Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-07 / 5. szám
Falusi József versei Már a fecskék is Már a fecskék is elhagytak, elmentek régen, csivitelésük nem szikrázik, nem gyújt csillagot az égen. Sűrű felhőfalkát csahol, kerget most a szél. Súlyuk alatt ropog az erdő, zizzen, pörög a falevél, ősz van, megint ősz van, látod, a fény megtörik Szemünkben. — A meghajszolt, fáradt fecskék hitét és álmait ki hozza vissza? A reggel józansága Arcomat simogató, ablakszemet nyitogató, fűnek-fának életet adó napsugár: erő, távolság, 1 idő. 11 ■ Tóth Endre Robog a vonat Robog a vonat, ablakából befödte tájfilmje pereg. Görbe ösvényen alig fából egy nagykucsmás parasztgyerek. Csak annyit látni : nehéz táska húzza félre baloldalát, térdig süpped a hófúvásba, míg eléri az iskolát. Robog a vonat, ablakából kibámul az utas tanyán. Megáll a gyerek, hosszan ámul a vágtató gőzös után. Onaretép. Osvaldo Guayasamm (Ecuador) festménye Magyar könyvek Krakkóban A közelmúltban zajlott le, a televízió több milliós nézőközönségének szeme előtt a népszerű Elmebajnokság című adássorozat döntője. A műsor résztvevői heteken keresztül adtak sokszor meghökkentően gyors és alapos választ az irodalom, a különféle tudományok, a képzőművészet és a zene, meg a természeti világ ismeretanyagának szinte fogyhatatlan témaköréből.Kijómagam, aki frissiben érkeztem vissza Krakkóból, a patinás régi városból, Lengyelország „öreg” fővárosából, csupán egyetlen kérdéssel bővítettem volna ki az oly sokszor megfejthetetlennek tetsző „elmebajnokságot”, nevezetesen ezzel: — Hol és mikor jelent meg az első magyar nyelven kinyomtatott könyv? Nem tudom, kapásból hányan vágták volna rá a helyes választ: — Krakkóban, 1533-ban, Hieronym Vietor könyvnyomdájában ... A könyv Komjáti Benedek fordítása: Pál apostol levelei magyar nyelven. Ugye, jóformán hihetetlen ez a hiteles válasz? Pedig így történt: Magyarországról a mohácsi csatavesztés, 1526 után kiszorult a magyar szellem és kultúra. A törökök elleni küzdelem annyira megbénította az ország erejét, hogy a magyar kultúra központja külföldre, azaz Krakkóba tevődött át. Az első teljes egészében magyarul közreadott könyvnyomtatvány is az akkori lengyel fővárosban készült. Mindezt most, 450 évvel történelmi események után, rangos magyar könyvkiállítás adja hírül az érdeklődőknek Krakkó legendás szépségű főterén, a Rynek Glówny egyik nevezetes, ódon épületében, amely ma a városi művelődési ház szerepét tölti be. Itt nyitotta meg Zöld Ferenc, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója azt a gazdag kiállítást, mely a Magyar könyvek Lengyelországban — lengyel könyvek Magyarországon címet kapta. Ott lehettem a megnyitón, és személyesen is utána nézhettem mindannak, amiről a „néma” könyvek olyan beszédesen szóltak. Nevezetesen: miért éppen Krakkó fogadta be a korabeli magyar szellemet és kultúrát? Az 1364-ben alapított Jagello-egyetem a mohácsi vészig 2500 magyar diákot fogadott be. Az alma mater a mohácsi vész után további ezer magyar egyetemista diáknak adott nemcsak egy egész életre szóló tudományt, hanem oltalmazó otthont is. A krakkói magyar könyvkiállítás felsorakoztatja régiek mellett a mai magyar könyvkiadás színe-javát: lexikonokat, tudományos munkákat, képzőművészeti albumokat, s nem utolsósorban a lengyel irodalom, tudomány , és művészet magyar nyelven is hozzáférhető, hazánkban kiadott kincseit. ’ — 400 évvel ezelőtt törökök dúlták fel országunkat, 40 évvel ezelőtt a német fasiszták döntötték romba a lengyel hazát — mondta Zöld Ferenc megnyitó beszédében. — Ekkor adtunk egymásnak papírt, nyomdafestéket, vásznat, ám ennél többet is: éltető és biztató erőt, mely a könyvekben öltött testet. Tóbiás Áron A kiállítás díszterme A BÉKA Állunk a békás szökőkút partján, a legrokonszenvesebb béka mellett. Mind egyforma buzgalommal köpi a vizet, de hát neki ez a legrokonszenvesebb. — Ez a béka békából van? — Nem, vasból. — Akkor nem ugrik? — Nem, a vasbéka nem ugrik. — Mert a talpa oda van ragasztva a kőhöz? Akkor ráülök. — De fogd a kezem, bele ne potyogj a vízbe !... Látod, milyen szépen köpi a vizet? — Mert van neki szájvize. Azt én is kiköpöm... fogkeféje nincs a békának?És r Nincs. — Mért nincs? Mert az anyukája nem vett Hol a béka anyukája?neki? — Biztos elment sétálni valahová a béka apukájával. — És a gyerekeket itthagyták? Hány gyerekük van? — Számoljuk meg: egy, kettő, három, négy, öt. .. öt béka, ugye? — öt. És több békája nincs a békaanyukának meg a békaapukának? — Már nincs. Nyolc volt, de már csak öt van. Látod, ott az a három kő üres, régebben azon is békák guggoltak. — Most hol guggolnak? — Biztos elvitték őket kis kertbe vagy hétvégi telekre kerti törpének. Egy női hang a hátunk mögött: — Hogy egyesek micsoda marhaságokkal etetik a gyerekeket ! — Miért mérges a néni? — Vagy azért, mert az egyik béka az ő kertjében guggol, vagy azért, mert sajnálja, hogy nem ő lopta el. Szünet, majd: — Én nem lopom el. Szeretem, ha itt köp. Én is szeretem, egyetértésben sétálunk tehát tovább. A mérges nénit nem látjuk. Lehet, hogy ő is köpött, aztán odébbállt. De az is lehet, hogy jó tippet kapott tőlünk kertitörpe-ügyben. Tanulság: ne a szökőkútnál neveld a gyereket. Kemény Dezső SOMOGYI J 13 iá { I EPISTOLÆ PAVLI LINGVA HVNGARICA DONATAE. AZ ZENTH PAAL Kucky magyar nyelven. Az első magyar nyelven nyomtatott könyv rímlapja A játéktól a színházig Országos gyermekművészeti fórum A gyermekkorosztály sajátos réteget alkot a társadalomban: saját nyelve, véleménye van. Kulturális igényeivel régóta számolunk: létezik játékipar, gyermekszínház, gyermekfilm és gyermekműsor a televízióban, rádióban. A gyermekkultúra igényesebb műhelyei a „fogyasztónak” valóságos érdekeit tartják szem előtt: igyekeznek segíteni a gyermekek társadalmi beilleszkedését. Ez így bizonyára eléggé kopogósan hangzik, hisz ugyanezt a célt vallották magukénak hajdan az atyai pofonok és tanítói pálcasuhintások hívei is. Mégsem ugyanarról van szó, mégpedig nem is az alkalmazott eszközök — a nádpálca és a műsorkínálat — különbözősége miatt. Az eszközök értéke attól függ, milyen társadalomba akarjuk beilleszteni gyermekeinket. Napjainkban olyat képzelünk el — és egyre eredményesebben munkálkodunk is érte —, amelyben mindenki képességei szerint dolgozhat. E korábban megfogalmazott alapvető célunk mostanában válik egyre többeket érintő gyakorlattá. Korunk alkotóképes, képzeletgazdag, tehetséges emberekért kiált. Ezt a parancsot kell követniük ma a gyermekkultúra műhelyeinek. A Népművelési Intézet és a József Attila Városi—Megyei Művelődési Központ nemrégen Salgótarjánba hívta mindazokat az intézményeket, melyeknek feladata, hogy gyermekek számára művészeti alkotásokat hozzanak létre. A hivatásosokon kívül több amatőr együttes is bemutathatta műsorát. A háromnapos találkozó célja a produkciók elemzése, a feladatok tisztázása és a műhelyek törekvéseinek összehangolása volt. Sajnos, a résztvevők köre nem közelítette meg a teljességet, jelentős szerepet játszó műhelyek maradtak távol — vagy kezelték félvállról az ügyet. Kevésbé lehet ebben elmarasztalni a színházi társulatokat, melyeknek gyermekelőadásait ugyan feltétlenül itt kellett volna látnunk, de a költségek és az időtartamok szétfeszítették volna a találkozó kereteit. A teljességnek és a lehetőségeknek az összehangolása megoldandó feladatként rajzolódik ki a kétévenkénti fórumok szervezői előtt. Lehetetlenség azonban nincs; ha alapos kritikai előadások hangzanak el a találkozókon, videoszemelvények is közelebb vihetik a teljességhez, mint a fehér foltok. Kevesebb megértés illeti az olyan intézményeket, amelyek gondosan összeállított tárgykollekcióval és vitaképes munkatársakkal képviseltethették volna maisgukat. Mentségül csak az szolgálhat a távolmaradóknak és a félvállról vevőknek, hogy ilyen komplex gyermekművészeti fórum még nem volt eddig, s programja sem körvonalazódott eléggé határozottan. A háromnapos találkozó a fenti megszorításokkal együtt is érdekes és volt. Láthattunk tanulságos animációs filmeket, előadásokat, színházi és bábtévéműsorokat, hangosított diafilmeket, művészetpedagógiai kísérleteket, hallhattunk rádióműsorokat. Betekintést nyerhettünk könyv- és lapkiadók kínálatába, láttunk játékokat , gondolkodhattunk látottakon (és a nem látottakon!). Jó lenne, ha többen és többet gondolkodnának azon, milyen játékszerek segíthetnék legjobban ama áhított és nélkülözhetetlen — képzeletgazdag és alkotóképes — embertípus megsokasodását hazánkban. De gondolkodjunk akár játékszerekről, akár színházi élményekről, felnőtt-képzeletünknek némiképpen szárnyát szegi az anyagi lehetőségek rácsozata, melybe minduntalan beleütközünk. Egy színházi társulattal nem rendelkező megyeszékhely művelődési központja számára is egyre elérhetetlenebbek az igényes előadások, hát még a kisebb települések lakóinak! Mi jut a kisvárosi és falusi gyerekeknek? Sok hivatásos vállalkozásnál színvonalasabb műsort kínál némely helyi vagy környékbeli amatőr csoport. Ezeknek a működését segíteni, szakmai fejlődését szorgalmazni kell. Az amatőrmozgalmi minősítéseken kívül a gyermekkultúra fejlesztésében betöltött szerepüket is minősíteni kellene. Salgótarján az ő megméretésüknek is színtere lehetne. Bármennyire szeretnénk megőrizni az élő színház varázsát, tudomásul kell vennünk, hogy növekszik a filmek és főleg a televíziós műsorok szerepe — mivelhogy terjesztésüket kevésbé akadályozzák a gazdasági nehézségek. Annál fontosabbá válik a művészeti — különösképpen a gyermekművészeti — alkotások értékelésének átfogó szemlélete. Ameddig nincs olyan kritikai folyóirat — vagy legalább rendszeres kiadvány —, amely tükröt tart gyermekeknek szánt hivatásos és amatőr művészeti alkotások elé, s tájékoztatja a pedagógusokat, népművelőket, szülőket a gyermekkultúra születő értékeiről és tévedéseiről, addig mindenképpen szükség van olyasfajta szóbeli fórumra, mint amilyen a salgótarjáni volt. De ha még lenne is ilyen nyomdatermék, akkor szükség volna az efféle szemés besítésekre, vitaalkalmakra. Két év múlva bizonyára mindannyian felkészültebben és határozottabban érkezünk a második gyermekművészeti fórumra. Trencsényi Imre Hans Arnold A reklám Szombaton különösen nagy forgalom volt az áruházban. A pultok előtt tolongtak a vevők. Paul ráérősen az egyik emeletről a másikra ment, vásárolt néhány apróságot, de inkább csak szórakozásból, mintsem szükségből. A háztartási vegyi áruk osztályának bejárata előtt tekintete hirtelen egy ötmárkás pénzdarabra esett. A pénz a padlón feküdt, és hívogatóan csillogott, Paul nem hitt a szemének, elsétált a pult mellett, azután visszatért az előző helyre, hogy végleg meggyőződjék róla: nem optikai csalódásról van-e szó. Nos, valóban egy ötmárkás pénzdarab feküdt a padlón. Paul figyelmesen körülnézett, és tekintete találkozott az eladóéval, aki a közeli pult mögött állt. Az eladó merően nézte Pault. Amikor aztán a következő vevő elterelte az eladó figyelmét, Paul odaszaladt a pénzdarabhoz és rálépett. Azután megpróbálta a cipője talpával félrehúzni valamerre, de hiába, a pénzdarabot valósággal odaszegezték a padlóhoz. Paul ekkor érezte, hogy valaki megfogja a vállát. Hátranézett, és ugyanazt az eladót pillantotta meg, aki az imént olyan figyelmesen szemmel tartotta őt. — Nyugodtan ajánlhatom önnek az új enyvünket! — mondta az eladó mézesmázos mosollyal. — Az előbb volt módja arra, hogy meggyőződjék kiváló minőségéről. Egy üveg ára 1 márka 20 pfennig, három üveg ára — 3 márka ... (Fordította: Gellért György) Pátkai Tivadar Lassan délre alvó vérrög bennem a rózsa sikrásodik körülöttem a levegő — tél van már kezed és szájad nélkül múlt el megint a nyár ágyunkba hó zúdul egyre, csak te van és én van csak önmagára csikorgó tél — hogy szét ne rohadjon az ember maroknyi reményt költözködnek belőlem a madarak lassan Délre,, ; n*$i