Sokféle, 1832 (1. évfolyam, 1-70. szám)
1832-10-23 / 50. szám
fontosnak tartom, hogy a’ felől méltó az olvasó közönségnek gondolkozni. Szerentsésnek fogom magamat tartani, ha jegyzéseim figyelmet gerjeszthetnek és a’ megfontolásra érdemeseknek találtatnak; mert úgy merem reményleni, hogy vizsgálódásaim a’ gondolkozókat, állításim igazsága felöl, meggyőződésre vezérlik. Lássuk tehát mi módon fejtegethetjük ki — magából a’természetből— a’ dolog mivoltát, megjegyezvén itt előre, hogy a’ mi kettős betűinkről, most eleinte, úgy beszéllünk, mintha azok, a’ mint kellene lenni egy egy jellel formált betűk volnának, és a’ mellyeket tsak azért írunk most két betűvel, mert ezek helyett egyes jeleink még nintsenek. P. o. a’ tz-t, ts-t, ty-t ’s a’t, tekintsük egy betűnek, mint a’miilyen a’ b, drp. Amazokról mint egyszersmind kettős és öszveolvadó betűkről is, alább lészen szó. Ne gondoljuk, hogy az első emberi nemzet tsak úgy vaktában fejlödzött volna ki a’ beszéllésre. A’ hallás ingere felserkentvén benne a’ muzsikai érzést, ez vezérletté ötét hangadható tehetségének kifejtegetésére, ’s ez által vallamelly—betűkből szerkeztetett nyelvnek alkotására. A’ vocalisok (hangzók) voltak az elsők, mellyeket muzsikai érzése szerént kifejtegetett, ’s ezeken énekelgette érzeményit, indúlatait és kívánságait, a’ hangzók tompább, rövidebb, vagy megvont, felemelt ’s élesebb kimondása által pedig indulatai minőségét fejezte ki. Innen vette eredetét a’ vocálisok két odtávája. Erre most itten ki nem ereszkedem. Némelly betűket eltanúlhattak ugyan az első emberek az állatoktól is, mint p, o, b, m, k, g, ts betűket, a’bee-getéstől, bő-géstöl, mee-getéstől, kárálástól, kukoré kolástól, gá-gogástól, tsóka csatsogástól, csevegéstől, ’s a’ t., de, egy az, hogy azok nem voltak még elegendők emberi nyelv okos formá-