Siklós és Vidéke, 1909 (22. évfolyam, 31-52. szám)
1909-08-01 / 31. szám
Siklós és Vidéke. 2 oldal. 1909. augusztus 1. bölcs kompromisszumért leghelyessebben úgy kárpótolhatják magukat, ha a mezőgazdasági termékek ipari feldolgozását veszik fel munkakörükbe, amivel nemcsak önmagunknak tennénk igen jó és hasznos szolgálatot, hanem az országnak is, amely a most nyers terményeit feldolgozás végett kiviszi, hogy a kész iparcikket azután drága pénzen visszavásárolják az azon meggazdagodó külföldi iparostól, nem is szólva a fölösleges vám és fuvarköltségekről, amelyet ugyancsak mi fizetünk meg. De meg lenne ezzel oldva, legalább is sok helyütt, a mezőgazdasági munkásoknak a téli hónapokban való foglalkoztatásának kérdése, amely annál sürgősebbé és égetőbbé válik, ám ennél nehezebbé lesz a megélhetés, és mennél jobban csökken a kivándorlás révén a munkás kezek száma.,Gazdáink a birtokaikon termelt nyers terményeknek ilyen ipari feldolgozásával — bevált külföldi példák mintájára igen nagy hazafias kötelességet teljesítenének hasznos iparágaknak hazánkban való meghonosításával vagy fejlesztésével, de önmagunknak is óriási jövedelmet biztosítanának, amely azofelül sokszor kárpótolhatná őket is, mezőgazdasági munkásaikat is, a rossz termések okozta bajokért és veszteségekért. De különben is iparunknak a Balkán félsziget lévén természetes kiviteli területe, mindent el kell követni ennek mennél biztosabb meghódítására. Ehhez járult még az a szempont, hogy az ipar és kereskedelem felvirágoztatása az államnak is nagy jövedelmet biztosít, erre pedig most, midő Bosznia és Hecegovina annexiója olyan súlyos pénzáldozatot követelt, midőn áruinknak a török birodalomban bojkottálása iparunknak, kereskedelmünknek és közlekedési vállalatainknak annyi kárt okozott, ami az állam bevételeire is kihatott, fokozott mértékben van szüksége. Még inkább kötelessége az államnak önmaga iránt is minden tőle telhetőt elkövetni avégből, hogy Bosznia és Hercegovina annexiója következtében e tartományokkal belsőbbé vált viszonyunk a magyar iparnak és kereskedelemnek váljék nagy előnyére, legalább is arányosan oly nagyra, amilyennel az már eddigelé is Ausztriára nézve járt, amely két tartomány bevitelének közel 90%-át fedezte. Nem a közjogi, hanem a gazdasági kapcsolat adja majd meg az annexiónak reánk nézve igazi értékét. T á r e z a. HIMNUSZ. Járnom ha kéne meddő pusztaságban, Hol nincs lombos fa, se fű, se virág, Csak égető homok és fojtó láz van, S kiholt tavak mellett a parti láp Áll csak elébem mocsaras vizével, Mely az élőre száz halált bocsájt — Utánad menve nem állnék meg még sem, Keresném ott is lábaid nyomát! Ellőttem ha a paradicsom állna, Meddő pusztából ha már kijutottam, Ősi fényében, gazdag pompájában, És csalogatna, pihenjek meg ottan — Hiába hivna nem ismert gyönyörre, Hiába hallatná szirén-szavát, Buja pompáján keresztül törtetve Keresném ott is lábaid nyomát! Kopár kőszirtek égbenyuló orma, Hol csak sas fészkel és a zerge jár S a szakadékban embercsont-halomra Gyűlt lakomázni keselyű-madár, Biztos halállal se rettentne vissza, Szédülő fejjel is másznám tovább S ha látnám is, hogy piros vérem iszsza, Keresném ott is lábaid nyomát! Beszélgetés Baranya megyéről. (Utánnyomás nem dijjaztatik.) (Történik a Budapest-Pécsi gyorsvonaton, egy első osztályú kocsiban. Együtt vagyunk, én és két úr. Az egyik nagyobb úr volt mint a másik. Ezt abból gondolom, mert mikor a kocsimban leültek, azt kérdezte egyik, a másiktól : Hogy vagy ? — Nem tudom, — felette a másik. — Há te hogy vagy ? — kérdezte a másik, — az egyiktől. — Vagyok. Fe-Előttem ha a jégbefagyott éle. Örök éjjele fehérlene bár, Hol nincs már semmi s a rámszakadt égnek vagy romjain se fény, se napsugár . Belerohannék, ha reményem volna S lelkem tüze vinne a jégen át — Hogy ajkam egyszer még megcsókolhatja Én szerelmem, a lábaid nyomát ! Honthy István: A kutya. Irta: N. Kiss József. Az ember nem hinné, hogy olykor a legártatlanabbnak látszó dolog is óriási veszedelem csiráját rejti magában. Én sem hittem volna, de meggyőzött róla egy kutya. Elmondom a dolgot, hogy okuljon más is és tudja meg, hogy nem jó mindig örülni, amikor örvendetes dolgot hallunk. Hát úgy esett, hogy a feleségemnek egy barátnője, aki Újpesten lakik — egy kis kutyát ígért ajándékba. Mindnyájan megörültünk neki, különösen a feleségem, meg a gyerekek, akik már régóta kínoztak engem azért hogy is majd aztán én utánam egy kutyát kínozhassanak. A jó barátnő (bár soha sem láttam volna) azt mondta hogy még egy hétig künn kell maradni a kutyájának Újpesten, de aztán behozhatjuk. A gyerekek pontosan kiszámították a hét napot ("mégse fizetek hiába a sok tanítónak) aztán hitte-