Sárospataki Lapok, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-11 / 10. szám
Tizennegyedik évfolyam. 10. szám Sárospatak, 1895. március 11. SÁROSPATAKI LAPOK. MEGJELEN MINDEN HÉTFŐN. TARTALOM: »Belmissio.« Lukács Ödön. — »Fordítsunk több gondot protestáns középiskolánkban a vallástanításra.« Búza János. — »A polgári házasság törvényei, párhuzamban az eddigi házassági joggal « Mitrovics Gyula. — »Visszaemlékezés a sárospataki tanítóképezde 25 éves múltjára.« Dezső Lajos. -- »A tudomány bukása.« Rácz Lajos. — »Vegyes közlemények.« --------------------------Előfizetési díj: Helyben és vidékre postai szétküldéssel, egész évre 5 frt, félévre 2 frt 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. $------ * A protestáns egyházi és iskolai élet köréből. A SÁROSPATAKI IRODALMI KÖR KÖZLÖNYE * & Hirdetések díja: Egész oldal 8 frt, fél oldal 4 frt, negyedrész oldal 2 frt. Ezenkívül bélyegdíj 30 kr. 1 - -■& Belmisszio. II. A fennebbi fontos kötelességeket híven teljesíteni nehéz feladat! A múltban sokan elszoktak a mélyreható munkától, mintegy magától ment a dolog. A hívek buzgóbban látogatták a templomot, könnyebben viselhették a terheket, részint mert a terhek csekélyebbek voltak, részint mert a hívek jobb anyagi viszonyok között éltek. Most, a nevelésügy fejlődött állapotában majdnem mindenütt új iskolát kell építeni, paplakot, templomot javíttatni. Az igények minden téren több-több áldozatot követelnek. Aztán eddig volt egy hathatós támogatónk : a közvélemény, melylyel szemben elnémult a részakarat, megbénult az ártó szellem. Az új tevékenységi körbe, az elhanyagolt belmissiói munkába sokan nehezen fogják magukat beletalálni és mégis tenni kell azt, rá kell lépni a töretlen ösvényre, melynek bizonyosan lesznek szúró tövisei, melyen járatlanok vagyunk, mert nem oktattak, nem vérteztek föl erre bennünket ott az iskolában, hol e fontos munkakörrel már eleve meg kellett volna ismerkednünk. Hanem hát már mi csak megkezdjük a töretlen és járatlan utat. Meg kell kezdenünk, sőt megtörnünk azt, hogy nyomainkba léphessen egy erre előkészítettebb nemzedék. Mi tehát már csak megélünk valahogy. Szükséges azonban, hogy a jövő lelkészei a belmissio nehéz, de magasztos teendőire már az iskolában előkészíttessenek. Épen erről akarom gondolataimat előadni. Felekezeti iskoláinkban már a gimnáziumban meg kell vetni e tekintetben az alapot. Nem akarok most szólani a gimnáziumi vallásos oktatásról, mely felett már annyi tinta folyt, mely irányban már legalább annyit elértünk, hogy külön vallástanárok vannak. (?) Hát azok csinálják a magukét lélekkel, tűzzel, hanem igenis azon nézetemnek akarok kifejezést adni, hogy felekezeti gimnáziumainkban érezze minden növendék azt, hogy a tudomány áldását az egyház anyai kebeléből szívja; hogy az egyháznak, vallásnak legalább is tartoznak annyi hálával, tisztelettel, benső ragaszkodással, mint a szülőknek. Ezt az érzést minden tanórán, különösen a vallás tanóráin lehet felkölteni, ápolni, maradandóvá tenni, hanem kétségen kívül leginkább lehet fejleszteni, ébren tartani az önképző társulatok által. Az önképzés által szerzett ismeretek bírnak a leghatározottab erővel a szív, a lélek képzésére. Ott meríti az ifjú kedvenc tanulmányaihoz, jövő meggyőződéseihez a lelkesedést, az irányt; ott kedveli meg mestereit, kiknek irányára, elveire esküszik, kik mintegy szellemi vezérei lesznek az életben; szükség van tehát arra, hogy a fogékony ifjú szívek már ott, az önképző társulatokban foglalkozzanak egyházi vallásos kérdések megfejtésével, mintegy szokjanak hozzá, hogy egy jóravaló embernek nem csak művészettel és tudománynyal kell foglalkoznia, hanem és mindenek felett a vallással is, melyben fel lehet találni a művészet fenséges báját, a tudomány vonzó és magasba emelő ingerét együtt, oly fenséges arányokban, melyek egyedül képesek az emberi lelket felmagasztalni és a szívet feldicsőíteni. Már ott szokjanak az ifjak a szent költészettel, imák, templomi, halotti énekek írásával foglalkozni. Bizony hasznát veszik ennek azok is, kik világi pályára szándékoznak. Kétségtelen azonban, hogy a belmissió komoly teendőire való rendszeres előkészítésnek a theológiai tanfolyamon kell kezdetét vennie. Hogy e tekintetben mily alapon legyen megindítva a munka? Erre nézve a theol. tanárok illetékesek feleletet adni. Azonban engedtessék meg nekem is, hogy egy pár vonásban jelezzem nézeteimet. A theologiai önképző társulatokban a prédikációkészítésén s egyéb odavágó teendőkön kívűl fősúly volna fektetendő ama kérdés felett való vitatkozásra : mi a legsikeresebb módja az öntudatos és célhoz vezető vallástanításnak ? Azután az írásban és élőszóval való megvitatás után, minden héten egy órán a theologus ifjak közül az erre megbízott, a népiskola valamelyik osztályában gyakorlatilag is megkísértené az elfogadott eszméknek és tanítási elveknek alkalmazását, természetes, hogy a gyakorlati óra után a kísérlet megvitatásának kellene következni. A másik fontos, megvitatandó kérdés volna az: mik teendői a lelkésznek a belmissióra nézve ? E kérdésnél kellene különösen megértetni a leendő papokkal azt, hogy a jó pásztornak életét is oda kell adni az ő juhaiért! Hogy a lelkészi pálya lényegesen különbözik más életpályáktól. Míg minden, vagy legalább majdnem minden más életpályához azt a reményt fűzik az ifjak