Somogyi Néplap, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-09 / 7. szám
Hatezren elkerülték a 100. évüket Tbilisziben 600 tudós vett részt a nemrég lezajlott gerontológiai kongresszuson, amely arra a következtetésre jutott, hogy az emberi szervezet lehetőségei megengedik a 120—150 éves életkor elérését a normális aktivitás fenntartásával. Grúziában, Örményországban és Azerbajdzsánban jelenleg 6000 százévesnél idősebb ember él. TÉLI FŰTÉSI GONDOK Kémény, kályha, tüzelő Napjainkban állandó feladat a tüzelés. Nem mindegy azonban, miben és hogyan tüzelünk. A hibás kályhában nehezebben ég a tüzelő, s hővisszaadása is rosszabb. Jól karbantartott kályhával, helyes tüzeléssel viszont kevesebb fűtőanyagot használunk el, mégis melegebb lesz. Karbantartás Az állandó tüzelés következtében gyakran megrepedezhet a kályha samottbélése, vagy egy darab letörik belőle. Javítása, pótlása egyszerű: a háztartási boltban vásároljunk samottport, vízüveggel sársűrűségűre keverjük, s a masszával kitöltjük a repedéseket, pótoljuk a letört darabokat. Ha nagyobb felületen javítottunk, fokozatosan fűtsünk; előbb csak kevés fát égessünk, majd szénnel keverve fokozzuk a tüzelést, a gyors melegedés következtében ugyanis szétesik a samottbélés. Ugyanígy teszünk akkor is, ha több napig nem fűtöttünk, mert a lehűlt kémény »visszafújja« a füstöt és gázt, ha nem fokozatosan melegítjük fel. A rosszul záródó kályhaajtókat új azbesztzsinórral tömítsük, ha az nem megoldható, ajánlatos a csere, mert az ajtó mellett beszivárgó levegőtől gyorsabban izzik a parázs, melege a kéményen át távozik. A cserépkályha csempéi közötti hézagokat is tömítsük. Erre az Epokitt ragasztó- és tömítőanyag a legalkalmasabb. Tömítés után a csempékre került Epokittet töröljük le ronggyal vagy papírral, mert ha megszárad, már nem jön le! Füstcsőklinika A gazdaságos tüzelés egyik alapvető feltétele a jól összeillesztett és korommentes füstcső. Ha a kéménybe több füstcső csatlakozik, közöttük legalább 30 cm távolság legyen, s a füstcső a mennyezethez se kerüljön 50 cm-nél közelebb. Az egyes füstcsődarabokat pontosan illesszük egymásba — alulról felfelé haladva — mert ha hézag van közöttük, a beáramló hideg levegő hűti a csövet, a kéményt, csökken az égés hatásfoka. A füstcsövekből nagyobb piszok nélkül is kiszedhetjük a kormot: a cső egyik végére gumikarikával vagy zsineggel erősítsünk műanyag zacskót. Farúdra vagy vastagabb drótdarabra kössünk rongycsomót, s azzal kitoljuk a kormot. Ha a huzalra — farúdra — előzőleg egy karton spjrorugot húzunk, s azt rászorítjuk a füstcső felső nyílására, akkor ott sem száll ki a karom. Erős tüzeléskor sem ég át a füstcső — különösen kályhához közeli részen — a ha azt, belülről 2—3 mm vastagon samottpor és vízüveg keverékéből készített híg péppel bekenjük. Dobos Ferenc Hogyan reggelizzünk ? Az étkezésre megfelelő figyelmet kell fordítanunk. Evés közben ne olvassunk, ne beszélgessünk. A terítés, az ízléses tálalás mind igen fontos. Az étkezésnek élvezetet kell nyújtania, és az egészség hasznára kell válnia. Néhány hasznos tanács: Kezdjük mindjárt a reggelinél. Az asztalnál étkeztünk kényelmesen, de semmi esetre sem úgy, ahogyan az ágyból kibújtunk. Ne rontsuk el a többiek étvágyát, akik már korábban fölkeltek. A kávét csészékben tálaljuk, a tejet és a cukrot külön. A kenyeret ajánlatos fölszeletelni, hogy azoknak, akik sietnek, megkönnyítsük a vaj fölkenését. Ne kenjük a kenyeret meg előre. A vajat és a dzsemet tegyük kis tányérokra, hogy mindenki annyit vehessen belőle, amennyit kíván. Ha ezt a kis étkezési szabályt megtartjuk — csak egy kicsit kell korábban felkelnünk —, nemcsak udvariasak leszünk a környezetünkkel szemben, hanem magunk is örömet találunk az étkezésben. Ez az egészségünkre válik, és hozzásegít ahhoz, hogy jó hangulatban induljunk el napi teendőink elvégzésére. H. N. ALAKÍTÁSSAL új ruha Érdemes tavalyi vagy divatjamúlt ruháinkat átszabni, átalakítani, mert kis költséggel, fáradtsággal szívesen viselt új ruhánk lesz. Néhány ötlet: Átmeneti kabátból meleg kötényruha készíthető. Szabása egyenes, tetszés szerint elől-hátul karcsúsító bevarrásokkal készíthető. Az anyagaiból készült övvel vagy fekete lak bőrövvel is viselhetjük. Utóbbi csak karcsúaknak ajánlható. A két rátett zseb — ha telik az anyagból — hasznos az apró holmiknak, de díszítésként is jó. Régi ruhából blúzt és szoknyát is készíthetünk. Ha a szövetruha felső részét lefejtjük, övvel használható szoknyával bővül ruhatárunk. Régi puplin nyári ruhából »új« blúzt alakíthatunk. A farsang közeledése az alkalmi ruhák alakítását is aktuálissá teszi. A tavalyi bársonyruhához düsesz baléról készíthetünk. Fekete gyöngyözéssel újszerű, divatos lesz. A régi, bő szoknyás taft táncruha szoknyájából enyhe trapézvonalú ruha szabható. A gyöngy idén igen divatos, a szabásvonalat tehát hangsúlyozhatjuk ezüstvagy aranyszínű gyönggyel. A bolerós alkalmi ruhát prémszegélyel frissíthetjük fel. Ha a ruha magasnyakú bársony vagy fekete szövet, fehér teddyber szegéllyel díszíthetjük az ujját, sőt körben az alját is. M. M. NEVELÉSRŐL Édesanya, tudod mit...? Közvetlenül karácsony után vagyunk. Még mindannyiunkat melenget az ajándékozás öröme és az ajándékvárás boldog izgalma. Még itt él bennünk egy kis méricskélésre hajló visszaemlékezés. Vajon tudtunk-e akkora örömet szerezni azok számára, akiknek karácsonyi ajándékokat vettük, mint szerettük volna? Vajon gyermekeink meg voltak-e elégedve az ajándékokkal? Őszinte, igaz volt-e az az öröm, amit mutattak? Ebben a mérlegelési hangulatban akarom elmondani az én legkedvesebb, de — talán — nagyon tanulságos élményemet is. Van nekem egy kis unokám, néhány hónap múlva négyéves lesz. Mint mindenütt, ahol lehetőség van rá, ő is nálunk várta meg azt az időt, amíg otthon elkészült a karácsonyfa. Aludt nálunk délután, s mire felébredt, elkészült a mi karácsonyfánk. Megvolt az első meglepetés, örült, izgatottan bontogatta a csomagokat Ragyogott a kis arca. Tíz-tizenöt perc múlva vége volt a varázsnak, unatkozni kezdett. Egyszer csak azt mondja: — Tudod mit, nagypapa? Játsszunk! Én leszek a Hófehérke, te leszel a gonosz farkas. El is kezdődött a játék. De annyira átélte a félelmet, hogy azt javasoltam: — Editkém! Ne ezt játsszuk, hanem te leszel a Hófehérke, én meg az egyik törpe. —■ Jó, jó, játsszunk! — mondta lelkesülve. — Én akkor kicsi leszek, mint a törpe. — Leguggoltam, s aztán leültem a szőnyegre, hátamat az egyik fotelnak támasztottam, s elkezdtük a játékot. — Mit főztél nekem, Hófehérke? — Grízt, kis törpe. — No, akkor én eszem is. — A kezembe vettem egy kalocsai dísztányért, s kezemmel »•kanalaztam«. — Jaj, de finom. Jaj, de finom. Mit tettél bele, Hófehérke, hogy ilyen jó lett? — Kakaót, cukrot. Hozok kanalat is, kis törpe, nem való kézzel enni. S a karácsonyfa alól elvett egy szaloncukor-akasztó drótkampót. Kezembe adta. — Ez lesz a kanál. — Főztem ám mást is, kis törpe. — Mit főztél, Hófehérke? tát— Paradicsomos káposz— Mit tettél bele, Hófehérke? — Káposztát, csokoládét, husikát. — Jaj, de finom, jaj, de finom. Hát én ilyen jót még nem ettem. Erre úgy féloldalra meghajol az én kis unokám, nézi a számat, a kezemet, de olyan őszinte élményigazsággal, hogy nem lehet azt elfelejteni. Nézte, hogyan eszem, örült, hogy olyan jóízű az a káposzta, s milyen jól érzi magát ez a nagypapa. Ezt kellett volna lefényképezni. Közben csengett a telefon. Átszólt a kislány édesanyja, a lányom, hogy vihetjük Editet, mert elkészült a karácsonyfa. Nehéz volt abbahagyatni vele a játékot. Pedig nagyon izgatta az ő karácsonyuk. Megérkeztünk. Izgalmában nem mert bemenni a szobába. Kért: — Nagypapa, vigyél öledben! Fel is vettem, s a csontfa alatt letettem, harákigyúltak a villanyok, s ő nekiáillt azonnal kicsomagolni az ajándékokat. Nagyin örült a vetítőgépnek, a tollaslabdának, s a kis kapcsuk babának. Ki is kellett mindegyiket próbálni. De csak egy kicsit. Aztán odajött közénk, velünk beszélgetett. Meg is vacsorázott, éppen úgy, mint a kis törpe. Csak ő mondta, hogy most ő is úgy eszi a vacsorát, mint a nagypapa-törpe. Vége lett a vacsorának. Lefekvéshez kellett készülődnie , amikor már a megvetett ágy várta, a karácsonyi baba is lefeküdt. Kivételesen nem vitte magával aludni, csak később kérte el, odabújt az én kis unokám az édesanyjához. Átölelte, fölemelte a szemét rá, s azt mondta: — Édesanya, tudod mit? Játsszunk egyszer úgy, hogy én leszek a Hófehérke és te leszel a kis törpe! Az édesanyja azt felelte: — Játszunk, kis galambom, holnap. — Jó! — mondta a kislány, s nagy nyugalommal, megelégedéssel és boldogsággal bújt az ágyba. Miért akadtam én ezt olyan sürgősen elmondom ? Azért, kedves szülők, mert — bizonyára kiérezték magyarázat nélkül is — az egész karácsonyi ajándékozásban minden ajándéknál több volt, nagyobb ajándék volt az a játék, hogy én leszek a Hófehérke, te leszel a kis törpe. Drága, 100—200 forintos játékok, nem tudjátok boldoggá tenni a kisgyermekeket! Édesapák, édesanyák, nagyon boldoggá tehetnek gyermekeiteket, ha játszatok a velük. Napjainkban ez hiányzik nagyon a gyermekeknek. Ezért akartam sürgősen elmondani ezt a kis szubjektív históriát. Ugye, nem szólnak meg érte? Meleg József Mindnyájan szeretnénk minél tovább élni. Higgyék el, olykor még az aggastyánok sem akarnak meghalni. Soha! Az ember sem értelmével, sem testével nem fogadja el a halált, s ez nem függ a leölt évek számától. Nemrég három igen súlyos műtéten estem át, s szavamra mondom, egy pillanatra sem gondoltam arra, hogy jó lenne meghalni, bár már nem vagyok húszéves! A halál ellenkezik az emberi természettel, s ezért harcolunk olyan intenzíven ellene az orvostudomány segítségével. Ma már az átlagéletkor 70 év. Ez azonban nagyon kevés. A tudós például rendszerint 50 éves korában lesz professzor, s 60 éves korában akadémikus. Csupán 10—15 éve van arra, hogy dolgozzék. Pedig az »akadémikus« cím arról tanúskodik, hogy az illető feljutott a tudás csúcsára. Nos, hát ezután meg kelljen halnia? Az orvosok különféle módon igyekeznek meghosszabbítani az életet. Megjelentek olyan orvosságok, mint a penicillin. Az orvosok megtanulták, hogyan kell kigyógyítani az embereket a tuberkulózisból, a tífuszból, a pestisből és más fertőző térségekből. De ha az orvostudás csupán ezen az úton halad, akkor töltetlenül eljut egy átlérhetetlen határig, eléri a plafont. Mi arra törekszünk, hogy az ember 100—120 évig éljen. Ezen túl a gyógyszerek már nem segítenek, mert idővel bekövetkezik az egész szervező természetes öregedésének folyamata. Ezért nem tehet csupán egy úton haladni Az ismeretek különböző ágait művelő tudósoknak össze kell fogniuk, hogy töviről hegyire mindent megtudjanak az emberi szervezetről, hogy megismerjék a szervezetben végbemenő legintimebb folyamatokat. Itt természetesen nagy szerepet játszik a biológia. Manapság kölcsönveszünk egyes berendezéseket«, ha szabad e kifejezést használni, az élő természettől, és azok mintájára gépeket konstruálunk. Lehetséges, hogy a munka folyamán ezek a gépek rávezetnek bennünket az állatok néhány olyan tulajdonságának megismerésére, amelyek ma még rejtve vannak előttünk. Nemrég az egyik kutató megpróbálkozott az emberi szervezet vérkeringési modelljének elészítésével. Aztán konstruált egy készüléket, amely segített a magas vérnyomásban szenvedő betegeken. Amikor a vérnyomás emelkedik, a szervezet »beve« egy adag különleges anyagot, inhibitort, amely csökkenti a nyomást, így küzd a szervezet a magas vérnyomás ellen. Ha azonban a szervezetben bizonyos zavarok lépnek fel, akkor ezek az inhibitoradagok már nem elegendők. A szervezet önmaga már nem képes megbirkózni bajjal, s az ember megbetegszik. A vérbe a rinngós rendszerében a szervezet számára leküzdhetetlen akadály jelenik meg. A készülék számára azonban nincs ilyen akadály, a készülék működik, inhibitort juttat a vérbe A magas vérnyomás megszűnik, s az ember megszabadul a súlyos betegségtől... A biológusok elsődleges feladata azonban az öregedés folyamatának tanulmányozása. A halál addig létezik, amíg az öregedés folyamata elkerülhetetlen és megváltoztathatatlan Mihelyt azonban ezt a folyamatot megismerjük, megerősödik bennünk az a meggyőződés, hogy le is tudjuk majd győzni. Nekem személy szerint meggyőződésem, hogy az öregedésnek nevezett patologikus jelenség leküzdhető. Ez a meggyőződésem az anyagcsere tanulmányozásán alapul, s az anyag sérének, amint ez kiderült, korlátlan lehetőségei vannak. A szövetek, a szervek felújtása és az idegrendszer regenerálása a jövő orvostudományának alapjait jelenti, amikor az ember majd évezredekig fog élni, s gyakorlatilag halhatatlanná válik. A legnagyobb nehézséget az idegrendszer jelenti. Az idegrendszer fokozatosn kimerül, és az embert pusztulásra kárhíti. Ezért a halhatatlanság problémája elteas ihatatlanul összefügg az idegszövetek regenerációjával. Hiszen 14 milliárd idegsejttel születünk, és ugyanennyivel halunk meg. Csakhogy az öregkorral ezek az idegsejtek nagyon elhasználódnak. Ma már megállapították, hogy az iegsejtek képesek szaporodni, ez pedig azt aeményt kelti, hogy idővel megtanuljuk, holyan kell az idegsejteket felújítani. E probémákkal komolyan foglalkozni kell, és bízni kell a végső sikerben. Csakis az optimisták ereznek. Úgy vélem, hogy a betegségek, köztük aákos, s nemcsak a funkcionális megbetegedések többsége az idegrendszerrel függ össze. A sejtek engedetlenekké ’’álnak, kikerülnek az idegrendszer irányt n alól, és megjelenik a rákos daganat. F-’ megtanuljuk a sejtek növekedésének irását, akkor valószínűleg lehetővé válik a rákból való kigyógyulás. Ez az én egyéni véleményem. A HALHATATLANSÁG HATÁRA Az ember, emberré válásának elő lépéseitől kezdve szeretett vola halhatatlan lenni. Ám ősenken szegényes ismeretekkel renelkeztek, s természetszerűleg nem tdták az életet meghosszabbítani, mért alkották meg maguknak a hlhatatlan isteneket. A civilizáció fejlődésével azonban z orvostudomány mindinkább egzakt tudománnyá vált. Ma már sok olyan betegség, amely nemrég még egész népeket ragadott el, megszűnt. Az ember élete is meghosszabbodott. A szovjet hatalom éveiben az átlagéletkor csaknem kétszeresére emelkedett. V. F. Kuprevics akadémikus, a Belorusz Tudományos Akadémia elnöke, első pillantásra fantasztikusnak tűnő nézeteket vall az élet meghosszabbításának problémájáról. Ám e nézetek tényeken és tudományos hipotéziseken alapulnak. A Komszomolszkaja Pravda tudósítója Minszkben fölkereste a tudóst, és megkérte, mondja el gondolatait az olvasóknak.