Sárospataki Református Lapok, 1947 (42. évfolyam, 1-21. szám)
1947-01-15 / 1. szám
SÁROSPATAKI REFORMÁTUS LAPOK ÚJ ÉV. ÚJ ÉLET Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint. (Efezus 4. r. 23. vers.) Amidőn az újesztendő első lapszámában, az újonnan engedélyezett Sárospataki Református Lapok első fecskéjében szívből köszöntöm minden szolgatársamat és kistestvéremet, a fenti igére hívom fel figyelmüket, elsősorban lelkésztársaimét. A fenti ige értelmében mondotta Országos Lelkészegyesületünk elnöke őszi megnyitó beszédében, hogy „az Isten kegyelme által átmentett és megtartott magyar református egyháznak a Szentlélekben meg kell újulnia. Sem azokkal az erőkkel, sem azokkal a módszerekkel, sem azokkal a hagyományokkal, sem azokkal az átöröklött tévedésekkel és bajokkal, amelyek a közelmúlt, egyházi életének tényezői voltak, az új világban ez az egyház nem állhat meg!“ Mi az a módszerré, hagyománnyá vált tévedés és baj a mi egyházunkban, amit nem szabad áthozni az új világba, már az új esztendőbe sem ? Az, hogy hivatalnok egyház lettünk, a kötelességeinket a szokványos egyházi, illetve lelkészi tevékenységekre korlátoztuk és a gyülekezettel való viszonyunkat jogügyletnek tekintettük. Innen származott az, hogy a hívekkel való érintkezésünk a hivatalos alkalmakra korlátozódott és lassan már csak a gyülekezettel volt találkozásunk, a hívekkel pedig sohasem. A keresztelésen, esketésen, istentiszteleti szertartáson, úrvacsoraosztáson kívül egyéb lelki munka a legtöbb egyházközségben nem folyt. Mind élesebb lett és mind több helyen kiütközött a díjlevélharc. Bár kétségtelen, hogy a díjlevélharcokban erős szerepet játszik az egyháztagok önzése, szűkkeblűsége, a szellemi és lelki munka alábecsülése, kiuzsorázása, mostanában pedig a régi kötelezettségek alóli kibúvás forradalmi láza is, de a lényeges tényező mégis a lelki munka lecsökkenésének, hivatalos funkciókba szűkülésének és merevedésének érzése. Mert az aztán természetes és érthető, szinte magától értetődő folyamat, hogy ahol a nép mindig kevesebb lelki munkát, telkekre való gondot, lelkekért érzett felelőséget tapasztal, ott mindig kevesebbet igyekszik fizetni. Az áldozatkészség csökkenése pedig egyenesen a megkevesbedett lelki munka, velejárója. Most, az államsegély kegyelmi ideje alatt sürgős és fontos feladat egyházi életünknek az önkéntes áldozatkészségre való átépítése. Önkéntes áldozatkészség pedig csak önkéntes lelki munka nyomán fakadhat. Ezért végzetes hiba volna a lelkészi munkát még a mai válságos időben is az anyagi ellenszolgáltatástól függővé tenni, vagy annak a méretéhez mérni. Nem mondom ezzel azt, hogy lelkipásztortársaim mondjanak le díjlevélben, vagy törvényben biztosított illetményeikről. Ellenkezőleg, éljenek jogfenntartással, valahányszor illetményeiket egyoldalúan, vagy törvénytelen és erőszakos módon csökkenteni, megvonni, vagy megszüntetni akarják. Elég rombolást csinált eddig is egyházi életünkben a választások alkalmával titokban véghezvitt, de aztán a nyilvánosságban is érvényesült fizetésleengedés, meg a behajtásokban való hanyagság, nemtörődömség, felületesség, vagy az utód helyzetét megnehezítő gavalléria. De ezekben a jogfenntartásokban is nézze minden lelkipásztor a felizgatott lelkiállapotot, a néphangulatot, nézze a nehéz gazdasági helyzetet és ne feszítse túl a húrt olyan dolgokban, amit a rideg jog és törvényes követelődzés területére átvíve úgy sem lehet ma megoldani, de amit meg fog oldani a lelkek lehiggadása, a törvényes jogrend megerősödése, főképen pedig az ellenértékre és viszonzásra nem tekintő, csak Istenre néző, Krisztus parancsát követő lelkipásztori, lelkigondozói munka, aminek nyomán ki fog alakulni híveink lelkében az a józan belátás is, hogy 3