Siklós és Vidéke, 1909 (22. évfolyam, 31-52. szám)

1909-08-01 / 31. szám

Siklós és Vidéke. 2 oldal. bölcs kompromisszumért leghelyessebben ug.y kárpótolhat ják magukat, ha a mezőgaz­dasági termékek ipari feldolgozását veszik fel munkakörükbe, amivel nemcsak önma­gunknak tennénk igen jó és hasznos szol­gálatot, hanem az országnak is, amely most nyers terményeit feldolgozás végett kivi­szi, hogy a kész iparcikkel azután drága pénzen vissza vásárolják az azon meggaz­dagodó külföldi iparostól, nem is szólva a fölösleges vám és fuvarköltségekről, a- melyet ugyancsak mi fizetünk meg. De meg lenne ezzel oldva, legalább is sok helyütt, a mezőgazdasági munkásoknak a téli hónapokban való foglalkoztatásának kérdése, amely annál sürgősebbé és ége­tőbbé válik, araennél • nehezebbé lesz a megélhetés, és mennél jobban csökken a kivándorlás révén a munkás kezek szá­ma. /Gazdáink a birtokaikon termelt nyers terményeknek ilyen ipari feldolgozásával — bevált külföldi példák mintájára igen nagy hazafias kötelességet teljesítenének hasznos iparágaknak hazánkban való meg­honosításával vagy fejlesztésével, de ön­magunknak is óriási jövedelmet biztosita­nának, amely azofelül sokszor kárpótol- : hatná őket is, mezőgazdasági munkásai­kat is, a rossz termések okozta bajokért és veszteségekért. De különben is iparunk­nak a Balkán félsziget lévén természetes kiviteli területe: mindent el kell követni ennek mennél biztosabb meghódítására. T á r c z a. HIMNUSZ. Járnom ha kéne meddő pusztaságban, Hol nincs lombos fa, se fű, se virág, Csak égető homok és fojtó láz van, S kiholt tavak mellett a parti láp Áll csak elébem mocsaras vizével, Mely az élőre száz halált bocsájt — Utánad menve nem állnók meg még sem, Keresném ott is lábaid nyomát! Ellőttem ha a paradicsom állna, Meddő pusztából ha már kijutottam, Ősi fényében, gazdag pompájában, És csalogatna, pihenjek meg ottan —- Hiába hivna nem ismert gyönyörre, Hiába hallatná szirén-szavát, Buja pompáján keresztül törtetve Keresném ott is lábaid nyomát! Kopár kőszirtek égbenyuló orma, Hol csak sas fészkel és a zerge jár S a szakadékban embercsont-halomra Gyűlt lakomázni keselyű-madár: Biztos halállal se rettentne vissza, Szédülő fejjel is másznám tovább S ha látnám is, hogy piros vérem iszsza, Keresném ott is lábaid nyomát! Ehhez járult még az a szempont, hogy az ipar és kereskedelem felvirágoztatása az államnak is nagy jövedelmet biztosit, erre pedig most, midő Bosznia és Hecegovina annexiója olyan súlyos pénzáldozatot kö­vetelt, midőn áruinknak a török biroda­lomban bojkottálása iparunknak, kereske­delmünknek és közlekedési vállalatainknak annyi kárt okozott, ami az állam bevéte­leire is kihatott, fokozott mértékben van szüksége. Még inkább kötelessége az ál­lamnak önmaga iránt is minden tőle tel­hetőt elkövetni avégből, hogy Bosznia és Hercegovina annexiója következtében e tar­tományokkal belsőbbé vált viszonyunk a magyar iparnak és kereskedelemnek vál­jék nagy előnyére, legalább is arányosan oly nagyra, amilyennel az már eddigelé is Ausztriára nézve járt, amely két tarto­mány bevitelének közel 90%-át fedezte. Nem a közjogi, hanem a gazdasági kap­csolat adja majd meg az annexiónak reánk nézve igazi értékét. EDszélgetés Baranya megyéről. (Utánnyomás nem dijjazlatik.) (Történik a Budapest-Pécsi gyorsvonaton, egy első osztályú kocsiban. Együtt vagyunk: én és két úr. Az egyik nagyobb úr volt mint a másik. Ezt ab­ból gondolom,1 mert mikor a kocsimban leüllek, azt kérdezte egyik, a másiktól: Hogy vagy? — Nem tu­dom, — felette a másik. — Há te hogy vagy > — Kérdezte a másik, — az egyiktől. — Vagyok. Fe­1909. augusztus 1. Előttem ha a jégbefagyott éle: Örök éjjele fehérlene bár, Hol nincs már semmi s a rámszakadt égnek Fagyromjain se fény, se napsugár : Belerohannék, ha reményem volna S lelkem tüze vinne- a jégen át — Hogy ajkam egyszer még megcsókolhatja Én szerelmem, a lábaid nyomát! Honthy István. A kutya. Irta: N. Kiss József. \ Az ember nem hinné, hogy olykor a legártat­lanabbnak látszó dolog is óriási veszedelem csiráját rejti magában. Én sem hittem volna, de meggyőzött — róla egy kutya. Elmondom a dolgot, hogy okul­jon más is és tudja meg, hogy nem jó mindig örül­ni, amikor örvendetes dolgot hallunk. Hát úgy esett, hogy a feleségemnek egy barát­nője, a ki Újpesten lakik — egy kis kutyát Ígért a- jándékba. Mindnyájan megörültünk neki, különösen a feleségem, meg a gyerekek, a kik már régóta kí­noztak engem azért hogy riiajd aztán én utánam egy kutyát kínozhassanak. A jó barátnő (bár soha sem lát­tam volna) azt mondta hogy még egy hétig künn kell maradni a kutyájának Újpesten, de aztán behozhat­juk. A gyerekek pontosan kiszámították a hét napot (még se fizetek hiába a sok tanítónak) aztán Hirte-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék