Előre, 1973. január (27. évfolyam, 7824-7847. szám)
1973-01-04 / 7824. szám
(Folytatás az 1. oldalról) lommal, a tapasztalatoknak, az anyagi, műszaki, szellemi adottságoknak, lehetőségeknek jobb kihasználásával. Ha biztosítjuk az ütemes termelés feltételeit, a zavartalan anyagellátást, a műszaki kooperációt, ezzel máris elkerülhetjük a lemaradásokat, amelyek utólagos pótlása különleges erőfeszítést igényel a munkaközösségtől. Általában a termelési fegyelem és rend következetesebb tiszteletben tartása mindenütt jelentős tartalékokat rejt, ugyanis közvetlenül hozzájárulhat a termékek minőségének javításához, a termelőkapacitások, az anyagok, a munkaidő jobb kihasználásához, a termékegységre számított költségek csökkentéséhez, a munkatermelékenység, a gazdasági hatékonyság növeléséhez. S végső soron ezek a nemzetgazdaságunk előtt álló legfontosabb feladatok. De a termelés tartalékai szinte kifogyhatatlanok, a tapasztalt és leleményes dolgozók mindenütt megtalálják a módját annak, hogyan növelhetik azoknak a termékeknek a tényleges termelését, amelyekre szüksége van nemzetgazdaságunknak, s amelyek keresettek a külpiacokon, ragyogó példáit adták már nemegyszer annak, hogyan állítják tudásukat, tapasztalataikat a gazdaságosabb termelés, a termékek minősége javításának szolgálatába. Éppen e leleményességre, e kezdeményező képességre, alkotókészségre alapoz a dolgozók munkavállalása, amely kimondja, hogy határidő előtt megvalósítjuk az ötéves terv előirányzatait. A kezdeményezők, a fővárosi vállalatok munkaközösségei kimagasló ered- A Meszes hegység alatt, ahol a Kraszna medrét már szelídebb vonalú domboldalak kísérik, ott terül el a munka kedvéről, szorgalmáról híres szilágysági falu: Krasznahorvát. Népe nem véletlenül ragaszkodott mindig a könyves emberek értelméhez, mert tudták, hogy a munka és szorgalom csak akkor érlel értékes gyümölcsöt, ha értelemmel párosul. A falu népe tehát a hozzáértő agronómusokat dicsérte mindig, a kísérletezőkedvű mérnökök pedig a dolgos falusiakban bíztak. A termelőszövetkezet a megye legrégibb közös gazdaságainak egyike. A gyümölcstermesztés szerelzpesét, Ioan Abdelean termelőszövetkezeti tagot a kölcsönös újévi jókívánságok után az idei kilátásokról, a közös gondokról, közös tervekről kérdeztük: — A régi telepítések már kitettek magukért, idejében kellett tehát a jövőre gondolni. Az elmúlt évben az intenzív telepítés is termőre fordult s várakozáson felüli volt az első szüret eredménye. — Sok munka, hozzáértés eredménye, hogy a terméshozam már a termőre fordulás esztendejében bizonyított ... — Ne tűnjék dicsekvésnek, de az utolsó almáig első osztályú gyümölcsként értékesítettük a termést, s ez már többre kötelez. Szét kell néznem ma a gyümölcsösben, hiszen MUNKÁVAL ÉS ÉRTELEMMEL a téli metszés, permetezés megszervezésre vár, hogy a Meszes alatt is olyan híres alma teremjen, akár a szomszédos megyében, Máramarosban. Ioan Ardelean gyümölcstermesztőhöz hasonlóan nyilatkozott Székely József is, aki 15 éve dolgozik a szőlészetben. Csombordon ismerkedett meg a munkaigényes szőlőtermesztéssel, a tavaly a krasznahorváti kísérleti parcellán, ahol dolgozott, 9000 kiló volt a hektárhozam. Hangsúlyozta, hogy kísérleti parcellán, de tervük és törekvésük, hogy az idén nagyobb területen érjenek el még jobb eredményeket. Új esztendőbe léptünk, az év első napjai már munkát jelentenek ebben a faluban is. Épülést és gyarapodást, amint eddig tették, s melyre a falu külső képe is utal, új iskolájával, üzleteivel tágas, ikerablakos házaival. Az ember könnyen hajlamos arra, hogy jeleket figyeljen, szimbólumokat keressen, s kutató szemmel próbál nézni előre, milyen is lesz az új esztendő. A választ Krasznahorváton román és magyar földművesek két nyelven, de egy tartalommal fogalmazzák meg. Olyan év áll előttünk, amilyenné a dolgozó ember alakítja, munkával és értelemmel. Fejér László Január 2-án a marosvásárhelyiek legnagyobb része még az esztendőt cserélő ünnep fáradalmait pihente, vagy az évszakhoz képest szokatlan napfényben fürdő utcákon sétált, de a cukorgyárban már teljes létszámmal dolgozott a soron levő váltás, ugyanaz, amelyiknek emberei a szilveszter éjszakát is munkában töltötték. A gyár udvarán találtam Palcu Vasile helyettes igazgatót, aki, mint mondta, nem szolgálatos ugyan, éppen szabadnapos lenne, csak benézett reggel felé, s aztán ott is maradt délig. Mert probléma akadt, az esztendő második napján a vásárhelyi cukorgyárban. — De hiába vagyunk mi itt és dolgozunk — mondja az aligazgató —, ha mások nem gondolnak ránk, nem segítenek — s mutatja a gyár udvarán szépen sorban álló tehergépkocsikat, az autószállítási vállalat kocsijait, melyekhez egyetlen sofőr sem jött dolgozni ezen a napon. — Elszaladtam a reggel az autószállítási vállalathoz, de nem sikerült egyetlen gépkocsivezetőt sem szereznem. Ma történetesen a vasúttól is kevesebb répát kapunk, így hát bizony fennakadás van a nyersanyagellátással. Ha nem lenne saját tartalék készletünk, a gyár területén silózott mintegy 3000 tonna cukorrépa, nem volna mit feldolgoznunk. De szerencse, hogy van, így egyelőre ebből élünk. És szerencsénk van a szentpáliakkal — mutat Palcu Vasile egy répával megrakott teherautóra, amely éppen beérkezett az udvarra, — az egyetlen termelőszövetkezet, mely rendesen betartotta a kötelezettségeit velünk szemben ezen az ünnepnapon is. A teherkocsit, miután kirakták belőle a répát, a cukorgyáriak megtöltötték répaszelettel. A termelőszövetkezetnek nagyon jól jön az értékes takarmány, s a teherautó sem megy üresen vissza Szentpálig. Mivel kívülről ma alig kaptak nyersanyagot, elsősorban a cukorgyár szállító munkásai álltak megnövekedett feladatok előtt. A gépkocsivezetők, traktoristák, exkavátorosok. Nekik kell a gyár „házi“ silójából a követelőző futószalaghoz szállítani a répát. És Nagy Árpád, Fekete Péter, Szőcs Ferenc, Oltean Xuliu, Szilágyi Árpád ugyancsak rákapcsoltak. Nincs mit tenni, tömni kell a szalagot. Bent, a forró, csarnokban csak a bepárló kazánokra írt BUÉK jelzi az ünnepet, egyébként a munka a hétköznapok szokott kerékvágásában halad. Könnyen öltözött emberek állnak a műszerek előtt, követik a repülé útját a lúgozó toronytól a centrifugákig, s tovább, míg hófehér kristályok formájában, a raktárba kerül a cukor. Ugyancsak figyelmeseknek kell lenniük, nem engedhetnek meg maguknak egy esetleges hiba okozta leállást. Különleges kampány ez a mostani, a szokásosnál jóval hamarabb kezdődött, és sokkal tovább fog tartani. A 90 napos feldolgozó idényre tervezett gyár és berendezés valószínűleg kétszer ennyit, mintegy 6 hónapot fog működni ezúttal, hogy feldolgozhassa azt a rengeteg répát, amit a 72-es , nyár és ősz esői hizlaltak a földeken. És ebben a répamennyiségben, éppen a sok csapadék miatt, a szokottnál alacsonyabb a cukortartalom. — Így tehát sokkal több répát kell ugyanannyi cukorért feldolgozni, mint a tavaly... — Igen, és sokkal több is van. S a tervet is teljesítenünk kell, hiszen ez cukorgyár, nem répafeldolgozó. — mondja Csegedi Károly mérnök. — S mit tettek ennek a duplakampánynak a sikeréért ? — Jobban megszerveztük a munkát. 18—20 órás leállásokat ütemeztünk be (régebben egy ilyen leállás két napig is eltartott, amelyek alatt a mindhárom váltásból behívott emberekkel kijavítjuk az apró hibákat, elvégezzük a karbantartást, hogy a berendezés kibírhassa ezt a szokatlanul hosszú igénybevételt. Úgy tűnik, a cukorgyáriak jól kezdték az évet. Január első munkanapján, bár másoknak ünnepnap volt, és emiatt a nyersanyag ellátás nem volt tökéletes, a napi tervet 103 százalékban teljesítették. Amilyen az első nap, olyan lesz az esztendő — mondják. S valóban. Ilyen első nap után derűlátóan néz az ember a többi elé... Nemes László AMILYEN AZ INDULÁS... DÖNTŐ ESZTENDŐ menyeket értek el 1972 folyamán az országszerte kibontakozott szocialista versenyben, de felhívásuk, példájuk követőkre talált mindenütt. Kovászna, Bihar, Hargita, Kolozs, Olt, Szatmár, Prahova, Szilágy és más megyék is határidő előtt megvalósították az elmúlt év tervelőirányzatait s megtették a kellő előkészületeket arra, hogy ebben az évben is, már az első napoktól ütemesen teljesítsék minden vállalatban a feladatokat. Jellemző ez különben egész nemzetgazdaságunkra: iparban, mezőgazdaságban és minden munkaterületen felkészültünk arra, hogy az elmúlt évben elért eredményeket az idén újakkal tetézzük meg. Kemény munkásesztendő, döntő év napjai állanak előttünk, de hazánk népe bizakodással tekint feladatai elé. Az egész nemzet, szoros egységben a román, magyar, német és más nemzetiségű dolgozók, arra összpontosítják erőfeszítéseiket, hogy megvalósítsák a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésének, az ország gyors ütemű fejlesztésének nagyszerű programját .Ez a közös vágy, gondolat hatotta át hazánk fiait már az év első munkanapján s ez kell vezérelje tetteinket a hátralévő dolgos munkanapokon is. AZ ÁTALAKÍTÁSOK, KORSZERŰSÍTÉSEK ÉVE A TEHERGÉPKOCSIGYÁR ACÉLÖNTÖDÉJÉBEN Még sötétség borítja a várost, de az utcák már élénkek. Az év első munkanapján Brassó, az ország egyik legfontosabb ipari központjának minden kerületéből elindultak a dolgozók az üzemek felé. A tehergépkocsigyár acélöntődéjében Sin Ilie mérnököt, osztályvezetőt, Popa Pavelt, helyettes osztályvezetőt és Lázár Ivant, a részleg pártbizottságának titkárát már munkahelyeiken találjuk. — Milyen feladatok várnak az idén e fontos részleg dolgozóira? — Sajátos feladatok várnak ránk — mondja Popa Pavel. — Az öntöde átalakítása már 1972-ben megkezdődött és ez év végére jutunk el a teljes befejezéshez. Nyilvánvalóan fokozott erőfeszítést kíván ez az egész munkaközösségtől, hiszen a szereléssel párhuzamosan végezzük a termelő munkát. — A részleg dolgozói úgy döntöttek — kapcsolódik a beszélgetésbe Sin Ilie osztályvezető mérnök —, hogy az átalakítás legkevésbé se hasson ki a termelt mennyiségre és minőségre. Ez nem könnyű, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi években mennyit fejlődtünk: 1967—1972 között mintegy 40 százalékkal növekedett az általunk öntött alkatrészek mennyisége. A jelenleg folyó átalakítás vezet el minket ahhoz a minőségi ugráshoz, amely lehetővé teszi, hogy amikor teljesen elkészülünk, 20—25 százalékkal növekedjék az itt öntött alkatrészek mennyisége. Lényeges megjegyezni, hogy a jelenlegi termelési felületen valósítjuk meg ezt. Az acélöntöde munkaközösségét úgy tartják számon e hatalmas üzemben, mint egyikét a legöszszeforrottabbaknak. Számos esetben adták tanújelét áldozatkészségüknek, ha a termelés érdeke úgy kívánta. Vales Ioan és Oprea Alexand.ru lakatos csoportjai, Toma Ioan villanyszerelő, Piroska János kőműves csoportjai a szerelő és karbantartó részlegről, Mejotu Gheorghe és Lapurneanu Vasile acélöntők, Asultani Vasile a Szocialista Munka Hőse, Péter János főmester nem egyszer bebizonyították hozzáértésüket, odaadásukat. A precíziós öntöde például 119 százalékos teljesítéssel , zárta az évet, amellett, hogy kiváló minőségű termékeket gyártottak. Az év első munkanapján a magkészítőknél Kocsis Constantint kérdeztem meg, milyen gondolatokkal jött be reggel a munkahelyre? — Az év első munkanapja valahogy más, mint a többi. Ilyenkor az ember számbaveszi a múlt év fontosabb eseményeit, az új feladatokat. Mi úgy fejeztük be 1972-őt, hogy az idén már az első perctől jól indulhassunk. Igaz, nálunk úgy öszszeforrt a közösség, hogy szinte szavak nélkül megértjük egymást. Blanaru Constantin formázó, a részleg korszerűsítéséből adódó fokozott erőfeszítésekről beszél: — Célom az, hogy a fiatalokból, akik most mellettem dolgoznak, minél jobb szakmunkásokat neveljek. Mert sokan nőttek fel itt eddig is, mint Tepolu Ioan, Serbanuja Alexe, Serban loan, Reinhold Gustav és mások. Lapurneanu Vasile acélöntő így nyilatkozik: — Már a múlt év végén úgy készítettük elő a munkát, hogy az első napon, ahogy mondani szokás, jobb lábbal induljunk. 22 éve dolgozom itt, sokat változott minden, s ma öröm tölt el, ha arra gondolok, mennyire más körülmények között végzem munkámat, mint amikor idejöttem. Ez kötelez minket acélöntőket, hogy évről évre ne csak többet, de jobbat is adjunk. Az első munkanap első óráiban ilyen gondolatok foglalkoztatták az acélöntöde valamennyi dolgozóját. Az ő munkájuknak nagy része van abban, hogy az új román Diesel-tehergépkocsi az idén egyre inkább birtokába veszi majd országútjainkat. Albert Ilona friss kenyér ezekben a napokban a város kenyérboltjaiban éppúgy, mint a közétkeztetési egységekben. Mert 1973 első váltásában, tehát elsején délután, 5000 háromnegyed kilós vekni, 4500 másfél kilós barnakenyér került le a sütőszalagról csak ebben az egy egységben, az éjszakai váltás pedig 10 000 félkilós, és 4000 háromnegyed kilós veknit küldött az üzleteknek. Másodikuk 2500 barnakenyér, 10 000félkilós vekni és 2000 nyolcvan dekás speciális fehér kenyér hagyta el a gyárat. A kenyérszállító autók — 57 ilyen szállítóeszköz áll a vállalat rendelkezésére — egymásután gördültek ki a gyár kapuján, a frissen sült kenyér semmivel össze nem hasonlítható illatát hagyva maguk után. Gulyás Rudolfot, a vállalat gépkocsi karavánjának egyik diszpécserét kérdeztük meg, nem okoztak-e késlekedést, lemaradást a szállítóeszközök ? — Egyetlen gépkocsinknak volt defektje, egyébként elmondhatom, hogy jobb lábbal léptük át az új év küszöbét. Minden jármű terv szerint, pontosan leszállította és szállítja most is a megrendelt kenyeret. A gyár kapuján éppen most gördült ki az egyik kenyérszállító kocsi Cristea Mircea sofőrrel a kormánykeréknél. Hat kenyérboltba viszi el azt a jókora fehér és barnakenyér rakományt, ami egy új lakónegyed, a Circumvalatiumi, és két peremvárosrész, Mehala és Rónáé lakosságát hivatott ellátni friss kenyérrel. Percek múlva Azoitea Constantin gépkocsivezető hajt be a kapun, immár rakomány nélkül, amit nemrégen helyezett el a Balcescu téri, az Állomás úti és a Sági úti új lakónegyed élelmiszer és kenyérboltjaiban. — Volt-e valamilyen bosszúsága szállítás közben ? — Ó, dehogy, mosolyog magabiztosan a fiatal gépkocsivezető. — Minden rendben volt, de azt is meg kell mondanom, új a kocsim, kitűnően működik, nem is lehet vele baj. — Úgy hallottam, fiatal házas nem haragudott az asszonyka, hogy amikor mások pihennek... Nevetve vág a szavamba : — Szó sincs róla. A feleségem a kereskedelemben dolgozik és sokat jelent neki is a munkája, éppúgy mint nekem. Kenyér kell, az csak világos és érthető mindenkinek, nem ? Crisan Flóriántól, a sütőipari vállalat aligazgatójától megtudjuk, hogy január másodikán mintegy 40 tonna kenyér és péksütemény, csaknem 70 választék indult ki az öt termelő egységből. Friss és jó minőségű, éppen annyi, amennyire szükség volt a lakosság igényeinek kielégítésére. Fennakadás nélkül jól indult az új esztendő. Igen, jól indult az új esztendő. Január másodikán és harmadikén friss kenyérrel, ropogóshéjú, foszlósbelű bánáti kenyérrel várták, az üzletek a fogyasztókat. Remélhetőleg ilyen lesz a folytatás is január 4-én és 14-én és az egész most indult 1973-as esztendőben, hasonlóan jóízű és főleg friss kenyér kerül minden nap a temesvári fogyasztók asztalára. Mag Mária J JÓÍZŰ, FRISS KENYÉR anuár első két napján, amikor a temesvári gyárakban és üzemekben szünetelt a munka, s a derekasan ledolgozott esztendő után pihent az ember és a gép, a Spirul sütőipari vállalat öt termelő egységében, alig néhány órás megszakítás után, újult erővel indultak be a keverő- és dagasztógépek, a sütővonalak. A zárt szállítókocsik egymás után indultak szerte a városba illatos terhükkel : a még párolgó, gőzölgő, friss kenyérrel. Mert kenyér nélkül a legfinomabb ínyencfalat sem ér semmit, ha pedig friss és ropogós, megsokszorozza a legegyszerűbb mellévaló értékét is. Ezért igyekeztek, ezért tettek meg mindent a temesvári sütőipari dolgozók azért, hogy már az új esztendő legelső napjaiban magasra nőtt, ropogóshéjú friss kenyér kerülhessen minden fogyasztó asztalára. A vállalat 1-es számú egységében — vagy ahogyan a temesváriak nevezik, az új kenyérgyárban — január elsején délben készült el az új esztendő első kenyere. Stan Radivoi váltásmester szerint az új esztendő első két napján — ami a kenyérgyáriaknak munkanap volt és nem akármilyen, hiszen az indulás, az első lépés nagyon sokat számító becsülettel eleget tettek kötelességüknek. Petan Ladislau, Szokola Mária, Sustreanu Jiva, Burdán Maria és a gyár többi, hozzájuk hasonlóan hozzáértő és szorgalmas munkájának a segítségével pontosan eleget tettek a megrendeléseknek, a fogyasztók nem panaszkodhattak. Bőven volt AZ ELSŐ SIKEREK Egy új esztendő, mezsgyéjét? az ember , számbaveszi azt is, amit az elmúlt esztendőben végzett, de előre is tekint: mit kell tennie, megvalósítania az új évben. Az aradi vagongyár dolgozói méltán lehetnek elégedettek ha az elmúlt évre visszatekintenek, hisz olyan eredményeket értek el, amelyek talán az üzem egész életében egyedülállóak. Ezekről beszélgettünk Cugereanu Simion mérnökkel, a szerszámműhely vezetőjével. — Rendkívül jó érzés volt az, amikor 1972 utolsó napján letettük a szerszámot, hogy mi is, mint az ország minden dolgozója, örüljünk munkánk sikerének, s vidáman, megelégedetten búcsúztassuk az óévet. S úgy hagyhattuk el az üzemet, hogy nem maradt utánunk elvégzetten munka, hogy feladatainknak, vállalásainknak nemcsak eleget tettünk, hanem azokat messze túl is szárnyaltuk. A Köztársaság kikiáltásának évfordulóján jelenthettük, hogy a vállalt 50 millió helyett 63 millió lejjel szárnyaltuk túl árutermelési tervünket, s a vállalt 20 tehervagon helyett 50-et készítettünk el. Természetesen, a mi munkánk folyamatos: december 31-én a munkacsarnokokban maradtak félig kész vagonok, vázak, vagy csak festékalapozással ellátottak, de azok már az idei, az 1973- as tervben szerepeltek és amikor az új évben felvettük a munkát, a folytatás természetes, magától értetődő és első perctől kezdve eredményes volt. Amikor január folyamán jelentjük, hogy az ötéves terv harmadik évének első vagonja elkészült, abban benne lesz az elmúlt év jó munkája, az alapos felkészülés az idei tervévre, a munkánk csodálatos folytonossága, az emberek szorgalma, mindaz, ami lehetővé teszi, hogy az ötéves tervet határidő előtt teljesítsük. Az újév beköszöntése mindenképpen a számvetés ideje. Ilyenkor az ember nemcsak azt méri fel, hogy szakmailag mit valósított meg, hanem azt is, hogy egyénileg mennyit fejlődött, hogyan gyarapodott anyagiakban, szellemiekben. Mi volt Ivanca Vasile szerszámlakatos számára a legemlékezetesebb esemény 1972-ben? És mit vár ettől az évtől? . . — Feltétlenül az a tény, hogy sikerült a felvételi vizsgám az almérnöki főiskolán, boldog diákja vagyok a tanfolyamnak. Amikor a felvételi előtt utoljára beszélgettünk — bevallom: én inkább csak hallgattam, mert restelltem volna, ha a nagy dicsekvés kudarccal végződik. 1973-ban nincs más célom, vágyam, tervem, mint jól dolgozni, jól tanulni. Az én életem iránya az elkövetkező évekre meg van szabva: sikeresen elvégezni a főiskolát, tudásom annak az üzemnek szolgálatába állítani, amely lehetővé tette számomra, hogy tovább tanuljak ... Az aradi vagongyárban már mindenki újból a helyén van: a tehervagon-váz lassan végleges formát kap, az alapozó festékre is felkerül a következő réteg: a kovácsok, lakatosok, esztergályosok, szerelők első perctől kezdve lendületes, ütemes munkába kezdtek, hogy minél hamarabb jelenthessék 1973 első termelési sikereit. Baktai Etelka A GYÁRAT AVATTA A z új esztendő első munkanapján új, modern létesítménynyel bővült Kovászna megye ipara. A Köztársaság 25. évfordulója tiszteletére átadott tejfeldolgozó üzemből január 3-án hajnalban útnak indulhatott az első szállítmány: 15 000 liter palackozott tej. A 10 millió lejes költséggel épített gyár, amely egyébként új iparág meghonosítását is jelenti a megyeszékhelyen, a vidék hagyományos termékének magasabb szintű értékesítését biztosítja, s ugyanakkor a város tejellátásában is lényeges javulást hoz. Az új üzem átadásával különben csak az építkezés első szakasza zárult le. Jövő év derekáig elkészül a fejlesztés második szakaszára tervezett modern tejporgyár és vasgyár. A gyár első munkanapjának sikere különben a szövetkezeti termelés sikere, a megye mezőgazdaságának sikere is. Ugyanis már az új év első napján Csernátontól Szépmezőig sokezer liter tejet továbbiutottak a feldolgozó üzembe. Kezdetét vette tehát a zootechnikai farmokon is az 1973-as tervfeladatok teljesítéséért folytatott küzdelem. Miközben a városban új gyárat avattak, a szövetkezetek is avatásra készülnek. A megyeszékhely közvetlen közelében átadásra készen két szövetkezetközi tehenészeti komplexum, a kökösi és a gidófalvi egység. Íme a kapcsolat, a láncszem, amely a mezőgazdasági termelés, feldolgozás integrálódását erősíti, s amely a lakosság jobb ellátását segíti. Új gyárat avattak Sepsiszentgyörgyön és az ipari negyedekben (igen, nem tévedés, a városban két ipari negyed épül) új gyárak emelkednek. E helyzetkép megörökítésénél lehet-e örömtelibb egy új esztendei első tudósítás? Almási János Csak a hó hiányzott. De fehérség így is volt bőven. Fehérség, derű, vidámság, jókedv. S a hókristályok helyett csillogtak fenn a magasban a csillagok. Szilveszter éjszakája. Mennyi izgalom, mennyi készülődés előzte meg. S mennyi munka. Persze, itt nemcsak az ünnepi sütés-főzésre gondolunk, sőt elsősorban nem arra, hanem 364 nap kemény, kitartó, konok munkájára. Arra a munkára, amely mostani derűnk, vidámságunk, jókedvünk alapja. Félszázan gyűltek össze itt a hidegszamosi menedékházban. Félszáz ember, akinek zöme most a Kolozs megyei turisztikai hivatal rendezte közös szilveszteri mulatságon ismerkedett össze. Olyan emberek, akik különböző munkakörökben, különböző beosztásban dolgoznak a nagy, közös cél megvalósításán és akik éjfélkor együtt koccintottak az eredményekre, elkövetkezendő sikerekre. Eme eredmények a legtöbb esetben nem voltak hivalkodók, látványosak. Nem voltak hőstettek. Vagy ha úgy tetszik, azok voltak. A hétköznapok hőstettei. Mert például Túrós Tibor, a kolozsvári vasúti poliklinika orvosa nemrégen sikeresen gyógykezelt egy szemtengelyferdüléses lányt. Hőstett ez? Persze, hogy az, a hétköznapok sok millió hőstetteinek egyike. S az a szó igazi, legszorosabb értelmében is. Azt jelenti, hogy egy ember nyugodtabban száll be a mozdonyba, vagy kezeli a váltókat. S ennek köszönhetően egy picikével ismét nyugodtabban utazhatunk mi is az acélsíneken száguldó fémkocsiban. Ez az eredmény természetesen semmiféle hivatalos kimutatásban nem szerepel, Túrós Tibor mégis az elmúlt esztendőben végzett műtétei legszebbjének tartja az operációt. És az 1972-es év mellé méltán kerül majd az 1973-as is. A vasúti kórház orvosának nagy tervei vannak: továbbképző tanfolyamon szeretne részt venni, majd utána a főorvosi vizsgát próbálja letenni. Kékedi László húszegynéhány éves fiatalember. Vegyészkutató a Babe?—Bolyai egyetemen. Vidámságra, jókedvre minden oka megvan. Mindössze két éve végezte el az egyetemet, de tavaly már sikerült főnökével, Candin Liteanuval olyan alkatrészeket előállítania, amelyeket eddig még nem gyártottak az országban. Örömét csak fokozhatja az a tény, hogy az ipari szakemberek igen nagy érdeklődést tanúsítottak az először gyártott hazai üveg-elektródák iránt. ÚJ EREDMÉNYEK — Mit vár a következő évtől? — kérdeztük Kékedi Lászlót. — Optimista vagyok. Főnökömmel úgy határoztunk, hogy tovább folytatjuk ebben az esztendőben ilyen irányban a munkánkat. Olyan berendezéseket készülünk kidolgozni, amelyek az automatizálást szolgálják, s amelyeket idáig kizárólag importáltunk. Ez az úttörő munka tetszik nekem, remélem, az eredmények most sem maradnak majd el. Úgy, hogy mint mondottam, bizalommal tekintek az 1973-as év elébe. Nem messze Kékedi Lászlótól Tiffan Alexandru, a kolozsvári villamoshálózat karbantartó vállalat mechanikai mestere tölti tele poharát az aranyló nedűvel. Közeledik az éjfél, amikor Tirtan is eredményekben gazdag évtől vesz búcsút. 1972- ben fogadták el egy újítását, amely a földelést végzők munkáját könynyíti meg. Az újítás jól bevált, s máris új ötletek zsonganak fejében. Olyan ötletek, amelyek 1973-ban kerülnek majd papírra, kivitelezésre. Ez az év különben jubileumi év is számára: 20 esztendeje lesz annak, hogy munkába állt. Igyekszik hát méltón, munkával megünnepelni ezt az évfordulót. Ezenkívül nagy reményeket fűz ehhez az esztendőhöz: almérnöki tanfolyamra szeretne jeentkezni.De ünnepelnek azok is, akik dolgoznak a fehér éjszakán. A feldíszített teremben Binder Lajos idegenvezetőt nehéz egy pillanatra megállásra bírni. Ő őrködik a jókedv fölött. S mert jókedv van bőven, akad hát dolga jócskán. De szívesen végzi: hisz van-e nagyobb öröm az örömteremtésnél? Ő különben a Kolozs megyei alpinista bizottság titkára. 1972-ben az ország 10 legjobb alpinistája között 5 kolozsvári szerepelt. Bár neve ezzel kapcsolatban nem látott sem újságban, sem semmiféle statisztikai kimutatásban napvilágot, mégis személyes eredményének könyveli ezt el. Most mondom: fel-alá rohangál, intézkedik. Évek óta így tölti a szilvesztert. Mielőtt dolga után rohanna, sikerül még megkérdeznem: mit kíván magának az új esztendőben? Kétszavas választ kapok: Sok turistát... Bízom abban, hogy kívánsága sok millió társáéval együtt teljesülni fog. És bízom abban is, hogy jövőre még többen, még elégedettebben búcsúznak egy, az ideinél is eredményesebb esztendőtől. Bogdán Tibor