voltak. A hétköznapok hőstettei. Mert például Túrós Tibor, a kolozsvári vasúti poliklinika or­vosa nemrégen sikeresen gyógyke­zelt egy szemtengelyferdüléses lányt. Hőstett ez? Persze, hogy az, a hétköznapok sok millió hőstettei­nek egyike. S az a szó igazi, leg­szorosabb értelmében is. Azt jelen­ti, hogy egy ember nyugodtabban száll be a mozdonyba, vagy kezeli a váltókat. S ennek köszönhetően egy picikével ismét nyugodtabban utazhatunk mi is az acélsíneken száguldó fémkocsiban. Ez az ered­mény természetesen semmiféle hi­vatalos kimutatásban nem szerepel, Túrós Tibor mégis az elmúlt esz­tendőben végzett műtétei legszebb­jének tartja az operációt. És az 1972-es év mellé méltán kerül majd az 1973-as is. A vasúti kórház orvosának nagy tervei vannak: to­vábbképző tanfolyamon szeretne részt venni, majd utána a főorvosi vizsgát próbálja letenni. Kékedi László húszegynéhány é­­ves fiatalember. Vegyészkutató a Babe?—Bolyai egyetemen. Vidám­ságra, jókedvre minden oka meg­van. Mindössze két éve végezte el az egyetemet, de tavaly már sike­rült főnökével, Candin Liteanuval olyan alkatrészeket előállítania, a­­melyeket eddig még nem gyártottak az országban. Örömét csak fokozhat­ja az a tény, hogy az ipari szakem­berek igen nagy érdeklődést tanúsí­tottak az először gyártott hazai üveg-elektródák iránt. ÚJ EREDMÉNYEK — Mit vár a következő évtől? — kérdeztük Kékedi Lászlót. — Optimista vagyok. Főnököm­mel úgy határoztunk, hogy tovább folytatjuk ebben az esztendőben ilyen irányban a munkánkat. Olyan berendezéseket készülünk kidolgoz­ni, amelyek az automatizálást szol­gálják, s amelyeket idáig kizárólag importáltunk. Ez az úttörő munka tetszik nekem, remélem, az eredmé­nyek most sem maradnak majd el. Úgy, hogy mint mondottam, biza­lommal tekintek az 1973-as év elébe. Nem messze Kékedi Lászlótól Tif­­fan Alexandru, a kolozsvári villa­moshálózat karbantartó vállalat me­chanikai mestere tölti tele poharát az aranyló nedűvel. Közeledik az éjfél, amikor Tirtan is eredmények­ben gazdag évtől vesz búcsút. 1972- ben fogadták el egy újítását, amely a földelést végzők munkáját köny­­nyíti meg. Az újítás jól bevált, s máris új ötletek zsonganak fejében. Olyan ötletek, amelyek 1973-ban ke­rülnek majd papírra, kivitelezésre. Ez az év különben jubileumi év is számára: 20 esztendeje lesz annak, hogy munkába állt. Igyekszik hát méltón, munkával megünnepelni ezt az évfordulót. Ezenkívül nagy remé­nyeket fűz ehhez az esztendőhöz: almérnöki tanfolyamra szeretne je­­­entkezni.­De ünnepelnek azok is, akik dol­goznak a fehér éjszakán. A feldí­szített teremben Binder Lajos ide­gen­vezetőt nehéz egy pillanatra megállásra bírni. Ő őrködik a jó­kedv fölött. S mert jókedv van bő­ven, akad hát dolga jócskán. De szí­vesen végzi: hisz van-e nagyobb ö­­röm az öröm­teremtésnél? Ő külön­ben a Kolozs megyei alpinista bi­zottság titkára. 1972-ben az ország 10 legjobb alpinistája között 5 ko­lozsvári szerepelt. Bár neve ezzel kapcsolatban nem látott sem újság­ban, sem semmiféle statisztikai ki­mutatásban napvilágot, mégis sze­mélyes eredményének könyveli ezt el. Most mondom: fel-alá rohangál, intézkedik. Évek óta így tölti a szil­vesztert. Mielőtt dolga után rohan­na, sikerül még megkérdeznem:­­ mit kíván magának az új esztendő­ben? Kétszavas választ kapok: Sok turistát... Bízom abban, hogy kívánsága sok millió társáéval együtt teljesülni fog. És bízom abban is, hogy jövőre még többen, még elégedettebben búcsúz­nak egy, az ideinél is eredménye­sebb esztendőtől. Bogdán Tibor

Next