Romániai Magyar Szó, 1998. július (10. évfolyam, 2754-2784. szám)

1998-07-15 / 2768. szám

m n­apjainkban kevés olyan napilap 1^1 vagy magazin jellegű folyóirat­a­a van, amely rendszeresen ne közölne horoszkópot, ugyanakkor a rádióállomások is szorgoskodnak e téren. A Kolozsvári Rádió magyar adása naponta közli a hallgatókkal, hogy a Bika, Kos, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő, Ikrek, Szűz, Halak stb. jegyében születettek mire számíthatnak, mit tegyenek. Őszintén megvallom, azt vártam volna, hogy a csillagászat és általában a természettudományok szédületes fejlődése, kombinálva az elektronika térhódításával mind a kutatásban, mind az információszolgáltatásban véget vet az asztrológiának. Nem így történt. Az asztrológusoknak sikerült beugratni a megtévedt és reményvesztett tömegeket, melyek szenzációra és miszticizmusra vágynak. Úgy látszik sok ember fogékony a mágikus gondolkodásra, s ha ehhez a nem kielégítő tudományos felkészülés is társul, azt gondolják - sőt hiszik -, hogy életük, sorsuk a csillagok járásától és az égi jelenségektől függ. Valósággal várják és falják a horoszkópot; ez legfontosabb olvasmányuk. Az asztrológia ősi „tudomány”, időszá­mításunk előtt több ezer évvel született a Közel-Keleten. Mivel azt észlelték, hogy a Nap járása okozza az évszakok válto­zását és az ezzel kapcsolatos áradásokat (Vízöntő), úgy gondolták, hogy az égites­tek istenségei irányítják a földi eseménye­ket: birodalmak, uralkodók, sőt egyes emberek jövőjét, a sorsát. Az ősi, primitív csillagászok véleménye szerint a Hold azért van, hogy számon tudjuk tartani a napokat. Már a babiloni csillagászok számos észlelési adatot rögzítettek ékírásos agyagtáblákon. Később Egyip­tomban, Görögországban fejlődik a csilla­gászat és vele párhuzamosan a csillag­­jóslás, majd később Nyugat-Európában kezd „divattá” válni. Johannes Kepler (1571-1630) szerint az asztrológia a csillagászat hóbortos leánya. Nyilván a történelem sok bevált és annál több be nem vált jóslásról tud. VI. Sándor pápá­nak 1495-ben megjövendölték, hogy ab­ban az évben meghal. De az év baj nélkül elmúlt, mire az asztrológus beismerte: hibázott a számításban, mert a pápa csak 1496-ban hal meg. Ez az év is eltelt: az asztrológus ismét javított jóslatán egy évet­­ és ez így ment 1503-ig. Ekkor a jós bejelentette: elmúlt a veszélyes időszak, a pápa még sokáig ép és egészséges lesz. VI. Sándor 1503-ban meghalt. A fenti esetet Csaba Gyöörgy Gábor írásából vettük át. Az asztrológusok a történelem folya­mán számos esetben megjósolták a világvégét, pánikot és félelmet okozva, de ez egyszer sem következett be. Ők bármilyen csillagászati eseményt - üstökösök megjelenése, fogyatkozások - égi jelnek tekintenek, így 1982-ben a Naprendszer bolygóinak az együttállása, alkalmából jósolták meg már jó előre az emberiséget sújtó katasztrófát. Az ezredforduló szintén veszélyes az asztrológusok szerint; a világvége hangulatát már most becsempészik a köztudatba. A Naprendszerben a bolygók és a holdak az égi mechanika törvényei szerint végzik mozgásukat a Kepler által megálla­pított törvények alapján. A Napnak mint gravitációs központnak a szerepe meghatározó a Naprendszerben: az összes égitesteket keringésre kényszeríti maga körül. Az összes bolygók, holdak, meteoritek, üstökösök és a kozmikus por tömege elenyésző a Nap tömegéhez viszonyítva. A csillagrendszerek tárgyalá­sába e helyen bele se megyünk. De azt feltételezni, hogy a csillagképek és a csillagokban lejátszódó folyamatok sorsunkat iránítanák, naivság. A horoszkópok a születési időpontot veszik alapul és számítások alapján jósolják meg a jövőt. Hogy a Földön születik egy ember, egy hal, egy béka, egy madár, egy mikroba vagy egy növény, az az Univerzum nagy folyama­taihoz viszonyítva semmiség. A születés, habár igen magasztos biológiai esemény, semmiképpen nem hozható kapcsolatba a csillagászattal. A „magazinasztrológia” amivel lapjaink s rádióállomásaink oly buzgón foglalkoznak, valójában hatalmas ostobaság, s a fogyasztók olcsó szóra­koztatására és butítására szolgál. Még nagyobb baj, hogy sok, az asztrológia hatása alatt álló ember, élete fontos pillanataiban nem önállóan és az adott lehetőségeket mérlegelve dönt, hanem a csillagjóslás hatása alatt, mely megfosztja őt józan ítélőképességétől, így kerülnek sokan az asztrológia hálójába. A horoszkópok szerkesztői gondoskodnak az érdekes tartalomról. A mai kornak megfelelően sokat foglalkoznak a vállalkozási lehetőségek, az üzletkötések és befektetések, valamint a pénzügyek elintézésének a legalkalmasabb idejével, nem kevésbé a férfi-nő kapcsolat és a szerencsés házasság kilátásaival. A csillagjóslást félretéve meg kell említeni, hogy bizonyos kozmikus folyamatok - itt elsősorban a naptevé­kenységre utalunk - hatással vannak életünkre a légköri és mágneses folya­matok, valamint a sugárintenzitás folytán. A naptevékenység földi hatásait kutató statisztikai értelmezések és tanulmányok számos összefüggést találtak a napfoltok száma és egyes földi folyamatok között. Mint ismeretes a napfoltok száma 11,2 évenként megnövekszik, ekkor van a napfoltmaximum. Az utolsó maximumok évei 1968, 1979 és 1990 voltak. Jelenleg napfoltminimumban vagyunk. Maximumok idején a következő hatásokat észlelték: - az éghajlat elemeinek (hőmérséklet, csapadék, fronttevékenység) mennyiségi növekedése; - az előbbi hatások miatt a folyók vízhozamának a növekedése; - a fák gyorsabb növekedése; - a mezőgazdaságban a termésho­zamok növekedése; - a sarki fény és a mágneses viharok sokasodása; - az előbbiek miatt zavarok a rádiózásban; - egyes vadon élő állatok szaporo­dásának ugrásszerű növekedése; - járványos betegségek hirtelen fellépése; - a közlekedési balesetek számának növekedése; - a keringési betegségek (szívinfarktus, agyvérzés, tüdőembólia) eseteinek számszerű növekedése; - a halálozási arányszám felugrása. A csillagjóslás bírálata mellett vitat­­hatlan, hogy a Föld-Kozmosz kapcsolat parányi bolygónk számára nélkülöz­hetetlen. A Naptól kapjuk a jéjt, a meleget, ami az élet elsődleges feltétele. A földfelszín egyenlőtlen felmelegedése következtében jönnek létre a szélrend­szerek, a tengeráramlások, megy végbe a víz körforgása, melynek következtében szüntelenül megújulnak a kontinensek édesvízkészletei. Végezetül levonhatjuk a következtetést: a Naprendszer Föld nevezetű bolygója számos feltétel szerencsés találkozásának és együtt­hatásának köszönheti, hogy az ezerarcú élet színhelye lett. AJTAY FERENC Meditáció az asztrológiáról r # Csütörtöki számunktól kezdődően ÖSSZEOMLÁS ‘18 címmel,­­ Dáné Tibor válogatásában folytatásokban közreadjuk Julier Ferenc első világháborús könyvének néhány fejezetét. A jobb megértés kedvéért őrizzék meg a most közölt hadikronológiát # _______________________________________________________________________________________________/ Összeomlás '18-ban AZ 1914. ÉV LEGFONTOSABB HADIESEMÉNYEI Keleti (orosz) harctér Galíciában: lembergi hadjárat VIII. 18-IX. 11. Csaták: Krasznik VIII. 23-25. Monasterzyska VIII. 25, Komarov Vili. 26-IX. 1, Zlocsov VIII. 26-27, Lublin VIII. 26-IX. 10, Gnila Lina VIII.­29-30, Lemberg IX. 6-11. Hadjárat a San-Visztula mentén IX. 28-XI. 2. Csatát:: a San mentén X. 9-XI. 2, Chyrownál X. 13—XI. 2, Ivangorodnál X. 21-27, Varsónál X. 13-20. Lodz-krakkói hadjárat XI. 11—XII. 31. Első csata Lodznál XI. 16-26. Második csata Lodznál XII. 1—15. Csata Limanovánál XII. 3-14, a Rámátokban XII. 18-31. Keletporoszországban: tannenbergi hadjárat VIII. 20-IX. 15. Csaták: Gumbinnen VIII. 20, Tannenberg ViIi. 26-31, a mazuri tavaknál IX. 7-13. Déli (szerb) harctér Első szerbiai hadjárat Vili 12-23. Csaták: Cer planina VIII. 12-20. Szabács VIII. 12-23. Priboj és Visegrád Vili. 20-22. Második szerbiai hadjárat IX. 6—XII. 15. Szerb betörés a Szerémségbe IX. 6-14. Drina-menti csata IX. 8-XI. 10. Szerb betörés ■Dél­ Boszniába IX. 15-X. 24. Csata a Kolubara-Luig mentén XI. 16-30. Arangjelovac-Gornij Milanovac XII. 3-10. Nyugati (francia) harctér Lüttich megrohanása VIII. 6. Francia betörés Elzászba VIII. 9. A máméi hadjárat, határ menti csaták: Lotharingia Vili. 14-22. Namur és Neufchateau VIII. 22-23, Longwy és Longuyon VIII. 22-25, Mons VIII. 23-24. üldöző csaták: Le Cateau VIII. 25-27, a Maas mentén VIII. 25-31, Péronne-Amiens Vill. 28-29, St. Quentin VIII. 29-30. Döntő csata a Marne mentén IX. 6-10. Versenyfutás a tengerig; csaták az Aisne mentén IX. 12-22, a Somme partjain IX. 23-27, Arras X. 2-X. 10, Lille X. 12-X. 19, Flandria (Ypern) X. 20-XI. 18. AZ 1915. ÉV LEGFONTOSABB HADIESEMÉNYEI Keleti (orosz) harctér Harcok a Kárpátokban I. 1-18. Kárpáti téli csata I. 23—III. 20. Mazuri téli csata II. 7-21. Przemysl eleste III. 22. Kárpáti húsvéti csata III. 20-IV. 25. A központi hatalmak támadó hadjárata: gorlicei áttörés és üldözés a Sanig V. 2-­5, csata a Dnyeszter mentén V. 9-12, Przemysl visszafoglalása V. 24-VI. 8, csata Stryjnél V. 26-VI. 15, Lemberg visszafoglalása VI. 13-22, csata a Gnila Lina mentén VI. 28-VII. 2. Az orosz­­leszorítása a Bug, Visztula és Narev közé VII. 18-30. Ivango­­rod elfoglalása VIII. 1-4. Az oroszok üldözése a Bug mögé. Rovno elfoglalása VIII. 18. Novo-Gyorgyevszk elfoglalása VIII. 20. Breszt-Litovszk elfoglalása VIII. 26. Conrad rownei hadjárata VIII. 26-IX. 25. Hindenburg vilnai hadjárata IX. 9-25. Október folyamán orosz ellentámadás és annak kivédése. Besszarábiai újévi csata XII. 24-31. Délnyugati (olasz) harctér Olasz hadüzenet V. 23. Határ menti csatározás V. 23-VI. 23. Első Isonzo-csata VI. 23-VII. 7, második VII. 18-VIII. 10, harmadik X. 15-XI. 3, negyedik XI. 9-XII. 4. Déli (balkáni) harctér­­ A Dardanellák ostroma: a Dardanellák bombázása II. 19, az antant-hajóhad áttörő kísérlete III. 18, az antant-haderő partraszállása Gallipoli félszigetén IV. 25-29, újabb antant-haderő partraszállása VIII. 6-21. hadjárat Szerbia ellen: átkelés a Dunán és Száván X. 5—10, Szerbia leigázása X. 12-november végéig. Az antant megkezdi a Gallipoli-félsziget kiürítését XII. 20. Nyugati (francia) harctér Antant-támadások: Champagne II. 16—III. 20, IX. 22-X. 31, Flandria III. 10-13, Artois V. 9-VI. 15 és IX. 21-X. 13. A németek első gáztámadása Ypernnél IV. 22. AZ 1916. ÉV LEGFONTOSABB HADIESEMÉNYEI Keleti (orosz) harctér Besszarábiai (újévi) csata I. 1-19. Orosz támadás a Polesietől északra III. 16-31. A Bruszilov-féle támadás, csaták: Luck-Otyka VI. 4-15, Okna VI. 4-17, Luck VI. 16—VII. 7, a Polesietől északra VI. 13—VII. 9, Kolomea VI. 23-VII. 5, Monasterzyska VII. 4-6, a Polesietől északra VII. 16-25, Brody VII 25-28, Kowel VII. 28—VIII. 20, Stanislau VII. 28—VIII. 11, Zalosce VIII. 3-20, a Zlota Lipa mentén VIII. 13-15. Orosz támadások a románok tehermentesítésére a Polesie és a­ román határ között VIII. 31-XI. 2. Orosz tehermentesítő támadás a Kárpátokban XI. 25-XII. 15. Délkeleti (román) harctér Románia beavatkozása: Betörés Erdélybe VIII. 27. A románok kiverése IX. 3-X. 9. Ellentámadásunk megkezdődik az Al-Dunán IX. 3. Csaták: Nagyszeben IX. 26-28. Persány X. 5, Brassó X. 7-9. Románia meghódítása XI. 11—XII. 31. Déli (balkáni) harctér Montenegró meghódítása I. 8-26. A Gallipoli-félsziget végleg felszabadul I. 9. Albánia megszállása I. 23-11. 27. Antant-támadás a macedóniai arcvonalon: augusztus végétől november közepéig. Délnyugati (olasz) harctér Isonzo-csaták: ötödik III. 13-19, hatodik Vili. 5-18, hetedik IX. 13-18, nyolcadik X. 9-12, kilencedik X. 31-XI. 4. Dél-Tirolból intézett támadó hadjáratunk V. 15-VI. 24. Nyugati (francia) harctér Verdun ostroma II. 21-IX. 2. Somme menti csata VI. 24—XI. 18. Verdun ostromának beszüntetése IX. 2. Francia támadás Verdunnél X. 18—XI. 2. A Somme menti csata befejezése XI. 18. Francia támadás Verdunnél XII. 15-18. AZ 1917. ÉV LEGFONTOSABB HADIESEMÉNYEI Keleti (orosz-román) harctér Románia meghódítása befejeződik I. 19. Kerenski-féle orosz támadás VI.,25-VII. 16. Csaták: Brzezany-Zborow VI. 30-VII. 10, Stanislau-Kalusz VII. 4-16. A központi hatalmak ellentámadás Zalescénél Tarnopol felé, amelynek kapcsán Kelet-Galícia és Bukovina felszabadul VII. 19. Tehermentesítő orosz-román támadás (Focsany-Okna) VII. 22-31. A központi hatalmak ellentámadása ( Okna-Focsany) felé VIII. 6-IX. 3. Délnyugati (olasz) harctér Tizedik Isonzo-csata V. 12—VI. 6. Olasz támadás a dél-tiroli arcvonalon VI. 9-29. Tizenegyedik Isonzo-csata VIII. 18-IX. 15. Tizenkettedik Isonzo-csata és az olasz front visszaszorítása a Piave mögé X. 24-XII. 1. Nyugati (francia) harctér A németek a Siegfried-állásba önként hátrálnak II. 9—III. 15. Antant-támadások. Arras (angol) IV. 9-V. 17, Aisne-Champagne (francia) IV. 16-V. 24, Wytshaete (angol) VI. 8-17. A száznapos flandriai csata (angol) július elejétől decemberig. Francia támadás Verdunnél Vill. 20. Francia támadás Soissonsnál X. 23-XI. 2. Tankcsata Cambrainál (angol) XI. 20-XII. 5. AZ 1918. ÉV LEGFONTOSABB HADIESEMÉNYEI Déli (balkáni) hadtér Antant-támadás Albániában V. 14—VII. 10. Osztrák-magyar ellentámadás Albániában VII. 24—VIII. 25. Bulgária összeomlása IX. 15-29. Délnyugati (olasz) harctér Első piavei csata VI. 15-24. Olasz támadás a tiroli arcvonalon X. 11. Olasz támadás a Monte Grappára X. 24. Második piavei csata X. 26-31. Fegyverszünet XI. 4. Nyugat: (francia) harctér Német támadások: első III. 21 —IV. 4, második IV. 20-25, harmadik V. 27-VI. 2, negyedik VI. 9-13, ötödik VII. 15-17. Az antant ellentámadásai: első (francia) VII. 18—VIII. 4, második (angol-francia) VIII. 8-18. Amerikai támadás St. Michelnél VIII. 12. Harmadik ellentámadás (angol-francia) ViIi. 18-IX. 7, negyedik (angol-francia-amerikai) IX. 26-XI. 4. Német visszavonulás a Maas-Antwerpen vonalba XI. 4. Fegyverszünet XI. 11. Ázsiai (török) harctér Törökország összeomlása IX. 19-X. 18. A központi hatalmak összeomlása 1918-ban Sajátos történelmi véletlen, hogy akármint is törekszünk megfeledkezni róla, az 1848-49-es forradalmunk, szabad­ságharcunk és egyes nemzetiségi területeinken polgárhá­borúnk évfordulója szükségképpen egybeesik a történelmi Magyarország feldarabolásához vezető első világháborús összeomlás és az összeomlást követő forradalmak és ellenforradalom évfordulójával, 1918-19-cel. Aki hisz né­pünk és a nemzet jövőjében, hisz abban is, hogy Petőfiék tizenkét pontja oly módon válik a magyar jövő zálogává, ha közülük tizenegyet betű szerint megvalósítunk, a tizenket­tediket pedig felvisszük Európa kék, csillagos lobogójára. Ha mohácsokon kiteljesedett nemzetünk fiai minél nagyobb számmal észreveszik végre, nemzetünkre a történelem most azt a feladatot rótta, hogy úttörője legyen, ,ne csak önmaga sorsának, de országló tapasztalatokkal kevésbé rendelkező szomszédainak is az európai egység felé vezető úton. Történelmi megpróbáltatásaink minket pre­desztináltak arra, hogy elsőként ismerjük fel és teljes mély­ségében át is éljük: mi a minket körülvevő népek nélkül és ők minélkülünk nem lehetünk boldog európaiak! E felis­merésből fakadó küzdelmeinkben nekünk, a magyarság romániai nemzetrészének, egyik nagyon nehéz­ arcvonal­szakasz jutott osztályrészül. Csakhogy nem mi választjuk magunknak a történelmi feladatot, hanem az választja ki a maga népét. Ilyen értelemben lettünk választott néppé a Dunatájon. Mohácson, Világoson,Trianonon, Párizson keresztül edződtünk oda, hogy most ismét motorja lehessünk egy önmaga jelentőségére Közép-Kelet- Európában csak most ébredező Európa-tudatnak. Ismét megadatott számunkra, hogy első vonalban küzdve képviseljünk és védelmezzünk egy nagy rendezőelvet Európa peremterületein. István királyunktól Mohácsig is ezt tettük. Akkor hatalmi szóval. Most - ha nem engedjük elné­­mítani! - történelmi tapasztalatainkból fakadó bölcsességünk tekintélyével. Ha nem jártuk volna végig - Mohácstól Párizsig - a magunk „egyetemeit”, nemzettudatunkból éppen az az egyetemesség hiányozna, amely most, századunk végére válik összetartó erővé Délkelet-Európában. „Egyetemeink” nélkül a mi nemzettudatunk is az integrálódás és dezintegrálódás között billegő peremeszmeiség volna. Fel ne üljünk erre a libikókára! Azon a törpeségben nálunk nagyobbak ülnek. Csak ráfázhatunk, ha az ő nacionaliz­musukkal mérjük össze jobbik nemzettudatunkat. Mi magyarok a központi hatalmak 1918. évi katonai összeomlásával a trianoni „egyetemünk” küszöbére értünk. Tudjuk, művelt és főleg félművelt tömegeink 1918-19 katasztrófáit mind a mai napig nem tudták megemészteni. Hogy az ördögben lehet egy háborút úgy elveszteni, hogy a seregeink mindenütt az ellenség földjén harcoltak? Végre meg kell tanulnunk szembenézni a történelmünkkel. Nem a lakkcsiszolttal, nem az összevissza mázolttal, hanem a tényekre támaszkodó igazival. Mert csak a tényeket szabad és kell is vitatni - tanulságul. Vitatni igen, de elhallgatni, elferdíteni önkormányzásunkra, magunk becsapására soha, semmi „sikerélmény" érdekében nem szabad! Különben is annak a közös jövőnek a küszöbére értünk, amelyet sok akkori apró győző előtt léphetünk át, de nem ellenükre, hanem az ő reménységükre is. Mivel - nem is minden ok nélkül - az elmúlt fél évszázad történészeinek tárgyilagosságát széles körben megkér­dőjeleztük, az első világháború végének elbeszélését Julier Ferenc (1878-1946) vezérkari ezredesre bíztuk. Ő a két világháború közötti idők legkedveltebb magyar katonai közírója volt. A Központi Hatalmak katonai összeomlása címmel az ő tollából közöljük az 1918. évi harctéri ese­ményeket. Folytatásos anyagunk a szerző A világháború magyar szemmel című 1933-ban a Magyar Szemle Társaság kiadásában megjelent művének hatodik és nyolcadik fejezete. A szerzőről és bajtársi köréről - ha valóban szembe akarunk nézni saját történelmünkkel - nem árt, ha tudjuk, hogy az első világháború végén a Monarchia legképzettebb katonái voltak. Julier mint vezérkari ezredes a nagyve­zérkar tagja volt. Viszont 1919-ben a Tiszánál a románok ellen harcoló magyar Vörös Hadsereg vezérkari főnöke. Mint ilyen a Szegeden szervezkedő fehér csapatok parancsnokának, Horthy Miklósnak a kezére játszotta a tiszai seregek hadműveleti terveit. Ráadásul a mai déli magyar határ mentén engedte átcsúszni a fehér csapatokat s néhány különítményes alakulatot is Dunántúlra, így Horthyék - megállapodás szerint - Siófokon várhatták a román megszálló erőket, s a különítményesek is „munkához láthattak” Somogyban. Budapest megszállása után a román hadsereg éle délnyugatra Székesfehérvárig, északkeletre Győrig nyomult előre, de lényegében nem szállta meg a Dunántúlt. Az akkori „forradalmi-ellenforradalmi” világ összevissza­ságaihoz még az is hozzátartozik, hogy a tiszai vörös seregnél egyik bátran harcoló hadműveleti egység vezérkari őrnagya állandóan jelentette, mégpedig éppen Julietnek személyesen, hogy megfigyelései szerint valaki a hadsereg vezérkarától elárulhatja a haditerveket, mert a románok mindig idejében megteszik az ellenlépéseket, ami puszta járőrmegfigyelések vagy kémjelentések alapján nem volna lehetséges. Ezt az éber vezérkari tisztet Werth Henriknek hívták.­ 1941 -ben a magyar nagyvezérkar főnöke volt. Ő is biztatta Bárdos­sy magyar miniszterelnököt a hadbalépésre. (A Magyar Életrajzi Lexikon adatai tévesek!) Julier egyébként barátja volt Linder Béla szintén vezérkari ezredesnek, akin rajta száradt az ominózus kijelentés: „Nem akarok több katonát látni!” Valójában a részegen randalírozó katonákat látva azt mondta: „Nem akarok több ilyen katonát látni!" - és elrendelte a hazaözönlők gyors leszerelését. Linder Béla aztán erős vörös szabad­csapatokat szervezett, és kiszorította a szerbeket a Duna-Dráva háromszögből és Baranya egy részéből. E területek viszonylagos függetlenségét is pár hétre kiharcolta. Közben fedezte a Tiszánál harcoló Vörös Hadsereg déli szárnyát annak az egységes hadműveletnek a keretében, amelyet szintén a bajtársi körükhöz tartozó Stromfeld Aurel vezérkari ezredes, az északon, keleten és délen harcoló három seregtest nagyvezérkarának főnöke tervezett, és lényegében vezetett is. Fiatalabb, de közeli vezérkari bajtársuk volt mint egy vörös hadműveleti egység vezérkari tisztje és egyben parancsnoka is. Szombathelyi Ferenc, aki Werth Henrik után lett a magyar seregek nagyvezérkari főnöke. Nem ezeken a kiváló katonákon, nem is csapataik bátorságán múlott, a front összeomlott. De akkor a magyar égen ilyen csillagok álltak... Az ellenforradalmi konszolidáció után - vörös tiszti múltjukra való tekintet nélkül - átvették a jól képzett tisz­teket, a vezérkariakat különösképpen. (Horthynak Gömbös Gyulán kívül talán egyetlen vezérkari tisztje sem volt. De ő akkor még csak vezérkari százados volt!) Ez a vörös iskolát is megjárt tiszti elit játssza aztán a vezető szerepet nemcsak a 35 000 főre csökkentett zsoldos seregben, de a katonás szellem fenntartásában és kereteinek kiépítésében is (MOVE, levente stb.). Politikai jelentősége sem lebecsülendő, még Gömbös halála után sem. Az ellenforradalom győzelmével csak a három fő katonai vezetővel szemben jártak el. Stromfeld Aurélt, az egész vörös sereg vezérkari főnökét lefokozták, és összes kitüntetéseitől megfosztották, három évre elítélték. Majd még egyszer egy fél évre letartóztatták. Raktárosként, majd mint magántisztviselő kereste a kenyerét. A szociáldemokrata összejöveteleket támadó, zaklató jobb és szélsőbalos bandák elleni védelemre megszervezi a magyarországi Szociáldemokrata Párt Rendező Gárdáját, a híres RG-t („őrgárdát”). Linder Bélát is valami hasonló sors várta volna, de ő a szerb hadsereg előtt letette a fegyvert azzal a kikötéssel, hogy emberei szabadon elvonulhatnak, és aki akar, az akkori Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban maradhat, így aztán ő Jugoszláviában szabadon fejezte be az életét. Végül itt van a folytatásokban leközlendő történetünk szerzője, Julier Ferenc vezérkari ezredes. Folyamatos árulását a Horthy-rendszer a javára írta, de a katonai erényekkel össze nem egyeztethető magatartásnak tartotta. Nyugdíjazta tehát, és kitüntetéseit is meghagyta, így lett a Horthy-korszak legkiválóbb magyar katonatör­ténésze. Nota bene: a Julierrel szembeni eljárás óhatatla­nul Hohenzollern Károly herceg egykori intézkedésére emlékeztet. A­­­mikor Kogalniceanu és az akkori román politikai elit az országba hívta, hogy az Egyesített Fejedelemségek uralkodó hercege legyen - első dolgának tartotta, hogy azonnali hatállyal elbocsássa a hadsereg kötelékéből mindazokat a tiszteket, akik Cuza vajda letartóztatásában részt vettek és lemondatták a trónról. Mert a hivatásos katonai móres szerint a mesterségbeli katona bárkinek a kezébe leteheti az esküt, de ha azt megszegi, a szakmabeliek kitudják maguk közül. Minket azonban ne zavarjon Juliet kalandos élete. Akkor, ha magyar volt, az ő szakmájában ilyen lehetőségeket osztott a Sors. Előadásmódja végig egyszerű, világos és célszerű. Hangjába csak akkor keveredik egy-egy hamis szólam, és ilyenkor önmagával is ellentmondásba kerül, amikor arra tesz célzásokat, vagy néhány mondatban magyarázni próbálja, hogy a magyar sereget, pontosabban a monarchia seregéből a magyar vagy­ a magyar többségű seregtesteket, alakulatokat az otthonról feléjük áramló „pacifista propaganda” züllesztette szét, mert enélkül Magyarország háborús potenciálja 1918 után is elegendő lett volna történelmi határainak megvédésére. Ennek mind a szegedi szervezkedés külpolitikája, mind Julier akkori magatartása ellentmond. Julier - bár egy félreeső bekezdésben az akkori követelményeknek engedve ezt a tarthatatlan álláspontot kimondja - nem ennek szellemében tárgyalja az 1918. évi összeomlás eseményeit. Az 1918. évi események tárgyalása előtt mogyoróhéjban összefoglalót adunk az első világháború legfontosabb eseményeiről, hogy az olvasót bevezessük az utolsó év eseményeibe. Ezt az összefoglalót is a Julier könyvéből vettük át. Szabadságharcunk százötvenedik évfordulóján, mielőtt az 1918. évi események olvasásába merülnénk, nem árt, ha felfigyelünk a Juliet művével egy esztendőben kiadott (1933) veretes történelemkönyvünk (Asztalos Miklós-Pethő Sándor: A magyar nemzet története) záró gondolataira: „Ha a nyers számok tekintetében a magyarság ma látszólag kedvezőbb helyzetben van, mint utolsó nagy katasztrófája után (Világos), másrészt a nemzetnek a maga történelmi céljaihoz való viszonyát akkor korántsem zavarták meg olyan idegen és ellenséges hatású elemek, amelyeknek befolyása a további fejlődés menetében ma még kiszámíthatatlan. Vakság volna tudomásul nem venni azt, hogy ma nem oly biztos többé a magyarság belső tájékozottsága, szellemi és lelki erőinek az az összhangja, amely annak idején egységesen érezte át a katasztrófát és zárt erkölcsi frontot alkotott azokkal­­a kísérletekkel szemben, amelyek nemzeti életéből kiforgatni és államiságát kisajátítani iparkodtak. Ma ez az egységes és szerves belső orientáció a magyarságban csak töre­dékesen lüktet. A magyarság csak akkor fog boldogulni, ha nem fognak szakadékok tátongani a magyar lelkiségben, ama kötelezettség homálytalan felismerésében, amellyel múltja és jövője iránt tartozik”. DÁNÉ TIBOR DR. ÁGOSTON ALBERT 1998. július 15. | Fogalmak tisztázatlansága avagy tisztázása Az értelmező szótár szerint a fogalom dolgok, jelenségek legfőbb ismertetőjegyei­ből a tudatban kialakított gondolati forma,­ tapasztalati ismeret, nézet, a tudatnak a valóságot tükröző megnevezése. A fogalomzavar a tudat működésének az a zavara, hogy valamely szót nem a megfelelő értelemben használ­junk. Nos, az a véleményem, hogy világvi­szonylatban, de különösen szűkebb kör­nyezetünkben a fogalmakat egyesek nagyon gyakran, sőt redszeresen össze­keverik, összetévesztik és saját érdekük szerint értelmezik. Vegyük pl. a birtokos névmásokat: enyém, tied, övé, mienk, tietek, övék. Mennyire másképpen értelmezik egyes emberek, csoportok, sőt népek a birtokos névmás egyes és a többes számát. Ami az enyém, az nem a tied vagy az övé. Ami a miénk az nem a tietek vagy az övék. Világos, érthető és félre nem magyaráz­ható fogalom, birtokviszonyt jelölő szó. És mégis hányféleképpen értelmezték, értelmezik, gyakorolták, gyakorolják. Ami a tied vagy az övé, lehet az enyém is, sőt, ami a miénk, tietek, övék - mivel közös tulajdont jelöl - az méginkább lehet az enyém. De használatos a magukat jogállamnak valló országokban is, misze­rint a fogalmat úgy értelmezik, hogy ami az enyém, tied vagy az övé, az a mienk, mivel többes számban az egyes szám is benne van, illetve a többségnek több joga van, mint az egynek, az egyénnek, a kevesebbnek. A fogalmak másként értelmezése, össze­zavar­ása a történelem folyamán hódítá­sokhoz, háborúskodásokhoz, rablásokhoz, gyilkosságokhoz, gyűlölködéshez vezetett és vezet ma is. Azt hiszem, hogy a fogalmak összeza­varásának, másként értelmezésének ere­dendő oka, hogy az igazságot nem olyan értelemben magyarázzák, értelmezik és gyakorolják, még a keresztény világban sem, miként azt az Igaz Bíró, a Világ­mindenség Ura elvárja, meghatározta, Krisztus által bemutatta. Egyéni, közösségi, nemzeti célok és érdekek, irigykedések, uralkodási vágyak következtében az igazság fogalmának az értelmezése annyira megváltozott, hogy döntéshozatalra illetéktelen, érdemtelen szervek és személyek is, az érdekelt egyik vagy másik fél meghallgatása nélkül is hoznak elfogadhatatlan, igazságtalan döntéseket ország-világ szeme láttára, elvetvén ezáltal az elégedetlenségnek, igazságtalanságnak ama magvát, mely évek, évtizedek, sőt évszázadok múlva is kicsírázhat és felszínre tör.­­ Visszatérve a birtoklás, birtokos névmás I fogalmához, menthetetlen eszébe jut az­­ embernek a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem és egy leendő magyar egyete­m körül kialakult vita. Fogalomtisztázásra van szükség, mely érvként jöhet számításba az egyetem létesítését és helyét illetően. " Enyém, tied, övé, mienk, tietek, övék. Tekintsünk kicsit vissza a múltba - hiszen divatos dolog manapság itt is, ott is a múltat emlegetni, hogy világos legyen a jelen. Kolozsvár ókori római település, Napoca néven. A XI. századtól magyar település, első okleveles említése 1173 -ből való. A XIII. században szászok települnek be, magyar királyi engedéllyel. 1405-től szabad királyi város, jelentős kézműves és kereskedő réteggel. A reformáció térhódí­tása folytán a magyar szellemi élet központja lett, erdélyi országgyűlések színhelye, közlekedési csomópont. Magyar kulturális, művelődési központ jellegét bizonyítják a Szt. Mihály templom (XIV-XV. sz), Református templom (XV­­XVI. sz.), Ferences templom (XV. sz.), Mátyás szülőháza­(XV. sz.) Református Kollégium (1545-től), Házsongárdi temető a XVI. századtól az erdélyi művelődés­­ nagyjainak sírjaival, az Unitárius Kollég I­gium 1806-tól, az Unitárius templom 1792-től, a Bánffy-palota az 1770-es évektől, a Néprajzi Múzeum (volt Vigadó) a XIX sz. elejéről, a Heltai nyomda 1550- ból, hogy csak éppen néhány épületet említsünk, melyek ma is bizonyító­ objektumok. A XIX. századtól egymás után épülnek a művelődési, kulturális, ipari, gazdasági létesítmények, melyek kialakították Kolozsvár arculatát egészen az 1960-as évekig. 1872-ben, négy fakultással, létrejött a Tudományegyetem, mely 1881-től felvette a Ferenc József nevet. A négy fakultás működtetéséhez létrejöttek az egyetemi épületek, kórházak, könyvtárak stb., stb. Ez a magyar egyetem létezett tehát 1872-től 1919-ig, 1940-től 1945-ig,s amikor felvette a Bolyai Tudományegye­tem nevet, amelyet viselhetett 1959-ig. Nem célom, de nem is szükséges részle­tesebb adattárral bizonyítanom Kolozsvár­nak, mint Erdély kulturális, művelődési, gazdasági, ipari központjának a fontossá­gát nem csak a román, de magyar szempontból is. A befektetett múlt, melyre épült a jelen, arra érdemesít, sőt kötelez, hogy követel­jük, mert eddig csak alázatosan kértük, a magyar egyetem létesítését, jobban mondva újraélesztését, tehát nem is a visszaadását összes épületeinek Kolozsvá­rott, melynek megszüntetéséhez a jelenlegi politikusok némelyike is hozzájárult. Az a véleményem, hogy Románia elég épületet, kulturális, művelődési, ipari, kereskedelmi létesítményt „örökölt" ahhoz, hogy egy egyetemet, és több egyházi épületet, köztük felekezeti iskolát is a jogosultság jusson visszaadjon azok tulajdonába, akiktől egy-két döntés, határozat folytán, hogy úgy mondjam, egyik napról a másikra átvett. A vissza­juttatáshoz ugyan miért kell évtizedekig­­­ tartó vitát, halogatási politikát folytatni? Ugyan miért?!

Next