Magyar Sakkélet, 1956 (6. évfolyam 1-12. szám)
1956. január / 1. szám
ÚJ MUNKAÉV KÜSZÖBÉN Sakkéletünk fejlesztése sokrétű feladat. A fejlődés egyik feltétele, hogy minden útszakasz végén visszapillantsunk a megtett útra, tárgyilagos mérleget állítsunk fel, s a tanulságok figyelembevételével meghatározzuk legközelebbi feladatainkat. Az elmúlt évben világszerte növekedett a sakkozás megbecsülése, itthon ismét több ezerrel gyarapodott a sakkot kedvelők és művelők száma. Az esztendő gazdag volt nemzetközi és hazai sakkeseményekben. Röviden utalunk a tényekre. A hagyományos hastingsi verseny Kérész és Szmiszlov diadalával zárult. A XXII. szovjet bajnokságban a bátor kezdeményezés és eleven stílus bajnokká avatta Geller nagymestert. Argentina két magas színvonalú nemzetközi versennyel fejlesztette tovább virágzó sakkéletét. A szovjet sakkozás újabb ragyogó győzelmeket aratott. A szovjet válogatott 25:7 arányban győzött az Egyesült Államok válogatottja ellen. Szpasszkij első lett az ifjúsági világbajnokságban, a főiskolai csapatvilágbajnokságot a szovjet együttes nyerte meg, s biztosan tartotta a vezetést a szovjet élgárda a göteborgi világbajnoki középdöntőn is. Magas színvonalú küzdelmek emlékezetes állomásai voltak Hamburg, Ljubljana és Zágráb. A magyar sakkozás a három nemzet csapatversenyén, a csehszlovák és a lengyel válogatott elleni küzdelmekben tovább növelte az előző évben szerzett pontelőnyt, 40 százalékos, értékes eredményt ért el a Szovjetunió csapatával vívott küzdelemben, fiataljaink harmadik helyezést vívtak ki a főiskolai csapatvilágbajnokságban. Feladványszerzőink több értékes győzelmet és magas helyezést szereztek nemzetközi végjáték- és feladványversenyeken. Az egyéni versenyek során beható érdeklődéssel kísértük Szabó László hastingsi és délamerikai szereplését, lelkesen köszöntöttük nagyszerű göteborgi eredményét. Fiatal versenyzőink kiemelkedő sikere Bilek István első helyezése a hastingsi B-versenyen és Portisch Lajos negyedik helyezése az ifjúsági világbajnokságban. Női sakkozásunk is értékes nemzetközi eredményre tekinthet vissza Lángos Józsa zágrábi elsőségével. Magyar győzelemmel végződött a Malmgreen—Barcza rádió-sakkmérkőzés, melynek nagy visszhangja, valamint a mérkőzés tartama alatt megnyilvánult rendkívüli érdeklődés is megmutatta, milyen népszerűvé vált ma már a sakkozás. Gyarapodott a hazai vegyes mesterversenyek száma. Főként ezek során avattunk új, fiatal mestereket Földi József, Forintos Győző, Haág Ervin, Portisch Lajos és Szöllősi László személyében. Az országos bajnokságért vívott küzdelemben ezúttal Barcza Gedeon került az élre. örvendetes az egyéb versenyeink számának növekedése is, valamint az, hogy minősített sakkozóink ma már elérték a tízezres, rajtengedélyeseink pedig az ötezres létszámot. Fellendült a falusi sakkélet. Megjelent a III—IV. osztályú sakkozók oktatásának vezérfonala. Ezek az örvendetes tények. Utaljunk a továbbiakban a komoly hibákra és a legsürgősebb feladatokra. Sportköreink többségében méltatlanul mostohán bánnak a sakkozással, évről évre sorvasztják a sakkszakosztályok támogatását. Ifjúsági sakkmozgalmunk nem fejlődött, a DISZ még csak a falusi sakkversenyeknél nyújt segítséget. Társadalmi szövetségeink szervezete nem eléggé izmos. Sakkirodalmunk hevenyészett tervekre épül, egyoldalúvá vált. Ennek az az oka, hogy ha valamelyik, a figyelem középpontjába kerülő munkaág irodalmi alátámasztást kíván, az ennek kielégítésére irányuló igyekezetünkben elfelejtkezünk a teljes feladatkör mérlegeléséről. Nyilvánvaló, hogy élsakkozóink fejlődése bő ismeretanyag, köztük sok játszma tanulmányozását igényeli. E felismerés alapján adtuk közre évről évre a magyar bajnokságok tornakönyvén kívül a szovjet bajnokságok teljes játszmaanyagát is. Közben azonban nem fordítottunk kellő gondot arra, hogy sakkozó tömegeinknek korszerű megnyitáselméletre van szükségük, enélkül a már beszervezett tömegek fejlődése lassúvá válik. Helytelenül tolódott el a Magyar Sakkélet beosztása is a túl sok játszmaközlés, az élsakkozók igényeinek kielégítése felé. A kérdés azonban csupán a Magyar Sakkélet beosztásának megváltoztatásával még nem oldható meg. Szükséges könyvkiadási elgondolásaink módosítása, ugyanakkor azonban járulékos feladatként, a minőségi sakkozás igényeihez igazodóan évenként négy-öt bulletint kellene kiadnunk a legfontosabb hazai és nemzetközi versenyek anyagának közrebocsátásával. Ezt a feladatot már nem csupán a szovjet sakkozás, hanem az utóbbi években mindjobban izmosodó jugoszláv és csehszlovák sakkozás is megoldotta. Ha mi is igazodni tudunk a fejlődés kívánta követelményekhez, akkor felszabadulnak hasábjaink a tanító, szórakoztató és történeti tanulmányok, színes, az elméletben még nem otthonos sakkozók érdeklődését lekötő rovatok számára. E kérdés megoldása sakkirodalmunk legfontosabb feladata ebben az évben. Ahhoz azonban, hogy még ha fokozatosan is, de elérjük a kielégítő eredményt, mestereink és a szakirodalomban jártas sakkozóink nagyobb aktivitására van szükség. Tömegeink fejlődése szempontjából nem közömbös, milyen a magatartása, színvonala, szaktekintélye annak a mestergárdának, amely a példát mutatja a sakkbeli tudás emelésére. Ezért nagy jelentősége van annak is, hogy a mestergárda legjobbjai milyen helyet foglalnak el a nemzetközi rangsorban. A sakkozás az egyedüli sportág, amely nemzetközi nagymesteri és nemzetközi mesteri nyilvántartással rendelkezik, s ezekbe közel 200 sakkversenyzőt sorolt a világsakkszövetség, a nemzetközi versenyek eredményeinek figyelembevételével. Hét évvel ezelőtt még nekünk volt a legtöbb nemzetközi mesterünk a Szovjetunió után. Ezt a pozíciónkat nem tudtuk megtartani, ezért szükséges, hogy mestereink jobbjai számára jobban használjuk ki a kínálkozó lehetőségeket a külföldi versenyeken való elindításra. Kívánatos lenne továbbá hazai kisebb nemzetközi versenyek rendezése. Ez nem csupán a magyar résztvevők tudását fejlesztené, hanem közvetve emelné a tömegek színvonalát is. Fiataljainknak külön is vannak megszívlelendő feladataik. A versenysakkozás — amint Vukovics jugoszláv sakkíró nemrég megállapította — az esztétikai élmény felől a harcos sport irányában halad. Ezt az utat a pontszerzésre való törekvés jellemzi, s a versenyzők többsége a megnyitáselméletet a pontszerzés szolgálatában álló gyakorlati fegyverként értékeli. Fiataljaink szorgalmasan, de talán túl gépiesen tanulmányozzák a mesterjátszmákat, s behatóan elemzik ugyan a változatokat, de nem ismerik fel teljesen a már megnyitástól kezdve végighúzódó vezérfonalat, nem tisztázzák az elveket, nem törnek stratégiai úton a győzelem felé. A legtöbbször megelégednek a sok hasonló értékűnek látszó lépés közül a legkevesebbet kockáztatóval, vagy esetleg ennek homlokegyenest ellenkezőjével, s ha — akár véletlenül, akár szándékoltan — vihar kerekedik, időzavarban őrlődnek, s a játszma sorsa lépésről lépésre ingadozik. A hiba részben abban rejlik, hogy még mestereink sem látják tisztán a sakkintelligencia lényegét; súlyt helyeznek a logikus összefüggések felismerésére, a képzelőerőre, a koncentráló készség fejlesztésére, de elhanyagolják az egészséges önbizalom, a tárgyilagos helyzetmegítélés, a határozottság és a rendszerező készség követelményeit. Mindezekről lehet vitatkozni, de nem tagadható tény, hogy a legjobb fiatalok sem törtek át az idei bajnokságban. Ahány kérdés, mindmegannyi feladat. A helyes út és a helyes módszerek megtalálása végett ápolnunk kell az egészséges és szakavatott bírálat szellemét. Ha vezetőink, társadalmi munkásaink és fiatalabb mestereink ennek jegyében nyújtanak segítséget egymásnak munkájuk megjavítására, sakkmozgalmunk számára a fejlődés új útjai nyílnak meg. (T. L.)