Romániai Magyar Szó, 1996. október (8. évfolyam, 2147-2177. szám)

1996-10-01 / 2147. szám

1996. október 1. Kormányalakító szerep előtt? 'XI Interjú Segesvári Miklóssal, a Hunyad megyei RMDSZ képviselőlistájának I. helyezettjével A politika családi örökségként, meggyőződésből, magyarságtudatból foglalkoztatja. Gyerekkora óta a demokrácia tiszteletére nevelték. Tanulmányait a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem jogi karán, majd a budapesti KDNP nemzetközi politikai tanfolyamán végezte. Tizenhárom évet dolgozott a vajdahunyadi Kohászati Kombinátban külkereskedelmi jogi szakértőként, 1991-től egy holland-román vegyes vállalkozás társtulajdonosa és igazgatója. - Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a megyei TKT kinevezett listaelsőnek. Felhívnám a figyelmet a szenátorlistára is, neves és régi harcosok vannak, akik hét éve bizonyítanak: Takács Csaba, Eöry László, Fodor Endre. Az RMDSZ profi csapatot akar alkotni. - Mit ért profi csapat alatt? - Azt, hogy ne csak a megye és a parlament között tartsák a kapcsolatot. E csapatnak feladatai vannak: teljesen meg kell változtatni a román közvélemény RMDSZ-szel szembeni ellenségképét. Ez azt jelenti, hogy mind a parlamenti kollégákkal, mind a sajtóval meg kell értetni, hogy az RMDSZ fő feladata alkotmányos úton a román parlamentben kiharcolni a következő négy évben azokat a törvényeket, amelyek a kisebbségnek - de nemcsak neki - jelentős javulásokat hoznak mind gazdasági, mind társadalmi téren. Az Alapszerződés megteremtett egy olyan jogi keretet, amelyet tartalommal, konkrét törvényekkel kell kitölteni. Ezért van szükség jogászokra, gazdasági és bankszakemberekre, és azokra a tsokra, akik eddig is bizonyítottak. - Mit nyújthat többet a parlamenti képviselő? - Szerintem a képviselő akkor végezte jól feladatát, ha mandátuma alatt az RMDSZ-szervezetek megerősödnek, anyagilag és szervezetileg egyaránt. Ezért végleges székházakat kell létrehozni. Hunyad megye fő problémája a magyar nyelvű iskolák, tagozatok állandó csökkenése. Ez egyrészt demográfiai probléma, másrészt a szülők mentalitása a hibás. Változtatni ezen csak akkor lehet, ha magyar iskoláink ugyanazt a felkészülési színvonalat tudják nyújtani, mint az azonos szintű román iskolák. Remélem, az őszi választások eredményei alapján az RMDSZ kormányalakító szerepet fog vállalni. Ebben az esetben reális lehetőséget látok arra, hogy a Hunyad megyei bányászok és acélipari dolgozók sorsán javítani tudjunk,ezeket az iparágakat korszerűsítjük, a melléktermelési ágakat privatizáljuk, és a fölöslegessé vált munkaerőt rögtöni szolgáltatásokra alkalmazzuk). - A személyes problémák orvoslásában is segítenek... - Igen. Minden pénteken és szombaton (felváltva) Déván, Vajdahunyadon, Petrozsényban, Lupényban a parlamenti képviselő kihallgatási órákat fog tartani. - Hogy lehet megnyerni az emberek bizalmát? - Az emberek bizalmát csak eredményekkel lehet megnyerni. Felhívnám a fiatalok figyelmét, hogy az RMDSZ- szervezetek vezetői elöregedtek, és hiányzik az utánpótlás. Kérem a megye lakosságát, a szavazókat, az RMDSZ- tagokat és szimpatizánsokat, hogy vállaljanak aktív részt a kampányból, legyenek szószólóink. Lejegyezte: KELEMEN J. GABRIELLA A rendkívüli örömünnep színhelye volt Nagyenyed és Csombord szeptember második szombatján. Mintegy háromszáz egykori csombordi véndiák foglalt helyet a református templom évszázados padjaiban, megünnepelni egykori alma materük 60. évfordulóját, viszontlátni a még életben levő kedves szaktanárokat (Veress István, Csekme István, Horváth Zoltán, Csávossy György, Fülöp István, Csorba István, Bartók Árpád, Barazsuly Emil, Szász József, Király László, Ercsey Gyula, Antal Béla, Csávossy Magda, Csávossy ,Szász Mária), s találkozni egymással, kollégákkal, barátokkal, ismerősökkel egyaránt Pásztori Kupán István református lelkipásztor igehirdetésében Isten gazdag áldását kérte az egybegyűltekre, majd a tulajdonképpeni ünnepi program keretében Veress István, egykori tanár és iskolaigazgató az intézmény emberformáló szerepéről szólt. Szabó Hajnal kollégiumi tanárnő Csávossy György Óda Csomboréhoz c. esszéjét olvasta föl, majd maga a szerző az alábbi köszöntőt intézte az egybegyűltekhez: „Amikor több mint harminc év elteltével ismét otthon jártam a falumban, megdöbbentem a méretek törpeségén. Mindaz, ami fiatalkori emlékként nagyságával rögződött meg bennem, most alacsonyabbnak, kurtábbnak, szinte összezsugorodottnak tűnt. Épületek, utcák, kapuoszlopok. Még a templom messzi határról is délcegen látszó tornya, közelről, az utcán állva, mintha a régi kicsinyített mása lett volna. Csak bent, a színes ablaküvegen beszűrődő fény varázsára éledt fel bennem nem a tárgyak, hanem az itt nyert szellemiség tápláló világa, ugyanazzal az erővel és nagysággal, mint régen. Talán így vagyunk sokan Csomborddal is. Valamikor, legvirágzóbb korszakában, fiatalságunk ámuló és álmodozó szemeivel mindig nagynak és csodálatosnak láttuk és úgy gyarapítottuk, hogy általa gyarapodtunk mi is, tanárok és diákok egyaránt A fiatalság viszont számunkra egy letűnt világ. A régi Csomboréi nincs többé. Ahogy falumat a Temes árvize, úgy a mi Csomborunkat a nemtörődömség szürke hullámai mossák el és ítélik lassú omlásra, amit hulló vakolat, üvegtelen ablakok, begyepesedett utak, léctelen padok és az elvadult Maros-part jeleznek. Ne ott keressük, ahol földrajzi helye van. Hanem önmagunkban, ahol épp úgy felépítettük, mint fizikai mivoltában, ahol minden zöld, virágzó és kedvesen ismerős. Keresd meg lelkedben a padot, ahol a felelés előtti izgalmakat élted át, a folyosót, ahol bakalódtál, a fát, mely alatt álmodoztál, vagy éppen csókolóztál, a tőkét, melyet elültettél, a gerezdet, melyet szüreteltél, a pincesarkot a régi bor ízével és a torkoskodás huncut élményével, keresd meg minden újra csírázó emlékedet, tanáraid mosolygó, vagy beléd mélyülő tekintetét, feddő vagy dicsérő szavát, hangjának szülői melegségét. A régi Csomboré ott él benned romolhatatlanul. És él, mint templomban, el nem rontható szellemisége. Volt egyszer egy iskola - ez emlékkönyvünk címe. Igen, volt egyszer egy iskola, volt lelkes tanári kara, ritka formátumú igazgatója. Mezei Sándor, aki ember volt a nagybetűs szó legnemesebb értelmében, és volt csodálatos diákserege, melynek tagjai benépesítették erdélyi hazánk szőlő- és kertvidékét, és Csomboréhoz hűen éltek és dolgoztak. Általuk él tovább az a másik Csombord. A szellemé. Mert Csomboré titka számos kével jelezhető. Bölcsesség, becsületesség, buzgalom, barátság. Vagyis tanulnivágyás, emberség, szorgalom, munkaszeretet, kitartás, önbizalom és hűség. Hűség mindahhoz, amit az iskola értékként a fiatalok elé tárt. Nincs fontosabb számunkra, mint ezeknek az értékeknek a vállalása és megőrzése. Otthon, a családunkban és népünkben. A csombordi szellemről a tartalmas emlékkönyv is tanúskodik. Tanárok és egykori diákok írásaiból árad felénk, mint termőföldek éltető lehelete. Ezért olyan kedves mindnyájunk számára, ezért igazi ünnep megjelentetése iskolánk 60. évfodulóján. A csombordi csoda megismételhető. Örömmel jelentem, hogy a református egyházközség Bétel Alapítványa ismét téli mezőgazdasági iskolát szándékszik indítani Nagyenyeden. A régi Csombord is az egyház bölcsőjében született meg. Tekintsünk hát reménységgel a jövőbe, hogy a csombordi véndiákok unokái még részesei lehetnek nagyapáik egykori életreszóló élményének. Mert mennyi, de mennyi Csombord vár rájuk, hogy nekik adhassák ifjúságukat!” A továbbiak során Fülöp István, egykori tanár és igazgató-helyettes az emlékkönyv megjelentetésének körülményeit vázolta, Turzai Melánia, kollégiumi tanárnő Kós Károly Kiáltó szó c. írásából olvasott föl időálló szemelvényeket. Alulírott a Bethlen Kollégium kimagasló személyiségeit elevenítette föl, Bojtan Margit Wass Albert A láthatatlan lobogó c. versét szavalta, majd Varga István és Barabás József véndiákok üdvözlő szavai után Bajusz Katalin Wass Albert Üzenet haza c. versét szavalta. A templomi ünnepség a Himnusz eléneklésével zárult. Kijövetelkor dr. Szász Pál kopjafájára, a temetőben pedig Mezei Sándor sírjára helyezték el a kegyelet virágcsokrait. A Bethlen Könyvtár megtekintése, valamint csombordi kiruccanás után, a kollégium konviktusán folytatódott a régi, kedves emlékek fölelevenítése. Az emlékkönyv becses kordokumentum, minden tekintetben tartalmas kiadvány, mely elsődlegesen Fülöp István, Csávossy György és Cseke Péter fáradozását dicséri. Az ünnepelt csombordi iskola alapítólevelét Csávossy tanár úr jelzése alapján jelen tudósításom megírása napján fedeztem föl a Bethlen Könyvtárban. A becses okmánynak az emlékkönyvben lett volna a helye, ha kellő időben fölfedeztük volna. Az Erdélyi Református Egyházkerület 1935. novemberében Kolozsváron tartott rendes közgyűlése alkalmával felvett jegyzőkönyvéből idézem ki:Az Igazgatótanács 11914-1935. szám alatt jelenti, hogy a Bethlen Kollégium elöljáróságának 1183/34. számú kérésére 12732/34. számú ülésben hozott határozatával engedélyt adott, hogy Csombordon téli gazdasági iskolát szervezzen. A kollégium elöljáróságának kérésére a földművelésügyi miniszter úr 85100-1935. szám alatt az iskolának a működési engedélyt megadta. A kollégium az engedély birtokában az új iskola építését Csombordon, a báró Kemény Árpádtól vett telken felemelte, megfelelően berendezte és ezt október hó folyamán ünnepélyes keretek között meg is nyitotta. Igazgatótanácsunk 5653/35. számú határozatával pártolóan terjeszti az egyházkerületi közgyűlés elé a Bethlen Kollégium elöljáróságának 175. számú következő határozatát, mellyel ez iskolához a következő tanszékek szervezését javasolja: 1-2. gazdasági szaktanári állás, egyik általános gazdasági tudomány, másik szőlészeti és kertészeti képesítés; az egyik tanár bízatik meg az igazgatói teendőkkel; 3. természetrajz- RIPORTOK• VITÁK • KÖZLEJRÉNYEK Romániai Magyar Szó Györkös Manyi Albert 1990 óta Kolozsváron egyetlen olyan eset volt, hogy magánszemély, valamilyen közösségre hagyta vagyonát, ingatlanát és ingóságait , példa a Györkös Manyi Albert festőé, aki évekkel ezelőtt tragikus körülmények között hunyt el. A végrendelet sokat elárul alkotójáról, megtudhatjuk azt is, hogy a festő tragikus halálának egyrészt talán az értetlenség az oka, az, hogy hosszú évtizedek során e különös, a naivitást és népies formakultúrát ötvöző festményeket valójában nem értékelte senki kellőképpen. E festmények egy része ma már megtekinthető a Györkös Mányi Albert Emlékházban, mely házat a festő egy kuratórium hatáskörébe utalt, továbbá pedig az volt a kérése, hogy lakóházát végleg „műteremmé” és „kiállítóteremmé” alakítsák át. Az emlékház kuratóriuma tehát minden itt megrendezendő kulturális esemény és tárlat sorsáról dönt, a cél pedig az, hogy ezen események mivolta, üzenete és stílusa ne különbözzék sokban attól a világtól, melyet a festő évtizedek hosszú során át hívott életre... Az emlékház egyik szobájában állandó jelleggel a festő által kiállított képek tekinthetők meg: egy pálya „rajza”, a Piros bivalytól az Illés szekeréig . A ház másik termében zajlanak a koncertek, népfőiskolai előadások, könyvbemutatók, költői estek, megannyi példa egy közösség megmaradni és élniakarására. Balogh Évától, az emlékház gondnokától tudtuk meg, hogy az események megszakítatlan sort alkotnak. Az itt kiállító festők közül megemlíthetjük Lukács Máriát, Cs. Erdős Tibort; a zenei előadóestek közül a Faragó Lauráét, Béres Melindáét, Csendes Lászlóét, a Bartha-vonósnégyesét, Monica Lovineanuét, Szilágyi Ferencét. De volt olyan alkalom is, amikor az RMDSZ tanácsosai, képviselői és szenátorai tartottak megbeszélést, legutóbb arról, hogy állítson-e az RMDSZ saját elnökjelöltet vagy sem. • Hogyan működik a „háztartás”? - kérdeztük Balogh Évát. - Az emlékházat, nyilván, fenn kell tartani valamiből. Még három évvel ezelőtt, a megalakuláskor, a rendszeres látogatók, illetve olyan egyének, akik számára fontos a kultúra, egy-egy széket „váltottak”, vásároltak meg, az így évente begyűlő összeg elegendő kell hogy legyen a lakásfenntartásra. Szerencsénkre vannak emberek, akik ragaszkodnak saját „székeikhez”. • Milyen események várhatók idén a Györkös Mányi Albert-emlékházban? - őszi koncertsorozatunk már megkezdődött. A következő hangverseny a Búzás Pálé lesz, mely koncertet zenei tárgyú könyvbemutató követ. Dávid István Orgonák könyve című munkájának bemutatására november 9-én kerül sor. Rendezvényeinkre mindenkit szeretettel várunk. KISGYÖRGY RÉKA Vízben ázó termés. • Fotó: OLÁH TIBOR/MTI A csombordi csoda földrajzi tanszék, 4. román-magyar szakcsoporttal. A többi tanórák óraadó tanárokkal látandók el. Igazgatótanácsunk 7140-1935. III. szám alatt megerősítette az iskola működéséről, belső és fegyelmi igazgatásáról szóló szabályzatot. 5743. szám alatt jóváhagyó tudomásul vette Nagy Endre atyánkfiának az 1935-1936. tanévre ideiglenes rendes tanárul, illetve igazgatóul, Veress István és Horváth Zoltán atyánkfiainak helyettes tanárokul történt alkalmazását. 5655. szám alatt jóváhagyta a csombordi gazdasági iskola felügyelőbizottságának szervezését. Tagjai: dr. Szász Pál főgondnok, Elekes Viktor gazdasági felügyelő tanár, Horváth Pál, dr. Müller Jenő, Nagy Pál, dr. Müller Zoltán, a Fehér megyei földművelésügyi kamara kiküldöttje, a Hangya szövetkezetek központjának megbízottja, a Fehér megyei gazdasági egylet megbízottja és a tanári kar tagjai. 5655. szám alatt jóváhagyta a gazdasági bizottság megalakítását. Tagok: dr. Szász Pál főgondnok, dr. Nagy Endre igazgató, a kertészeti és szőlészeti szaktanár, a kollégium inspektor tanára, és Horváth Pál. Nevezett bizottságok alakítását az állami szabályzatok írják elő. Csere Sándor atyánkfiának a javaslatot örömmel üdvözlő felszólalása után a közgyűlés a következő határozatot hozta: Egyházkerületi közgyűlésünk az Igazgatótanács tett intézkedéseit jóváhagyva, a következő határozatokat hozta: 1. Kimondja a maga részéről is az 1936/36. tanévvel kezdődőleg a csombordi téli gazdasági iskolának, mint a Bethlen Kollégium új tagozatának felállítását. 2. A téli gazdasági iskolánál a javaslat szerint 4 rendes tanári tanszéket szervez, 2. gazdasági szaktanárit, egyik általános gazdasági szaktudomány, másik szőlészeti és kertészeti szakcsoportú, 3. természetrajz-földrajz, 4. román-magyar nyelv és irodalmi szakcsoport. E tanszékekre a helyettes vagy óraadó tanárok alkalmazása a felügyelőbizottság javaslatai alapján a kollégium elöljáróságának hatáskörébe tartozik. Rendes tanárok alkalmazása a kollégiumi rendes tanárok alkalmazására vonatkozó törvények és szabályrendeletek szerint történik. Ugyanígy történik az igazgatói officiumbetöltése is. 3. Az iskola működéséről, belső és fegyelmi igazgatásáról szóló szabályzatot a maga részéről véglegesen megerősíti. 4. Jóváhagyó tudomásul veszi a gazdasági felügyelőbizottság megszervezését és a felkért tagok mandátumát 1937. június 30-ig, az elöljárósági ciklusok lejártáig megerősíti”. GYŐRFI DÉNES Dán Chihotu de la Boros Ernő „Vándorlásuk sokadik napján Dán Chihotu leemelte fejéről a páncélsisak helyett viselt borbélytányért, amiről eszébe jutott, hogy ideje lenne megborotválkozni, ezért útba ejtettek egy falusi borbélyműhelyt. Elsőként a hős lovag lépett be, s miután illően köszönt, imigyen szólott az odabent tartózkodó atyafihoz: - Mester uram, mielőtt a lényegre térnék, azt mondja meg nekem, nem látott-e idebent adómérés magyart? - Én bizony láttam egyet, mégpedig ebben a pillanatban! - válaszolta az atyafi. - Hol? - Ott abban a tükörben! - Bús képű hősünk erre a bunkóját magasra emelve villámgyorsan elindult az atyafi által jelzett irányba, majd amikor két lépés után megpillantotta képmását a nagyméretű falitükörben, vérfagyasztó csatakiáltással azonnal lesújtott. Mivel pedig a bunkó boldogabbik végével saját képmását éppen telibe találta, a tükör azon pillanatban ripityára törött, s hegyes repeszdarabkái úgy repültek széjjel, mint a fejlett haditechnika újabb csodája. Egy szilánk Dán Chihotunak is eltalálta és megsebezte a fülét, ami világosan mutatja, hogy a hazafiság szent eszméje iránt kevésbé fogékony sors néha még a legnagyobb hősökkel is mostohán bánik. A búsképű hazafi, amikor érezte, hogy találat érte, előbb ijedten a füléhez kapott, majd miután ujjbegyén vérpettyet fedezett fel, fa módjára, ájultan végigvágódott a földön." Boros Ernő nagykárolyi újságíró (a Szatmári Friss Újság munkatársa) szatirikus írásainak egyik hőse. Dán Chihotu de la Vatra legújabbkori történelmünk búsképű erdélyi lovagjának egyik kalandjából idéztünk. A derék bunkóhordozó Dán Chihotu Sandu Amza társaságában mindazokat a jól ismert tájakat és városokat járja be, mint a hétköznapi életben szereplő - s tegyük hozzá a hatalom uszítására cselekvő - vatrás hordószónokok és verőlegények. Ám Boros Ernő tolla nyomán szánalmasan nevetséges figurákká válnak, legdurvább tettük okán se jön, hogy a legcsekélyebbé féljünk tőlük. Amit érdemel Dán Chihotu és társasága, amúgy is bőségesen megkapja saját bunkójától, mert az ilyen bunkók mindig visszaütnek. Csak sajnálhatjuk, hogy ezt nem mindig vesszük észre, s olykor■ olykor? - elég gyakran! - túldramatizáljuk Dán Chihotuék ellenünk, bosszantásunkra elkövetett tetteit, fölöslegesen reklámot csapunk nekik, visszaigazoljuk azok „szükségességét”. Agysó címmel jelent meg a múlt hetekben Boros Ernő második kötete, válogatás újabb szatirikus írásaiból. Felét a Dán Chihotu de la Vatra kalandjairól szóló írások, másik felét humoreszkek, humoros karcolatok és párbeszédekből álló rövid bohózatok teszik ki. Már címük is sok mindent elárul: A szerkesztő ostroma, Interjú a nagy költővel, Gyűlés az óvodában, Szerencsés károsult, Pótmagyarok, Anyóspárti politika, Családi propagandaosztály, Szekussztrájk... Tartalmukról csak annyit, a mi bunkóink, a magyar varrások is megkapják bennük a magukét. A címadó bohózatot, az Agysót máris két műkedvelő együttes tűzte műsorára, mi több, a mezőteremiek már turnéznak is vele. Örömmel adunk hírt Boros Ernő kötetéről azért is, mert keveset nevetünk, kevés a szatirikus cikk lapjainkban, az meg külön ünnep, ha egy frissen kiadott könyvben csak aktuális témákról, napjaink fonákságairól szóló humoros írásokat olvashatunk. A sírás, a panaszkodás, a jajveszékelés a divat, vele a jövőtlenség, a pusztulás hangsúlyozása. Jóllehet látjuk, hogy azért vannak kapaszkodók is, fel-felvillannak a kiutat jelölő fények. Könnyebben túljutunk a nehezén, ha ismét megtanulunk nevetni. Író-költő ismerőseim gyakran panaszkodnak: nincs kiadó műveikre, ha pedig van, nincs hozzá pénz. Nehezen alkalmazkodnak az új helyzethez: meg kell tanulni eladni magukat, mint a kereskedő az árut. Még a jó árura se lehet egykönnyen vevőt találni. Boros Ernő mindkét kötetét nagykárolyi vállalkozók segítségével, helybeli mecénások révén adta ki. Az Agysó utolsó harminc oldala csupa reklám - a szerző reklámmal fizeti vissza üzletember-barátainak a könyv kiadásának támogatását. Grafikailag szépen kiállított, s természetesen humorral fogalmazott reklámok. Például: „Kertjében a zöldségnek se szeri, se száma/ Ha Reszleréktől való a szerszáma”; „Nagykároly-vidék legjobb vendéglősei Dávidéki"; „Épületanyag vásárlásakor kizárt minden bibi/ Ha a partnere Katona Tibi"; „Tudja felnőtt, szokja gyerek/ Legolcsóbbak a Binderekl". Régi, fülbemászó stílusban, mint a hírneves reklám: „Ha haladni akar a korral/ Süssön Váncza sütőporral!” SIKE LAJOS K. Kit zavart Apáczai? A legutóbb 1995 áprilisában Madaras Lázár interpellációjában felvetett oktatásügyi gondokat ahelyett, hogy megoldották volna, a brassói illetékesek - a tanügyminisztérium hallgatólagos beleegyezésével - inkább azon voltak, hogy elmélyítsék őket, sőt újabb destruktív intézkedéseket hozzanak ez irányban - hangsúlyozta Török Ernő brassói RMDSZ-képviselő a nemrég Liviu Maiorhoz intézett interpellációjában. Ez alkalommal emlékeztette a tanügyminisztert arra az ígéretére, miszerint a 95-ös tanév végéig rendeződni fog az Áprily Lajos Középiskola ügye, ám máig semmiféle intézkedés nem történt. Hasonlóképp tudomására hozta, hogy a ‘95 tavaszán alaptalan okokból menesztett Aranyosi István tanfelügyelőnek azóta ügyészségi úton sikerült ártatlanságát bizonyítania, de sem a helyi tanfelügyelőség, sem a szakminisztérium (amely annak idején helyeselte az igazságtalan döntést) nem rehabilitálta. Végül Török Ernő egy frissebb eseményt is közöl a tanügyminiszterrel. Augusztus 16-i keltezéssel a brassói tanfelügyelőség átiratban értesítette az Apáczai Csere János nevét viselő apácai iskolát, hogy szeptember elsejétől ismét a névtelenségbe fog merülni. Magyarán: ezután csak Apáczai Általános Iskolának fogják nevezni. Az átirat egyebek mellett utasítja az iskola vezetőségét, hogy nevezett napig cserélje ki a tanintézmény cégérét és bélyegzőjét. A brassói jelenség ebben a formában, tudomásunk szerint, egyedi az országban, s az sem kárpótol bennünket, hogy az apácaihoz hasonló sorsra jutott két brassói román általános iskola is. De kit zavart Apáczai Csere János neve? A jelek szerint csak a Brassó megyei tanfelügyelőség vezetőit, ugyanis a tanügyminiszter szerint az átlalános iskolák elnevezését illetően a helyi oktatásügyi vezetők szabad kezet kaptak. Ennek ellenére, ígéri Liviu Maior, utánanéz a dolgoknak, s remélhetőleg elfogadható megoldást talál orvoslásukra. Ehhez mi hozzátennénk: ha ezúttal is olyan „hatékonyan” jár el a miniszter úr, mint az Áprily Lajos Középiskola esetében, a névváltás ugyancsak megvárakoztatja az apácaiakat. B. TOMOS HAJNAL Évadnyitó sajtótájékoztató margójára A marosvásárhelyi Nemzeti Színházban köztudomásúlag két tagozat működik egyetlen központi alapból, ha azt komolyan vehetnénk. De komolyan nem vesszük, mert az azt jelenti, hogy a vásárhelyi társulatok dupla premierszámmal, de ugyanannyi pénzjuttatásban részesülnek, mint mondjuk a kolozsvári Nemzeti Színház - egyedül. Igaz, a kolozsvári nemzetisek is együttműködnek az Operával, de tudjuk, két költségvetésből gazdálkodnak. Az állami támogatásból (divatosabban szubvencionálásból) az egyszínházi két színház nem képes eltartani önmagát. De igen, valahogy. És lássuk: az ez évi tízmilliós kiutalásból enyhén szólva „bagóra" sem futja. Egy vezető színész keresete alig haladja meg (ha egyáltalán meghaladja), a „jobb” helyeken takarító néni havi bérét. A színháznak valamiféleképpen élnie kell. Mégis. Mást nem tehet, támogatókhoz fordul. Az állambácsihoz hiába. A szponzor segít, már ha kultúrbarát, és megmenti a pillanatnyi helyzetet. A társulat színpadra viszi a műsorra tűzött darabot, s ha sikeresen, akkor megéri a sorozatos előadást. Ne legyünk kisvonalúak, valamicske pénz csak összejön. Ám a színháznak, mint rosszabb esetben a katonatisztnek is, fizetnie kell: villanyáram- és közüzemi szolgáltatás terheli vállait. A színész fizetéséről, miként mondtuk, most jobb ha nem beszélünk. És beláthatóan innen, a pénzhiány miatt történik a közönség felé történő eladósodás. Múlt évadra meghirdetett előadások jelen évadba csúsznak, és ez így megy tovább... Például a marosvásárhelyi Koldusopera... . A koldus... akarom mondani a szponzorizálás sem lehet örökös, véglegesnek tekinthető megoldás. Némelyek részéről - álláspont - kitartás a színházi élet gyakorlásában. A mindenkori kormánynak kell(ene) elsősorban lépnie. Mi tagadás, meg is teszi, azáltal, hogy kultúrminisztereket (is) cserélget. Ám a látványos cserélgetések mögött nem a jobb sorsra érdemes kultúra felkarolása, inkább politikai megfontolások szerepelnek. Szerepelnek, így hát jobb sorsra való várakozásokkal türelmetlenkedők túlzott illúziókkal sem élhetnek... Jóllehet, a kultúra kamrája - mecénási szempontból - mindig szegényes volt, ám nevezetesen, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar társulatának közönsége nem hagyja magát, azaz társulatát, az igaz. Ha minden igaz, amit hallottam egykoron, a marosvásárhelyi, közönség egyfajta „lázmérő”, ha úgy tetszik fokmérő hírében áll(t). Más városbeli társulatok előadásaikat a helybeli közönség kritikájára bízták, ha tapsvihart arattak, előadásuk előtt az új otthon is nyitva állt. A színház magyar társulatának egyéni támogatása körül sincsenek annyira komoly gondok, mint a valóban jobb sorsra érdemes és vitathatatlanul jó színvonalú román társulat körül. Hallottuk román színészektől a sajtótájékoztatón. Hogy ez miből fakad? Hirtelenjében arra gondolok, elsősorban a város egykori és mai polgárságának színházszeretetéből. Mert gondoljunk csak vissza a város Székely Színházára, legendás hírű színművészeire, előadásaira. No persze, legendákból, nosztalgiából nekünk megélni nem lehet. De egyeztet„ központi, lekarcsúsított alapból”" serii. Ennyi bizonyos. JP8" Egy szó mint száz: barna kenyeret, ketté lehet tömni (testvériesen az igaz), és az két darab, de Thália szent hajlékában az Úrfelmutatásnál barna mind. Barna mind a kettő. A drámai helyzet felértékelőjének (új színházigazgató esedékes!) lenne feladata. Mellékes, nem mellékes, de színidirektorokról olvastam eleget. Évkönyvekből például, vándorszínészeten túl, direktóriumokban, kik mondák: kultúra lux, kultúra Pyel LOKODI IMRE Racionális hang a múlt századból (Folytatás az 1. oldalról) hogy e perspektíva életképes, megkönnyíti beilleszkedésüket a birodalom politikai életébe. A kiegyezéssel viszont a románok ismét perifériára szorulnak, a nagyszebeni diétán elfogadott határozatok már eleve nem juthatnak szerephez. Ezt követően indul el a román értelmiség a szecesszió útján, Erdély kiválása és a fejedelemségekkel való egyesítése útján. Mindaddig azonban ők föderációban gondolkodtak, és saját nemzetállamukat is egyfajta szövetségi államalakulaton belül képzelték el. A kiegyezés tragédiája abban rejlik, hogy e pillanattól válik szét „végérvényesen” a román és magyar út. Én abban reménykedem, hogy ez mégis megfordul, a nagy európai integrációba való betagolódás a 48-as forradalmat megelőző alternatívák elé állít, és ezúttal valóban sikerülni fog a mindkét fél számára járható útra rálelni. • Erdély valamelyest önállóságot kapott volna tehát e román tervekben. A régió belső etnikumközi viszonyait hogyan rendezték volna? A 48-as forradalom alatt a románság és szászság egymással szövetségben állt, és kidolgozott egy egészen konkrét, a svájcira emlékeztető autonómia-tervezetet, mely a kantonokhoz hasonló önálló nemzeti egységekbe szervezte volna Erdélyt. Azon túl, hogy Erdély megőrizte volna független státusát a birodalmon belül, azaz nem Magyarországnak rendelődött volna alá, hanem valódi belső autonómiát nyújtott volna a román, szász, magyar, székely népcsoportnak kulturálisan, politikailag, közigazgatásilag. Konkrét tervezetek is voltak, s tanulmányozhatók. Következetesen ragaszkodtak a föderalizmushoz egészen a kiegyezésig. Ezt követően azonban már diadalmaskodott körükben a nemzetállam eszméje, és egyértelműen hegemóniára törekszenek. A hegemóniás törekvések nyilvánvalóan mindig jelen vannak (a dákó-román kontinuitás ideológiája stb.), a háttérben mindig ott vannak, de ezek a magyaroknál is fellelhetők. Emiatt nem mondhatjuk, hogy a románság rosszabb alternatívát választott, mint mi magyarok. És a föderatív gondolat elfogadása gyakorlatilag azt jelentette volna, hogy e hegemonisztikus szándékokról konszenzusos alapon mindkét fél lemond. A föderalizmus azt jelenti, hogy a hegemonisztikus törekvéseket a realitások keretei közé szorítjuk vissza. A különböző kultúrák demokratikus játékszabályok alapján zajló versengésben élnek egymással. Minden kultúra arra törekszik, hogy terjeszkedjék, de ha ez nem a másik rovására folyik, hanem demokratikus verseny keretei közt marad, akkor ellene kifogásunk sem lehet lényegében.