Porumbăcean, Claudiu (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 35/2. Volum aniversar 1969-2019 (2019)
Istoria artei - Istoria culturii
Fernand Braudel öröksége. Struktúra és funkció a mai történelemfelfogásában a totális történelem eszméje mellett, bár kezdettől hangsúlyozta, hogy nem „ideologikusan”, hanem „módszertanilag” közelíti meg ezt a fogalmat, a „tematikus totalitás” gondolatát pedig egyenesen elvetette. (Ezzel szemben Jean-Francois Sirinelli arra figyelmeztet, hogy Karl R. Popper híres „történelemellenes kirohanásait” követően már a hetvenes években nem volt divat a történelem komplexitásáról, netán teljességéről túl pozitív véleményt formálni”12). Érdemes most egy pillantást vetni arra, mi következett a francia és az egyetemes történetírásban Fernand Braudel után 13. A „hosszú időtartam” braudeli fogalma ugyanis már a nyolcvanas-kilencvenes években egyre több „konstruktív kritikát” kapott, azaz nem utasították el, de jelentősen „átgondolták”. A „struktúra” és a „funkció” braudeli elképzelését is tovább „finomították” - így például Pierre Chaunu „párhuzamosan” vitte el a kvantitatív és a mentalitástörténeti historiográfia irányába. Francois Furét (aki egyszerre csodálta és kárhoztatta a Braudel-féle „totális történetírást”) jelentős mértékben követte a Mester módszertanát, de az ideológiai kritika jegyében elutasította számos elméleti következtetését 14. Mi történt közben a historiográfia háza táján globális szinten? A német történelemelméleti diskurzusban uralomra jutott Reinhart Koselleck fogalomtörténeti teóriája, az angolszász világban pedig Hayden White, majd Frank Ankersmit retoricitáson alapuló reprezentativitási elmélete. Később ugyanott William H. Sewell jr. antropológiai historiográfiája és az új historizmus vált divatossá. A lengyel Jerzy Topolski a nyolcvanas-kilencvenes években megpróbált egyfajta elméleti szintézist teremteni, kísérletét azonban szerencsétlen módon beárnyékolta, hogy nem tudott teljesen megszabadulni az államszocialista kultúrpolitika jól ismert, leegyszerűsítő klisséitől, fölényeskedő tárgyalásmódjától és főleg álszent, „materialistának” titulált utilitarizmusától. Nagyjából másfél évtizeddel azt követően, hogy Braudel explicit formában is kifejtette elképzeléseit a „hosszú időtartam” problémájáról, Koselleck szintén felvetette a kérdést idő és történelem viszonyáról. Kifejtette, az esemény a „rövid időt”, a struktúra ellenben a jóval huzamosabb történelmi létezést testesíti meg. Az esemény per definitionem az „előttiség” és az „utániság” szigorúan kronologikus (és lineáris) rendjében „helyezkedik el”, a struktúra viszont túlmutat „a kronológiailag (és lineárisan) rendbe állítható tapasztalat terén, azaz sokkal inkább „térbeli létforma”. Ezért tűnik úgy, hogy az események időben zajlanak, a személyek „időhöz köthető módon” idézik elő vagy szenvedik el őket, míg a struktúrák „idő-, egyén- és sorrend felettiek”, és valamiféle „funkcionális meghatározást igényelnek”. Ismét előtérbe kerül tehát a struktúra és a funkció egymásmellettisége, egymásra vonatkoztatottsága, sőt elkerülhetetlen összefüggése. A struktúra esemény(ek) következtében jön létre, s maga is generálhat eseményeket. Koselleck-Braudellel egybehangzóan - úgy véli: az események elbeszélésre kínálkoznak, a struktúrák ábrázolásra, leírásra, míg a funkciókat elsősorban értelmezni kell (nyilván előzőleg megállapított események és struktúrák függvényében.)15 Koselleck az esemény, a struktúra és a funkció fogalmai mellé - közvetítő jelleggel - bevonja a jelentés, a kép, a kommunikáció és főleg a nyelv fogalmát. A nyelv mint tudati struktúra és kommunikációs/tmfcció jelenik meg, amelyen kívül nincs és nem is lehet emberi történelem. Koselleck azt is hangsúlyozza, hogy a linguistic turn mennyire meghatározta a történelmi megismerés új formáit. A nyelvi kifejezés mint képi megjelenítés (reprezentáció) közvetíti sőt felülírja a historiográfiában az esemény, a történés, a struktúra és a funkció fogalmát. A nyelv (amely 12 Popper, Karl R., A historicizmus nyomorúsága. Ford. Lékai András. Akadémiai Kiadó, Bp., 1991, p. 75. 13 Az alábbiakban Jacques Le Goff és Roger Chartier írásaira támaszkodunk (lásd. Visszatérések a mai francia történetírásban. Budapesti Könyvszemle 12. (2000), pp. 192-197. 14 Czoch Gábor, A „longue durée” körüli viták. In: A felhalmozás műve (szerk. Halmos Károly et al„ Századvég, Bp. 2009, pp. 517-528. 15 Koselleck, Reinhart, Ábrázolás, esemény és struktúra. In: uő. Az elmúlt jövő. A történeti idők szemantikája. Ford. Szabó Máté, Atlantisz, Bp., 2003, pp. 164-165. 438