Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1871

A családi életből Sophoklesnél. Nem csak az ó, hanem az újabbkori nyelv- és régiségbúvárok is egyhangúlag elismerik, hogy Sophokles, ki a magasztosságot gyöngédséggel egyesítette és a tragikai művészetet a tökély legmagasabb fokára emelte, az ó-tragoedia ha nem is atyja, de dicskoszorúzott mestere. Ezen tökély nem egyedül jeles tehetségeknek vala gyümölcse, melyeket művészi szor­galom mozdita elő, hanem őt a kor ritka kegye is emelé a művészet ma­gaslatára; ő azon költők csekély számához tartozik, kiknek meg vala en­gedve, nagy tehetségeket erős alapon zavartalan szerencse közt kifejteni és a teremtés teljes boldogságát élvezni. Ifjúságát a perzsa háborúk vissz­fénye törte be, férfi kora lépést tartott Athén növekvő hatalmával; ő láta az attikai állam­ virágzási korát és némi távolból hanyatlását, ő nem csak nemes társaságban és jeles tehetségek közt élt, hanem közvetlen részt is vett a tudományos műveltség és képző­művészet teljében, mely lassanként a költészet emelkedését, a józan próza létrehozását, és a tömeg­uralom vál­ságos önérzetét szülé. Sophokles boldog kora legkedvezőbb állapotainak örvendett és Hellas első államában élt, melytől még távol valának a tö­meg-uralom beteges kinövései és nem kételkedhetünk, hogy gondolkozás­módja és tettereje a mérsékelt demokratia talajában gyökerezett. Nem csekélyebb vala a szerencse ama kegye, mely Aeschylust tette elődjévé, kinek lángelműsége a művészet útjait egyengette és a tökél­ete­sebb technika szépészeti szabályait reá átszármaztatta. Senki sem tudá oly ügyesen és bölcsen fölhasználni ezen előkészületi iskolát mint Sophokles, ki a mesterkéz által alapított művet a legnagyobb tapintattal a jelenbe helyze­tt és korának helyes értelmében bölcsen berendezett számítás által be is végzé. Sophokles, a tragoerlia Phidiasa, az eszményi perikiesi kor fellengős irályával bir, melyben kedves méltóság tetsző kellemmel egyesül. Előtte a komoly, egyszerű nyugodt nagyság, mely minden csillámot, min­den a költészet körét túlhaladó ingerszert megvet, mint a művészet leg­főbbje tűnik föl. Csudálatra méltó ügyességgel tudja a színeket vegyíteni, a közönségeset és egyszerűt gyakran egy vonás által emelni, és az össze­illesztés elmés és új nemei által élénkíteni s nemesíteni. Ő a tárgyban rejlő okokat és ellenokokat éles elmével föl tudja kutatni és jellemei, mint Goethe mondja, cselekvésmódjuk indokait oly ékesszólással és meggyőződés­sel tudják előadni, hogy az ember többnyire annak részén van, ki utoljára beszélt. Sophokles érzi, hogy a tragikai művésznek nem csak gondola­tokban gazdag­ és találékonynak kell lenni, hanem a jelenetek rendezése, a tervezet összebonyolítása és a jellemek ellentéte által is kell hatnia, s azért sajátja a bonyolódott tragoedia érett művészete. Ő ezt önmérsékléssel gya­korló és valódi műérzéket tanusitott, mely mögött a kedély mélye áll Azért

Next