Magyar Sakkélet, 1971 (21. évfolyam 1-12. szám)
1971. január / 1. szám
MAGYAR SAKKÉLET Tanulj számítani I. Világos ezért a pozícióért huszárt áldozott, s most királya nemcsak az f6 és a g5 gyalogot, hanem a sötét futót is fenyegeti. Van ez ellen mentsége sötétnek? IX. Sötét Vest fenyegetése még gondot okozhat. Egy megdöbbentő javaslat a meditálásra: az a6, vagy az f3(U) gyalog vezérjelöltté való előléptetése a célszerűbb? III. Előbb Be5, majd f6—f5, vagy előbb f6—f5, s csak azután Beó a helyes sorrend? Az egyik nyer, a másik veszíti IV. A világos huszár „normál" ellépésére simán remizhet sötét. Ám ha a világos huszár sakkal üt f4-re, s így tempóval nyitja meg a d4 gyalog útját, hogyan menthető a sötét állás? (Megoldások a 16. oldalon.) (B. G.) Sax — Tompa (Válogatás a XXVI. magyar bajnokság döntőjéből.) Balogh — Sápi (6. forduló.) Adorján — Vadász (6. forduló.) I. Sötét lép n. Világos lép m. Sötét lép Tóth — M. Kovács (12. forduló) — hátránya ellenére — visszautasította a remiajánlatot. Kluger mégis átvészelte az időzavart és győzött. Adorján András ezúttal lényegesen többet bizonytalankodott, mint máskor, meglepő módon még megnyitásaiban is. Ebben nincs semmi meglepő, egy 20 éves fiatalembertől nemcsak rossz néven nem szabad venni, ha kísérletezik, hanem egyenesen ennek az ellenkezőjét kell inkább kárhoztatni. A közép- és végjátékbeli pontatlanságokkal azonban, főleg ha az idővel való helytelen gazdálkodásra vezethetők vissza, már kevésbé lehetünk elnézőek. Ilyen hiba még gyakori kishitűsége (amelynek részben oka lehet az is, hogy talán túl sokat lát), amely olykor megalkuvásra vezeti. Hibáira néhány keserves leckéztetést kapott, ezek remélhetőleg hasznára válnak. Magas színvonalú egyéni teljesítménye azonban így is volt, ezek és mostani helyezése egyaránt azt mutatják, hogy véglegesen bejutott sakkozóink élvonalába. Az V-VII. helyen kialakult holtversenyben Lengyel Levente pontértéke a legjobb. Óvatos kezdés után a 6. fordulóban jó stratégiai teljesítménnyel győzte le Polgárt, majd türelmes védekezést követő pontos ellenjátékkal szerzett további két teljes egységet. Ezután következő gyalogáldozatos állás felépítését azonban nem kísérte szerencse (illik stílusához az ilyen korán elhatározó jellegű játékmód?), s elvesztette veretlenségét. M. Kovács László versenyzésében újszerű, hogy ezúttal néhány rövid döntetlent is játszott. Erre azonban kielégítő ok és magyarázat is, hogy főleg a verseny elején gyengélkedett, ilyenkor lehet és kell is ésszerű megoldásokat keresni. Annál is inkább, mert játszmáinak túlnyomó többsége ezúttal is sok izgató fordulatot tartalmazott. A bajnokságot védő Dely Péter lemaradása meglepetés. Versenyzői stílusa ugyanaz volt, mint amivel bajnokságot szerzett, ezúttal azonban kevésbé vált be. Mindenekelőtt azért, mert nem tudta megőrizni veretlenségét, s az így keletkezett mínusznak hosszú küzdelem árán való bepótlását nem vállalta. Annak hasznát, hogy „ha kevés a pontod, toldd meg pár lépéssel”, nem ismeri, vagy legalábbis nem ismeri el. A még ifjúsági Sax Gyula bátor, színes játékvezetése a döntő egyik különösen örvendetes pozitívuma. A 3. forduló után még csak fél pontja volt, majd amikor két nyeréssel felfutott 50 százalékra, ismét mínuszba került. Mindez azonban nem szegte kedvét, megragadott minden alkalmat a kezdeményezésre, hármas nyerősorozatával a közönség kedvence lett, s szinte szállóigévé vált, hogy „a gyerek játszmáiban mindig van valami!” Azokhoz a kevesekhez tartozik, akiknek bátorságát nem veszi el a versenybeli esélyek méricskélése, ezért további fejlődéséből különösen hasznos következtetéseket vonhatunk majd le. Sápi László és Portisch Ferenc megszokott szolid versenyzői modorukban játszottak, az erőlködés, vagy kísérletezés különösebb igénye nélkül. A bajnoki döntőbe több éves kihagyás után újból bekerült Tompa János és Tóth Béla közül előbbi játéka múltbeli szerepléseihez mérve kissé nehézkesebbé vált, szívóssága és elszántsága viszont nőtt. Eredményességére sok függőjátszmája is nyilván kihatott. Ő töltött délelőttönként legtöbb időt tábla mellett. Tóth Bélát hosszú ideig úgy tartottuk számon, hogy „nem ismeri a remit”. Ha ezt ezúttal már nem is mondhatjuk el róla, makacs küzdőnek mutatkozott ezúttal is. Hradeczky Tamás a szívesen kísérletező fiatalok sorába tartozik. Kluger elleni győzelme a verseny legjobb termései közé tartozik, s több meglepő, szellemes megoldással is kitűnt. Szereplése azonban ezúttal még meglehetősen egyenetlen volt, az elfogulatlanságot többször túlzásba vitte, néhány játszmát kezdetleges módon vesztett. Vadász László lemaradása a verseny második legnagyobb csalódása. Jó kezdés után az 5. fordulóval kezdődően 8 játszmából mindössze 2 döntetlent ért el, s több súlyos elnézése volt. A legnagyobb csalódást Bárczay László keltette. Jobb állás elremizésével kezdett, majd az esélytelennek tartott Hradeczkytől kikapott. Ez nemcsak kedvét szegte, hanem türelmét is kikezdte, s a 3. fordulóban Balogh ellen úgy vesztett, hogy 49 lépésre mindössze 47 percet használt el. Amikor pedig néhány pihentető döntetlen után újra nagyobb igénnyel ült táblához, egy kellően át nem gondolt húzása ismét vesztéshez vezetett, így a mezőny egyik legszellemesebb, s leggyorsabb áttekintésű tagja egyedül maradt nyeretlen. Balogh Béla első döntőbeli szereplésében a lemaradás ellenére is elismerést érdemel az a töretlen küzdőkedv, amivel végigjátszotta a helyezés szempontjából számára korán érdektelenné vált versenyt. Nem egyszer utasított vissza remiajánlatot egyszerűen azért, mert nem akarta kijátszatlanul hagyni az állást. Befejezésül néhány számadat: a verseny 120 játszmájából világos 40- et, sötét 21-et nyert, döntetlenül végződött 59 mérkőzés. A világos javára történt nagyarányú eltolódás nemcsak a kezdeményezés jelentőségét mutatja, figyelmeztet a védekezőképesség csökkenésének veszélyére is. Az 59 döntetlenből 33 nem lépte túl a 20 lépéses határt, a múlt évi 40-től tehát elég kicsi az eltérés. De ha a rideg számokkal mérhető javulás soknak nem is mondható, a mostani bajnokság menet közben történt változásainak biztató jeleit mérlegelve, nem is oly kevés. Barcza Gedeon