Magyar Sakkélet, 1970 (20. évfolyam 1-12. szám)

1970. január / 1. szám

MAGYAR SAKKERET • A XXV. magyar bajnokság döntője Negyedszázados évfordulóhoz ér­kezett bajnoksági rendszerünk. Ün­nepi versenye november 26. és de­cember 16. között néhány, a már megszokott gyakorlattól eltérő vál­tozással került megrendezésre. Min­denekelőtt: a színhely ezúttal a Központi Városháza I. emeleti dísz­­terme volt. Nagy versenyeink ha­gyományos „sakk-stadionja”, a Mű­szaki Egyetem Kinizsi utcai szín­házterme átépítésre került, többé nem fogadhatja falai közé bajnoki döntőinket. Az új hely ideálisan jó versenyterem, hatalmas színpadján kényelmesen elhelyezhető a mosta­ninál több versenyasztal is. Cent­rális fekvésű, közlekedési eszközzel könnyebben megközelíthető, mint bármelyik a korábbiak közül. Egyetlen hibája, hogy a sűrű igény, bevétel miatt nem állhatott bármely nap rendelkezésre. Így nemcsak olyan furcsaság állott elő, hogy már az I. és a II. forduló közé szabad­napot kellett beiktatni, hanem még verseny közben is, nem is egyszer változtatni kellett a versenykiírás fordulóbeosztását. A beosztásnak egyébként is — kényszer szabta — egyenetlen volta szükségessé tette, hogy bár normális körülmények közt az 5 szabad napra kényelme­sen be lehetett volna iktatni vala­mennyi függő játszma befejezését, a három ízben is torlódott játékna­pok függő játszmáit a következő forduló délelőttjén kellett 9-től 1-ig folytatni. A délelőtti függőzés per­sze nem nóvum, nemzetközi verse­nyeken gyakran fordul elő. Ám azo­kon a versenyzők többnyire egy szállóban laknak, s nem terheli őket olyan egyenlőtlenség, hogy az egyik függőzőnek négyszer egy órá­nál is többet rabol el napi idejéből az oda-vissza utazás, a másiktól vi­szont csak néhány percet. Mind­ennek természetes következménye, hogy a még oly küzdő szellemű, de távol lakó versenyzőknek is meg kellett alkudniuk aránytalan terhük egy-két könnyű döntetlennel való könnyítésével. Az persze már más kérdés, hogy az ilyen lehetőséggel nemcsak élni, hanem visszaélni is lehet. De erről még lesz szó. A másik jelentős változás a me­zőny létszámának csökkenése, s a verseny tartamának ezzel kapcsola­tos megrövidülése. Amikor szövet­ségünk elnöksége 1969 tavaszán a létszám 16 főre való leszállítását határozta el, egyrészt a középdön­tők harci szellemét kívánta emelni, másrészt lehetőséget akart nyújtani rá, hogy valamennyi nemzetközi nagymester részt vehessen, nemzet­közi kötelezettségeinek érintetlen hagyásával. Az első feltétel maradék­talanul érvényesült, az utóbbi te­kintetében azonban nem bizonyult végig gondoltnak, nem vált be, sőt nem is válhatott be az újítás. Por­­tisch nagymester a tavalyi lemon­dás után nem mondhatta le ismé­telten a hastingsi nk. versenyre történt — korábban már elfogadott — meghívását anélkül, hogy ez ne tűnjön fel legkevesebb udvariatlan­ságnak. Azt, hogy a zónaközi ver­senyre való bejutásért még négyes körmérkőzést kell vívnia 1970 ta­vaszán, nem lehetett előre látni, vi­szont szükségessé teszi számára a versenyzői felfogásához illő lelkiis­meretes felkészülést, megnyitásel­méleti „feltöltést”. A bajnoki döntő­ben így is el akart indulni, s fel­készülését a Hastings utáni időre tervezte, szövetségünk vezetőinek kívánságára azonban megfordította a sorrendet, s a bajnokság helyett a februári felszabadulási emlékver­­senyen való részvételt vette be programjába. Magától értetődő az is, hogy elnökségünk nem hagyhat­ta képviselet nélkül színeinket a Belgrádban november végén kezdő­dött jubileumi felszabadulási em­lékversenyen, s arra Lengyel nagy­mestert delegálta. Szabó nagymes­ter mallorcai vendégszereplésének engedélyezését pedig nemcsak az a három éve kelt határozat indokolta, amely szerint „az 50. életévüket betöltött nagymesterek számára a bajnoki döntőkön csak a kétéven­kénti részvétel kötelező”. A spa­nyol meghívás ugyanis még jóval a két másik döntés előtt érkezett, s akkor az elfogadás mellett szólt az az ésszerű meggondolás is, hogy így bajnokságunk döntőjében hely jut a 36 évesek egyik sokra hivatott képviselőjének, Csőm Istvánnak, aki a középdöntőtől az athéni zónaver­­senyre való beugrás miatt maradt távol. A felszabadult három helyre tehát Csőm Istvánt, valamint a közép­döntők eredménye alapján soron következők közül Polgár Istvánt és Faragó Ivánt osztotta be a rendező bizottság. E változások okait azért részleteztük ennyire, mert máris el­terjedt az a célzatos beállítás, hogy egyeseknek „derogált” a bajnoki döntőben való részvétel, illetve előnyben részesítették a külföldi szereplés egyéni hozamát. Végül harmadik jelentős változás­ként új versenybíró-kettőst láthat­tunk a bajnokság vezetésében már több jubileumot is megélt nemzet­közi bíróink, Balogh László és Elek Ferenc helyén. A 75. évéhez köze­ledő Balogh László tudósítóként volt mindennapos vendégünk, Elek Fe­renc hivatásbeli elfoglaltsága miatt maradt távol. Langer Gábor és Már­ton Géza országos versenybírók szemmel látható nagy ambícióval, XXV. MAGYAR SAKKBAJNOKSÁG, ülő sor: Langer Gábor versenybíró, hely, Gábor Zoltán, a Magyar Sakkszövetség alelnöke, Csem, Szerényi Sándor, a Magyar Sakkszövetség elnöke, Barcza Bárczay, E­lek, Márton Géza verseny­bíró. — Álló sor: Flesch, M. Kovács, Filep, Adorján, Polgár, Faragó, Sápi, Vadász, Ribli, Székely. (Betegség miatt hiányzik: Forintos.)

Next