Előre, 1982. június (36. évfolyam, 10734-10759. szám)
1982-06-01 / 10734. szám
ELŐRE — 1982. június 1 GYERMEKNAP-1982 HÁROM MESTER Az első Mikor a halunkkal szemben, ezelőtt nyolc évvel, fölépült az új óvoda egyszeriben kisebb nézeteltérés színhelyévé vált. Nem antagonisztikus vita volt — alább kiderül —, csak amolyan, az intézmény méreteihez alkalmazkodó, elsuhanó felhő. A kerületi tanfelügyelőségnek át kellett vennie az építővállalattól, az ifjú, tettrekész megbízottnak szemmel láthatóan imponált, hogy egy „szociális objektum" — ő így nevezte — jövendője e pillanatban az ő aláírásától függ. Tudatában is volt fontosságának, mert folyton hümmögött, bólogatott, olykor a fejét csóválta, máskor vállon veregette az öreg mester, aki az építőtelepet vezette. Ám egyszer csak egészen elborult az arca: a bejárati ajtó fölött, a lépcsőfordulóban, alacsonyan, képernyő nagyságú kis ablak szerénykedett a tekintélyes üvegfalak szomszédságában. A tanfelügyelő, mint aki nem hisz a szemének, a rajzot nézte, azután ismét az ablakot, és újra meg újra, mígnem a mesterre vetette szigorú, kérdő pillantását. — Hát — hangzott a magyarázat —, ez az én saját kezdeményezésem, de pénzbe nem került, mert az üveglapot beépítettük a falba, keretre nem volt szükség. — De mi végre? Miért kell a térdünk magasába ablak? — okvetetlenkedett tovább az ifjú szakértő. — Arra gondoltam, mikor az óvodás reggel megy fel az emeletre, ott a lépcsőfordulóban megáll, és az ablakon át integet az anyjának, a nagytatának, aki elhozta és levetkőztette, mert a kijárat éppen az ablak alatt van. A gyermek így jobb kedvvel kezdi a programot. A szigorú Inspektor álmélkodsva hallgatott, nehéz lehetett hirtelen eldöntenie, milyen arcot kell erre vágnia? — És azt nem mondaná meg, mester, egy ilyen tudományos érvelést hogyan írjunk be az átvételi jegyzőkönyvbe? — írja be újításnak: az ablak megvilágítja a lépcsőfeljárót, nem kell villanyt égetni nappal, energiaspórlól, még meg is dicsérnek mindkettőnket érte. így már hatott az érv, az óvodát annak rendje és módja szerint átvették, bebútorozták, ünnepélyesen felavatták, gyönyörű, szívhez szóló nevet is adtak neki, akár egy líceumnak: 144-es számú óvoda. Három év múltán azon a kis ablakon integetett a kisfiam is, miután reggelenként elváltunk, addig el nem moccant onnan, amíg az ajtón kifordulva meg nem álltam, hogy felnézzek hozzá. A második évek teltek el azóta, el is felejtettem volna, ha a minap nem invitál maga mellé a gyermek, olvassam neki a tévéfilm feliratait. Az óvodás korú főszereplő fiúcska szülei örökké el voltak foglalva a farm tennivalóival, így ő egész nap a girhes, korcs kutyájával játszadozott. Kutya és gazdája egyszer átment a szomszéd farmhoz, mert híre kelt, hogy ott egy öreg napszámos esténként szép meséket mond a gyermekeknek. A meleg fogadtatástól felbátorodva, a kisfiú azzal akarta kinyilvánítani baráti érzését az öreg iránt, hogy legféltettebb kincsét az ölébe adta: — Ugye milyen szép kutyám van? Az új barát alig észrevehető viszolygással vette szemügyre a szegény párát. Nyilván, nehéz helyzetben volt: ha igazat mond, megbántja a gyermeket, ha azt mondja, valóban szép állat, rászakad az ég. Izgatottan vártam, hogyan vágja ki magát a rokonszenves öreg földműves (és általa a film írója), hogy az igazság se szenvedjen csorbát, a gyermeket se érje bántalom. Csak éppen átvillant bennem a kérdés, mert az öreg, gyöngéden megsimogatva a kutya fejét, csakhamar készen állt a válasszal: — Szó ami szó, szép kis farkincája van ... Hirtelen eszembe jutott az óvodaépítő mester, aki abban hasonlatos a film írójához, hogy nem felejtette el: ő is volt gyermek. A harmadik Ezúttal rajzfilm a moziban. A kedves, hetvenkedő nyuszi minden fenevadnak borsot tör az orra alá, nem ússza meg a félelmetes oroszlán sem. A sün, a borz, a menyét szörnyen élvezi a tapsifüles vakmerőségét, mire ez vérszemet kap, és újra az oroszlánból akar tréfát űzni. Vesztére, mert az állatok királyának sincsenek vasból az idegei, mancsának könnyed legyintésével a nyuszit hatalmas ívben egy kaktuszbokor tüskéi közé röpíti. A további képsorok az oroszlánt követik nyomon, így a nézőtéren feszengés, izgés-mozgás, susmutolás, fészkelődés kezdődik, míg egy gyermek hangosan felkiált: — De a nyuszi hogyan menekül meg? Egyetértő moraj a nézőtéren. Tehát a kérdés nem az: megmenekül-e egyáltalán a nyuszi?, hanem: hogyan menekül meg? Sorsának tehát jóra kell fordulnia! A film készítője is mestere lehet a szakmának, mert amint a kérdés elhangzott, a hatást előre pontosan kiszámítva, a nyuszit ki is menti a tövisek közül. A Jónak győznie kell, a gyermek nem ismer más lehetőséget. Talán ezért nem tudnak Oscar Wilde csodálatosan szép meséi népszerűvé válni a gyermekek körében, mert a jószívű kis Hans meghal, a kapzsi molnár pedig tovább hitványkodik a szegényekkel. Mintha a farkas legyőzné Piroskát... A jót nem lehet legyőzni a gyermeki lélekben, mint később, amikor tapasztal ezt-azt, ha „egyenesben* nem is, de olvasmányaiból, filmekből feltétlenül lepereg előtte a történelemből török, tatár dúlás, kolera, pestis, sáskajárás, Inkvizíció, koncentrációs tábor, újabban — hogy e folyamatosság ne szenvedjen csorbát —, terrorizmus, neofasizmus, atomháború veszélye, és mégis, azzal a titkos reménységgel, amely minden nemzedékben tovább él az elődökből: élünk, dolgozunk, építünk, szeretünk, énekelünk, tervezünk. A kobaltétól a neutronbombáig az emberiség java része titokban mindig megmaradt tiszta lelkű gyermeknek, aki, mint a mesében, úgy a tőlünk teremtett és teremtődő életben sem tudja elképzelni az erőszak győzelmét a jóság fölött. Érdemes rájuk odafigyelni, és nem csak a gyermekek napján... Barabás István EMBERARCÚ TÁRSADALMUNK (Folytatás az 1. oldalról) cialista humanizmustól áthatott nemzeti politikájának eredményeként. A tanulási jog gyakorlása — a nemzetiségek anyanyelvén és román nyelven egyaránt — az oktatás minden fokán megvalósul. Az 1981—1982-es tanévben az iskolai hálózat nappali tagozatán például több mint 2 500 magyar nyelvű tanintézet, illetőleg tagozat működik. Új esti tagozatok, magyar tannyelvű osztályok létesültek a különböző profilú líceumok keretében, az ország tizenhat megyéjében. A magyar tannyelvű szaklíceumi hálózat és a községi iskolákban beindított líceumi osztályok fejlesztése a nemzetiségek nyelvén tanuló óvodások, kisiskolások, tanulók számának a természetszerű gyarapodását vonja maga után. Ebben az iskolai évben közel 300 000-en járnak magyar nyelvű tanintézetbe, ahol több mint 16 000 szakképzett pedagógus végez korszerű oktató-nevelő munkát. A XII. pártkongresszus célkitűzéseivel összhangban fejlődik szocialista hazánk oktatásügyi rendszere. A gyermekek jövőjét megtervező iskola nemcsak jelenünk társadalmi elvárásait tartja szem előtt — olyan képzést-nevelést biztosít, amely az ország jövőjét építő embernek szól. Hiszen a cél világos: az ország termelőerőinek a gyors ütemű fejlesztése, a termelési és társadalmi viszonyok tökéletesítése, új minőségű anyagi és szellemi javak teremtése. Az ötéves terv egyik sarkalatos tétele a munkaerőszükséglet nagyarányú fedezete: 1 750 000 szakmunkás, 300 000 mérnök, technikus és mester felkészítése a társadalmi-gazdasági élet minden területére. A mai fiatalságnak, a kommunizmus majdani építőinek szerepe —a mint Nicolae Ceausescu elvtárs több ízben hangsúlyozza — nem csupán az, hogy gyarapítsa a megvalósításokat, hanem újabb magaslatokra kell emelnie a társadalmi fejlődést, újabb lendületet kell biztosítania számára, a természet újabb és újabb titkait, az emberi megismerés újabb területeit kell birtokába vennie és a szocializmus, a kommunizmus szolgálatába állítania. A gyermekek számára életkori sajátosságaiknak megfelelő szórakoztató, önnevelő, képességfejlesztő lehetőségeket biztosít társadalmunk. Parkok, játszóterek, sportpályák és Strandok várják a játszó és sportoló gyermeket. Szórakozni gyermek- és bábszínházba, moziba mehetnek a legkisebbek is. A haza sólymai és a pionírok házaiban szervezett szakkörökben választhatnak a tanulók szívüknek kedves elfoglaltságot. Nyaralhatnak hegyvidéki és tengerparti üdülőtáborokban. Szabadidejükben számukra írt, szerkesztett lapokat, folyóiratokat, könyveket olvashatnak, vagy bekapcsolhatják a rádiót, a televíziót, hogy az óvodásoknak és tanulóknak sugárzott különműsort figyeljék. A Nemzetközi Gyermeknapon számtalan országos és helyi rendezvényen ünnepeljük a gyermekben a jövőt. Gyermekszerető társadalomban élünk. Szeretjük gyermekeinket és a világ minden gyermekét. Szeretjük a munkát és a békét, mert bízunk a jövőben , az emberarcú holnapban. (Folytatás az 1. oldalról) tök! Olasz Lajos a ház egyik sarokszobájában látta meg a napvilágot. A sarokszoba sarkában régi, méregzöld színű terrakottakályha áll. Lajos bácsi még nyolcvanon túl is utazgatott, hányszor, de hányszor léptünk fel együtt író-olvasó találkozókon. Nos, az öregúr nagyon öregen, de még eljött utoljára Ágyára, szemrevételezte a szülői házat, és roppant megnyugodott, amikor megtudta, hogy gyermekek nőnek itt fel. Meg is jövendölte: aki itt nő fel, az talpig becsületes, dolgos emberré válik. Búcsúzóul vendéglátóim az éjszakában egy sejtelmes körvonalú feketeség felé mutattak, mondván, hogy ott van ii, az a Lajos bácsi megénekelte ágyai erdő. Nem volt okom kételkedni állításukban. Csupán az zavart kissé, hogy én semmit se láttam belőle. Na most, mi a tipikus abban a jelenségben, hogy Agyán rendhagyó programmal, de egy remek, tiszta óvoda működik? Azért hangoztatom, hogy rendhagyó, mert ők télen adják ki a nagyvakációt, tehát az ágyas gyerekek nagykorukban nem feledhetetlen fürdőzésekre, cseresznyeszüretre emlékeznek majd, hanem vidámsággal teli szánkózásra. A gyermekkori élmények varázslatosságán ez azonban mit sem változtat. Újságíróskodásom idején sok óvodát meglátogattam, kezdve Tirgu-Neamt-tól egészen le Te NŐJETEK NAGYRA... mesvárig. Állíthatom tehát, hogy azok az óvodák a kényelem szempontjából talán korszerűbbek voltak az ágyainál, no meg persze, több lakójuk is akadt. Az állam óvón, szeretőn védi minden fiát, leányát, de volt valami, ami igenis meghatott az ágyai óvodában, mégpedig az a pillanatról pillanatra érezhető, ám semmilyen műszerrel le nem mérhető pátyoló, óvó, szerető gondoskodás. Bevezettek például az éléskamrába. Polcokon befőttek, tök, zöldbab, kapor, savanyúság éltévé. Méghozzá tavaly ősztől. Hogy erre miért van szükség? Bodó Katica, a falu „elnök nénije“ mondta: „Hja, kérem, amíg kijön az új termés, sok van még !” S ez így igaz, ugyanis az óvoda május első hétfőjén nyitja meg kapuját. Az óvónéni mellett dolgozik Itt egy szakács néni, meg egy dadus. Ők megbecsült tagjai az mtsznek és munkanap fejében etetik, mosdatják, biliztetik a gyerekeket. És nem munkanap fejében, hanem évszámra szeretik őket. Mert az emberek egymáshoz való viszonyulásának ez a lényege: az emberség, a szeretet, a segítés. A nemzetközi gyermeknapon a kicsiket ünnepeljük. A nemzetközi gyermeknapon megajándékozzuk a kicsiket, kézenfogva elvezetjük őket a cirkuszba, a vidámparkba (ha van), léggömböt és cukorkát vásárolunk nekik. Ha ünnep június elseje, hát legyen ünnep a javából. De szeretni, őrködni felettük, óvni őket az év minden napján szükséges, hogy nagyra nőjenek, hogy később a nyomdokainkba lépjenek. A költő jövendölése túlnő hát a szép ágyas tájon, túl az Orosz porta falain: váljatok becsületes, dolgos emberekké, gyermekek! ÖSSZHANGBAN (Folytatás az 1. oldalról) hogy ezen a vonalon tovább dolgozzam. Az automatizálás előfeltétele a gépesítés, s ezen a téren még sok kérdés várt megoldásra. Egyszóval nem volt mit automatizálni. Az egyetemen aztán egy-két év után megnyílt a szerződéses kutató munka lehetősége, amelybe jómagam is bekapcsolódtam. Kezdetben továbbra is az automatizálással foglalkoztam, annak is főleg az ércfeldolgozás terén való lehetőségeivel, mert ott a gépesítés is előrehaladottabb volt. A kutatóintézettel működtem együtt, de miután összebarátkoztam Pay Jenővel, aki hidraulikával foglalkozott, rájöttem, hogy ez a terület óriási lehetőségekkel rendelkezik, s így érdeklődésem is ebbe az irányba fordult. — A bányászatban ez újdonság? — Nálunk igen. A bányagépeknek több feltételnek kell megfelelniük, kisebbeknek kell lenniök, bírniuk kell a megterhelést stb. A sűrített levegő és pneumatikus meghajtás ezeknek a követelményeknek mind eleget tettek, egynek azonban már kevésbé: rossz a hatásfokuk, sokat fogyasztanak és keveset adnak belőle vissza. A pneumatikus meghajtású gépek átlagos hatásfoka kb. 10—15%, de a hidraulikus meghajtásnak sem elegendő a hatásfoka, mintegy 50—60%-ra tehető, de mégis nagy lépés előre. — Hogyan vetődött fel annak gondolata, hogy bizonyos bányagépeket átállítsanak a hidraulikára? — A szükség szülte az ötletet, meg az, hogy továbbra is tartottam a kapcsolatot a petrozsényi egyetemmel. Tapasztalhattam, hogy a kutatási témák zöme egyre inkább olyan műszaki megoldások keresése felé orientálódik, amelyek könnyebbé és hatékonyabbá hivatottak tenni a bányászok munkáját. Fúrókocsikat kezdtek tervezni, amelyeket el sem lehet képzelni hidraulika nélkül. Addig az országban senki sem foglalkozott a kemény kőzetek feltárására alkalmas fúrógépek tervezésével. — Emellett szólt az időközben megjelent energiaválság ... — Egy másik komoly érv az volt, hogy külföldön elindult a hullám a hidraulikus fúrógépek gyártása terén. Erre nekünk is fel kellett figyelni. — Miért jelent ez nagy jövőt a bányagépgyártásban? — Mert magába foglalja a pneumatikus meghajtás valamennyi előnyét, de annál lényegesen gazdaságosabb, s ez a legfontosabb szempont. Megnőtt a fúrássebesség, csökkent a zajszint, javultak a munkafeltételek. Ismertettem elképzeléseimet a Bányászati Iparközpont szakemberei előtt, akik nemsokára kutatási szerződést ajánlottak, mintegy ötszázezer lejt kaptam erre a célra, ezzel már lehetett mit kezdeni. A katedra számára ez komoly megrendelés volt. — Az új születése sokszor ütközik buktatókba, így történt a hidraulikus fúrógép esetében is? — A nehézségek a kivitelezésnél kezdődtek. A prototípus elkészítését a nagybányai Bányagépfelszerelési Vállalatra bízták, amely nem rendelkezett előzetes tapasztaltokkal ezen a téren. Ez azt eredményezte, hogy időben nagyon elhúzódott a kivitelezés. Mi az egyetem műhelyében elkészítettük a kísérleti példányt, s ennek kipróbálásakor figyelembe vettem a szükséges módosításokat, így már ezek alapján terjesztettem elő a prototípusra vonatkozó műszaki rajzokat. Nos, több mint egy esztendő telt el, amíg választ kaptam a vállalattól, amelyben közölték, hogy az ő sajátos műszaki feltételeik között nincs lehetőség a fúrógép legyártására. Átterveztem azokat a részeket, amelyeket nem vállaltak, mindent hozzá kellett idomítani a gyár lehetőségeihez. Nagy szerencsém volt, hogy estis diákjaim keze alá került a dolog, akik mellém álltak. — Ha viszonylag hosszú idő után is, de elkészült a hidraulikus fúrógép. Az említetteken kívül még miben különbözik a többitől? — Mások a méretei és viszonylag nagyobb a súlya, ezért nem lehetséges kézi használata. Ellenben tervezünk egy hasonló elveken működő, könnyebb fúrógép-típust, amely kézi használatra is alkalmas lesz. — Hogyan fogadták a bányaüzemekben a hidraulikus fúrógép hírét? — Nem tudom, máshol mi a helyzet, de itt, a Bányászati Iparközpontnál és a hozzá tartozó egységeknél minden új iránt érdeklődnek. A herzsai bányaüzem például kész lett volna finanszírozni a kutatást is, csak hogy minél hamarább elkészüljön a fúrógép, a felsőbányai bányaüzem pedig minden feltételt megteremtett ahhoz, hogy a gépet kipróbálhassuk. Egyszóval, mindenütt tapasztalható az igyekezet arra, hogy a gépesítést előmozdítsák. — Jelenleg hol van ez a fúrógép? — Két példányban készült el, az egyik itt van nálunk a laboratóriumban a standon, a másik pedig Felsőbányán. Rászerelték egy fúrókocsira, s az ott dolgozó egyik diákom működés közben megfigyelés alatt tartja. — Ön, személy szerint, mit vár ettől a fúrógéptől? — Rengeteg időm fekszik benne, nagyon sok időt töltöttem a vállalatban, már voltak egyesek, akik meg is kérdezték tőlem, hogy munkahelyet változtattam? Minden jel arra vall, hogy beválik. Az én feladatom ezzel lezárul, átadom a gépgyártóknak. Mara Ernő mérnök vázlatos portréjához tartozik az is, hogy a nagybányai Felsőfokú Oktatási Intézet bányagép- és bányafelszerelési tanszékének lektoraként doktori értekezésének megvédésére készült. Disszertációjának témáját éppen a hidraulikus bányagépek tervezésének területéről választotta. Munkájának első gyümölcse, a hidraulikus fúrógép alkalmazása ipari eseménynek számít a bányászatban. TÖMBHÁZAK VADKACSÁK SZÁLLÁSHELYÉN KIALAKULÓBAN CSÍKSZEREDA ÚJ KÖZPONTJA Májusban végre az építőknek kedvező időjárás is beköszöntött Csíkszeredába, jól haladtak az elmúlt napokban. Ma is tiszta az ég, süt, süt a nap. Ilyenkor csak azt találni bent a megyei építkezési vállalat,vagy a várost építő 1-es számú munkatelep) irodájában, akinek halaszthatatlan papírmunkája van. Szerencsémre a Virág utcai székházban a vállalat főmérnöke, Fülöp László, terebély íróasztala mögött ül, s a teljes kétkezi és gépi erővel ostromlott központi övezet tervrajzát böngészi, kitépett noteszlapon számigál. Helyben vagyunk, gondolom, s a megismerkedés után mindjárt magam is a térképre összpontosítok. Az utóbb felépült Tudor, Kalász és Malom lakónegyedek után immár osztatlan szellemi-fizikai készültséggel zajlik a legnagyobb és egyben legjelentősebb városrész építése, a korszerű városmag kialakítása. A vállalatnak nagy munkatelepe üzemel Székelyudvarhelyt és Gyergyószentmiklóson, de most mind között a Csíkszeredán áll a figyelem középpontjában. Ez érthető, hiszen valójában a megyeszékhely újjászületésénél bábáskodik minden csíki építő. A fővárosban készült tervek alapján válik kézzelfogható valósággá a területi adminisztrációs központ székháza, meg a többiek között 800 helyes színháztermet is magában foglaló művelődési ház. A két palotaszerű épületet majdnem körülálló, meg a Virág út hosszán emelkedő vagy ezután felépítendő tömbházakban sokezer lakás került, illetve kerül átadásra. A kiterjedt zónában szorgoskodó 1-es számú munkatelep kőműveseinek, ácsainak és betonvas szerelőinek munkájáról tudakozódva a beszélgetésről nem hiányozhat a telep főmérnöke, Rigó László sem. Telefonhívásra érkezik, s így hármasban veszszük számba az elvégzett munka nem egészen két évét. — 1979 őszén fogtunk a zóna építéséhez. Az első tömbházakkal egyidőben kezdtünk hozzá a piacon álló kereskedelmi komplexumhoz — mondja Rigó László —, a múlt év májusára átadott komplexumban minden fontosabb szaküzlet megtalálható, köztük könyvesbolt, meg virágüzlet is. A Virág utca állomás felőli végétől indultunk el a lakótömbökkel. 1981 végéig 711 lakást adtunk át. Az idén eddig 80-nal készültünk el. Rövidesen még 181-et fejezünk be, ezeket a napokban és június folyamán adjuk át. A komplexummal és a tömbházak földszinti helyiségeiben egész sor üzlettel is elkészültünk, évente átlag 8000 négyzetméter kereskedelmi felülettel. A tervrajzon két Virág utcát látok, a terv szerinti nyílegyenes sugárutat, meg a ceruzával berajzolt kifliszerű görbét. Melyik az igazi? — A régit húztuk meg ceruzával — veszi át a szót a vállalat főmérnöke, Fülöp László. — Az út eleje már kiegyenesedett az átadott tömbházakkal. Itt fennebb, íme, ez a mi székházunk, s túlnan, ahol a két óriásdaru is dolgozik, még a régi utcán járunk. — 1985-re lesz kész az egész. Mi minden fog állni akkor az új városközpontban? — A már említett két nagy középület körül változatos elrendezésű és homlokzatú lakótömbökben közel 5000 lakás nyújt majd kényelmes otthont a városbelieknek. Építőkockák szilárd rendje a lepedőnyi tervrajzon. Amint egyre jártasabban húzogatom mutatóujjam az odakint már alakuló utcák vonalán, észreveszem, a lakótömbök különösen a Virág utca Olt felöli oldalán, a város északnyugati pereme felé sűrűsödnek. Éppen ott, ahol eddig mocsaras terület húzódott, nyáron vadkacsok költőhelye, télen pedig a fél város korcsolyapályája volt. A kiterjedt lakónegyedet kiszolgáló három fűtőházat, a már lefektetett 3200 m hosszú csatornát, meg a régi mellett készülő új derítőállomást is szóba ejtvén, a tervrajz adta informálódási lehetőséget kimerítettük. Immár odakint, az Olt hajdani árterében épülő tömbházaknál kell szemügyre vennem mindazt, ami itt vonalak szigorú rendje, pontos számok halmaza. Fülöp főmérnököt halaszthatatlan munkája mellett hagyva, Rigó Lászlóval megyünk ki a központi zóna „forró pontjára", a mocsár helyére épülő V. szakasz építkezéseihez. — Nehezen indult — idézi a őszi eseményeket Erőss István mester —, halászoknak való hosszú gumicsizmákban mentünk be a mocsárba, hogy kijelöljük az építési körzetet. Volt, amikor eltaláltuk a lépést, de olyan is, hogy melléléptünk. Némely helyen 90 centit is süllyedtünk... A Köröskörül feltöltött hatalmas térség közepe táján állapodunk meg, lábunk előtt mutatóba meghagyott tavacska. Zsombékos, békanyál borítja. Erőss mester szerint még mindig vadkacsák fészkelőhelye. Az itt megkezdett beszélgetésben már velünk tart az építkezési vállalat igazgatója, Szenner István, akivel az imént futottunk össze az egyik épülő tömbház mellett. Megrakott teherautók érkeznek szüntelen. Tört kővel vegyes föld, mit a feltöltött rész széleinél a mocsárba öntenek. — Az ősztől április elsejéig naponta 200 tonna töltést hoztak a kocsik — világosit fel Rigó László —, azóta pedig napi 500 tonnát. Itt a tavacska helyén kezdjük jövőre egy 24 tantermes iskola építését . A töltésben szombat-vasárnaponként a város minden vállalata segített — egészíti ki a telepvezető főmérnök szavait Szenner igazgató —, nélkülük nem haladtunk volna ekkorát. Mert ugyancsak kell igyekeznünk ebben a jó időben. Hiszen a csikóépítőknek hét hónap alatt kell elvégezniük azt, amit máshol 12 hónap alatt csinálnak meg... — Hogy-hogy? — csodálkozom el. — Egyszerű a dolog. Van nálunk egy hátráltató sajátosság, a csíki tél. Az idein is nagyon sok napon —20 fokon állt a hőmérő higanyszála. — Januárban például —15 fokos hidegben is dolgoztunk — egészíti ki az igazgató szavait Rigó mérnök. — A gyorsabb tempóban biztosan a házgyár is segít... — jegyzem mg. — Valóban. Amíg nem volt a házgyár, évente mindössze 500 lakással készültünk el. Mióta működik, úgy két éve, 900-ra emelkedett ez a szám. — A betongerendákat is ők gyártják? — mutatok egy halom építőanyagra. Erőss mester nem késik a válasszal. — Ilyen cölöpök vannak a tömbházak alatt. A terület feltöltése után 1560 darab 5,5—9 m-es betoncölöpöt vertünk be. Egy régi masinával kezdte meg egy szakképzetlen emberekből álló csoport. Közben a karbantartóink saját elgondolás alapján újat, jobbat konstruáltak, s mire a cölöpöket „elültették", szakképzetté vált a csoport minden tagja... Emlékszem, heten kezdtük az ősszel, s jelenleg ötvenhaton dolgozunk itt. Hosszú lenne a névsor, ha minden jó munkásomat megemlíteném. Azonban közülük is kiválik a három ácscsoport vezetője, Balázs Lajos, Kolumbán Imre és Máthé Imre, no meg a többiek, mindegyik csoport. — Hogy megy az új embereknek, a három fiatal mérnöknek? — kérdem, mivel közben róluk is tudomást szereztem. — Beszippantják a csíki levegőt — mosolyodik el a Gyergyóditróból ideszármazott Szenner igazgató —, és „megállapodnak". Nem a mocsárra, hanem ,a mocsár helyén épülő tömbházak egyikén, a második emelet magasában fejezzük be fotós kollégámmal a jegyzetelést, a fényképezőgépes szemlélődést. Innen jól látszanak a mocsár futballpálya felé elnyúló hektárjai. A taplocai kőbányából meg a csíkszépvizi völgyzáró gáttól megrakottan érkező behemót billenőkocsik mind arrafelé araszolnak — lépésről-lépésre hódítják el az évtizedek, évszázadok óta hasznavehetetlen térséget a városnak. A rakományukat leöntő teherkocsikat fogják követni már az ősztől Erőss István mester kőművesei, ácsai, betonosai. Szabó Barna N EVELŐTEVÉKENYSÉG (Folytatás az 1. oldalról) Tezvények nevelőhatása, tudatalakító szerepe. Eredményeink között tarthatjuk számon azt is, hogy a községek, falvak konkrét és sajátos helyzetének ismerete alapján, a tudományos-műszaki ismeretterjesztés, a dolgozók materialista világnézeti nevelése az utóbbi időben megyénkben is egyre szélesebb területet fogott át és valamennyi társadalmi kategória érdeklődési körének megfelelően rendszeresebb és változatosabb lett. Ilyen vonatkozásban mindenekelőtt figyelmet érdemelnek a megye községeiben működő tudományos-művelődési egyetemek. Már csak azért is időszerű szóvá tenni jelentős közművelődési és tudatalakító fórumok tevékenységét, mert nemrégiben zárták a tanévet. A számbavételkor megelégedéssel nyugtázhattuk, hogy mind a 33 községi tudományosművelődési egyetem eredményes munkát fejtett ki. Erről tanúskodik az a tény is, hogy a 133 kurzusra beiratkozott hallgatók száma nem csökkent; az elmúlt tanévben, 3700-an látogatták a tanfolyamokat. Érdekes az a tény is, hogy a tanfolyamok részvevőinek közel fele 30 éven aluli ifjú volt. Ami ugyancsak figyelmet érdemel: a kurzusok programjában olyan előadások kaptak helyet, melyek fontos szerepet töltöttek be a nagyszámú hallgatóság politikaiideológiai, tudományos-világnézeti nevelésében, általános műveltségi ismereteik gyarapításában. De hadd említsünk néhány példát, s közte A világról és életről alkotott felfogás alapvető kérdései (Nagyajtai; Az élet a jelenkori tudomány tükrében (Barcani); Világegyetem, tudomány, vallás (Bölön); Világegyetem, valóság és rejtély (Bardóc); Az ember és a természet a materialista filozófia felfogásában (Csernáton); Az ember és a világegyetem megismerése (Lemhény); Ismerjük meg földünket és a csillagok világát (Ozsdola) témájú előadássorozatokat. A megye községeiben működő tudományos-művelődési egyetemek különösen ott értek el szép eredményeket, ahol a helyi értelmiség igazi hivatástudattal végezte ezt a tevékenységet. Ilyen értelemben feltétlenül említést érdemelnek Uzon, Köröspatak, Bardóc, Bereck, Zabola, Csernáton, Illyefalva, Nagyajta, Lemhény, Réty, Pólyán és Ozsdola községek. Tudatalakító tevékenységünkről szólva nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tudományos brigádok munkáját. Márcsak azért sem, mert megyénkben egyik legnépszerűbb művelődési-nevelési forma. Talán nincsolyan helység tájainkon, aholne várnák szívesen ezeket a tudománynépszerűsítő csoportokat. Ennek istulajdonítható az, hogy a 33 községi és ö1 megyei tudományos brigád múlt év őszétől ez év tavaszáig több mint 300 kiszálláson vett részt. Főként a félreeső falvakba, településekre látogattak el. A találkozókon megvitatott politikai, tudományos, ateista, jogi és egészségügyi témájú párbeszédek rendszerint élénk vitákra nyújtottak lehetőséget a brigád tagjai és a hallgatóság között. Különösen nagy érdeklődést váltottak ki A Világűr meghódítása; Az élővilág fejlődése; Mi a valóság a világ teremtéséről?; Az ember kapcsolata a környezettel; Az élet keletkezése és fejlődése; a Természet, amilyennek mi óhajtjuk című előadások. A tudományos-világnézeti nevelés megszervezéséért felelős tényezők hasonlóképpen állandó feladatuknak tekintik pártunk és államunk bel- és külpolitikájának széleskörű ismertetését, a dolgozók hazafias nevelését, a testvériség érzésének elmélyítését, a szocialista etika és méltányosság elveinek érvényre juttatását, a társadalmi felelősségérzet növelését, a munka és a szocialista tulajdon iránti előrehaladott magatartás kiterjesztését a gazdasági-társadalmi élet valamennyi területére, így a művelődési otthonokban, a mezőgazdasági egységekben, gazdasági egységekben számos, pártunk bel- és külpolitikáját, az állam törvényeit, a tudományos-világnézeti, műszaki és kulturális ismeretek népszerűsítését célzó rendezvényre került sor, melyek sikeres megszervezéséhez jelentős mértékben hozzájárultak a tudományos-műszaki ismeretterjesztőkomissziók, a szakszervezetek, az ifjúsági szervezetek és a nőbizottságok. Ebbe az átfogó tevékenységbe eredménnyel kapcsolódtak be a könyvtárak, a megyei mozivállalat, a múzeumok és a tanintézetek is. Ilyen vonatkozásban szintén említést érdemelnek a tudományos könyvek népszerűsítését célzó akciók, a kiadókkal és szerkesztőkkel szervezett találkozók, a tudományos dokumentációs vándorkiállítások, a falvakon vetített tudományos-dokumentációs filmek. Kétségkívül, eredményeink mellett jól ismerjük hiányosságainkat is. S kezdjük talán azzal, hogy egyes helységekben hiányzik a kombattivitás, a bátor állásfoglalás a maradi felfogásokkal szemben és nem használják fel kellőképpen a rendelkezésükre álló anyagi feltételeket, a kínálkozó nevelési lehetőségeket, formákat, módszereket és eszközöket Éppen ezért tudatában vagyunk annak, hogy a jövőben többet kell tennünk azért, hogy nagyobb számban vonjuk be a tevékenységbe a helyi értelmiséget. Nagyobb súlyt kell helyeznünk arra is, hogy a rendezvények öleljék fel az állampolgárok összes kategóriáit, s hogy jobban összehangoljuk a nevelési tényezők tevékenységét. Meggyőződésünk, hogy mindezek figyelembe vételével, az egész tudománynépszerűsítő munka tartalmi, minőségi javításával a jövőben még eredményesebb tevékenységet fejthetünk ki a dolgozók kulturális látókörének bővítéséért, általános ismereteik gyarapításáért, tudományos-materialista világnézetük kialakításáért, társadalmunk új, élenjáró emberének neveléséért. 3