Magyar Sakkélet, 1954 (4. évfolyam 1-12. szám)

1954. január / 1. szám

A IX. Magyar Sakkbajnokság A bajnoki döntő beszámolóját ugyanúgy lehetne kezdeni, mint az egy vagy két év előttiét... Hiszen a megnyitóra ugyanolyan késő őszi délutánon baktattak végig a Gorkij-fasoron a sakkozók, az EDOSZ-székházban ugyanaz a posztás emelte sapkájához mutatóujját üdvözlésükre, a második emeleti színházterem előcsarnokában ugyanaz a ruhatáros buzgólkodott és ugyanaz a büffés sipoltatta feketefőző masináját. A nagyterem nyitott ajtaján ugyanazoknak a demonstrációs tábláknak tarkas színei villantak elő a kék neonfényben s a jól ismert ,,Csendet kérünk!“tábla mögött, a színpad közepén, ugyanúgy — mint már annyiszor — Balogh László főversenyvezető irányította gyakorlott mozdulatokkal a „díszletek“’ elhelyezését a „függöny felgördülése“ előtt... Még a jegyeket is ugyanaz a jegyszedő kérte a bejáratnál. Hogy mégis ,,új darab van műsoron’“ s nem az előző évit ismétlik meg közkívánatra, azt Lilán először a jegyszedő vette észre. Mert amikor — régi ismerősként — néhány „szereplődnek gondolt mestert szabadon betessékelt, meglepődve látta, hogy azok a színpadra vonulás helyett szerényen a nézőtéren foglalnak helyet, amikor meg néhány ,,ismeretlen“’ fiatalembertől hivatalos szigorral kérte a jegyet, azok — enyhe zavarral palástolt büszkeséggel — ezt válaszolták: — Résztvevők vagyunk kérem... * A múlt év legnagyobb hazai sakkeseményének képe és jelentősége tehát mégis más, mint az előző éveké. A döntő mezőnye megfiatalodott, mégpedig jelentős mértékben. Az a 18 versenyző, aki 1953-ban jogot szerzett az országos bajnoki címért való mérkőzésre, együttesen kerek 110(!) évvel kisebb életkorú, mint az 1952. évi döntő 18 résztvevője volt. Az egészséges fejlődésnek ez az örvendetes jele a középdöntők során bontakozott ki, amikor a vártnál sokkal nagyobb mértékben törtek elő tehetséges fiataljaink. Nem kevesebb, mint hat mesterjelölt harcolta ki — jónéhány ismert és elismert mester előtt — a döntőbe jutást. A küzdelem így színesebbnek, elevenebbnek, izgalmasabbnak ígérkezett. Nyolc bajnokságon át az elsőségen Szabó , és Barcza nagymester osztozkodott, „idegen“ csak távollétükben tudott élre kerülni. Most voltak titkos esélyekben bizakodók is. A ..Szabó vagy Barcza?’A'kérdés — sokak sajnálatára — már az indulás előtt tárgytalanná vált. Szabó nagymester a megerőltető, kéthónapos zürichi verseny után — sportorvosi javaslatra — lemondott a részvételről. Helyébe Flórián Tibor nemzetközi mestert hívta meg az OTSB. Ez a körülmény még nyíltabbá tette az első hely kérdését és egy kevéssel növelte az „újoncok“ esélyeit is. Utóbbiakkal azonban volt egy kis baj. A fiatalok között volt két katonasorban lévő, tényleges „újonc“’— Lengyel és Tapasztó — akiket a rendezőség beosztott ugyan a résztvevők közé, de nem sikerült kellő időben elintézni, hogy azok a verseny idejére szabadságolást kapjanak. Tapasztó már elejétől, Lengyel pedig az ötödik fordulótól kezdve kénytelen volt távolmaradni, mert, szolgálati beosztásuk mindkettőjüket vidékre szólította. Sajnálatos kiválásuk annyiban is zavarta a verseny menetét, hogy a megmaradó 16 versenyző 18-as sorsolási táblázat szerinti összeállításban mérkőzött, így fordulónként 2—2 résztvevő kényszerült, tétlen szemlélődésre. Emiatt az előrehaladási táblázat sohasem mutatott tiszta képet, nehéz volt megállapítani a mindenkori tényleges helyezési sorrendet. A versenyt tehát 16 résztvevő küzdötte végig: 3 nemzetközi mester, 7 mester és 5 mesterjelölt igyekezett megtörni a jeget és elragadni a bajnoki címet a „hagyományok“ alapján legjogosabb várományosától, Barcza nagymestertől. A jég— tudjuk — megtört. De menjünk sorjában... * A verseny első szakaszát kiegyensúlyozott erők éles küzdelmei jellemezték. Egy, másfél, kettős két és fél — ilyen szerény ütemben gyarapodott csak a legjobb rajtot vevők pontszáma is az első négy fordulóban. A tömör mezőnyből kiugrania senkinek sem sikerült. Leginkább mégis Androvitzky mester teljesítménye vonta magára a figyelmet. Ugyanúgy, mint az ózdi középdöntőben. Szily elleni veresége után itt is négyes nyerősorozatot ért el, de — szerencsétlenségére — mire a negyediket beírták a táblázatba, a másodikat. — Lengyel visszalépése folytán — már törölték is. Ennek a nem kellemes pontveszteségnek a kedélyromboló hatásától Androvitzky egész a verseny végéig nem tudott szabadulni. Az ötödik és hatodik fordulóban Szily két győzelmet aratott s 4.5 ponttal egyedül került az élre. Ugyanekkor szerezte első pontját az az egymásutáni vereséggel kezdő hely. A döntő legfiatalabb résztvevője a középdöntőben is három vereséggel rajtolt, mégis az első helyekig dolgozta fel magát, így rossz indulását most sem fogták fel tragikusan. Annál kevésbbé, mert a mesterjelölt-gárda — amely felé, mint az utánpótlás felé, főfigyelem irányult — egészében jól állta a salak Közülük a verseny első harmadában Berger és Mészáros emelkedett ki 70 százalékos teljesítménnyel. Mindketten legyőzték többek között Gereben nemzetközi mestert, aki a hatodik forduló után a mezőny legvégén kullogott Delytől szerzett egyetlen sovány pontjával. Gereben szereplésével együtt az érem kevésbbé fényes oldalára tartozik Barcza nagymester meglepően erőtlen versenykezdése is. A sokszoros magyar bajnokra a verseny első tíz napján szinte rá sem lehetett ismerni. Pedig nem játszott kifejezetten rosszul, nem csinált durva hibákat. Inkább azok a hibák maradtak el, amelyeket ő várt — kezdeményezés és kockázatvállalás nélkül — az ellenfelek részéről. Még Kluger hatalmas időzavarát sem sikerült kihasználnia, sőt az erre való erőszakolt „rájátszása“ visszafelé sült el s így négy döntetlen mellett egy vereség nyomta le 50 százalék alá teljesítménye mérlegét. Flórián nemzetközi mester indulása sem ígért a Charousekemlékversenyen mutatott kitűnő szerepléséhez hasonló sikert. Kluger elleni vereségét ugyan átmenetileg helyrehozta Lengyel legyőzésével, dehát (lásd: Androvitzky eset) ez mit sem ért. A nyert, pont eltűnt, a vereség megmaradt, sőt , Navarovszky