Sárospataki Lapok, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-17 / 42. szám

781 SÁROSPATAKI LAPOK. kezletből előre is megkerestetnek, melegen felkéretvén, hogy a Társaság megalakítása munkájának hathatós támo­gatói, az ügynek gazdái, a mozgalomnak megannyi fokusai legyenek és eszmecserék, taggyűjtés stb. által a szép törekvést diadalra jutni segítsék. — A csurgói ev. ref. főgimnázium tanári kara, Bátori Lajos, áll. kép. tanár s a főgimnáziumi ifjúság közremű­ködésével, Csokonai V. Mihály, költőnk s az intézet egy­kori tanára arcképének leleplezése alkalmából, 1887. október 26-án, délután 2 órakor, az ev. ref. templomban emlékünnepélyt rendez a következő tárgysorozattal: 1. Hymnus, Kölcseytől. Báthori L. orgonakísérete mellett énekli a főgimn. énekkar. 2. Igazgatói megnyitó beszéd,­­ Dr. Vida Károlytól. 3. Emlékbeszéd. Irta és felolvassa Kondor József, főgimnáziumi tanár. 4. Tihanyi echóhoz. Csokonaitól. Előadja a főgimnáziumi énekkar. 5. Csoko­nai emlékezete. Kondor J.-től. Szavalja Barla Sz. Jenő, I VIII. o. 6. Csokonai «A reményhez.» Orgonára írta és­­ előadja Bátori L. 7. A magányhoz. Csokonaitól. Szavalja Hollósi I. VIII. o. 8. Szózat Vörösmartitól. Bátori L.­or- I­gonakísérete mellett énekli a főgimn­­énekkar. — Előfizetési felhívás. Mint a legközelebbi kon­­vent jegyzőkönyvének 70. pontja alatt olvasható, bejelen­tettem, hogy az énekes­könyvet —■ nem hivatalos meg­bízásból ugyan, hanem csak, mint «magánvállalkozó» —­­ átdolgoztam, s hogy kész vagyok azt saját költségemen közrebocsátani is, remélve egy kis pártolást. Minthogy anyagi segélyt semmi oldalról sem nyertem, kénytelen voltam a közrebocsátással mindeddig várakozni, hogy a nyomdaköltséget — ha esetleg elég előfizető nem lenne —-­­ magam is fedezhessem. Hogy munkálatom a közvárako­zást ki fogja elégíteni: épen nem remény­em, mert ez csaknem lehetetlen; mert az a közvárakozás, eleitőlfogva, sohasem öltött határozott alakot aziránt, hogy milyen legyen az új énekes­könyv? Vannak, a­kik boldogult Török püspökünk ama szavait: «legyen minden ízében magyar,» úgy óhajtanák megvalósíttatni, hogy énekesünkből kima­radjanak minden idegen dallamok, s helyükbe mind magyar dallamok — esetleg épen szebbnél-szebb népdalaink — lépjenek , és így természetesen a szöveg is egészen meg­újuljon. Viszont vannak, a­kik meg az énekeket úgy­szólván érintetlenül kívánnák hagyatni és csakis a zsol­tároknál engednének némi-némi módosítást, és így termé­szetesen a dallamok is mind megmaradnának. Várjon lehetséges-e ily szélsőséget közvetíteni? vagy bárki is­meri-e magáról feltenni, hogy az ily közvárakozást kielégítő zsol­tárokat és énekeket képes létrehozni? Hátha majd még a dogma is — mely még eddig hallgat — követelni fogja a magáét! ? Én a régi, megszokott dallamokat mellőzni nem bátorkodtam. De a zsoltárokat meglehetősen szabadon átdolgoztam. Az énekek egy részét újakkal cseréltem, a többi részét is a magyar versmérték (szótag-mérték és nem a latin idő­ mérték) kívánalmaihoz képest némi­leg módosítottam: a kátéhoz való énekek szebbjeit a megfelelő alkalmi énekek közé osztottam. Hogy az éne­kes­könyv ügyének jó szolgálatot tettem-e? e kérdésre majd felelni fog az énekügyi bizottság. Én beérem, öröm­mel beérem azzal is, ha munkálatom, mint «olvasókönyv,» a valláserkölcsi élet ügyének — mert ez a fődolog! — tud jó szolgálatot tenni az egyes családokban. Munkála­tomat, mint ilyent bocsátom közre; mint ilyent kérem lelkésztársaimat, hogy legyenek szívesek hallgatóik figyelmébe ajánlani, a mutatvány-darabot velők közölni s — ha módjukban van — legalább önmaguk, vagy az egyházi levéltár, iskolai könyvtár vagy olvasókör stb. részére megrendelni. Egy példány­ára fűzve 90 kr., kötve 1 fzt. Hegedi L­ijos, ev. ref. lelkész. Magyar-Lad (u. p. Német-Lad,­­Somogym.).­­ Az Ágostai evangélikusok közelébb tartott kerü­leti és egyetemes gyűlései az özvegy-árvaintézetek meg­adóztatása ellen szintén tiltakoztak. A Baldácsy-alapból a bánya­kerület a ráeső 2500 irtból 1000 irtot a püspöki fizetés javítására, 800 irtot pusztuló s építkező egyházak felsegélésére, 600 irtot szegény papok, 100 irtot papi özvegyek és árvák gyámolítására kíván fordítani. A sup­­plicatiot meghagyták, úgy, hogy a theologiai intézetek or­szágszerte, a kerületi iskolák csak kerületeikben, az al­gimnáziumok csak saját esperességök területén gyűjthet­nek. A római katholikus papok által rendszeresen űzött jogsérelmek ellen orvoslást keresnek ők is s az irodalmi társaság iránt tevékenyen érdeklődnek, sőt a Losoncon tartott gyámegyleti gyűlésen az egyetemes papi gyámegy­let ügyét is fejlődésnek indították. Nem rendszeres adó­zás, hanem önkéntes adakozás, sorsjáték stb. által óhaj­tanak tekintélyes alapot teremteni. Frónay, egyetemes felügyelő 600 irtot adott e célra. -- Egy francia lelkész, A. Bouny, a «Le Protestant» 34. számában elítélőleg tör pálcát az olyan kegyeskedők felett, a­kikről — Masillon után — azt mondja, hogy kegyeskedések, ha nem megfelelő érzelmek kifolyása, akkor képmutatás. Csoportjából ezen pietistikus fajnak volt nekem is Budapestről az aratási napokban egy «iste­nész» vendégem, a­ki megszégyeníteni látszott az én komoly és nyugodt vallásosságomat, oly módon, hogy midőn isteni tiszteleten kívül, templomunkat megnézendő, elmen­tem vele az úrnak házába, bár én is kellő tisztelettel voltam a szent hely iránt, de ő még túlhajtott rajtam, midőn bemenve, egyenesen a papszékbe lépett s ott egymásra fektetve és nem összekulcsolva kezeit — mert ez már ma nem a­ la mode — legörnyesztett fővel s majdnem ért­hető mormogással mondá el imáját. Hagyjuk e mezőt, fiatal barátim, azoknak, a­kik ezt idáig mi vélték, a jan­­zeusok és a jezsuitáknak ! És higyék el, ha nem nekem, akkor annak a francia lelkésznek, a­ki egy philosoph mondására hivatkozva, így határozza meg a kegyességet, hogy: »az a vallás dolgai iránt való szeretet.» Sőt még ezen meghatározást sem tartja kielégítőnek, hanem így folytatja a kegyesség felett való elmélkedését tovább: «A kegyesség az az érzelem, melyet szül bennünk Isten mindentud­óságának tudata, az az érzelem, mely arra készt, hogy akaratunkat aláhelyezzük egy felső lény akaratának. Ezen önmegadás értelme egyrészt, másrészt azon tudat érzete, hogy Isten tettünket látja, lesz az igazi kegyes­ség, mely áthatja az egész életet, áthatja nemcsak az élet templomi óráit, hanem templomi órává teszi az egész életet azon tudatban s ezen tudat mély érzésében, hogy mindenütt Isten előtt állunk. Az ilyen kegyesség mindenre hasznos. I. Tim. 4. 8. 6­. 1. — A francia prof. egyháznak nagy napja volt, a midőn az 1787-ben kiadott türelmi edictum évszázados emlé­kére a fontmorte­i téren oszlopot emelt s annak leleple­zési ünnepélyét országos ünnepélylyé emelte. Viguie tanár tartott, a több mint 5000 ünneplő előtt, beszédet, Jesue XXIV.,­ 26., 27. versei alapján, lelkesítőleg buzdítván a Ce­­vennákba menekült hugenettáknak, a hős Camisárdoknak e vidékén lakó ivadékát az egyház iránt való buzgalmas szeretetre s hiteseik emlékének szent megbecsülésére. Hát a magyar protestáns egyház mikor embered meg magát egy ily emlékoszlop emelése által, szolgálván vele hithősei emlékének megbecsülését és hatvan általa a protestáns öntudat fejlesztésére Felelős szerkesztő: RAD­ÁCSI GYÖRGY. Nyomatott Sárospatakon 782

Next