Siketnémák és Vakok Oktatásügye, 1929 (31. évfolyam, 1-10. szám)
1929-01-01 / 1-2. szám
. Ritka értékességű barátunkat, Kiss Lajost temettük el. 40 évig szolgálta a magyar tanításügyet. Ebben is a legnehezebbek egyikét: a siketnémák tanítását. Működése nyomán az érdekelt szülők részéről a könnyes hála, tanítványaitól meg a fokozott tisztelet, szeretet, sőt rajongás lett a jutalma. Kartársai, — kik közöl így is, úgy is kivált egy fejjel, — nagyrabecsüléssel illették kedves személyét, feljebbvalói pedig az elismerésnek és kitüntetésnek különböző fokozataival jutalmazták értékes munkásságát. Temesvár, Vácz és Budapest voltak áldásos működésének állomáshelyei. Temesvárra az első tíz ifjúi éve esik: 1887—1897-ig. Schaffer Károly siketnéma intézeti igazgató volt az első mestere, viszont Schaffer igazgatónak ő volt a jobb keze. Dicséretesen jellemző mindkét emberre, hogy mig az egyik magasztalta a másikat, ez a másik a hála szavával dicsérte mindhaláláig mesterét. Ne kicsinyeljük ezt a jellemvonást. Nemes tulajdonság! S napjainkban oly ritka jelenség ez! Kiss Lajosnak egyik erkölcsi dísze épen az volt, hogy embertársa irányában nem a leszóló, nem a kisebbítő, nem a gyalázó, hanem az elismerő, a dicsérő, a magasztaló, a hálás szó buggyant ki ajakán először. És ez nemcsak szemben, de az illetőnek háta mögött is így hangzott. E jellemvonása oly felette finom magatartással párosult, amilyet férfiaknál alig-alig találhatni többet. Sőt az a kedves figyelem, nyájas modor, előzékeny készség, édes szó és sima mozdulat, mely jellemezte őt, nem egy nőnek is válhatott volna kedves díszére. Ám Temesvárról hozta ugyan ő ez első pillanatra is igen kitetsző, megnyerő külső vonásait, de gyökerük messzebbre terjed. A vérségi kötelék nyomán a szülőkig vezet e szál. Apja lengyel vér, — természetesen katholikus; •— anyja pedig erdélyi nemes személy, református papnak a leánya. E vérségi alap átjárva, átitatva életviszonylatának különböző ráhatásaitól, adta meg a férfiú karakterét. Gyermek és ifjú éveiben Erdély levegőjét szívja, Nagyenyeden és Kolozsvárott; agyát és szivét a Bethlen kollégium tana és tradíciós szelleme táplálja. Vére izzó, lelke rajongó. Az igy telitett ifjú 20 s egynéhány éves korában kikerül Erdély légköréből s lelkileg uj oltást kap Temesvárt. Itt ugyanis szüleitől már elváltan, külön családi életet teremt. Itt kap állást is. Siketeket is kezd tanítani, amiről és akikről piciig nem tudott. Nagyenyed és Kolozsvár tősgyökeres magyar szavú lakossága helyett Temesvárnak elegyes, sőt akkor túlnyomólag németes szavú, szokása és műveltségű polgárai némely vonatkozásban kitéríthették felfedező karakterét eredeti ösvényéből, de némelyekben megmódosítva és nemesítve, meg is erősítették. Az erős akarást itt felváltotta nála a simább kitartás (fortiter in restifiviter in modo), az ambíciót tartalmassá tette a csüggedetlen szorgalom; az ifjúsággal járni szokott fegyelmezetlenséget erénnyé fejlesztette az aprólékosságra is gondolás és a megbízható pontosság. Ez erények kifejlődésére éretőleg hatott a foglalkozása is, főként pedig a siketnémák tanítása, ami tudvalevőleg — egyebeken kívül — különös fegyelmet, önuralmat, apró részletezést és kitartó szorgalmat kíván. Vitt ő magával Erdélyből Temesvárra egyebet is: izzó fajmagyar érzést. Ezen azonban már semmit sem módosított Temesvár; sőt megfordítva: missziót teljesített ő itt. Többször említette nekem boldog büszkeséggel, hogy Te írott ő neki volt az iskolában az első