Magyar Sakkélet, 1981 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1981-05-10 / 5. szám

Életpályák a sakk világában Lilienthal Andor 70 éves Az Elnöki Tanács Lilienthal Andor nemzetközi nagymestert 70. születés­napja alkalmából a magyar és a nemzet­közi sakkéletben kifejtett eredményes tevékenységéért a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki. A kitünte­tést az OTSH elnöke, Buda István állam­titkár megbízásából, május 4-én Szerényi Sándor, az MSSZ elnöke a Magyar Sakkszövetég székházában bensőséges ün­nepség keretében adta át. * * * 1932-ben találkoztam vele először. A Nemzetközi Mesterversenyen, mint rövidnadrágos kis kibic figyeltem az akkor már nagy hírnévnek örvendő fiatal mester játékát. A színhely a Drechsler-kávóház (szemben az Opera­házzal) alagsori nagyterme volt, amely­ből a felvezető csigalépcsőn váltot­tam vele néhány szót. Az éppen füg­gőben maradt Havasi—Lilienthal játszma egy számomra érthetetlen lépéséről bátorkodtam a nehéz küzde­lem izgalmában túlfűtött állapotba került versenyzőtől felvilágosítást kap­ni. Akkor még csak álmaimban gondol­tam arra, hogy e kiváló mesterrel a tábla felett is találkozhatom. Rövide­sen azonban ez is elkövetkezett: a Magyar Munkás Sakkörhen, a Mű- csarnok-kávéház helyiségében rende­zett gyorsversenyen kerültem szem­be vele. S amit a komoly verseny­játszmáknál kevésbé lehetett meg­figyelni, itt elképesztett: rendkívüli gyorsasággal valósította meg a reme- kebbnél remekebb kombinációkat. Egy kivételével minden játszmáját megnyerte, bár ellenfelei között voltak az ország legjobb „snellezői” is. Aztán belefelejtkeztem a 64 mező és 32 báb rejtelmeibe, s hosszú ideig csak hébe-hóba hallottam Lilienthal Andorról. Molnár Ferenc, a jelenleg is Párizsban élő mester mesélt nekem hosszú sétáinkon a pesti utcákon az igen tehetséges magyar mester kalan­dozásairól, sikeres szerepléseiről Pá­rizsban s Aljechinnel, az akkori világ­bajnokkal váltott gyorsjátszmáiról. Első komoly nemzetközi sikeréről, a Stubnya-fürdőn rendezett versenyen, a Magyar Sakkvilágban megjelent szűkszavú beszámolóból értesültem. Csak jóval később tudtam meg, hogy ez a siker milyen körülmények között született meg. Az akkor éppen Cseh­szlovákiában kalandozó fiatal játékos minden meghívás nélkül jelent meg a helyszínen, s játékra jelentkezett a ren­dezőknél. Először visszautasították az ismeretlen sakkozót, s csak akkor vették be kényszerűségből a mezőny­be, amikor az egyik meghívott nem jelent meg. Szerencséjük volt, mert ezzel később egy nagy sakkozói pá­lyafutás elindítóinak érezhették ma­gukat. A fiatal magyar mester Pirc, Flohr, Gilg, Opocensky, Herman Stei­ner, Eliskases és más neves sakkozók előtt megnyerte a versenyt! Sőt, egy hét múlva a liptószentiváni tornán holtversenyes elsőségével bebizonyí­totta, hogy eredménye nem volt vé­letlen. Külföldi utazásai folytatódtak, itthon csak 1931-ben a Szávay-emlék- versenyen került sor szereplésére. Első jelentős hazai sikerének vi­szont már szemtanúja lehettem: győ­zött az 1934. évi újpesti nagymester­versenyen, s e siker teljesen megnyi­totta számára a nemzetközi porondot. Ettől kezdve mindenütt örültek, ha a résztvevők között üdvözölhették. Eb­ben az időben játszotta Hastingsben az exvilágbajnok Capablanca elleni híres vezéráldozatos partiját. Igazi személyes kapcsolat, majd ba­rátság Lilienthal Andor és köztem 1935-ben a varsói olimpián kezdett ki­alakulni. Andor akkor (az év február­jában megrendezett moszkvai nagy­mesterverseny óta) már a Szovjet­unióban élt. Moszkvából érkezett a lengyel fővárosba, hogy a magyar válogatott tagjaként játsszon a sak- olimpián. Kiváló 78,94%-os eredmé­nyével nemcsak a magyar csapatban, de az összes második táblások között is a legeredményesebb volt. Az olimpia után visszatért Moszk­vába, s 1936-ban, a III. moszkvai nagymesterverseny magas díjasai kö­zött találhattuk. A volt világbajnokot, Emmanuel Laskert is megelőzte, sőt a kettőjük találkozásából is győztesen került ki. 1937-ben még egyszer találkoztam vele. A magyar válogatott első táb­lásaként játszott a stockholmi olim­pián, s nagy része volt abban, hogy a csapatunk az előkelő második helyet szerezte meg. Az olimpia után letele­pedését a Szovjetunióban már végle­gesnek lehetett tekinteni. 1939-ben a szovjet állampolgárságot is megkapta, s ezzel elhárult az akadály, hogy bár­mely szovjet versenyen részt vegyen. Ebben az időben már nagyon is MAGYAR SAKKÉLET | 107 érezhető volt a fasizmus erősödése Európában, s nem csodálkoztunk azon, hogy a fenyegető rém elől Andor a Szovjetunióban keresett menedéket. Ez már csak azért is szerencsés vá­lasztásnak bizonyult, mert sakkbeli fejlődését az ottani légkör segíthette elő legjobban. 1939-ben második volt Moszkva baj­nokságában, de már a következő év­ben megszerezte a bajnoki címet. Még ugyanabban az évben, a 12. szov­jet bajnokságban Bondarevszkijjel holtversenyben kiharcolta az első he­lyet, s a bajnoki érem mellé a Szov­jetunió nagymestere címet is megkap­ja. Hogy ez milyen nagy sikernek szá­mított, azt akkor értékelhetjük igazán, ha a mögötte végzettek névsorát lát­juk : Szmiszlov, Kérész, Boleszlavszkij, Botvinnik . . .! A háború alatti életéről csak jóval később hallottunk. Moszkvából eva­kuálták, s csak a német veszély meg­szűntével, különleges engedéllyel tér­hetett oda vissza. Ezek az évek azon­ban aláásták egészségét, és ez döntő hatással volt további pályafutására. 1946 augusztusában ismét viszont­láttam Andort a groningeni világver­senyen, de nem mint versenyzőt, ha­nem mint a szovjet delegáció-edzőjét. Ott is, majd Varsóban és Stockholm­ban megcsodálhattam különleges sakk­érzékét, nagyszerű elemzőképességét, hallatlanul gyors látását a sakktáb­lán. Kár, hogy rendkívüli sakkt ehet - ségének további kibontakozását ek­kor már gátolta egészségi állapota, s egyébként is gyengébb fizikuma. 1948- ban a saltsjöbadeni világbajnoki zóna­közi versenyen ugyan még a tovább­jutók között találjuk, és 1950-ben a világbajnokjelöltek budapesti verse­nyén is elindult, de utána már csak kisebb csatározásokon vett részt. Az elmúlt harminc év tehát nem ver­senyzése jegyében zajlott le, de ezek az évek talán még hasznosabbak voltak, mint az előzőek, mert — meg vagyok győződve arról — edzői niun- kájával, új megnyitási változatok keresésével nagyban hozzájárult a fia­tal szovjet sakkgeneráció fejlődéséhez. Lilienthal Andor 1976-ban tért visz- sza Magyarországra. Azóta él itt orosz feleségével, s folytatja edzői tevékeny­ségét. S ha ma már nem is olyan aktív, mint húsz évvel ezelőtt, tanácsaiért, elemzéseiért sokszor látogatják sakko­zóink, s gyakran fogad vendégeket Moszkvából is, mert az ottani sakko­zók nem tudják elfelejteni barátjukat, Andrjusát. Hetvenedik születésnapja alkalmá­val a legjobbakat kívánjuk a nagy­mesternek, az oktatónak s nem utol­sósorban a jószívű, mindenkinek segí­teni hajlandó embernek. Még sok-sok évig részesüljön legalább olyan sze- retetben, mint amilyennel ő kapcso­lódott mindig sakkozó társaihoz. Szabó László

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék