Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-22 / 118. szám
Műbaba Magyaromé« kirakati és próbababái a Bernhardt család műhelyéből kerülnek a divatüzletekbe, áruházakba. Az érdekes műhelyből az egyik babát felöltöztetve a várnegyed forgalmasabb legpontján állították ki ahol nagy sikert aratott az arra sétálók körében. Barátkozás. Avagy: Ilyen lesz a nyár frizuradivatja? • MTI-fotó — Horváth Éva felv. — KS) Tinódi-utódok találkozója Az egykori vándorlantosok, énekmondók mai utódai, az énekelt versek, városi dalok tolmácsolói találkoznak péntektől három napon át Győrött. A pol-beat zenéből továbbfejlődött új zenei műfaj képviselői históriás dalaikban a hétköznapok eseményeit, korunk társadalmi kérdéseit éneklik meg. Elsősorban a tizen- és huszonéves generációhoz szólnak, s közéleti töltésű alkotásaikkal hozzájárulnak a fiatalok világnézetének formálásához. A háromnapos fesztiválon részt vesznek a műfaj legismertebb képviselői. Péntek este a város ifjúsági klubjaiban mutatták be produkciókat a fiataloknak. Szombat délelőtt térzenét adnak várbástyánál, délután pedig a a Petőfi Sándor Művelődési Központban kerekasztalbeszélgetésen vitatják meg, hogy az általuk képviselt műfaj milyen szerepet tölt be a személyiség formálásáh»is 1982. május 22., számból XXXVIII. évfolyam, 118. szám Vasárnap változik az autóbusz-menetrend Több lesz a kirándulójárat Vasárnap lép életbe a Volán új menetrendje a helyközi járatokon. A menetrendváltozás a megyében közlekedő több mint 1300 helyközi járat nagy részét nem érinti. Néhány újdonság azonban lesz. Kaposvár vonzáskörzetében — az elővárosi forgalomban — tovább javulnak az utazás lehetőségei. Kaposvár és Taszár, valamint a megyeszékhely és Kaposmérő között naponta kettővel több járat közlekedik. Szerepel a menetrendben a Kaposvár— Kisasszond között április 4-én megindult „telkesjárat” is: vasárnaponként október 30-ig közlekedik, s a kertbarátokat szolgálja ki a két járatpár. Hasonló céllal Nagyatád és Segesd között is indított a vállalat vasárnapi autóbuszt május 1. és szeptember 30. között. Az új menetrend életbelépésével tovább javul kistelepüléseken a vasárnaapi utazási lehetőség. Főnyed, Szegerdő, Hosszúvíz, Gadány, Csurgónagymarton, Szenta, Nagybarátipuszta Mariellapuszta, Rinyabesenyő, Lajosházapuszta megállójából vasárnap reggel is indul autóbusz, s a kórházi látogatási idő befejezése után érkezik vissza. Ez azt jelenti, hogy már csak nyolc település lesz a megyében — s ezeken összesen 2300 ember él —, ahonnan vasárnap nem lehet autóbusszal elutazni. Az öt munkanapos hét általánossá válását is figyelembe vették a menetrend szerkesztői. Szombaton és vasárnap gyorsított járatot indítanak reggel 6.50-kor Kaposvárról Balatonfenyvesre. Ez az autóbusz 8.40- kor érkezik oda, és 20 órakor indul visszafelé. Kaposváron 21.50-kor teszi le utasait. Ezek a főszezoni autóbuszok június 19. és augusztus 22. között közlekednek. Balatonboglárról — a Kanizsa expresszhez csatlakozva — szombaton és vasárnap — új járatot indítanak Lengyeltóti—Buzsák—Nikla útvonalon. A 19.30-kor Boglárról induló járat szeptember 26-ig közlekedik. Barcsról viszont mindennap reggel 6.15-kor indul új járat Balatonmáriára. Onnan pedig 6.57-kor ellenkező irányba. Naponta a kétszer új járat közlekedik majd vasárnaptól az Igal—Somogyszil— Szakcs útvonalon is. A változásokat tartalmazó menetrendek árusítása már folyik. Újdonság, hogy országos kiadvány tartalmazza a legfontosabb fürdő- és kirándulójáratokat. Az idén térítési díj nélkül osztják a balatoni menetrendet, és sokkal nagyobb oldalszámban jelent meg a MÁV— Volán közös megyei menetrendje. A Volán a megye valamennyi autóbusz-állomásán egységesíti az utastájékoztatást, és javítják a tájékoztatást a megállóhelyeken is. Lottósorsolás Karádon Fortuna is nő volt Péntek délelőttönként sok ezer ember kapcsolja be szinte ugyanabban az időben a rádiót. A hét utolsó munkanapjához hozzátartozik a lottósorsolás rítusa. Ugyanabban az időben szökken a plafon felé több tucat boldog nyertes, de még többen vágják le mérgesen a tollat, hogy már „nem jött be" nekik, megint nem találták el a számaikat. Tegnap az ország Karádra figyelt. Vajon kinek hoztak szerencsét a somogyi „számitűzők”? A pár perces lottósorsolás, amit a rádióban hallunk, valójában jóval előbb elkezdődik. A karádi mozi tegnap délelőtt fél kilenckor már zsúfolásig megtelt, még állóhely sem igen akadt. A sorsolást megelőző színes műsor igazi látványosságot kínált a karádiaknak. Heller Tamás, a Mikroszkóp Színpad tagja igazi „showmann’-ként működött közre: az egyórás összeállításban Léner Judit és Kemény Kázmér táncdalokat énekelt, Gyulai Erzsi pedig magyar nótákkal szórakoztatta a közönséget. A karádiak ízelítőt kaphattak a rádiós munkából is: láthatták, miként szervezik meg az élőadást, hogyan tart kapcsolatot a stúdió a közvetítés helyszínével. S hogy a sorsolásig se teljen céltalanul az idő, Török László riporter a legújabb vicceket mondta el az egybegyűlteknek. A nyolctagú sorsoló bizottságban képviseltette magát többek között a Somogy megyei OTP, a karádi tanács és az áfész. Az elnöki tisztséget Páva Károly, a Sportfogadási és Lottóigazgatóság osztályvezető-helyettese töltötte be. „Kilenc óra ötvenhárom l perc. Lottósorsolás. Közvetítést adunk a karádi művelődési házból.” (A teremben néma csend.) Török László néhány szót szól a községről, a karádi hímzésről. Kodály Zoltán itteni népdalgyűjtéséről, s hogy éppen száz éve tanúskodott itt Gárdonyi Géza. Izgalmas pillanatok. Az első nyerőszámot Strángli István utca húzza ki. A 35-öst. Elégedetlen mozgás. Békefi Istvánná a hetest, Szabó Margit a nyolcvanhatost, Ónodi Mária a hatvanegyest, Farkas Jánosáé a harmincnyolcast ügyeskedi elő. Persze, a nők! — hallom a méltatlankodást. Az országban valószínűleg többen áldják azt az „ügyes kezüket!”... De eszel meg nincs vége! A karádi postahivatal minden öt szelvénynél többet vásárló ügyfelének egy tombolajegyet adott. A hat nyereményt az adás után sorsolták ki. A június 11-i lottósorsolás helyszíne is Somogy megye lesz, ezúttal Kapped. ü red. A. A. Tizenöt perc alatt elfogták Nem tetszett az ítélet kiugróit az ablakon A húszéves porrogszentkirályi Kovács József , fiatal kora ellenére közismert falujában, de a rendőrségen a is. Gyakori látogatója kocsmáknak. Hazafelé vezető útját gyakran jelezték kitört ablakok. Élettársi viszonyából gyermeke született, akit azonban alighanem régen látott, mivel az asszony csemetéjével szüleihez költözött a kötözködő fiatalember miatt. Kovács József bűnlajstroma máris hosszú. 1979-ben súlyos testi sértés bűntette és kisebb érték ellopása miatt pénzbüntetésre, egy év múlva könnyű testi sértésért négy hónap fogházra ítélték. Alig szabadult, máris újból ott ült a vádllottak padján. Ezúttal súlyos testi sértésért és közokiratokkal való visszaélés miatt. Tíz hónap börtönnel sújtották. Február 14-én lopás vétségének alapos gyanúja miatt vették őrizetbe. Május negyedikére tűzték ki a tárgyalást. Ekkor szállították a Nagyatádi Járásbíróságra, ahol ügyében Kállai Istvánná dr. tanácsa ítélkezett. Délben hirdettek nem jogerős ítéletet: egy év börtön. A bíróság kivonult a tárgyalóteremből. Kovács József rabtársával összebilincselve várta, hogy elszállítsák, amikor a mellékhelyiségbe kéredzkedett. Dolgát végezve észrevette, hogy nyitva a tárgyalóterem egyik ablaka. Megbilincselése előtt elrántotta kezét, s kiugrott az ablakon. A Zrínyi utcán rohant végig. Riadóztatták a rendőrséget, amely a szökést követő tizenötödik percben a várostól két kilométerre levő kiserdőben elfogta a szökevényt. Ügyében néhány nappal ezelőtt hirdetett ítéletet a Nagyatádi Járásbíróság dr. Pálinkás András büntetőtanácsa. A fogoly a szökésért egy év börtönt kapott. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. N. J. Fuldokló a bányatóban Kéthelyi életmentő kitüntetése December 6-án Molnár István balatonújlaki nyugdíjas a kéthelyi volt téglagyár bányatavánál igyekezett kipróbálni horgászszerencséjét. Közben a parton megcsúszott, és a tó jeges vizébe esett. A meredek parton képtelen volt felkapaszkodni, s ereje annyira fogytán volt, hogy segítségért sem kiálthatott — helyette az ott-tartózkodó kisfia kiáltozott ... Az egykori téglagyár közelében, a bányáiétól mintegy hét-nyolcszáz méternyire lakik a harminchat éves Horváth Imre. A hangokra lett figyelmes, és a tóhoz indult. A későbbiekre így emlékezik: — Molnár István kisfia a parton sírt, egy másik gyerek segítségért szaladt. Egy segítő már akadt, amikor odaértem: ő fogta a szerencsétlenül járt ember egyik kezét, így az nem merült el a nyolc-tíz centis jéggel borított vízben. Először úgy próbálkoztam, hogy megmarkoltam a parti tűz ágát, a szabad kezemmel pedig Molnárt ragadtam meg. Ekkor letört az ági és én is a jeges vízbe csúsztam. Körülbelül húsz percig volt a tóban Molnár István, s amikor sikerült kiemelnem, elveszítette az eszméletét. Később az orvos azt mondta, a testhőmérséklete tizennyolc fokra lehűlt... Csuromvizesek voltunk, levetettem a ruhámat, és Molnárra adtam. A hátamra kaptam, és meg sem állltam vele a lakásomig. Tíz évvel ezelőtt csaknem ugyanott egy kisfiú a vízbe fúlt... Horváth Imrén mindössze az átázott fehérnemű volt, úgy loholt haza a dermesztő hidegben, hátán az ötvenkilós, tehetetlen emberrel. Akkorra már hívták a mentőket, s Molnár István hamarosan a marcali kórházba került. A gyors segítségnyújtás megmentette az életét. — Két nap múlva meglátogattam , amikor fölépült, kórházban, s ő keresett fel, megköszönte, amit érte tettem. Tudom, mit jelent az ilyen segítség: tízéves lehettem, amikor egy erős kéz megmentett a vízbefúlástól... * * * A Minisztertanács Horváth Imrét, a kéthelyi tsz rakodómunkását Életmentő Emlékérem kitüntetésben részesítette. Tegnap délelőtt Kaposváron dr. Kassai János, a Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára adta át a kitüntetést; a BM. Somogy megyei Rendőrfőkapitányságának képviseletében Hollósi József alezredes gratulált c bátor életmentőnek. H. F. Kutatóintézeti kiállítás A Magyar Tudományos Akadémia intézeteit bemutató kiállítássorozat keretében a Műszaki Fizikai Kutató Intézet tevékenységét ismertető kiállítás nyílt pénteken az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár székházában. Az intézet egyik fontos kutatási területe különböző olyan kristályok vizsgálata, amelyek igen magas frekvencián működő erősítőkben használhatók. Ezeket használják műholdak közvetítésével sgárzott televíziós adások vételénél és a földi mikrohullámú láncok működtetésénél. Olyan vizsgálatokkal is foglalkoznak, amelyek elősegítik Magyarország gallium-kincsének jobb hasznosítását, hírközlési, méréstechnikai célokra. Az új félvezető eszközök exportjából adódó bevétel nemcsak a kutatási fejlesztési költségeket fedezi, hanem elektronikus iparunk korszerűsítéséhez is hozzájárul. Az intézet szakemberei kutatják a világítás korszerűsite-sének lehetőségeit is. Megoldásaikkal a világítótestek fénye jobban megközelíti a természetes fényt, jobban kíméli a szemet. Mindezzel és sok egyéb eredményükkel ismerkedhetnek meg a kiállítás látogatói június 26-ig, a könyvtár nyitvatartási idejében. Nincs gond Az Amazonas környéki dzsungelben két utazó észreveszi, hogy egy férfi a szakadék széle felé hurcol egy nőt, akinek követ kötött a nyakára. — Hm — dünnyogi az egyik utazó — úgy látszik, errefelé meglehetősen egyszerű a válás. Jól vezet — Tudja-e asszonyom, hogy ön egy hét alatt öt járókelőt ütött el?! Ez már több a soknál! — De mennyit szabad, biztos úr? Hajótörés Kisséknél a fürdőszobából örült sírás hallatszik. Kissné kiszól: — Pistike, miért ordítoztok úgy? — Hajótörést játszunk — magyarázza Pistike —, és ez a rossz fenőke nem akar vízbe fulladni. A védő Egy betöréssel vádolt letartóztatott mellé hivatalból rendel ki védőt a bíróság. A védő felkeresi zárkájában az illetőt, és azt mondja neki: — Nézze az a baj, hogy maga nem tud alibit igazolni. Gondolkozzék csak egy kicsit, nincs senki, aki magát a lopás elkövetése idejében látta? A vádlott habozás nélkül felel: — Hála istennek, nincs. Az olvasó ír Egy skót vendéglős a következő levelet írta az egyik angol vicclap szerkesztőségének : — Megbotránkozással olvasom, hogy önök hétről hétre a legsértőbb módon gúnyt űznek az én takarékosságomból. Figyelmeztetem önöket, hogy ha nem hagyják abba, soha többé nem fogom lapjukat a vendégeimtől kölcsönkérni. Méreg Az orvos megkérdi a betegtől : — Dohányzik? — Igen. — Figyelmeztetem, hogy a cigaretta lassan ölő méreg. — Tényleg lassan ölhet. . . kérem, mert én már hetven éve szívom. Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: Jávori Béla Főszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár. Latinta Sándor u. 2, Postacím: Kaposvár PL: 31. 7401. Telefon: ílásp: 11-511. 11-512 Kiadja a Somogy n Müvei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latina Sándor u. 1. Postacím: Tel.: 11 516 Kaposvár, PL: 31. 7401 Felelős kiadó: Balaicza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő posta hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési ár egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft egy évre 400 Ft Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Máius i. u. 101 Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Kéziratokat nem őrzőnk meg, és nem adunk vissza. i