Romániai Magyar Szó, 1992. március (4. évfolyam, 667-693. szám)
1992-03-07 / 673-674. szám
LÁSZLÓFFY CSABA ŐSZI KÜSZKÖDÉS KIÁLTÁS Gyanútlan hírnök a vers — lenyakazva kegyetlen népség ünnepén csak riogatott pernye, régi ruhák redőiből előbújó molyoki könyvek kártevői is! s mint álmomban hallott kiáltás: „a hatalom hátrahagyott nyomasztó hamujából úgysem rekonstruálható világod!“ A MENTHETŐ Nem esem foglyul még ha igaz is a jövendölés hogy a város kéklő reggeleire és a kutak vizére könyveinkre szerelmeinkre kocsonyás massza telepszik az emlékeinket őrző kövekre is van aki hanyatt-homlok menekül legféltettebb kincseivel gyöngyház- s borostyántörmelék a rohanó talpak alatt én sem adom meg magam nem leszek a romlás áldozata jól tudom mi az amit meg lehet menteni még ha a feszes hús csak mint legenda marad is kiszolgáltatva a földnek társtalanul 1991. XII. 1. Báró Bánffi Farkas Úr az eklézsia számára 12 szép kolozsvári Graduált, gróf Bethlen Gergely pedig egy kis harangot adományozott a következő felirattal: Földi Bálint, Jósika Mária 1689. A gróf Bethlen Gergelyné által adományozott aranyos ezüst fedeles poháron a következő felírást olvashatjuk: Gróf Bethlen Gergely és Gróf Kendeffi Rákhel tsináltatták Isten Dicsőségére 1772. Közadakozásból 1787. április 7-re, húsvét napjára ,feltették a toronyba az új 8 mázsás harangot, amelynek a felirata a következő: Pia Liberalitas Sacro Usui Ecclesie Helvet. Confes, Cibiniensi Dicat MDCCLXXXVII. Az adományozók sorát még sokáig lehetne folytatni. Mindez azt bizonyítja, hogy a szebeni református hívek nagyon a szívükön viselték egyházközségük létét. 1838-ban és 1880-ban erőteljes földrengés rongálta meg a templomot. Bizonyára akkor sérült meg a két harang is, amelyek helyébe 1896-ban egy 315 és egy 180 kilogrammos harangot vásárolt az egyházközség. 1897-ben Gál Ferenc végrendeletében 1000 forintot hagyományozott egy toronyóra beszerzésére. 1900-ban fel is szerelték. Napjainkban az óra nem működik és az egyházközségnek talán nincs is anyagi alapja a megjavíttatására. Szégyenteljes tény, hogy sokan életükben csak háromszor látogatják meg a templomot: esküvő, keresztelő és temetés alkalmával. De gyermekeik vallásos neveléséről se gondoskodnak. Ideje lenne levetkőzni ezt a beléjük sulykolt nemtörődömséget! A történelmi és politikai eseményekkel párhuzamosan hullámzik az egyházközség élete is. 1893-ban egyházi énekkar alakul, amely 1940-ig működött. 1907-ben megalakul a Protestáns Nőegylet is. Ezek a csoportosulások jelentősen hozzájárultak az egyházközség életének az élénkítéséhez. Idővel létrejön a Legényegylet is, majd a Férfiszövetség, Leány bibliakör, vasárnapi iskola, zenekar, és végül a Református Cserkészcsapat. Ez utóbbinak egy Jakóts nevezetű volt osztrák—magyar őrnagy volt a parancsnoka. Kitűnően tudott bánni az ifjúsággal, nagyszerű szervező tehetség és nagyműveltségű ember volt. Nem tartozik e tárgy körébe, de meg kell említeni, hogy szinte Világhíres bélyeg- és műtárgygyűjteménye miatt az ötvenes években meggyilkolták feleségével együtt. A tettes azonban nem tudott elvinni semmit, mert nagyértékű gyűjteménye a Nemzeti Bankban volt letétbe helyezve megőrzés végett. Az 1944-es augusztusi események utáni időszak azonban lassan, de szisztematikusan sorvasztani kezdte a magyar társadalmi életet. Ennek hatását, egy kezdeti pozitív irányzatú fellendülés után, csak az ötvenes évek közepén kezdtük érezni. Az 1948-as tanügyi reform után olyan, generáció nevelkedett fel,, amelyik napjainkban a középosztályt képezi. Ennek a nemzedéknek az egyházi élettel szemben tanúsított közömbös magatartása más téren is érezteti hatását. Ez mind egy ferde nevelési irány eredményének tudható be-Erősen megcsappant a hívek száma annak ellenére ,hogy a városban szép számmal vannak reformátusok. Csak komoly, kitartó munkával lehet őket visszahódítani a gyülekezetbe. Az egyházközség tulajdonképpeni megalapítója Bánffi Farkas és Málnás László. Bánffi Farkas nem csak elméleti téren nyújtott értékes támogatást, hanem végrendeletében 3000 forintos alapítványt is tett, azonkívül két darab kaszálót és két darab szántót hagyott a pap hasznára. Málnász László, miután Bethlen Katánál paposkodott, 1760-ban Szebenbe jött. Kitűnő szervező tehetség és lelkes támogatója az egyháznak. 1788-ban 385 forintos alapíványt tett az egyház javára. Szeben első rendes lelkipásztora Benkő Ferenc volt. 1790. július 1-ig, vezette az egyházközség ügyeit, amikor is enyedi profeszszorságra hívták meg. Mint érdekességet meg kell említenünk, hogy Monaki János Sztán Máriával kötött esküvőjét románul végezte. Hosszadalmas lenne itt minden lelkipásztor működését felsorolni. Tény az, hogy a templom javítására, az egyház támogatására sok adomány gyűlt az évek folyamán és ezt ésszerűen igyekeztek felhasználni. 1841. októben 31-én felolvassák Sepsimartonos, Gyújtó István nyugalmazott kamaraispán levelét. Ennek értelmében 2480 forintos alapítványt tesz. A kamatok felhasználásáról a következőképpen rendelkezik: 200 forintot fordítsanak egy új orgona megszerzésére; 40 forintot rendelt a református iskola magyar könyveinek a megvételére. A többi kamat 1/4 részét adják a tőkéhez, 2/4-ét a lelkipásztor, 1/4-ét pedig a kántor vagy rektor fizetésének a javítására fordítsák. Az 1837 és 1855 között itt szolgáló Izsák Elek lelkipásztor, a református iskola mellett egy nemzeti iskolát, is létesített, amelyben bárki tanulhatott magyarul nemzetiségi és felekezeti különbség nélkül. 1903-ban Nyárádi Simon és felesége Lázár Polixénia felajánlotta a Rét utca (Wiesen Gasse, volt Petőfi utca, ma Tipografilor) 2. szám alatti nagy házát eladásra az egyházközségnek. A feltétel az volt, hogy 7010 koronát kitevő adósságukat az egyház fizesse meg. 1918-ban, Nyárádiné halála után az ingatlan az egyház tulajdonába ment át. 1916-ban özv. Csehi Sándorné, Izsák Elek néhai lelkész leánya, minden vagyonát az egyházra hagyta. A hagyaték óriási értékű volt Csupán az ékszerek 75 000 koronát értek. Az egyház ezeknek egy részét az 1947-es pénzügyi reform alkalmával hivatalos ellenérték fejében átadta a Nemzeti Banknak. Az ingóságok nagy részét a szegények között osztották szét. A bútorzat egy része ma is a lelkészi irodában van. 1920 júl. 25-én eladják a Nyárádi-féle házat 201 617 korona és 48 fillérért, mert a rossz állapotban lévő épület nagyon sok gondot okozott a presbitériumnak. A húszas években megalakul a Bethánia Testvérek köre. Érdemes erről néhány történelmi adatot közölni. A név az Olajfák hegyének keleti lejtőjén, Jeruzsálemtől mintegy 3 kilométer távolságra fekvő Bethániából származik. Egyesek szerint héberül datolyaházat jelent. Mai neve El-Azariek (vagyis Lázár városa). Az újszövetség úgy emlékezik meg róla, mint Lázárnak, Mártának és Máriának a lakóhelyéről. Itt támasztotta fel Jézus Lázárt Innen ered sok kórház, betegápoló hely neve. Nagyszebenben egy egész városnegyedet neveznek Lázáretnek, ahol az első világháború idején betegápoló darakokkat létesítettek. Itt ma is számos magyar család, főleg székelyek laknak még napjainkban is. Jelentős eseménye volt az egyházközség életének Makkai Sándor püspök 1933. június 12-i nagyszebeni látogatása. Égető probléma volt egy iskolaépület létesítése. A presbitérium engedélyt kapott iskolaépítésre. Erre nagy szükség volt, mert a harmincas években a tanulók száma fokozatosan emelkedett. A városi tanács 1935-ben 2000 négyzetméter területet adományozott az egyháznak. Ugyanebben az évben meg is kezdik az építkezést. 1936 tavaszára készen áll az iskolaépület, amely ma is látható a Berákei utcában. Ára 1 975 000 lej volt. Az 1939/40-es iskolai évben már 195 tanuló látogatta Albert Károly, aki e nehéz időkben volt gondnok, szívvel-lélekkel az egyháznak szentelte az életét 1939-ben bekövetkezett halála után házának fele részét az egyházközségre hagyta és ebből a hagyományból sikerült a gázfűtést a templomba és a parókia épületébe bevezetni. Mint fájdalmas jelenséget kell megemlíteni, hogy a Bécsi Döntés után hétszázan távoztak a gyülekezetből Észak-Erdélybe. Ez nagy érvágás volt az egyházközség testén. Visszatérve az iskolaügyre, meg kell említenünk, hogy az első tanító (Nagy József feljegyzése szerint) Berde Benjamin volt 1801 és 1809 között. 1941-ben az új épületet katonai célokra foglalták le, de 1945-ben visszaszolgáltatták. Azonban ekkorra a tanulók száma, az eltávozások miatt nagyon lecsökkent, 1948-ban a tanügyi reform kiragadta az egyház kezéből, és államosították. Természetesen nem kívánták ingyen: az egyház kapott érte egy paragrafust. Érdemes röviden áttekinteni az ezután következő éveket. Az alábbiak csak az elemi iskolákra vonatkoznak. A tanügyi reform után Szebenben három magyar tannyelvű elemi iskola működött: az 1-es számú, a volt Ferencrendi zárda épületének a földszínjén, a 2-es az ebben a cikkben említett református iskola épületében és a 3-as a teréziánumi árvaház épületében. Ezek tanulóhiány miatt lassan elsorvadtak, mindhárom helyébe román iskolák költöztek és ma már csak egyetlen magyar elemi iskola működik a városban, nagy küzdelmet viva a fennmaradásért. Tanuló lenne, de a fentebb említett középosztály elfásult lelkiismerete nem képes erre érdemleges megoldást adni! Keserűen téved az, aki azt hiszi, ha román iskolába adja a gyermekét, jobban érvényesül. KALMÁR ZOLTÁN _____________|------- -------------- ERŐL VÁRUNK NEKÜNK AZ ISTEN...» sági és már-már védelmi biztonsággal kecsegtet. A föderációs egyesülési folyamat iskolapéldája Svájc, ahol a kanton a szülőhaza, a nyelv főleg lokalizál, és a haza egyenlő Helvécia egészével. Gazdasági sikerpélda az Egyesült Államok, ahol a hazatudat ma már mindarra kiterjed, amin a csillagossávos zászló lobog. (Lásd ezt a hajósmentalitást, később, más vonatkozásban.) S sajátos magyar fejlődés, mely létrehozott egy közép-európai modellt, szükségessé tette a nemzet reneszánszát, s ennek két apoteózisát, a Szabadságharcot és a Kiegyezést. Ebben az összefüggésben kapóra jött, előzőleg, Herder jóslata, mely sarkallt, és kétféle választ kapott: aKaznczy- és a Vörösmarty-félét. Kazinczy. ..Kacagom, amit Herder valahol a magyar nyelv és nép elenyésztése felől jövendölt. A magyar nyelv és nép elenyészni nem fog soha...“ Vörösmarty: „a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül“. Vörösmarty és a magyar reformkor nagyjai szerint a hon és a haza szinonim fogalmak, alkalmi kettéválásuk tudathasadásos. Vörösmarty számára — és előtte Kölcsey számára is — a halálnál kegyetlenebb büntetés a hontalanság.. „Ha! Számkivetve vagy tehát / s mellyért vérzettél tenhazád / sújt kérlelhetlenül..írja a Hontalan című versében, mely időben, tematikában megelőzi a Szózatot: „A nagyvilágon ekívűl / Nincsen számodra hely / Áldjon vagy verjen sors keze / Itt élned, halnod kell“. Világos és érthető. Ha a bontatlanság a fő rossz, itthon kell maradni. A jóslat beteljesedését megakadályozandó, nem szabad tovább ritkítani a magyartól amúgy sem sűrű hazát. Ez van hát a dolgok tengelyében. Innentől már azt szeretném bizonyítani, hogy a Vörösmarty-strófa geográfiai értelmezése idejétmúlt, szellemi kihívása: időtlen. 1991. március 15-én Buenos Airesben mondtam el az ünnepi beszédet, háromszáz jelen levő argentin-magyarnak, akiken kívül még 35 000-en élnek ott. Van magyar iskolájuk, cserkészetük, kultúrházuk, papjuk, újságuk, konyhájuk, filmjeik, óvodájuk, és másodgenerációs fiatalokat küldenek odahazából idehazába tanulni. Mutatis mutandis hasonló a helyzet a dél-brazíliai németekkel és a bermudai angolokkal. Az országon kívüli magyarok számára a Szózat sorait 1991-ben így értelmeztem: „Igenis, van számodra hely! Elsősorban azoknak, akik határtologatással számon kívül maradtak. Nem ők hagyták cserben hazájukat, hanem honostul együtt a cserbe helyezték őket Mentség a földcsere azok számára is, akik emberségük megőrzése érdekében telepedtek le külországokban. De külföldön is lehet szülőhazájához hű a magyar, egyszerűen azzal, ha megőrzi eredeti kultúráját, fölmutatja értékeit, nemcsak a trianoni határok által körülzárt kis területnek, hanem mindannak, amit földrajzilag, történelmileg és kulturálisan a haza a magasban, a legnagyobb szellemi Magyarország jelentett és jelent". Fontos lábjegyzetként hozzá kell tennünk, hogy a kultúra olyan, mint a szentírásbeli tálentum. Nem véka alatt kell őrizni, hanem élni kell vele. Ha a külföldi magyar kolónia el van zárva a behatásoktól, akkor gettóvá válik. A kapcsolat a szülőhazával a kitágított élő haza lényegéhez tartozik. Érdemes fölvillantani, hogyan módosította Vörösmarty forradalmár kortársának, Petőfinek hazaképét az idő. Hazája a független Magyarhon, hol magát magyarnak valló honpolgár szabad magyar közegben él (Sub rosa: a reformkortól kezdve a magyar összekapcsolta a haza fogalmát a kivívandó függetlenséggel és a szabadsággal. Ez már az általános hazafogalom fejlődésfokának egy stádiuma, de a haza fogalmának nem kritériuma.) Petőfi a Szent István-i ország hazajussát vindikálja anélkül, hogy más ország vagy nemzetiség jussát tagadná. A nagyvilág persze csak akkor lehet a népek hazája, ha a világszabadság szavatolja azt. József Attilánál a haza szimbólumokkal gazdagabb fogalom, de geográfiáikig nem tágul. Utal arra, hogy a Dunatáj egy tágabb haza lehetne, de nem jobban, mint Ady, kinél Dunának, Oltnak egy a hangja. Fogalomrendszerében megjelenik a „mégis, magyarnak számkivetve" motívum, a belső emigráció fenyegetése. Ha van belső számkivetettség, akkor ez annyit jelent, hogy a számkivetett hazatudata és a közösség akkori haza tapasztalata között űr tátong. A kirekesztett nem lelé honját a hazában. Mai bővüléssel: hazáját nem leli a honban. Kölcsey és József Attila között itt a kör, mely bezárult. Egy ötvenhatos leveléből idézek: „Az otthon ott van, ahol a fészek van. De a haza? A haza néha úgy elmegy hazulról, hogy az otthonmaradottak a számkivetettek“* Míg Attila a belső emigráció börtönfalait döngette, Illyés Párizsból készülődve hazatarsolyában a Haza a magasban című verssel, melynek lényege, hogy bárhol legyen a födrajzi haza, van egy szellemi haza, amit magunkkal vihetünk bárhová. 1944-ből való a Hazám című verse, melynek kezdő sora: „Ha asszony volna, sose látna többet“. 1945-ös keltezésű a Nem volt elég! itt találkozik a lerombolt ház a kizsigerelt haza aktualitásával, majd vádbeszédbe csap át, és kitálalja,, hogy a hazának az úri vagy középosztályi cselekedetek összessége sem volt elég, mert: „Sem erő, sem bölcsesség / nem lehet elég, hogy megóvja / a hazát, amelyben a lakója / nem lelheti meg a helyét“. Nem olyan dodonaiak ezek a sorok, mint vélhetnők. Arról van szó, hogy a viszályban az igazi és a hivatalos haza között összeomolhat az igazi haza. A kutya az emberhez, a gazdához kötődik inkább, a macska a házhoz, a környékhez, ahol fölnevelték. Az etológus Konrad Lorenz kísérletileg is bebizonyította, hogy meghatározó kötéssel szolgál a környezet, amire a fiatal állat rányitotta a szemét. Bonding, mondja erre az angol. A jezsuiták az emberpalánta nevelésének főleg a hattól nyolcadik évét igénylik, mert ez meghatározza a következő hetven irányát. A szülőhaza a belső kör, sejtekbe beivódva, mozgásrendszerbe beidegződve — génjeink után a legfontosabb, „Szülőföldem szép határa" neuropszichológiailag is érvényes, legyen az bár tündérország vagy lepratelep. A második kör a tágabb környezet, hol a kultúra azonos vagy hasonlítható jelei föllelhetők. Ugyanazt a nyelvet beszélik (vagy ugyanazt a kettőt-hármat), hasonló fűszerekkel főznek, valőrjeik közös nevezőre hozhatók. Azonos tonalitású a muzsika, hasonló az irodalom légzőritmusa, a képek többsége ismert tájakat ábrázol. Ha a belső kör a ház, a casa, a második már a haza, a patria. A történelmen múlik, hogy ez a haza tartomány-e, mint Erdély, vagy Írország, ország-e, mint Magyar- vagy Frankhon, esetleg kontinens is, mint Ausztrália. Ám a dolgok mégsem ilyen egyszerűek, mert — szimbolikusan — az emberben a macskatermészet a kutyatermészettel találkozik. Ha a földmozgások meglódítanak egy népet, a haza fogalma számukra kitágul. A Krisztus utáni idők első tizenkét százada számos nép felbukkanását, alámerülését jelzi. Ragadjunk ki három sajátos túlélőt. A kelták nyugatra szorulnak, a Frankhonban bretonok lesznek, Dél-Angliában Cornishmenként beolvadnak, Skóciában magukba olvasztják a pikteket, az ír szigeten hibernia urai lesznek. Ahány letelepedés, annyi haza, és mind fölött egy messzibb régióban ott lebeg a kelta tudat. Az örmények hol a perzsák, hol a törökök vagy az oroszok martalékai. Elszenvedik az első modern népirtást, s bár a túlélők fele helyben marad, az Ararát körül, a másik fele a kivándorlást és a helyenkénti beolvadást választja. Egy messzibb régióban némelyek közülük megtartják az örmény származástudatot, a legritkábban az óhaza kultúráját. A zsidók ókori története az Ószövetség, a honfoglalás, hazavesztés és visszafoglalás krónikája is. A haza fogalma először a föld birtoklásával azonosul, később fölveszi a közösségi élet vízjeleit. Amikor a haza K.u. 70-ben elvész, a diaszpórába kerültek száma és súlya messze meghaladja a Palesztinában maradottakét. A Messiástól azt várták, hogy a fogságból hazakerülhessenek, s ennek a szimbolikájából születik a megváltás gondolata s kötődik össze a mennyei hazával. És ismét egy lábjegyzet. A zsidó-keresztény menynyei hazának profánabb variánsával szolgál Mohammed. Ám mai hívei, az évezredes ottlakás jogán, ugyanúgy Palesztinát tekintik hazájuknak idelenn, mint a zsidók. Földrajzilag a kettő egybeesik. Szellemileg nem lehetne különbözőbb. A diaszpóra is új helyzet előtt áll. Azoknak száma, akik az újra fennálló Palesztinát hónuknak tekinthetnék, kicsi. A többség szülőhaza-beidegződése és kultúrája ugyanúgy a sajátja, mint a bőre. „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám", írja Radnóti. A brit világbirodalomban, és örökösében, a Nemzetközösségben, a haza fogalmi rétegeinek egész skálájával találkozunk. Tegyük föl, hogy valaki Abingdont, illetve Oxfordshire-t mondja szülőhelyének. Szülőhazája ezek szerint Anglia. Ország-e Anglia? Mindenesetre Skóciával és Walesszel határos. Skócia Scotlandnak, Skótországnak mondja magát, Wales, ahogy Arany nevezi, a Walesi tartomány. Együttesen e három, meg a környező szigetecskék teszik ki Britanniát. A benne élő népek tehát britek. Arra a kérdésre: „What is your native land?" — az abingdoni ember így felelhet: Anglia. De arra a kérdésre: „What is your homeland?" — már így felelne: Britain. Ha egy brit hajóra szölünk, amely kiköt, mondjuk, Dél-Franciaországban, és onnan majd továbbutazunk vele, vegyükkomolyan a kiírást: THE SHIP KEEPS BRITISH TIME, magyarul A HAJÓN A BRIT IDŐSZÁMÍTÁS ÉRVÉNYES. Ez Európa nagy részén csak egy óra eltolódást jelent, de keletebbre egyre többet. A hajón nemcsak British time van, hanem British áruk, tengerészegyenruhák, kabinszámolási rendszer, brit élelem, English tea (megjegyzem, ugyanazt a teát ír hajón ír teának hívják), vannak angol pop- és egyéb lemezek, könyvek, újságok, szabályzatok, fedélzeti játékok, bridge- és whist-játszmák, angol szó, és ott lóg (valahol diszkréten) a királynő képe. Ez a brit hajó a brit haza szerves része, sőt megtestesíti a brit hazát. Ez az utazó haza. Eme lajstrom beharangozza Határ Győző Állampolgárság című versét, melyet nem, mint vélhetnők, a wimbledoni diaszpórában írt, hanem még Budapesten, 1948-ban. Állampolgárság minden hajó hazám minden hajó a Föld alattam uszályok hátán partok harmatán lovon tevéken vonatkeréken nekem mindenütt Szentföld a Föld országtalan az Ember Földje nékem mint élő térkép — szegélytelen vagy zengő sziget szárazföld ölén úgy nőttem-nőttön én személytelen s úgy nőtt a vágány: fűtő mozdonyok ormán védtelen útlevéltelen egy himnuszt őrzök — himnuszt hordozok nem bánom már csak én mit érzek se párt se újság se újtestamentum .... Országtalan Szentföldünk — fedélzet! hitvallás nekem himnusz van abban minden hajó hazám minden hajó a Föld alattam Ez az egyéni hitvallás egy mágnes fölött kilengő iránytűje a gondolatnak, hogy a földi haza határai hol lehetnek. Ha a mágnest elveszem, és nem az egyént, hanem a közösségi együtthatót nézem, akkor a New York állam és Szeged közt érzelmi ingajáratban élő költő, Horváth Elemér versére kell gondolnom: Nem éppen rendületlenül s csak fönntartásokkal híve bölcsönkért szívből köszönet de sírunkkal nem tartozunk Az 1836-ban feladott leckére tehát ma így is lehet felelni. Vagy úgy, ahogy Tollas Tibor teszi az Óriásország című versében. Ahogy az angol hazamegy, ha angol hajóra lép, a magyar, magyar kultúrájával fölvértezve, bárhol kitágíthatja a földrajzi haza dimenzióit. A Clevelandi Magyar Házban, az Ír Köztársaság Magyar Nagykövetségén, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában, vagy az Arhusi Egyetem Magyar Tanszékén. Valamikor valóban csak a szülőföld volt a haza, aminek rögjeit is ismertük ott, ahol születtünk, de a helyzet megváltozott. A becserkészhető világ összezsugorodott, a távolságot, mint üveggolyót, a zsebünkbe rakhatjuk, és a földjárás óta az igazi külföld a külső égitestek. A haza a kirajzott, és mégis közös kultúra irányába tágult. Emlékezzünk az első példára, az Eszéknél elesett szerb katonára. Kinek a hazájában nyugszik, és kinek a hazáját védte? Petőfi haza fogalmába belefért, hogy a haza becsületét kell védeni. La patrie, a francia haza ifjú leányasszony volt, forradalmi zászlóval a kézben. Tompa így szólt a gólyához: „Neked két hazát adott végzeted / Nekem csak egy volt, az is elveszett". Ami a múlt században történt, az az volt (az is volt), hogy egy földrajzi fogalom olykor megtestesült és mindenkor szimbolizálódott. A mi századunk élménye és az emberi jogok újrakifejezésének egyik ismérve, hogy más kultúrájú népcsoportok együtt élhetnek ugyanazon a földterületen, alárendeltségi viszony nélkül. Az Amazonas-vidék hazája az ott élő indián törzseknek, és hazája annak az ültetvényesnek, és favágóinak is, akik az erdőt irtják. Ami történik, az a Wai Wai indián számára hazaárulás: vadász-halász életmivoltát, kultúrájának bázisát semmisítik meg. A favágó brazil caboclo számára mindez megélhetés: a keresett pénzből elíratja családját — munkanélküli segély nincs —, és a letarolt területből farmot igyekszik kihasítani magának. Az Emberi Jogokat sajnos nem lehet kenyérre kenni. Láthatjuk tehát, hogy a hazafogalom végső soron a kultúrával, a megélhetéssel, a közösségi életfelfogással kapcsolatos. Ha itthon vagy, mindez körülvesz, mint a levegő. Ha Erdélyben élsz, a szüzhazád marad, a Hazával pedig kultúrád — nemcsak múltad és történelmed — köt össze. A helyzeted realitása viszont az, hogy más hazájú népek osztoznak szülőföldeden. Ha külföldön, mondjuk New York magyar negyedében teremted meg molekuláris feltételeit a kultúrhazának, akkor szigethazában élsz (Nagy Károly kifejezése ez), ami, ha más nem, hát pars pro toto. Választhatsz: ez, az vagy amaz legyen, ami ápol — és ami eltakar. (Kortárs) • ••••••••••••••••• PETŐFIBE Szeptember végi kánikulában robogunk a Tolna megyei Sárszentlőrinc felé. Kicsiny küldöttségünk a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet szándékszik képviselni a Petőfi-emlékhelyek országos találkozóján. (Feleségem és jómagam — saját költségünkön.) Utazásunk előtt „készültünk“ Szentlőrincből, de igazából csak a helyszínen ismerjük meg, persze csak felszínesen, a már 1334-ben plébánia-székhelyként Sanctus Laurentius néven emlegetett falut. A török hódoltság végére az ősi település teljesen megsemmisül. 1722-től települ újra a most már evangélikus vallású és egy időre éppenséggel ev. püspöki székhellyé előlépő község, melynek jó hírű iskolája is nagy vonzerővel bírt. Mára a főbb útvonalaktól félreeső falu lakossága 1200 főre apadt. A találkozó időpontja (1991. szeptember 28.) egybeesik a költő ideérkeztének 160. évfordulójával. Édesanyja hozza át lószekérrel Szabadszállásról. Az iskola és a faluközösség hatását Illyés Gyula — szintén e falu szülötte — az eljövendő költőre így jellemzi: „Micsoda kapu tárult ki elébe Sárszentlőrincen! Nem vágyódhatott olyanra, amit ott meg nem kapott“. Nagydorongon sziltünk ki a Déli-pályaudvarról indult gyorsból. Kezünkben csomagjaink és az engesztelőnek szánt koszorú. Hargitai fenyőből, bíbor szegfűkkel. A Duna és a Balaton közén, a „Provence legszebb tájait idéző“ (Illyés) vidéken vagyunk. Szeptember 28., szombat. Ragyogó napsütésben villognak a kalocsai hímzések, a vendégeket kalauzoló lányok ruháin. Csak a templom orgonájának mennydörgése figyelmeztet: a déli végeken újra háború dúl, s az élet nemcsak jóhiszeműség, nem csak költészet. De a leckét már otthonról tudjuk. Kánaáni bőségű asztalok mellől térünk be az 1775-ben épült evangélikus temp UTAZVA lomba. Arányai különösek erdélyi szemünknek. A kétoldali karzat előrenyúlik az aranysugárzású szentélyig. Ez utóbbi mögött lévő padokban ült, két éven át, a kis Sándor is. Érkezésünkkor a teplom már zsúfolásig megtelt bel- és külhoni vendégekkel. Éppen Csepregi Béla helyi nyugalmazott tiszteletes beszél halkan, alázattal kutatásainak eredményeiről. A helyi általános iskola tanulói Gyermekként Sárszentlőrincen című műsorukat adják elő megkapó egyszerűséggel. Fekete Sándor író, esszéista, irodalomtörténész Széchenyi Petőfi-képét traktálja. Renkecz József ny. iskolaigazgató Goldschidt Israelt, Petőfi egyik német nyelvű fordítóját mutatja be. Dr. Gyula János göttingai egyetemi tanár, Petőfi németországi imázsát ecseteli a számok, a statisztika segítségével. A kedvező képet már két szám rögtön jelzi: Petőfi élete során írt 859 verséből 23 000 német fordítás készült. És újra kint vagyunk a verőfényben, a Petőfi-emlékház előtt, melyet a találkozó napjára, a 160 évvel korábbi időket idéző muzeális tárgyakkal rendeztek be, a gyermekjátékoktól, a háztartási cikkeken át a kortársakat ábrázoló festményekig. 1845. szeptember 26-án, már ismert költőként látogatott el Petőfi Borjádra, a régi osztálytárs és barát, Sass István meghívására. A vizit két hete alatt kereste fel Sárszentlőrincet, boldog gyermekkora színterét. Borjádon állítólag a méhesben írta bensőséges hangulatú versét, A négyökrös szekér címűt. Borjádi kirándulásunk azonban elmaradt. És elmaradt sok más megtekintése: a templomé, az utcáké, házaké, az embereké. És vajon gyep borítja-e még a Kendervölgy medrét, fészkel-e még a kenderike az árokparti fákon, selymes-e a pázsit a falu végi bokrok alatt, csúszkálnak-e gyerekek a Kendervölgy jegén, mint akkor a mesebeli kisgyerek idején? MÁTHÉ ATTILA THALIA A temesvári Új Szó még múlt év szeptemberében, a színházi évadnyitás előtt beharangozta, hogy Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke fogadta Makra Lajost, a temesvári Csiky Gergely Színház igazgatóját, aki e találkozóról Göncz Árpád hat drámáját tartalmazó kötettel, és e színművek bármelyikének az előadási jogával tért haza. E találkozás gyümölcsei február 29-re, a szökőév utolsó napjára értek be. Ekkor vált elsőként Európában, és elsőként magyar nyelven láthatóvá és hallhatóvá az 1968-ban írott Rácsok, Göncz Árpád első drámája, mely (egy múlt év végi New York-i bemutatót leszámítva) eddig csak olvasható volt. De a Rácsok nemcsak láthatóvá, hallhatóvá, hanem érezhetővé, átérezhetővé is vált február 29-én, és ebben már Laurian Oniga, a temesvári Nemzeti Színház rendezője és Sütő Udvari András segédrendező is .,cinkos" volt És cinkosok voltak a Csiky Gergely Színház színészei, akik kivétel nélkül színpadra kerültek e produkcióban. Színpadra? Ez egy kicsit túlzás, hiszen az előadás mindenütt folyik a színház épületében, előcsarnokban, folyosón, lépcsőn, színpadon, nézőtéren, és a néző maga is szereplő, minden érzékszervével széltében-hosszában befogja a sokszor bizarr jeleneteket, és akár módosíthatja is azokat. Módosíthatja, hiszen jogában áll nem megmutatni a táskáját, nem alávetni magát a motozásnak, nem engedni, hogy lenyúzzák róla a kabátot, jogában áll válaszolni, amikor fehér lepedős alakok az arcába bámulnak, és fenyegető vagy hízelgő hanglejtéssel összefüggéstelen mondatfoszlányokat ontanak felé. Jogában áll, de nem teszi. Nem teszi megszokásból, nem teszi a meglepetés, a félelem miatt, mert: mi lesz, ha... ? Szóval a gyanútlan néző, aki már mindjárt az előcsarnokban efféle meglepetésekkel szembesül a további kellemetlenségek elkerülése végett próbál minél gyorsabban beszélőpartnert keresni, csevegni, mintha mi sem történt volna, próbál minél tömöttebb alakzatokba rendeződni, minél kisebbnek, szürkébbnek, elfoglaltabbnak, minél kevésbé feltűnőnek lenni... És ezzel témában is vagyunk, hiszen éppen ez a hangulat, a rettegés, a kiszolgáltatottság érzése az, ami egy sorba taszítja a nézőket a darab hőseivel: Emmanuellel (Makra Lajos), a költővel, akit a költői ambícióval igen, de tehetséggel meg nem áldott diktátor (Higyed Imre) kényekedve, vagy inkább politikai érdeke szerint dugnak rácsok mögé, fényűzően berendezett lakásba, majd elmegyógyintézetbe. Egy sorba kerülünk Doloresszel, Emmanuel feleségével (Fall Ilona), aki a mindenkori nő pozíciójából örvend, ha a gyerek sorsa jóra fordul, ha van hol lakni, ha van mit enni, de semmit sem ért, és nem is akar érteni az összefüggésekből. Egy sorba a múzsa Beátával (Szász Enikő), akiben még szerelme élő példája sem ingathatja meg az elnökbe vetett hitet, egy sorba az elmeorvosnővel (Makra L. Katalin), akin először orvos beosztottja (Nemes Péter), majd a rendőrminiszter (Dukász Péter) vezeti le szexuális ingereit, egy sorba a hordárokkal, szerelőkkel, elmebetegekkel, akiknek jelenetei mind, mind egy szkizofrén, tudathasadásos világba, a diktatúra levegőjébe visznek át. Minden amit látunk, hallunk, érzünk, a zsarnokság ízét árasztja magából: a szöveg, melyben félbeszakadnak a mondatok, sokszor elmarad az alany, az állítmány, az egymáshoz intézett, de nem egymás felé mondott szavak, a disszonáns színpadi képek, melyek egyikében például egy szereplő jóságosan mondikál, a másik megállás nélkül hahotázik, a harmadik semmiről nem vesz tudomást, a rácsok, melyeken át a színpadon rekedt közönség a nézőtéren játszódó jeleneteket nézi, a fehér leples alakok, melyek itt-ott felbukkannak a széksorok támlái mögül, a szünet nélküli vízcsepegés idegtépő hangja, a szúró fény, mely végigpásztázza a sötét termet... És mindez összecseng, a fények, a hangeffektusok, a szöveg, a mozgás egy egységes masszává áll össze, melybe az előadás során óhatatlanul belekeveredik a néző is. A Rácsok előadása nem szórakoztat, nem pihentet, nem üdít, mint a Csiky Gergely Színház megszokott produkciói, de megrázó művészi élményt nyújt, amit minden művészetbarát figyelmébe ajánlok. GAZDA ÁRPÁD ZSARNOKSÁG-MASSZA Göncz Árpád RÁCSOK című darabjának bemutatója Temesváron