Somogyi Ujság, 1943. március (25. évfolyam, 48-72. szám)
1943-03-01 / 48. szám
1943. március 1. Kedden szabadegyetemi előadás Dr Helyey József gimnáziumimár előadása a háború lélektanárai A Szabadegyetem vezetősége elsőrangú kötelességének érzi, hogy állandóan ébren tartsa az itthoniak figyelmét a harctéren küzdő katonák iránt. Hazafias munkájának tudatában már másodszor kérte fel dr Hetyey Józsefet, a helybéli fiúgimnázium lelkes tanárát, aki megjárta a harctereket, hogy mindazokat, akiknek hozzátartozói a harctéren vannak és minden hazafit, tájékoztassa a mai világháborúról. Március másodikán, kedden tartandó előadásában rámutat a most dúló rettenetes világháború okaira és célkiűtéseire. Megvilágítja az események hátterét. Majd azokkal a jelenségekkel foglalkozik, amelyek a legkülönbözőbb s sokszor egymásnak ellenmondó lelki hatásokat váltják ki az emberekből. Mert a háború mindenekelőtt lelki élmény számunkra. Ennek alapján megpróbálja a jövő világképét megrajzolni. A harctéren szerzett saját tapasztalatai nagyban támogatni fogják megállapításaiban. Az előadás a legidőszerűbb kérdéseket fogja taglalni és ép ezért, általános érdeklődés várja a keddi nagyhatásúnak ígérkező előadási Az előadásra ezúttal is minden érdeklődőt * szeretettel hív meg . Szabadegyetem vezetősége. A Pécsi utcai iskola gyermekei a honvédekért Lelkes kis csoport vonult az elmúlt héten az Iparos székház elé. Arcukon boldogság, kezükben nagy csomagok. Tanítóik boldogan kísérték a kis magyarokat és örömmel könyvelték el a hazafias és áldozatkészségre való nevelés gyönyörű eredményét. Vöröskeresztes gondolat vonul végig a vármegye gyermekszíveiben. Lelkes apostola, Bocsánczi Lukács, kir. tanfelügyelő elvetette a magot, s ez a mag a gyermekszívekben bő termést hozott. A Pécsi utcai iskola növendékei egyetlen kérdésre igen szép példáját mutatták a szerető áldozatkészségnek. Lássuk az eredményt. Cukrot kértek a sebesültek számára. Eljutott a hír az iskolába, sok sebesült jön. Összebújtak a gyermekfejek, vájjon mi a tanakodás oka? Másnap reggel megjött a felelet Kis piaci kosarak kerültek a kézbe, könyves tarisznya a háton és boldogan csillogó szemű gyermekáradat vonul az iskolába. Hozták a cukrot, amelyet nagy lemondással vontak el maguktól. A csacsogó gyermekszáj nem tud hallgatni. Elárulja, hogy tegnap kimondták egyhangúan, néhány napig nem lesz otthon návéívás. Elhozzák azoknak, akik vért adtak a hazáért, ne fájjon úgy az a seb. Mi még tudunk nélkülözni, ebben is össze kell fogni. Felnőttek, itt a példa, a gyermekszív nem hazudik, őszintén szólal meg, nem ismeri még az áltatást. Mit is hoztak? Csak a nagyobb tételeket ! 27 kg. cukor (cukorjegyes világban), 30 kg. liszt, (legyen kis kis kalács a kávé mellé), 127 drb. tojás, 45 csomag kávé, mák, vaj, hozzávaló só és paprika, szalonna, tea, dióbél, konzerv, cigaretta, befőtt, szappan, levelezőlap, zsebkendő is került a csomagba. Az apróságokat részletezni itt sok volna. Megiindult a gyermeksereg nagy kosarakkal, de vidám és repeső szívvel. Átadták kis szívük minden szeretetével megtetőzve és boldogan mentek haza azzal az érzéssel, hogy ők tudnak nagyobbak lenni a nagyoknál akkor, amikor a haza és testvér fogalma nemcsak fogalom, hanem szívben élő valóság. A gyermekeket név szerint felsorolni a terjedelem miatt lehetetlen, de nem szabad megfeledkeznünk a nevelés munkáját teljes odaadással végző tantestületet, akik a szeretetnek és hazaszeretetnek ilyen hatalmas máglyáját tudják meggyújtani. (F. J.) Gömbös és Gáspár K. A 7 úri- és női divatüzlet KAPOSVÁR, FŐ UTCA 31. SZÁM, ízléses szolid Külön textil és kötöttáru nagykereskedés Estélyi s délutáni,i ruhák legszebb dísze a gyöngy, fém és strassz ÉKSZER. TEKINTSE MEG NAGY RAKTÁRAMAT! ! DR. NYIRYNÉ Kaposvár, Kossuth tér 2. szám, bazárépület. KUTYA NÁTHA EL NE ÉRJE, Tótszőllősy RUMJÁT KÉRJE! Iskolaszövetkezet a kaposvári kereskedelmi iskolában Ismeretes, a Mezőgazdasági Kamara a szövetkezeti gondolat terjesztése érdekében a szövetkezeti ismereteknek iskolai oktatását igen hasznosnak és szükségesnek tartja. Különösen nagy jelentőségű a gyakorlati útra való nevelés terén az iskolaszövetkezetek létesítése, amelynek gyakorlati munkájában a tanuló ifjúság tapasztalatokat szerezve, nemcsak alaposan megismeri a szövetkezeti gondolatot és életet, hanem az vérévé is válik. Örömmel közöljük, hogy a Kamara közbenjárására a kaposvári kereskedelmi iskola hajlandónak mutatkozott iskolaszövetkezetek felállítására. A Kamara ez ügyben érintkezésbe lépett a Hangya Szövetkezettel és az Országos Központi Hitelszövetkezettel, valamint a pestszentlőrinci hitelszövetkezet igazgatóságával, amelynek vezetése alatt már alakult a pestszentlőrinci kereskedelmi iskolában iskolaszövetkezet. A kapott értékes felvilágosítások és gyakorlati tanácsok figyelembevételével most már a kaposvári kereskedelmi iskolában az iskolaszövetkezet megalakításának előkészületei megindultak. NŐIKABÁTOK, SELYMEK, VÁSZNAK, SZŐNYEGEK, PAPLANOK, NŐI- ÉS FÉRFISZÖVETEK ÉS ESŐERNYŐK nagy választéka Dr.Vellerné született TANKOVICS MÁRIA divatboltjában, Kaposvár, Korona utca 4. sz. Pályázat 60 tandíjmentes helyre , A kereskedelmi és iparkamara felhívása a szülőkhöz A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara felhívja az érdekelt szülők és fiúközépiskolai tanulóifjúság figyelmét a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter pályázati hirdetményére. A pályázati hirdetmény szerint a miniszter a hazai kereskedelmi középiskolák első évfolyamaiban az 1943/44. iskolai évre 60 tandíjmentes helyre évi 200 pengős ösztöndíjat adományoz. A tandíjmentes helyre vagyontalan szülők olyan fiúgyermekeik pályázhatnak, akik a középiskola, vagy a polgári iskola IV. osztályának első félévét az 1942—43. iskolai évben jeles, vagy legalábbi jó eredménynyel végezték és az élőnyelvekben, valamint a mennyiségtanban jeles, de legalább jó osztályzatot nyertek. A pályázati kérvények legkésőbb 1943. évi április hó 15-ig a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium iktató hivatalába (Budapest, II., Lánchíd u. 1—3. sz.) kell benyújtani vagy postán beküldeni. A kérvényhez csatolni kell: 1. A pályázó tanuló születési anyakönyvi kivonatát, 2. Szüleinek születési anyakönyvi kivonatait, 3. A szülők vagyoni viszonyait tanúsító községi bizonyítványt, 4. A középiskola vagy a polgári iskola IV. osztályának első félévéről szóló értesítőt. A körvérvben feltétlenül meg kell jelölni azt a kereskedelmi középiskolát, amelyben a tanuló beiratkozni szándékozik. Érök érték az arany ékszer Sulidárban nagy választéki Varga Imrénél Kaposvár, Teleki utca 10.