Sárospataki Református Lapok, 1948 (43. évfolyam, 1-21. szám)

1948-01-15 / 1. szám

EGYHÁZUNK ÉGETŐ KÉRDÉSEI PRESBITERI CSALÁDLÁTOGATÁS A keresztyén egyház arra hivatott, hogy a bűnben megromlott világot megszentelje, az Istentől elszakadt emberek között a lelkek szeretetközösségét, Isten országát megteremtse. Az Egyház ezt a szolgálatát elsősorban a családban, aint isteni eredetű közösségben, a társadalom, a nemzet alapsejtjében kell, hogy elvégezze. A fo — idézzük a sorokat — érlel „a Krisztus nélküli család bűnterhe nehezedik az emberiségre s nem lehet szeretet és béke, amig ez a teher le nem hull. Krisztus nélkül a család a Sátán legkedvesebb védőállása és vára, ahonnan minden isteni tervet meg akar semmisíteni.“ A modern kor egy híres doktora azt tanította, hogy minden gyermek gyűlöli tudata alatt apját, vagy anyját s halálát kívánja; a házastársak közt tudatalatti halálos harc folyik, a testvérek gyűlöletes féltékenységet takarnak s mindez természetes. Bennünket vádol az a keserű gúnyolódás, hogy igazán jóízűen csak a testvérek tudják gyűlölni egymást. Krisztus egyházának harcra kell indulnia a Krisztus nevében az Isten által teremtett, de a bűn által megromlott családokért. Ezt a mentőexpedíciót elsősorban a lelkipásztori és presbiteri családlátogatás útján végzi az egyház ostrom után, mikor a fasori presbitérium elhatározta a családlátogatás rendszeres végzését, sokat tusakodtam Isten előtt: várjon vállalhatom-e én ezt a nagy szolgálatot? Méltó vagyok-e arra, hogy idegen családok ajtaján. Az, mint Krisztus küldötte, az Ő nevében bekopogtassak és róla bizonyságot tegyek? Fel vagyok-e eléggé vértezve a Sátán támadásaival szemben ? Nem kell-e attól félnem, hogy ha vitatkozásra kerül sor, nem tudok hitet tenni Őmellette és ahelyett, hogy építenék, elárulom a Krisztus ügyét? Várjon ismerem-e eléggé Isten Igéjét, a teljes Szentírást ahhoz, hogy bárhol, bármikor bizonyságot tehessek arról: mi Isten üzenete és tanácsa a meglátogatott családok számára? Alkalmas szerszám le-szek-e Isten kezében? Tőle elhívott, vagy csak a gyülekezet által választott presbiter vagyok-e? Tudok-e krisztusi szeretetet vinni a gyűlölködő „testvérek“ közé, megbékélést és megbocsátást hirdetni a bosszú- s állást lihegő emberek előtt? Tudok-e hitet és reménységet kelteni ott, ahol rongyos ruhájú és éhező embertestvéreket találok ? Tudok-e embereket vigasztalni, felemelni, lélekben megerősíteni? ezek mellett a kérdések mellett a legvádlóbb kérdés az volt, hogy váljon a saját családomban, amelyet Isten reám bízott, a Krisztus követségében szoktam-e rendszeres családlátogatást végezni ? Törődöm-e a saját magam, a feleségem és gyermekeim lelki üdvével, hitéletével? Megteszek-e mindent annak érdekében, hogy saját családom a természetes vérségi és jogi kötelékből lelki közösséggé, hit és szeretetközösséggé váljék? Keresztyén család-e az én családom? Krisztus-e az Úr az én családomban? " És ekkor nagy bűnbánatot éreztem és tartottam mulasztásaim miatt és feltámadt bennem a mély felelősség a saját családom iránt. Azóta, Istennek hála, naponkénti táplálékommá vált a Szentírás. Rendszeresen olvasom a Bibliát feleségemmel együtt. Minden napra megkapjuk belőle az útbaigazítást, a tanítást, a feddést, a bíztatást. Kis gyermekeinknek legkedvesebb szórakozásuk a bibliai történetek hallgatása, a legboldogabban a zsoltárokat és a dicséreteket éneklik, — fals hangon ugyan, — de őszinte és igaz szívvel. Egyik legszebb élményem az, hogy mikor hirtelen rosszullét fogott el, három és fél éves kislányom magától imádkozni kezdett s igen boldog lett, mikor nemsokára jobban lettem, sőt egy vidéki presbiteri konferencián másnap szolgálhattam is. Mindez elképzelhetetlen erőforrást és gazdagodást jelent számunkra, most már nyugodtabban vállalom az idegen családok látogatását és az emberek előtt való bizonyságtételt is. Érzem, hogy a családom az a lelki anyahajó, ahonnan — bármilyen viharos szelek fújnak is és bármenyire sötét is előttem és körülöttem minden — nyugodtan repülhetek bárhová, mert biztosan tudom, hogy hívő és szerető lelkek imádsággal kísérik utamat és várnak haza. Adja Isten, hogy minél több keresztyén családfő és család lehessen az eljövendő,1948-as évben erről bizonyságot ... Az Úr közel! (Budapest) Dr. Harsányi György Előfizetését ne felejtse el beküldeni! Csekkszámla számunk: 51.509. Tulajdonos a Pataki Diák Céh. A csehek tudták azt, hogy ha eredményes munkát akarnak végezni, nem elég szegény magyar véreinket csak kitépni otthonaikból, hanem szétszórni is úgy kell őket a világ négy égtája felé, hogy soha többé összeszedhetők ne legyenek. Igen. A Felvidékről egy csoportban elrabolt magyarokat ezért hányták annyira szét új helyükön — egyik faluba is dugva belőlük kettőt-hármat, meg a másikba is — hogy az utánuk kutatók soha rájuk ne lelhessenek. És ekkor megtörténik az Isten közbelépése! Amit mi emberek el nem végezhettünk az előttünk lévő tilalmak és akadályok miatt — az atyafiak lelki építését — elvégezi azt helyettünk egy könyv! Az a kedves család a nagy egyedülvalóságban, ott a nagy idegenségben egyszer csak érezni kezdte, vasárnap jöttön, hogy imádkozni kéne, mert imádság nélkül nem élet az élet. De hát hogyan fogjanak hozzá az istentisztelethez, mikor magukban vannak csak néhányan? Nincsen papjuk sem. Templomuk sem .. . Hirtelen eszükbe jut a könyv a nagyláda aljában! Abban a könyvben az esztendő majdnem minden vasárnapjára vannak prédikációk! A zsoltáréneklés és bibliaolvasás után elolvastak ebből a könyvből egy prédikációt, — nemcsak ekkor, hanem azóta is minden vasárnapon, amit kegyelemből megenged érni nekik az Isten ! És azóta is így tartják ők az istentiszteletet messze tőlünk, — hárman. Azaz hogy ... csak a kezdet kezdetén tartották hárman a vasárnapi „imádkozás óráját“. Azóta tizenegyen vannak már, mint Jézus tudás nélküli tanítványai. A könyv létezéséről hírt szereztek ugyanis a szomszéd faluba telepített magyarok is. Két család. Azóta ők is ott vannak mindnyájan. Nem mulasztanának el soha egy vasárnapot sem. Nem jártam én még Délmorvaországban soha. Mégis olyan tisztán magam elé tudom most képzelni őket. Az én volt híveimet. Ahogy mennek a szomszéd faluba az országúton — istentiszteletre. Látom őket a nyár porában és a tél havában. A látomástól meghííválten minden nap megsiratom őket és minden nap hálát is adok értük Istennek. De szép históriája is van ennek a könyvnek! Vagy talán nem is legenda az, ami ezzel a könyvvel és a benne lévő betűkkel történik, hanem valóságos csoda? Igen. A bibliai égő csipkebokor csodája ismétlődik meg késői folytatásban ezzel a könyvvel. Én legalább is, mióta megkaptam azt a bizonyos levelet Délmorvaországból, nem bírok szabadulni lélekben a Hóreb hegyétől. Ott időzöm Mózessel, az Úr régi szolgájával és nézem a régi csodát, hogy az égő csipkebokor ég és meg nem emésztődik... De... nini!... Istenem, ki hallott ilyet ?... A rajtunk átvonuló nagy vihar a magyar Hórebről, az égő csipkebokorból felkapott egy lángoló zsarátnokot, egy tűzcsóvát és átsodorta azt Délmorvaországba ... Hogy az oda elrabolt szegény magyaroknak lehessen hol és miből meghallani a soha nem változó Isten mindig — egy szavát: — Vagyok, aki vagyok! Az égő csipkebokornál elidéző szegény „atyafiak“ biztosan nagyon jól értik az Úrnak ezt a nekik szóló másik üzenetét is: — Hívj segítségül engem a nyomorúság idején. Nagy Mihály.