Sárospataki Lapok, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-10-10 / 41. szám
Hatodik évfolyam. 41. szám, Sárospatak, 1887. október 10. Előfizetési díj: Helyben és vidékre, postai szétküldéssel, egész évre 1 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr. A protestáns egyházi és iskolai élet köréből. A SÁROSPATAKI IRODALMI KÖR KÖZLÖNYJE. °1-------------------------P Hirdetések díja: 4 hasábos petit sor többször való közlésénél 5, egyszeriért 7 kr. sorra. Ezenkívül bélyegdij 30 kr. el---------------------------------------11. TARTALOM : «A mi tót egyházaink.» — «Tóth Pál, igazgató beszéde, a miskolci ev. ref. leánynevelő-intézet megnyitásakor.» (Vége). — «Török József emlékezete 1815—1887.» Ruszkay Gyula. — «Püspöki látogatás az ungi egyházmegyében.» (Folytatás). Homoki Antal. — «A tiszáninneni ev. ref. egyházkerület őszi közgyűlése.» (Vége). Mitrovics Gyula. — «Vegyes közlemények.» — «Pályázatok.» — «Hirdetés.» MEGJELEN MINDEN HÉTFŐN.— A mi tót egyházaink. Ő felsége, a koronás király, a Terebesen lezajlott ünnepély alatt, a százszemű gazda bölcseségével kitapintotta a mi egyik gyengeségünket, rásütvén egyik lelkész-társunkra, hogy ő kálvinista pap létére tótoknak prédikál. Szinte maga sem bírta elhinni, hogy lehet valaki kálvinista és tót is egyszerre! A főpásztor sietett az álmélkodó királyt megnyugtatni, de persze csak a helyzet méltóságához illő rövidséggel, hivatkozva az iskolák magyarosító törekvéseire s az ezekhez fűződő jó reménységre. Amit nem lehetett elmondani Terebesen a helyzet miatt, azt elmondjuk mi itt, kötelességből, az ügy iránt való szeretetből. El kell egyet-mást mondanunk , mert nem az első — bár a legnevezetesebb eset ez a mostani, amikor pironkodni kellett már a mi tót egyházaink miatt. Általában mint kerület, de egyes tótul prédikáló lelkészeinkben is, meg voltunk már támadva némely túlbuzgó férfiak által, akik a templomnak csak a tornyára szoktak tekinteni, tehát nem vehetik észre a körülte tátongó mélységet. Szerencse reánk, hogy a jó alkalomhoz minket a koronás király juttatott, így szavaink kevésbé lesznek félremagyarázhatók. Nem kalandozunk odáig, hogy sorba keressük azokat az indító okokat, amelyek országunk felső részében a szláv nyelv terjedését eredményezték; a kárhoztatás köreiből bizonyára reánk, kálvinistákra hullana a legkevesebb. E helyett elismerjük — bár sajnosan — hogy Zemplén felső részében és Ungban csakugyan a mi magyarságunk sem volt képes a rohamosan előnyomuló szláv levegő nyomása alól kiszabadulni. Eleinte talán úgy voltunk vele, mint maga az állam, hogy észre se vettük a bajt; mikor meg már észrevettük, gyöngéknek bizonyultunk az ellenható áramlattal szemben. Hanem az megint igaz, hogy mi korábban ocsúdtunk fel, mint az állam s hagyományos hazafiságunkkal Lapunk jelen számához egy ne minden tőlünk telhetőt elkövettünk a dolog megfordítására. Sokan emlékeznek közülünk, hogy az a néhány tótajkú egyházközség, amelyek úgy kirínak a mi sorainkból, már sok gondot és aggodalmat okozott vezérférfiainknak s kerületünknek. Hiszen újabb időben már papot sem tudtunk számokra kiszorítani, s rátoltunk szegény tótajkú hitsorsosaink nyakára zsírosszájú magyar ifjakat s rájok küldtük rendesen a magyarúl prédikáló legátust,habár a híveknek nem nagy épülésére. A kassai híres gyűlésen pláne a templomban éljeneztük meg örömünkben egy ungi tót egyházunkat, azért, hogy az belészerelmesedett egy segédlelkész atyánkfiába, aki még enni is csak magyarul tudott. Sürgettük, követeltük az iskola magyarságát, ilyen úton akarván visszavinni a családba az onnan kiszorult nemzeti nyelvet. Miért haladtunk mégis olyan kevésre ... ?! Hát azért, mert a csekély kovász képtelen a nagymennyiségű lisztet áterjeszteni, meg azért, hogy aki a viharba kiabál, azt utóljára magát is elkapja a vihar...! Egy csepp tiszta víz voltunk egy zavaros nagy tengerben, s áldozatul kelle esnünk a tömegvonzás törvényének. Az iskolás gyermek magyar imádságát kiforgatta az édesanya, aki azt nem értette; a jó magyar nótát kiverte a kálvinista suhanc fejéből a szomszéd asszony pápista leánya. Ellenségünk volt a család, a falu, a tömeg, a másokkal való örülközés minden mozzanata, de még szegények is voltunk mód nélkül! Tanítóink nyomorral küzködve, nem küzdhettek nagy eszmékért. Akinek betevő falatja nincs, még ha különben hivatott volna is, odatapad a föld göröngyéhez: szánt-vet, kapál, kosarat fon, csizmát fold ... és nem ér rá missiót teljesíteni. így voltak a mi szegény tót egyházaink igen szegény tanítói is. Akit jó sorsa tovább segíthetett a missioi állomásról, az futott onnan, mint Lot Sodomából, hogy rá ne omoljon a világ. Papjainkat is egyre ijesztgette az Éli fiainak sorsa, s akiket nem gyedív melléklet van csatolva.41