Siklós és Vidéke, 1907 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-06 / 1. szám

2. oldal. Siklós és Vidéke, 1907. január 6. Önzetlen munkámért társadalmunk segítségét kérem. S ha a társadalom felfogja célo­­mat, megért, akkor hazám nagy aty­jának Kossuth Lajosnak szavaival élek, a „Siklós és Vidékét“ „a pokol kapui sem döntik meg.“ Most pedig kedves lapunk indult újabb utódra. RÉDEI KÁROLY­NÉ a „Siklós és Vidéke“ felelős szerkesztője. Vallás és a pénz. Az iparostanonciskolai bizottság egyetért­ve Siklós nagyközség iskolafentartóval a költség­vetésből kihagyta a négy felekezet hitoktatóinak tiszteletbeli dijazását. Zeke Lajos ev. ref. lel­kész felebbezésére a vallás és közoktatásügyi minisztérium a népoktatásügyi törvény értelmé­ben az iparisk. felügyelőbizottság határozatát helyben hagyta. Mint értesülünk a lelkészek a vármegye törvényhatóságához fordultak azzal, hogy Siklós a község a hitoktatást beszüntette. Ez határozottan nem való, így a vallás­oktatá­sért küzdeni abszurdum. A képviselőtestület csak a nem kötelező tiszteletdíjat törölte a költség­­vetésből. Mint említettük az ipariskolai bizott­ság határozata alapján a minisztérium is dön­tött, és így a törvényhatóság sem határozhat a legfelsőbb fórum ellen. Ez a procedúra már elő­fordult 10 -12 év előtt. A helybeli magán polg. leányiskola inté­­zősége a múlt évi nagy szünidő alatt a négy felekezeti hitoktató lelkész vallás oktatásért a kir. adóhivatalból kiutalandó államsegélyt kért, mert a hitoktatói tiszteletdíjakat e­z magán jel­legű iskola sem bírja el, küzdvén a helybeli pénzintézeteknél lévő adósságokkal. A hitoktató lelkészek nem várták be a mininiszteri döntést, fizetési meghagyásokkal a bagatelbírósághoz fordultak, mely végrehajtás terhe mellett el­marasztalta a polg. leányiskola intézőségét, mely — mit tehet egyebet, fizet mint a kö­les, — dacára a figyelembe nem vett törvé­nyes rendelkezéseknek, ítélkezett. A feleke­zeti lelkészek közül egyedül a görög keleti egyház lelkésze soha sem követelt — máig sem — a vallás­oktatásért pénzt. Szép kivételenként említjük fel ezt. Mint értesülünk a kultuszmi­niszter döntése a kir. tanfelügyelőségnél van, melynek tartalma az, hogy Siklós a község jó­indulatból honorálja a hitoktatókat. Annak a reményünknek adunk kifejezést, hogy a leány­­nevelésért hitoktatásra áldozni fog a képviselő­­testület, de — sajna — nem köteles. Az egyházak főhatóságai a vallásoktatásra nézve a népoktatásügyi törvényben­­fenntartot­ták a jogot, melybe az állam nem is avatkozott és avatkozik, bármily jellegű, állami, községi, felekezeti, társulati vagy magán iskola legyen is, vagyis bárki legyen az iskola fentartó. A hitoktatásról a felekezetek egyházhatóságai tar­toznak intézkedni az összes fajú iskolákban, mert végre is a lelkészeket vagy az egyház látja el vagy a felekezeti tagok évi fizetéssel. Egy ízben a polg. leányiskolában — bocsánat strájkként — megtagadták a vallás oktatását de . . . de újra megkezdették. Négy felekezeti hitoktatói dija teher volt Siklós iskola fenntar­tónak, hát még a magán polg. leányiskolá­nak ?! Ez is fizetett még bírta, mint Siklós. Leányaink hitoktatása ügyében még e kérdésre visszatérünk. Egy vén anyóka ballag Utána csendesen-------— Körülfogá az asszonyt A kiváncsi tömeg, Ki csöndesen meséli A bús történetet: „Eliz volt a neve A szegény leánynak, Varrással keresett Kenyeret magának. Édes anyja meghalt, Ő elmaradt árván . . . Csak én könyörültem Ismerősöm lányán. Erényes leány volt És nyomorral küzdött------­Kétségbeesés vetett A szivébe üszköt . . . Miglen már nem bírta Az életnek terhét És im­a végrehajtja Szörnyűséges tervét !“ * Nem lesz gimnázium Siklóson. _ Siklós képviselőtestületének határozatából elöljáróságunk megkereste a helybeli ev. ref. egyház presbitériumát, hogy mondana le a Vaj­da János féle iskolai alapról abban az esetben, ha Siklóson főgimnázium létesülne, amit a kép­viselőtestület el is határozott. Lapunk annak idején közölte is, hogy erre nincs remény és ennek a közgyűlésen Rédei Károly képviselő határozott kifejezést is adott. Nem tudjuk, hogy a helybeli ev­­rei egyház­község fordult e fel­sőbb egyházi hatóságához tanácsért, de feltesz­­szük, hogy igen. Szóval Siklós elöljárósága megkapta a kért határozatot aként, hogy a hely­beli ev. ref. presbitérium a Vajda János féle közs. polg. iskolai alapról soha le nem mond, így tehát a községi polg. fiúiskola lézeng to­vább, bocsánat e kifejezésért, mert a gazdának nem kell, az államnak sem fog kelleni. Kérdjük, hol is van az a bizonyos kikül­dött bizottság is, melynek feladata volt a kul­tusz­­rais­­rhez elfáradni — saját költségükön — közs. polg. iskola államosítása érdekében ? Kintornázhatunk elölről s így tesznek tönkre egy iskolát Polg. iskolák és tanárai. Az orsz. Polg. isk. Egyesület kaposvári közgyűlése határozta el, hogy karácsonykor a polg. iskolák reformja és a tanárok fizetés rendezésének ügyében közgyűlést tart és esetleg küldöttséggel keresi fel miniszterüket, gróf Ap­­ponyi Albertet. Deczember 29-én folyt le a közgyűlés, melyen Rédei Károly polg. iskolánk igazgatója egyesületi választmányi tag és Kálmán Elek tanárunk vettek részt. Lád Károly elnöklete alatt folyt le a rend-Szegény Eliz — gondolta És szivem elszorult — Erényes volt s e földön Sehogy sem boldogult! IV. A lóversenynek vége van már, Tolong az ember — áradat, Bámulva szép kocsit, vagy­ hölgyet, A mint előtte elhalad. Remek fogat száguldva vágtat Elbámuló szemem előtt, Megbámulom a paripákat S a gyeplőt tartó úri nőt. Arcomba szökken­em a vérem, Hogy rám tekint a szép leány . . . Egy perc . . . megáll... s én már ott ülök A kis Verácska oldalán. Én hallgatok, ő elmeséli, hogy éli most napjait. Elmondja, hogy a sürgő-forgó Nagyvárosnak lett rabja itt, kívüli érdekes közgyűlés, melyen vagy nyolcz­­száz tanár jött össze. Bőven megvitatták ügyeiket, s aztán a kultuszminiszterhez 30 tagú küldötséget vá­lasztottak meg, kik között volt Rédei Károly polg. iskolánk igazgatója is. Hogy a közönség, szülők tájékozást sze­rezzenek a polg. fiúiskolák jövőjéről, ide igtat­­juk a miniszter előtt és a miniszter által el­mondott beszédeket. A polg. fiúiskolák jelene elszomorító, a jövője kevésbbé kecsegtető, csak a polg. leányiskolák jól vannak szervezve. A küldöttség szónoka, Lád Károly elnök polgári iskolai igazgató előadta, hogy az Or­szágos Polgári Iskolai Tanárok Egyesületének tagjai azért jöttek a kultuszminiszterhez, hogy kifejezzék azon óhajtásukat, amelyek évtizedek óta tartó ígérgetések s mellőzések folytán ösz­­szegyűltek. Utal először is a polgári iskolák ü­­gyének sürgős reformjára. E kérdésben bent­foglaltat­óak mindazok a kérdések, amelyek sé­relmeiknek szülőokai. Teljes őszinteséggel tárja fel a miniszter előtt, hogy a polgári iskolai ta­nárok közötti elkeseredés olyan fokú, amelyet mérsékelni alig képesek. Hangsúlyozza, hogy nem a maguk érdekeit tartják szem előtt, de tanítványaik érdekében kérik a hat hét osztályú, egységes képesítéssel bíró polgári iskola létesí­tését. A mai viszonyokra már 12 évvel ezelőtt azt mondták, hogy tarthatatlanok. Apponyihoz, mint a nemzeti kormány nemzeti irányban mű­ködő nagy fiához fordulnak, hogy vegye a kétosztályú polgári iskola ügyét kezébe. Annak megvalósítása fontos nemzeti ügy. A szónok ezután a fizetésrendezés ügyét említette meg, előadta, hogy a polgári iskolai tanárok zöme a Széll-féle javaslat keresztülvitelét kéri némi módosítással. A szónok beszédére Apponyi Albert gróf kultuszminiszter a következőkben válaszolt: Az a kérdés, amely önöket ide hozta, e­­gyike mindenesetre a legfontosabb tanügyi kér­déseinknek és én ezzel természetszerűleg már is foglalkoztam. Hogy végleges elhatározáshoz nem jutottam, talán senki sem fog csodálkozni, mert nem volna méltányos azt követelni tőlem, hogy egynéhány hónapi kormányzatunk alatt mindazt helyrehozzuk, amit az előbbi évek, sőt évtizedek alatt elmulasztottak. Bizonyosan tud­­ják, hogy a polgári iskolai tanárok egyesülete által kidolgozott tervezettel szemben áll egy másik, amelyet a közoktatási tanács — szintén egy igen tekintélyes testület, — dolgozott ki. A polgári iskola reformjának kérdése egyáltalában összefügg az egész középiskolai oktatás reform­jának kérdésével, mert mindkét tervezet oda­irányul, hogy a létező két középiskolai típushoz még egy harmadik teremtessék. A tisztelt szónokuk beszélt az elkeseredé­sükről. Bocsánatot kérek, én is egészen őszin­tén szólok. Ez nem argumentum előttem. Az ügynek érdeme igenis az, és az ügy érdeme mellett nagy a tanuló-ifjúság érdeke, a nemzeti kultúra érdeke és igenis az azoknak a derék férfiaknak jogos és méltányos érdeke, akik ezt az ügyet lelkesedéssel szolgálják. (Éljenzés.) Türelmetlenség, uraim nem érv előttem. Nem Faképnél hagyta testvérnénjét Egy édes nyári éjszakán, Nem félt az éjtől, elkísérte Egy csinos tüzérkapitány. A fővárosba érve, vele Eltöltött néhány hónapot, Aztán, hogy ráunt a tisztjére, Ő néki ajtót mutatott.------­De jöttek ám utána mások, Kiknek volt pénzük szerfelett, — Mert mondjam-é, hogy szép Verácska Csak pénzt, nem férfit szeretett ! Van is temérdek pénze, selyme, Gyémántja és remek lova, Ma­urine — s hogy varrólány volt, Egy éve sincs ide s tova. * Verácska éli szép világát, Nem szántja homlokát a gond . . . Csak néha-néha hangzik ajkán : „Szegény Eliz, de nagy bolond!“

Next