Előre, 1974. szeptember (28. évfolyam, 8338-8362. szám)

1974-09-02 / 8338. szám

fl ROMÁN KOMMUNISTA PÁRT PROGRAMJA I. RÉSZ | fl ROMÁN NÉP, fl HALADÓ ÉS FORRADALMI ERŐK, A MUNKÁSOSZTÁLY, fl KOMMUNISTA PÁRT HARCA A TÁRSADALMI ÉS NEMZETI SZABADSÁGÉRT, A FASIZMUS És fl HÁBORÚ ELLEN, A NEMZETI ANTIFASISZTA ÉS ANTIIMPERIALIST­A FEGYVERES FELKELÉS MEGVALÓSÍTÁSÁÉRT A román nép történelmi fejlődése a gazdasági és társadalmi haladás, a szabadság és a függetlenség útján Az évezredek folyamán Románia mai területén a történelmi fejlődés objektív törvényeinek megfelelően, gazdag anyagi és szellemi civilizációt halmozva fel egy­mást követték az egyetemesen ismert tár­sadalmi rendszerek. Rendkívüli jelentősége volt a trák-dák államszervezetnek, amely fénykorát Burebista és Decebal királysá­gának korszakában érte el. Dacia anyagi és kulturális életének fejlődésére erősen kihatottak a széles kapcsolatok az ókor leghaladóbb civilizációinak egynéhányá­­val, így a görög, a római, a perzsa és más civilizációkkal; erősen kihatott rá továbbá ezek kölcsönhatásának folyama­ta. A hosszas dák—római háborúk meg­gyengítették a dák államot, gyökeresen megváltoztatták történelmi fejlődésének Irányát. Dacia meghódítása és a római birodalom tartományává változtatása — minden negatív vonatkozás mellett — a két civilizáció egybefonódásához vezetett, a tájak újabb gazdasági-társadalmi fel­virágzását eredményezte, a rányomta je­gyeit a társadalom egész további törté­nelmi fejlődésére e földrajzi térségben. A római birodalom hanyatlása, kivonu­lása Daciából ezen a területen szervezet­len államot hagyott hátra, éreztette ha­tását a vándornépek betörésével szembeni harci és ellenállási képességben. A dákok és a rómaiak egybeolvadásából kialakult új népnek, a román népnek évszázadokon át elkeseredett és szüntelen küzdelmet kellett vívnia lénye megőrzéséért, foly­tonosságának biztosításáért e területen, ahol született és fejlődött a történelem minden viszontagsága ellenére. A vándorló népek betörései, az általuk okozott pusztítások, a hosszas védelmi harcok komoly lemaradásokat okoztak a termelőerők fejlSd^ébém tívalitáció alakulásában d^fej&tok^mépünk­' - lényét azonban semmi sem tudta megtörni, né­pünket semmi sem tudta letéríteni objek­tív történelmi útjáról. A népvándor­lás befejeződésével egyidejűleg a ré­gi Dacia területének lakossága foko­zatosan különböző kis államalakulatok­ba szerveződött. A vajdaságok kialakulá­sa új korszakot jelzett a román nép tör­ténetében, gazdasági-társadalmi és politi­kai fejlődésében. Elmondhatjuk tehát, hogy az első államsejtek — a vajdaságok — kialakulása, majd ezek tömörülése erős, feudális államokba biztosította mind a termelőerők szüntelen fejlődését, mind a nép lényének megőrzését, a román orszá­gok autonómiájának megvédését a kora­beli nagy birodalmakkal szemben. A ro­mán feudális államok megszervezése meg­teremtette a feltételeket a gazdasági-tár­sadalmi élet magasabb fokra emeléséhez, országunk területén az anyagi és szellemi civilizáció erőteljes felvirágzásának kor­szakait iktatta be a történelembe; ezeket nagy hazafias uralkodók személyisége is fémjelzi. A társadalmi fejlődés sajátosságainak eredményeként a román országokban a feudális rendszer a klasszikus, alapvető jellegzetességek mellett bizonyos sajáto­san eredeti formákat öltött. Ezek közül az egyik legfontosabb a feudális kizsákmá­nyolási viszonyok összefonódása az egyé­ni és közösségi paraszti tulajdonviszo­nyokkal és egyes szabadparaszt kategóri­ák — szabadparasztok és részes szabad­parasztok — létezése, akiknek földjük volt és bizonyos gazdasági és társadalmi jogokat élveztek. E körülmény folytán a parasztságnak az egész középkorban kü­lönös szerepe volt a román országok éle­tében: a gazdasági-társadalmi fejlődés fő társadalmi ereje lett, a döntő katonai té­nyező azokban a csatákban, amelyeket a népnek kellett vívnia nemzeti lénye, ha­zája területi épsége, szabad életének szent joga megvédéséért. A román nép egész története a szünte­len osztályharcoknak, azoknak a csaták­nak a története, amelyeket a néptömegek folytattak a szabadságért és a társadalmi igazságosságért, nemzeti lényük megvédé­séért és a függetlenségért, a haladásért és a civilizációért. Már az első román ál­lamalakulatok megjelenésétől kezdve a néptömegek küzdelmei a feudális kizsák­mányolás ellen szorosan egybefonódtak az idegen uralommal szembeni harcokkal. Ez a sajátosság­­rányomta bélyegét Románia egész társadalmi fejlődésére, a román nép lét- és gondolkodásmódjára, történelmi sorsára ,amelyet a határozott, áldozattel­jes küzdelem jellemzett a szabadságért és az egységért, ama jogáért, hogy ura le­gyen saját országának. A feudális kizsák­mányolást súlyosbították a szomszédos nagy birodalmak, a török, a Habsburg­, a cári birodalom, de főként a török uralom, amely háborúk, zsákmányolás, adók révén évszázadokon át szipolyozta a román or­szágok vagyonát. Az idegen uralom egy­úttal a hűbéri rendszer időbeli elhúzódá­sához, a román társadalom fejlődési fo­lyamatának késleltetéséhez vezetett; a ro­mán társadalom elmaradt a közép- és nyugat-európai országok mögött, amelyek­ben a hűbéri rendszer széthullása, a ka­pitalizmusra való áttérés és a nemzeti ál­lamok kialakulása sokkal előbb megvaló­sulhatott. Elmondhatjuk, hogy Románia története alátámasztja azt a marxista-leninista tu­dományos következtetést, amely szerint az idegen uralom, a szuverenitás és a füg­getlenség megnyirbálása vagy elvesztése súlyosan kihat a népek gazdasági-társadal­mi haladására, a társadalom magasabb fo­kon történő általános fejlődésére. Ugyan­akkor, a román nép harcainak története erőteljesen tükrözi azt az alapvető igaz­ságot, hogy az idegen elnyomás igája idő­legesen fékezheti vagy késleltetheti egy nép fejlődését, de nem akadályozhatja meg jogos törekvéseinek — a szabadság és az egység kivívásának, a társadalmi hala­dás biztosításának — megvalósítását, ha az illető nép elhatározta, hogy mindvé­gig szilárdan és hősiesen harcol. A tör­ténelmi tapasztalat mutatja, hogy semmi és senki sem semmisítheti meg a társa­dalmi fejlődés kérlelhetetlen töneényeini Hosszú időn át, a román nép évezredes fennállása során, a parasztság a haladás legfontosabb társadalmi erejét képviselte. A parasztság, a néptömegek harca az el­nyomás ellen alapvető tényezője volt az összes társadalmi átalakulásoknak, né­pünk előmenetelének a gazdasági-társadal­mi haladás és a nemzeti felszabadulás út­ján. A parasztság volt a fő ereje sok olyan nagy hadvezér hadseregének, aki a fele­melő hősiesség lapjait írta be az idegen uralom elleni harc krónikájába. Népünk tudatában és a haza történetében mind­örökre fennmarad Mircea cel Bátrin, Stefan cel Mare, Mihai Viteazul és más uralkodók legendás alakja, azoké, akik nagy győzelmeket arattak a román seregek élén. A parasztság viselte a legsúlyosabb terheket az idegen betolakodók ellen, a román országok egyesüléséért, az állami függetlenség kivívásáért, az egységes ro­mán nemzeti állam megteremtéséért foly­tatott csatákban. Forradalmi-társadalmi osztályként a parasztság erőteljesen érvényesült a feudá­lis uralom elleni számtalan felkelésben. A Dózsa György vezette felkelés, amelyben részt vettek román, magyar, német és más nemzetiségű parasztok, a XVIII. szá­zadban lezajlott nagy parasztfelkelés Ho­­ria, Cloșca és Crisan vezetésével, mindö­rökre példázzák, hogy a parasztság eltö­kélten szembeszállt a társadalmi és nem­zeti elnyomással, küzdött a jobb és iga­­zabb életért. A Tudor Vladimirescu vezette 1821. évi forradalom az újkori történelem kezdetét jelzi Romániában, fordulópontot jelent a társadalmi szabadságért és igazságért, az idegen uralom jármának lerázásáért, a ro­mán nép nemzeti jogainak érvényesítésé­ért folytatott harcban. A forradalom, bár leverték, erősen megrendítette a régi rend­szert, az elkövetkező forradalmi átalaku­lások előhírnöke volt. A tőkés fejlődés kezdeteivel egyidejű­leg Romániában olyan társadalmi erők je­lennek meg, amelyek újabb lendületet ad­nak a forradalmi harcnak. Párhuzamosan az ipar fejlődésével egy­re jobban növekszik a polgárság, tár­sadalmi és politikai szerepe, amely a gazdasági és kereskedelmi tevékenység széles körű kibontakoztatásáért és ezzel egyidejűleg a társadalmunk objektív fej­lődési követelményeinek megfelelő demok­ratikus reformokért lép fel. A polgárság azonban osztályérdekeinél fogva fokozza a tömegek kizsákmányolását, s ugyanak­kor politikai téren lepaktál a földbirto­kosokkal. Ebben az időszakban a román társada­lom alakulásának egyik legfontosabb fo­lyamata az ipari proletariátus fiatal osz­tályának — az ország leghaladóbb osztá­lyának — kialakulása és szilárd fellépé­se a politikai élet színterén. A proletari­átus­ egyre inkább a néptömegek legfor­radalmibb eszményeinek hordozója lesz, az egész nép létfontosságú törekvéseinek zászlóvivője a haza haladásáért, a szabad és méltó életért, a nemzeti egység megte­remtéséért és az állami függetlenség ki­vívásáért. Az 1848-as polgári demokratikus forra­dalom sorsdöntő mozzanat volt Romániá­nak a feudalizmusról a kapitalizmusra va­ló áttérésében, erősen fellendítette a ro­mán nép öntudatának növekedését, kife­jezésre juttatta a moldovaiaknak, munté­­niaiaknak és erdélyieknek azt az elhatá­rozását, hogy szétzúzzák a régi, feudális viszonyokat, megnyitják az utat az új tár­sadalmi rend felé, megteremtik a nemzeti egységet egyazon állam határain belül, tántoríthatatlanul mennek előre a haladás és a demokrácia útján. Az új társadalmi erők gyengén fejlettsége, eltökéltségük és politikai következetességük hiánya, a tár­sadalmi változások világos programjának a hiánya, valamint a román országoknak a forradalmi mozgalmak méreteitől meg­rémült feudális reakciója által segítségül hívott idegen birodalmak fegyveres be­avatkozása a forradalom ideiglenes vere­ségéhez vezetett. Az 1848-as forradalmi eszmék azonban tovább fejlődtek, az új társadalmi­­ osztályok, a néptömegek le­szűrték a®*szükséges tanulságokat későb­bi harcukhoz. Említésre méltó műveket alkottak az 1848-as tudósok a három román ország­ban; egyesek közülük szimpatizáltak a szocialista eszmékkel. A román nép forra­dalmi, haladó hagyományaiból, valamint a század haladó eszméiből ihletett művek a társadalmi és politikai gondolkodás ér­tékes kincsestárát képviselik; ezek erőtel­jesen ösztönözték a román országok tár­sadalmi és nemzeti felszabadítási harcai­nak fejlődését. Az 1848-as forradalom fő erői az ösz­­szes román országokban a néptömegek voltak, amelyek elhatározták, hogy har­colnak a jobb, szabad és független éle­tért, biztosítják az ország fejlődését a gazdasági és a társadalmi haladás útján. A moldovai nagy politikai összejövetelek és tömegtüntetések, az a tény, hogy a munténiai forradalmárok egy időre meg­szerezték az államhatalmat, s hogy a nép­tömegek megvédték a forradalmi kor­mányt a reakcióval szemben, nemkülön­ben az erdélyi forradalmárok fegyveres harcai tükrözték a tömegek magas fokú radikalizálódását, az általuk képviselt óri­ási politikai erőt, azt a képességüket, hogy érvényt szerezhetnek akaratuknak és be­folyásolhatják a történelmi események a­­lakulását. Rendkívüli történelmi jelentőségű pil­lanat volt a nemzeti állam megalakulása 1859-ben Munténia és Moldova egyesülése révén, Alexandru Ioan Cuza dicső ural­kodása alatt. Ez az esemény jelezte or­szágunk belépését kapitalista fejlődésének új szakaszába, magasabb fokra emelte a nemzeti felszabadítási harcot, a dolgozó tömegek forradalmi mozgalmát a társa­dalmi szabadságjogokért. Nem sokkal az egyesülés után, az 1877-es háborúban Románia kivívta állami füg­getlenségét. A román hadseregnek a török birodalom elleni hősi harca eredménye­ként, népünknek, annak a népnek a szi­lárd szabadság- és függetlenségi akarata folytán, amely ismét bebizonyította ha­talmas harckészségét, a nemzeti független­ség kivívása újabb erős lendületet adott az ország gazdasági és társadalmi fejlő­désének, mélyen kihatott Románia egész történelmi fejlődésére a társadalmi hala­dás útján ,lehetővé tette népünk egyre e­­rőteljesebb érvényesülését önálló nemzet­ként, a demokratikus szabadságjogoknak a védelmében. A marxi forradalmi eszmék romániai terjesztésében jelentős szerepe volt C. Dobrogeanu Gherea Mit akarnak a ro­mán szocialisták? című művének. Tu­lajdonképpen ez az 1886-ban megjelent munka volt az első marxista forradalmi program országunkban. 1893-ban a tudományos szocializmus elvei alapján megalakult a Romániai Munkások Szociáldemokrata Pártja, s ez­zel magasabb fokra emelkedett a mun­kásosztály harca, növekedett szerepe az ország egész társadalmi-gazdasági fejlő­désében. A Romániai Munkások Szociáldemok­rata Pártja szoros kapcsolatokat tartott fenn Engels-szel és Európa, valamint más kontinensek proletariátusának más veze­tőivel, s ugyanakkor kitűnt internacio­nalista szolidaritási szellemével. Fejlesz­tette az együttműködést a proletariátus többi osztagával, ismertté vált részvéte­lével a munkások nemzetközi szerveze­tében, nemzetközi szocialista és munkás­kongresszusokon, összejöveteleken, te­vékeny hozzájárulásával a munkásmoz­galom legfontosabb időszerű kérdéseinek megvitatásához. A munkásmozgalom fejlődésével pár­huzamosan a múlt század végén és a XX. század elején egyre nagyobb mére­teket öltenek a parasztmozgalmak, ame­lyek az 1907 tavaszán kirobbant nagy felkelésben érik el csúcspontjukat. Az 1907-es felkelés arányainál és hevességé­nél fogva kidomborította annak elenged­hetetlen szükségességét, hogy fel kell számolni a feudális viszonyokat Romá­nia mezőgazdaságában, a széles paraszt­tömegek javára meg kell oldani az agrár­kérdést. A felkelés egyben feltárta, milyen nagy forradalmi erőt képvisel a parasztság, amely abban az évben a ro­mán nép társadalmi harcának egyik leg­dicsőségesebb lapját jegyezte fel. Az 1907-es felkelés„­ lefolyása során először nyilvánult­ meg sörén­yédhétfő a munkás­ság együttműködése és harci szolidaritása a parasztsággal, előre vetítette a mun­kás-paraszt szövetség hajnalát. A szövet­ség utóbb társadalmunk legnagyobb tár­sadalmi és politikai erejévé vált. A múlt évszázad végén és századunk első két évtizedében a román szocia­listák közeli internacionalista együttmű­ködési és kölcsönös segítségnyújtási vi­szonyban álltak az oroszországi szocia­listákkal, az oroszországi munkások Szociáldemokrata Pártjának vezetőivel és különösen Vlagyimir Iljics Leninnel. Egyébként Lenin tanulmányozta orszá­gunk társadalmi-politikai realitásait, többször utalt a romániai proletariátus, a dolgozó tömegek forradalmi harcaira. Országunk munkásmozgalma erélyesen síkraszállt az imperialista háború ellen, valamint Romániának e háborúban való részvétele ellen. A proletariátus, a szo­cialisták egyben határozottan állást fog­laltak Erdély Romániával való egyesíté­séért. Az első világháború idején, a haza földjének a német militarista megszál­lók elleni megvédéséért, a területi egység és integritás megmentéséért, a román hadseregek, a romániai néptömegek a hősiesség és a hűség, az önfeláldozás és a lángoló hazafiság elévülhetetlen feje­zetét írták be az ország történeteinek krónikájába. A történelmi fejlődés törvényszerűségei szigorúan megkövetelték a nagy európai birodalmak uralma alatt álló nemzeti államok kialakulási folyamatának befe­jezését. Az európai népeknek a nemzeti önrendelkezésért és az idegen uralom le­rázásáért folytatott mozgalmába illeszke­dik be a romániai néptömegeknek és az idegen elnyomás alatt lévő többi román terület néptömegeinek harca az egysé­ges román nemzeti állam megalakításá­ért. E létfontosságú történelmi követel­mény megvalósulása a széles néptöme­gek, a munkások, a parasztok, az értel­miség, a haladó polgári körök, a fő tár­sadalmi osztályok és rétegek küzdelmé­nek a gyümölcse, az egész nép, az egész nemzet műve volt. A történelem tanú­sítja, hogy az egységes román nemzeti állam megalakulása nem véletlen, kon­­junkturális esemény, nem a tárgyalóasz­talnál létrejött megállapodás eredménye; a békeszerződés csak szentesítette a tény­leges, a néptömegek harca által terem­tett helyieket. Erdély egyesülése Romá­niával **£'tört­­lmi fejlődés objektív szükségszerűségének beteljesülése volt, természetes megvalósulása népünk év­százados egységtörekvéseinek, annak az álomnak, amelyért az elődök sok nemze­déke harcolt és áldozta életét. Elmondhatjuk, hogy munkásmozgal­munk már kezdetétől fogva j­elen volt mind a román nép fejlődésének döntő momentumaiban, mind pedig a nagy nemzetközi forradalmi csatákban. Az első világháború befejezése és az egységes nemzeti állam megalakulása után Románia történelmi fejlődésének újabb szakaszába lép. A néptömegek for­radalmi mozgalma előtt a román társa­dalom demokratikus átalakításához kap­csolódó új feladatok merülnek fel. Nemzetközi téren az első világháború befejezése mélyreható, gyökeres változá­sokat hozott, összeomlott a török, a Habsburg­ és a cári birodalom, mindenütt fokozódtak az osztályharcok, a forradal­mi küzdelmek az imperialista és a gyar­mati uralom ellen. Világtörténelmi jelen­tőségű mozzanat volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme, amely új korszakot nyitott meg az emberi tár­sadalom fejlődésében — a kapitalizmus­ról a szocializmusra való átmenet kor­szakát. A Bolsevik Kommunista Párt vezetésével, élen V. I. Leninnel, meg­alakult a munkások és parasztok első állama, ami mindenütt erősen fellendí­tette a forradalmi harcokat, még inkább kiélezte az osztályellentéteket, az impe­rialista országok és a leigázott országok közötti ellentéteket, ösztönözte az egész nemzeti és társadalmi felszabadítási harcot. Az első világháború után a világ föld­rajzi, politikai és társadalmi összképében , végbement mélyreható átalakulások ered­ményeként újból és erőteljesen fellen­dült a termelőerők fejlődése nemzetközi viszonylatban, nagy lépés történt a tu­dományos megismerés, a műszaki hala­dás terén, a népek kulturális életében, újabb fokra emelkedett az egész emberi társadalom civilizációja. Hatalmas válto­zások mentek végbe a társadalom struk­túrájában, a társadalmi erőviszonyok­ban, egyre erőteljesebben kezdett érvé­nyesülni a proletariátus — a társadalom legforradalmibb osztálya —, átfogóan radikalizálódtak a széles néptömegek. Ebben az időszakban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom mellett egész a­r országban­— mint például Kínában, Né­­■émetországben, Magyarországon, Törökor­szágban és máshol — széles munkástö­megeket és haladó erőket felölelő hatal­mas forradalmi mozgalmakat tart számon a történelem. Ebben az általános összefüggésben mennek végbe mélyreható változások ha­zánkban is a gazdasági és társadalmi fejlődés terén, erőteljesen megélénkül a politikai élet, s ennek középpontjában mind fontosabb szerepet játszik a mun­kásosztály, a társadalom leghaladóbb osztálya. A proletariátus társadalmi küzdőtérre lépése, a munkás- és szocialista mozgalom megszervezése Romániában A XIX. század második felében fejlő­dik az ipar, általában erőteljes fejlődést mutatnak a termelőerők, bővülnek a ka­pitalista termelési viszonyok. Egyidejűleg számbelileg gyarapszik az új társadalmi osztály, a proletariátus, amely egyre ha­tározottabban hallatja szavát az ország felszabadulásáért vívott harcban. Ugyan­akkor gyorsan behatol a román gazdaság­ba az idegen tőke, a nemzetközi mono­póliumok. Ennek következtében a XIX. század végén a legfontosabb iparágakban az imperialista hatalmak tartják a kezük­ben a tőke legnagyobb részét, s így Ro­mániát függő országgá teszik. Mind­ez azt mutatja, hogy a múlt század végén Románia gyengén fejlett ország volt, túlsúlyban levő mezőgazdasággal, amelyben a feudális termelési viszonyok még erősek voltak, s tulajdonképpen csak a kapitalista fejlődés kezdeti sza­kaszáról beszélhetünk. A proletariátus történelmi színrelépésé­vel egyidejűleg és osztállyá szerveződése fokozódásának arányában megkezdődik a szocializmus eszméinek behatolása Romániába. Az utópista szocializmus már 1835-ben ismert volt hazánkban, kí­sérlet is történt megvalósítására. A tu­dományos szocializmus már megalapozá­sának pillanatától kezdve mély visszhan­got keltett forradalmi mozgalmunkban, Marx és Engels eszméi gyorsan, széles körűen terjedtek Romániában. Érdemes hangsúlyozni, hogy Marx és Engels megkülönböztetett figyelmet for­dított Románia történelmének, gazda­sági-társadalmi fejlődésének, a hazai munkásmozgalom alakulásának tanul­mányozására. A marxizmus klasszikusai rokonszenvvel figyelték a román nép hősi harcát a kizsákmányolás és elnyo­más ellen, a nemzeti és társadalmi fel­­szabadulásért, a nemzeti államban való egyesülésért, az idegen járom lerázásá­ért. Már a múlt század hetedik és nyolca­dik évtizedében megkezdődik hazánkban a munkásegyletek és klubok létesítése, szocialista körök alakulnak, ezek egész sor kiadványt jelentetnek meg; a múlt század végén és a XX. század elején szakszervezetek létesülnek, sztrájkokra kerül sor a munkásosztály érdekeinek és ELŐRE—1974. SZEPTEMBER 2., HÉTFŐ 2. oldal A Román Kommunista Párt megalakulása, forradalmi harca a burzsoá­ földesúri rendszer, a fasizmus ellen, a dolgozók érdekeiért, a demokrácia és a béke ügyéért Az első világháborút követő időszak belpolitikai és nemzetközi körülményei között Romániában egyre erősödnek a forradalmi osztályharcok, s az 1920-as általános sztrájkban csúcsosodnak ki. A proletariátus politikai tudatának fejlő­dése folytán a Szocialista Párt kereté­ben intenzív harc bontakozott ki a re­formista és opportunista nézetek ellen, az ideológiai­ elvek tisztázásáért, valamint a leendő forradalmi harcok programjá­val, stratégiájával és taktikájával kap­csolatban. Ugyanakkor a román szocia­­lista vezetők a III. Internacionáléhoz való csatlakozás ügyében sorozatosan kapcsolatba léptek a Szovjetunió Kom­munista Pártjával, a Kommunista In­­ternacionálé vezetőivel, beleértve Lenint is. A párt új, marxista-leninista alapo­kon történő megszervezéséért kibonta­kozó ideológiai és szervezeti munka meg­teremtette a kellő feltételeket ahhoz, hogy a Román Szocialista Párt 1921. évi kongresszusa a részvevők nagy több­ségének szavazatával elhatározza a Szo­cialista Párt átalakítását Román Kom­munista Párttá. A Román Kommunista Pártnak a marxista-leninista ideológia alapján történt megalakítása újabb, ma­gasabb fokú szakaszt jelentett mind po­litikai és ideológiai, mind szervezeti szempontból a romániai forradalmi moz­galomban, a munkásosztály élcsapatának a fejlődésében, újabb erőteljes lendüle­tet adott országunk széles néptömegei­nek politikai és társadalmi harcához. Az 1921 és 1930 közötti években foko­zódott a termelőerők, különösen az ipar termelőerőinek a fejlődése, ami nagy be­folyást gyakorolt az ország gazdasági­­társadalmi életére. Ez egyébként nemzet­közi viszonylatban egybeesett a gazda­sági fejlődés és a kapitalizmus viszony­lagos stabilizálódásának időszakával. 1921 és 1924 között, amikor a Román Kommunista Párt törvényes feltételek között tevékenykedett, főként szervezeti erősítésére és általános politikai vonalá­nak a meghatározására összpontosította figyelmét. Miután törvényen kívül he­lyezték, a pártnak különböző bonyolult kérdéseket kellett megoldania: hozzálá­tott tevékenysége megszervezéséhez az illegalitás feltételei — az elnyomás és terror feltételei — között, egyúttal foly­tatta munkáját az általános vonal kikris­tályosításáért az akkori időszak romániai helyzetével összhangban. A párt tevékenységét nagyon megnehe­zítette az egység hiánya, a romániai tár­sadalmi-politikai realitások és folyama­tok meg nem értése és felületes ismere­te. Ez főleg a nemzeti kérdéssel kapcso­latban, valamint a más munkás- és de­mokratikus erőkkel való együttműködés­sel kapcsolatos egyes helytelen állásfogla­lásokban tükröződött, s negatívan hatott ki arra, hogy érvényesüljön a párt sze­repe, mint a munkásosztály, a széles néptömegek harcának szervezője. Mind­ehhez még hozzájárult, hogy a párt ve­zetőségében néha olyan emberek voltak, akik nem ismerték az ország realitásait, beleértve a Komintern által más orszá­gokból küldött személyeket is. Az 1929-ben kirobbant tőkés gazdasági világválság súlyosan befolyásolta Romá­nia fejlődését, a néptömegek életszínvo­nalát. A válság következményei erősen érintették a munkásosztályt, a paraszt­ságot, számos társadalmi középréteget és az értelmiség jelentős részét. Ilyen kö­rülmények között lendült fel a forradal­mi harc a széles néptömegek gazdasági érdekeinek megvédéséért, a háború elő­készítése és az ország fasizálása ellen, a demokratikus szabadságjogokért és a békepolitikáért. 1931 és 1933 között a pártnak sikerült helyreállítania és megszilárdítania egysé­gét, bővítenie sorait és erősítenie kap­csolatait a munkásosztállyal, más társa­dalmi rétegekkel, ami pozitívan befolyá­solta általános politikáját. Sorsdöntő fontossága volt a Román Kommunista Párt V. kongresszusának. Állítható, új szakaszt jelentett a párt életében, nö­velte szerepét az ország politikai életé­ben, az osztályharcok és a romániai an­tifasiszta mozgalom vezetésében. Ez le­hetővé tette számára, hogy fokozott tevé­kenységet fejtsen ki az akkori idők osz­tálycsatáinak megszervezésében, s meg­kezdje a többi munkáserővel való együtt­működés fejlesztését az Egységfront alap­ján. Erről tanúskodnak a nagy munkás­csaták, amelyek a kőolajmunkások és a vasutasok 1933. évi téli harcaiban csúcso­sodtak ki, s amelyek tanúsították a mun­kásosztály forradalmi tudatának és kom­­battivitásának növekedését, a párt szer­vező és vezető képességének­­növekedését a proletariátus körében. Mindezek még­­egyszer kidomborították a munkásosztály egységének, a kommunisták és szociál­demokraták által a harc folyamatában létrehozott Munkásegységfront egységének jelentőségét. A román proletariátus erő­teljes forradalmi küzdelmei közvetlenül a németországi hitlerizmus hatalomra jutá­sa után nagy nemzetközi visszhangot vál­tottak ki. A parasztság gazdasági differenciálódá­si folyamatának erősödése, a kevés földdel rendelkező parasztoknak a földesurak és a kulákok általi fokozott elszegényítése a falvakon fellendítette a társadalmi moz­galmakat az uralkodó osztályok politiká­ja ellen. A legkiemelkedőbb a gyímesvöl­­gyi román és magyar parasztok felkelése. Ebben az időben alakult meg az Ekés­front, a parasztságnak ez a demokratikus szervezete, amely a dolgozók érdekeiért, a demokratikus politikáért folytatott küz­delemben lerakta a munkásosztály és a dolgozó parasztság szervezett szövetsége- XXIIC cllel]Presit 1934 és 1938 között ismét fellendült a romániai gazdaság, különösen az ipar. Ugyanakkor súlyosbodik a nemzetközi po­litikai helyzet, növekszik a háborús ve­szély. Romániában fokozzák tevékenysé­güket a fasiszta szervezetek, a legreak­­ciósabb erők. Ilyen körülmények között a Román Kommunista Párt növekvő erőfe­szítéseket tesz a demokratikus, antifasisz­ta erők összefogásáért a néptömegek ér­dekeinek és a demokratikus szabadság­­jogoknak a védelmében, a fasizmus ellen, a Szovjetunióval való barátság politiká­jáért, a háború ellen. Az antifasiszta de­mokratikus erők számos jelentős sikert érnek el tevékenységükben; megállapodá­sok jönnek létre a Népfront alapján és győzelmeket vívnak ki az 1936-os részle­ges választásokon. Bebizonyosodik, hogy a párt össze tudja fogni a­ néptömegeket, az antifasiszta erőket a fasizmus útjának eltorlaszolásáért, a békepolitikáért vívott küzdelemben. 1934-ben Románia és a Szovjetunió felveszi egymással a diplomá­ciai kapcsolatokat. A kormánykörök nemzetellenes politi­kájának és antidemokratikus intézkedé­seinek az volt a célja, hogy, elfojtsa a haladó, antifasiszta erők harcát és meg­erősítse a legreakciósabb erők pozícióit. Ez a királyi diktatúra bevezetését ered­ményezte, megnyitotta a fasizmus útját, a náci Németország karjaiba dobta az országot. Nemzetközi téren fokozódnak a háborús előkészületek, növekszik a fasiszta Né­metország agresszivitása, a meghátrálás politikája érvényesül a hitlerizmussal szemben, ami Münchenben a népek füg­getlenségére, a béke ügyére katasztrófál. (Folytatása a 1. oldalon)

Next