Ruházati Munkás, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985-12-01 / 12. szám

A­zt mondanám, inkább kiválasztunk, mint válo­gatunk - mondta Matol­csi Imre, a VOR Vásárosna­­ményi Gyárának igazgatója. Csendes mosollyal vette tudo­másul, hogy az a hír járja, ők már válogatnak a munkaerő­ben. Tény, hogy 1985-ben ju­tottak el odáig, hogy a terve­zett termelői létszámuk 449 fő, és ahogy az igazgató mondta: tegnapelőtt 460-an voltak. A létszámfogyás meg­állítása, majd a rossz tenden­cia megfordítása nem volt egyszerű, de igen tudatos. Hatan jöttek , 1982-ben szerettünk vol­na 487 emberrel dolgozni, ám az év folyamán ennél har­minccal kevesebben marad­tunk. Mint általában, mi is megpróbáltunk egy kam­pánnyal segíteni magunkon. Végigjártuk a járás községi tanácsait, felmértük a szabad munkaerőt. Találtunk is bő­ven, mintegy félezer embert. Ám több hónapos pendlizé­­sünk eredménye megdöbben­tő volt: összesen hatan jöttek. Ezen nagyon el kellett gon­dolkodnunk. Feltették maguknak a kér­dést: mi kell ahhoz, hogy ne menjenek el egy munkahely­ről a dolgozók, sőt oda igye­kezzenek? Nem korszakalkotó dolgokra jöttek rá. Jónak kell lenni a munkaellátottságnak és munkaszervezésnek, ebből fakadóan jó átlagos keresetet kell biztosítani, s mindezt jó munkahelyi légkörben.­­ Abban az időben bizony még a 80 százalékos tervtelje­sítés is nehézségeket okozott. Alacsonyak voltak a kerese­tek, a fluktuáció 35—40 száza­lék között mozgott. A szerve­zetlenség és a nagy létszám­­mozgás egymást felerősítő fo­lyamatok voltak. A termelési helyzeten hamar tudtunk se­gíteni, ám a létszámmozgás ettől még nem állt meg. Ezért kidolgoztuk a munkaerő-gaz­dálkodás feladatait. Mitől? A kiindulópontot 1982-ben a vásárosnaményi városi párt­bizottság végrehajtó bizottsá­gának ülése jelentette, amely foglalkozott a terület és a VOR munkaerőhelyzetével. A néhány sorral korábban említett három nagyon fontos tényezőn túl megállapították, hogy a gyár munkáslétszámá­nak 70 százaléka harminc év alatti, 23 százalék­a 18 évnél fiatalabb és csaknem teljes egészében nők dolgoznak a szalagokon. Ezért különvá­lasztották a kilépések okait elemezve, a gyártól függő és a gyártól független tényezőkre. A megvalósítandó célokat már világosan látták, mégis 3 évi erőfeszítésükbe került, amíg elérték, hogy ma már hárommal többen vannak, mint 1982-ben. Mert 1982-ben harminccal, a következő év­ben 17-tel, 84-ben nyolccal maradtak el az egyre alacso­nyabb szintre tervezett lét­számtól. Ma viszont 11-gyel magasabb a szalagokon dol­gozók száma a tervezettnél. A fluktuáció 12 százalék alatt van. A fordulat bekövetke­zett. Mitől? Az iskolában kezdtük — Először is biztosítanunk kellett a szakmunkás- és kö­zépvezetői utánpótlást, termé­szetesen ezt a szempontot is egyforma súllyal kezeltük a többivel — hangsúlyozta az igazgató. — Az alapoknál, az iskolában kezdtük. Szerződéseket kötöttek az iskolákkal és azokban a hete­dik-nyolcadik osztályokban szabó-varró tanfolyamokat in­dítottak. Részt vettek az osz­tályfőnöki órákon, amikor a pályaválasztásról volt szó, ki­állításokon, gyárlátogatáso­kon mutatták be a gyerekek­nek a szakma szépségeit. Az eredmény: 1982-ben a szak­munkásképző három évfolya­mán még csak félszáz gyerek tanult, ma csaknem a duplája­ 28—30 fős osztályokat tudnak indítani. A 85-ben végzett 25 ifjú szakmunkásból 24 a gyár­ban maradt, egy közlekedési nehézségek miatt nem tud el­jutni a gyárba. Ez az ered­mény önmagáért beszél. Idő­közben óriási terheket vállal­va a Kisvárdai Szakmunkás­­képző Intézettől Naményba kihelyezett osztályt kértek és kaptak. A 84—85-ös elsősök már itt kapták a gyakorlati és elméleti oktatást is. A középvezető-utánpótlás biztosítására a helyi gimnázi­umban — annak jelentős köz­reműködő segítségével — szakközépiskolai osztályt in­dítottak, az első évfolyam ta­valy végzett, s elindult a má­sodik is. Az iskolarendszerű képzésen túl a gyárban fel­nőtt szakmunkásképző tanfo­lyamtól a meósképzésig min­den lehetőséget biztosítottak az arra érdemeseknek. A betanítás tematikája — Sarkalatos kérdés volt az is — jelzi Matolcsi Imre —, hogy az utcáról felvett új belé­pőket megfelelő szinten beta­nítsuk, beilleszkedésüket biz­tosítsuk. Kidolgozták a betanítás lépcsőzetes tematikáját, a ki­választástól egészen a teljesít­ményben végzett munkáig. Ma már a felvételnél náluk a nyolcosztályos végzettség kö­vetelmény, s a képességvizs­gálati teszten kirostálják az al­kalmatlanokat. Aki bent ma­rad, azt szinte kézenfogva ve­zetik három hónapon át. Ez idő alatt nem fordulhat elő, hogy a leendő szaktársuk mellett ne álljon a szakmát jól ismerő művezető, munka­módszer-átadó, szakszerveze­ti bizalmi, a fiatalabbak mel­lett KISZ-es fiatal. Ahogy mondani szokták, a gazdasági és társadalmi vezetés együtt bábáskodik, hogy azt ne mondjuk, védnökösködik az új belépők felett. A harmadik hónap végén az említettek — az igazgatói utasítás utolsó pontjának megfelelően — együtt ülnek le új munkatár­sukkal megbeszélni tapaszta­latait, lehetőségeit. — Az természetes, hogy mindennek az alapját a válla­lat vezetése biztosította — szögezte le a nyilatkozó —, az­zal, hogy a betanulók 9 forin­tos órabérét 11,50-re emelte az első hónap idejére, a máso­dik, harmadik hónapban 20, illetve 10 százalékos bérkiegé­szítést biztosít. A módszertani alapokat a KSA munkamód­szer betanulási rendszere biz­tosította. Nem ment el szó nélkül az igazgató a mellett a tény mel­lett sem, miszerint környeze­tükben még jelentős a szabad munkaerő, különösen a 14-15 évesek körében. Az elvándor­lás csökkentésére vállalják ezeknek a fiataloknak a gyár­hoz kötését, annak ellenére, hogy ők igénylik a legtöbb tü­relmet, gondoskodást, okoz­zák a legtöbb nehézséget, fej­törést. A bérvonzat — A végére maradt, bár az embereknél mindig az első helyen szerepel, a kereset — így Matolcsi Imre. — 1981-ben a fiatal gyár leterhe­lését 80 százalékban szabták meg, 73 százalékot tudott tel­jesíteni. Ez bérben egy dolgo­zóra egy év alatt 33 729 forin­tot jelentett. Ma kapacitásle­hetőségeink kihasználtsága közeledik a száz százalékhoz, a ránk rótt tervet — köszönet érte minden munkatársam­nak — 105 százalék körül tel­jesítjük. A bérvonzat egy dol­gozónál már csaknem 50 ezer forint, pontosan 49 473. Per­sze nem mondhatjuk, hogy megállhatunk,, mert itt van már a Kánaán. Örülünk an­nak, hogy a termelésben és az azon kívül dolgozók egyre elégedettebbek a keresetük­kel, s a gyár hamarosan beáll­hat a VOR többi gyárának termelési szintjére. Ennek egyik legfontosabb tényezője, hogy a termelőlétszám kis­mértékű emelése mellett most már a szakképzettség emelé­sére fordítjuk a nagyobb fi­gyelmet. Pénzes Nagy Imre Most már a szakképzettség emelése A fordulat bekövetkezett Folytatják a kongresszusi munkaversenyt A Szegedi Ruhagyár bács­almási gyárában tevékenyke­dik a II. Rákóczi Ferenc nevét viselő szocialista kollektíva, amely ebben az évben ünne­pelte megalakulásának 20. év­fordulóját, s kétszer — 1984-ben és 1985-ben — sze­rezte meg a Vállalat Kiváló Brigádja címet. Kollár József­­­né brigádvezető örömmel, lel­kesedéssel beszélt a kis kol­lektíva teljesítményeiről. — A múlt évben a párt XII. kongresszusa és a felsza­badulás 40. évfordulója tiszte­letére munkaversenyt indítot­tunk, amelyhez csatlakoztak nemcsak a gyárban, de a nagyközség más üzemeiben dolgozó szocialista brigádok is. Vállalásainkban többek között szerepelt a minőség ja­vítása, amely azt jelenti, hogy csak elsőosztályú termék ke­rülhet ki a kezünk alól. Anyag- és villamosenergia­­megtakarítást is célul tűztünk ki. A nevükhöz hűen, a Rákó­czi úti iskola felújítására egy­napi munkabérüket ajánlot­ták fel, s kommunista műsza­kot szerveztek ennek érdeké­ben. Patronálják a szakmun­kásképző intézet egyik osztá­lyát, s a leendő szakmunká­sok segítettek vetélkedőt, ruhabemutatót szervezni. A munkaverseny során há­rom újítást nyújtottak be, amelyet nemcsak elfogadtak, de be is vezettek. Ebben ki­tűnt Ozvald Mihályné több­szörös újító, a brigád egyik tagja. A kongresszusi munka­­verseny-vállalásaikat teljesí­tették, sőt többet is tettek an­nál.­­ A nagyközségi tanácstól a több mint háromszáz társa­­dalmimunka-óra teljesítésé­nek elismeréseképpen okleve­let kaptunk, ugyanis szemé­lyenként 25 órát vállaltunk, amelyet tizenegyszeresen túl­teljesítettünk. S miután na­gyon szeretünk kézimunkázni — tagjai vagyunk mindannyi­an a szakkörnek —, egy béke­zászlót hímeztünk, amelyet el­juttattunk a pusztavacsi béke­fesztiválra. A gyár pártalapszervezeté­­nek titkára, Agud Lászlóné, már az egész üzem munka­­verseny-eredményeiről szólt. — A kongresszusi munka­versenyt folytatjuk, s a II. Rá­kóczi Ferenc brigádon kívül a gyár tizenhét szocialista kol­lektívájának több mint 200 dolgozója vesz részt ebben. A vállalás: a terv 100 százalé­kon felüli teljesítése, az első­osztályú minőség részarányá­nak javítása. Két kommunista műszak munkabérét a Rákó­czi úti iskolára fordítjuk, emellett társadalmi munkát is szervezünk. Rövidített mun­kaversenyt kezdeményeztünk a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete XXVII. kong­resszusa tiszteletére is. A bácsalmási ruhagyár eredményei biztatóak, a kong­resszusi munkaverseny foly­tatása, vállalásaink teljesítése hozzájárul az üzem VI. ötéves tervének sikeres befejezésé­hez. Gémes Gábor Egy ponton múlott a döntő Vannak olyan emberek is, akiknek agyuk úgy vág, mint a beretva! Újabb hasonlattal élve: egyeseknek úgy műkö­dik a szürkeállományuk, mint egy számítógép, bármilyen in­formációhoz jutnak, nem dob­ják el, hanem tárolják, s ha szükség van rá, előkapják. Ezeknek áll a világ, ha vetél­kedőre kerül sor. Egri János népszerű Elmebajnokság cí­mű játékán a salgótarjáni Mi­kes László nagyszerűen szere­pelt. A második középdöntőig jutott el, a döntőtől csak egy pontocska választotta el. — Még egyetemre jártam a fővárosban, amikor szóltak az évfolyamtársaim, hogy lehet jelentkezni a tv-be egy érde­kes játékra, ahol nem kell más, mint némi általános is­meret. Jelentkeztünk egy jó páran, kitöltöttünk egy teszt­lapot és azt ígérték, hogy majd értesítenek. Eltelt egy év, kettő, anélkül, hogy bármi is történt volna, míg aztán az idei játékok előtt felhívott Eg­ri János, hogyha van kedvem, akkor játszhatom. Megbeszél­tük, hogy mi az a két-három téma, amiben indulhatok, s a keresztesháborúk mellett döntöttem. — A Salgótarjáni Ruha­gyárban dolgozik, üzletkötő. Ha nem tévedek, a közgazda­ságtudományi egyetemen — ahol végzett — komoly mate­matikaoktatás folyik. Hogyan fér meg egymás mellett a logi­kát igénylő reál tantárgy és a történelem? — Érdekel. Elsősorban a középkor háborúi, politikai manőverei, amik mindig pon­tosan kiszámíthatók, mert rendkívül logikusak. Ha így nézzük, egyáltalán nem áll messze a két dolog egymástól — mondta a magas, barna, megtermett fiatalember. — Jelentett-e változást az életben a tv-beli szereplés? — Nem „mérföldkő”! — húzta mosolyra a száját, és úgy elpirult, mint egy ka­masz. — Nagyon furcsa és jó is, hogy megismernek az ut­cán, gratulálnak. Nemcsak Salgótarjánban — tette hozzá. — Budapesten jártam a múlt héten, a Felszabadulás téren odajött hozzám egy bácsi. „Ügyes volt, fiatalember — mondta —, az osztrák—ma­gyar kiegyezés körülményeit magam is jól ismerem, de en­nyire aprólékosan nem tud­tam volna felelni a kérdések­re”. — Szerepelt már a tv-ben máskor is? — Ez volt az első. Érdekes, hogy mikor felvették az adást, nem izgultam, a játékon csak a versenyre összpontosítot­tam, nem „értem rá” szoron­­gani. Inkább az volt kellemet­len, amikor leültem én is csa­ládommal a televízió elé. — A döntőre már nem ju­tott el, a következő játékra is benevez? — Azt hiszem, jövőre ilyen formában, hogy Elmebajnok­ság, nem kerül a nézők elé. Gondolom, Egri János már új játékon töri a fejét, de hogy az milyen lesz, azt csak ő tudja. Ha lehetőség nyílna rá, szíve­sen játszanék újra! Vankó Magdolna Hétköznapi varázslat Valahogy karácsony táján megsokasodik szívünkben a szeretet és apróbb-nagyobb ajándékok formájában ölt tes­tet a feldíszített fenyőfa alatt. De szinte nincs olyan ünnepi köszöntő, évvégi jókívánság, amely ne hívná fel a figyel­met arra, hogy a humanizmus nem korlátozódhat az ünnep néhány napjára. Az Elegant Május 1. Ruhagyár 143 szo­cialista brigádja közül egy, a kislétszámú Femina szép pél­dát ad arról, hogyan lehet a hétköznapokat ünneppé vará­zsolni. Egy késő őszi hétfő délután kopogtattam be Utrata Nán­­dorné józsefvárosi szoba­­konyhás otthonába. A lakás­ban kellemes miliő fogadott. A frissen festett pasztellszínű falak szinte kitágították a szo­bát, az új kétágú csillár, az ab­lakot borító habos függöny és a sötétítő, a makulátlan tiszta­ság mind-mind a galambősz hajú, törékeny, kedves Margit nénit körülülő feminás lányok keze munkáját dicséri. A nagy vállalkozás Böröcz Jánosné Ildikó, a brigádvezető avat be a lakás rendbehozatalának történeté­be. — Az az igazság, hogy annyira leromlott állagú volt a lakás, hogy hiába takarítot­tunk, nemigen volt látszata. Ezért az év eleji vállalásaink­ban felajánlottuk, hogy az arany fokozat eléréséért és az újításokért kapott pénzen fel­újítjuk Margit néni lakását. Az elhatározást szeptember­ben, amikor elvittük Margit nénit Dömösre SZOT-beuta­­lóval, tett követte. Munkaidő végeztével rohantunk ide és napokig lomtalanítottunk, majd segítőkész szakemberek festettek, mázoltak, ezután pedig visszavettük az irányí­tást és következett a súrolás­­sikálás, majd végül a csinosí­tás. Margit néni csodálkozás­sal vegyes öröme megérte a fáradozást. — Hát szó, ami szó - jegyzi meg halk-szerényen a nyolc­vanhárom éves házigazda —, hazatérve nem nagyon ismer­tem rá a lakásra. Egészen másképp érzem magam meg­fiatalított otthonomban. Bár­csak gyorsan én is vagy húsz évet fiatalodhatnék és mehet­nék vissza a gyárba dolgozni. Harmincévi munka után a központi befejezőből mentem nyugdíjba, de még ezt követő­en is hosszú ideig rendszere­sen visszajártam. Sajnos azonban három évvel ezelőtt megbetegedtem, elvesztettem a látásomat. Nem is tudom, ha akkor nincsenek mellet­tem a „lányommá fogadott” feminások, mi lett volna ve­lem. Férjem régen elhalt, gyermekem, rokonom nincs, így aztán bizony ők pótolják számomra a hiányzó családot. Hétfő délutánok Szerencsére a szemműté­tem sikerült és ha gyengén is, de ismét látok. Amíg a kór­házban feküdtem, és a felépü­lés nehéz időszakában jöttek felváltva — ki mikor ráért —, hűségesen és gondosan ápol­tak, biztattak. Azóta is a hétfő délutánjaik az enyémek. Már délben elkezdem várni őket. Kitakarítanak, kimosnak, még ki is frizíroznak, ha kell. Tudja, a szociális gondozó hordja az ebédemet, a gyógy­szereket, de ő szegény fut-ro­­han, hisz nagyon sok gondo­zottja van a körzetben. A leá­nyok pedig a lelkemet ápol­ják. Vigyáznak, hogy ne szűn­jön meg a kapcsolatom a kül­világgal. Ugyan ébredéstől el­­alvásig szól hűséges társam, a rádió, de ilyen rossz időben ki sem léphetek a lakásból. Meg az utóbbi időben gyengélked­tem is, de a körzeti doktornő injekciói felpendítettek. Nyá­ron még csak hagyján. Akkor átsétálok a szomszédos térre és máris emberek közt va­gyok, de most tavaszig újra csupán ők jelentik az „életet”. Nem múlik el név­, születés­nap, családi ünnep, amiről meg ne emlékeznénk. Na­gyon jólesik a figyelmessé­gük, mégis a legmaradan­dóbb élményt az évenként visszatérő üdülés megszerve­zésével szerzik a leányok. Kinek öröm A jelenlevők egyetértő fej­­bólintással kísérik Margit né­ni élvezetes beszámolóját, és hogy néhány perces szussza­­náshoz jusson, a patronálás eszmei kiötlője, a gyakorlati megvalósítás motorja, dr. Fél­egyházi Gyuláné Zsóka veszi át a szót, aki mellesleg, mint a bőrdíszmű részlegvezetője a brigád munkahelyi főnöke. Az idei őszön már harmad­szor vittük Margit nénit üdül­ni. A Dömöst megelőző évek­ben Verőcemaroson és a Ró­zsadombon töltött két-két he­tet. Rendszerint mi visszük a férjemmel saját kocsival, így már Gyuszi is családtagnak számít. Mint a szakszervezet szociálpolitikai bizottságának vezetője, úgy látom, hogy egyre nehezebb a kisjövedel­mű nyugdíjasok megélhetése, az elmagányosodás pedig el­viselhetetlen állapot. Ezért tartom a szocialista brigádok egyik legfontosabb és szép si­kereket eredményező vállalá­sának az időskorú, egyedülál­ló emberek patronálását. Saj­nos a nyugdíjasok számának meredek emelkedésével egy­re több „Margit néni” szorul­na rá az odafigyelésre, gon­doskodásra. Higgye el, a leá­nyok reagálásán látom, hogy nekik néha nagyobb boldog­ságot jelent az örömszerzés, mint a megajándékozottnak! Hunyor Ágnes Félegyházi Gyuláné, Utrata néni és Böröcz Jánosné RM 3

Next