Sorakozó, 1940 (2. évfolyam, 1-36. szám)
1940-01-05 / 1. szám
ÖTVEN HÁZ ELADÓ... Mindenki pénzzé szeretné tenni a kisember, csakhogy bérletet jegyeztethessen, de mi történik a pénztelen sommásokkal? A nyugati hatalmak országainak sajtójában egyre gyakrabban találkozunk ilyenfajta helymeghatározásokkal: „Valahol“ Franciaországban, vagy „Valahol“ Angliában. Ezek mögött a nevek mögött rendszerint olyan események húzódnak meg, amelyek akárhol előfordulhattak, vagy pedig el kell titkolni a hollétüket stratégiai vagy egyéb okokból. A mostani riportunkat mi is így kezdhetnénk, hogy „valahol“ a Tiszántúlon. Előfordulhatott az alább leírt kis életképcsoport akárhol Hajdúban épp úgy, mint Csongrádban, Szatmárban épp úgy, mint a Maros szögletében. A faluban kidobolták, hogy a két prédikátumos zsidó báró, vagy a tizenöt évvel ezelőtt Lengyelországból bevándorolt újmagyar 3—4000 holdas birtoka az 1939. évi IV. t.-c. és az ősszel tető alá hozott földbirtoktörvény alapján kisemberek kezébe fog kerülni, az igénylők jelentkezhetnek a községházán. Ilyenkor aztán a zsellérsoron, a vert falú házakban megindul a tanácskozás, a családfő és felesége összedugják a fejüket, esetleg ceruzát is vesznek elő, számolgatnak, tanácskoznak. Másnap reggel aztán jó negyed óráig keféli az anyjuk az ünneplő dolmányt és egy megtört arcú, kérgeskezűs magyar elindul a jegyzőiroda felé, hogy földet írasson. A jóindulatú jegyző megkérdezi, hogy hány gyereke van, mennyi idősek, mennyi földet akar és — következik a legfogasabb kérdés — mennyi pénzt tud egyszerre lefizetni. „Még a lelkünk üdvössége árán is“ A nagy komolyan felelgető magyar rendre elmondja a kérdésekre, hogy 35— 40 hónapot töltött a harctéren, hét, vagy kilenc gyereke van, tíz holdat szeretne kapni és tud fizetni — jó esetben — 100 pengőt. Ha aztán megkérdezik tőle, hogy miből fog telni gazdasági felszerelésre, vetőmagra és miegyébre, a legtöbbször így hangzik a felelet: Eladom a házamat, meg az egyik magdisznómat, a lányomat elküldöm szolgálni Pestre, a fiamat sem engedem inasnak, hanem még egy évre elmegy sommásnak, aztán valahogy csak összehozzuk a pénzt. Ha megkérdezik tőle, hogy hol laknak, ha eladja a házat, szinte előre lehet tudni, hogy az rá a felelet: „Ellakunk mi kalyibában is egy-két évig, csak egyszer egy kis földem legyen.” Aztán így felel a jegyzőnek a második, a harmadik és a tizedik földet szerető, földre éhes magyra és csak elvétve akad olyan ember, aki azt mondja, tudok fizetni egyszerre ötszáz pengőt, gazdasági felszerelésem már megvan és azért szeretnék földet kapni, hogy tíz hold helyett harmincan gazdálkodhassak. Valószínűleg nagy szemeket meresztenének arra a gondosan számolgató magyarok, aki azt mondaná nekik, hogy ha mindenki el akarja adni a házát, ugyan ki lesz a vevő. Gondolnak-e arra, hogy ha egyszerre harminc, vagy ötven kisember áruba bocsájtja a hosszú évek kuporgatásából felépített kis házacskát, a most 1000—1200 pengőt érő ház egyszerre nem fog többet érni 4—500 pengőnél. Azt sem kapja meg készpénzben, már pedig mindenki azért szeretne eladni valamit, hogy minél nagyobb mennyiségű pénzhez jusson. „Valahol“ a Tiszántúlon fel is tettük ezt a kérdést és mikor talán a hatodik embernek szegeztük neki, az meg is tudott felelni a fogas kérdésnek. • Uram, ha nem veszi meg más, megveszi a zsidó, vagy ha nem veszi meg, ad rá kölcsönt, ha máskép nem, titokban, de nekünk pénz kell, mert földhöz akarunk jutni még a lelkünk üdvössége árán is. Hát igen. Földhöz akarnak jutni, a sajátjukon akarnak verejtékezni, még a lelkük üdvössége árán is. Ha ehhez pénz kell, előteremtik még a föld alól is, ha máshonnan nem, hát a zsidóktól, mert a zsidó adni fog. Adni fog uzsorakamatra, vagy potom áron elkótyavetyélt házért, féláron megvett disznóért, esetleg a két év múlva betakarítható termésért. Adni fog, mert jó üzletnek látja, nem aggódik azért, hogy nincs rá bankszerű fedezete és nem törődik azzal, hogy a magyar kisember bele fog pusztulni a visszafizetésbe. Azonkívül, hogy jó üzletet csinált, mert a legjobb kamatra helyezi ki a pénzét, még külön előnye is származik, mert a kisembernek adott pénzt nem kell vagyonként bevallani az adóívben és így adómegtakarítást is el lehet érni. Ez pedig még a haszonszerzésnél is nagyobb élvezet. A szatmári példa községi Erről beszélgettünk „valahol a vezetőkkel és a földreformot minden tekintetben a nemzeti sorskérdésnek kezelő, aggódó magyarokkal. Valami mást kellene tenni, hogy a kisembereket a földéhség, a föld utáni olthatatlan sóvárgás ne kergesse uzsorások karjaiba és a túlzottan optimista számításokat ne váltsa fel néhány esztendő múlva olyan keserű kiábrándulás, ami arra késztetheti ezeket a minden áldozatot vállalni kész magyarokat, hogy hátat fordítsanak a földnek. Egy nagyon sokat olvasott, komoly szövetkezeti ember a következőket mondotta : — Úgy kellene ezt valahogyan csinálni, ahogyan Szatmár megyében annak a pécsi helyettes polgármesternek, Esztergár Lajosnak az elgondolásai alapján a segélyügyet csinálják. Kellene létesíteni egy szövetkezetet, amelyik nyújtana valami kis kölcsönt a bérlőnek, aztán adna egy vagy két tehénkét, ekét, szekeret, miegymást és úgy lehetne rendezni a visszatérítést, hogy az adós bérlő malacban, tejben, burgonyában, búzában és tojásban törleszthetné a kamatokat. Ez pozitív segítség lenne. Nem kergetné kibírhatatlan adósságba a föld után vágyakozókat és úgy megszerettetné az emberekkel a szövetkezeti gondolatot, hogy soha többé nem kellene félni attól, hogy hátat fordít a magyar ember a szövetkezetnek. — A fedezet? Hát ez nem könnyű kérdés. De az állam és a most igazán tőkeerős országos szövetkezetek összefogása, esetleg egy-két nagy vállalat bekapcsolása lehetővé tehetné ezt a megoldást. Az állam úgy is rászán egy bizonyos összeget, a kisbéklét rendszer bevezetésének végrehajtására. Ennek egy hányadát szövetkezeti alaptőkeként lehetne kezelni. A nagy gépgyárak szintén beléphetnének tagként a szövetkezetbe,hasonlképpen az építkezési anyagokat előállító üzemek is, így aztán különösebb zökkenő nélkül le lehetne bonyolítani az ekék és mezőgazdasági gépek nyolc-tíz éves kihitelezését. Módot lehetne találni arra is, hogy a nagy bankok is részt vegyenek ebben a szövetkezésben néhány millióval s akkor mindjárt nem kellene arra gondolni a földet szerezni kívánó kisembernek, hogy kiköltözzék a nehezen szerzett házikójából, esztendőkön keresztül földbevájt odúban lakjék a családjával, a gyerekek angolkórt, vagy tüdőbajt szerezzenek, aztán még tizenöt esztendő múlva is az uzsorakamat terheit nyögjék. Egy egészséges szövetkezés tehát nemcsak a falusi kisemberek meglévő ingatlanainak katasztrofális árzuhanását aka SZERCI Üllői út 11. Telefon: 180-641. Karbantartás, javítás, eladás részletre, sok emrrttks a Nemzeti Önállósítási Alapból dályozná meg, hanem lehetővé tenné azt is, hogy a hét-nyolc gyerekes, pénztelen, de példás szorgalmú sommás családokat is földhöz juttassák és néhány év múlva bebizonyosodna, hogy ezek a legszorgalmasabb és legleleményesebb kisbérlők. Nem kellene a nagyobbik lányt városba küldeni cselédnek, hogy az esedékes kamatot kellő időben fizethessék a zsidónak, hanem lehetne vállalkozni arra, hogy másfél holddal nagyobb területen vetnek kendert és gyönyörűségesen fel lehetne lendíteni a háziipart. A gyerek elmehetne inasnak és egy évtized múlva odahaza a faluban kevesebb lenne a proletár. Ne mondjuk azt, hogy nincs fedeztünk, nincs pénzünk, mert hiszen jó szándékkal, körültekintéssel, ügyes gazdaságpolitikával nagyon sok készpénzhiányt át lehet hidalni. A letárgyalt földbirtoktörvény végrehajtási utasításánál ilyen szempontokra is tekintettel kellene lenni és nagyon üdvös lenne, ha a földmívelési miniszter egyenesen utasítást adna az ilyen szövetkezeti rendszer kiépítésére. Mert nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a honvédelmünk minél gyorsabb és minél eredményesebb fejlesztésével teljesen egyenrangú kérdés a földbirtok helyesebb megosztásának gyors és eredményes keresztülvitele. 1940 január 5. NBIBHHHHM Hova menjenek az erdélyi magyarok Károly román király beszarábiai látogatása és ott elhangzott kijelentései nagyon vegyes érzelmeket keltettek bennünk, erdélyi magyarokban. Az a körülmény, hogy Románia meg akar védeni mindent, ami román, de nem kíván semmit, ami a másé, nagyon megnyugtató lenne ránk nézve, ha ugyanebben a beszédben nem mondta volna azt is a király, hogy a nemzetiségek arányszámának csökkentése érdekében besszarábiai románokat fognak telepíteni Erdélybe. Tehát magyar földet kapnak Erdélyben a beszarábiai románok. Az államnak nincsenek olyan földjei, amiket ki lehetne osztani, tehát magánosoktól veszik el azokat a földeket és bizonyára kizárólag magyaroktól. A huszas évek elején foganatosított erdélyi födreform nem valami túlságosan sok földet hagyott a magyaroknak. Ma nem lehet duskálkodni eladó földekben Erdélyben és ha akad eladó föld, akkor az nem magyaré, hanem regáti románé, aki bizonytalannak érzi a lába alatt a magyar vérrel áztatott erdélyi földet. Ha már most olyan nagy tömegű telepítést akr-t akar megindítani a kormány — szil egyenesen királyi parancsra, hogy az erdélyi kisebbségek arányszáma lényegesen csökkenjen, akkor ez azt jelenti, hogy a magyar középbirtokokat és a határmenti magyar kisbirtokokat akarják román kézbe juttatni. Nem nyilatkozott azonban arra vonatkozóan a király, hogy mi lesz azokkal az erdélyi magyarokkal, akiknek lába alól kihúzzák a földet és akiknek szájából kiveszik a falatot. Elviszik talán őket Beszarábiába és ott telepítik le a románok helyére őket? Vagy megengedik nekik nagy kegyesen, hogy kezükbe vegyék a vándorbotot és öt-hat évig sorbaálljanak Amerika kapujában, amíg beeresztik őket? Ez az új román nemzetiségi politika, amely állítólag a megértésen alapszik? Tatarescu miniszterelnök hosszas beszélgetést folytatott nemrégiben a magyarság egyik képviselőjével Bánffy Miklós gróffal. A kisebbség kívánságai iránt érdeklődött és úgy gazdasági, mint kulturális téren könnyítéseket helyezett kilátásba a magyarság számára, úgy látszik, első könnyítésnek, első közeledő lépésnek az ősi hajlékainktól való megfosztást szánta a bukaresti kormányzat. Mert arra egy pillanatig sem gondolhatunk, hogy a királyi kinyilatkozás a miniszterelnök tudta nélkül, vagy éppen szándékai ellenére hangzott volna el. A félelem és reménykedés, amelynek megoszlásáról a Sorakozó múlt heti számában írtam, egy kissé újra a félelem irányába tolódott el. Ha nacionalista, ultrasevén hangot üt meg egyszer a kormány, akkor azt Erdélyben rendszerint nagyon hamar megvalósítják. Amíg a magyarok felé tett ígéretek alig-alig jutnak el a megvalósulás stádiumába, a beígért viharfelhők mindig pontosan megjelennek és most, amikor a király helyezi kilátásba, hogy a magyarok megélhetését biztosító, magyarok által művelt és magyarok birtokában levő erdélyi földekre az ország keleti részéből telepítenek idegeneket, a határmenti magyar faluk lakói között érthető és természetes az a kérdés, hogy hát akkor hova menjenek az erdélyi magyarok? Tagadhatatlan, hogy a most megindult térképformáló és országokat eltüntető háborús folyamat esetleg nagyobb néptömegeket eltávolít eddigi lakóhelyéről. De ezt úgy képzelte el mindenki, hogy észszerűség és kölcsönösség alapján fog megtörténni. Kölcsönösség-e az azonban, ha Beszarábiából románokat telepítenek a magyar határra, csak azért, hogy Erdély milliós magyar tömegét jobban elcsábítsák az anyaországtól és a fajtestvérektől? Kölcsönösség-e az, hogy az erdélyi magyarságtól mindig csak lojalitást, megértést, állampolgári hűséget követelnek és amikor valamilyen újításról van szó, azt mindig csak a magyarság bőrére hajtják végre. Erdély népe fél, Hogy a királyi nyilatkozatot a kormány hamarosan meg is akarja valósítani, de reménykedik, hogy a körülmények beavatkozása folytán kénytelen lesz megmaradni a puszta akaratnál ... Anonymus Transsylvanus A szomszédságunkban ■ hazudnak A vágtatva rohanó események közben nem nagyon érünk rá figyelni, a szomszédságunkban nemrégiben alakult új államocskának, Szlovákiának kis politikai játékait, az új állam egyes tényezői azonban időnként gondoskodnak arról, hogy mégis csak kénytelenek legyünk róluk tudomást szerezni. Az elmúlt hetekben Mach Sanyo, a szlovák kormány propaganda főnöke például egyebet sem tesz, mint a Német birodalom és a cseh-morva protekturátus német nyelvű lapjaiban a magyarokat gyalázza, a szlovákok magyar részről történt elnyomdását hazudja és hamisítgatja a magyar történelmet. Ez a derék politikus, aki nyolc hónappal ezelőtt még olyan ünnepélyes szép szavakat mondott a magyar-szlovák barátságról, ma már elfelejti, hogy a magyarok és tótok (akkor még nem akartak szlovákok lenni) együtt küzdöttek a magyar szabadságért. Rákóczi kuruc seregeiben és Branyisskó alatt tót nyelvű honvédek szálltak szembe az osztrák ármádiával nem kényszerből, hanem a magyar szabadság iránti szeretetből. Elfelejti Madh Sanyo, hogy Magyarországon a tót mindezt lehetett, miniszter, tábornok, püspök és hercegprímás is. Elfelejti, hogy éppen a magyar részről számtalanszor sérelmezték, hogy a magyar kormány színmagyar vidékeket mellőzve, a tót Felvidéket iparosítja állami pénzen. Hlinka páterra hivatkozik, mint aki leginkább panaszkodott a magyar elnyomás ellen, de elfelejti idézni Hlinkának azt a kijelentését, hogy a szlovák nép olyan tehén, amely a Felvidéken legel, de Prágában fejik. Ha szabad csatlakoznunk a legtótabb tótnak Hlinkának ehhez a hasonlatához, figyelmébe ajánljuk Mach propagandafőnöknek, hogy a magyar uralom alatt a tót nép olyan tehén volt, amely a Nagyalföldön legelt, de tejét mindig maga fogyasztotta el. Karácsony ünnepén szlovák diákok tiszteletére ünnepségeket rendeztek Pozsonyban, akik a mai Magyarország területén születtek. Ezekkel a diákokkal szónoklatokat mondattak el, amelyben megfogadták, hogy küzdeni fognak szülőföldjük felszabadításáért. Madi Sanyóék célzatos propagandának szánták ezt az ünnepélyt is, mert ha Szlovákia igazi arculatát akarták volna megmutatni, akkor megszólaltatták volna azokat a nyitramegyei tót parasztokat, akik irigykedve néznek a Csallóköz és Érsekújvár felé, azokra a fajtestvéreikre, akiket a múlt őszi bécsi döntés magyar uralom alá juttatott. Nem tudjuk, mi célja van Madh Sanyonak azzal, hogy német lapokban igyekszik Magyarország nemzetiségi politikáját minnél jobban befeketíteni, nem tudjuk menynyiben szolgálja ez Szlovákia érdekeit, de feltesszük a kérdést, mit szólna hozzá Madh Sanyo, ha válaszképpen felsorolnánk azokat az eseteket, amelyek az új szlovák állam türelmetlenségét mutatják az uralmuk alatt élő magyarsággal szemben ? Ez vezetne a magyar-szlovák jó viszony kiépítésére? .. . Harisnya, Kesztyűkülönlegességek. Harisnya királységiül.: Demeter Lajos, Bpest, VI., Teréz körút 2.