Romániai Magyar Szó, 1993. szeptember (5. évfolyam, 1123-1147. szám)

1993-09-16 / 1135. szám

Romániai Magyar Szó 2 • A NAGYVILÁG HÍREI • ITT A NAGY ALKALOM! (Folytatás az 1. oldalról) is A Rompres kérdéseire válaszolva, Ad­r­­ian Nastase, a Képviselőház elnöke, volt ülügyminiszter önmagában üdvözlendő­nek nevezte, de különösebb eredményt nem vár a látogatástól. Minden magas szintű látogatás hasznos, mert hozzájá­rulhat bizonyos kérdések tisztázásához. A várható eredményeket illetően viszont azért meglehetősen szkeptikus, mert egyfe­lől Magyarország belépett a választások előtti időszakba és ez korlátozza kormá­nyának mozgásszabadságát, másfelől Ro­­mmániában bizonyos feszültségeket idézett elő az RMDSZ-nek az Európa Tanácshoz intézett emlékirata. Információink szerint Magyarországon sem (Gheorghe Funar állásfoglalását már korábban ismertettük) mindenki tapsol a román—magyar külügyminiszteri eszme­cserének. A Magyar Igazság és Élet Párt­jának parlamenti frakciója szerint Je­szenszky Géza bukaresti útja nincs kellő­képpen előkészítve, s a családi emlékhe­lyek felkeresése csak „könnyes ünnepsé­gekre“ ad majd alkalmat. A dokumentu­mot ismertető Réti Miklós sajtóértekezlet keretében kijelentette: a külügyminiszter­nek követelnie kell a romániai magyarság számára a személyi elvű, illetve a kultu­rális autonómiát, valamint azt, hogy a dél-tiroli osztrák—olasz példához hason­lóan szerződés garantálja Magyarország védőhatalmi státusát“. Az állásfoglalás végül leszögezi: ha Jeszenszky Géza hiva­talos útja a magyar—ukránhoz hasonló szerződés előkészítése jegyében zárul, ak­kor a Magyar Igazság és Élet Pártja le­mondásra szólítja fel a külügyminisztert. Mielőtt szemelvényeket közölnénk né­hány román lap, illetve a román rádió és a BBC kommentárjaiból, ismertetjük a magyar diplomácia irányítója romániai látogatásának programját. Mint már je­leztük, kétmenetes hivatalos tárgyalások lesznek a külügyminisztériumban, a ven­déget fogadja Nicolae Vacaroiu minisz­terelnök és Ion Iliescu államfő. Holnap délelőtt a külügyminisztériumban a két fél képviselői aláírják a beruházás-védel­mi, illetve a kettős adóztatást kizáró e­­gyezményeket, majd Jeszenszky Géza el­látogat az RMDSZ bukaresti székházába, azután pedig előadást tart „Magyarország és Románia a kommunizmus utáni Euró­pában“ címmel. Csütörtökön reggel a Sze­nátusban találkozik a parlamentben kép­viselt politikai pártok vezetőivel. Pénte­ken reggel a vendég és kísérete Marosvá­sárhelyre utazik, ahol a megyeházban ta­lálkozik a helyi vezetőkkel, majd a helyi értelmiségiekkel és a vallási élet képvi­selőivel, megkoszorúzza az 1989 decemberi hősök emlékművét, a román nemzeti hő­sök emlékművét, valamint a székely vér­tanúk emlékművét, megtekinti a Bolyai Líceumot, a Teleki Tékát, a Vártemplo­mot, ellátogat az RMDSZ helyi székházá­ban, látogatást tesz Sütő András lakásán, este pedig filharmóniai koncerten vesz részt. Szombaton reggel vidéki körutazás­ra indul, mely során ellátogat Erdőszent­­györgyre (megtekinti a templomot és megkoszorúzza gróf Rhédey Claudia sírját), Szovátára (megtekinti az orvosi rendelőt), majd Hargita megyében Korondra, ahol fazekas műhelyeket tekint meg, majd Far­kaslakára, ahol megkoszorúzza Tamási Áron emlékművét, Székelyudvarhelyre, Fe­héregyházára, Segesvárra, este pedig visz­­szautazik Marosvásárhelyre. Vasárnap Temesvárra látogat el. Programjában sze­repel az 1989 decemberi felkelés mártír­jai sírjának megkoszorúzása, látogatás a református templomban, ahol istentiszte­leten vesz részt, találkozó a helyi egyházi és politikai vezetőkkel. Vasárnap délután­ra Bukarestben újabb találkozó van be­ütemezve Teodor Melescanu román kül­ügyminiszterrel, majd együttes sajtókon­ferencia. A román fővárosból a magyar külügyminiszter moszkvai látogatásra in­dul. Nem áll fenn határvita — RÁDIÓ- ÉS SAJTÓHANGOK JESZENSZKY GÉZA ROMÁNIAI LÁTOGATÁSA ELŐTT — A tegnap kezdődött látogatás kapcsán a bukaresti rádió idézte Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter nyilatkozatát, me­lyet a román Rompres hírügynökségnek adott, s amelyben kijelentette, hogy orszá­ga, külpolitikájának egyik fő célkitűzése a jószomszédi, de lehetőleg baráti kapcsola­tok kialakítása valamennyi szomszédor­szággal, a közös sorsból és közös érdekek­­ből kiindulva. Mint mondta, Magyaror­szág közvetlen törekvése, hogy az egész k­özép-és kelet-európai övezet mielőbb sta­bilizálódjék politikai és gazdasági szem­pontból. Magyarországnak nemcsak célja, de érdeke is, hogy Románia olyan virágzó országgá váljék, amely alkalmas arra, hogy tagja legyen az európai szervezeteknek­ és intézményeknek, köztük az Európa Tanács­nak és az Európai Közösségnek. A magyar külügyminiszter elmondta, hogy országa és Románia között nem áll fenn határvita. A nagyhatalmak garantál­ták az 1920-as és később 1947-es békeszer­ződést, és Magyarország nem kérdőjelezi meg ezek érvényességét. Helsinki alapel­veinek és a párizsi chartának a tisztelet­ben tartása kizárja annak lehetőségét, hogy Románia egyetlen állampolgára is bi­zalmatlansággal tekintsen Magyarországra. A továbbiakban Jeszenszky Géza meg­jegyezte: szükségesnek tartja emlékeztetni arra, hogy a békeszrződések aláírása pil­lanatában a romániai magyar kisebbségnek több iskolája, több művelődési intézménye, több joga és több vagyona volt, mint ma­napság. A két ország gazdasági kapcsolataira utalva, a magyar külügyminiszter hangsú­lyozta,­, hogy azok összességét tekintve ígé­retes tendenciák tapasztalhatók, habár még mindig rengeteg a tennivaló. Ebből a szempontból is indokoltnak mondta az ál­lamközi alapszerződés aláírását. Ugyancsak a bukaresti rádió idézte Teo­dor Melescanu román külügyminiszter­nek a Népszabadság hasábjain közölt in­terjúját. Ebben leszögezte, hogy a román —magyar viszonyban fennálló problémák megoldásának egyedüli eszköze a dialógus. Kijelentette továbbá, hogy a magyar kül­ügyminiszter első hivatalos romániai láto­gatása alkalmával hajlandó megvizsgálni minden vitás kérdést. A határkérdésben hajthatatlannak nyilatkozott, a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása kapcsán kategorikusan ellenezte a kolozsvári ma­gyar főkonzulátus újrame­gnyitását. Előzetesen foglalkozott Jeszenszky Géza romániai hivatalos látogatásával szerda reggeli román nyelvű híradójában a BBC is. Miután a román—magyar kapcsolatok fontos momentumának minősítette a láto­gatást, és utalt a magyar külügyminisz­ternek a Magyar Hírlapban megjelent in­terjújára, amelyben hangoztatta, hogy sok még a tennivaló a magyar—román kétol­dalú kapcsolatok terén. Annál is inkább, mivel 89 decembere után nem következett be a várt fellendülés. Ellenkezőleg. A ro­mániai magyar kisebbség helyzete, amely gondot okoz Budapestnek, egyike volt a normális magyar—román dialógus útjában álló akadályoknak. Ezért került sor csak most arra a látogatásra, amelyre Teodor Melescanu román külügyminiszter „bian­kóban“ nyújtott át meghívást magyar kar­társának — állapította meg a BBC. A két fél diplomáciai erőfeszítései eddig mind­össze egy Emlékeztetőben konkretizálód­tak amely egyebek mellett a bukaresti megbeszélések tárgyát képezi. A kétoldalú politikai szerződés még várat magára. A román fél kifejezett követelését, hogy fog­lalják bele a szerződésbe a határok sérthe­tetlenségét, Budapest mindeddig elutasí­totta. A tegnap kezdődött tárgyalásokon a BBC szerint a két külügyminiszter megvitatja az Emlékeztető még függőben maradt pont­jait. Adásában ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a magyar fél kolozsvári konzu­látus megnyitását kéri, valamint a Bolyai Egyetem újraindítását. Ugyanakkor új ha­tárátkelőhelyek megnyitását igényli. Angol vélemény szerint van remény, arra, hogy ebben a kérdésben azonnali eredmény szü­letik annál is inkább, mivel az új határát­kelőhelyek meggyorsítanák az áru- és személyforgalmat. Kétségtelen, hogy a román—magyar kap­csolatok nem korlátozhatók kizárólag az erdélyi magyar kisebbség kérdésére. Bár ez nem jelenti azt, hogy ez a kérdés nem képezi lényeges elemét a mostani párbe­szédnek. Még akkor is, ha az RMDSZ szin­tetizálta követeléseit az Európa Tanács­hoz intézett memorandumában, az RNEP pedig nem többet és nem kevesebbet kért a Külügyminisztériumtól, mint azt, hogy mondja le Jeszenszky úr látogatását. Egye­lőre azonban, a kétoldalú kapcsolatok nor­malizálásának reményében kiváltképpen most, Románia valószínű Európa Tanács-i felvétele előtt úgy tűnik, elfelejtik vagy legalábbis megkerülik mindkét részről a gyújtogató vagy kardcsörtető nyilatkozato­kat — szögezte le az angol rádió. „Románia és Magyarország az igazság pillanatában: tisztázás“ — címmel foglal­kozik első oldalán a látogatással az ellen­zéki Románia libera című napilap, szinte kizárólag Románia Európa Tanács-i felvé­telére összpontosítva mondanivalóját. Ba­­zil Stefan írása szerint a kormány jól tet­te, hogy nem adott helyt a Románok Nem­zeti Egységpártja követelésének a meg­hívás lemondására; a szerző véleménye szerint éppen az ET-felvétel vitája előtt hasznos a tisztázás. A két országnak nem szabad hagynia, hogy kapcsolataik, ame­lyek kölcsönösen előnyösek lehetnének megromoljanak azoknak a gyanúknak, félreértéseknek és hibás értékeléseknek következtében, amelyek a párbeszéd hiánya és a felhalmozódó problémák miatt alakul­tak ki. Az európai integrálódás közös szán­déka is modus vivendi elérésére kötelezi a két országot, hogy ne vigyék kétoldalú vitáikat azokra az európai fórumokra, a­­melyekbe integrálódni akarnak, különben esetleg mindkettőjükre rácsapják az ajtót — írta a lap. Honát–bosnyák megállapodás Genf­ben Röviden • röviden Franjo Tudjman horvát és Alija Izetbe­­govics bosnyák elnök kedden Genfben megállapodott a harcok azonnali beszünte­tésében Közép-Boszniában, valamennyi fo­goly szabadon bocsátásában, valamint a humanitárius szállítmányok átengedésé­­ben — jelentette a France Presse. A hor­vát elnökhöz közel álló források szerint Mate Boban, a boszniai horvátok vezetője, aki nem vett részt a genfi találkozón, kö­telezettséget vállalt a megállapodás tiszte­letben tartására. A dokumentum előírja a muzulmán többségű kormánycsapatok és a horvát erők közötti harcok beszüntetését legkésőbb szeptember 18-ig, helyi idő sze­rint 12 óráig, valamint a foglyok szabadon bocsátását és a muzulmán vagy horvát el­lenőrzés alatt álló fogolytáborok felszámo­lását legkésőbb szeptember 21-ig, helyi idő szerint 12 óráig.­­ Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedd este felszólította a horvát kormányt, hogy von­­ja vissza csapatait a Kraj­inában szeptem­ber 9-ig elfoglalt állásokig. Másrészt a BT felszólította a szerb erőket, hogy vessenek véget minden provokatív katonai akció­nak. A Horvátországban tartózkodó orosz külügyminiszter, Andrej Kozirev a harcok beszüntetésére és a tárgyalások megkez­désére hívta fel a szemben álló feleket. A keddi nap folyamán a horvát erők több szerb állást is lőttek a szeparatista Kraj­inában. A szerb csapatok egyik pa­rancsnoka szerint 5 szerb falut ért bomba­támadás, Gospic városa körül pedig har­cok folytak. A szerb erőknek sikerült le­lőniük egy horvát katonai gépet, mely elő­zőleg bombát dobott egy másik kraj­inai városra. • Für Lajos magyar honvédelmi mi­niszter kedden Rómába érkezett, hogy magyar—olasz katonai együttműködés­ről tárgyaljon olasz kollégájával és parlament két háza védelmi bizottságai­nak elnökével. Für Lajos kedden este Fabio Fabbri miniszterrel folytatott meg­beszélést, szerdán pedig a szenátus és képviselőház védelmi bizottságának el­nökeivel kellett találkoznia.­­ .Az EK pénzügyminiszterei úgy dön­­­töttek, hogy a közösségi költségvetésben a már előirányzott 70 millió ECU összegű segély mellett még ebben az évben to­vábbi 20 millió ECU támogatást nyújta­­­nak a Gáza-övezetnek és Jerikónak. A miniszteri tanácsülésről kiadott közle­mény szerint az összegekkel a két öve­zetben kiépítendő közigazgatási szerveze­tek, mindenekelőtt az oktatási és egészség­ügyi intézmények létrehozásához, vala­mint kisvállalkozások beindításához kí­vánnak hozzájárulni. A támogatás élel­miszer-segélyt is tartalmaz. Sevardnadze lemond? Nemzetközi hírügynökségek szerint E­­duard Sevardnadze grúz államfő kedden bejelentette lemondását, hangoztatva, nem hajlandó tovább tűrni a sértéseket és a megalázást, hogy aztán később közölje: el­határozását megmásítja, ha a parlament hajlandó lesz felfüggeszteni munkálatait és jóváhagyni a már előbb jelzett sürgős­ségi állapot bevezetését. A grúz parla­ment aznap esti sürgős ülésén eleget tett az államfői feltételeknek: elhatározta i­­deiglenes feloszlását és szeptember 20-i kezdettel két hónapra jóváhagyta a sür­gősségi állapotot.­­ Amint a BBC moszkvai tudósítója meg­jegyzi, Sevardnadze számára nem volt ne­héz meggyőzni a parlamentet, ugyanis a képviselők csaknem kétharmada me­ggyő­­ződéses híve. A legtöbben, még ellenfelei közül is sokan vallják, hogy a jelen pil­lanatban nincs egyetlen olyan politikai személyiség sem a köztársaságban, aki kellő hitellel átvehetné helyét. Eduard Sevardnadze tegnapra tervezett televíziós üzenetében kellett hogy beje­lentse további szándékát, vagyis azt, hogy lemond-e vagy tovább is hatalmon marad. Az utóbbi esetben — így a politikai hír­­magyarázók — drákói intézkedések kö­vetkezhetnek az etnikai erőszak, a bűnö­zés és a korrupció ellen. Sevardnadze u­­gyanis helyre akarja állítani az állam te­kintélyét, amelyet az utóbbi időben komo­lyan próbára tettek Gamszahurdia volt elnök fegyveres hívei, illetve az oszetm­ek és az abházok szeparatista törekvései. Két­ségtelenül nehéz lesz meggyőzni a félka­tonai szervezetek vezéreit a fegyverleté­telről — még a nemzeti egység jelszavá­val is. De az ostromállapot elsősorban er­re szolgál. Az egyik ilyen csoport veze­tője Joszeliani — egyébként parlamenti képviselő — fontos szerepet játszott an­nak idején Gamszahurdia volt elnök elű­zésében és Sevardnadze uralomra jutta­tásában. Sevardnadze és Joszeliani között már sor került a megbeszélések első me­netére, s a kompromisszum jelei mutat­koznak. A vendég rosszul lett Háromnapos hivatalos látogatásra Szöul­ba érkezett Frangois Mitterrand francia államelnök. A hivatalos fogadtatás alkal­mával a 76 éves elnök rosszul lett, szinte elájult a tűző napsütésben. Szemtanúk szerint lába összeakadt, megbicsaklott, úgy­hogy szárnysegéde karonfogta és bevezette a Kék Házba, a dél-koreai elnöki reziden­ciára. Itt láthatóan további rosszullét, hányinger gyötörte a 14 órás repülőút után, miközben bejegyezte nevét a vendég­könyvbe. A KBS tévéállomás adása szerint a dél-koreai elnökkel, Kim Jung-Szammal beütemezet találkozó némileg megkésett Mitterrand elnök pihenése miatt. KÖZEL-KELET A történelmi kézfogás után A közel-keleti események a washingto­ni történelmi kézfogás után is gyorsan kö­vetik egymást. A két legfontosabb: Jic­hák Rabin izraeli miniszterelnök Marok­kóba látogatott. Jordánia és Izrael kép­viselői pedig Washingtonban megegyez­tek a kétoldalú békeszerződés megkötésé­nek ütemtervében. Amint a médiák jelentették, az izraeli kormányfő Marokkóban úgy nyilatkozott, hogy az arab országok rövidesen megkez­dik Izrael Állam elismerését Nem erősí­tette meg, de nem is cáfolta azokat a hí­reket, miszerint Izrael és Marokkó felve­szi egymással a diplomáciai kapcsolato­kat, csupán annyit jelentett ki, miután Hasszán király fogadta, hogy látogatásá­nak eredményeivel meg van elégedve. Hasszán egyébként — héberül — üzene­tet regisztrált az izraeli tévé számára zsidó újév alkalmából. Jichák Rabint kü­lönben kormányfőnek kijáró tiszteletadás­sal fogadták Rabatban, ami implicite annyit jelent, hogy Marokkó elismeri Iz­raelt — jegyzi meg a látogatás kapcsán a BBC hírmagyarázója. Az amerikai fővárosban történt izraeli —jordániai megállapodással kapcsolato­san a jordániai miniszterelnök kijelentet­te, hogy a megkötendő békeszerződésnek kielégítőnek kell lennie Izrael többi arab szomszédja számára is. Mint hangoztatta, hazája számára a legfontosabb a szuvere­nitás az ország területe és a vízforrások felett, a nemzeti egység, nemkülönben jelenleg Jordánia területén tartózkodó egymillió palesztin menekült sorsa. Öbölháborús szindróma vegyszertől? Hazatérésük óta az öbölháborúban részt vett veteránok ezrei panaszkodnak egy kü­lönös tünetegyüttesre: láz, fejfájás, rövid­­memória (tehát a közelmúltra emlékezés) kiesése, látászavarok, légszomj, köhögés, hasmenés, bőrelváltozások, vérző fogíny, a haj és a fogak kihullása, zsibbadás, bizser­gés, ízületfájdalom és levertség jellemzi a betegséget. Mivel egyelőre nincs egységes diagnózis, fedőnévkén „öbölháborús szind­­rómának“ nevezték el ezt (vagy ezeket) a betegség(ek)et. . . ... . A kutatók nem tudják, mi okozhatja ezt tünetegyüttest. A veteránok szervezeté­nek szóvivője szerint az egyik legkézen­fekvőbb magyarázat, hogy a vegyszerek hatása. Az USA Védelmi Minisztériumá­nak egészségügyi szakemberei mindeneset­re tagadják, hogy bármiféle bizonyíték lenne a betegség járványos terjedésére. Amíg sikerül kifejleszteni egy olyan módszert, amellyel ésszerű módon lehet kezelni a problémát, addig veteránok ezrei fognak az eltérő felfogású doktorok véle­ményének kereszttüzében szenvedni — hangoztatja egy republikánus kongresszu­si képviselő, aki maga is szolgált az öböl­­háborúban. A képviselő és támogatói már bejelen­tették igényüket arra, hogy a most ősszel megvitatásra kerülő védelmi költségvetés­be építsenek be egy összeget a szindrómá­val kapcsolatos kutatásokra. A kongresz­­szus máris felhatalmazta az illetékeseket, hogy évente 500 ezer dollárral támogassák az öbölháború egészségügyi kihatásaira vonatkozó tudományos információk gyűj­­tését. A hadsereg tisztviselői azzal érvelnek, hogy a hatezer bejelentett öbölháborús be­tegségből mindössze harminchatot lehet vegyszerek hatásának tulajdonítani. Van persze a dolognak egy további aspektusa is, amit az amerikai hadsereg egyik egész­ségügyi főtisztje meglehetősen nyersen ki is mondott: a harcmezők manapság tömve vannak vegyszerekkel, és nem biztos, hogy a hadsereg, vagy az ipar tudna-e egyálta­lán működni nélkülük. (Népszabadság) RMSZ-FOLYTATÁSOS • RMSZ-FOLYTATÁSOS 0 RMSZ-FOLYTATÁSOS 0 RMSZ-FOLYTATÁSOS 0 RMSZ-FOLYTATÁSOS Az alábbiakban folytatásokban köz­lésre kerülő eszmefuttatás a július vé­gén Illyefalván tartott nemzetközi li­berális tanácskozáson hangzott el. (Folytatás előző lapszámunkból) Az Európai Közösség, s a tágabban vett nyugat-európai gazdasági tér jövője szem­pontjából első lépcsőfokban Kelet-Európa, a másodikban a volt Szovjetunió területe mint integrálható, piaci törvényszerűségek alapján rendezhető, fölépíthető régió a leg­nagyobb esély (s mint ilyen, a legnagyobb kihívás) a közösség történetében. A be­fektetési és kereskedelmi spektrum nagy­ságrendekkel történő kiszélesedése, a ter­melésnövekedés meredek felfutása min­den olyan prognózisban megjelenik, a­­mely a térség gazdasági jövőjével — és kizárólag gazdasági szempontok alapján, tisztán csak azzal — foglalkozik. A befektetők — és tegyük hozzá: a nyu­gati politikusok — persze nem tisztán gaz­dasági prognózisokban, hanem komplex prognózisoknak hisznek, amelyek az in­tegráció kockázatait a politikai instabili­tásban jelölik meg. Látszólag ördögi körrel van dolgunk: a tőkeexport — az integrációs folyamatok gazdasági hajtómotorja — nem akar meg­indulni, mert fél az instabilitástól; az in­­stabilitás pedig növekszik, mert a tőke tá­volmarad. Valójában nem egy jel arra mutat, hogy­­ a nyugat-európai közösség egységes aka­ratát meghatározó körök nem annyira bi­zalmatlanok vagy tanácstalanok, hanem inkább — nagyon is tudatosan — kivárás­ra játszanak. Az integrációig terjedő koo­­perálási szándék hangoztatása egyfelől, az elzárkózás gesztusai másfelől, a kettő közötti taktikázó lavírozgatás az optimá­lis pillanat kivárásáig való függésben tar­tást szolgálják. Mikor jön el az optimális pillanat? Ter­mészetesen akkor, amikor az integráció­ból a nyugat-európai gazdasági-politikai közösség a legnagyobb hasznot fogja tud­ni húzni a legkisebb kockázat árán. Más szóval, amikor az eladósodás, a gazdasá­gi csőd, a szociális robbanás fenyegetése a kelet-európai országokat már megfele­lően domesztikálta. Ezért nincs még Mar­­shall-program, vagy ha van, ezért nem nyilvános még, ezért működik olyan ne­hézkesen még az is, aminek már —­ lega­lább szimbolikusan — a térség gazdasági magára találását kellene szolgálnia (lásd PHARE-program), egyszóval ezért van az integráció kérdése takaréklángon tartva. Ki ne tudná, hogy egy baloldali — és si­keres — moszkvai fordulat után („be kell takarítani, amit csak lehet­) már néhány nappal a Balti-tengertől a Fekete-tenge­rig húzódó eddigi ütközőzóna országait a NATO szőröstől-bőröstől lenyelné, persze ezek boldog egyetértésével. Akkor ugyan­is már az lenne az optimális (s csak rövid ideig adott) pillanat ahhoz, hogy kész hely­zet és befejezett tények elé állítsák a vi­lágok Negyedik konklúziónk tehát így szól: Nyugat-Európának elemi érdeke az integ­ráció, de ennek időpontját, mikéntjét, tel­jes forgatókönyvét­­ maga kívánja meg­határozni. Hadd fűzzük rögtön hozzá: a nyugati fél fönt leírt kivárásos domesztikáló stra­tégiája és érzelemmentes hozzáállása le­het, hogy sokak számára kiábrándító. Én úgy gondolom, ez a hűvös és önző racio­nalitás nem helyes, és nem helytelen, ha­nem egész egyszerűen természetes. S ha arra gondolok, amit föntebb az In­tegráció keserves árával, továbbá egyes balkáni hátsó szándékokkal kapcsolatban említettük meg, akkor ez a hozzáállás nemcsak célszerűnek, hanem egyenesen e­­gyedül lehetségesnek mondható. S ha va­laki így kiáltana fel, de hiszen ez az in­tegráció nem egyenrangú felek társulása lesz , annak így válaszolhatunk: való­ban. De ki is gondolna arra, hogy Bulgária egyenrangú partnere Hollandiának? Az összeurópai integráció nem más, mint e­­sély — és nem garancia — a kontinentá­lis nagykorúskodásra. Mostanig csak a Nyugat külön gazdasá­gi érdekeiről beszéltünk. Hogy ezek ho­gyan jelennek meg mint közös érdekek, arra világos mintával szolgál a kelet-eu­rópai úthálózat és kommunikáció infra­strukturális fejlesztésének példája. Közismert, hogy ezeknek az országok­nak saját erejükből rövid időn belül sem­mi esélyük modern úthálózatot és gyors­vasútit­­kiépíteniük, vagy megküzdeniük egy modern telekommunikációs rendszer ki­építésének anyagi és technológiai gond­jaival. Ám egy nyugat-európai konzorciumnak megérné fizető autópályát építeni a tér­ségben. Nemcsak azért, mert 25—30 (ta­lán több, talán kevesebb) év alatt a be­fektetés megtérül. De az autópályából nemcsak az építő konzorcium fog hasznot húzni, hanem azok a régiók is, amelyeket összeköt (mondjuk, Németország és Tö­rökország) — arról nem is beszélve, hogy a közbeeső Magyarország, Románia, Bul­gária számára ezek az építkezések nem­csak az úthálózat korszerűsítését eredmé­nyezik majd, ingyen, hanem az egész gaz­dasági tevékenységet élénkítő húzóágazat­ként fognak működni. Ugyanez a helyzet a telekommunikációs hálózat kiépítésé­vel, s még hosszan folytathatnók a példá­kat, amelyekből egyértelműen kiderül: az integráció egyáltalán nem karitatív jelle­gű költekezést, valamiféle adományozást feltételez Nyugat részéről, hanem olyan invesztíciókat, amelyek egyaránt hasznos­­sak a befektetőnek és annak a régiónak is, ahova a beruházás irányult. A piac, illetve a tranzit, tehát a keres­kedelmi útvonalak lerövidülésének kér­désével egyelőre tekintsük lezártnak az integráció gazdasági jelentőségének elem­zését. Néhány szót azért megérdemel egy má­sik aspektus is. Nevezetesen az: mióta a világgazdaság döntően a fogyasztói tár­sadalom koncepciójára és mechanizmusá­ra épül, azóta egyértelmű, hogy a béke nagyobb üzlet, mint a háború. Ezért — de biztonságfilozófiai megfontolásból is — az európai közösség politikája béke­politika, kulcsértéke a stabilitás nemcsak saját határain belül, hanem azokon kívül is, mindenekelőtt a közvetlen környezetét jelentő szomszédos térségekben. Ebből pe­dig az következik, hogy a kelet-európai régió integrálása nemcsak gazdasági ér­deke a Nyugatnak, hanem ezt követelik meg stratégiai érdekei is. A NATO-nak — ha nem szűnik meg — előbb-utóbb meg kell tennie azt a lépést, aminek fölvetése évtizedeken át a legabszurdabb viccnek számított volna Oroszország felvételéről van szó. Egyébként mint ismeretes, a NATO megalakulásakor a szovjetek sze­rettek volna bekerülni e katonai blokkba, úgy téve, mintha nem tudnák, hogy azt őellenük hozták létre. Most az oroszok e régi álma elérhető közelségbe került. (Vese) SZŐCS GÉZA Liberális esélyek Kelet-Európában 1993. szeptember 16. Sugárveszély ? Újabb orosz—ukrán konfliktus robbant ki az Ukrajna területén levő nukleáris rakéták szétszerelése ügyében. A köztár­saság déli részén, Permovajszkban levő, erre szolgáló létesítményben ugyanis a hőmérséklet és a sugárzás szokásosnál na­gyobb arányú emelkedését tapasztalták. Amint az orosz védelmi miniszter beje­lentette, a jelenséget annak tulajdonítják, hogy túl sok rakétát tároltak itt. Mint kö­zölte, orosz szakértői csoport szállt ki sür­gősen a helyszínre. Az ukrán stratégiai e­­rők parancsnoka cáfolta a bejelentést, hangoztatta, hogy orosz félretájékoztatás­ról van szó. Emberi bombák Amióta létezik a Német Szövetségi Köztársaság, soha még ilyen brutális támadások nem érték a testi és lelki fo­­gyatékos embereket. A radikális szélső­jobb képviselői egyre gyakrabban men­nek „gyogyósokat verni“ — akárcsak a nácik, „értéktelen életet“ látnak ben­nük — hangsúlyozza a Der Spiegel cí­mű lap. Hannelore Krüger az 52 éves hamburgi varrónő újabban összerezzen, ha csöng a telefon. A tolószékbe kényszerült asszony minduntalan egy ismeretlen férfi rekedt hangját hallja a kagylóból: „Mi mindenütt ott vagyunk, és hamarosan te is sorra ke­rülsz. Olyanokra, mint te, egy tiszta Né­metországban nem lehet szükségünk.“ A testi fogyatékosok önsegítő egyesületé­nek hamburgi elnöke meglehetősen jó erő­ben lévő, megtermett­­ember, de még neki is „pokolian idegeire mennek“ ezek a tele­fonhívások. Ismerősét, az 52 éves, járásá­ban akadályozott Ursula Jostent egy idő óta ugyancsak „nyomasztó érzés“ keríti a hatalmába, ha elhagyja a házat. Egy alkalommal egy fiatal fiú festékkel öntötte le a nyílt utcán a diplomás nevelő­nőt, egy másik alkalommal pedig az egyik szomszéd rontott rá a tolókocsis asszonyra, aki néhány lépést merészelt tenni mankó­jával a ház előtt. „Te mocskos ribanc, hisz tudsz te járni, csak úgy teszel, mintha nem tudnál“ — szitkozódott és megpróbálta a nyomorék nő kezéből kitépni az egyik mankót Ursu­la csak azért úszta meg ép bőrrel a dolgot mert a kutyája mozogva kettejük közé ug­rott. H­ár­om­ nappal később megrongálták az autóját amelyen világosan látható volt a mozgáskorlátozottak jelzése. Gátlástalanul Németországban ma, úgy tűnik, semmi­vé foszlanak azok a gátlások, amelyek a civilizált társadalmakban a gyengéket és fogyatékosokat védelmezik. Az erőszak új apostolai, a többségükben szélsőjobboldali nézeteket valló fiatalok, a külföldiek és a hajléktalanok után egyre gyakrabban ve­szik célba a leggyengébbeket: a fogyatéko­sokat. Hasonlóan a keleti „fidzsiveréshez” — ezzel a cinikus szleng szóval jelölik a volt NDK-ban szerződéses alapon dolgozó viet­nami munkások ellen indított hajszát­­, a tarfejű, bakancsos ifjak egyre gyakrab­ban ruccannak ki „gyogyósokat verni“. Az érintettek megkezdték már védelmük megszervezését. A fogyatékosok, miként Ursula Josten is, úgynevezett .Jobboldal-el­lenes­ munkakörökbe szerveződnek, tünte­téseket szerveznek, miként a wuppertali­­ak, vagy gyertyafényes emberláncokat ala­kítanak, mint például Kölnben tették. A fogyatékosok intézményei, például a ham­burgi Elba Műhelyek, tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogyan viselkedjen tá­madás esetén az ember. A tolókocsisok gázpisztollyal és elektro­­sokkot okozó készülékekkel fegyverkeznek fel. Szövetségeiknél egyre többen jelentkez­nek önvédelmi tanfolyamokra. A fogyatékosok szervezetei eddig hóna­pokon át kisebbnek igyekeztek beállítani az új veszélyt. „Az egyedi esetekből még nem feltétlenül kell tendenciára követ­keztetni“ — mondta még nemrég a szelle­mi fogyatékosokat segélyező egylet egyik szóvivője. Áldozatszerep A különböző szövetségek és egyesületek attól tartottak, hogy majd kirobban egy vita, amely, úgymond, belekényszeríti vé­denceiket az áldozat szerepébe, és kétsé­gessé teszi az amúgy is nagy nehézségek árán kivívott integrációt. Ráadásul az egyedi esetek nagydobra verése utánzásra ingerel, figyelmeztetett Walter Maria Schu­bert mainzi pszichológus a fogyatékosok és barátaik klubjait összefogó országos mun­kaközösség képviseletében. A támadások azonban az elhallgatási stratégia ellenére mind gyakoribbak lettek. A Szászország—Anhalt tartománybeli Stendalban például skinheadek támadtak rá a Reichsbund—Bildungswerk egyik tanulási fogyatékosokból álló iskolai osz­tályára. „Mi a véleményetek a külföldiek­ről?" — tették fel a gyerekeknek a kérdést, majd ütlegelni kezdték őket. Két kislány súlyosan megsebesült. A baden-württemberi Kernen­ben a Stetten intézet egy 69 éves, szellemi fogya­tékos lakóját támadták meg a helyközi buszjáraton: becsmérelték, leköpdösték, majd összeverték. A 21 éves Viola, az SPD frakcióvezető­­jének, Hans-Ulrich Klosénak a nevelt lá­nya, aki még tanuló és reumatikus moz­gáskorlátozottságban szenved, újabban nem mer kísérő nélkül vonaton utazni. „Régebben ez nem volt probléma“ — mondja az anyja, Anne Seinbeck-Rose. Egy 55 éves raktári munkás, a majdnem vak és enyhén szellemi fogyatékos Bruno Kappi számára halálos kimenetelű lett két Skinhead támadása. Hajnali öt órakor, miközben a buszmeg­álló felé tartott, nem messze a háza kapujá­tól szembetalálkozott két fiatallal: egy 16 éves polgári iskolás tanulóval és egy 20 éves hentestanulóval, aki röviddel annak előtte vesztette el tanulóhelyét. „Egyszerűen csak fel akartak lökni va­lakit“ — tudta meg a kihallgatás során a gyilkossággal foglalkozó rendőri nyomozó­­csoport vezetője, Klaus Laaser. „Időzített emberi bombák az ilyenek“ — mondja Laaser. Kappit,­ aki hevesen véde­kezett, egy „igen durva lábbelivel“, felte­hetően katonai bakanccsal agyonrugdos­ták. A két tettes, állapította meg az ügyész, „olyasvalakiknek tartja a fogyatékosokat, akiknek az élete semmit sem ér“. Ezzel a gyilkos szókészlettel valamikor a nácik népszerűsítették ,az örökletes nya­valyákban szenvedők, a nyomorékok, a hülyék, a társadalomellenes elemek és a gyógyíthatatlan betegek gátlástalan szapo­rodásai ellen hozott törvényeiket, ami az­zal végződött, hogy az eutanázia-intézetek­ben tömegesen gyilkolták le a fogyatékoso­kat. A nyolcmillió fogyatékost képviselő or­szágos szervezetek mérhetetlen túlzásnak tartanak ugyan minden összehasonlítást a nemzetiszocialista időkkel, mégis, tekintet­tel a recesszióra és a szociális költségvetés többszörös megkurtítására, aggódva tapasz­talják egy új, ezúttal a fogyatékos életeket érintő költséghaszon vita előjeleit. A veszedelmes takarékossági szemlélet máris ott grasszál a szakirodalomban. „Egy nő lelkiismereti döntését“, hogy ki­hordja fogyatékos gyermekét, „csak akkor lehet tisztességesnek mondani“, írja a Juristenzeitungban Thilo Ramm darmstad­­ti jogászprofesszor, ha az anya „vállalja a következményekért a felelősséget“. Értsd: a költségeket. Should the baby live? című könyvében a sokat vitatott ausztrál etikus páros, Peter Singer és Helga Kuhse is felveti a fogyaté­kos élet gazdaságosságának kérdését: „Minden közösség terhelhetőségének van határa“ — írják. Günter Hirsch (CSU), a drezdai tarto­mányi felsőbíróság elnöke és Wolfgang Eberfach, a thüringiai igazságügyi minisz­térium osztályfőnöke egy könyvben hason­ló téziseket állít fel. Megkezdődött már a számokkal folytatott zsonglőrködés is, pél­dául egy doktori disszertációban, amely felsorolja, hogy az állam „átlagosan 7,3 millió márkát takaríthatna meg minden meg nem született fogyatékossal, beleszá­mítva az intézeteket, a különiskolákat stb. is; százezer genetikai károsodott esetén te­hát 730 milliárd márkát“. Az „irányváltozást“, amelyet a hadirok­kantak, a katonai szolgálatban megrokkan­tak, a fogyatékosok és a szociális járadék­ból élők szövetségét képviselő Günther Neuberger is tapasztalt már, az érintettek elsősorban a nyilvánosság előtt zajló vitá­ban érzékelik. Az északrajna-vesztfáliai Kürtenben élő 22 éves mongol­ idióta Daniela Dahl édes­anyja Helmut Kohl kancellárhoz írott sür­gető levelében egyetlenegy szóval érzékel­teti több tízezer érintett lekiállapotát: „Félelem“.

Next