Magyar Sakkélet, 1981 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1981-05-10 / 5. szám
Életpályák a sakk világában Lilienthal Andor 70 éves Az Elnöki Tanács Lilienthal Andor nemzetközi nagymestert 70. születésnapja alkalmából a magyar és a nemzetközi sakkéletben kifejtett eredményes tevékenységéért a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki. A kitüntetést az OTSH elnöke, Buda István államtitkár megbízásából, május 4-én Szerényi Sándor, az MSSZ elnöke a Magyar Sakkszövetég székházában bensőséges ünnepség keretében adta át. * * * 1932-ben találkoztam vele először. A Nemzetközi Mesterversenyen, mint rövidnadrágos kis kibic figyeltem az akkor már nagy hírnévnek örvendő fiatal mester játékát. A színhely a Drechsler-kávéház (szemben az Operaházzal) alagsori nagyterme volt, amelyből a felvezető csigalépcsőn váltottam vele néhány szót. Az éppen függőben maradt Havasi—Lilienthal játszma egy számomra érthetetlen lépéséről bátorkodtam a nehéz küzdelem izgalmában túlfűtött állapotba került versenyzőtől felvilágosítást kapni. Akkor még csak álmaimban gondoltam arra, hogy e kiváló mesterrel a tábla felett is találkozhatom. Rövidesen azonban ez is elkövetkezett: a Magyar Munkás Sakkörben, a Műcsarnok-kávéház helyiségében rendezett gyorsversenyen kerültem szembe vele. S amit a komoly versenyjátszmáknál kevésbé lehetett megfigyelni, itt elképesztett: rendkívüli gyorsasággal valósította meg a remekebbnél remekebb kombinációkat. Egy kivételével minden játszmáját megnyerte, bár ellenfelei között voltak az ország legjobb „snellezői” is. Aztán belefelejtkeztem a 64 mező és 32 báb rejtelmeibe, s hosszú ideig csak hébe-hóba hallottam Lilienthal Andorról. Molnár Ferenc, a jelenleg is Párizsban élő mester mesélt nekem hosszú sétáinkon a pesti utcákon az igen tehetséges magyar mester kalandozásairól, sikeres szerepléseiről Párizsban s Aljechinnel, az akkori világbajnokkal váltott gyorsjátszmáiról. Első komoly nemzetközi sikeréről, a Stubnya-fürdőn rendezett versenyen, a Magyar Sakkvilágban megjelent szűkszavú beszámolóból értesültem. Csak jóval később tudtam meg, hogy ez a siker milyen körülmények között született meg. Az akkor éppen Csehszlovákiában kalandozó fiatal játékos minden meghívás nélkül jelent meg a helyszínen, s játékra jelentkezett a rendezőknél. Először visszautasították az ismeretlen sakkozót, s csak akkor vették be kényszerűségből a mezőnybe, amikor az egyik meghívott nem jelent meg. Szerencséjük volt, mert ezzel később egy nagy sakkozói pályafutás elindítóinak érezhették magukat. A fiatal magyar mester Pirc, Flohr, Gilg, Opocensky, Herman Steiner, Eliskases és más neves sakkozók előtt megnyerte a versenyt! Sőt, egy hét múlva a liptószentiváni tornán holtversenyes elsőségével bebizonyította, hogy eredménye nem volt véletlen. Külföldi utazásai folytatódtak, itthon csak 1931-ben a Szávay-emlékversenyen került sor szereplésére. Első jelentős hazai sikerének viszont már szemtanúja lehettem: győzött az 1934. évi újpesti nagymesterversenyen, s e siker teljesen megnyitotta számára a nemzetközi porondot. Ettől kezdve mindenütt örültek, ha a résztvevők között üdvözölhették. Ebben az időben játszotta Hastingsben az exvilágbajnok Capablanca elleni híres vezéráldozatos partiját. Igazi személyes kapcsolat, majd barátság Lilienthal Andor és köztem 1935-ben a varsói olimpián kezdett kialakulni. Andor akkor (az év februárjában megrendezett moszkvai nagymesterverseny óta) már a Szovjetunióban élt. Moszkvából érkezett a lengyel fővárosba, hogy a magyar válogatott tagjaként játsszon a sakolimpián. Kiváló 78,94%-os eredményével nemcsak a magyar csapatban, de az összes második táblások között is a legeredményesebb volt. Az olimpia után visszatért Moszkvába, s 1936-ban, a III. moszkvai nagymesterverseny magas díjasai között találhattuk. A volt világbajnokot, Emmanuel Laskert is megelőzte, sőt a kettőjük találkozásából is győztesen került ki. 1937-ben még egyszer találkoztam vele. A magyar válogatott első táblásaként játszott a stockholmi olimpián, s nagy része volt abban, hogy a csapatunk az előkelő második helyet szerezte meg. Az olimpia után letelepedését a Szovjetunióban már véglegesnek lehetett tekinteni. 1939-ben a szovjet állampolgárságot is megkapta, s ezzel elhárult az akadály, hogy bármely szovjet versenyen részt vegyen. Ebben az időben már nagyon is érezhető volt a fasizmus erősödése Európában, s nem csodálkoztunk azon, hogy a fenyegető rém elől Andor a Szovjetunióban keresett menedéket. Ez már csak azért is szerencsés választásnak bizonyult, mert sakkbeli fejlődését az ottani légkör segíthette elő legjobban. 1939-ben második volt Moszkva bajnokságában, de már a következő évben megszerezte a bajnoki címet. Még ugyanabban az évben, a 12. szovjet bajnokságban Bondarevszkijjel holtversenyben kiharcolta az első helyet, s a bajnoki érem mellé a Szovjetunió nagymestere címet is megkapja. Hogy ez milyen nagy sikernek számított, azt akkor értékelhetjük igazán, ha a mögötte végzettek névsorát látjuk : Szmiszlov, Kérész, Boleszlavszkij, Botvinnik . . .! A háború alatti életéről csak jóval később hallottunk. Moszkvából evakuálták, s csak a német veszély megszűntével, különleges engedéllyel térhetett oda vissza. Ezek az évek azonban aláásták egészségét, és ez döntő hatással volt további pályafutására. 1946 augusztusában ismét viszontláttam Andort a groningeni világversenyen, de nem mint versenyzőt, hanem mint a szovjet delegáció edzőjét. Ott is, majd Varsóban és Stockholmban megcsodálhattam különleges sakkérzékét, nagyszerű elemzőképességét, hallatlanul gyors látását a sakktáblán. Kár, hogy rendkívüli sakktehetségének további kibontakozását ekkor már gátolta egészségi állapota, s egyébként is gyengébb fizikuma. 1948- ban a saltsjöbadeni világbajnoki zónaközi versenyen ugyan még a továbbjutók között találjuk, és 1950-ben a világbajnokjelöltek budapesti versenyén is elindult, de utána már csak kisebb csatározásokon vett részt. Az elmúlt harminc év tehát nem versenyzése jegyében zajlott le, de ezek az évek talán még hasznosabbak voltak, mint az előzőek, mert — meg vagyok győződve arról — edzői munkájával, új megnyitási változatok keresésével nagyban hozzájárult a fiatal szovjet sakkgeneráció fejlődéséhez. Lilienthal Andor 1976-ban tért viszsza Magyarországra. Azóta él itt orosz feleségével, s folytatja edzői tevékenységét. S ha ma már nem is olyan aktív, mint húsz évvel ezelőtt, tanácsaiért, elemzéseiért sokszor látogatják sakkozóink, s gyakran fogad vendégeket Moszkvából is, mert az ottani sakkozók nem tudják elfelejteni barátjukat, Andriusát. Hetvenedik születésnapja alkalmával a legjobbakat kívánjuk a nagymesternek, az oktatónak s nem utolsósorban a jószívű, mindenkinek segíteni hajlandó embernek. Még sok-sok évig részesüljön legalább olyan szeretetben, mint amilyennel ő kapcsolódott mindig sakkozó társaihoz. Szabó László MAGYAR SAKKÉLET | 107