Somogyi Ujság, 1940. november (22. évfolyam, 250-274. szám)

1940-11-02 / 250. szám

1940. november 2. HMJGnUJSXB A cukorgyár saját halottjának tekinti a vasárnapi baleset elhunyt áldozatát Holnap délután lesz a temetés Megírtuk azt a sajnálatos balese­tet, mely vasárnap délután történt a kaposvári cukorgyárban , amelynek öt, részben súlyos, részben köny­­nyebben sérült áldozata volt. A há­rom súlyosan sérült áldozatot, Ma­gyar Ferenc, Schrantz Imre és Papp Vendel munkásokat a kórházba szállították, hol a legsúlyosabban sérült Magyar Ferenc a leggondo­­sabb orvosi ápolás ellenére csütör­tökön este fél 8 órakor belehalt égési sebeibe. A két másik munkás állapota sokat javult és nemsokára gyógyultan hagyhatják el a kórhá­zat. Mi itt értesülünk a cukorgyár Ma­gyar Ferencet saját halottjának te­kinti és a cukorgyár gondoskodik temetéséről, mely holnap, vasárnap délután fél 3 órakor lesz a keleti temető ravatalozójából. Őszi szövetijdonságok legnagyobb választéka Xőw­a­ivasházban Kaposvár, Fő­ utca 21. szám. Takarékosság tagja. A nemzet három pillére A magyar katona, a magyar kü­lpolitikus és magyar bíró történelmi feladatokat teljesít A költségvetési előirányzat, kü­lönösen pedig annak indokolása fontos, sokszor döntő politikai aktus a nemzet életében. Amióta Magyarország is egyre gyorsabb ütemben halad az­ új társadalmi berendezkedés megvalósulása fe­­lé, költségvetésünk is átalakult. Az összegek megnagyobbodtak, az állam feladatai megsokasodtak s a kincstár jövedelmeinek és ki­adásainak csoportosításai a gaz­dasági és társadalmi élet céltuda­tos irányítását is jelenti. A korai együtt változó s a ha­ladás tényéből folyó eltéréseken túl van azonban állandó tényező­je is a költségvetésnek, amint­hogy állandó tényezők szabják meg a magyar kül- és belpolitika útját. Az állandóságnak ez a szelleme nyilatkozott meg a na­pokban az igazságügyi, a kül­­ü­r­yi és a honvédelmi tárca költ­ségvetésének bizottsági tárgyalá­sán. Nem fejeznék ki eléggé hű­en ennek a tárgyalásnak a jelen­tőségét, ha az egyes tárcák ki­adási tételeit részletesen ismertet­nék. A költségvetésnek ezek a ré­szei ugyanúgy a korszerű szociá­lis átalakulás bélyegét viselik mágukon, mint akár a népegész­ségügy, vagy az útépítés célját szolgáló tételek. A honvédelmi, külügyi és igaz­ságügyi tárca együttes tárgyalása inkább az állandóságot juttatja eszünkbe, azt az állandóságot, ame­lyet az új Európában dicsőséges eredménnyel működő magyar kül­politika, továbbá újjászületett ma­gyar honvédség, Közép-Európa egyik legfontosabb erőtényezője és végül a független magyar bíróság, vagyis a hivatása magaslatán álló igazságszolgáltatás jelent. A magyar katona, a magyar külpolitikus és a magyar bíró valóban történelmi feladatokat teljesít manapság s mindegyikük olyan eredményekre hivatkozhat, amelyek túl­élik a mai nemzedéket. Külügyi politikánk európai kö­zéphatalommá emelte és területé­ben csaknem megkétszerezte a húsz esztendővel ezelőtt halálra ítélt Magyarországot. Honvédségünk mind a Felvidéken és Kárpátalján, mind pedig Erdélyben fényes bizonyíté­kát szolgáltatta annak, hogy a reá­­fordított milliók az utolsó fillérig a nemzet magasabb érdekeit szol­gálták. A független magyar bíró­ság, amely minden érdektől távol állva igazán csak az igazságot és a törvényt szem előtt tartva bizto­sítja az emberi együttélés békes­ségét, az elmúlt húsz esztendőben is hű maradt az igazságosság ősi magyar erényéhez s bizonyára to­vábbra is az állandó és meg nem változtatható erkölcsnek szerez ér­vényt. Úgy láttuk, hogy a magyar törvényhozás tagjai csaknem párt­különbség nélkül átérzik ezt a ma­gasztos hivatást s ez az átérzés a hétköznapi politika nyelvén abban jutott kifejezésre, hogy az igazság­ügyi tárca költségvetését csaknem egyhangúan, a honvédelmi és a külügyi tárcáét pedig pártkülönbség nélkül, egyhangúan fogadták el a képviselőház bizottságai. A nemzet fennállásának három fontos pillérét építi tovább az új költségvetés. Örömmel látjuk, hogy a nemzetnek e nagy alapvető kérdéseiben meg­van a lehetőség és a jószándék az egységes felfogásra. a Svábhegyi Szanatórium Budapest centrumától 12 percre fekszik. Kúrája pontos betartása mellett élvezheti egy ragyogó világ­város összes örömeit. Polgári árak: Strandfürdő. S Kneipp emlékének! •Így kell élnetek– tíz volt a címe annak a világhírű mun­kának, melyben Kneipp az észszerű élet irányítására szolgáló napiparancsait állí­totta össze és amelyet a modern táplálkozás­tudomány mindenkori alapigazságának te­kinthetünk. Sok régi bölcsességet újított fel ben­ne, de még több újat tett hozzá. Élet­műve koronájának tekintette, hogy élete alkonyán még malátakávéjával, a kitűnő Kneipp malátakávé­val is megajándékoz­hatott bennünket Olyan ital ez, melyben valósággal ízlelhetjük a gyártás után is egészben maradt és hámozatlam árpaszemek teljes erejét. E kávéban minden egyes árpa­­szem a maga teljes keményítő tartalmával jóízű, egészséges és édes malátává változik. Minden szemet héjastól duzzasztottak, pör­költek, pirítottak, karamellizáltak és tisztán, finoman impregnáltak. Ezért olyan egészsé­ges és frissítő tehát ez a jó Kneipp malátakávé. Zamatos, miként az életerőt adó kenyér. És valóban olyan is, mint a legízletesebb tápláló kenyér a kávéscsészében. Nem hiá­ny­ozhatik egyetlen reggeliző asztalról sem. Egyetlen nap sem. Ez az ital az egészség és erő kútforrása. Valóságos gyógyforrás, ahogy néha Kneipp maga is nevezte. Ugyunk Kneipp n­atotálásét! Ezt Umisifi maga adta az milllióértnek..

Next