Sárospataki Református Lapok, 1923 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1923-01-07 / 1. szám

SJmiSPATAkl REFORMÁTUS LAPOK A TISZÁN1NNENI REF. EGYHÁZKERÜLET ÉS A SÁROSPATAKI FŐISKOLA KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. XVIII. évfolyam. o -J ’ ’ 1. szám Sárospatak, 1923. január 7. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre . — ... — ... 500*— Kor. Félévre ... — ... 250*— „ Felelős szerkesztő és kiatió DR. RÁCZ LAJOS Főmunkatársak: MARTON JÁNOS, ENYEDY ANDOR, FARKAS ISTVÁN HIRDETÉSEK DIJA: Egész oldal ..........................2000 - Kor. Fél . . .............. 1000-- , N egyed . ..............*.......... 500-— , N yolcad „ ___ ____ ... 250 — , T ARTALOM, yr.: Újévi számadás. — Kiss József i Mustármag. — Irodalom. — Vegyes közlemények. — Hivatalos rész. Újévi számadás Mint miudeu vállalatnak, testületnek, sőt az egyes embernek in, nekünk egyháznak is számot kell igy újév táján vetni magunkkal. Mindenütt azt az érieket mérik fel ilyenkor, amivel sáfár­kodnak, ami a fennmaradáshoz való alapot, az élethez való jogosultságot, reménységet, és a te­vékenységhez szükséges eszközt adja. A mi egy­házunknak alapvető, virágzásra segítő, munkára képesítő és sarkaló értéke a hitélet. A hitéletet keli tehát az újévi mérlegelés serpenyőjére vet­nünk. A hitéletet bajos Önmagában mérni, mint a pTinzt, felbecsülni, mint egy épületet, ezt legjob­ban hatásaiban iehet vizsgáiul, jobban mondva u jelenlétére és erejére, intenzitására következtetni. Aét irányban hat az egészséges, erőteljes hitélet. Először befelé, mint a lelkek bűntől tisztitó maró­lúgja, az élet megszentelje, minden fajta épülés­nek és boldogulásnak serkentője. Másodszor ki­felé, mint versenyző, vonzó és téritő erő. Vizs­gáljuk e szempontok szerint egyházunk hitéletét. Népünket, úgy falusi, mint városi társadal­munkat temérdek bűn fertőzte meg. Érdemes volna külön tanulmányt szentelni az egyéni és közéleti bűnök feltárásának, összegyűjtésének; meg vetni egy Jelki diagnostika (kórisme) alapját. Én egy ilyen gyűjteményt adnék az életbe kilépő ifjú lelkipásztorok kezébe : íme itt vannak a ti ellenségeitek. Legjobban el van harapózva az önzés, m ly mindent az ón' szempontjából itéi; az érzékiség, amely mindent a test oltárára áldoz, a szellemet es a lelket mostoha gyermek módjára éhezteti és sorvasztja; a testi es lelki paráználko­dás, finoman piszkos szavak és tréfák, megejtő léhaságok formájában a felsőbb köröknél; durvább mezilelenségben, felháborító, de a szokás által már csaknem elfogadtatott, esetekben a köz népnél; az egyéni, családi és közéletet egyaránt betöltő, megbénító és megmérgező rosszindulat, irigykedós, harag, lekicsinylés, bosszú. Kérdem, van a mi hit­életünknek a bűnök irtására, vagy legalább féke­zésére valami képessége ? Valami mindenestre van, de nincs olyan, milyennek kellene lenni. Ezek a bű­nök ma is terjedn k és hatalmasodnak és valami veszedelmes kiegyezés van a templom és a korcsma, az Istenimádás és szennyes káromkodás, a Krisztus szájjal való tisztelete és szivvel, ésszel, élettel való megtagadása, meilverő káivinistaság és belső hitetlenség, lángoló szavalás és tetthiány, áldo­zattól való vísszariadás; egyháztagság és teljes világiasság, sokszor sulvos erkölcsi eltévelyedések között. Hát e szomorú és béna élet megszentelésére, ihletésére, miiyen befolyással van a hitélet,?-A legtöbb élet bizonytalanul ingadozik a belső esz­mény és a külső tapasztalat, a jó és a rossz kö­zött, a legtöbb élet valami szomorú kiábrándulást, lehajlást, elernyedést mutat; a szélütött ember tespedsége vehető és/re köz életünkön, gond, fájdalom, kéiség, aggodalom felhői ülnek a lelke­ken. Ad hitéletünk ezekbe a lelkekbe, az egyének és a társadalom leikébe valami irányt, valami tartalmat, biztonságot és megnyugvást, lendületet és nagy összefogást ? Valamit talán igen, de sem- raiesetre nem eleget. Vonz és térít-e a mi hitéletünk? Nem azt látjuk-e, hogy a saját híveinkben is valami belső meghasonlás, elidegenedés van vallásunkkal, egy- iiázunkkal szemben ? Nem az e rólunk a inas feie- kezetbeliek véleménye, hogy nálunk minden szabad? El kell ijednünk a kárunkra kötött reverzalisok folyton növekvő tömegétől. Vájjon ezeknél is nem a legerősebb indílóok-e a katholikus egyház impo­náló, visszarettentő fegyelme s a mi közmondásos lazaságunk, közönyünk s gyengeségünk? Tudjuk-e,' hozy előkelő családjainkból mennyi leányt hódí­tanak el a magasabb nevelési igényeket kielégítő zárdák s hogy e zárdákba református szülék már azért is küldik leányaikat, hogy katholikusokká legyenek ? Bizony, ha szigorú és komoly számadást tar­tunk hitéletünk felett annak hatásai szempontjá­ból, nem valami kedvező mérieget állíthatunk róla. Tehát gyarapitaounk, erősítenünk kell a hitéletet. 8 hogy erre megvan a jó szándék s hogy egyhá­zunk közvéleménye mindjobban ebben ismeri fel elsőrendű kötelezettségét, ez a biztatónk a jöven­dőre. Lelkészi karunkat valami csodálatos, nagy ébredés felülről jövő lelke, szelleme hatja át, a külföldi protestáns testvérek mindjobban éleszteni, segíteni látszanak ez áldott mozgalmat, a hívek nagy tömegeiben is mindjobban nő az érzék á tisztító, építő és hóditó vallásosság iránt, nő a Krisztusban kijelentett Isten igazságok után éhe­zők és szomjúhozók boldog és reményteljes serege. De nő úgy a világban is a tiszta evangyeliumi

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék