Előre, 1987. december (41. évfolyam, 12441-12467. szám)

1987-12-01 / 12441. szám

ELŐRE — 1987. december 1. 1 AZ EGYSÉGES 1­9 ROMÁN NEMZETI ÁLLAM 9 1 MEGALAKULÁSÁNAK 8 8 69. ÉVFORDULÓJA 7 1 -.--r-y. ... .............. .-Ty.rr.1-s :: —-==rr^i—rr.r ■ r.-.T..-.-.rr=rz—.— -■=:■ \ smrrg.sjs- r-TrT'T-: "..'rv A NÉPTÖMEGEK KITARTÓ HARCÁNAK iiw RAGYOGÓ GYŐZELME „Az egységes nemzeti állam megalakulása a néptöme­geknek a román nemzet megteremtéséért vívott hosszas, áldozatteljes harca ragyogó történelmi győzelme volt, az összes románok azon évszázados álmának beteljesülését jelentette, hogy egységben éljenek ugyanazon ország határain belül, egységes, szabad és független államban". NICOLAE CEAUSESCU H­atvankilenc esztendeje annak, hogy befejező­dött az egységes román nemzeti állam megteremtésének folyamata. Hatvankilenc eszten­deje annak, hogy valóra váltak a román nép évszázados törek­vései a nemzeti egységre, sza­bad, egységes, független nem­zeti állama megalakítására. Ebben az évben olyan élénk politikai légkörben emlékezünk meg 1918. december elsejéről, amikor egész népünk lelkesen és munkasikerekkel készül a párt és az egész nép életének nagy eseményére, a Román Kommunista Párt országos kon­ferenciájára. A hónapot úgy­szintén nevezetes politikai ese­mény­­ zárja: megünnepeljük köztársaságunk 40. születés­napját. Ebben a politikai lég­körben fokozott munkánk mel­lett még szorosabbra vonjuk sorainkat a kommunista párt körül, a nemzet legszeretettebb fia , Nicolae Ceausescu elv­társ körül. És szilárd meggyőző­désünk, hogy a küszöbön álló kimagasló politikai események jelentős mértékben hozzájárul­nak az egész nép politikai egy­ségének további erősödéséhez, és tovább táplálják azt a szi­lárd akaratát, hogy tovább vi­gye azt a kiolthatatlan fáklyát, amely közel hét évtizeddel eze­lőtt, 1918. december 1-jén oly erőteljesen bevilágította népünk későbbi történelmi fejlődésé­nek útját. Tiszteletbeli kötelességünknek teszünk eleget, ha most, az oly nagy jelentőségű politikai ese­mények előestéjén, felidézzük népünk sok évezredes állandó­ságát ősi tűzhelyén, az idegen elnyomók ellen folytatott hosz­­szas és hősies küzdelmeinek eposzát. December elseje u­­gyanakkor jó alkalmat kínál ar­ra, hogy a fentiekkel szoros összefüggésben felidézzük a román nép szakadatlan harcát saját lényének megőrzéséért és a román nemzet megterem­téséért, a társadalmi és nemze­ti szabadságért és igazságos­ságért. A történelem tanúságai sze­rint további jelentős és dicső­séges események kövezték ki az utat népünknek, annak a nép­nek az egysége felé, amely itt született és itt nőtt fel a kár­pát—duna—fekete-tengeri térségben. Emlékezzünk csak 1784-re, 1821-re, 1848-ra, ezek­re a kimagasló történelmi ese­ményekre, amelyeknek lezajlá­sában a románok egyazon ál­lamban való egyesülésének ügye szorosan összefonódott a néptömegek egész társadalmi, forradalmi harcával. A nemzeti egység nagy esz­ményei 1859. január 24-én ér­tékes diadalt arattak, amikor is, „az egész román nemzet határozott tette révén" — aho­gyan Mihail Kogalniceanu mon­dotta — Moldva egyesült Ha­vasalfölddel, s így létrejött a modern román nemzeti állam. A fejedelemségek egyesülése elindította Romániát a modern civilizáció útján, egyszersmind korszakos esemény volt­ az egy­séges román nemzeti állam megteremtése szempontjából. Történelmi mércével mérve, röviddel e nagy horderejű ese­mény után újabb dicső lap ke­rült be a haza történelemköny­vébe: Románia abszolút álla­mi függetlenségének kivívása 1877-ben, amely új, minőségi­leg magasabb rendű szakasz kezdetét jelentette a román társadalom fejlődésében. Az 1877-es függetlenség a román nép hősies fegyveres harcának a gyümölcse. A nép egységesz­ményének beteljesülése szem­pontjából nagy jelentőségű volt az a tény, hogy a függetlenségi háborúban a fegyveres erők kö­telékében harcolt igen sok, Er­délyből jött román is. Abban az időben az erdélyi román lakos­­ság rendkívül nehéz helyzetben volt. Az osztrák—magyar dua­lizmus rendszerének bevezeté­se a Habsburg Birodalom ke­retében és Erdély hozzácsatolá­sa Magyarországhoz — az e­­lőbbi több századon át élvezett önálló fejedelemségi státusá­nak felszámolásával — súlyos következményekkel járt a romá­nokra nézve. Az elkövetkező é­­vekben és évtizedekben az er­délyi románok lankadatlan har­cot vívtak az idegen uralom el­len, az egységes román nemze­ti állam megteremtéséért, a tör­ténelmi igazság helyreállítá­sáért. Az 1914—1918-as imperialis­ta háború mélyreható változá­sokat idézett elő a nemzetközi helyzetben, akárcsak az idegen uralom alatt élő népek tudatá­ban és harcában. A nagy októ­beri szocialista forradalom el­söpörte a cári birodalmat, a népek börtönét, ahogyan Lenin nevezte, az ak­­ori idők egyik legreakciósabb erejét. „Az ok­tóberi forradalom — mutatott rá Nicolae Ceausescu elvtárs — korszakalkotó jelentőségű ese­mény volt, amely megnyitotta az utat a népeknek az idegen uralom alóli felszabadulására, a kizsákmányolás és elnyomás felszámolására, az új társadal­mi rend, a szocializmus felépí­tésére". Ilyen történelmi körülmények között a központi Hatalmak le­A román népnek egységes ál­lama megalakításáért folyta­tott harcába — amely európai viszonylatban a fennebb vázolt történelmi körülmények között bontakozott ki — alapvetően fontos eseményeket hozott az 1918-as esztendő, amely újabb dicső lapokkal gazdagította a haza történelemkönyvét. Alapvetően fontos esemény volt, ugyanilyen értelemben, Bukovina visszatérése az anya­országhoz. Bukovinát 144 évvel azelőtt rabolta el Ausztria. A Bukovina Romániával való e­­gyesülésére vonatkozó történel­mi jelentőségű határozatot, u­­gyancsak alapos előkészítés u­­tán, Bukovina általános kong­resszusa fogadta el 1918. no­vember 1­5—28-án. Az újabb döntő fontosságú eseményt pedig, amelyet az e­­gész román nép hosszas és összetett forradalmi akciói ke­győzése — melyeknek szövetsé­géhez tartozott Ausztria—Ma­gyarország is—és az elnyomott népek harcra kelése a Habs­burg Birodalom összeomlá­sához vezetett, melynek rom­jain független nemzeti államok alakultak meg, köztük Csehszlo­vákia és Szerbia. szítettek elő 69 esztendővel e­­zelőtt. 1913. december 1-jén, Gyulafehérváron érlelte meg a történelem.­­Ebben az esztendőben Er­dély egész területén nagy tö­megtüntetéseket rendeztek az itteni román politikai és kul­turális egyesületek kezde- - ményezésére és szervezésében. Ezek a megnyilvánulások is e­­rőteljesen kifejezték a román nép azon részének szabadság­törekvéseit, amely az osztrák— magyar uralom alatt élt. Ki kell emelnünk, hogy az erdélyi mű­velődési és társadalmi élet szá­mos kimagasló személyisége küzdött lelkesen, erőt nem kí­mélve, vett részt a külföldi ren­dezvényeken, volt jelen a kora­beli sajtóban, erőteljesen hal­latva szavát a román nép azon történelmi jogáért, hogy szaba­don, egyetlen szuverén és füg­getlen államban egyesülten él­jen, egész nép határozott harcának közvetlen eredménye volt, olyan aktus, amely teljes összhang­ban állt a románok elidegenít­hetetlen jogaival, az objektív valósággal, a történelmi-társa­dalmi fejlődés törvényszerű kö­vetelményeivel". Mint ismeretes, 1920-ban, te­hát két évvel Erdélynek Romá­niával való egyesülése után zaj­lott le a békekonferencia, a­­melynek már éppen csak szen­tesítenie kellett egy konkrét, objektív valóságot. Követke­zésképp az egyesülés nem bé­­ketárgyalások, nem a trianoni békeszerződés erdménye volt, az egyesülés már 1918-ban valóra vált az erdélyi néptömegek, lé­nyegében Románia egész terü­lete néptömegeinek harcával. „A trianoni békeszerződésnek — mondotta ennek kapcsán Nicolae Ceausescu elvtárs — nem lehetett nem elismernie ezt a valóságot, melyet az egész román nemzet harca vívott ki. Senki sem változtathatja már meg a történelem ítéletét, egy egész nép elszánt akaratát, hogy több évszázados reá kény­­szerített szétszakítottság után egységben, függetlenségben és békében éljen, barátian együtt­működve összes szomszédjával, a világ minden népével". Az 1918-as egyesülés termé­szetszerűen mélységes megelé­gedést,­ méltóságérzetet és nemzeti büszkeséget keltett az egész román nép soraiban, ha­talmas lelkesedést váltott ki a néptömegekben. Az egyesülést üdvözölték és széles körben jó­váhagyták az Erdélyben és Bá­nátban élő nemzetiségek is. A világ egyes országainak ál­lam- és kormányfői, valamint a nemzetközi politikai élet több jeles személyisége elismerte a románok egyesülésének törvé­nyességét, s támogatásáról biz­tosította az egységes román nemzeti államot. Most, amikor az 1918-as Nagy Egyesülés 69. évforduló­ján felidézzük azokat az ese­ményeket, amelyek szükségsze­rűen és törvényszerűen elvezet­tek ehhez a kimagasló történel­mi jelentőségű beteljesüléshez, teljes jognal jelenthetjük ki, hogy egységes nemzeti álla­munk megteremtése az egész nép, a románok lakta vala­mennyi országrész­­ néptömegei­nek műve volt, amely győzel­mes betetőzését jelentette a nemzet leghaladóbb erői, leg­nagyobb elméi, az egész román nép évszázados harcának, me­lyet a nemzeti egység, függet­lenség és szabadság zászlaja alatt folytatott. TÖRTÉNELMI LÉPCSŐFOKOK A NAGY EGYESÜLÉS FELÉ AZ EGYESÜLÉSI TÖREKVÉSEK DÖNTŐ ESZTENDEJE AZ EGYSÉG ÉS FÜGGETLENSÉG NEMES ESZMÉNYEINEK ZÁSZLAJA ALATT A történelem tanúsága sze­rint az egység, a szabadság és a függetlenség eszményei már a legrégibb időktől kezdve ál­landóan vezérelték és fűtötték a román népet, ezek az eszmé­nyek képezték azt a szilárd kö­tőanyagot, amely századokon át összetartotta a nemzedé­kek sorát, ezek az eszmények szólították harcba a hazafiakat és forradalmárokat az igazsá­gosság, a haladás, a szabad és méltó élet megteremtéséért. Dicsőséges történelmünkben számtalan csata és áldozat­hozatal van feljegyezve a nem­zeti lény megőrzéséért, a nép alapvető érdekeinek megvédé­séért folytatott harcok króniká­idban. Ezek a csaták és pá­ratlan áldozatok örök időkre be vannak vésve a román nép anyagi és szellemi életközössé­gének gránittalapzatába; ez a nép egységesen alakult ki Da­ciában, az őshazában, és en­nek a népnek már több mint 2500 éves államszervezési ha­gyományai vannak. Viszontagságos idők után, amikor is egymás után minden­féle vándornépesség vonult át e tájakon, a románok újabb és újabb államalakulatokat hoztak létre és szilárdítottak meg egy­mást követően, hogy helytáll­hassanak mindennemű agresz­­szióval és külső leigázási pró­bálkozással szemben. „A feu­dális román államok, élükön olyan nagy uralkodókkal és hadvezérekkel, mint Mircea cel Mare, Stefan cel Mare, Ion Voda cel Cumplit, Vlad Tepe, és annyian mások — mondot­ta ezzel kapcsolatban Nicolae Ceausescu elvtárs — hősiesen ellenálltak az idegen beözönlé­­sekkel, főként az Oszmán Biro­dalom beözönléseivel szemben, és halhatatlanul dicsőséges lapokat írtak be a haza sza­badságának és függetlenségé­nek krónikájába”. A történelem viharai nem tudták elpusztítani a román nép egységeszményét, amely 1600-ban átmenetileg be is teljesült, amikor Mihai Viteazul egyesítette Havasalföldet, Er­délyt és Moldvát. Ilyenformán „Mihai valóra váltotta a romá­nok legnagyobb vajdáinak dé­delgetett álmát" — ahogyan a nagy negyvennyolcas forradal­már, Nicolae Balcescu írta ez­zel kapcsolatban. A történelmi körülmények azonban, főként az idegen birodalmak beavatko­zása a Mihai Viteazul megva­lósította egységes központosított állam felbomlásához vezetett. A nép tudatában azonban to­vább élt a román országok e­­gyesülésének eszméje, a régi Dacia területén erős egységes állam megteremtésének az esz­ménye, amely megacélozta a nép harci akaratát, hajtóereje volt a társadalmi és nemzeti igaz­ságosságért, a haladásért és a civilizációért folytatott harc­nak. TÖRTÉNELMI MÚLT, JELEN ÉS JÖVŐ (Folytatás az 1. oldalról) jót képezik, kommunista pár­tunkét, amely a ragyogó forra­dalmi hagyományok folytatója, és magasabb fokra emeli ezeket a hagyományokat, levonva be­lőlük a tanulságokat a jelen és a jövő tevékenység számára". Éppen ezért a nemzeti önisme­ret szerves tartozéka, a jelen és a jövő tudatos építésének egyik leglényegesebb alapköve ismer­ni a nemzeti történelmet, a nép egész harci múltját, és annak tanulságai fényében cselekedni. Ez a harci múlt pedig, amint a hatvankilenc esztendővel ez­előtt lezajlott nagy esemény is tanúsítja, oly gazdag, hogy mél­tán büszkélkedhet vele a román nép, amely Európának ebben a részében mindig is a haladás jelentős tényezője volt százado­kon át, és lankadatlanul küz­dött olyan nemes eszményekért és elvekért, amelyek napjaink­ban nemzetközileg széleskörűen elismertek és egyre inkább tért hódítanak. Ezeket az eszménye­ket és elveket néhány szóban így lehet sűrítetten kifejezni: a szabad és független fejlődés szent joga, jószomszédság, e­­gyüttműködés, barátság. Ezek az eszmények mindig nagybetűkkel voltak felírva ennek a népnek a harci zászlajára, és ez a nép mindig kész volt a legsúlyosabb véráldozatok árán is megőrizni etnikai mivoltát, szembeszegülni még oly hatalmas birodalmak­kal és királyságokkal is az ősi rög szabadságának és függet­lenségének védelmében. Függet­lenség, egység — ,olyan per­manens harci jelszavak voltak ezek a román nép történetében, amelyek nemzedékeken át nem­egyszer szólították fegyverbe e nép fiait, s amelyeknek hűsé­ges szolgálatában, a legmosto­hább történelmi viszonyok köze­pette is, sikerült fennmaradnia, megőriznie nemzeti lényét ebben az ősi hajlékban, a kárpáti— dunai—fekete-tengeri térség­ben, ahol két és fél ezer éves gyökerei vannak, ahol született, felnőtt, élt és él tovább megin­gathatatlanul. Ennek a dicső történelemnek az alapos isme­rete, az elődök áldozatteljes küzdelmeinek és e küzdelmek gyümölcseinek mélységes tiszte­lete a mai és az eljövendő nemzedékek becsületbeli köte­lessége. „Mi, kommunisták — mondotta ennek kapcsán Nicolae Ceausescu elvtárs —, amikor tisztelettel adózunk a­­zoknak, akik a múltban életüket adták a nép boldogságáért, harcukból levonjuk a tanulságot a jelen számára, amelyet épí­tünk, egyszersmind levonjuk a tanulságot ahhoz, hogy lefektes­sük a jövő alapjait, az elődök harca és munkája iránti szeretet és tisztelet szellemében neveljük az ifjúságot. Ifjúságunk csak így tanulja meg tovább vinni azt, amit az elődök megterem­tettek, amit a mai nemzedék megteremt, így tanulja meg megőrizni, mint a szemefényét és erősíteni hazánk függetlensé­gét és szuverenitását". A szabadság, az egység és a nemzeti függetlenség eszméje olyan permanencia a román nép történetében, amely a régmúlt­ba vesző századok óta eloltha­­tatlan fáklyaként világította be nemzedékek és nemzedékek útját, amely elvezetett az egy­séges román nemzeti állam megalakításához. A Burebista és Decebal örökségének meg­védéséért, a nemzeti etnikum megőrzéséért folytatott küzde­lemben a románok, a géta-dá­­kok közvetlen leszármazottjai, akik a dákok és a rómaiak leg­nemesebb erényeit testesítik meg, mindig nevükhöz és hí­rükhöz méltó hősiességgel áll­ták meg helyüket, és mindig megújult erővel kerültek ki a történelem viharaiból, megsza­kítás nélkül biztosították e tá­jak gazdasági-társadalmi ha­ladását. Nicolae Ceausescu elv­társ történelmi tárgyú elméleti műveiben erőteljesen rávilágít az egész román történelem e­­gyik leglényegesebb sajátossá­gára, nevezetesen arra, hogy a román népnek a társadalmi igazságosságért folytatott har­ca mindig szorosan egybefonó­dott nemzeti felszabadulásáért, függetlenségéért és politikai egységéért folytatott harcával. Ez a tény gazdag tartalommal telítette azokat a nagy társa­dalmi csatákat, amelyeket a román nép vívott századokon át a jobb és igazságosabb é­­letért és mindannak megvédé­séért, ami törvényes tulajdonát, ősi örökségét képezte. Ezeknek a nagy horderejű kérdéseknek a taglalásában a pártfőtitkár rendíthetetlen szi­lárdsággal azt a nézetet vallja, hogy a történetírásban él, egy­általán a történelmi kérdések megközelítésében, nincs helyük a szubjektív elemeknek és in­dítékoknak, a lényeg az objek­tív igazság feltárása volt és marad. „A történelemnek—mu­tatott rá ezzel kapcsolatban Nicolae Ceausescu elvtárs — a maga össztettségében kell bemutatnia a forradalmi harc egész folyamatát, a társadalmi valóság tudományos elemzésé­ből kell kiindulnia, a tényeket nem az emberek szubjektív ó­­hajai szerint, nem pillanatnyi politikai szükségletek, nem konjunkturális szempontok sze­rint ismertetnie, hanem úgy, a­­hogyan megtörténtek, az élet valóságának megfelelően (...) Egy valóban tudományos törté­netírás értékét az adja meg, hogy tárgyilagosan ismerteti a tényeket, helyesen értelmezi ő­­ket“. Nicolae Ceausescu elv­társ történelemfilozófiájának ez a tétele annál is inkább idő­szerű napjainkban, mert a világ különböző részein megkísérelnek! tisztára mosni szennyes múltat, igazolni olyan történelmi té­nyeket, amelyeket maga az élet már rég kiselejtezett." Megnyil­vánul még olykor a nosztalgia régi nagy birodalmak iránt, a­­melyek rablással, hódítással, le­igázással, népek megosztásával, országok feldarabolásával és, az esetek többségében, a fegy­verek kegyetlen erejével épültek ki. Mindezek az óhajok-kísér­­letek azonban, amelyeket, is­mételjük, már rég kudarcra ítélt a történelem, óhatatlanul meg­törnek a népek szabadságért és függetlenségért folytatott vi­lágméretű küzdelmének roppant súlya alatt. A román társadalom fejlő­déstörténetének alapvonulatá­ból kiindulva, Nicolae Ceausescu elvtárs megfogal­mazta azt a rendkívüli elméle­ti és gyakorlati jelentőségű té­zist, miszerint a román nép tör­ténetének legfőbb jellemzője: az egység. Ez a koncepció arra a történelmi valóságra épül, hogy e tájak gazdasági és tár­sadalmi fejlődése évezredeken át egy és ugyanazon nép, a román nép munkájának ered­ménye volt. Azé a népé, amely századokon át tartott megosz­tottságában, reá kényszerített országhatár-viszonyok közepet­te is meg tudta őrizni egységes lényének, egységes családjának tudatát és érzelmét. Ennek a népnek azonos eredete, azonos nyelve, szokásai és viselete har­monikus egységben olvadt egy­be eszményeinek, szükségletei­nek, törekvéseinek és vágyai­á­nak azonosságával Havasalföl­dön, Erdélyben, Dobrudzsában és Moldvában egyaránt. Az egység eszméje vörös fonalként húzódik végig e nép egész har­ci múltjában, ennek az eszmé­nek a szolgálatában mindig ké­szek voltak a legfőbb áldozat­ra is a nemzet legodaadóbb fi­ai. December elseje jelentőségét csak a fentiek ismeretében és összefüggésében lehet felmérni teljes mélységében. A nemzeti­állami egység megteremtése olyan történelmi aktus volt, a­­mely, hangsúlyozottan ismétel­jük, évtizedeken át döntően ki­hatott az egész román történe­lem alakulására. Vezéreszméje pedig napjainkban, az egész nép és az egész világ tudatá­ban a Nicolae Ceausescu-kor­­szaknak ismert és nevezett érá­ban abban a megbonthatatlan egységben ölt testet, amelyben egész népünk, nemzetiségi kü­lönbség nélkül szocialista ha­zánk valamennyi dolgozója föl­sorakozik a Román Kommunista Párt és annak főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs közül. 3 - SZÁZEZREN -AZ EGÉSZ ROMÁN NÉP NEVÉBEN Az 1918-as esztendő vége fe­lé utolsó szakaszába érkezett az egységes román nemzeti állam megalakításáért folytatott küz­delem. 1918. október 18-án Er­délyben megalakult a Központi Román Nemzeti Tanács, a ro­mán nép akaratát megtestesítő képviseleti fórum. Egész Erdély­ben tartományi és helyi nemzeti tanácsok és nemzeti gárdák a­­lakultak mint az egyesülésért küzdő demokratikus népi moz­­galmak szervei, amelyek gya­korlatilag kezükbe vették az ál­talános vezetést és magukra vál­lalták a gazdasági-társadalmi élet vezető erejének szerepét. Ilyen előzmények után gyűlt össze 1918. december 1-jén a gyulafehérvári Horea mezején több mint 100 000 ember, mun­kás, paraszt, értelmiségi, kisipa­ros és egyéb társadalmi réteg, és fogadta el azt a történelmi nyilatkozatot, amely ünnepé­lyesen kimondta Erdély és Bá­nát mindörökre való egyesülé­sét Romániával. Erdélynek az anyaországgal, Romániával va­ló egyesülése történelmi jelen­tőségéről szólva, Nicolae Ceausescu elvtárs ezeket mon­dotta: „A történelmi események kibontakozása erőteljesen iga­zolta, hogy az 1918. december 1-jei egyesülés, amely elveze­tett az egységes román nemze­ti állam megalakításához, a legszélesebb néptömegek, az ÚJ TÁVLATOK ROMÁNIA MODERN FEJLŐDÉSE ELŐTT Az egységes román nemzeti állam megteremtése megadta a nemzeti és gazdasági-társadal­­mi keretet Románia modern fej­lődéséhez, új szakaszt nyitott meg általános haladásár­g. A munkásosztály, a szo­­ialista mozgalom az egyesülé­sen ki­indulópontot látott egész sor mélyreható és megújhodást ho­zó forradalmi átalakuláshoz. ,,A mai új Romániának a holnapi szocialista Romániává kell, vál­nia" — szögezte le a Szocia­lista Párt Ideiglenes Végrehajtó Bizottságának és a Romániai Szakszervezetek Ideiglenes Fő­bizottságának 1919. februári nyilatkozata, ez a fontos ok­mány, amely üdvözölte a Nagy Egyesülést. És valóban így is történt. Az új Románia, amely 1918-ban egységessé vált és megszilárdult, idők múltán a mai szocialista Romániává vált. Megvalósítva a nemzeti ha­zafias erők széles körű egysé­gét, a Román Kommunista Párt megszervezte és győzelemre vit­te az antifasiszta és antiimpe­­rialista, társadalmi és nemzeti felszabadító forradalmat, a­­mely megnyitotta az utat a ro­mán nép előtt arra, hogy ke­zébe vegye tulajdon sorsa i­rá­­­nyítását, felszámolja a kizsák­mányolást és elnyomást, felé­pítse az új, szocialista társadal­mi rendet, és mind gazdagabb, hozzá méltó életet teremtsen magának. A MEGBONTHATATLAN EGYSÉG RAGYOGÓ KORSZAKÁBAN A szocialista Románia dolgo­zói, egész népünk ma, az 1918- as Nagy Egyesülés 69. évfordu­lóján, két héttel a párt országos konferenciája és egy hónappal a köztársaság 40. évfordulója előtt gazdag mérleget mutat­hat fel a XIII. pártkongresszus határozatainak, a jelenlegi öt- ■ éves terv előirányzatainak va­lóra váltása terén. Mai kima­gasló sikereinkben tulajdonkép­pen az egész népnek a párt és a párt főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs körüli szo­ros egysége ölt testet, az a messzehangzó történelmi üze­net, amely évtizedeken és nem­zedékeken át ért ide és él to­vább, 1918 nevezetes eseményé­re emlékeztetve, a mai és hol­napi generációkat. Ez a törté­nelmi üzenet ugyanakkor mege­rősíti bennünk az elhatározást, hogy miként eddig, ezután is minden erőnkkel dolgozzunk szocialista hazánk állandó erő­sítéséért, gyors ütemű és sokol­dalú fejlődéséért, a nép jólété­nek szüntelen növeléséért, Ro­mánia nemzeti függetlenségé­nek és szuverenitásának meg­szilárdításáért. Népünknek eb­ben a szilárd elhatározásában egyszersmind benne foglaltatik az az eltökéltség is, hogy meg­őrzi és ,.mindinkább megerősíti erkölcsi-politikai egységét a Román Kommunista Párt és an­nak főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs kö­rül, és minden erejével azon munkálkodik, hogy rangjához méltó helyet biztosítson Romá­niának a világ államai között. Az 1918-as Nagy Egyesülés év­fordulója ugyanakkor jó alka­lom annak ismételt megfogal­mazására, hogy népünk tovább­ra is fáradhatatlanul munkál­kodik pártunk és államunk ak­tív és építő külpolitikájának tö­retlen megvalósításán. Dr. Gheorghe I­­lór­iva egyetemi tanár, a Bukaresti Egyetem történelem-filozófia karának dékánja „EGY ÉLETERŐS NÉP MEGHATÓ ÉBREDÉSE“ A nagy történelmi tett a korabeli sajtó tükrében „Úgy néz ki, a Habsburg Császárság kimúlá­sának esztendejébe lépett. A csehek és a len­gyelek mozgolódásai után most az erdélyieken a sor. Olyan hírek érkeznek, hogy az erdélyi ro­mánok között nagy a forrongás. Az elnyomott nép gyűlölete megdönti a korhadt dualista mo­narchiát. Horea, Closca és ■ Crisan­­ harcos árnya ismét rávetül a tájra, lánca szelleme is előjött népünk sorsának 11. órájában és meg­mutatja az erdélyi népnek a szabadulás út­ját ...“ (A ROMANIA című lap 1918. január 22-i számából) „Mi, románok egyesülni akarunk, mert csak így biztosított számunkra, hogy civilizált nép­ként élhessünk, csak így válik lehetővé, hogy teljes energiánkat ne az ellenállási küzdelemre, hanem a gazdasági, társadalmi és kulturális haladásra fordítsuk. Az egyesülés, a független­ség a jövő sine qua non feltétele . . . Egy új román állam létrejöttével az emberi kultúra is egy új erővel, egy új ösztönző elemmel gazda­godik. Vannak még további társadalmi, politi­kai és etnikai indokaink is, melyeket így általá­nosíthatunk: egy szétforgácsolt nép nem tudja fejleszteni nemzeti sajátosságát az egész em­beriség javára.“ (Az ADEVARUL Cí­­ű lap 1918. novem­ber 10-i számából.) „Gyulafehérváron demokratikus határozatok születtek: nemzeti szabadság minden ember számára, egyenlő választási jogok, radikális földreform .. . (A VILÁG című lap 1918. december 9-i számából.) „Tudtuk, hogy eljön. Vártuk ezt az áldott órát, amikor megvalósul a nagy nemzeti aktus, törvényszerűen virrad, felkel a nap. Erdély megtért a szülőhaza karjaiba. Több mint száz­ezer ember, a hegyek bölcsőjében felnőtt szívós népet képviselve, hangját egyetlen akaratba ol­vasztotta . . . Tudtuk, hogy igy lesz. Egy nép, egy ország, egy állam vagyunk.“ (A DACIA című lap 1918. december 9-i számából.) „A tegnapi, politikától távol tartott darócru­­hás, de melegszívű jobbágyok mintegy varázs­jelre valamennyien felkeltek és elindultak az őseik által annyit álmodott szabadság útján." „Soha ilyen tömegben parasztot még nem lát­tam. A román őserő vonul fel. Külön mennek a sastycsoportok nemzeti viseletükben .. .“ (A KOLOZSVÁRI HÍRLAPBAN megje­lent tudósításokból.) „A Maros völgyében, Gyulafehérváron száz­ezer román gyűl össze, a románok lakta összes területek képviselői. Erdély szép városa, az ősi Belgrad egy szabadságeszményre virradt, élet­erős nép megható ébredésének lesz a tanúja... Az egyetemes történelem szélőszéke előtt a ro­mánok — tudatában még fájó szenvedéseiknek és elhatározva, hogy mindörökre­ megvédik nem­zeti jogaikat — megválnak Magyarországtól. Erdély holnaptól kezdve a román állam része lesz . . . Apulum történelmi földjén, Traianus városában, ahol a XIII. légió táborozott, ahol a szabadság hősei, Horea, Closca és Crisan életü­ket áldozták, a román nemzet kinyilatkoztatja szuverenitását. A nemzeti érvényesülés, az ösz­­szes román egyetlen hazába való egyesülésének álma holnap beteljesedik.“ (A SCHÄSSBURGER ZEITUNG 1918. no­vember 30-i számából.) ..... Mi is szívvel-lélekkel megyünk hozzád. Gyulafehérvár, hogy letépjük a szégyenletes rabláncokat, hogy kinyilvánítsuk egyetlen óha­junkat: m­i magunk rendelkezzünk sorsunk fö­lött, hogy szabadok és egyek legyünk.“ (A SFATUS című máramarosszigeti új­ságból.) „Gyulafehérváron új fejezet kezdődik a ro­mán nemzeti történelemben. E fejezet tartalmát pedig a jelenlevők és utódaink akarata adja ... Magunkra és utódainkra gondolunk, jogainkra és szabadságunkra. Kinyilatkoztatjuk elszánt akaratunkat úgy, ahogyan ez az akarat az év­századok folyamán súlyos viharok közepette megedződött... Nem fogunk azok bűneibe esni, akiknek az igájából most szabadulunk. Nekünk be kell bizonyítanunk, hogy harcunk nagylelkű eszményekből fakad.“ (A DRAPELUL című lugosi lap 1918. no­vember 24-i számából.)

Next