A Sajtó, Sajtóügyi tudományos folyóirat, 1937 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1937 / 1-2. szám - Az új francia sajtótörvény
szabadságot, hanem csupán a visszaélésre való lehetőséget szűkítsék. Ami a konkrét és új intézkedéseket illeti, a sajtóreform a következőkben foglalható össze. A régi állapot az volt, hogy a sajtó útján elkövetett deliktumok az esküdtbíróság elé tartoztak. S ha az évtizedek során, 1881 óta több kivételt statuáltak is ebben a tekintetben, a francia közfelfogás, a sajtószabadság legfőbb garanciájának éppen az esküdtbíróságot tartotta. Ettől az élvtől nem egészen, de azért nagymértékben elkanyarodik az új sajtótörvény. Most ugyanis a rágalmazást továbbra is az esküdtbíróság elé utalja, viszont a politikai személyiségek meggyilkolására való felhívást és a hamis hírek terjesztését kiveszi az esküdtbíróság kezéből és a rendes bíróságokhoz teszi át. A hamis hírek terjesztésének megítélésében lényeges változást jelent az új törvény. Eddig ugyanis csak akkor lehetett a lapot, illetőleg a felelős szerkesztőt felelősségre vonni, ha a lap olyan hamis hírt közölt, amelyről egyfelől be lehetett bizonyítani, hogy tudva valótlant állított, másfelől pedig igazolni lehetett, hogy a hamis hír a közrendet ténylegesen megzavarta. Ez a kettős bizonyítás természetesen túlságosan nagy feladat elé állította a magánvádlót és az ügyészt. Az új törvény tehát azt a változást hozza, hogy a hamis hírek terjesztéséért akkor is büntetést kell kiszabni, ha a közölt hír alkalmas vagy Franciaország nemzetközi kapcsolatainak, vagy a közrendnek megzavarására. A jövőben tehát csupán azt kell bizonyítani, hogy az újságíró tudva valótlant állított. A közrend megzavarásának tényét igazolni nem kell, pusztán a bíró megítélésétől függ, hogy a hamis hír alkalmas-e ilyen hatás kiváltására. A hamis hír terjesztését tehát sokkal szigorúbban és hatásosabban üldözi az új törvény, mint a régi, annál is inkább, mert a hamis hírek terjesztőit, mint előbb említettük, esküdtbíróság helyett a rendes bíróság elé utalja. További szigorítást jelent az a rendelkezés, amely a cikknek az íróját igyekszik büntetéssel sújtani. Eddig a sajtódeliktumokért a „gérant"-t vonták csupán felelősségre, most viszont Franciaországban is behozzák a fokozatos felelősség rendszerét. Nem a felelős szerkesztőt, hanem azt vonják elsősorban felelősségre, aki a cikket írta és csak ha ez nem sikerül, akkor helyezik vád alá a főszerkesztőt, s végül a kiadót. Ami azt jelenti, hogy az újságírók többé nem tolhatják át a felelősséget rendszeresen a gérant-ra, aki többnyire egészen jelentéktelen személyiség, s fő szerepe egyszerűen az, hogy „Strohmann" legyen kifelé. Külföldön a legnagyobb feltűnést az új francia sajtótörvényben az a rész keltette, amely a pénzügyi ellenőrzésre irányult. S hogy magában Franciaországban is milyen nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek a résznek, mi sem bizonyítja jobban, mint-