Sorakozó, 1940 (2. évfolyam, 1-36. szám)

1940-01-05 / 1. szám

ÖTVEN HÁZ ELADÓ... Mindenki pénzzé szeretné tenni a kisember, csakhogy bérletet jegyeztethessen, de mi történik a pénztelen sommásokkal? A nyugati hatalmak országainak sajtó­jában egyre gyakrabban találkozunk ilyenfajta helymeghatározásokkal: „Vala­hol“ Franciaországban, vagy „Valahol“ Angliában. Ezek mögött a nevek mögött rendszerint olyan események húzódnak meg, amelyek akárhol előfordulhattak, vagy pedig el kell titkolni a hollétüket stratégiai vagy egyéb okokból. A mostani riportunkat mi is így kezd­hetnénk, hogy „valahol“ a Tiszántúlon. Előfordulhatott az alább leírt kis életkép­csoport akárhol Hajdúban épp úgy, mint Csongrádban, Szatmárban épp úgy, mint a Maros szögletében. A faluban kidobolták, hogy a két pré­­dikátumos zsidó báró, vagy a tizenöt év­vel ezelőtt Lengyelországból bevándorolt újmagyar 3—4000 holdas birtoka az 1939. évi IV. t.-c. és az ősszel tető alá hozott földbirtoktörvény alapján kisembe­rek kezébe fog kerülni, az igénylők jelent­kezhetnek a községházán. Ilyenkor aztán a zsellérsoron, a vert falú házakban meg­indul a tanácskozás, a családfő és fele­sége összedugják a fejüket,­ esetleg ceru­zát is vesznek elő, számolgatnak, tanács­koznak. Másnap reggel aztán jó negyed óráig keféli az anyjuk az ünneplő dol­mányt és egy megtört arcú, kérgeskezűs magyar elindul a jegyzőiroda felé, h­ogy földet írasson. A­ jóindulatú jegyző megkérdezi, hogy hány gyereke van, mennyi idősek, mennyi földet akar és — következik a legfoga­sabb kérdés — mennyi pénzt tud egy­szerre lefizetni. „Még a lelkünk üdvössége árán is“ A nagy komolyan felelgető magyar rendre elmondja a kérdésekre, hogy 35— 40 hónapot töltött a harctéren, hét, vagy kilenc gyereke van, tíz holdat szeretne kapni és tud fizetni — jó esetben — 100 pengőt. Ha aztán megkérdezik tőle, hogy miből fog telni gazdasági felszerelésre, vetőmagra és miegyébre, a legtöbbször így hangzik a felelet: Eladom a házamat, meg az egyik magdisznómat, a lányomat elküldöm szolgálni Pestre, a fiamat sem enge­dem inasnak, hanem még egy évre el­megy sommásnak, aztán valahogy csak összehozzuk a pénzt. Ha megkérdezik tőle, hogy hol laknak, ha eladja a házat, szinte előre lehet tudni, hogy az rá a felelet: „Ellakunk mi kalyi­bában is egy-két évig, csak egyszer egy kis földem legyen.” Aztán így felel a jegyzőnek a második, a harmadik és a tizedik földet szerető, földre éhes magyr­a és csak elvétve akad olyan ember, aki azt mondja, tudok fizetni egyszerre ötszáz pengőt, gazdasági felszerelésem már megvan és azért szeretnék föl­det kapni, hogy tíz hold helyett har­mincan gazdálkodhassak. Valószínűleg nagy szemeket meresztené­nek arra a gondosan számolgató magya­rok, aki azt mondaná nekik, hogy ha mindenki el akarja adni a házát, ugyan ki lesz a vevő. Gondolnak-e arra, hogy ha egyszerre harminc, vagy ötven kis­ember áruba bocsájtja a hosszú évek kuporgatásából felépített kis házacskát, a most 1000—1200 pengőt érő ház egy­szerre nem fog többet érni 4—500 pen­gőnél. Azt sem kapja meg készpénzben, már pedig mindenki azért szeretne eladni valamit, hogy minél nagyobb mennyiségű pénzhez jusson. „Valahol“ a Tiszántúlon fel is tettük ezt a kérdést és mikor talán a hatodik embernek szegeztük neki, az meg is tu­dott felelni a fogas kérdésnek. •­­ Uram, ha nem veszi meg más, meg­veszi a zsidó, vagy ha nem veszi meg, ad rá kölcsönt, ha­ máskép nem, titokban, de nekünk pénz kell, mert földhöz aka­­runk jutni még a lelkünk üdvössége árán is. Hát igen. Földhöz akarnak jutni, a sajátjukon akarnak verejtékezni, még a lelkük üdvössége árán is. Ha ehhez pénz kell, előteremtik még a föld alól is, ha máshonnan nem, hát a zsidóktól, mert a zsidó adni fog. Adni fog uzsorakamatra, vagy po­tom áron elkótyavetyélt házért, fél­áron megvett disznóért, esetleg a két év múlva betakarítható termésért. Adni fog, mert jó üzletnek látja, nem aggódik azért, hogy nincs rá bankszerű fedezete és nem törődik azzal, hogy a magyar kisember bele fog pusztulni a visszafizetésbe. Azonkívül, hogy jó üzle­tet csinált, mert a legjobb kamatra he­lyezi ki a pénzét, még külön előnye is származik, mert a kisembernek adott pénzt nem kell vagyonként bevallani az adóívben és így adómegtakarítást is el lehet érni. Ez pedig még a haszonszerzés­nél is nagyobb élvezet. A szatmári példa községi Erről beszélgettünk „valahol a vezetőkkel és a földreformot minden te­kintetben a nemzeti sorskérdésnek kezelő, aggódó magyarokkal.­­ Valami mást kellene tenni, hogy a kisembereket a földéhség, a föld utáni olthatatlan sóvárgás ne kergesse uzsorá­sok karjaiba és a túlzottan optimista szá­mításokat ne váltsa fel néhány esztendő múlva olyan keserű kiábrándulás, ami arra késztetheti ezeket a minden áldoza­tot vállalni kész magyarokat, hogy hátat fordítsanak a földnek. Egy nagyon sokat olvasott, komoly szövetkezeti ember a következőket mon­dotta : — Úgy kellene ezt valahogyan csi­nálni, ahogyan Szatmár megyében annak a pécsi helyettes polgármesternek, Esz­­tergár Lajosnak az elgondolásai alapján a segélyügyet csinálják. Kellene létesíteni egy szövetkezetet, amelyik nyújtana valami kis kölcsönt a bérlőnek, aztán adna egy­ vagy két tehénkét, ekét, szekeret, miegymást és úgy lehetne rendezni a visszatérí­tést, hogy az adós bérlő malacban, tejben, burgonyában, búzában és to­jásban törleszthetné a kamatokat. Ez pozitív segítség lenne. Nem kergetné kibírhatatlan adósságba a föld után vá­­gyakozókat és úgy megszerettetné az em­berekkel a szövetkezeti gondolatot, hogy soha többé nem kellene félni attól, hogy hátat fordít a magyar ember a szövetke­zetnek. — A fedezet? Hát ez nem könnyű kér­dés. De az állam és a most igazán tőke­erős országos szövetkezetek összefogása, esetleg egy-két nagy vállalat bekapcsolása lehetővé tehetné ezt a megoldást. Az állam úgy is rászán egy bizonyos összeget, a kis­béklét rendszer bevezetésének végrehajtá­sára. Ennek egy hányadát szövetkezeti alaptőkeként lehetne kezelni. A nagy gép­gyárak szintén beléphetnének tagként a szövetkezetbe,­­hasonlképpen az építkezési anyagokat előállító üzemek is, így aztán különösebb zökkenő nélkül le lehetne bo­nyolítani az ekék és mezőgazdasági gépek nyolc-tíz éves kihitelezését. Módot lehetne találni arra is, hogy a nagy bankok is részt vegyenek ebben a szövetkezésben né­hány millióval s akkor mindjárt nem kel­lene arra gondolni a földet szerezni kívánó kisembernek, hogy kiköltözzék a nehezen szerzett házi­kójából, esztendőkön keresztül földbe­­vájt odúban lakjék a családjával, a gyerekek angolkórt, vagy tüdőbajt szerezzenek, aztán még tizenöt esz­tendő múlva is az uzsorakamat ter­heit nyögjék. Egy egészséges szövetkezés tehát nem­csak a falusi kisemberek meglévő ingat­lanainak katasztrofális árzuhanását aka­ SZERCI Üllői­ út 11. Telefon: 180-641. Karbantartás, javítás, eladás részletre, sok e­mrrt­t­ks a Nemzeti Önállósítási Alapból dályozná meg, hanem lehetővé tenné azt is, hogy a hét-nyolc gyerekes, pénztelen, de példás szorgalmú sommás családokat is földhöz juttassák és néhány év múlva be­bizonyosodna, hogy ezek a legszorgalma­sabb és legleleményesebb kisbérlők. Nem kellene a nagyobbik lányt városba küldeni cselédnek, hogy az esedékes kama­tot kellő időben fizethessék a zsidónak, ha­nem lehetne vállalkozni arra, hogy másfél holddal nagyobb területen vetnek kendert és gyönyörűségesen fel lehetne lendíteni a háziipart. A gyerek elmehetne inasnak és egy évtized múlva odahaza a faluban keve­sebb lenne a proletár. Ne mondjuk azt, hogy nincs fedeztünk, nincs pénzünk, mert hiszen jó szándékkal, körültekintéssel, ügyes gazdaságpolitikával nagyon sok készpénzhiányt át lehet hidalni. A letárgyalt földbirtoktörvény végrehaj­tási utasításánál ilyen szempontokra is tekintettel kellene lenni és nagyon üdvös lenne, ha a földmívelési miniszter egyene­sen utasítást adna az ilyen szövetkezeti rendszer kiépítésére. Mert nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a honvédelmünk minél gyorsabb és minél eredményesebb fejlesz­tésével teljesen egyenrangú kérdés a föld­birtok helyesebb megosztásának gyors és eredményes keresztülvitele. 1940 január 5. N­BIBHHHHM Hova menjenek az erdélyi magyarok Károly román király beszarábiai láto­gatása és ott elhangzott kijelentései na­gyon vegyes érzelmeket keltettek ben­nünk, erdélyi magyarokban. Az a körül­mény, hogy Románia meg akar védeni mindent, ami román, de nem kíván sem­mit, ami a másé, nagyon megnyugtató lenne ránk nézve, ha ugyanebben a be­szédben nem mondta volna azt is a király, hogy a nemzetiségek arányszámának csök­kentése érdekében besszarábiai romá­nokat fognak telepíteni Erdélybe. Tehát magyar földet kapnak Erdélyben a beszarábiai románok. Az államnak nin­csenek olyan földjei, amiket ki lehetne osztani, tehát magánosoktól veszik el azo­kat a földeket és bizonyára kizárólag ma­gyaroktól. A huszas évek elején fogana­tosított erdélyi födreform nem valami túlságosan sok földet hagyott a magya­roknak. Ma nem lehet duskálkodni eladó földekben Erdélyben és ha akad eladó föld, akkor az nem magyaré, hanem re­­gáti románé, aki bizonytalannak érzi a lába alatt a magyar vérrel áztatott er­délyi földet. Ha már most olyan nagy tömegű telepítést akr-t akar megindítani a kormány — szil egyenesen királyi parancsra,­­ hogy az erdélyi kisebbsé­gek arányszáma lényegesen csökkenjen, akkor ez azt jelenti, hogy a magyar közép­birtokokat és a h­atármenti magyar kisbirtokokat akarják román kézbe juttatni. Nem nyilatkozott azonban arra vonatko­zóan a király, hogy mi lesz azokkal az erdélyi magyarokkal, akiknek lába alól kihúzzák a földet és akiknek szájából ki­veszik a falatot. Elviszik talán őket Beszarábiába és ott telepítik le a romá­nok helyére őket? Vagy megengedik ne­kik nagy kegyesen, hogy kezükbe vegyék a vándorbotot és öt-hat évig sorbaálljanak Amerika kapujában, amíg beeresztik őket? Ez az új­ román nemzetiségi poli­tika, amely állítólag a megértésen alap­szik? Tatarescu miniszterelnök hosszas be­szélgetést folytatott nemrégiben a ma­gyarság egyik képviselőjével Bánffy Mik­lós gróffal. A kisebbség kívánságai iránt érdeklődött és úgy gazdasági, mint kul­turális téren könnyítéseket helyezett kilá­­tásba a magyarság számára, úgy látszik, első könnyítésnek, első közeledő lépésnek az ősi hajlékainktól való megfosztást szánta a bukaresti kormányzat. Mert arra egy pillanatig sem gondolhatunk, hogy a királyi kinyilatkozás a miniszterelnök tudta­ nélkül, vagy éppen szándékai elle­nére hangzott volna el. A félelem és reménykedés, amelynek megoszlásáról a Sorakozó múlt heti szá­mában írtam, egy kissé újra a félelem irá­nyába tolódott el. Ha nacionalista, ultra­­sevén hangot üt meg egyszer a kormány, akkor azt Erdélyben rendszerint nagyon hamar megvalósítják. Amíg a magyarok felé tett ígéretek alig-alig jutnak el a megvalósulás stádiumába, a beígért viharfelhők mindig pontosan megjelennek és most, amikor a király helyezi kilá­tásba, hogy a magyarok megélhetését biz­­t­­osító, magyarok által művelt és magya­rok birtokában levő erdélyi földekre az ország keleti részéből telepítenek idege­neket, a határmenti magyar faluk lakói között érthető és természetes az a kérdés, hogy hát akkor hova menjenek az erdélyi magyarok? Tagadhatatlan, hogy a most megindult térképformáló és országokat eltüntető há­borús folyamat esetleg nagyobb néptöme­geket eltávolít eddigi lakóhelyéről. De ezt úgy képzelte el mindenki, hogy észszerű­ség és kölcsönösség alapján fog megtör­ténni. Kölcsönösség-e az azonban, ha Beszarábiából románokat telepítenek a magyar határra, csak azért, hogy Erdély milliós magyar tömegét jobban elcsábít­sák az anyaországtól és a fajtestvérektől? Kölcsönösség-e az, hogy az erdélyi ma­gyarságtól mindig csak lojalitást, meg­értést, állampolgári hűséget követelnek és amikor valamilyen újításról van szó, azt mindig csak a magyarság bőrére hajtják végre. Erdély népe fél, Hogy a királyi nyilat­kozatot a kormány hamarosan meg is akarja valósítani, de reménykedik, hogy a körülmények beavatkozása folytán kénytelen lesz megmaradni a puszta aka­ratnál ... Anonymus Transsylvanus A szomszédságunkban ■ hazudnak A vágtatva rohanó események közben nem nagyon érünk rá figyelni, a szom­szédságunkban nemrégiben alakult új államocskának, Szlovákiának kis politikai játékait, az új állam egyes tényezői azon­ban időnként gondoskodnak arról, hogy mégis csak kénytelenek legyünk róluk tu­domást szerezni. Az elmúlt hetekben Mach Sanyo, a szlovák kormány propaganda fő­nöke például egyebet sem tesz, mint a Német birodalom és a cseh-morva protek­­turátus német nyelvű lapjaiban a magya­rokat gyalázza, a szlovákok magyar rész­ről történt elnyomdását hazudja és hamisít­­gatja a magyar történelmet. Ez a derék politikus, aki nyolc hónappal ezelőtt még olyan ünnepélyes szép szava­kat mondott a magyar-szlovák barátság­ról, ma már elfelejti, hogy a magyarok és tótok (akkor még nem akartak szlovákok lenni) együtt küzdöttek a magyar szabad­ságért. Rákóczi kuruc seregeiben és Bra­­nyisskó alatt tót nyelvű honvédek szálltak szembe az osztrák ármádiával nem kény­szerből, hanem a magyar­ szabadság iránti szeretetből. Elfelejti Madh Sanyo, hogy Magyarországon a tót mindezt lehetett, miniszter, tábornok, püspök és hercegprí­más is. Elfelejti, hogy éppen a magyar részről számtalanszor sérelmezték, hogy a magyar kormány színmagyar vidékeket mellőzve, a tót Felvidéket iparosítja állami pénzen. Hlinka páterra hivatkozik, mint aki leginkább panaszkodott a magyar el­nyomás ellen, de elfelejti idézni Hlinkának­ azt a kijelentését, hogy a szlovák nép olyan tehén, amely a Felvidéken legel, de Prágában fejik. Ha szabad csatlakoznunk a legtótabb tótnak Hlinkának ehhez a ha­sonlatához, figyelmébe ajánljuk Mach pro­paganda­főnöknek, hogy a magyar uralom alatt a tót nép olyan tehén volt, amely a Nagy­alföldön legelt, de tejét mindig maga fogyasztotta el. Karácsony ünnepén szlovák diákok tisz­teletére ünnepségeket rendeztek Pozsony­ban, akik a mai Magyarország területén születtek. Ezekkel a diákokkal szónoklato­kat mondattak el, amelyben megfogadták, hogy küzdeni fognak szülőföldjük felsza­badításáért. Madi Sanyóék célzatos propa­gandának szánták ezt az ünnepélyt is, mert ha Szlovákia igazi arculatát akarták volna megmutatni, akkor megszólaltatták volna azokat a nyitramegyei tót parasztokat, akik irigykedve néznek a Csallóköz és Ér­sekújvár felé, azokra a fajtestvéreikre, aki­ket a múlt őszi bécsi döntés magyar ura­lom­ alá juttatott. Nem tudjuk, mi célja van Madh Sanyo­­nak azzal, hogy német lapokban igyekszik Magyarország nemzetiségi politikáját min­­nél jobban befeketíteni, nem tudjuk meny­nyiben szolgálja ez Szlovákia érdekeit, de feltesszük a kérdést, mit szólna hozzá Madh Sanyo, ha válaszképpen felsorolnánk azokat az eseteket, amelyek az új szlovák állam türelmetlenségét mutatják az ural­muk alatt élő magyarsággal szemben ? Ez vezetne a magyar-szlovák jó viszony kiépítésére? .. . Harisnya, Kesztyűkülönlegességek. Harisnya király­ségiül.: Demeter Lajos, Bpest, VI., Teréz­ körút 2.

Next