Romániai Magyar Szó, 1990. szeptember (2. évfolyam, 212-237. szám)
1990-09-28 / 235. szám
1990. szeptember 28. A szatmári SOLSTIfIUban olvastuk A SZEKURITÁTÉ MA IS AKTÍV Interjú Ion Mihai Pacepával, a külföldi román kémszolgálat volt vezetőjével*) Ion Mihai Pacepa altábornagy, a keleti tömb legmagasabb rangú menekültje, 1978- ban egy évtizedre megváltoztatta a külföld Romániához fűződő viszonyát. Tekintve, hogy ő volt Nicolae Ceausescu legfontosabb külföldi kémszolgálata, a Külső Hírszerző Főigazgatóság vezetője, menekülése után a nyugati kormányok mondhatni egyoldalúan elálltak a Ceusescuhoz intézett minden meghívástól. Dezertálása egyfelől elindította az emberi jogok nyilvánvaló romániai megsértését leleplező világkampányt, másfelől, mint híre ment, idegrohamba kergette Ceausescut, aki elrendelte Pacepa meggyilkolását. 1987-ben Pacepa Vörös horizontok címmel megjelentette beszámolóját a Ceausescu-diktatúra mechanizmusáról, azt a MNI: Mi a szerepe a Szekuritáténak a Ceausescu utáni mai Romániában? ION MIHAI PACEPA: A Szekuritáté 25 évig hatalmon tartotta Ceausescut. Ha nem oszlatják fel, a Szekuritáté új Ceausescut kreálhat. Amikor 1978 júliusában menekültem, a Szekuritáténak húszezer hivatásos tisztje és óriási besúgó hálózata volt. Képes volt megfigyelés alatt tartani egymillió telefont és beszerelt mikrofont, cenzúrázni a postát — teljes egészében a nemzetközit és zömében a belföldit —, birtokában volt a lakosság 60 százalékának kézírás mintája és gépírásos szövegekkel rendelkezett az országban létező összes írógépek — magángépek és a kormány ellenőrzése alatt állók — betűkaraktereivel. A Vörös horizontokban teljes valójában bemutattam a kommunizmusnak ezt a gyűlöletes eszközét, s elmeséltem, miként használta fel Ceausescu a romániai társadalmi, politikai és vallási élet ellenőrzésére. Az 1989 decemberi forradalom után harcot indítottam a Szekuritáté felszámolásáért. Véleményem szerint Románia demokratizálása és a Szekuritáté további fenntartása éles ellentétben áll egymással. 1990. január 23-án, az Amerika Hangja rádióállomásnak adott kétórás interjúban felkértem az új román kormányt, oszlassa fel a Szekuritátét, s lehallgató és cenzúra központjait alakítsa át a szabadság múzeumaivá. Az interjút a rákövetkező napokban többször is sugározták. Február 16-án a The Wall Street Journal európai kiadásában megjelent Románia nem lehet szabad, amíg a Szekuritáté tevékeny című cikkem. Mindkét akciómat Szekuritáté-ellenes utcai tüntetések követték Bukarestben. Február 20-án az új román kormány hivatalosan bejelentette, hogy elhatározta a Szekuritáté feloszlatását, 26-án pedig közölte, hogy leállítják egyes lehallgató elektronikus központok működését, és bemutatják azokat a román és a külföldi sajtónak. Mindez biztatóan hangzott. Ám amikor Bukarest tényeket és adatokat közölt, a dolgok egészen másként festettek. Mindössze 3575 Szekuritáté-tisztet távolítottak el, teljes létszámuk 20 százalékánál is kevesebbet. Mi lett a többivel? Semmit sem mondtak róluk, és nem szóltak semmit a besúgókról. Ugyanabban a sajtóközleményben bejelentették, hogy feloszlatták a katonai kémelhárítással foglalkozó IV. Igazgatóságot és a Ceausescu személyes biztonságával megbízott V. Igazgatóságot. Ezzel szemben egyetlen szót sem szóltak a belső kémelhárítással megbízott I. Igazgatóságról amely a politikai ellenzék, a vallásfelekezetek, a nemzeti kisebbségek és a diákság ellen lépett fel. Ugyancsak semmit a szabotázsellenesnek nevezett II. Igazgatóságról, amely voltaképpen tömegesen ellenőrizte az ipari és mezőgazdasági dolgozókat. És semmit a kémelhárító III. Igazgatóságról, amely a nyugati országok nagykövetségei és a turisták ellen kémkedett. Semmit a felügyeleti és vizsgálati VII. Igazgatóságról, amely utcák és lakóházak szerint beszervezett néhány százezer besúgót irányította, vagy a Postai Cenzúra Igazgatóságról. Ugyanígy nem tettek említést a híres Technikai Főigazgatóságról, amely országos szinten elektronikus megfigyelés alatt tartotta Be .)Az Interjú eredetileg a washingtoni News Wetwork Internationalban jelent meg. rendeltetést szánva a könyvnek, hogy elősegítse e mechanizmus összeomlását és az országban maradt lánya kiszabadítását. Romániába a Szabad Európa Rádió adásai révén jutott el a könyv tartalma, és a jelenlegi kormány szerint kétségbevonhatatlan szerepet játszott a Ceausescut megdöntő forradalom kirobbantásában. Ceausescu bukása óta Pacepa lánya szabad, ám Pacepának magának továbbra is rejtőzködnie kell, mint ahogy rejtekhelyen él, amióta az Egyesült Államokba érkezett. Egy bizalmas interjú során a News NetWork International munkatársa elbeszélgetett Pacepával a Szekuritáté jelenlegi szerepéről és arról, hogy tevékenysége milyen kihatással van a vallásszabadságra Romániában. mánia lakosságát. Hol vannak az el nem bocsátott Szekuritáté-tisztek ? Mi történt a fel nem oszlatott Szekuritáté-igazgatóságokkal? Az új román kormány hallgatásba burkolódzik. — Mi volt a Szekuritáté szerepe a romániai vallásos emberek elnyomásában? — Ceausescu Kultuszügyi Főigazagatósága hivatalosan része volt a román kormánynak. Ám titokban a Szekuritáté ügynökségeként működött, mint az I. Igazgatóság titkos komponense, melyet polgári tisztviselőknek álcázott Szekuritáté-besúgók és Szekuritáté-tisztek vezettek. Gondolom, sokat mond az a tény, hogy Emil Bobu, aki éveken át irányította a Kultuszügyi Főigazgatóságot, később belügyminiszter és Szekuritáté-főnök lett. Másfelől az I. Igazgatóságnak sikerült nagyszámú prelátust toboroznia, zömükben a román ortodox egyház kötelékéből, sőt azt is elérte, hogy pappá szentelt Szekuritáté tisztjei voltak. Az Igazgatóság elektronikus lehallgató berendezéseket tartott fenn minden templomban, kolostorban, egyéb vallási hajlékban és a hozzájuk tartozó épületekben. A Ceausescu által veszélyesnek ítélt hívőket titokban nagy számban tartóztatták le, elmegyógyászati intézetekbe zárták vagy elhallgattatták (megölték) őket. — A Kultuszfigy Főigazgatóságot ma Vallásügyi Minisztériumnak nevezik, ön szerint a minisztérium ügyeit még mindig a szintén nevet változtatott Szekuritáté, most Román Hírszerző Szolgálat — SRI — vezeti? — Én csak találgathatok. Romániában jelenleg nagyobb a vallásszabadság, mint Ceausescu alatt, de félek, hogy a jövőben a helyzet megváltozhat. A közelmúlt eseményei megmutatták, hogy Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon az egyház végzetes hatással volt a kommunizmusra is megítélésem szerint bizonyos jelek arra vallanak, hogy az új román kormány megpróbál védekezni egy ilyen veszéllyel szemben. A romániai ellenzéki sajtóból megtudtam, hogy a volt Kultuszügyi Főigazgatóságon tisztviselői álarc mögött foglalkoztatott Szekuritátétisztek többsége jelenleg a Vallásügyi Minisztériumban dolgozik. A Román Ortodox Egyház pátriárkáját, akit a forradalom után, Ceausescuval való köztudomású együttműködése miatt leváltottak, visszahelyezték tisztségébe. És ismétlem: Romániában senki nem mondta, hogy a Szekurdtáté I. Igazgatóságát felszámolták volna. De mind a kormány, mind egyes nyugati lapok kiemelték, hogy a vallásügyi miniszter, Nicolae Stoicescu, Ceausescu idején politikai fogoly volt. Nem ismerem Stoicescu urat. De nemrég elbeszélgettem Romániából jött látogatókkal, akik kapcsolatba kerültek az új minisztériummal. Az a véleményük, hogy a név- és főnökváltozáson kívül nemigen tapasztalhatók annak jelei, hogy a minisztériumkülönbözne a régi intézménytől, amely Ceausescu idején működött És mert szóba jött: nemrég megtudtam, hogy menekülésem után, Ceausescu idején Románia mostani washingtoni nagykövetét, Virgil Constantinscut nevezték ki a Kultuszügyi Főigazgatóság vezetőjének. 1989 végén titokzatos körülmények között meghalt a kolozsvári Protestáns Teológia egyik hallgatója, név szerint Lukács István. A Keston Kollégium szerint Lukács október 23-án tűnt el, amikor egyik barátját ment meglátogatni. Egy hónappal később családja csomagot kapott a diák személyazonossági igazolványával és néhány személyes használati tárgyával. Kevéssel ez után a Milícia közölte a családdal, hogy a fiatalember holttestét a vasúti síneken találták meg, miután öngyilkos lett, vonat elé vetette magát. De a Lukács-család hevesen cáfolja, hogy a fiatalembernek öngyilkossági szándékai lettek volna. Barátai úgy vélik, hogy halála tulajdonképpen a Szekuritáté műve. Ön mit gondol? — Nincs honnan teljes bizonyossággal tudjam, de a Szekuritátét gyanúsítanám. — Egy ilyen műveletben kinek kellett döntenie a teológus hallgató megöletéséről? — Az I. Igazgatóság javaslata alapján a Szekuritáté főnökének. — Vörös horizontok című könyvében ön említést tesz egy Szekuritáté-tisztről, aki Románia washingtoni nagykövetségén dolgozott, és ellenőrzése alatt tartott egy titkosügynököt; utóbbi tiszteletbeli vezetője volt egy olyan keresztény szervezetnek, amely az Egyesült Államokban és Kanadában működött. Fenntartja-e állítását? Ki volt a tiszt? — Állításomat, amely százszázalékosan helytálló, fenntartom. A nevét nem mondhatom meg, de azok, akik mindent tudnak róla, ezzel a tevékenységével is tisztában vannak. — Meg tudná-e magyarázni a tüntetések Ion Iliescu elnök által elrendelt elfojtását? — 1978 áprilisában, az Egyesült Államokban tett utolsó látogatása alkalmával Ceausescut óriási kommunistaellenes tüntetések fogadták; román és magyar emigránsok szervezték a tüntetéseket New Yorkban, a Waldorf Astoria Szálló körül, ahol Ceausescu két napig lakott. Ceausescu azonnal elrendelte, hogy a tüntetések szervezőit bélyegezzék fasisztáknak és bérgyilkosokkal ölessék meg őket. És lám, Iliescu elnök is fasiszta lázadóknak nevezte a bukaresti tüntetőket, akik azt követelték, hogy a volt kommunisták tíz évig ne tölthessenek be közéleti tisztséget. Ceausescu meg volt győződve róla, hogy elnöki funkciója a gyilkos jogával is felruházza. Úgy tűnik, Iliescu elnök szemében a meghamisított választási eredmények az erőszakra való felhatalmazást is jelentik. Még valamit. A kormány, hogy biztos legyen, hogy a lakosság a Nemzeti Megmentési Frontra fog szavazni, egyes állami tulajdonú iparágakban megemelte a fizetéseket. Nem furcsa, hogy a választások előtt megkétszerezték a bányászok fizetését, azokét a bányászokét, akiket aztán a tüntetők megbüntetésére használtak? — Ön úgy véli, hogy élete még mindig veszélyben van? — 1978-ban Ceausescu halálra ítélt, és Szekuritátéja, mindössze két hónappal az 1989-es forradalom előtt, kétmillió dollárt ajánlott fel a tartózkodási helyemre vonatkozó minden információért. Nos, amennyire tudom, az ítélet érvényben maradt. Két nappal Ceausescu kivégzése után az új román kormány nyilvánosan beismerte, hogy könyvem, a Vörös horizontok fontos szerepet játszott a diktátor megdöntésében. Ennek ellenére nemrég eljutottak hozzám az első konkrét jelei annak, hogy a román kormány ismét megindította a hajszát fejem vételéért. Amit a Vörös horizontokban mondtam, nemcsak Ceausescura vonatkozik, hanem a kommunizmusra, Romániában pedig hatalmon maradtak a kommunisták. TED OKADA A kőbányánál érte őket a legnagyobb meglepetés: se ló, se szekér, se Bálán. Fülelni kezdtek, messziről, az erdőn át, az út lejtője felől szekérzörgést hallottak. Mi történhetett? Valaki ott hajt lefelé! — Alighanem cserben hagyott minket Bálán, megszökött a szekérrel — vélte Sándor. — Alighanem fűbe lefektetett babátok kapta el Bálint és most viszi a csendőrségre —tartotta valószínűbbnek Áron. — Akkor gyerünk, erdőn, árkon-bokron át, valamelyik kanyarban eléjük kerülhetünk! Fáknak ütközve, árkokba huppanva törtettek lefelé, keresztezve az útkanyarokat, míg a hideg vizű Kővályúig értek. Itt a kanyarban az út két oldalán álltak lesben s mikor a lovak kissé megcsendesedtek, kiugrottak és kétféléből elkapták a lovak zabláit. A szekérkasban egy nagy, kemény férfi ült, s amint a lovak megtorpantak, felbőszülve maga elé rántott valamit, amin eddig ült. A csillagok fényénél is kivehették, hogy az a valami Bálán, hátracsavart kézzel, és pisztoly csöve szegeződik a nyakszirtjének. — Halott a fiú, ha egyet is mozdultok! — dörögte az óriás. Bálán mukkanni sem tudott, mert a szája be volt tömve. De veszedelmes helyzetbe kerültek maguk is: csapdába estek, s Balant sem tudják kiszabadítani. Az óriás élt a lehetőséggel: — Pisztolyokat eldobni, de hamar! Szót fogadtak és nem is mozdultak. Az óriás leugrott a szekérről és összeszedte a fegyvereket, majd hetvenkedni kezdett: — Mit gondoltok ti! Gáspár Jovákimmal olyan könnyen el lehet bánni!? Azért dolgozom itt vagy tíz éve, hogy három kamasz kibabráljon velem? Egyébként figyeltelek ám titeket már az este, amikor ideérkeztetek... Elismerem, hogy elég jól dolgoztatok. Csakhogy a Bucsin az enyém! Értitek? Az enyém! Tanuljátok meg, hogy a Bucsin a Gáspár Jovákinnél — Akkor hát mit is vétettünk neked — kockáztatta meg Sándor a kérdést —, mit akarsz velünk? — Nem most mondtam — üvöltött az óriás —, hogy a Bucsin az enyém!? S hogy mit akarok?... Mindenekelőtt a pénzt s az ékszereket, amit az én területemen szereztetek, s azután döntsetek magatok: egy-egy golyó, vagy szó nélkül elpucoltok innen. Ezt SZÉKELY ISTVÁN a fiút be akartam vinni a csendőrségre, ezért nekem sok bűnömet elnézték volna, de mivel ti is a kezembe kerültetek, adjátok hamar, amit kértem s pucoljatok! — Hm, hm,... egészen nagylelkű vagy, mondhatom — mosolygott Áron —, csak előbb egyet kérdek tőled: vacsoráztál-e ma este? Sándor azonnal megértette, hogy mire megy a játék. — Ha vacsoráztam, ha nem, azzal neked semmi közöd — és dühösen nézett Áronra. — No, mert azért kérdem — folytatta Áron —, hogy itt előkészítettem egy szép pulykatojást s megkóstolhatod! — Maga elé tartotta a kézigránátot és bátran lépett a hetvenkedő Jovákim felé. Ez ijedtében ellátotta a száját és minden kihullt a kezeiből. — No, hát vacsoráztál, vagy sem? — Va-va-vacsoráztam — dadogta a rabló és hátrálni kezdett Sándor a lábát mögéje vetette s az hanyatt esett. Alig ért földet, máris a gyomrában volt Áron csizmájának orra, s aztán felváltva egymás felé hengergették-rúgták Sándorral. — Nesze, az anyád nagy dög Úristenit! Hát te akarsz velünk kibabrálni?! No, kell-e pénz? Kell-e Bucsin? Itt döglesz meg a Bucsinon, hogy legyen a tiéd örökre! Közben Bálán is lekecmergett a szekérről, kipiszkálta szájából a tömést és beállt labdázni Áron helyett. — Egy nő, te nagy marha, hát akartad adni Bálánt a csendőrnek? Mi? Hogy a csendőr megbzocsássa bűnödet! He?... Nesze bocsánat — és egyre könyörtelenebből rúgdosta. — No, jól van, elég legyen immár — állt közbül Áron, látva, hogy barátai kíméletlenül verik, rúgják a rablót. — Ne verjétek ki belőle egészen a lelket! — Azt hiszed — mondta Bálán dühtől tajtékozva —, könyörült volna rajtam ez a gazember, ha ti nem kerültök elénk?! — Tudjátok, amint ott állok az ablaknál s nézlek titeket, hát csak supp! — egyet a fejemre. Csak a szekéren ébredtem fel arra, hogy ez a nagy marha szorítja a nyakamat s döcög a szekér felé. Még kérdezni se tudtam a nagy bolondot, hogy mi lett veletek. — Elég, no, gondoltuk, hogyan történt az egész dolog. Most aztán mit tegyünk vele? — kérdezte Sándor. — Mit tudom én? — vonogatta Áron a vállát. — Annyi biztos, hogy akasztást érdemelne, de ki tudja, mi is mire jutunk... — Mindegy, hogy mi hova jutunk — pattant fel Sándor —, de amíg nincs meg a baj, ne búsuljunk ezen. Szerintem jobb váratlanul, egyből meghalni, mint hosszan azon búslakodni, hogy mit hoz a sors, mi lesz velünk odaát, a nagy ismeretlenben. Ezt a vaddisznót itt mi szépen felfeszítjük — és a vályún kívül álló nagy fakereszt felé mutatott. — Ti lássátok — mondta Áron, mint Pilátus. Felállt egy nagy kőre az út kanyarulatánál és szótlanul végignézte, mi történik. Emezek felemelték a nagy dögöt a földről, a keresztfához vonszolták, ott kihúzták nadrágszíját, bakancsfűzőjét, kalapzsinórját, felcibálták a nagy avult keresztfára és kezeitlábait rákötözték. Egyikük sem tudta, hogy Jovákim ott bűnhődik, ahol gálábul meggyilkolt két testvért több évvel ezelőtt, amint hazafelé tartottak szekérrel egy viharos éjszakán a Küküllő mentéről, kenyérgabonával. A rabló csak vonaglott a kereszten, feje lecsüngött ,karjai megfeszültek. Éljen, ha élhet, vagy haljon meg, ha halnia kell. A pisztolyát a zsebében hagyták, hadd láthassa másnap a világ, hogy Gáspár Jovákim sem mindenható, nálánál még vitézebb gyerekeket is hord hátán a föld. Ezt már értem, fiúk — szólt Áron társaihoz —, valóban méltó halált szántatok ennek a gazembernek, bár nem nagyon érdemli meg, hogy úgy szenvedjen, mint a mi Urunk, a kereszten. Szedték magukat, felugráltak a szekérre és hájés ide!gyí, Szellő! — elhajtottak a Szentmiklós felé vezető úton. (Folytatjuk) nAmm 4 m4e ami • belföldi hírek • közlemények • riportok • Romániai Magyar Szó •s E havi összefoglalómban a legeslegfiatalabb állampolgárokat köszöntöm. Azokat, akik születnek — azokban a lázas december végi napokban a hajnalig tartó televíziósugárzás, a kint felhangzó puskaropogások ellenére — volt idegük olyan odaadóan és elmélyülten foglalkozniuk egymással, hogy megtermékenyítették ezt a Szűz és Mérleg jegyében most napvilágot látó nemzedéket. Hozsanna a szerelem gyönyöreinek! Történelmi fordulatok voltak már és lesznek, ám a fajfenntartás ösztöne mindennél erősebb. Üdvözlöm tehát azokat, akik — noha a hírhedt Dekrétum védőszárnyai alól kikerültek — mégis megszülettek, mert a család már nem kényszerből, hanem őszinte szeretetből akarja őket. Akarták őket szüleik, mivel azt remélték, hogy a diktatúra megdöntése után jobb lesz nekik. Több értelmet nyer az élet. Apró pályás barátaim! Jó, hogy még nem tudtok szétnézni a világban és értelemmel látni — azt, amiben éppenséggel nincs értelem — a körülöttetek zajló eseményeket! Nálunk, ebben a méhen kívüli védtelenségben a radikális átalakulás és a bizonyosság megszületéséhez nem volt elég a kilenc havi magzathordozás. A fordulat, a felemelkedés, ami — legalábbis politikai síkon — néhány hónap alatt végbemehetett volna, kínos vajúdásba kezdett. Súlyos komplikációk léptek fel a társadalomban. A gyermekágyi láz tünetei jelentkeztek az összes ismert és ismeretlen vírusokkal. És egyelőre nincs szakorvos, aki császármetszéssel világra tudná segíteni a mi tájainkon is az európai demokráciát. Esetleg, majd, mire ti felnőttök, vagy fiaitok, lányaitok felnőnek... Mert év s mincsim nmmm századok óta úgy volt ebben a medencében, hogy esélyeinket, reményeinket mindig eltoltuk. És nemcsak időben, hanem a szó másik értelmében is. Ti szeparatisták! Hát illik-e az, hogy még egyetlen politikai párthoz sem csatlakoztatok? Hogy telketek még mentes a nacionalizmustól, a sovinizmustól és az erkölcs többi himlőkiütésétől? Csak szoptok, egész nap szoptok, aztán telerakjátok pelenkáitokat azzal, amivel mi ezt a kort megnevezzük! De nehogy azt higgyétek, hogy a ti születésetekkel kimerült a hónap eseménynaptára! Nemrégiben tetemrehívás is volt. Lezajlottak a bécsi döntés 50. évfordulójához kapcsolódó emlékszertartások. Köszönöm érdeklődéseteket, túléltük őket, csak néhány szoborral és márványtáblával lettünk ismét szegényebbek. Őszintén mondom nektek, mivel a diktatúra korában annyi diadalünnep létezett, az ember lelke szinte már szomjazott az ilyen gyászünnepségre. Megkaptuk, és remélem, most már minden évben megtartjuk, hisz az egészséges társadalom igényli a katarzist. Ha már üresek a boltok, legalább a hiú erkölcs fene nagy kendője legyen teli! Jaj, majd elfelejtem mondani nektek, hogy megkezdődött a tanítás, amiben hat év múlva, ha Isten megsegít, nektek is részetek lesz. Miért ne, az iskolák struktúrája alig változott, s azt mondják az öregek, ami régi, abban bízni lehet. Nem, nem, a robbanások nem az oktatásban, hanem gyárakban történtek! De min jár az eszetek? Miért érdekelnek benneteket a szukák? Vagy úgy, a SZUKÁK! Ez a szó itt mifelénk terjedt el, és állítólag azt jelenti, hogy Szeptemberben Újra Kezdjük Átalakítási Kísérleteinket. Hallom, Temesváron, Konstancán már történik valami ebben az irányban. Ja, kedveskéim, aki nem koraszülött köztetek, az a Mérleg jegyében jött világra, amiről csillagjóslás nélkül tudni kell, hogy két serpenyője van és billeg... JUHÁSZ ZOLTÁN NEM LEHET DEMOKRATIKUSAN ALKALMAZNI SEM... Mint tudjuk, az elmúlt hónapban Székelyudvarhelyen gyűltek össze a MISZSZ tagszervezetei országos tanácskozásra. Ezt újabb országos megbeszéléssorozat követte, augusztus 24—26 között, ezúttal Szatmáron. Az üléseken fölmerülő problémákkal kapcsolatos kérdéseinkre válaszol VARGA ATTILA, a MADISZ parlamenti képviselője. — Nem először merül föl MISZSZ-tanácskozásokon egy politikai párt kiválásának szükségessége a szervezetből. Mi erről a véleményed? — Valóban nem először merül föl, s mondhatnám, hogy még mindig embrionális állapotban van, noha reális az igény egy pártszerűen működő szellemi mozgalomra, ami körülhatárolt ideológiai programmal bír és következetes politikai stratégiát követ. Mind az RMDSZ, mind a MISZSZ lényegében széles tömegeket átfogó érdekvédelmi szervezet, s mint ilyen, irányvonalas politikus kellene hogy legyen, ám a nemzetiségi érdekvédelem a jelen körülmények között már eleve politikus magatartást követel. E kettősséget lenne hivatott megszüntetni a születendő politikai vonulat, amely az erdélyi magyarság politikai életének teljes spektrumát átfogná. A már meglévő magyar pártok, mint a Kisgazdapárt vagy a Kereszténydemokraták nincs hogy magukra vállaljanak ily átfogó szempontokat, erre csak egy liberális színezetű, erős elvi alapokon nyugvó párt lehet képes. Meg kell vallanom, túl szilárd elvi alapjai nincsenek sem az RMDSZ-nek, sem a MISZSZ- nek, s ennek oka talán épp a politikus— apolitikus kettősség. . . Kapcsolatba hozható-e ez az elvi labilitás azzal a félreállítással, amit a prefektusi hivatalok kinevezése alkalmával szenvedett el a romániai magyarság az ország több megyéjében, köztük Szatmáron? — Csak részben. Belső elvi ellentétek érdekvédelmi állásfoglalásban nem kapnak teret, a parlamentben az RMDSZ-szenátorok és -képviselők mindig egységes álláspontot képviselnek, inkább hatékonyságukkal van baj. Miután megszületett az antidemokratikus döntés arról, hogy a kormány nevezze ki a prefektúrát, a szakaszonkénti kidolgozásban tovább folyt a küzdelem egy valamelyest demokratikusabb színezetért, így javasoltuk, hogy vegyék figyelembe a megyei politikai erőviszonyokat, és a lakosság etnikai összetételét, de mindkét javaslatot a parlamenti többség elutasította. — Ezzel kapcsolatban, elsősorban a jövő felé tekintve milyen következtetésekre jutott a szatmári MISZSZ-tanácskozás? — Megfogalmaztunk egy állásfoglalást, amit szeretnénk a román ifjúsági szervezetekkel közösen aláírni. Ennek lényege, hogy maga a politikai döntés, amit a kormány hozott az átmeneti időszakra, antidemokratikus, autokrata, tehát nem lehet demokratikusan alkalmazni sem. Nem lehet vita tárgya például, hogy Szatmáron 3,4, vagy 5 képviselőre jogosult a magyarság a prefektusi hivatalban, amikor az erőviszonyok a májusi választásokon kikristályosodtak. A helyi Front kijelentette, hogy nem kíván egyetlen magyarral sem együtt dolgozni. Ilyen körülmények között lenne-e eredménye ha a látszat kedvéért ott ülne egy vagy két képviselőnk? Jelenléte csak a hatalom önigazolását szolgálná. — Mégis, nagyon nehéz időszakot él a magyarság. Nem gondolod, hogy jövőbe vetett bizalma még jobban megrendül, ha a helyhatósági szervekben alig van jelen? — Átmeneti időszakról van szó, ami valóban nagyon nehéz lesz, de egyben megszilárdul ellenzéki státusunk, álláspontjaink szilárdabbakká válnak. A MISZSZ állásfoglalásában felkérte a kormányt, hogy a továbbiakban tartózkodjon a hasonló antidemokratikus intézkedésektől amelyek teljességgel visszafordíthatják az amúgy is lassan beinduló demokratizálódási folyamatot, visszavetik Romániában az általános helyzet konszolidálódását, s aláássák az ország nemzetközi presztízsét. Kérdezett: GÁL ÉVA EMESE NEM TESZNEK LE KilVETEEÍSiilíl (Folytatás az 1. oldalról) — Ha megengedné,püspök úr, én ezt kiegészíteném: a Farkas utcai kollégiumnak az Erdélyi Református Egyházkerület a jogszerinti tulajdonosa, erről nem mondhatnak le! — Egyházkerületünk volt tulajdonáról van szó, amit államosítottak és átírtak az állam nevére. Mindazonáltal a református középiskola beindulásával egyidőben nem teszünk le a januárban több egyházzal együtt megfogalmazott követelésünkről, hogy visszakapjuk államosított iskoláinkat— Tóth József szenátor úr helyszínelő megállapítása szerint is, a régi kollégium épületében, amit a Sincai líceum bentlakásnak, a Viitorul sportiskola pedig főként testedzés céljaira használ, s ez utóbbi akár ki is vonulhatna onnan, még így is sok üres, kihasználatlan, bár nagyon lerombolt terem, helyiség van. Nem kellett volna már a jóváhagyás kézhezvételekor, a tanévzárás idején keményebb eszközökhöz nyúlni, hogy érvényt szerezzenek a minisztériumi döntésnek? — A helyi szervekkel való tárgyalás folyamán ezt közöltem velük, hogy amenyiben nem biztosítanak helyet az iskolának, ezt vallási diszkriminációnak fogjuk tekinteni, és közbenjárásra fogjuk felkérni a Genfben székelő Református Világszövetséget és az Egyházak Világtanácsát, amelynek vezetőivel augusztusban Genfben tárgyaltam, és akkor leghatározottabban megígérték, hogy amennyiben ennél az iskolaügynél akadályok lépnek fel, akkor nemzetközi síkon felemelik szavukat. — Önök mégsem folyamodtak hozzájuk. Miért nem? — Mivel ideiglenes megoldás született, ezzel még várunk. Részükről továbbra is élénk érdeklődés kíséri az iskola ügyét, mi több, a külföldi testvérek folyamatosan küldenek nekünk iskolai felszerelést, és ha további akadályok merülnek fel, akkor abban ígéretük szerint közben fognak jár— Lesz-e tehát tanévnyitás a kitűzött napon? — A leghatározottabban mondom: lesz! Október elsején, délelőtt 10 órakor a Farkas utcai templomban istentisztelettel kezdődik a tanév, majd utána a tanítás. Éppen ezért kérjük azokat, akiknek a felvételi vizsgája sikerült, hogy a hét folyamán, szeptember 28-ig, iratkozzanak be a Protestáns Teológiai Intézet Győzelem téri székházában. — De a bentlakás helyzete még tisztázatlan. Mi a teendő? — Akkor az élő gyülekezet bentlakásait vesszük igénybe, vagyis ideiglenesen kolozsvári hívőinknél fogjuk elhelyezni a vidéki tanulókat. Megható volt az a hozzáállás, amivel ifjak, családok eddig is segítettek az arra rászorulókon, és a jó ügy érdekében, Isten nevében, hisszük, ezután sem fogunk csalatkozni. A CSILLAGOS (Folytatás az 1. oldalról) profanizálásával foglalatoskodó szerzővel nem lehet vitába szállni. Ország—világ láttára az ottani eseményeket, a világsajtóban félelmetes hatású fotóriportok jelentek meg a dorongos bányászok és segítőik ténykedéséről, és akkor jön egy nagyváradi „szemtanú”, aki elkezdi magyarázni a saját változatát! Ami pedig a Gazeta de Vest szerzőgárdájának „bizonyítványát" illeti, hát le a kalappali!), a személyeskedő fércmű kategóriájában akár díjat is nyerhetne ez az írás. Viszont ha egy szakavatott lapkiadó egy ilyen írást talál az asztalán, elegáns mozdulattal a papírkosár felé lendíti... Ám ezzel még nincs vége a „mulatságnak". A hatodik oldal első hasábján a Nagyváradon megjelenő Ardealul című lap került a boncasztalra. Közvetlenül utána a sajtószemle következik, és természetesen, egy Adrian Paunescuval készült interjú néhány részlete. Csak sajnálni tudjuk, hogy az „ollózás" végére már nem biggyesztették oda a meghívót is, a sokat nélkülözött költő újabb Bihar megyei szereplését megelőlegezendő! Csakhogy az igazi nagy „slágert" stílszerűen az utolsó oldalon olvashatjuk, mégpedig a Vatra Romaneasca kulturális szervezet szeptember 8-án (és nem 9-én, ahogyan Stelian Vasilescu úr tudja!) megtartott nagyváradi találkozójának kapcsán. Eme összeállítás a dölyfös melldöngetéstől (Radu Ceontea úr mondja: „Nem én voltam erős, hanem Domokos Géza volt gyenge"), a történelem felületes ismeretén át, egészen az uszításig (Tőkés Lászlót ki kell utasítani az országból!), a nagyvára- TÍZES MÖGÖTT i Területi Televízió létjogosultságának megkérdőjelezéséig, a Bihari Napló Kiadóhivatal kikezdéséig, és főként a felfokozott magyarellenes érzelmek nyílt fitogtatásáig, sok mindenről árulkodik. És ily módon az első oldalon meghirdetett nyíltság, a nemzetiségi és a politikai tolerancia karikatúrájává válik!) Viszont a kérdés változatlan: kinek használ mindez? Kinek használ az manapság, ha Bihar megyében egymás ellen hergelik az ott békésen élő nemzetiségeket? És egyáltalán: miért kell most szánt szándékkal megrontani a közhangulatot? Bátorkodunk azt hinni, hogy a Bihar megyei Prefektúra HIVATALOS LAPJA Ilyesmit nem kellene hogy felvállaljon. Hiszen ezt az áldásos szerepet már felvállalta egykét túlbuzgó bihari kiadvány... Vajon,a köztiszteletben álló megyei főprefektus, Petra Ungur úr, hogyan vélekedik a meghirdetett programtól való meredek „elhajlásról", és mit érzett, amikor végigolvasta a fent említett oldalak anyagait!? Kétségtelen, hogy e kérdésekben is világosan kellene látni. Annál is inkább illene tiszta vizet tölteni a pohárba, minthogy a marosvásárhelyi és a bukaresti véres események mindenkit el kellene hogy gondolkoztassanak. Vagy mégsem...? Talán egyesek azt akarják, hogy tovább folytatódjon, Bihar megyében is az esztelen politikai boszorkányüldözés?! Már előre beleborzong az ember, ha belegondol, hogy még mi következhet ezek után. Esetleg vannak olyan emberek (vagy csoportok), akik azt akarják, hogy Nagyvárad legyen a második Marosvásárhely?? A Hét 39. számából Annak a hétköznapi csodának, amelynek ezekben a napokban Sepsiszentgyörgyön és Zágonban részesei lehettünk, a szilárd alapja mindezeken túl a nagy fejedelem szerény kamarásának írástudói étosza, az az étosz, amely nem tételesen fogalmazódott meg, hanem a természeti jelenségek magától értetődőségével sugárzik (Mikes Kelemen) minden sorából. (Gálfalvi Zsolt) • Bármilyen élettér, bármilyen okból történő feladása demográfiai űrt hoz létre. (László József) • Aki elmegy, ne feledje, hogy akik itt maradnak, egy emberrel védtelenebbek. (Szász János) • A Kötődések és a Család is velem marad végleg, habár sokan akarták megvásárolni. Minden olyan képemhez ragaszkodom, amelyikhez különösen erős élmények fűznek, mint az a szárhegyi látomás a templom előtt vagy a család emlékei. (Balla József) • Nem szeretném, ha a főiskoláról olyan növendékek kerülnének ki, akik meg tudnak ugyan rendezni egy előadást, de egy jelenetet soha. (Tompa Gábor) • Ha az állam szuverenitását és sérthetetlenségét emlegetik, értem, miről van szó. Nem értem azonban, ha mindezt a nemzet fogalmához csapják. Az egyén szabadsága és függetlensége számomra világos. Mit jelent azonban, ha ugyanezt a nemzetre vonatkoztatják? (Miroslav Kusy) • A pedagógia feladata az, hogy’ ne a középszert, hanem a kiválóságot célozza meg, pozitívan a teljesítményt, s ez végcélként az emberi boldogságot is magával hozhatja. (Polgár László).