Romániai Magyar Szó, 1993. szeptember (5. évfolyam, 1123-1147. szám)
1993-09-16 / 1135. szám
Romániai Magyar Szó 2 • A NAGYVILÁG HÍREI • ITT A NAGY ALKALOM! (Folytatás az 1. oldalról) is A Rompres kérdéseire válaszolva, Adrian Nastase, a Képviselőház elnöke, volt ülügyminiszter önmagában üdvözlendőnek nevezte, de különösebb eredményt nem vár a látogatástól. Minden magas szintű látogatás hasznos, mert hozzájárulhat bizonyos kérdések tisztázásához. A várható eredményeket illetően viszont azért meglehetősen szkeptikus, mert egyfelől Magyarország belépett a választások előtti időszakba és ez korlátozza kormányának mozgásszabadságát, másfelől Rommániában bizonyos feszültségeket idézett elő az RMDSZ-nek az Európa Tanácshoz intézett emlékirata. Információink szerint Magyarországon sem (Gheorghe Funar állásfoglalását már korábban ismertettük) mindenki tapsol a román—magyar külügyminiszteri eszmecserének. A Magyar Igazság és Élet Pártjának parlamenti frakciója szerint Jeszenszky Géza bukaresti útja nincs kellőképpen előkészítve, s a családi emlékhelyek felkeresése csak „könnyes ünnepségekre“ ad majd alkalmat. A dokumentumot ismertető Réti Miklós sajtóértekezlet keretében kijelentette: a külügyminiszternek követelnie kell a romániai magyarság számára a személyi elvű, illetve a kulturális autonómiát, valamint azt, hogy a dél-tiroli osztrák—olasz példához hasonlóan szerződés garantálja Magyarország védőhatalmi státusát“. Az állásfoglalás végül leszögezi: ha Jeszenszky Géza hivatalos útja a magyar—ukránhoz hasonló szerződés előkészítése jegyében zárul, akkor a Magyar Igazság és Élet Pártja lemondásra szólítja fel a külügyminisztert. Mielőtt szemelvényeket közölnénk néhány román lap, illetve a román rádió és a BBC kommentárjaiból, ismertetjük a magyar diplomácia irányítója romániai látogatásának programját. Mint már jeleztük, kétmenetes hivatalos tárgyalások lesznek a külügyminisztériumban, a vendéget fogadja Nicolae Vacaroiu miniszterelnök és Ion Iliescu államfő. Holnap délelőtt a külügyminisztériumban a két fél képviselői aláírják a beruházás-védelmi, illetve a kettős adóztatást kizáró egyezményeket, majd Jeszenszky Géza ellátogat az RMDSZ bukaresti székházába, azután pedig előadást tart „Magyarország és Románia a kommunizmus utáni Európában“ címmel. Csütörtökön reggel a Szenátusban találkozik a parlamentben képviselt politikai pártok vezetőivel. Pénteken reggel a vendég és kísérete Marosvásárhelyre utazik, ahol a megyeházban találkozik a helyi vezetőkkel, majd a helyi értelmiségiekkel és a vallási élet képviselőivel, megkoszorúzza az 1989 decemberi hősök emlékművét, a román nemzeti hősök emlékművét, valamint a székely vértanúk emlékművét, megtekinti a Bolyai Líceumot, a Teleki Tékát, a Vártemplomot, ellátogat az RMDSZ helyi székházában, látogatást tesz Sütő András lakásán, este pedig filharmóniai koncerten vesz részt. Szombaton reggel vidéki körutazásra indul, mely során ellátogat Erdőszentgyörgyre (megtekinti a templomot és megkoszorúzza gróf Rhédey Claudia sírját), Szovátára (megtekinti az orvosi rendelőt), majd Hargita megyében Korondra, ahol fazekas műhelyeket tekint meg, majd Farkaslakára, ahol megkoszorúzza Tamási Áron emlékművét, Székelyudvarhelyre, Fehéregyházára, Segesvárra, este pedig viszszautazik Marosvásárhelyre. Vasárnap Temesvárra látogat el. Programjában szerepel az 1989 decemberi felkelés mártírjai sírjának megkoszorúzása, látogatás a református templomban, ahol istentiszteleten vesz részt, találkozó a helyi egyházi és politikai vezetőkkel. Vasárnap délutánra Bukarestben újabb találkozó van beütemezve Teodor Melescanu román külügyminiszterrel, majd együttes sajtókonferencia. A román fővárosból a magyar külügyminiszter moszkvai látogatásra indul. Nem áll fenn határvita — RÁDIÓ- ÉS SAJTÓHANGOK JESZENSZKY GÉZA ROMÁNIAI LÁTOGATÁSA ELŐTT — A tegnap kezdődött látogatás kapcsán a bukaresti rádió idézte Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter nyilatkozatát, melyet a román Rompres hírügynökségnek adott, s amelyben kijelentette, hogy országa, külpolitikájának egyik fő célkitűzése a jószomszédi, de lehetőleg baráti kapcsolatok kialakítása valamennyi szomszédországgal, a közös sorsból és közös érdekekből kiindulva. Mint mondta, Magyarország közvetlen törekvése, hogy az egész közép-és kelet-európai övezet mielőbb stabilizálódjék politikai és gazdasági szempontból. Magyarországnak nemcsak célja, de érdeke is, hogy Románia olyan virágzó országgá váljék, amely alkalmas arra, hogy tagja legyen az európai szervezeteknek és intézményeknek, köztük az Európa Tanácsnak és az Európai Közösségnek. A magyar külügyminiszter elmondta, hogy országa és Románia között nem áll fenn határvita. A nagyhatalmak garantálták az 1920-as és később 1947-es békeszerződést, és Magyarország nem kérdőjelezi meg ezek érvényességét. Helsinki alapelveinek és a párizsi chartának a tiszteletben tartása kizárja annak lehetőségét, hogy Románia egyetlen állampolgára is bizalmatlansággal tekintsen Magyarországra. A továbbiakban Jeszenszky Géza megjegyezte: szükségesnek tartja emlékeztetni arra, hogy a békeszrződések aláírása pillanatában a romániai magyar kisebbségnek több iskolája, több művelődési intézménye, több joga és több vagyona volt, mint manapság. A két ország gazdasági kapcsolataira utalva, a magyar külügyminiszter hangsúlyozta,, hogy azok összességét tekintve ígéretes tendenciák tapasztalhatók, habár még mindig rengeteg a tennivaló. Ebből a szempontból is indokoltnak mondta az államközi alapszerződés aláírását. Ugyancsak a bukaresti rádió idézte Teodor Melescanu román külügyminiszternek a Népszabadság hasábjain közölt interjúját. Ebben leszögezte, hogy a román —magyar viszonyban fennálló problémák megoldásának egyedüli eszköze a dialógus. Kijelentette továbbá, hogy a magyar külügyminiszter első hivatalos romániai látogatása alkalmával hajlandó megvizsgálni minden vitás kérdést. A határkérdésben hajthatatlannak nyilatkozott, a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása kapcsán kategorikusan ellenezte a kolozsvári magyar főkonzulátus újramegnyitását. Előzetesen foglalkozott Jeszenszky Géza romániai hivatalos látogatásával szerda reggeli román nyelvű híradójában a BBC is. Miután a román—magyar kapcsolatok fontos momentumának minősítette a látogatást, és utalt a magyar külügyminiszternek a Magyar Hírlapban megjelent interjújára, amelyben hangoztatta, hogy sok még a tennivaló a magyar—román kétoldalú kapcsolatok terén. Annál is inkább, mivel 89 decembere után nem következett be a várt fellendülés. Ellenkezőleg. A romániai magyar kisebbség helyzete, amely gondot okoz Budapestnek, egyike volt a normális magyar—román dialógus útjában álló akadályoknak. Ezért került sor csak most arra a látogatásra, amelyre Teodor Melescanu román külügyminiszter „biankóban“ nyújtott át meghívást magyar kartársának — állapította meg a BBC. A két fél diplomáciai erőfeszítései eddig mindössze egy Emlékeztetőben konkretizálódtak amely egyebek mellett a bukaresti megbeszélések tárgyát képezi. A kétoldalú politikai szerződés még várat magára. A román fél kifejezett követelését, hogy foglalják bele a szerződésbe a határok sérthetetlenségét, Budapest mindeddig elutasította. A tegnap kezdődött tárgyalásokon a BBC szerint a két külügyminiszter megvitatja az Emlékeztető még függőben maradt pontjait. Adásában ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a magyar fél kolozsvári konzulátus megnyitását kéri, valamint a Bolyai Egyetem újraindítását. Ugyanakkor új határátkelőhelyek megnyitását igényli. Angol vélemény szerint van remény, arra, hogy ebben a kérdésben azonnali eredmény születik annál is inkább, mivel az új határátkelőhelyek meggyorsítanák az áru- és személyforgalmat. Kétségtelen, hogy a román—magyar kapcsolatok nem korlátozhatók kizárólag az erdélyi magyar kisebbség kérdésére. Bár ez nem jelenti azt, hogy ez a kérdés nem képezi lényeges elemét a mostani párbeszédnek. Még akkor is, ha az RMDSZ szintetizálta követeléseit az Európa Tanácshoz intézett memorandumában, az RNEP pedig nem többet és nem kevesebbet kért a Külügyminisztériumtól, mint azt, hogy mondja le Jeszenszky úr látogatását. Egyelőre azonban, a kétoldalú kapcsolatok normalizálásának reményében kiváltképpen most, Románia valószínű Európa Tanács-i felvétele előtt úgy tűnik, elfelejtik vagy legalábbis megkerülik mindkét részről a gyújtogató vagy kardcsörtető nyilatkozatokat — szögezte le az angol rádió. „Románia és Magyarország az igazság pillanatában: tisztázás“ — címmel foglalkozik első oldalán a látogatással az ellenzéki Románia libera című napilap, szinte kizárólag Románia Európa Tanács-i felvételére összpontosítva mondanivalóját. Bazil Stefan írása szerint a kormány jól tette, hogy nem adott helyt a Románok Nemzeti Egységpártja követelésének a meghívás lemondására; a szerző véleménye szerint éppen az ET-felvétel vitája előtt hasznos a tisztázás. A két országnak nem szabad hagynia, hogy kapcsolataik, amelyek kölcsönösen előnyösek lehetnének megromoljanak azoknak a gyanúknak, félreértéseknek és hibás értékeléseknek következtében, amelyek a párbeszéd hiánya és a felhalmozódó problémák miatt alakultak ki. Az európai integrálódás közös szándéka is modus vivendi elérésére kötelezi a két országot, hogy ne vigyék kétoldalú vitáikat azokra az európai fórumokra, amelyekbe integrálódni akarnak, különben esetleg mindkettőjükre rácsapják az ajtót — írta a lap. Honát–bosnyák megállapodás Genfben Röviden • röviden Franjo Tudjman horvát és Alija Izetbegovics bosnyák elnök kedden Genfben megállapodott a harcok azonnali beszüntetésében Közép-Boszniában, valamennyi fogoly szabadon bocsátásában, valamint a humanitárius szállítmányok átengedésében — jelentette a France Presse. A horvát elnökhöz közel álló források szerint Mate Boban, a boszniai horvátok vezetője, aki nem vett részt a genfi találkozón, kötelezettséget vállalt a megállapodás tiszteletben tartására. A dokumentum előírja a muzulmán többségű kormánycsapatok és a horvát erők közötti harcok beszüntetését legkésőbb szeptember 18-ig, helyi idő szerint 12 óráig, valamint a foglyok szabadon bocsátását és a muzulmán vagy horvát ellenőrzés alatt álló fogolytáborok felszámolását legkésőbb szeptember 21-ig, helyi idő szerint 12 óráig. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedd este felszólította a horvát kormányt, hogy vonja vissza csapatait a Krajinában szeptember 9-ig elfoglalt állásokig. Másrészt a BT felszólította a szerb erőket, hogy vessenek véget minden provokatív katonai akciónak. A Horvátországban tartózkodó orosz külügyminiszter, Andrej Kozirev a harcok beszüntetésére és a tárgyalások megkezdésére hívta fel a szemben álló feleket. A keddi nap folyamán a horvát erők több szerb állást is lőttek a szeparatista Krajinában. A szerb csapatok egyik parancsnoka szerint 5 szerb falut ért bombatámadás, Gospic városa körül pedig harcok folytak. A szerb erőknek sikerült lelőniük egy horvát katonai gépet, mely előzőleg bombát dobott egy másik krajinai városra. • Für Lajos magyar honvédelmi miniszter kedden Rómába érkezett, hogy magyar—olasz katonai együttműködésről tárgyaljon olasz kollégájával és parlament két háza védelmi bizottságainak elnökével. Für Lajos kedden este Fabio Fabbri miniszterrel folytatott megbeszélést, szerdán pedig a szenátus és képviselőház védelmi bizottságának elnökeivel kellett találkoznia. .Az EK pénzügyminiszterei úgy döntöttek, hogy a közösségi költségvetésben a már előirányzott 70 millió ECU összegű segély mellett még ebben az évben további 20 millió ECU támogatást nyújtanak a Gáza-övezetnek és Jerikónak. A miniszteri tanácsülésről kiadott közlemény szerint az összegekkel a két övezetben kiépítendő közigazgatási szervezetek, mindenekelőtt az oktatási és egészségügyi intézmények létrehozásához, valamint kisvállalkozások beindításához kívánnak hozzájárulni. A támogatás élelmiszer-segélyt is tartalmaz. Sevardnadze lemond? Nemzetközi hírügynökségek szerint Eduard Sevardnadze grúz államfő kedden bejelentette lemondását, hangoztatva, nem hajlandó tovább tűrni a sértéseket és a megalázást, hogy aztán később közölje: elhatározását megmásítja, ha a parlament hajlandó lesz felfüggeszteni munkálatait és jóváhagyni a már előbb jelzett sürgősségi állapot bevezetését. A grúz parlament aznap esti sürgős ülésén eleget tett az államfői feltételeknek: elhatározta ideiglenes feloszlását és szeptember 20-i kezdettel két hónapra jóváhagyta a sürgősségi állapotot. Amint a BBC moszkvai tudósítója megjegyzi, Sevardnadze számára nem volt nehéz meggyőzni a parlamentet, ugyanis a képviselők csaknem kétharmada meggyőződéses híve. A legtöbben, még ellenfelei közül is sokan vallják, hogy a jelen pillanatban nincs egyetlen olyan politikai személyiség sem a köztársaságban, aki kellő hitellel átvehetné helyét. Eduard Sevardnadze tegnapra tervezett televíziós üzenetében kellett hogy bejelentse további szándékát, vagyis azt, hogy lemond-e vagy tovább is hatalmon marad. Az utóbbi esetben — így a politikai hírmagyarázók — drákói intézkedések következhetnek az etnikai erőszak, a bűnözés és a korrupció ellen. Sevardnadze ugyanis helyre akarja állítani az állam tekintélyét, amelyet az utóbbi időben komolyan próbára tettek Gamszahurdia volt elnök fegyveres hívei, illetve az oszetmek és az abházok szeparatista törekvései. Kétségtelenül nehéz lesz meggyőzni a félkatonai szervezetek vezéreit a fegyverletételről — még a nemzeti egység jelszavával is. De az ostromállapot elsősorban erre szolgál. Az egyik ilyen csoport vezetője Joszeliani — egyébként parlamenti képviselő — fontos szerepet játszott annak idején Gamszahurdia volt elnök elűzésében és Sevardnadze uralomra juttatásában. Sevardnadze és Joszeliani között már sor került a megbeszélések első menetére, s a kompromisszum jelei mutatkoznak. A vendég rosszul lett Háromnapos hivatalos látogatásra Szöulba érkezett Frangois Mitterrand francia államelnök. A hivatalos fogadtatás alkalmával a 76 éves elnök rosszul lett, szinte elájult a tűző napsütésben. Szemtanúk szerint lába összeakadt, megbicsaklott, úgyhogy szárnysegéde karonfogta és bevezette a Kék Házba, a dél-koreai elnöki rezidenciára. Itt láthatóan további rosszullét, hányinger gyötörte a 14 órás repülőút után, miközben bejegyezte nevét a vendégkönyvbe. A KBS tévéállomás adása szerint a dél-koreai elnökkel, Kim Jung-Szammal beütemezet találkozó némileg megkésett Mitterrand elnök pihenése miatt. KÖZEL-KELET A történelmi kézfogás után A közel-keleti események a washingtoni történelmi kézfogás után is gyorsan követik egymást. A két legfontosabb: Jichák Rabin izraeli miniszterelnök Marokkóba látogatott. Jordánia és Izrael képviselői pedig Washingtonban megegyeztek a kétoldalú békeszerződés megkötésének ütemtervében. Amint a médiák jelentették, az izraeli kormányfő Marokkóban úgy nyilatkozott, hogy az arab országok rövidesen megkezdik Izrael Állam elismerését Nem erősítette meg, de nem is cáfolta azokat a híreket, miszerint Izrael és Marokkó felveszi egymással a diplomáciai kapcsolatokat, csupán annyit jelentett ki, miután Hasszán király fogadta, hogy látogatásának eredményeivel meg van elégedve. Hasszán egyébként — héberül — üzenetet regisztrált az izraeli tévé számára zsidó újév alkalmából. Jichák Rabint különben kormányfőnek kijáró tiszteletadással fogadták Rabatban, ami implicite annyit jelent, hogy Marokkó elismeri Izraelt — jegyzi meg a látogatás kapcsán a BBC hírmagyarázója. Az amerikai fővárosban történt izraeli —jordániai megállapodással kapcsolatosan a jordániai miniszterelnök kijelentette, hogy a megkötendő békeszerződésnek kielégítőnek kell lennie Izrael többi arab szomszédja számára is. Mint hangoztatta, hazája számára a legfontosabb a szuverenitás az ország területe és a vízforrások felett, a nemzeti egység, nemkülönben jelenleg Jordánia területén tartózkodó egymillió palesztin menekült sorsa. Öbölháborús szindróma vegyszertől? Hazatérésük óta az öbölháborúban részt vett veteránok ezrei panaszkodnak egy különös tünetegyüttesre: láz, fejfájás, rövidmemória (tehát a közelmúltra emlékezés) kiesése, látászavarok, légszomj, köhögés, hasmenés, bőrelváltozások, vérző fogíny, a haj és a fogak kihullása, zsibbadás, bizsergés, ízületfájdalom és levertség jellemzi a betegséget. Mivel egyelőre nincs egységes diagnózis, fedőnévkén „öbölháborús szindrómának“ nevezték el ezt (vagy ezeket) a betegség(ek)et. . . ... . A kutatók nem tudják, mi okozhatja ezt tünetegyüttest. A veteránok szervezetének szóvivője szerint az egyik legkézenfekvőbb magyarázat, hogy a vegyszerek hatása. Az USA Védelmi Minisztériumának egészségügyi szakemberei mindenesetre tagadják, hogy bármiféle bizonyíték lenne a betegség járványos terjedésére. Amíg sikerül kifejleszteni egy olyan módszert, amellyel ésszerű módon lehet kezelni a problémát, addig veteránok ezrei fognak az eltérő felfogású doktorok véleményének kereszttüzében szenvedni — hangoztatja egy republikánus kongresszusi képviselő, aki maga is szolgált az öbölháborúban. A képviselő és támogatói már bejelentették igényüket arra, hogy a most ősszel megvitatásra kerülő védelmi költségvetésbe építsenek be egy összeget a szindrómával kapcsolatos kutatásokra. A kongreszszus máris felhatalmazta az illetékeseket, hogy évente 500 ezer dollárral támogassák az öbölháború egészségügyi kihatásaira vonatkozó tudományos információk gyűjtését. A hadsereg tisztviselői azzal érvelnek, hogy a hatezer bejelentett öbölháborús betegségből mindössze harminchatot lehet vegyszerek hatásának tulajdonítani. Van persze a dolognak egy további aspektusa is, amit az amerikai hadsereg egyik egészségügyi főtisztje meglehetősen nyersen ki is mondott: a harcmezők manapság tömve vannak vegyszerekkel, és nem biztos, hogy a hadsereg, vagy az ipar tudna-e egyáltalán működni nélkülük. (Népszabadság) RMSZ-FOLYTATÁSOS • RMSZ-FOLYTATÁSOS 0 RMSZ-FOLYTATÁSOS 0 RMSZ-FOLYTATÁSOS 0 RMSZ-FOLYTATÁSOS Az alábbiakban folytatásokban közlésre kerülő eszmefuttatás a július végén Illyefalván tartott nemzetközi liberális tanácskozáson hangzott el. (Folytatás előző lapszámunkból) Az Európai Közösség, s a tágabban vett nyugat-európai gazdasági tér jövője szempontjából első lépcsőfokban Kelet-Európa, a másodikban a volt Szovjetunió területe mint integrálható, piaci törvényszerűségek alapján rendezhető, fölépíthető régió a legnagyobb esély (s mint ilyen, a legnagyobb kihívás) a közösség történetében. A befektetési és kereskedelmi spektrum nagyságrendekkel történő kiszélesedése, a termelésnövekedés meredek felfutása minden olyan prognózisban megjelenik, amely a térség gazdasági jövőjével — és kizárólag gazdasági szempontok alapján, tisztán csak azzal — foglalkozik. A befektetők — és tegyük hozzá: a nyugati politikusok — persze nem tisztán gazdasági prognózisokban, hanem komplex prognózisoknak hisznek, amelyek az integráció kockázatait a politikai instabilitásban jelölik meg. Látszólag ördögi körrel van dolgunk: a tőkeexport — az integrációs folyamatok gazdasági hajtómotorja — nem akar megindulni, mert fél az instabilitástól; az instabilitás pedig növekszik, mert a tőke távolmarad. Valójában nem egy jel arra mutat, hogy a nyugat-európai közösség egységes akaratát meghatározó körök nem annyira bizalmatlanok vagy tanácstalanok, hanem inkább — nagyon is tudatosan — kivárásra játszanak. Az integrációig terjedő kooperálási szándék hangoztatása egyfelől, az elzárkózás gesztusai másfelől, a kettő közötti taktikázó lavírozgatás az optimális pillanat kivárásáig való függésben tartást szolgálják. Mikor jön el az optimális pillanat? Természetesen akkor, amikor az integrációból a nyugat-európai gazdasági-politikai közösség a legnagyobb hasznot fogja tudni húzni a legkisebb kockázat árán. Más szóval, amikor az eladósodás, a gazdasági csőd, a szociális robbanás fenyegetése a kelet-európai országokat már megfelelően domesztikálta. Ezért nincs még Marshall-program, vagy ha van, ezért nem nyilvános még, ezért működik olyan nehézkesen még az is, aminek már — legalább szimbolikusan — a térség gazdasági magára találását kellene szolgálnia (lásd PHARE-program), egyszóval ezért van az integráció kérdése takaréklángon tartva. Ki ne tudná, hogy egy baloldali — és sikeres — moszkvai fordulat után („be kell takarítani, amit csak lehet) már néhány nappal a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó eddigi ütközőzóna országait a NATO szőröstől-bőröstől lenyelné, persze ezek boldog egyetértésével. Akkor ugyanis már az lenne az optimális (s csak rövid ideig adott) pillanat ahhoz, hogy kész helyzet és befejezett tények elé állítsák a világok Negyedik konklúziónk tehát így szól: Nyugat-Európának elemi érdeke az integráció, de ennek időpontját, mikéntjét, teljes forgatókönyvét maga kívánja meghatározni. Hadd fűzzük rögtön hozzá: a nyugati fél fönt leírt kivárásos domesztikáló stratégiája és érzelemmentes hozzáállása lehet, hogy sokak számára kiábrándító. Én úgy gondolom, ez a hűvös és önző racionalitás nem helyes, és nem helytelen, hanem egész egyszerűen természetes. S ha arra gondolok, amit föntebb az Integráció keserves árával, továbbá egyes balkáni hátsó szándékokkal kapcsolatban említettük meg, akkor ez a hozzáállás nemcsak célszerűnek, hanem egyenesen egyedül lehetségesnek mondható. S ha valaki így kiáltana fel, de hiszen ez az integráció nem egyenrangú felek társulása lesz , annak így válaszolhatunk: valóban. De ki is gondolna arra, hogy Bulgária egyenrangú partnere Hollandiának? Az összeurópai integráció nem más, mint esély — és nem garancia — a kontinentális nagykorúskodásra. Mostanig csak a Nyugat külön gazdasági érdekeiről beszéltünk. Hogy ezek hogyan jelennek meg mint közös érdekek, arra világos mintával szolgál a kelet-európai úthálózat és kommunikáció infrastrukturális fejlesztésének példája. Közismert, hogy ezeknek az országoknak saját erejükből rövid időn belül semmi esélyük modern úthálózatot és gyorsvasútitkiépíteniük, vagy megküzdeniük egy modern telekommunikációs rendszer kiépítésének anyagi és technológiai gondjaival. Ám egy nyugat-európai konzorciumnak megérné fizető autópályát építeni a térségben. Nemcsak azért, mert 25—30 (talán több, talán kevesebb) év alatt a befektetés megtérül. De az autópályából nemcsak az építő konzorcium fog hasznot húzni, hanem azok a régiók is, amelyeket összeköt (mondjuk, Németország és Törökország) — arról nem is beszélve, hogy a közbeeső Magyarország, Románia, Bulgária számára ezek az építkezések nemcsak az úthálózat korszerűsítését eredményezik majd, ingyen, hanem az egész gazdasági tevékenységet élénkítő húzóágazatként fognak működni. Ugyanez a helyzet a telekommunikációs hálózat kiépítésével, s még hosszan folytathatnók a példákat, amelyekből egyértelműen kiderül: az integráció egyáltalán nem karitatív jellegű költekezést, valamiféle adományozást feltételez Nyugat részéről, hanem olyan invesztíciókat, amelyek egyaránt hasznossak a befektetőnek és annak a régiónak is, ahova a beruházás irányult. A piac, illetve a tranzit, tehát a kereskedelmi útvonalak lerövidülésének kérdésével egyelőre tekintsük lezártnak az integráció gazdasági jelentőségének elemzését. Néhány szót azért megérdemel egy másik aspektus is. Nevezetesen az: mióta a világgazdaság döntően a fogyasztói társadalom koncepciójára és mechanizmusára épül, azóta egyértelmű, hogy a béke nagyobb üzlet, mint a háború. Ezért — de biztonságfilozófiai megfontolásból is — az európai közösség politikája békepolitika, kulcsértéke a stabilitás nemcsak saját határain belül, hanem azokon kívül is, mindenekelőtt a közvetlen környezetét jelentő szomszédos térségekben. Ebből pedig az következik, hogy a kelet-európai régió integrálása nemcsak gazdasági érdeke a Nyugatnak, hanem ezt követelik meg stratégiai érdekei is. A NATO-nak — ha nem szűnik meg — előbb-utóbb meg kell tennie azt a lépést, aminek fölvetése évtizedeken át a legabszurdabb viccnek számított volna Oroszország felvételéről van szó. Egyébként mint ismeretes, a NATO megalakulásakor a szovjetek szerettek volna bekerülni e katonai blokkba, úgy téve, mintha nem tudnák, hogy azt őellenük hozták létre. Most az oroszok e régi álma elérhető közelségbe került. (Vese) SZŐCS GÉZA Liberális esélyek Kelet-Európában 1993. szeptember 16. Sugárveszély ? Újabb orosz—ukrán konfliktus robbant ki az Ukrajna területén levő nukleáris rakéták szétszerelése ügyében. A köztársaság déli részén, Permovajszkban levő, erre szolgáló létesítményben ugyanis a hőmérséklet és a sugárzás szokásosnál nagyobb arányú emelkedését tapasztalták. Amint az orosz védelmi miniszter bejelentette, a jelenséget annak tulajdonítják, hogy túl sok rakétát tároltak itt. Mint közölte, orosz szakértői csoport szállt ki sürgősen a helyszínre. Az ukrán stratégiai erők parancsnoka cáfolta a bejelentést, hangoztatta, hogy orosz félretájékoztatásról van szó. Emberi bombák Amióta létezik a Német Szövetségi Köztársaság, soha még ilyen brutális támadások nem érték a testi és lelki fogyatékos embereket. A radikális szélsőjobb képviselői egyre gyakrabban mennek „gyogyósokat verni“ — akárcsak a nácik, „értéktelen életet“ látnak bennük — hangsúlyozza a Der Spiegel című lap. Hannelore Krüger az 52 éves hamburgi varrónő újabban összerezzen, ha csöng a telefon. A tolószékbe kényszerült asszony minduntalan egy ismeretlen férfi rekedt hangját hallja a kagylóból: „Mi mindenütt ott vagyunk, és hamarosan te is sorra kerülsz. Olyanokra, mint te, egy tiszta Németországban nem lehet szükségünk.“ A testi fogyatékosok önsegítő egyesületének hamburgi elnöke meglehetősen jó erőben lévő, megtermettember, de még neki is „pokolian idegeire mennek“ ezek a telefonhívások. Ismerősét, az 52 éves, járásában akadályozott Ursula Jostent egy idő óta ugyancsak „nyomasztó érzés“ keríti a hatalmába, ha elhagyja a házat. Egy alkalommal egy fiatal fiú festékkel öntötte le a nyílt utcán a diplomás nevelőnőt, egy másik alkalommal pedig az egyik szomszéd rontott rá a tolókocsis asszonyra, aki néhány lépést merészelt tenni mankójával a ház előtt. „Te mocskos ribanc, hisz tudsz te járni, csak úgy teszel, mintha nem tudnál“ — szitkozódott és megpróbálta a nyomorék nő kezéből kitépni az egyik mankót Ursula csak azért úszta meg ép bőrrel a dolgot mert a kutyája mozogva kettejük közé ugrott. Három nappal később megrongálták az autóját amelyen világosan látható volt a mozgáskorlátozottak jelzése. Gátlástalanul Németországban ma, úgy tűnik, semmivé foszlanak azok a gátlások, amelyek a civilizált társadalmakban a gyengéket és fogyatékosokat védelmezik. Az erőszak új apostolai, a többségükben szélsőjobboldali nézeteket valló fiatalok, a külföldiek és a hajléktalanok után egyre gyakrabban veszik célba a leggyengébbeket: a fogyatékosokat. Hasonlóan a keleti „fidzsiveréshez” — ezzel a cinikus szleng szóval jelölik a volt NDK-ban szerződéses alapon dolgozó vietnami munkások ellen indított hajszát, a tarfejű, bakancsos ifjak egyre gyakrabban ruccannak ki „gyogyósokat verni“. Az érintettek megkezdték már védelmük megszervezését. A fogyatékosok, miként Ursula Josten is, úgynevezett .Jobboldal-ellenes munkakörökbe szerveződnek, tüntetéseket szerveznek, miként a wuppertaliak, vagy gyertyafényes emberláncokat alakítanak, mint például Kölnben tették. A fogyatékosok intézményei, például a hamburgi Elba Műhelyek, tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogyan viselkedjen támadás esetén az ember. A tolókocsisok gázpisztollyal és elektrosokkot okozó készülékekkel fegyverkeznek fel. Szövetségeiknél egyre többen jelentkeznek önvédelmi tanfolyamokra. A fogyatékosok szervezetei eddig hónapokon át kisebbnek igyekeztek beállítani az új veszélyt. „Az egyedi esetekből még nem feltétlenül kell tendenciára következtetni“ — mondta még nemrég a szellemi fogyatékosokat segélyező egylet egyik szóvivője. Áldozatszerep A különböző szövetségek és egyesületek attól tartottak, hogy majd kirobban egy vita, amely, úgymond, belekényszeríti védenceiket az áldozat szerepébe, és kétségessé teszi az amúgy is nagy nehézségek árán kivívott integrációt. Ráadásul az egyedi esetek nagydobra verése utánzásra ingerel, figyelmeztetett Walter Maria Schubert mainzi pszichológus a fogyatékosok és barátaik klubjait összefogó országos munkaközösség képviseletében. A támadások azonban az elhallgatási stratégia ellenére mind gyakoribbak lettek. A Szászország—Anhalt tartománybeli Stendalban például skinheadek támadtak rá a Reichsbund—Bildungswerk egyik tanulási fogyatékosokból álló iskolai osztályára. „Mi a véleményetek a külföldiekről?" — tették fel a gyerekeknek a kérdést, majd ütlegelni kezdték őket. Két kislány súlyosan megsebesült. A baden-württemberi Kernenben a Stetten intézet egy 69 éves, szellemi fogyatékos lakóját támadták meg a helyközi buszjáraton: becsmérelték, leköpdösték, majd összeverték. A 21 éves Viola, az SPD frakcióvezetőjének, Hans-Ulrich Klosénak a nevelt lánya, aki még tanuló és reumatikus mozgáskorlátozottságban szenved, újabban nem mer kísérő nélkül vonaton utazni. „Régebben ez nem volt probléma“ — mondja az anyja, Anne Seinbeck-Rose. Egy 55 éves raktári munkás, a majdnem vak és enyhén szellemi fogyatékos Bruno Kappi számára halálos kimenetelű lett két Skinhead támadása. Hajnali öt órakor, miközben a buszmegálló felé tartott, nem messze a háza kapujától szembetalálkozott két fiatallal: egy 16 éves polgári iskolás tanulóval és egy 20 éves hentestanulóval, aki röviddel annak előtte vesztette el tanulóhelyét. „Egyszerűen csak fel akartak lökni valakit“ — tudta meg a kihallgatás során a gyilkossággal foglalkozó rendőri nyomozócsoport vezetője, Klaus Laaser. „Időzített emberi bombák az ilyenek“ — mondja Laaser. Kappit, aki hevesen védekezett, egy „igen durva lábbelivel“, feltehetően katonai bakanccsal agyonrugdosták. A két tettes, állapította meg az ügyész, „olyasvalakiknek tartja a fogyatékosokat, akiknek az élete semmit sem ér“. Ezzel a gyilkos szókészlettel valamikor a nácik népszerűsítették ,az örökletes nyavalyákban szenvedők, a nyomorékok, a hülyék, a társadalomellenes elemek és a gyógyíthatatlan betegek gátlástalan szaporodásai ellen hozott törvényeiket, ami azzal végződött, hogy az eutanázia-intézetekben tömegesen gyilkolták le a fogyatékosokat. A nyolcmillió fogyatékost képviselő országos szervezetek mérhetetlen túlzásnak tartanak ugyan minden összehasonlítást a nemzetiszocialista időkkel, mégis, tekintettel a recesszióra és a szociális költségvetés többszörös megkurtítására, aggódva tapasztalják egy új, ezúttal a fogyatékos életeket érintő költséghaszon vita előjeleit. A veszedelmes takarékossági szemlélet máris ott grasszál a szakirodalomban. „Egy nő lelkiismereti döntését“, hogy kihordja fogyatékos gyermekét, „csak akkor lehet tisztességesnek mondani“, írja a Juristenzeitungban Thilo Ramm darmstadti jogászprofesszor, ha az anya „vállalja a következményekért a felelősséget“. Értsd: a költségeket. Should the baby live? című könyvében a sokat vitatott ausztrál etikus páros, Peter Singer és Helga Kuhse is felveti a fogyatékos élet gazdaságosságának kérdését: „Minden közösség terhelhetőségének van határa“ — írják. Günter Hirsch (CSU), a drezdai tartományi felsőbíróság elnöke és Wolfgang Eberfach, a thüringiai igazságügyi minisztérium osztályfőnöke egy könyvben hasonló téziseket állít fel. Megkezdődött már a számokkal folytatott zsonglőrködés is, például egy doktori disszertációban, amely felsorolja, hogy az állam „átlagosan 7,3 millió márkát takaríthatna meg minden meg nem született fogyatékossal, beleszámítva az intézeteket, a különiskolákat stb. is; százezer genetikai károsodott esetén tehát 730 milliárd márkát“. Az „irányváltozást“, amelyet a hadirokkantak, a katonai szolgálatban megrokkantak, a fogyatékosok és a szociális járadékból élők szövetségét képviselő Günther Neuberger is tapasztalt már, az érintettek elsősorban a nyilvánosság előtt zajló vitában érzékelik. Az északrajna-vesztfáliai Kürtenben élő 22 éves mongol idióta Daniela Dahl édesanyja Helmut Kohl kancellárhoz írott sürgető levelében egyetlenegy szóval érzékelteti több tízezer érintett lekiállapotát: „Félelem“.