Romániai Magyar Szó, 2000. május (12. évfolyam, 3402-3431. szám)

2000-05-04 / 3404. szám

LAPÁKBAN - APRÓHIRDETÉS 0 A középajtai temetőben ráborulok Szabó Dénesné (sz. Incze Julianna) sírhal­­mára, megöntözöm köny­­nyeimmel, halálának 38. évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes! Lánya, Simon Irma Désről. • A vajdahunyadi református temetőben lappal lefedett sír eladó. Tel.: 054-215028. • Sürgősen eladó főút mel­letti, összkomfortos, kertes lakás Kiskapuson (Szeben megye). Telefon: 069-840283. • Halálának 11. évfordu­lóján kegyelettel emlékezünk a csíkmadarasi Váncsa Józsefné, szül. Antal Erzsé­betre. Gyermekei. Helyesbítés (Kolozsvár)­­ Az RMSZ 2000. április 27-i számában aláírásommal megjelent, A balett bűvöletében­­ 50 éves a Kolozsvári Balettiskola cím­mel megjelent beszélgetés interjúa­lanyának neve helyesen Ilary Tatár Erzsébet. Az elírásért szíves elné­zését kérjük. (Csomafáy Ferenc) Herder-díj­­ Kertész Imrének (Bukarest / RMSZ)­­ Öt másik díjazott mellett Kertész Imre és Milan Kundera íróknak ítélték oda idén a hamburgi Alfred Toepfer Alapítvány tekintélyes Herder­­díját, amelyet a hagyományoknak megfelelően a bécsi egyetemen adtak át május 3-án. A Herder­­díjjal évente hét neves kelet-kö­­zép-európai művészt és tudóst tüntetnek ki. A mindenkori kitün­tettek kijelölhetnek egy-egy tehet­séges fiatalt, aki ezáltal egy évre havi 14 ezer schillinges ösztöndíjat nyer el. (Kertész Imre költő romá­niai magyar pályatársát, Orbán János Dénest nevesítette az ösz­töndíjra. A 27 éves lírikus szintén jelen volt a bécsi díjátadáson.) • Az alapítvány 1964-ben jött létre, s a Herder-díjakat a bécsi egyetem ítéli oda. A díj célja a Kelet-Euró­­pához fűződő kulturális kapcsola­tok ápolása és támogatása, vala­mint az európai kultúrához e térség országaiból érkező jelentős hozzá­járulások méltatása. (MTI-tudó­­sítás alapján) Felmérés a környezetszennyezésről (Nagyvárad / Józsa) • A Bihar megyei tanács állandó bizottsága által létrehozott szaktestület fel­mérést készít a megye környezet­szennyező létesítményéről és ter­mészeti katasztrófának kitett öve­zeteiről. Ugyanez a testület határo­zattervezetet dolgoz majd ki, amelyben megjelölik a feladatokat és a felelős személyeket, s ezt elfo­gadásra a tanács elé terjesztik. Azért, hogy a felmérés minél tel­jesebb legyen, a szakbizottság lakossági észrevételeket, javaslato­kat is elfogad a témával kapcso­latban. Csoda­csepp a tengerből (Kolozsvár / kisgyörgy)­­ Valami ehhez hasonló akar lenni az az evangélikus lap, amelynek első évfolyamából a második szám látott napvilá­got, s melynek kiadója a sepsi­szentgyörgyi evangélikus egy­házközség. A protestáns val­lásos ifjúság számára valóban üde színfolt, a megnyugvás szigete lehet ez a többnyire diákok által összeállított lap, a Csodacsepp, melynek legutóbb a húsvéti száma jelent meg. Ennek lapjain­ olvashatunk húsvéti szokásokról, dísztárgy­készítésről, keresztény húsvéti jelképekről, er­k­ölc­si ébb író intésekről, illetve egy pályá­zatot is ajánlanak a szerkesz­tők, „minden korosztálynak". Idézet a felhívás szövegéből: „Plakát, rajz készítése hagyo­mányos, illetve kézműves technikával, vagy számítógép­pel; fotó - színes vagy fehér­fekete; irodalmi pályázat - vers, mese, esszé, kispróza az alábbi témakörökben: csalá­dunk, ünnepeink, a következő generáció, én és a természet" (Mankó Szilamér és Csata Réka szerkesztők). A pályamunkákat 2000. május 26-ig várják a szerkesztőség címére: Evan­gélikus parókia (Parohia evanghelica), Bd. Nicolae Iorga nr. 10/D/14, 4000 Sf. Gheorghe, jud. Covasna. A művekből kiállítást rendeznek a templom alagsorában, a leg­jobb pályamunkákat díjazzák. TiuimH­etil/Jehnim Má-jus 2­3 * Fővárosi lapok, hírügynökségek nyomán: I QVIIUll SilIU SUQll Vasile Ianul tartalékos ezredes nem hajlandó megosztani celláját Mihai Chitac tábornokkal (Romania libera). ■ Dan Iosif pisztollyal fenyegetett meg négy személyt a tatrangi autópiacon, amelynek egy részét albérletbe vette (Romania libera). ■ Mindazok, akik polgári szerződéssel dolgoznak, kötelesek egészségbiztosítást kötni, s havonta azt befizetni (Adevarul). ■ A cernavodai atomerőmű dolgozói meghatározatlan időre sztrájkba léptek, és 55 százalékos béremelést követelnek (Adevarul). ■ A magyar politológusok szerint az RMDSZ által megrendezett előválasztások kudarcba fulladtak (Adevarul). ■ A közoktatási és a szállítási minisztérium között tovább zajlik a nyilatkozatháború a diákok kedvezményes vasúti utazása körül (Adevarul). ■ Iurie Rosca, a Moldovai Keresztény­demokrata Néppárt elnöke felszólítja Emil Constantinescut, hogy ne írja alá a két ország közötti szerződést (Curentul). ■ A diákok útszéli magatartással vádolják Traian Basescut, akit be akarnak perelni Strasbourgban a kedvezményes utazás megtagadása miatt (Curentul). ■ Egy rendőr Kovászna fürdővárosában lelőtt egy magyart, aki kaszával támadt rá (Ziua). ■ Az amerikaiak megharagudtak Romániára. Washington kéri a vámtarifák csökkentését (Ziua). ■ II. Károly törvénytelen fia rátenné kezét Mihály király egyik ingatlanjára. Carol Mircea Grigore, aki az önjelölt Pál herceg apja, ilyen értelemben a törvényszékhez fordult (Ziua). ■ A kormány döntése értelmében az Állami Vagyonalap 2001. szeptember 30-án feloszlik (Ziua). ■ A Provincia melléklet megjelenése próbálomás a transzszilvanizmus újraélesztésére (Cotidianul). U A 36 éves, zernyesti Iosif Oláh hét napot élt túl egy sziklaüregbe zárva. A kijáratot az esővíz zárta el hordalékkal (Mediafax). ■ A Dacia május elejével négy millióval lett olcsóbb (Cronica Romaica). ■ Az SZDRP folytatja útját azokkal is, akik bizonyítottan szekusok voltak (Cronica Romana). ■ A Polgári Szövetség megváltoztatja alapsz­bályzatát és új vezetőséget választ (Dimineata). ■ A Kolozsvári U ifi rögbicsapatát, amely Olaszországból tért haza, Magyarország területén fegyverrel fenyegette meg két fiatal, akik feltartóztatták a buszt. A konfliktus végül is szerencsésen megoldódott (National). ■ A Román és a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai: 1 USD = 20 089 ROL, = 283,23 HUF; 1 euró = 18 330 ROL, = 258,33 HUF; 1 DM = 9372 ROL, = 132,08 HUF; 1 g arany 1 177 615 ROL (május 2).­­ 2000. május 4. hírek , hírek , hírek hírek Elővoksoltak (Székelyudvarhely / Oláh) • Lezajlottak az előválasztások. A 15 RMDSZ-körzet lakói is előválasztási központban elővok­soltak a helyi plusz megyei tanács jelöltjeire. Az előválasz­táson 3839 szavazópolgár kije­lölte azt a huszonegy városi tanácsost és négy megyei tanácsosjelöltet - a sorrendet is megállapítva akiket szívesen látnának érdekeik képviselőjéül e közhatósági szervekben. A városi tanácsosokra leadott szavazatok egytizede érvényte­lennek bizonyult, a megyei jelöltlista esetében is elég sok volt a hiba. Antal István, a városi RMDSZ elnöke szerint most tíz év után először választhatott igazából a szavazópolgár, és nem a mások által összeállított listára szavazott. Az esélyes listahelye­zettek valamivel több mint háromnegyedét az RMDSZ- körzetek jelölték, 14,3 százalé­kukat a választmány kérte fel a részvételre, 9,5 százalékuk a civilszervezetek jelöltjei, azaz: a körzetekben összesen 19 esélyest jelöltek, ebből 16-an vannak a 26-os és a június 4-i választások­ra összeállt keretben. A választmány öt személyt kért fel, mind bejutottak; három szervezet három jelöltjéből kettő került be. Kötet a szatmári katolikus pap-írokról (Szatmárnémeti­­ sike) • „Szatmáron feltűnően nagy az­ irodalmár papok száma. Az aránylag kis egyházmegye röpke 150 év alatt mintegy 130 íróe­gyéniséget termelt ki papjai sorá­ból. Napjainkig pedig ez a szám szinte kétszázra emelkedett. Arról nem is beszélve, hogy na­gyon sokan rangosabb hazai és külföldi egyetemeken - Bécs, Budapest, Innsbruck, Róma, Kassa - végezték teológiai tanul­mányaikat. Tehetségekben pedig - minden álszerénység nélkül - Szatmáron soha nem volt hiány. Ez egy olyan szellemi tőkét je­lent az egyházmegyének, amely az irodalmi értéken túl, a hitélet­re igen serkentőleg hat.” Tempfli Imre püspöki helynök, az Ottho­nom, Szatmár megye elnevezésű könyvsorozat (felelős szerkesztő: Csirák Csaba) 10. darabjának összeállítója vall így az előszó­ban. A szatmári római katolikus egyházmegye író papjai című könyv alapanyagául az 1995-ben elhunyt egyházi kormányzó kézirata szolgált. A kezdetekben Sipos Ferenc részletesen felvá­zolja az egyházmegye katolikus papjainak irodalmi próbálkozá­sait és sikereit. Megtudjuk, hogy már 1842-ben tizenhárom lelkes ifjú buzgalma folytán megalakul az Irodalmi Egyesület, melynek célja a tiszta írás és a szónoklat gyakorlása volt. Helyét később az Olvasó Társulat foglalta el, majd a Mária Irodalmi Társulat. Lapokat adtak ki és szerkesztet­tek az író papok, például a Heti Szemlét, a Szatmári Hírlapot, a Katolikus Életet... A szerkesztők közt volt dr. Czumbel Lajos, dr. Scheffler Ferenc, Vidor Gyula, Pakocs Károly és mások. Ma is sokan írogatnak, köztük Amina Zoltán püspöki helynök, Ardai Attila püspöki irodaigazgató, Cserháti Ferenc, az európai magyar katolikusok lapjának (Életünk) főszerkesztője. No meg dr. Tempfli Imre, akit május el­sején neveztek ki tiszteletbeli püspöki helynöknek. Borban a vigasz... (Resicabánya / makay)­­ ...címmel Mátray László, a temes­vári Csiky Gergely Színház szín­művésze a hónap utolsó vasárnap­ján a hagyományos teadélután keretében afféle ősbemutatót tartott a helyi RMDSZ-székház­­ban. A színművész a saját, illetve a Hamvas Béla esszéjéből válogatott szövegrészletekből alkotott keretet az elhangzott versek, bordalok részére. Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Szombati-Szabó István bort dicsérő versei mellett bepillant­hattunk egy-egy „kortyintásra” Csávossy György csombordi borpincéjébe, ahol a pince-vendég­könyvben megismerkedhettünk Létay Lajos, Lászlóffy Aladár, Szabó Gyula, Bajor Andor, Szé­kely János és mások borról alkotott gondolataival. Nyíló Akác napok (Nagyvárad / Józsa) : Idén is megrendezik a már hagyományos Nyíló Akác napokat. A május 25- 28-a között az Érmellék főváro­sában, Érmihályfalván megtartan­dó fesztivált immár nyolcadik alkalommal tartják meg. Évente több tízezren látogatnak el az Ér mentéről és más régiókból, hogy együtt ünnepeljék az akácnyílást, a megtelepedő tavaszt. A 2000. év programja változatos lesz, komoly és könnyedebb műsorok váltják majd egymást. A szervezők - a az érmihályfalvi Tanács és a Nyíló Akác Alapítvány - mindazok jelentkezését várják, akik támo­gatni kívánják az Érmellék ünne­pét. A szponzoroknak reklámle­hetőséget is biztosítanak. További részletekről a 059/356179-es telefonszámon. Előválasztás Gyergyócsomafalván (Gyergyószentmiklós­­ gál) . Április 30-án előválasztást tartott a gyergyócsomafalvi RMDSZ a tanácsosi lista jelöltjei tekinteté­ben. A szavazás házhoz szállított voks­cédulákkal történt, a lakosság részvétele 84%-os arányt ütött meg. A 24 induló jelöltből legtöbb szavazatot összesítők sorrendben a következők: Dr. Fülöp László, Csata Etele, Gergely László, Amb­rus A. Árpád, Köllő Tamás, Baróti Attila, Bartalis Dávid, Czirják Sándor, Köllő Gábor, Köllő Endre, Márton László, Ifj. Köllő Miklós, Király Miklós. A szervezet nem indít polgám­esterjelöltet. Kulturális együttműködési megállapodás (Bukarest / RMSZ) • Április 28-án, az RMDSZ-küldöttség hivatalos vajdasági látogatása al­kalmából Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egye­sület (EMKE), illetve,Dudás Károly, a szabadkai székhelyű Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) elnöke Zentán aláírta a két szervezet közti együttműködési megállapo­dást. Hasonló céljaikból kiindul­va, az EMKE és a VMMSZ által elfogadott dokumentum megha­tározza a közös tevékenység vetületeit, úgymint: az éves programok, kulturális esemény­naptárok kölcsönös ismertetése; közösen szervezett évi három rendezvény (egy-egy Erdélyben, a Vajdaságban és Magyarorszá­gon); egymás tevékenységének figyelemmel kísérése, a rendez­vényeken való kölcsönös jelen­lét; évi legalább egy vezetői szintű találkozó, egyeztetés és továbblépés végett; a két szerve­zet programjával egyező kezde­ményezések támogatása. Két gyergyói tárlat (Gyergyószentmiklós / gál) . Április 29-én Siklódy Ferenc gyergyószárhegyi grafikusmű­vész Székelyföldi képzőművé­szek arcképcsarnoka c. grafikai sorozatából nyílt kiállítás Gyer­­gyószentmiklóson a Figura Galé­riában. Az arcképcsarnok a szé­kelyföldi képzőművészet múltjá­nak állít emléket rézkarcban örökítve meg­ismert és már fele­désbe merült alkotók portréit, melyekhez rövid életrajzi ismer­tetőt mellékel a tárlat. Az adatok feltárásában Siklódy Ferenc együttműködik Szatmári Ferenc újságíróval, a tervezett 300 arc­képből több mint 100 elkészült. Az arcképcsarnokot Csíkszereda, Székelyudvarhely, Székelyke­­resztúr közönsége már megte­kinthette, Gyergyószentmiklósról Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Marosvásárhely, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad és Temesvár lesznek a vándor­­kiállítás állomásai. • Április 30- án kiállítás nyílt Markos András tájainkról származó, ma Német­országban élő festőművész Golgotha Ficta c. sorozatából a gyergyószárhegyi művelődési házban. A tárlatmegnyitó első állomása a művész nagyobb lélegzetű terveinek, melyek sze­rint állandó­ galériát nyit Gyer­­gyószárhegyen kortárs nyugati képzőművészek bemutatására. A Paralela 45 Kiadó könyvújdonsága az a kötet, melyben a szerző, Florica Vrânceanu az 1889-1989 időszakban létező és működő román hírügynökségek tevékenységét vizsgálja, különleges hangsúlyt helyezve a ‘89 után Rompres­szé vált Agerpress hírügynökségre, valamint a Radar hírszolgálatra. A jól dokumentált kötet körülte­kintő, „kulisszatitkokat” is felfedő levéltári kutatás nyo­mán jött létre. V'k im tyc. ÍÍT •’ ínJc/.s.', i, í CSÜTÖRTÖK Névnapok: Mónika, Flórián. Egyéb névnapok: Ada, Amália, Bulcsú, Brúnó, Cirjék, Csaba, Elma, Fiorina, Flóris, Fóris, Got­­hárd, Kocsárd, László, Pelágia, Pelágiusz, Szilvánusz. A Mónika név eredete vitás. Származtatják a görögből, magá­nyos, egyedül élő jelentéssel, a latin monens melléknévből, intő, figyelmeztető, tanító jelentéssel. Legvalószínűbb karthagói pun származtatása, jelentése eszerint: istennő. Flórián a latin Florentinus rövidüléséből keletkezett, jelen­tése: virágos, virágzó. Flórián napján sok helyen tilos volt a kemencékben tüzet gyújtani, sőt, még a parazsat is elfojtották. A Dunántúlon esti harangszóval tartották távol a tüzet, másutt pedig éppen tűzgyújtással adóztak a szent emlékének, vagy együtt fohászkodtak hozzá, hogy mentse meg a házat, a falut a veszede­lemtől. Patrónusukként tisztelték a serfőzők - Szegeden egykor a sört tréfásan flórián-víznek nevezték -, a fazekasok, a kovácsok, néhol a pékek, Sopronban a kéménysep­rők. A néphit azt tartja, hogy amelyik házra Flórián képét oda­festik, vagy szobrát odaállítják, azt elkerüli a tűz és a villám­csapás. Jelenleg Szent Flórián napján rendezik a tűzoltóver­senyeket, a tűzoltóbálokat és -búcsúkat. Katolikus naptár: Szent Flórián napja. Református naptár: Mónika napja. Evangélikus naptár: Flórián napja. Unitárius naptár: Csaba és Flórián napja. Görög katolikus naptár: Pelágia vértanúnő napja. Zsidó naptár: Niszán hónap 29. Ómer számlálás 14. napja Mai rigmus (helyett) Jelentések Periszkóp Pálnak 12. Éberen alszom, egyik szemem nyitva. A másik zárva, mint a kalicka. Ha néha el is szunnyadok a déli verőn, lelkem ugrásra kész a vén heverőn. Minden csupa fény, békés, olyan Csupa-csupa. Nem történt semmi. Hallgatok, mint a csuka. (Bakter Bálint) Jó vicc! (134) - Mi végre teremtett téged az Isten, Karcsika? - Engem bizony a falu végire... (Beküldte: Droppa Árpád, Marosvásárhely) Sziámi vagyok, de nem iker... Még egy magyar polgármesterjelölt! (Trasnád / tordai f.j.)­­ A városunkban megtartott RMDSZ-előválasztási közgyűlésen - amelyen továbbra is az érdektelenség mutatkozott meg a tagság részéről - pontot tettek a szervezet megyei, illetve városi tanácsos­jelöltjei listájának végére. Ugyanezen alkalommal döntöttek - az előző választások tanulságait is mérlegelve - az RMDSZ polgármesterjelöltjének kilétéről, Szilágyi István matematikatanárról van szó. A szervezet megyei tanácsosjelöltje Verőn András helybeli vállalkozó. A városi tanácsos­­jelöltek listájára a 21 jelöltből 15 került fel a közgyűlés szavazatai értel­mében. Közülük az első helyezettek a következők: Szilágyi István, Bendel József, Gózner Károly, dr. Czier Tibor, Csízek Tibor, Tóga István, Irimiás Pál, Birtalan Lajos. Emlékeztetőül: a ‘92-es választásokon nyolc, míg a ‘96- osok után már csak hat tanácsosra futotta a helyi RMDSZ-képviseletnek; ugyanakkor az alpolgármesteri széket Gózner Károly foglalhatta el, a választások előtti egyezmény betartásának köszönhetően.

Next