Magyar Sakkélet, 1971 (21. évfolyam 1-12. szám)
1971. február / 2. szám
36 Két új mester Lapunk januári számában adtunk hírt a pécsi vegyes mesterversenyről és a Breyer-emlékversenyről. Előbbin Kádár Gábor, utóbbin dr. Korpás Attila teljesítette a mesteri normát. Bemutatkozásukból hadd emeljünk ki érdekességként egy szinte szóról szóra egyező mondatot: „Nagy munkahelyi elfoglaltságom miatt komoly egyéni versenyen eddig ritkán játszottam, ezért számomra is meglepetés volt a mesteri eredmény” — írják mind a ketten. De adjunk át nekik a szót: KADAR GÁBOR: A Tolna megyei Mórágy községben születtem 1934. augusztus 1-én. A sakkozás elemeivel családi körben korán megismerkedtem, versenyezni középiskolás éveim alatt, Kaposvárott kezdtem. Ott abban az időben virágzó sakkélet folyt dr. Nagy Géza nk. mester, aranyérmes olimpikonunk irányításával. Hozzá, valamint dr. Sipos Ferenchez és H. Kovács Zoltán tanárhoz — mint első oktatóimhoz — felejthetetlen élmények fűznek. Az 50-es évek elején néhány évig a fővárosban éltem, s a MOM-ban, Sándor Béla edzői útmutatásai nyomán lettem mesterjelölt. 1958 óta a Mecseki Ércbánya Vállalatnál dolgozom, mint akkumulátoros, 1960. óta a sakkszakosztálynak is edzője vagyok. Edzői munkám legszebb sikeréül természetesen Ribli Zoltán kiugrását könyvelem el, de Karsa László úttörőolimpia-bajnok és más ígéretes tehetségek felbukkanása, valamint csapatunk OB I-be jutása is örömmel tölt el. Az egyéni sikeren felül ezek a tényezők ösztönöznek további jó munkára. Dr. KORPÁS ATTILA: Budapesten születtem, 1941. augusztus 1-én. Bár a játék elemeire édesapám már kiskoromban megtanított, versenyezni csak érettségim után, 1960-ban kezdtem, a Bp. Petőfiben (ma BSE). Nagy Lajos bácsinak és Gasztonyi mesternek köszönhetem, hogy gygrs ütemben haladtam előre, s már 1963-ban mesterjelölt lettem. Jó néhány sportkört „megjártam”, amíg a Néphadsereg Központi Klubjában találtam otthonra. Jelenleg a XII. ker. Petőfi éltáblása vagyok. Az elmúlt évek során Molnár Istvántól, dr. Szily József nk. mestertől, Szilágyi Péter és Ozsváth András barátaimtól „ragadt rám” sok tudnivaló. Az utóbbi két mester sakkszemlélete — egymást jól kiegészítve — nagy hatással volt fejlődésemre. A vázolt 10 éves múlt ellenére sakkozói „pályafutás”-ról alig beszélhetek. Középdöntőn csak egyszer, mesterversenyen a Honvédban néhányszor játszottam, de célkitűzésem többnyire csak a mesterjelölti minősítés megerősítése volt. A „hogyan tovább” nagy kérdőjel számomra. A sakkmesteri cím kötelez, de sok egyéb is. A Közgazdaságtudományi Egyetemen 1964-ben államvizsgáztam, 1966-ban doktoráltam. Jelenleg a Zrínyi Kiadó gazdasági vezetője vagyok, amellett félállásban tanársegéd a műegyetemen, politikai gazdaságtant oktatok. Feleségem, két fiam van. Mindezt egyeztetni kell ahhoz, hogy továbbra is eredményesen szerepelhessek a sakkban, amit aktív pihenésnek, hasznos kikapcsolódásnak tekintek. Kádár G. Dr. Korpás A. MAGYAR SAKKÉLET Hazai sakkesemények Országos csapatbajnokság Január 31-én, a szokásos 3 csoportban, 42 résztvevővel megkezdődtek az 1971. évi országos csapatbajnokság küzdelmei. Az első forduló eredményei a sorsolás sorrendjében (1—14,2—13,3—12 stb.): OB I. osztály: FTC—Spartacus 5:9, Honvéd—Ny. Vasutas 10,5:3,5, BEAC— MTK 6:8, T. Dózsa—Szállítók 9:5, Vasas—V. Meteor 2,5:11,5, Tipográfia—Szeged 7,5:6,5, Pécs—Debrecen 8:6. II. o. Keleti cs.: Láng—XHI. Petőfi 6,5:7,5, Ságvári—BKV 7,5:6,5, M. Spartacus—DEAC 7,5:6,5, Szentes—Gyöngyös 6,5:7,5, Izzó—Szolnok 7,5:6,5, DVTK—Salgótarján 10,5:3,5, Debr. Közúti—OTP 4:10. II. o. Nyugati cs.: BSE—Vasútépítők 6:8, VCS Traktor—Postás 9,5:4,5, Bakonyi V.—Zalaegerszeg 6:8, Győr—Dunaújváros 9:5, KGM—Kecskemét 5:9, Nyergesújfalu—Komló 8:6, Tatabánya—Ganz Vili. 5,5:8,5. A bajnokság további fordulóinak időpontja a tavaszi idényben: február 14, február 28, március 14, március 28, április 18, április 25 és május 9. Az utolsó öt fordulóra ősszel, szeptember végétől november végéig kerül sor. Budapesti hírek — A BUDAPESTI SAKKSZÖVETSÉG nyolc csoportban rendezte meg a mesterjelölt bajnokságát. A csoportgyőztesek Budapest egyéni bajnokságának döntőjébe jutottak, míg a csoportok 1—6. helyezettjei az országos bajnokság elődöntőjébe kerültek. Részletes eredmény: I. csoport: Tornai Imre 8, Kurtesch László 7, Pál György 6,5, Mika János, Oszvald József 5,5, Szendrei Tibor 5, Holdosi Lajos 4,5, Fábri Ferenc, Hetényi Géza, Kunos Péter 4, Hudy Attila 1 pont. (Lőrinczy István törölve.) II. csoport: Krizsán Gyula 9, Sinkovics Péter 8, Bérczy Róbert, Koronghy Gyula 6,5, Borda Lajos, Alföldy László 6, Apáti Márton 5,, Wollák Zoltán 4,5, Varga László, Bíró Miklós, 4, Cserencs István 3,5, Nagy Lajos 2,5 pont. III. csoport: Uzsoki Ákos 9,5, Pottornyai László 9, dr. Eperjesi László 8,5, Stágel József 7, Dobos Ottó 6,5, Bólyai István 6, Bartha Sándor 5, Podhola István 4,5, Farkas György 4, Dános László 3,5, Pollák Gábor 2, Versitz Péter 0,5 pont. IV. csoport: virágh Ferenc 9, Stein Eduárd 8,5, Varga Csaba, Zilahi Ádám 7, Pásztor László, Bauer Péter 6,5, Lepsényi Lóránt 6, Nógrádi Lajos 5,5, Cigor Gyula 6, Takács Imre, Dudás István 2,5, dr. Vágfalvi Béla 0 pont. V. csoport: Helmrich József 8, Horváth Jenő, Morvay Jenő 7,5, Veress Róbert 7, Bakos Sándor, Farkas József 6, dr. Szász Miklós 5, Csikós József 4,5, Hortobágyi Antal, Csizmarik Dezső, Gonda Attila 4, Frey Gyula 2,5 pont. VI. csoport: Lengyel Béla 9, Erős László 7,5, Cseh Andor 7, Cuibus János, dr. Hévizi László 6,5, Molnár Imre, Perémi Gábor, Létay Gyula 5,5, M. Szabó László 4,5, Lőrincz József 3,5, Baráz András 3, Csaba László 2 pont. VII. csoport: Schrancz István 8, Némety László, Staar Gyula 6,5, Lányi Győző 6, Pál Géza, Steiger Béla 5,5, Herendi Zoltán 5, dr. Balogh János 3,5, Vörös László, Lőrinczy János 3, Varga Károly 2,5, pont. (Horváth Lajos törölve.) VHI. csoport: Bíró György 7,5, Sipos István, 7,5, Szlabey Géza, Csiszár Ferenc 6,5, dr. Turányi László, Maráczi Ernő, Ványai László, dr. Szabó Dezső 5,5, Kiss György 4,5, Bakay Béla, Ormos Gaszton 4, Erdei Nándor 3,5, pont. A VH. ker. SAKKSZÖVETSÉG IH. osztályra minősítő versenyét Kiss István nyerte 9 ponttal Bakos Árpád és Olgyai Veronika előtt. — A TŰZOLTÓ DÓZSA II. osztályú versenyét dr. Selmeczi István nyerte 9 ponttal, második Benáczi Ferenc 8,5, harmadik Gyáni Sándor 8 ponttal. — A II. osztályra minősítő versenyen első Vereczkei András 12, második Müller Mariann 11,5 ponttal. — A XII. ker. SAKKSZÖVETSÉG ifjúsági versenyén Krun Tibor győzött, helyezettek voltak Uzsora Gyula és Nagy Gyula. — A HONVÉD H. osztályra minősítő versenyén első lett Földes István 9 ponttal, helyezettek Barkóczi József és Balogh József 8,5 ponttal. — A Hl. ker. SAKKSZÖVETSÉG H. osztályra minősítő versenyét Siklósi János nyerte 9 ponttal, második lett Cziglerszky Miklós és Koroknái István 7,5 ponttal. — A VÖRÖS METEOR Hl. osztályra minősítő versenyét Forrai Ferenc nyerte 11 ponttal, helyezettek Vincze György és Panykó Mária 10 ponttal. — A SAJTÓ SK IV. osztályra minősítő versenyén Madari Dániel lett az első, második Csernák Ervin. Vidéki hírek — DOROG. A járás januárban megrendezett egyéni bajnokságának eredménye: Ipoly László 7,5, Szűcs János 7,5, Síksági Imre 7, Jombik Pál 7, Szobi Tibor 6,5, Kovács Vilmos 4,5, Pazgyara B. János 4, Bősz Richárd 4, Róka Gyula 3,5, Tücsök Ferenc 2,5, Simon Tibor 1 pont, — KAPOSVÁR. A megyei sakkszövetség Wilhelm József emlékversenyt rendezett. Eredménye: dr. Máthé és Lerner 8, Bálint 7,5, Jenei, Senmideg 7, Zoltéi, Gruller 6,5, Győri, Vámosi, Fekete 5, Gergely, Mateviczki 4,5, Hegye 3,5, pont. — OROSZLÁNY. A város egyéni bajnokságát nagy fölénnyel, 11-ből 10 ponttal Rigán József nyerte. Helyezettek Harasta Tamás és Nagy Ferenc 7,5 ponttal. — SAJÓSZENTPÉTER. Az Üveggyár SK I. osztályra minősítő versenyének eredménye: Fóris Károly 8, ifj. Bárczay Sándor 7,5, Szendrei Tamás, Csík Andor 7, Tóth János, Kiss Ferenc 6,5, id. Bárczay Sándor, Balázs János 5, Mirosztek Ferenc 4,5, Nagy László 4, Jakab Boldizsár 3, Szász Jenő 2 pont. — SZARVAS. A városi sakkszövetség és a Szarvasi SC közös rendezésében lebonyolított II. Körös-kupa verseny eredménye: Roszik István 8, Bánszky János 8, Slerzberger Tibor 7,5, Osgyán Lajos 6, Lustyik István 6, Roszik György 6, Deák Zoltán 5,5, Patkó Lajos 5,5, Szigeti Pál 5,5, Lestyán János 4,5, Balatoni György 2, Turza József 1,5 pont, — SZEGED. A Vasutas megrendezte Konrád Alajos emlékversenyét, amely I. osztályra minősített. Végeredmény: Baricz Károly 8,5, Kiss Tibor, Erdész János 8, Popov János, Zsebik Pál 7,5, Pestalits György, Lőrincz Frigyes 6, Filep Miklós 5, Pelle János 3, Juhász Béla 2,5, Linzer János 2, Hrazdira Gusztáv 0,5 pont. — SZENTES. A Spartacus I. osztályra minősítő versenyt rendezett. Eredmény: Paksi Imre, Vecseri Imre, Gál Károly 7,5, Lovas Dániel, Kórogyi Pál, Topkos Ferenc 7, Kovács Lajos 6,5, dr. Malmy András 5,5, Ugrai Imre 4, Kisteleki Zoltán 2,5, Mészáros Imre 2 pont. — VAS MEGYE. A megyei szövetség múlt év végi I. osztályú minősítő versenyének eredménye: Nagy Márton (Vasas) 9,5, Rövid Attila 9, Kavetz István 8, Ferenczey Rezső és Bazin László 7, Molnár Imre 6, Körmendy Győző 5,5, Varga Gábor és Fábián László 4,5, Nagy Sándor 2, Arany Tamás és Szalay István 1,8 pont.