Romániai Magyar Szó, 1997. március (9. évfolyam, 2285-2314. szám)

1997-03-01 / 2285-2286. szám

E­mlékeim T­amásiról Beszélgetés Bartis Ferenccel Budapesten Bartis Ferenc lakásán diskurálunk Kelemen Imre volt börtöntársa jelenlétében, miközben Feri barátom mutatja azt a fafaragást, mely Erdélyt örökíti meg. Bíró István hozta Marosvásárhelyről ajándékba. Egyébként a zongora teteje erdélyi levelekkel, újságokkal, könyvekkel van tele. A tegnap Lukácsy Katalin színművésznő mutatta be Bartis Ferenc műveiből összeállított műsorát a Molnár utcában lévő Erdélyi Magyarok Egyesülete székházában, ahol rengeteg erdélyi könyvkiadvány található. Lukácsy Katalin a Bartis­­műsorával fellépett a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Miskolcon, Egerben, Oroszlányban és három nyugati országban. Ezzel egyidőben Amerika 19 városában tartottak Bartis-ünnepségeket. Közben ránézek a falra, azon erdélyi képek, festmények és a Márton Áron-év szőnyege. Tulajdonképpen Erdély jelen van Bartis Ferenc lakásában. Fia, Bartis Attila a mindenkori börtönből való kiszabadulása alkalmából a történelmi Magyarország térképével ajándékozta meg. Ebben a miliőben, ilyen körülmények között beszélgetünk a Tamási Áronhoz fűződő barátságáról - 1956 őszén ismerkedtem meg személyesen Tamási Áronnal Kolozsváron. Az a megtiszteltetés ért, hogy a Bolyai Tudományegye­tem aulájában az egyetemi ifjúság nevében én köszöntöttem őt. Az erről az esetről az Erdélyi Magyar­ság c. folyóirat legújabb száma közli a kolozsvári hadbíróság jegyző­könyvének dokumentumát is. A hivatalos találkozó után, amely az aulában zajlott le, néhány egyetemi professzor jelenlétében került sor a vacsorára. Ekkor Tamási Áron azt mondta nekem, hogy: „Ferkó, föl­tétlenül akarok még találkozni Veled.” A következő nap találkoz­tunk is. Néhány nap múlva inkogni­tóban utaztunk Szárhegyre a szü­leimhez. Tamási igyekezett feltűnés nélkül jelen lenni. Sokat diskurál­­tunk, főleg a szüleim és ő közte zaj­lott a beszélgetés, lévén a korkü­lönbség is. Rám óriási nagy hatást gyakorolt, mert írásait már kicsi gyermekkorom óta ismertem. Annak idején Tompa László nekem sokat mesélt Tamási Áronról. Tehát volt bennem egy bizonyosfajta lámpaláz is, hogy személyesen megismerhettem ezt az írót, aki megtisztelte jelenlétével szülőházunkat. Volt egy ilyen meg­jegyzése, hogy: „Óvakodj a börtön­től!”, ami aztán csak bekövetkezett. Kiszabadulásom után évek múlva tudtam meg, hogy mennyit kilincselt azért, hogy engem a börtönből kiszedjenek. Farkaslakán, amikor az emlékszobát alakítottuk ki, és én akkor a Hargita szerkesztőségében dolgoztam, a néhai feleségem, Baba, takarított és helyezte el az emléktárgyakat. Aztán később, amikor volt a Szervátiuszék által alkotott Tamási-emlékmű fölavatá­sa, nem engedték, hogy felolvas­sam a beszédemet, de az Új Élet c. folyóiratban és a Brassói Lapokban azért csak megemlékeztem Tamási Áronról. Tulajdonképpen a Tamá­sival való kapcsolat egyik sarkalatos pontja a következő volt: a már em­lített kolozsvári találkozás al­kalmával a nagy nyilvánosság előtt mondottam, hogy Budapesten hamarosan kirobban a forradalom. Tamási nem kerülte meg a kérdést, azt válaszolta, hogy: „úgy érzem én is.” Ez nemsokára be is következett, a szekuritátén, amikor engem letartóztattak, az egyik állandó visszatérő kérdés az volt: én honnan tudtam, hogy Budapesten kitör a forradalom, és Tamási Áron miért mondta, hogy úgy érzi ő is? Évtizedek teltek el, Sütő András javaslatára elkezdtem egy riport­­sorozatot az Új Életben Tamási Áron nyomában címmel. A címet a cenzúra nem engedélyezte. Ekkor kerültem kapcsolatba azokkal az emberekkel, akikről Tamási Áron írt. Ismét évtizedek múltán sikerült megismerkednem néhány olyan emberrel Amerikában, akikről Tamási Áron írásaiban megemléke­zett. Mindez a kérdés tulajdonkép­pen egy olyan szellemi, erkölcsi for­gatag, amely állandóan visszaso­dorja gondolataimat Farkaslakára, onnan pedig visszatántorít Ameri­kába, a kolozsvári kávéházba és az ő nevét viselő budapesti utcába. Úgy érzem, szerénytelenség volna részemről ennél többet mondani, annyit említenék meg csupán, hogy a Tamási Áron köszöntésére írt versem azóta több kötetemben is olvasható. Végezetül megjegyzem: azért nem szólok bővebben a Tamási Áronnal való ismeretségről, kapcso­latról, mert nem akarom, hogy az olvasó azt higgye, hogy önmagam­ról akarok beszélni. Tény viszont, Tamási Áront annak idején sokan megtapsolták, de kevesen szegődtek melléje. Tudván, hogy az államhatalom szeme rajta van. Nem hinném, hogy felületesen nyilatkoznék, ,amikor azt mondom, hogy Tamási Áron sokkalta nagyobb író, mint ahogy a mindenkori hivatalos kritika és irodalomtörténet elkönyveli, írói művészetében, gondolkodásában meghatározó tényező volt és maradt a mai napig. Budapest, 1997. január 25. Lejegyezte: BÁN PÉTER 1­997. március 1-2. :3 N ut. * V) m · 5 « ■D *■» -O O — «0 N ‘3 .5 •­« S •ScS ■§·-§! cq· ra ^ — ·0 rr «tő · c.1 O :0 ^ V) N —I c.gO 2 -* 2 2 ■Sí p­­a· in = a a· a· E-* ■« H­a majd az állítólag altere­­goista Ladik Marci meg­kérdi (nem azt, hogy mi történik, amikor Apollón találkozik Apóldon egy géta apologétával, hanem azt, hogy), melyek a leginkább közép-afrikai hangzású jelzőink, merengés nélkül fogom rávágni: a kongó és a borongó. Hogy van-e Afrikában Borongó? Nem lényeges. Fontosabb - és derűlátásra ad okot - az a meg­figyelésem, miszerint sokkal, de sokkal gyakrabban mondják az emberek fejéről, hogy dereng valami benne, mint azt, hogy borong valami. Mutat valamit minden statisztika. És a nyelvészet is. Nyelvészek szerint a dér amolyan dermedvény, és deres, fagyos időben az ég derült. Viszont nem a bor korong, és nem a bor korong. 350 évvel ezelőtt írta Geleji Katona István:­“ Szenvedéseimnek szomorú és burkos tele". Hát elég burkos, borús ez a január 28-i nap is. Hideg van és influenzajárvány. Ez­­friss tapasztalatból tudom) gégehuruthoz is vezethet, főként ha utcán sokat dumálunk, gágogunk - netán gő­gösen, ti. fejünk büszke fennhordása folytán kiálló gégével. Erről jut eszembe: egy mai lapszám 4. oldalán jött világra a nyilván gőgöt jelentő orgólium. Forrása a román orgoliu 'dölyf' és az a feltevés, hogy ez a latin orgolium „ivadéka". De ilyen latin szó nem létezik. Utánanéztem: az orgoliunak az olasz orgog 'gőg' az őse, ez pedig, akárcsak a francia Merengő (!) orgueuil, frank közvetítéssel megy vissza az ófelnémet urguel 'jelentős' melléknévre. (Jelentős esemény, hogy az immár hétéves Romániai Német Demokrata Fórum végre hivatalos­ látogatást­­­ tesz az államelnöknél.) Az orgóliumnál valamivel kevésbé elfogadhatatlan a '(miniszteri, pénz-, irat-) tárca' értelmű „magyar" portofólium, amelyben román-olasz-francia kerülővel bújik meg a latin folium 'levél' (az utóbbiból ered a magyar fóliáns 'ívrét alakú könyv' is). Ha a tudás hatalom, a tudálékosság hány­alom, és ha a tudás hatalom, miért részesedtünk benne eddig olyan keveset? Mert vonzóbb a szoknya, mint a szter? Még akkor is, ha mindkettő mini? — Nyelvészek szerint az ismer szó ismeretlen eredetű. Pedig alighanem az ismét családjába tartozik. — Miből gondolod? — Abból, hogy az ismétlés a megismerés anyja. Repetitio est alma mater studiorum. — Hozzátenném: Pater semper incertus. Mi növelheti egy ismeretelméleti ismérvtan tételeinek az ismeretter­­je­dési sebességét? Többek közt az, ha fejezetei élén frappáns jeligék állnak. Például ilyenszerűek: „Madarat tolláról, írói tollforgatásáról, jóma­darat köpönyegforgatásáról." HAJÓS JÓZSEF i­­..... *, fordítsunk Egyik lapunkban egy újságíró­kollégám azt írja, hogy a kölcsönös műfordítások nem érdekelnek senkit. Nem mondom meg, hol jelent meg a cikk, azt sen ki írta, minthogy az illető kolléga se ne­vezi meg a forrást és a szerzőt, ahol a kölcsönös fordítások ügyét megemlítették. A szerző én va­gyok és a kölcsönös, román-ma­gyar, magyar-román műfordítá­sok ügyét több mint fél százada szorgalmazom, magam is fordít­­gattam egyet s mást a román irodalomból. Készségesen elismerem, hogy a román többség és a magyar ki­sebbség és a román-magyar meg­békélés útját elsősorban nem könyvekkel kell kikövezni, hanem a teljes egyenjogúságot garantáló jogszabályok, azok gyakorlatba ültetése, illetve a gazdasági, politikai, diplomáciai együttműkö­dés révén. De vajon - elismerem, szónoki kérdés - a közeledésnek, megbékélésnek nincs szellemi dimenziója? S ha van, a szellemi értékcserében nincs-e szerepük a könyveknek, a szépirodalomnak, a történelmi műveknek, a tudomá­nyos munkáknak? Ám kit érde­kelhet Balcescu magyarul vagy Széchenyi románul, ha egyszer csendőrlaktanyák épülnek a Székelyföldön? Így egymáshoz rántva a dolgokat, valóban nem érthetünk szót. A kölcsönös fordí­tásokat én nem ama politikai küz­delemszakasz helyett szorgal­mazom, amelyekkel elérendő az önkényes laktanyatelepítés meg­szüntetése. Ha úgy gondoljuk, hogy Márton Áron munkásságát addig ne tegyük románul is köz­kinccsé, amíg a történelmi egy­házak elkobzott vagyonának méltányos rendezése nem történik meg, rosszul gondoljuk. Utóbbi a kormányzó politikai osztály akaratától függ, előbbi a civil tár­sadalom dolga, mely a maga esz­közeivel többek között a helyes politikai döntéseket is serkentget­­heti. Kedvező légkört teremthet a helyes politikai döntések számára. Is, hangsúlyozom, mert a világ dolgai nem csappanthatók a politi­kai szférára, de még a gazdaságira se, még ha oly közismert okokból a szellemi értékek helye, szerepe az átmenetinek nevezett, rekapi­­talizációs folyamatoktól fölkavart társadalomban átmenetileg szélre szorult is. Értem én az ellenérzéseket. A diktatúrák idején is szorgalmaz­ták, sőt anyagilag támogatták a kölcsönös fordításokat. Eléggé felemásan, mindinkább kiszorítva a búzát és kötelezővé téve az ócsút, az értéktelen propaganda- SZÁSZ JÁNOS (Folytatása a c. oldalon) új vonásokkal Gyakori eset, hogy nagy emberek jellemhibáiról csak azután hull le a lepel, miután... ráterül a halotti lepel. Ez történt Albert Einsteinnel is, a világhírű fizikussal, a relativitáselmélet kidolgozójával. Az El Pais című spanyol lap nemrég ismertette egy előkerült iratát, melyből azt a következtetést vonta le, hogy Einstein „...magáné­letében az volt, amit hímsovinisztának neveznek, és kifejezetten kegyetlen módon viselkedett első feleségével...”. E meghatározás csak részben találó, s eléggé egyoldalú: Einstein viszonyulása Mileva Mariéhoz jóval bonyolultabb, s e (mai modernebb kifejezéssel élve) macho-jelleme csak ifjabb korára érvényes — nagyjából első házassága végéig. Lehet, hogy saját házi szabályaira is gondolt, amikor idősebb korában kijelentette: „A kényszer autokrata rendszere - meggyőződésem szerint - rövid idő alatt degenerál”. Az említett cikk - melynek tartalmát számos más lap közölte világszerte, mint szenzációt, nagyon röviden vázolja magát a házasságot, inkább csak annak a végét, s azt is befejezetlenül, mert a hangsúly inkább azon van, hogy e „szabályzatot” 430, feleségeihez írt leveleivel együtt árverésre bocsátják kétmillió dolláros kikiáltási áron. E házaspár levelezését zár alatt őrizték több mint egy évtizeden át egy New York-i levéltárban; egy kötetnyi válogatást 1968-ban adtak ki, s a szenzáció első hullámait e könyv recenziói keltették, kiemelve, hogy Mileva Marie sokkal nagyobb hatással volt Albert Einstein intellektuális, tudományos tevékenységére, mint ahogyan azt addig sejtették. Ezt követően Dusanka Trbuhovic Gjuric megírta Mileva Marie életrajzát Albert Einstein árnyékában címen, melyet a jugoszláviai lapok ismertettek, de más országokban alig, így M.M. nevét kevesen ismerik, a nagy lexikonok sem említik, legfeljebb csak úgy, mint A. E. első feleségét, s esetleg azt, hogy matematikus volt. Ez pedig jelentős (ha nem döntő) hatással volt e két ember viszonyának alakulására, mely akkor kezdődött, amikor a zürichi egyetem fizikai tanszékén együtt tanultak. Már akkor M. M. oldotta meg a legnehezebb matematikai feladatokat; társai nagyra becsülték e kettős anyanyelvű szerb-német diáklányt; barátnői rosszallták, hogy segíti Einsteint - szerintük a férfi kihasználja a zárkózott, hallgatag, szépségnek nem mondható, sántító lányt. Diplomamunkájukkal mindketten 1900-ban készültek el. Két és fél év múlva összeházasodtak, amikor Einstein a berni szabadalmi hivatalban dolgozott. A háztartás teljesen a felesé­gére maradt, ami nem volt könnyű: 1904-ben megszületett az első, majd 1910-ben a második gyerekük. Szabad idejükben mindketten tudományos munkát folytattak, s a relativitáselmélet kidolgozásában M. M. férje munkatársa volt, de e közös kor kéziratai eltűntek - feltételezik, hogy azokat Einstein semmisítette meg, de néhány fenn­maradt „vallomása” bizonyítja ezt, mint pl.: „Szükségem van a feleségemre, ő oldja meg minden matematikai problémámat” - mondta kollégáinak. M. M. írta apjának: „Röviddel ezelőtt egy nagyon jelentős munkát fejeztünk be. Világhírűvé fogja tenni férjemet.” Einstein 1905-ben nyilvánosságra hozta elméletét. Abraham Joffe orosz fizikus még látta az eredeti kutatási anyagot, amely alatt ez állt: „Einstein-Mark­”. Einstein 1911-1914 között a zürichi egyetemen dolgozott, majd meghívták a berlini egyetemre, s az asszony i Ilisi SS A . Lit 3 A Svájcban maradt a gyerekekkel. A fizikus 36 éves volt, s Berlinben Elsa Löwenthalhoz költözött, aki elegáns, életvidám, nő volt, s a fizikus megelége­désére: „Örülök, hogy semmit sem ért a tudományhoz”. Felesége abban az időben tanított, hogy eltarthassa gyerekeit. Életrajzírói kiemelik, hogy Einstein tudományos munkásságának legtermékenyebb szakasza az 1905 körüli évekre esik­­ a fiatal házastársi évekre. Amikor 1921-ben A. E. meg­kapta a fizikai Nobel-díjat, az egész összeget első feleségének adta át. Tisztában volt azzal, hogy tartozik neki? Mileva Marie 1948-ban elhunyt. Dip­lomamunkája eltűnt. Maradt a levelezés feltételezhetően csak egy része... A fentiek tükrében világos, hogy Einsteint nem fizikai, inkább szellemi vonzalom vezette első házasságához (ellentétben a másodikkal), vagy még egyenesebben: szüksége volt leendő felesége matematikai - ma már mond­hatjuk - lángelméjére. Az, hogy Einstein hímsoviniszta volt, az túlzás. Volt valami szellemi mac­ósága, s ez fokozatosan ellenszenvet kelthetett feleségével szemben, aki bizonyította, hogy mint nő szellemileg egyenrangú vele, intelligenciája és képességei nem lenézhetők. A házi szabályok bevezeté­sének egyik indítéka lehetett: korlátozni az asszony idejét tudományos tevé­kenységre, mondhatjuk: szellemi félté­kenységből, s ezt csak tetézte pedánsága (második feleségével szemben nem volt ennyire igényes). Bizonyos, hogy a tudósoknak is vannak érzelmeik, s mivel elsődleges szerelmük a tudomány, lehetnek féltékenyek másokkal szemben. Az is ismert, a történelem folyamán sok tudós presztízskérdésnek tekintette: a tudo­mányban a nők nem lehetnek egyenran­gúak a férfiakkal, ezért gátolták tudo­mányos tevékenységük kibontakozását. Egy példa erre: Emmy Noether matema­tikusnőnek (1882-1935) hosszú ideig nem engedélyezték, hogy egyetemi magántanárként dolgozzon - nem vették figyelembe az algebra területén szerzett érdemeit. A berlini egyetem konzervatív személyeit nehezen lehetett rábeszélni arra, hogy sutba dobják maradi felfogá­sukat. Ezek leggyakrabban azzal érvel­tek, ha E. Noether privátdocens lesz, idővel lehet professzor, akkor meg joga lesz az egyetemi szenátus tagjává válni, de­ hogy lehetne egy nő szenátusi tag? Egy ilyen tanácskozáson a haladó szellemű matematikus, David Hilbert megjegyezte: - De uraim, a szenátus nem gőzfürdő férfiaknak - miért ne léphetne be oda egy nő is?... Hogy mi váltotta ki Einstein viszonyulásának negatívvá válását első feleségével szemben - nem tudhatjuk. E titkát sírba vitte 1955-ben, s életrajz­íróira maradt a találgatás. Lehet, a már nem zárolt levelezése valamelyes fényt derít erre is,, valamint gipa, az autokor tekintheti-e Mileva Maricot a relativitáselmélet jogos társszerzőjének? Egyelőre házasságában is, a tudománytörténetben is mellőzött valaki - mindkettőben igazságtalanul... VERES JÓZSEF KERCSÓ ATTILA , Mr­M Tarisznyás Mártonra emlékezve Megvallattam a köveket beszéljenek a rovások ki a jogos titkainkra csak nem mások? Szegődtem a veszendőért sárgult lapról írást fejtek lázas ésszel azt kutatom üzenetük mit is rejthet? Székely kapu díszes tornác malomkövek súlya rajtunk mit befödtek századokkal áldozattal kitakarjuk. A hallgatást szóra bírtam meséljen csak hallga hallga nem zavaros feltevések történelem befalazva. Addig néztem egyre vissza hogy a jövőt jobban lássam tarsolyomban jussainkkal nem alkudtam délibábbal. Harang nyelve úgy lehettem kondult bennem vallomása orsón sirül kenderszálam zakatol a nyüst s a borda. Szűken kimért éveimért sokak sorsa volt a bérem enyém maradt sűrű titkom velem jött a sok sejtésem cudar iac! - nem hagyta 7-----------------Ja0m

Next