Magyar Sakkélet, 1956 (6. évfolyam 1-12. szám)

1956. január / 1. szám

ÚJ MUNKAÉV KÜSZÖBÉN Sakkéletünk fejlesztése sokrétű feladat. A fejlődés egyik feltétele, hogy minden útszakasz végén visszapil­lantsunk a megtett útra, tárgyilagos mérleget állítsunk fel, s a tanulságok figyelembevételével meghatározzuk legközelebbi feladatainkat. Az elmúlt évben világszerte növekedett a sakkozás megbecsülése, itthon ismét több ezerrel gyarapodott a sakkot kedvelők és művelők száma. Az esztendő gaz­dag volt nemzetközi és hazai sakkeseményekben. Rövi­den utalunk a tényekre. A hagyományos hastingsi ver­seny Kérész és Szmiszlov diadalával zárult. A XXII. szovjet bajnokságban a bátor kezdeményezés és eleven stílus bajnokká avatta Geller nagymestert. Argentina két magas színvonalú nemzetközi versennyel fejlesz­tette tovább virágzó sakkéletét. A szovjet sakkozás újabb ragyogó győzelmeket aratott. A szovjet válogatott 25:7 arányban győzött az Egyesült Államok válogatottja ellen. Szpasszkij első lett az ifjúsági világbajnokság­ban, a főiskolai csapatvilágbajnokságot a szovjet együt­tes nyerte meg, s biztosan tartotta a vezetést a szovjet élgárda a göteborgi világbajnoki középdöntőn is. Ma­gas színvonalú küzdelmek emlékezetes állomásai voltak Hamburg, Ljubljana és Zágráb. A magyar sakkozás a három nemzet csapatverse­nyén, a csehszlovák és a lengyel válogatott elleni küz­delmekben tovább növelte az előző év­ben szerzett pont­előnyt, 40 százalékos, értékes eredményt ért el a Szov­jetunió csapatával vívott küzdelemben, fiataljaink har­madik helyezést vívtak ki a főiskolai csapatvilágbaj­nokságban. Feladványszerzőink több értékes győzelmet és magas helyezést szereztek nemzetközi végjáték- és feladvány­versenyeken. Az egyéni versenyek során be­ható érdeklődéssel kísértük Szabó László hastingsi és délamerikai szereplését, lelkesen köszöntöttük nagy­szerű göteborgi eredményét. Fiatal versenyzőink ki­emelkedő sikere Bilek István első helyezése a has­tingsi B-versenyen és Portisch Lajos negyedik helye­zése az ifjúsági világbajnokságban. Női sakkozásunk is értékes nemzetközi eredményre tekinthet vissza Lángos Józsa zágrábi elsőségével. Magyar győzelemmel végző­dött a Malmgreen—Barcza rádió-sakkmérkőzés, mely­nek nagy visszhangja, valamint a mérkőzés tartama alatt megnyilvánult rendkívüli érdeklődés is megmu­tatta, milyen népszerűvé vált ma már a sakkozás. Gya­rapodott a hazai vegyes­ mesterversenyek száma. Főként ezek során avattunk új, fiatal mestereket Földi József, Forintos Győző, Haág Ervin, Portisch Lajos és Szöllősi László személyében. Az országos bajnokságért vívott küzdelemben ezúttal Barcza Gedeon került az élre. örvendetes az egyéb versenyeink számának növe­kedése is, valamint az, hogy minősített sakkozóink ma már elérték a tízezres, rajtengedélyeseink pedig az öt­ezres létszámot. Fellendült a falusi sakkélet. Megjelent a III—IV. osztályú sakkozók oktatásának vezérfonala. Ezek az örvendetes tények. Utaljunk a továbbiak­ban a komoly hibákra és a legsürgősebb feladatokra. Sportköreink többségében méltatlanul mostohán bán­nak a sakkozással, évről évre sorvasztják a sakkszak­osztályok támogatását. Ifjúsági sakkmozgalmunk nem fejlődött, a DISZ még csak a falusi sakkversenyeknél nyújt segítséget. Társadalmi szövetségeink szervezete nem eléggé izmos. Sakkirodalmunk hevenyészett ter­vekre épül, egyoldalúvá vált. Ennek az az oka, hogy ha valamelyik, a figyelem középpontjába kerülő munkaág irodalmi alátámasztást kíván, az ennek kielégítésére irányuló igyekezetünkben elfelejtkezünk a teljes fel­adatkör mérlegeléséről. Nyilvánvaló, hogy élsakkozóink fejlődése bő ismeretanyag, köztük sok játszma tanul­mányozását igényeli. E felismerés alapján adtuk közre évről évre a magyar bajnokságok tornakönyvén kívül a szovjet bajnokságok teljes játszmaanyagát is. Közben azonban nem fordítottunk kellő gondot arra, hogy sak­kozó tömegeinknek korszerű megnyitáselméletre van szükségük, enélkül a már beszervezett tömegek fejlő­dése lassúvá válik. Helytelenül tolódott el a Magyar Sakkélet beosztása is a túl sok játszmaközlés, az él­sakkozók igényeinek kielégítése felé. A kérdés azonban csupán a Magyar Sakkélet beosztásának megváltoztatá­sával még nem oldható meg. Szükséges könyvkiadási elgondolásaink módosítása, ugyanakkor azonban járu­lékos feladatként, a minőségi sakkozás igényeihez iga­zodóan évenként négy-öt bulletint kellene kiadnunk a legfontosabb hazai és nemzetközi versenyek anyagának közrebocsátásával. Ezt a feladatot már nem csupán a szovjet sakkozás, hanem az utóbbi években mindjobban izmosodó jugoszláv és csehszlovák sakkozás is meg­oldotta. Ha mi is igazodni tudunk a fejlődés kívánta követelményekhez, akkor felszabadulnak hasábjaink a tanító, szórakoztató és történeti tanulmányok, színes, az elméletben még nem otthonos sakkozók érdeklődését lekötő rovatok számára. E kérdés megoldása sakkiro­dalmunk legfontosabb feladata ebben az évben. Ahhoz azonban, hogy még ha fokozatosan is, de elérjük a kielégítő eredményt, mestereink és a szakirodalomban jártas sakkozóink nagyobb aktivitására van szükség. Tömegeink fejlődése szempontjából nem közömbös, milyen a magatartása, színvonala, szaktekintélye annak a mestergárdának, amely a példát mutatja a sakkbeli tudás emelésére. Ezért nagy jelentősége van annak is, hogy a mestergárda legjobbjai milyen helyet foglalnak el a nemzetközi rangsorban. A sakkozás az egyedüli sportág, amely nemzetközi nagymesteri és nemzetközi mesteri nyilvántartással rendelkezik, s ezekbe közel 200 sakkversenyzőt sorolt a világsakkszövetség, a nem­zetközi versenyek eredményeinek figyelembevételével. Hét évvel ezelőtt még nekünk volt a legtöbb nemzet­közi mesterünk a Szovjetunió után. Ezt a pozíciónkat nem tudtuk megtartani, ezért szükséges, hogy mestere­ink jobbjai számára jobban használjuk ki a kínálkozó lehetőségeket a külföldi versenyeken való elindításra. Kívánatos lenne továbbá hazai kisebb nemzetközi ver­senyek rendezése. Ez nem csupán a magyar résztvevők tudását fejlesztené, hanem közvetve emelné a tömegek színvonalát is. Fiataljainknak külön is vannak megszívlelendő feladataik. A versenysakkozás — amint Vukovics jugo­szláv sakkíró nemrég megállapította — az esztétikai élmény felől a harcos sport irányában halad. Ezt az utat a pontszerzésre való törekvés jellemzi, s a ver­senyzők többsége a megnyitáselméletet a pontszerzés szolgálatában álló gyakorlati fegyverként értékeli. Fia­taljaink szorgalmasan, de talán túl gépiesen tanulmá­nyozzák a mesterjátszmákat, s behatóan elemzik ugyan a változatokat, de nem ismerik fel teljesen a már meg­nyitástól kezdve végighúzódó vezérfonalat, nem tisz­tázzák az elveket, nem törnek stratégiai úton a győze­lem felé. A legtöbbször megelégednek a sok hasonló értékűnek látszó lépés közül a legkevesebbet kockáz­tatóval, vagy esetleg ennek homlokegyenest ellenkező­jével, s ha — akár véletlenül, akár szándékoltan — vihar kerekedik, időzavarban őrlődnek, s a játszma sorsa lépésről lépésre ingadozik. A hiba részben abban rejlik, hogy még mestereink sem látják tisztán a sakk­intelligencia lényegét; súlyt helyeznek a logikus össze­függések felismerésére, a képzelőerőre, a koncentráló készség fejlesztésére, de elhanyagolják az egészséges önbizalom, a tárgyilagos helyzetmegítélés, a határozott­ság és a rendszerező készség követelményeit. Mind­ezekről lehet vitatkozni, de nem tagadható tény, hogy a legjobb fiatalok sem törtek át az idei bajnokságban. Ahány kérdés, mindmegannyi feladat. A helyes út és a helyes módszerek megtalálása végett ápolnunk kell az egészséges és szakavatott bírálat szellemét. Ha veze­tőink, társadalmi munkásaink és fiatalabb mestereink ennek jegyében nyújtanak segítséget egymásnak mun­kájuk megjavítására, sakkmozgalmunk számára a fej­lődés új útjai nyílnak meg. (T. L.)

Next