Romániai Magyar Szó, 1992. május (4. évfolyam, 719-743. szám)

1992-05-01 / 719. szám

Romániai Magyar Szó 2 Románia kormánya rábólint az új jugoszláv állam kikiáltására Totális háború Boszniában? A román kormány nyilatkozatban erő­sítette meg korábbi határozatát, misze­rint tiszteletben tartja a délszláv köztár­saságok valamennyi népének önrendelke­zési joga gyakorlásával kapcsolatos elha­tározását, beleértve azt is, hogy különbö­ző egyesülési formákat hozzanak létre. Ennek alapján tudomásul vette a Jugo­szláv Szövetségi Köztársaság kikiáltását és Jugoszlávia bukaresti nagykövetségének a Külügyminisztériumhoz eljuttatott szóbeli jegyzékét, melynek értelmében a létreho­zott új állam (tagjai köztudottan Szerbia és Crna Gora) fogja gyakorolni ezentúl a volt föderatív Jugoszlávia jogait és köte­lezettségeit, beleértve a nemzetközi szer­vezetekben való tagságát, illetve az alá­írt és ratifikált nemzetközi egyezménye­két, is. Jugoszlávia diplomáciai és konzu­­láris, valamint más természetű külképvi­seletei továbbra is gyakorolják feladatkö­rüket a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság­ képviseletében. A Jugoszlávia területén működő külképviseletek, illetve nemzet­közi szervezetek státusa nem változik. Románia kormánya ez alkalommal is ki­nyilvánította támogatását mindazon erő­feszítések iránt, melyeket kiváltképpen az Európai Közösség tesz a jugoszláv vál­ság békés rendezéséért. Az új Jugoszlávia létrehozásáról, alkot­mányának elfogadásáról a helyszínen tá­jékoztatta Teodor Melescanu külügyi ál­lamtitkárt április 28-i szerbiai látogatása alkalmával Vladiszlav Jovanovics szerb külügyminiszter, valamint Szlobodan Mi­losevics szerb elnök, aki fogadta a román diplomatát. Egyébként a látogatás lénye­gét értékelve, Teodor Melescanu a kül­ügyminisztérium szerdai sajtótájékoztató­ján kijelentette, hogy látogatása Romá­nia és Szerbia azon elhatározásának ki­fejezője volt, miszerint fenntartják ha­gyományos baráti és jószomszédi kapcso­lataikat, igyekeznek felkutatni, mit tehet­nek a mostani helyzetben, amikor a volt Jugoszlávia radikális területi átalakuláso­kon megy át. Az új jugoszláv szövetségi állam létre­jöttét üdvözölte Görögország, s ezzel — mint az Associated Press megjegyzi — el­lentétbe került az EK és az USA állás­pontjával. Egyébként Görögország volt az egyedüli EK-tagállam, amely képviseltet­te magát a Jugoszláv Szövetségi Köztár­saság kikiáltásának ünnepségein. Ezzel szemben Athén kitart amellett, hogy nem ismeri el Macedóniát, s Konsz­­tantin Karamanlisz elnök arra szólította fel az ország közös piaci partnereit, he­lyezkedjenek egységes álláspontra, és mindaddig ne ismerjék el, míg meg nem változtatja nevét. „Remélem, szövetsége­seink és partnereink megértik végre, hogy egyetlen Macedónia létezik, s az pedig görög“ — mondotta Karamanlisz. Más­részt a görög államfő figyelmeztette Kiro Gligorov macedón elnököt, hogy meg fog­ja bánni kijelentéseit és tetteit. Gligorov ugyanis egy interjúban azt mondta, hogy Görögország és Szerbia fenyegeti Macedó­niát Szerinte csapatösszevonást hajtottak végre a macedón határon. Visszatérve a jugoszláv államra, annak az Európai Biztonsági és Együttműködési folyamatban való képviselete került terí­tékre a Helsinkiben szerdán megnyílt 14. plenáris ülésszakon. Ausztria, Szlovénia és Magyarország a kizárását kérte azon az alapon, hogy a jugoszláv állam már nem létezik, az új Jugoszlávia pedig nem lehet automatikusan a jogutód. Ahhoz, hogy befogadják az EBEÉ-be, előbb át kell esnie a nemzetközi elismerés folya­matán. De egyébként is a hat függetlenné vált volt tagköztársaság mindegyike okkal tekinthető jogutódnak. Oroszország a ki­zárást elhamarkodottnak tekintené. Por­tugália és Németország véleménye szerint a kérdést az EBEÉ-főtisztviselők bizottsá­gának kell megvitatnia. A bizottság ösz­­sze is ült szerdán délután, ám a döntést csütörtökre halasztotta. Csütörtöki ülésé­ről lapzártáig nem kaptunk jelentést. A bosznia-hercegovinai helyzet kapcsán megírtuk, hogy a köztársaság hatóságai elrendelték a szövetségi hadsereg azonnali kivonulását. Most értesülésünk van arról, hogy Blagoje­ndzics tábornok, ideiglenes jugoszláv védelmi miniszter elutasította Izetbegovics bosnyák elnök erre vonatko­zó dekrétumát. Hozzá intézett levelében, melyet a Tanjug adott közre, Adzics tá­bornok elhamarkodottnak nevezi a köve­telést ,amely a konfliktus eszkalációját vonja maga után. De gondot okoz az is, hogy a százezer főnyi ott állomásozó ala­kulatok katonái mintegy 80 százalékban boszniai szerbek. Leszerelésük esetén nem vetnék alá magukat egy olyan hatalom­nak, amelyből hiányoznak saját képvise­lőik. Ha pedig kivonulna a hadsereg mint olyan, és nekik meghagynák fegyvereiket , beláthatatlanok lennének a következ­mények. A Tanjug legfrissebb híre szerint Bosznia-Hercegovina területvédelmi alaku­latainak parancsnoksága elrendelte a ju­goszláv hadsereg laktanyáinak körülzárá­­sát és a hadműveletek beindítását Bosz­nia-Hercegovina egész területén. A szara­jevói televízióban az említett erők főpa­rancsnok-helyettese koholmánynak ne­vezte a fenti parancs hírét. Szarajevót mindenesetre tüzérség lőtte szerda este. A három boszniai közösségnek az EK égisze alatt folyó tárgyalásaira Lissza­bonba érkezett Alia Izetbegovics elnök. Közben az ENSZ-főtitkár tanulmányi cso­portot szándékszik a helyszínre küldeni, hogy felmérjék egy új békefenntartó mű­velet lehetőségeit. Végül egy France Presse tudósítás arról, hogy csütörtökön francia—osztrák légi­­hidat nyitottak azzal a rendeltetéssel, hogy több tízezer tonnára rugó humanitárius segélyszállítmányokat juttassanak el Sza­rajevóba. Arab-izraeli kétoldalú tárgyalás Semmi haladás Egy nappal a washingtoni kétoldalú tár­gyalások befejezése előtt — az izraeli kül­döttség bejelentette,h hogy csütörtökön el­utazik az­ amerikai fővárosból — semmi kézzelfogható haladás nem történt a fe­lek álláspontjainak közeledésében.­­ A palesztin delegációvezető szerint ki­csi annak a valószínűsége, hogy az izrae­liek lemondjanak merev álláspontjukról, mivel választási időszakban vannak. Más­részt az egyik palesztin küldöttségtag el­mondta, hogy az izraeli delegáció meg a bejelentett helyi választási javaslatter­vezetet sem terjesztette írásban elő. A szíriai küldöttség vezetője szerint a kétoldalú tárgyalások visszatértek kiindu­lási pontjukhoz. „A köztünk tátongó űr nagyon nagy, az izraeliek nem tárgyal­ták a békét területekért elvről, a vissza­vonulás kifejezés pedig mintha hiányozna szótárukból“ — jelentette ki a szóvivő egy sajtóértekezleten. Elmondta, hogy a szíriai küldöttség kérné Washington bea­vatkozását, hogy kimozdítsa holtpontjáról a tárgyalásokat, ezzel azonban az izraeliek nem értenek egyet. POLITIKUSAINK KÜLFÖLDÖN Adrian Nastase külügyminiszter április 28-án egynapos hivatalos m­unkalátogatást tett Svájcban Rene Welber, a svájci Ál­­lam­szövetség elnöke, külügyminiszter meg­hívására. Nastase és Peltier szándéknyi­latkozatot írt alá a két ország kormányai közötti együttműködésről. A román kül­ügyminiszter a hivatalos megbeszéléseken kívül eszmecserét folytatott a Szövetségi Gyűlés (Parlament) két házelnökével, ta­lálkozott üzletemberekkel és sajtóértekez­letet tartott. Genfben, Nastase magas ran­gú ENSZ-hivatalnokokkal folytatott meg­beszéléseket. Petre Roman és Caius Dragomir az NME elnöke, illetve alelnöke látogatást tett Washingtonban. Megbeszéléseket foly­tattak az amerikai külügy, pénzügy, tájé­­kozatás magas rangú tisztségviselőivel, más politikai és közügyi személyiségekkel. A megbeszélések homlokterében a román politikai és gazdasági helyzet állt. • A NAGYVILÁG HÍREI • Optimisták legyünk-e vagy pesszimisták? (Folytatás az 1. oldalról) ügyminiszter április 6-i és 17-i összejö­vetele mozgásba hozta a politikai tanács­kozások mechanizmusát, elősegítendő: a konfliktus békés rendezését. A tűzszünet betartására felügyelő bizottság folytatja tevékenységét és megtörténnek az utolsó előkészületek a négy érdekelt ország ka­tonai megfigyelői csoportjainak helyszínre küldésére. Ugyanakkor folytatódnak az erőfeszítések az aknafelszedési műveletek befejezésére. Tighinában és másutt talál­kozókra került sor a kisinyovi hatóságok és a helyi közigazgatás képviselői között. Szintén kérdésre válaszolva a külügyi szóvivő leszögezte: nem várható hivatalos kormánynyilatkozat vagy kommentár a volt király látogatásával kapcsolatosan, tekintettel arra, hogy az magánjellegű volt. A NAGY BERTA, amely a világ legöre­gebb teheneként került be a Guinness Re­kordok könyvébe, nemrég ünnepelte 48. születésnapját. Almát és whiskyt kapott, ahogy az már Írországban szokás. Az ír rádió egyenes adásban közvetítette az ün­nepséget. A hallgatók nemtetszésüket je­lezték ki, mert adás közben marhahúsból készült bifszteket reklámoztak. A születés­­napi ünnepségen 32 ezer dollárt gyűjtöttek össze a rák elleni harc céljára. DIANE MCDONALD 27 éves skót egész­ségügyi nővér annyi csokoládét evett, hogy 102 kilósra hízott. Amikor fogyókúrázni kezdett, rettenetesen szenvedett: belázaso­dott, időnként remegett és erős szívdobo­gása volt. Minden valószínűség szerint úgy rászokott a csokoládéra, mint más a kábítószerre. Végül is úgy sikerült 40 ki­lót leadnia, hogy fényképét, amely kövé­ren ábrázolta, a hűtőszekrény ajtajára ra­gasztotta. TAJVAN SZIGETÉN az autórablók ere­deti módon hajtják be a váltságdíjat a kocsikért. Postagalambot küldenek az el­lopott kocsi tulajdonosának. A galamb üzenetet visz, amelyben a rablók megígé­rik, ha a tulajdonos kifizeti a váltságdíjat, és a pénzt a galambra köti, visszakapja a kocsit. A galamb ezután visszarepül a rablókhoz. A rendőrök egy ilyen galambot távcsővel figyeltek meg, de az túl magasra emelkedett és túl messzire szállt ahhoz, hogy nyomon követhették volna. JAPÁN NEMTETSZÉSÉT FEJEZTE KI Dél-Koreánál, mert az egyik drámában merényletet mutattak be Akihito császár ellen. Egy ilyen epizód rossz hatással van a két ország viszonyára, és a japánok lel­kivilágára — állt a japán jegyzékben. EGY KÍNAI Nő, aki­ hat éve infúziót kap, a közelmúltban egészséges gyermeket hozott a világra, ő az első nő az orvostu­domány történetében, aki gyermeket szült annak ellenére, hogy hat évig nem evett rendes táplálékot. Hat évvel ezelőtt eltá­volították a vékonybelét, és azóta infúzió táplálja. HA A TITANIC tragédiája manapság történne, akkor a férfiaknak csak az egy­­harmada engedné át helyét a mentőcsóna­kokon a nőknek. A Titanic hajótörése kö­vetkeztében 1490 utas vesztette életét, s közülük 1329 férfi volt. Az életben maradt 490 utas közül 300 nő volt. Az életben ma­radt férfiak legtöbbjét megvetették, mert nem engedték át helyüket a mentőcsóna­kokban a nőknek. A LEGTÖBB FRANCIA DIÁK tanul angolul — derül ki a francia oktatásügyi minisztérium adataiból. Az elmúlt tanév­ben a francia középiskolás diákok 93 szá­zaléka tanulta az angolt első, második vagy harmadik idegen nyelvként. Tíz év­vel ezelőtt ez a százalékarány 82 volt. A második helyen áll a német nyelv, ezután következik a spanyol és az olasz. A legnépszerűbb Habsburg? (Folytatás előző lapszámunkból) • Ki a holnap embere? Jelcin elnök? — Én inkább az egyes kis államok veze­tőit tekintem annak. Mielőtt mindezek az események megtörténtek, egy dolog fel­tűnt nekem, például az, hogy a közép-ázsi­ai városokban ki találkozott a japánokkal, kínaiakkal, koreaiakkal. Az európaiak mind Moszkvába mentek. Nekünk meg már ott kellett volna lennünk, felvenni a kapcsolatot, például Tbiliszivel és így to­vább. Mert ott van a jövő, mert ott új ál­lami-gazdasági struktúrák létesülnek, ott van gazdasági-politikai érdekeltségünk, ha a jövő világrendre gondolunk.­­ A mindenütt jelen lévő nacionalizmus szétfeszíti az egykori szovjet birodalmat. Nem veszélyeztetheti ez is az Európához való csatlakozásunkat? — Európában mindenki tiszteli azt, hogy Magyarországon nincsenek kisebbségi problémák. Hallatlan előnyünk az egész európai politikában, hogy stabilak va­gyunk. Mindenki tudja, hogy nálunk a demokráciát nem fogják megbuktatni. A­­zonkívül itt nincsenek azok a kisebbségi problémák, amelyek most például Cseh­szlovákiában nagyon érzékelhetőek. Romá­niáról nem is beszélve. • Ön mindig többes szám első személy­ben beszél Magyarországról. Hogyan éli meg a magyarságot , ugyanígy vonzódik a csetiekhez vagy a lengyelekhez is? — Az összes közép-európai államhoz persze nagyon közel állok, de legközelebb a magyarokhoz, ez a fő nyelvem, az isko­lában is ezt tanultam. Érettségiztem annak idején a nagy Ady öccsénél, Ady Lajosnál — ez egészen természetes volt. • Csehül nem tud? — Csehül egy kissé értek, tudtam ... • Hány nyelven beszél elnök úr? — Hét nyelven tudok beszélni. Kellene még egypár nyelvet hozzátanulnom, ha­bár nyolcvanéves vagyok. • Néhány hónapja nagyon pesszimistán nyilatkozott a jugoszláv helyzetről, azt hiszem, nem sok örömet okozott önnek, hogy a jóslatai beteljesedtek. Miért tör­tént ez? — A Nyugat ezt kezdettől fogva nem látta reálisan. Vissza kell tekintenünk, hogy hogyan is lett Jugoszlávia, minden­kinek megígérték az önrendelkezési jogot, és senki sem kapta meg, azonkívül azután jött a skortinai gyilkosság, amikor meg­ölték Stjepan Radicot. (A horvát ellenzé­ki parasztpárt vezére volt. 1928. június 20- án egy Punisa Racsics nevű szerb képvi­selő a szkupstina ülésén rálőtt, és több horvát képviselővel együtt megsebesítette. Radic augusztus 8-án belehalt sebeibe. ( Szerk. megj.). Az ilyen gyilkosságok vagy kivégzések mindig nagy bajt okoznak. Nemrégen voltam Szlovákiában, és egy­szerre csak ráeszméltem a vezető politiku­sokkal beszélgetve, hogy mennyire hat rá­juk még ma is, hogy a háború után fel­akasztották Tisót. Maga a tény, hogy a szlovák államfőt kivégezték, hallatlan ha­tású volt. Stjepan Radic halála végleg megszün­tetett minden szimpátiát a szerbekkel a horvátoknál. A horvátok nyugatiak, a szer­­bek kifejezetten bizánci emberek. Pél­dául, Horvátországban mit talál a templo­mokban? Magyar szenteket, Szent Istvánt, Szent Lászlót... Nyugati tradíció van ott, mindig is nyugati tradíció volt. A szerbek évszázadokon át török uralom alatt éltek, eközben Horvátországnak mindig voltak nyugati kapcsolatai. Ezt a különbséget ma nem értik. Azután a Nyugat részéről töb­ben is ügyetlenül politizáltak. Amikor múlt év áprilisában Baker Belgrádban járt, például kijelentette, hogy Amerika minden körülmények között fenn fogja tartani Jugoszláviát. Ezzel az Adzsicsi­­c­­nak, Kadijeviceknek megmondotta, hogy mi a célja. A belgrádi amerikai nagykö­vet, Zimmermann, pedig beszédet tartott, amiben azt mondta, hogy Amerika sosem fogja elfelejteni, hogy mind a két világ­háborúban a szerbek voltak az ő szövetsé­geseik. Szították az ellentéteket. Aztán jöttek az ügyetlenségek a Nyugat részéről. Az első volt De Michelis olasz külügymi­niszter kijelentése Zágrábban, hogy ha Horvátország független akar lenni, akkor ötven éven át elszigetelődik. De Michelis persze ügyes ember, most a Horvátország legjova ugratja. De azt most meg egy éve kijelentette... .ri­zión jöttek mások, akik nem ismerték a nemzetet, i n­agyon ügyetlenek vonak, Bátorították a szerb Hadsereget, hogy lepjen akcióra. aztán jött a jugoszláv nép­­napsereg nagy veresege Ezioveniauan. Ak­kor én éppen lent voltam Szioveniaoan — közelről láttam, hogy milyen óriási vere­séget szenvedett a szerb hadsereg. A hor­­vátok­ sajnos ügyetlenek voltak, nem se­gítettek akkor a szlovénoknak. Akkor sokkal nagyobb lett volna az egység. Mara, hála Istennek, sikerült Horvátor­szágot és Szlovéniát elismertetni, remé­lem, hogy Boszniával is rendbe jönnek a dolgok, habár az sokkal nehezebb lesz. De a fő feltétel az, hogy valamiképpen meg kell állítani ezt a vad hadsereget. Ezt csak úgy lehetne elérni, hogy igazi és tényleges nyomást gyakorolunk Szerbiára, mert hi­szen Szerbiáé ez a hadsereg. • Ennek az egész háborúnak ránk néz­ve meghatározott következményei is van­nak. Például Magyarországot Belgrád ál­landóan azzal gyanúsítja, hogy revíziós szándékai vannak, hasonlókat hallani Szlovákiában is. Mi erről a véleménye? — Mindenképpen azt mondták volna, hogy a magyarok irredenták. Hiszen ez az ő saját kisebbségük miatt van. Ennek a problémának csak akkor lenne megoldá­sa, ha mindenkire kötelező kisebbségi stá­tus jönne létre. Ma nincs ilyen. Ezért én még szeretném az Európai Közösségben elemi, hogy dolgozzuk ki a közös európai kisebbségi státust. Kétszer próbáltuk már a parlamentben, kétszer bukott m­i ez az egész dolog, mert a görögé: nagyon ellen­­áll a — nekik van töb­b kisebbségük —, majd­, se szeretté, nagy­on. Da erre s­ük­­ség van, hogy valahogy k­össünk ebből a helyzetből. Van egy nagyon jó előzménye a dolognak, az a javaslat, amit az Európa Tanács hozott a múlt évben egy kisebbségi konvencióról. Elsőrangú papír! Remélem, sikerül ratifikálni. De amíg kisebbségek vannak, lesznek nemzetközi nehézségek. • Lehet-e beszélnünk a határok meg­változtatásáról? — A fő dolog, hogy mindenki benne le­gyen Európában, és akkor úgyis eltűnnek a határok maguktól. Alig száz éve még Bajorország és Baden-Württemberg között államhatár volt, pár évtizede a városok előtt is volt vám. Én még emlékszem ilyen vámokra Franciaországban. Ez úgy eltűnt, mintha nem is létezett volna. • Churchill még komolyan gondolt a háború végén arra, hogy Németországot több államra fogja osztani. — Roosevelt is erre gondolt. Nem vol­tak reálisak. A háború valami szörnyű, mert megtébolyodnak a politikusok, és azt gondolják, hogy mindent el tudnak érni, mert nincs kritika, háború alatt nem le­het kritizálni a saját kormányt. Éppen ez a szép demokratikus rendszerünkben, hogy kritizálni lehet. A politikus részéről sem­mi sem olyan értékes, mint a kritika. • Bár megfogadnák a mi politikusaink ezt a tanácsát. — Adja Isten, hogy megfogadják, de ők éppen borzasztóan rossz néven veszik, ha kritizálják őket... — Vajon miért? — Nézzék, csak három éve még, hogy alig volt kritika nálunk. Ezt is meg kell szokni. • Gondolja, hogy van­­egyfajta allergia a magyar politikusok között a bírálattal szemben? — Sajnos bizonyos mértékben igen. Biz­tos, hogy vannak, akiknek elegendő a hu­morérzékük. Másoknál ez teljes mérték­ben hiányzik. Nem fogok neveket mon­dani. • Ez a mi egyik bajunk, a humorérzék hiánya... — De kérem, ez is helyrejön. Ha az em­er elég régen van a politikában, meg­jön a humora is. • Hogyan érzékeli a saját népszerűsé­gét a mai Magyarországon? Md­en szemé­lyes érzéseket támaszt ez önben? É­nszintén nagyon örülök ennek, s an­nak, hogy a honfitársaimmal ilyen igazi személyes kapcsolatom van. Hiszen engem a legtöbb Ottó bácsinak nevez, főleg a falvakban. Őszintén mondom, ez nagyon jólesik nekem. (Vége) Afganisztán Maszud bevonult Kabulba Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia elismerte az új afgán hatalmat. Miután sikert kívánt az átmeneti tanácsnak a béke és stabilitás biztosításában, és remé­nyének adott hangot, hogy a tárgyalások olyan kormány megalakulásához vezetnek el, amelyben a különböző irányzatok megfelelő képviseletet nyernek. Margaret Tutchler, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette: Nem lehet szó az ideiglenes kormány elismeréséről, mivel Washington államokat és nem kormányo­kat ismer el, s diplomáciai kapcsolatait soha nem függesztette fel Kabullal. Szaúd- Arábia ezzel szemben „törvényes kor­mánynak“ ismerte el a Szighatullah Modzsdedi vezette ideiglenes tanácsot. Ahmed Sah Maszud, a Dzsámiját Iszla­­mi moderált mudzsaheddin mozgalom vezetője mintegy száz harckocsi és 10 ezer harcos élén bevonult Kabulba, hogy átvegye a számára fenntartott védelmi tárcát az új kormányban. Maszud „pa­rancsnok“ — ahogyan mindenki nevezi — az afgán ellenállás egyik karizmatikus személyisége, jelenléte az új kabinetben a mostani körülmények között a kormány működésének alapfeltétele. Ki volt Georges Mandel Mantello? 90 éves korában elhunyt Georges Man­del Mantello, az a salvadori diplomata, aki a második világháború idején több e­­zer magyar zsidót mentett meg a depor­tálástól. Mantello, aki 1944-ben Salvador genfi konzulátusának titkára volt, fellár­mázta a világot, hogy a zsidók százezrei pusztulnak el az auschwitzi gázkamrák­ban. A svájci lapokban megjelent infor­mációi késztették határozott lépésre Svéd­országot, a Vatikánt és más semleges or­szágokat, minek köszönhetően — vélik a történészek — a magyar zsidók ezrei me­nekültek meg. Montellót Jeruzsálemben temetik el. Május 3. — a sajtószabadság nemzetközi napja Szomorú évforduló 1991 gyászteli év volt a sajtó számára. Tavaly 72 újságíró — elsősorban az au­dio­vizuális sajtó képviselői — vesztette életét kötelességteljesítés közben. A Re­porters sans Frontières francia újságíró­egyesület évi jelentését hivatalosan vasár­nap hozzák nyilvánosságra, de néhány a­­datot már most közreadtak. Ezek szerint tavaly 121 újságírót börtönöztek be, 1990- ben börtönökben 40-en vesztették életü­ket. A dokumentum hangsúlyozza, hogy a 120 országra kiterjedő vizsgálódás eredmé­nyei kimutatják: 68 államban következe­tesen cenzúrázzák a sajtót. Az Öböl-hábo­rú idején 4, a jugoszláviai konfliktusban 20 újságíró esett hivatása áldozatául. Ott, ahol nem gyilkolják le őket, letartóztat­ják, kitoloncolják, börtönbe vetik az új­ságírókat (Törökország, Kamerun, Algé­ria, Líbia, Vietnam). A latin-amerikai or­szágokban a sajtó képviselői a narkóke­­reskedők és a paramilitáris szervezetek könyörtelen támadásainak vannak kitéve, gyakran a hatóságok hallgatólagos bele­egyezésével. A volt kommunista blokk or­szágaiban a sajtószabadságot, a független sajtót az eszközök és egy megfelelő inf­rastruktúra hiánya akadályozza — mu­tat rá a jelentés. 1992. május 1. Amit a szlovákok zokon vesznek a csetiektől A Frankfurter Allgemeine hasáb­jain Jonann George Reissmüller a szlovákok és a csehek közötti feszült viszonyról cikkezik. Ha körbetudakozódik az ember Szlová­kiában, hogy miért olyan feszült a szlo­vákok és a csehek viszonya, azt a választ kapja, elsősorban azért, mert Szlovákia rosszabbul áll gazdaságilag. A munka­­nélküliség kétszer olyan nagyarányú itt, mint Csehországban és Morvaországban. Ráadásul Prága azt követeli Szlovákiától, hogy mihamarabb adja fel a pártállam ál­tal a szlovák országrészbe összpontosított hadiipart. És ez még nem minden: a korona ár­folyama nyomorba dönti Szlovákiát, a­­melynek sokkal többet kell importálnia, mint a cseh országrésznek. A szlovák fő­város, Pozsony repülőterét még mindig nem csatlakoztatták a nemzetközi légi­forgalomhoz. Egy szlovák csak Prágából indulva hagyhatja el légi úton az orszá­got. Pedig a pozsonyi repülőtér sokkal ködmentesebb, mint a prágai. Egyéb anyagi tényezőkre is felhívják a figyelmet, de a felsorolás rövidesen olyan terhekre tér át, amelyek a nemzeti tuda­tot és az érzelmi szférát érintik. Erről az­tán hosszasan tudnak beszélni. Sok szlo­vák el is kerüli a gazdasági kitérőt, és rögtön arra tér rá, hogy mi sérti a szlo­vákok nemzeti érzését a csehekkel közös államban. Ritkán állítják azt, hogy a csehszlovák állam már megalapításakor szerencsétlen­séget hozott a szlovák népre. A szlovák értelmiségiek ritkán vonják kétségbe, hogy Csehszlovákia megmentette a szlovákokat az első világháború végén, mert nélküle rövidesen megszűnt volna a szlovák nem­zet a magyarok uralma alatt, hiszen a magyarok megtagadták a szlovákoktól a szlovák nyelvű iskolákat, és csupán a hit­oktatás folyhatott szlovákul. A szláv cseh­szlovák állam óvta meg a szlovákokat a teljes elmagyarosítástól, és biztosította nemzeti létüket. De a csehek már a kez­det kezdetétől fogva nem egyenlőségre és testvériségre törekedtek, hanem uralom­ra. E panaszok jó részében akad némi igaz­ság. A közös állam csak rövid ideig vi­selte a Cseh-Szlovákia nevet. A prágai illetékesek rövidesen törölték a kötőjelet az állam nevéből, és a két népet a „cseh­szlovák“ népbe vonták össze, valójában pedig cseh népnek tekintették. Az 1918­ végétől Szlovákiába özönlő cseh tanáro­kat, tisztviselőket és bírákat többnyire barátságosan fogadták ott. Szlovákiában hiányzott a széles értelmiségi középré­teg, de a segítők többsége vonakodott megtanulni szlovákul, sőt érteni sem igen akart e nyelven. A cseh tanárok azt mond­ták a szlovák tanulóknak, hogy a szlo­vák nyelv a cseh nyelv egyik nyelvjárá­sa, maguk a szlovákok pedig az egyik cseh törzset alkotják. A szlovákok közül ritkán vitte valaki sokra a hadseregben, a diplomáciai testü­letben vagy a közigazgatásban. A szlová­kok 20 éven át hiába hivatkoztak rá, hogy már az első világháború idején ünnepélye­sen megígérték nekik az autonómiát. A csehek huszita ihletésű katolicizmuselle­­nességét megsínylette a mélyen hívő ka­tolikus szlovák nép. A csehek gőgjükben újra és újra értésére adták a szlovákok­nak, hogy elmaradottak, az érzelmeik irányítják őket, és távol állnak a modern racionalitástól, így állt a helyzet az első csehszlovák köztársaság idején. Sok szlovák e köztár­saság folytatásának tekinti a mait. A szlo­vákok ma is úgy vélik, hogy a csehek fö­­lébük kerekednek, méltánytalanul bánnak velük, lebecsülik őket. Ebben sok a túl­zás. A szövetségi rendszerben a szlovákok a csehekhez hasonlóan teljesen önállóan intézik köztársaságukban az iskolaügyet, az igazságszolgáltatást és az egészségügyet, és bizonyos mértékig szabadon alakíthat­ják a gazdaság számos területét is. Sok fontos kérdésben vétójoguk van a szövet­ségi parlamentben. A közös állam elneve­zése: „Cseh és Szlovák Szövetségi Köz­társaság", és ez a mostani „és“ sokkal többet jelent, mint az 1918 végén rövid időre odabiggyesztett kötőjel. A szövet­ségi kasszából származó pénzek mérsék­lik Szlovákiában a munkanélküliség kö­vetkezményeit. De az átutalt pénzekhez önhitt i meg­jegyzéseket fűznek újabban egyes cseh politikusok. A prágai politikusi és újság­írói körökben álttában leereszkedés és arrogancia érződik a szlovákok irányá­ban. Ebben is az első köztársaság hagyo­mánya folytatódik. Ehhez járul egy új mozzanat: az 1939 márciusától a háború végéig fennállott szlovák állam. A szlo­vákoknak minduntalan arcába vágják, hogy ez az állam fasiszta, háborús szelle­mű képződmény volt, a hitleri Németor­szág szövetségese. Sok szlovák szerencsét­lenségnek tartotta azt az államot népe számára, s elkeseríti őket, hogy a cseh országrészben milyen kevés készséget mu­tatnak a megkülönböztetésre és korrekt­ségre, és mennyire fogyatékos igazságér­­zettel ítélik meg a szlovák történelem a­­zon szakaszát, amikor Tiso elnök szabta meg a szlovák állam jellegét. Csaknem valamennyi szlovák politikai irányzat képviselői azt mondják: a szlo­vákok nem jókedvükben és nem máról holnapra önállósodtak. 1938 októberében mondták ki a tőlük addig megtagadott autonómiát. Prága végül elfogadta ezt, de később, 1939 márciusában mégis hadse­reget és rendőrséget küldött Szlovákiá­ba. A szlovákok csak ezután kiáltották ki Pozsonyban a saját államukat. Más vá­lasztásuk nem maradt, hiszen a magyarok és a lengyelek (szerintük) már készen áll­tak Szlovákia felosztására. A Tiso-rezsim annyi belső függetlensé­get őrzött meg Szlovákia számára, ameny­­nyit meg lehetett őrizni Hitler árnyékában. A szlovák vezetés a szlovákok szerint nem működött együtt nagyobb mértékben a náci Németországgal, mint a cseh kor­mány a „cseh és morva protektorátusban“. Egyetlen halálos ítéletet sem hirdettek ki akkor Szlovákiában. Az ország megtagad­ta a hitleri zsidótörvények átvételét. Tiso elnök arra törekedett, hogy minél több zsidót megmenthessen a hitleri népirtás­tól. Csupán kezdetben tévesztették meg, amikor a németek elhitették vele, hogy a szlovák zsidókat Lengyelország déli ré­szén fogják letelepíteni. Amikor megtud­ta, hogy a zsidókat nem letelepítik, ha­nem meggyilkolják, akkor azonnal leállí­totta a deportálást. A rabbik meg a bal­oldali politikusok maguk kérték Tisót Szlovákia megszállása idején, az 1944 au­gusztusi szlovák felkeléskor, hogy marad­jon hivatalában, mert csupán tőle remél­hettek védelmet a német üldözőkkel szemben. Így fest az a verzió, amely manapság általánosan elfogadott Szlovákiában. Mennyire fedi a valóságot, és mennyiben szépíti a történteket? Ezt kell felderíte­nie most a szlovák parlament megbízásá­ból két történészbizottságnak. Első ízben lehet Szlovákiában a múlt e nyomasztó korszakát szabadon kutatni. Az már ré­gen világos, hogy Benes elnök politikai vakságban szenvedett, amikor 1947-ben felakasztatta Tisót. A szlovákok nem e­­melhettek akkor szót, féltek és iszonyod­tak. Szlovákiában lemoshatatlan gyalázat­nak tekintik egy pap felakasztását. A szlovákok mai felzúdulásában a hajdani megaláztatás keserűsége is megnyilvánul. A józan szlovák politikusok, például a kereszténydemokrata Frantisek Miklos­­ko, igyekeznek elkerülni a szakítást: a felsoroltak ellenére elég sok minden ösz­­szekapcsolja a cseheket és szlovákokat; a közös állam mindkét nép számára ked­vezőbb. E politikusok megütődve tapasz­talják, miként növekszik az önálló álla­mot óhajtó szlovákok száma. A csehek körében pedig egyre többen elégelik meg a nemzeti viszály­kodást: jobb a válás, mint a beláthatatlan ideig elhúzódó ma­rakodás, a süketek párbeszéde, az örökös szemrehányások. A válástól azonban még a pozsonyi ellenzék legbefolyásosabb sze­mélyisége, a nép körében egyre kedvel­tebb nacionalista politikus, Meciar is visz­­szariad. Frantisek Miklosko és más tekintélyes szlovákok azt szeretnék, hogy a két tag­­köztársaság további jogköröket kapjon, főleg a gazdaságpolitika és adópolitika te­­rén, Szlovákia pedig maradjon meg az ily módon tökéletesített föderációban. Csak­hogy sok forrófejű nacionalista ellenük van. A cseh köztársaságban pedig azon mesterkedik néhány közéleti személyiség, hogy Szlovákiában a csehektől, Prágától és a közös államtól való idegenkedés ke­rekedjen felül. A SZUVERENITÁS NEM FÜGGETLENSÉG Jövő héten először szavaz a szlovák par­lament a Szlovákia szuverenitásának ki­hirdetéséről szóló tervezetről. A szavazás megtartásáról hétfőn döntött a szlovák törvényhozás miután mindeddig elutasí­tották a szlovák nacionalisták valamennyi előző próbálkozását, hogy a tervezetet a parlamenten keresztülvigyék. A tervezet értelmi szerzője Viliam O­­berhauser víz- és erdőgazdálkodási mi­niszter, aki a Kereszténydemokrata Moz­galomból kivált Szlovák Kereszténydemok­rata Mozgalom nevében terjesztette azt elő. Jan Carnogursky szlovák miniszterelnök leleplezte a tervezetet: olyan választási manővernek nevezte, amely ,,nagyon nagy politikai primitivizmusról" árulkodik, s a­­míg voltaképpen „bűnös játék az embe­rek sorsával“. Leszögezte ugyanakkor, hogy a szuverenitási nyilatkozat nem vonatko­zik a függetlenségre, amit csakis a szlo­vákok többsége határozhat el, népszava­zással — jelentette a France Presse. Amerikai Bábel Az Egyesült Államok egyre több lakosa odahaza nem beszéli az angolt, és sokan beismerik, hogy nehezen értetik meg má­gusát ezen a nyelven — szűrhető le az 1990-es népszámlálás részleges eredményei­ből, bár a Népszámlálási Hivatal nemré­giben közzétett adatai az 50 szövetségi ál­lamból csak 11-re vonatkoznak, Mondára és New Y­ork-ra például igen, de Texasra és Kaliforniára már nem. A végleges a­­datokat csak júniusban teszik közzé. Az eddig rendelkezésre álló adatok sze­rint New Mexicoban a lakosok csaknem 40, New York államban több mint 20 szá­zaléka, New Jersey, Florida és Rhode Is­land lakosainak nem egész egyötöde nem angolul, hanem más nyelven beszél ott­hon. Egyes városokban ez rekordszintet ér el: a Hondás Miamiban a lakosok csaknem 16 százaléka „idegen“ nyelvet beszél a coaladban. Az arány 45 százalék a New Jersey állambeli Petersonban, csaknem­­10 százalék a New Mexicó-i Santa Fében. Ivew Yorkban 1990-ben 41 százalékot ért el, szemben a 10 évvel előbbi 35 száza­lékkal, s az érdekeltek csaknem fele úgy nyilatkozott, hogy nem beszél hibátlanul angolul. A Népszámlálási Hivatal 1989-es jelen­tése szerint 10 év alatt a nem angolul be­szélők száma a tömeges bevándorlás, fő­ként a latin-amerikai bevándorlók miatt emelkedett ilyen­ lényegesen. Az első amerikai idegen nyelv a spa­nyol. Floridán és New Mexicón kívül a nem angolul beszélő 2,8 millió New York-i csaknem fele a spanyolt vallja anyanyel­vének. A többi nyelvcsoportra vonatko­zóan adatok nincsenek, az említett jelen­tés csupán annyit szögez le, hogy több mint 350 ezer New York-i beszél ázsiai nyelveket. Az amerikai lakosság 10 év alatt 9,8 százalékkal gyarapodott, a külföldön szü­letett amerikai lakosok száma azonban 14 millióról 20 millióra emelkedett, ami csaknem 43 százalékos növekedés. A je­lenség igen kézzelfogható következmé­nyekkel jár. New Yorkban az utóbbi há­­rom év leforgása alatt 167 országból szár­mazó 120 ezer tanuló iratkozott be nyilvá­nos iskolákba. Amikor pedig a költség­­vetési megszorítások miatt csökkentették a tanerők számát, időre és pénzre volt szük­ség kétnyelvű tanárok felkutatására — mutatott rá egy oktatásügyi szóvivő. Gillian Stevens, az Illinoisi Egyetem szociológusa hangsúlyozza, hogy a szó­ban forgó kategóriából sokan bevándorlók gyermekei, de már amerikai földön szü­lettek. Nem lehet pontosan felbecsülni a kétnyelvűek számát, mert a bevándorlók gyermekei és unokái saját körükön kívül gyengén beszélnek angolul — mondotta Stevens. (AFP) Családi körben... ‘HF 'rh£x!dbi-M*xkii&

Next