Sárospataki Lapok, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-11 / 10. szám

185 SÁROSPATAKI LAPOK, már az iskola falain belől, hogy az a kenyér-megszerzés s ha lehet a meggazdagodás és világi fény pályája lesz, addig a lelkészi pályán magasabb dicsőségért kell reménykedni, lelkesülni. Ez a dicsőség a Krisztus dicsősége, mely a másoknak használásban, a lemon­dásban, az önmegtagadásban és önfeláldozásban, az örökélet útjának keresésében találja örömét és igazi boldogságát. Ezen az úton, a kellő eszközök alkalma­zásával, képezhetni igazi lelkészeket, kik csodákat fog­nak mívelni a belmissió terén. Katholikusok, protestánsok tudnak nevelni törhet­­len hithősöket a pogányok megtérítésére, kik örömmel áldozzák életöket az Isten országa terjesztése érdeké­ben. Mi is nevelhetünk, csak a módját megtaláljuk, olyan papokat, kik szűnhetlen tevékenységgel és inga­dozást nem ismerő akaraterővel fogják hitbuzgóságban és erkölcsben ma már — fájdalom — elközönyösödött gyülekezetünket felvirágoztatni. A theológiai önképző­ társulatok teendői közé soro­zom az evangyéliumi, vagy más vallásos irányú fel­olvasásokhoz való előkészítést. Kötelezni kell az ifjakat, hogy ily felolvasások, vagy szabad előadások készí­tésében gyakorolják magukat. A sikerüti munkák fel­olvasása végett vallásos estélyeket kell rendezni, hol az illető művét olvassa fel. Semmi sem ad­ nagyobb ösztönt a munkára az ifjú korban, mint az elért és kivívott siker. Természetes, hogy ahol már ez így megyen a theol. intézetben, ott nincs már sok kívánni való, de hol még ilyetén irányú képzése a jövő lelkészeinek nincs foganatba véve, ott, szerény felfogásom szerint, ennek életbeléptetése elodázhatatlan szükség. E nélkül nem lesz valóságos belmissiónk. Megengedem, hogy néhány buzgóbb kebel enélkül is megtalálja az élet h­aoticus zűrzavarában a helyes utat, de a nagy több­ség haladni fog ezutánra is a kényelmes úton. Fődolog a lelkészi jellemképzés, több ez a tudo­mánynál is. Ismerek én szerény tehetségű lelkészeket, kiknek tudománya nem hasogatja az egeket, de a buzgóság lelke és az erős kötelességérzet ragadja őket szent tűzzel, mint az apostolokat. Ellenben ismerek nagy tudományú férfiakat, kiknek kormányzata alatt elsülyednek az egyházak. Egyelőre ezeket láttam szükségeseknek felemlíteni az érdeklődés felkeltése végett a belmissió teendői iránt. Tudom, hogy van még oly mező, melyet érin­tetlenül hagytam. Majd talán máskor erre is rátérek. Addig is tegyék lelkésztársaim az általam elmondot­takat becses figyelmük tárgyává! Járuljanak a nyil­vánosság elé idevágó nézeteikkel, javaslataikkal, érleljük az eszmét közös jóakarattal; majd így következetesen fejlődni fog a belmissió ügye, s talán nemsokára meg­fogjuk állapíthatni rendszeresen azon teendőket, melyek reánk mint lelkészekre a belmissió mezején várakoznak. Isten segítsen ebben bennünket! Lukács Ödön. ISKOLAI ÜGY. Fordítsunk több gondot protestáns közép­iskoláinkban a vallástanításra. Az »Országos Középiskolai Tanáregyesület Közlö­nye« folyó évi 21-ik számában közölte a soproni ág. hitv. evangélikus főgimnázium fentartó-testületének azt a szerződését, melyet a, nevezett főgimnázium állam­segélyezése iránt a vallás és közoktatási minisztériummal kötött. Ez a szerződés úgy van bemutatva a »Közlöny« olvasóinak, mint »a­melyet mintaszerűnek tekintenek« minden tekintetben. És csakugyan, a­ki ezt a szerződést végig­olvassa, arról győződik meg, hogy a fentartó­ tes­­tület, sok mindenre kiterjedő figyelemmel, valóságos »fogas prókátori észszel« igyekezett biztositani a kor­mánynyal szemben mindazokat az autonóm jogokat, a­melyeket a segélyezés mellett biztosítani lehetett. Kikö­tötte a főgimnázium felekezeti jellegét s önkormányzati jogának teljes épségben maradását, úgy, hogy a minisz­térium csupán a főfelügyeleti jogot gyakorolhatja. Kikö­tötte, hogy a 12 tanár közül 7-et ez után is a szoká­sos módon a dunántúli evangélikus egyházkerület választ, ötöt pedig nyilvános pályázat útján, de mindenesetre ág. hitv. evangélikus egyének közül, az egyházkerület aján­latára, a közoktatási miniszter nevez ki. Kijelölte azokat a tanszékeket is, melyekre a miniszter kinevezése jo­gos s ezek egy ó-klasszikai, egy modern philologiai, egy matin sis-physika , egy természetrajz-földrajzi és egy mér­tani és szabadkézi rajz és szépírási, tehát azok a tan­székek, a­melyeken — általános felfogás szerint — esetleg „a felekezet érdekeinek legkevesebbet árthatnak a kormány által kinevezett tanárok.“ Az igazgatót az összes rendes tanárok közül a kerületi nagy bizottság választja s a választást a miniszternek egyszerűen bejelenti. Kimon­datott, hogy az intézetnek minden ingatlan és ingó va­gyona továbbra is kizárólagos tulajdona marad s azok jövedelmeit az iskola céljaira fordíthatja; továbbá, hogy ha bármi ok miatt a szerződés felbontatnék, az államse­gélyből addig tett mindenféle beruházás az intézet bir­tokában marad. A tanításnál köteles ugyan az intézet a a vallás és közoktatási miniszter által kiadott tantervhez alkalmazkodni, de a tankönyveket maga az egyházke­rület szabadon választhatja a minisztérium által nem kifogásolt könyvek közül. (A szerződésnek ezt a pontját ajánlom ev. ref. gimnáziumaink figyelmébe). Fentartotta az egyházi elöljáróság a tandíjelengedés jogát, valamint az összes tanárok felett gyakorlandó fegyelmi jogot is s nem engedte meg azt sem, hogy a miniszter az iskola tápintézetének ügyeibe avatkozzék. A főgimnázium összes számadásait — is úgy­szólván­­— csak tudomás vétel végett terjeszti fel a miniszterhez. A szerződés egyik pontjában külön meg van határozva a tanárok fizetése is, mégpe­dig 4 rendes tanárnak 1200—4 200 frt, 4 nek 1400 frt, 4-nek 1600 frt s ezen kivűl 250 frt lakásbér és 100 frt ötödéves pótlék. A vallástanárnak 800 frt, a tornatanár­nak 500 frt, az énektanárnak pedig 200 frt. Hát én ilyen vagy legalább ehez hasonló „minta­szerződést”, a­mely a minisztérium s az államsegélyt kérő ágostai és ev. ref. középiskolák elöljáróságai között köt­tetett, már nem egyet olvastam , de őszintén bevallom azt a bűnömet, hogy ott az egyházi felsőbbségek által jóváhagyott szerződéseket soha sem tudtam mintasze­rüknek tekinteni, mert míg a kormánynyal szemben min­taszerűen igyekeztek a felekezet önkormányzati jogát a se­gélyezett intézetekben lehetőleg megvédeni, addig a feleke­­zetnek, mint ilyennek, legfőbb érdekében nem tettek meg mindent, a­mit meg kelletett és meg lehetett volna tenniök. A protestánsok évszázados fő és középiskolákat nagy áldozatokkal olyan célból állították és tartották fel, hogy ezek egyrészről terjesztői legyenek a nemzeti köz­­művelődésnek s a szabad gondolkodásnak, de másrész­ről buzgó és hithű tagokat neveljenek az egyháznak. Épen ezért az állammal már megkötött szerződésekből mindig megbotránkozással olvastam s a szerződési ter­vezetekről s ezek alapján a tanári fizetések rendezéséről, így p. o. legközelebb a miskolci ev. ref. főgimnázium újabb tervezetéről is megütközéssel hallottam, hogy a 186

Next