Sorakozó, 1940 (2. évfolyam, 1-36. szám)

1940-01-05 / 1. szám

1940 január 5. ESZTERGOMBAN MEGÁLLT AZ ÉLET. A lakosság Párkányba jár vásárolni és szórakozni, mert ott olcsóbb az élet — A fiatalság példát mutat Százhúsz százalékos pótadó — Békebeli pompa a főispánbeiktatáson Győr, Zalaegerszeg, Szolnok után most Esztergomot, az ódon királyi és prímási várost mutatja be a Sorakozó olvasói­nak. Hogy miért avatkozik be a magyar városok életébe egy fővárosi hetilap ? Így igazolt bennünket egy magasállású nyugdíjas: „örülünk, hogy nyil­vánosságot kapnak a mi se­beink is, így legalább van egy kis reményünk a javulásra”. Ezt szeretné elősegíteni a So­rakozó és ezért időről-időre meg­mutatja egy-egy város bajait, küzdelmeit, örvendetes esemé­nyeit, a fény ragyogását és az árny komorságát. Hisszük, hasz­nálunk vele ... Esztergom, január 4. (A Sorakozó kiküldött munkatársától.) „Idejövet mintha legalább is a tizen­nyolcadik századba találnánk egyszerre vissza ...“ — írta nemrég egyik kiváló közírónk, a Magyar Sionról emlékezve. Igaza van: Esztergomban, mintha évszá­zadok óta megállt volna az élet, olyan csendes és haldokló ez az ódon város a Duna mentén. Már az autóbusz is, amely a város belseje felé döcög velünk ezen a ködös délutánon, ezt juttatja eszünkbe a maga ormótlanságával, a két „Delka“ és egy „Magyar király szálló” hirdetésével és egy másikkal, amelyen „Imre bácsi“ jó bort kínál az idegennek, az állomással szemben. Ezt a hangulatot csak még fo­kozza a mennyeeztbe épített villanyvilágí­tásnak kezdetleges papír-fényfogója ... A Kossuth­ utca éppen olyan, mint tíz évvel ezelőtt, ugyanolyan a házak színe, a hangulata, a mellékutcák éppúgy szégyen­tik magukat, mint régen s amint egy­ ki­csit őszintén széjjelnézünk az apró házak titkai között, az a sivár és kilátástalan kép, ami szemünk elé tárul, csak még job­ban ingerel arra, hogy felhajtsuk kabá­tunk gallérját, hátha ez megvédi a lelket a hidegtől, a közönytől, a sivárságtól, amelyet kénytelen érezni az ember. Itt aztán igazán más élettel kellene ta­lálkoznunk, hisz Esztergomban ringatták a magyarság bölcsőjét. A történelmi múlt tagadhatatlanul érződik az ódon város széles, macskaköves utcáin és a Lipót-bástya annyi szépet mesél a magyar történelemből, hogy szint® elfelejtkezünk a máról egy pillanatra és idézzük a múltat. A nagy Prohászkával, aki itt barangolt valahol a Szent Tamás-hegy nyomorkuny­hói között, visszaálmodjuk magunkat a ró­mai Strigoniumba, ahol Krisztus szüle­tése idején talán a Hideglelős kereszt tö­vében az örök egyhangúsággal zúgó Dunában itatta lovát a titokzatos estén a római légionárius, amint elgondolkozva nézte a szokatlan esti fényt... Aztán áll a vár, ahol István ki­rály született s az Árpádok régmúlt di­csőségét lehelik a történelmi kövek titok­zatos estén a várhegyen, ahol a simori bazilikát uralja a messze vidék. Igen, ilyen múltja talán egyetlen magyar városnak sincs, de miért oly sivár és szomorú a je­len? hiányzik. A jogos és alapos kritikákra még választ sem kapnak. A város szolgálatában megrokkant kocsisnak még g Ifi pengő kegydíjat sem ajánlanak megszavazni, de 1­0—50.000 pengő jut felesleges pörle­kedésre. És így folytathatnánk egész a végtelen­ségig. Hogy hova fog ez vezetni, ki tudná azt megmondani?...” A városban társadalmi éle­t alig van, az emberek nem olvasnak, a városi könyvtár évek óta zárva, évi száz pengő támogatás­ban részesül költségvetésileg. Egy jel­lemző példa: Szabó Dezső új könyve az egész városban nem található... Békebeli pompa a főispáni beiktatáson Az ősi esztergomi megyeháza megható és felemelő, szinte családi ünnepség szín­helye volt az újév elsői csütörtökén. Ekkor iktatták be az újra teljes történelmi vár­megye díszes méltóságába Frey Vilmos főispánt és Reviczky Elemér alispánt, a város két szülöttét, a vármegye örökös fő­ispánjának, a bíboros hercegprímásnak és káptalanjának jelenlétében. Boldogok va­gyunk, hogy láthattuk ezt a bensőséges ünnepet és magunkkal hozhattunk két mondatot. Az elsőt Frey Vilmos főispán mondotta: A munkateljesítés férfibecsület. A másik az új alispán ajkáról hangzott el: A megye szolgálata nem kenyérkere­set, hanem hivatás. „Aki csak tud, menekül innen“ Erről nyilatkozik a városi politikus, a kisgazda, a vendéglős, a gépkocsivezető, a cigányprímás és egy levente a Szentist­­ván városból, amely Esztergom „Kiser­­deje“. A városi politikus nyugalmazott, magas­állású közéleti férfiú. — örülök, hogy újra találkozunk és nyilvánosságot kap ennek a városnak az ügye, talán segít valamit ezen a fantáziát­lan városon, ahol még halvány terv sincs a fejlődés lehetőségére. A polgármester beteg, a város vezetősége saját hatáskörében, a közönség megkérde­zése nélkül intézkedik, de nem történik semmi és velünk sem tudatnak semmit. Mi még csak küzdünk és harcolunk, de mi lesz, ha egyszer mi is belefáradunk. Mi lesz a város vezetőségével ? Hiszen még csak utánpótlás sincs ebben a városban, aki csak tud, menekül innen ... Keserű szavak ezek annak a szájából, aki minden idegszálával és idejével csak a városának él. Aki rengeteget harcol még egy virágügyért is a „virágos Esztergom“ megvalósításának közelebbre viteléért... A kisgazda már nem foglalkozik a köz­ügyekkel, — nem érdemes — mondja. — sok csalódás ért bennünket, eredményt elérni sehogy sem lehet. A vendéglős, gép­kocsivezető, a zenész, mind csak panasz­kodik: meghalt itt az élet, még az ide­genforgalom is, mely jelentős tétel volt a város életében, csökkent az elmúlt év fo­lyamán. Esztergom húsz éven át végvá­ros volt, igen sokat vártak a Garam völgyé­nek felszabadulásától. Ma az a helyzet, hogy Esztergom Pár­kányba jár vásárolni és szórakozni, Pár­kány községben tehát kisebb az adó, ol­csóbb az élet. A forgalom nagyon meg­csappant. Szilveszterkor is csak a „Ma­gyar királyiban volt igazán, máshol nagy csenddel fogadták az újévet . Csonka Gá­bor, a rádióban is szereplő cigányprímás, szinte dicsekedve mondja, hogy bálnélküli hónapban még hatvan pengőre is felmegy a keresete . . . Potyán épül a leventeotthon? Sajnos, egy cikk keretében nehéz kitérni egy város életére, nagy részletekben tár­gyalhatunk csak meg bizonyos jellemző dolgokat. Viszont beszámolónk nem lenne teljes, ha nem emlékeznénk meg a buda- FÉMFILMJlP Dr. KOPPÁNY BÉLA pesti kiserdei nyomortanyához hasonló Szent István-városrészről, ahol az élet ki­tagadottjai tengetik életüket, a prímási város és a bányavidék Dorog között. Egy kis levente beszél a világháborús fogolytábor szomszédságában. Elmondta, hogy télen is a szabadban kell gyakorla­tozzok és nincs egy otthon, ahol össze­jöhetnének. Ezért leventeotthon építésére gondoltak és elhatározták, hogy önerejükből épí­tik fel. Téglát, követ hordanak össze a földbevájt viskók becsületes magyar fiai, négy fillért adnak egy-egy téglára és ebből már 600 pengő van együtt. Erre a célra színdara­bot is rendeztek s mert nem volt meleg helyiség, ahol készülhettek volna, a har­madosztályú váróteremben jöttek össze esténkint, ahol legalább volt kályha, de a fűtőanyagot ők maguit vitték. Délelőtt­­ a bányában dolgoznak, délután feláldozzák idejüket, hogy mielőbb megépülhessen az otthon. De nemcsak a fiatalok, a szülők is teljesen megértik ennek a fontosságát és rajongva beszélnek a volt segédtanító­ról, akit a maga száz pengős fizetésével a városrész igazi apjának tekintenek. Áldo­zatkész, lelkes munkájukért segítenek az építkezésben. Az egyik kőműves, tíznapi szabadságát erre szentelte, a másik festő, ingyen fogja kifesteni a helyiséget csak azért, hogy a többiek nevében is meg­hálálja a segédtanító-leventeparancsnok akcióját, amelynek eredményeképpen min­den esztergomi elemi iskolás tanuló egy burgonyát és 30 szem babot vitt társai segítségére. Ebből közel kétezer ebédet és igen sok vacsorát osztottak szét. A Szent István-város szegénynegyed, a tabáni ro­­mantikájú Szenttamáshegy lakóival együtt. De jó magyarok. Szeretnek dolgozni, ezért munkanélküli alig van. Ez, viszont súlyos tétel éppen a város szomorú helyzetének megtárgyalása során. A város polgársága ebben az évben száz­húsz százalékos pótadót fizet. Miért? Csak idézzük az egyik helyi lapnak a költség­­vetésről írt cikksorozatának néhány sorát. Többet mond az mindennél, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a lap a hivata­los körök szócsöve. „A város polgársága — írja — az elviselhetetlen terhek alatt szinte az anyagi romlás küszöbén áll. Az adhátralékok ijesztő módon nőnek, pedig a végrehajtók, teljes intenzitás­sal működnek Működésük nyomát ott jelzik a piros cédulák, a foglalások, stb., stb. A kereskedelmi életet a szörnyű­­ adó­terhek teljesen megbénítják, mert éppen az adóterhek miatt drágák az esztergomi kereskedők, ezért nem tudnak árban kon­kurálni például a párkányi keresedőkkel. A céltudatos városi vezetés teljesen szaküzletében, VII., Erzsé­­bet­ körút 9—11., New-York­­palota. Telefon: 345—110. A telefonhiéna Minden fő­váro­s kitermeli a maga külön embertípusát. Ez­ a típus mindenütt saját külön fővárosi öntudatával telítve ipar­kodik nemzetének méltó képviselője lenni. Sajnos, régen ismert tény, hogy erre a talán általános érvényű tételre nálunk ta­lálható meg a szabályt erősítő kivétel. Megírták már ez­t számtalanszor és igen sokan. Okait is kutatták, meg is állapí­tották, hol ezt, hol azt. Az igazságot sze­rintem Szekfü Gyula írta meg a „Három nemzedék és ami­ utána következik“ c. mű­vében. A mi fővárosunk embertípusa mindent csak nem magyar. Nézzünk meg, mond­junk száz átlagos, valódi fővárosi embert. Az állatokkal példázott rossz tulajdonsá­gok hemzsegnek bennük. De bizony igazán utóbbi már pár perces pihenőre is vit­riolba és­ unalomból elbomlasztott­ agyának váladékába helyezi a nyelvét, hogy ható­képessége ne csökkenjen. Szellemes tulaj­donságuk még, hogy vagy névtelenek, vagy csak álnevük van. Működési terüle­­tük pedig minden helyen a telefonállomás, ahol arra vállalkoztak emberek, hogy má­sokon segítsenek, másokat rendben tartsa­nak, kiszolgáljanak, vagy szórakoztassa­nak. Jaj neked rendőr, csendőr, katona, vas­utas, mentő, postás, villamos­, vagy autó­­buszkalauz és vezető, színház, mozi vagy rádió! Mert ő mindenben talál hibát. Mindent leköp saját alacsonyrendűségének kritiká­jával. Mindenkit megrágalmaz a saját lel­kéből kiindulva a legaljasabban. Minden menthető tévedésért bakó után kiált és folyton vért akar látni, de mindig csak a másét. És mindezt telefonon intézi, mert nem bír ellenvéleményt hallani és ezért mirigyei kiürítése után leteszi a kagylót. Az esetek felsorolását azt hiszem, nyu­godtan mellőzhetjük. Azok száma sok millió, nézzen csak bárki kissé utána, na­gyon el fog szomorodni. Csak azt kérdezzük az illetékesektől: Nem lehetne ezen segíteni? Nem lehetne kivadásztatni ezt a pár száz davadat a vezetékek ősbo­zótjából ?­ Utána pedig a sajtó nagy nyilvánossága előtt kipellengé­rezni vagy internálótáborba tenni pár évi kényszermunkára őket, hogy a nehéz testi munka fáradságában tisztuljanak meg? Érdemes volna ezzel is foglalkozni és a társadalmat a fővárosi „példaadó“- erköl­csöt itt is átmosogatni. Végül pedig azt sem kell külön bizonyí­tani, hogy nemzetvédelmi szempontból is milyen rendkívül fontos volna, az amúgy is beteg fővárosi lélek gyógyítása szem­pontjából ezek kiirtása. K. K. immmu­mMmmmm Kocsis rétikus szép, 16 és olcsó! Bpest, VB I., Erzsébeti-krt 28. Az udvarban. fiiiiinniiiiiiii Magyarország a magyaroké! kevésben találhatjuk meg a magyar em­bert jellemző szerénységet, nőtiszteletet, becsületességet; nem is beszélve a min­denkori igazmondásról, legkevésbbé az őszinteségről. Itt eljutottunk a fenti tényhez. De ál­lapítsuk meg azonnal, hogy a hiéna állító­lag csak dögevő. Ezzel szemben a telefon­hiéna mindenbe belemaró, de semmit meg nem evő és semmit meg nem emésztő, sa­ját rosszindulatából táplálkozó emlős, aki­nek a telefon nem a személyes érintkezés megkönnyítésére és a távolságok áthidalá­sára, hanem mások idegzetének és életé­nek tönkretételére való eszköz. Vannak köztük hím és nőneműek, ifjak és aggok, kezdők, haladók és tökéletesek. Ez az Könnyen, gyorsan és jól tennival­­la­szol a „Cosi e facile“ rend­szerrel, amelyet Galerani A. Bonaventura adt elő a Rádióban minden szerdán. I. rész kezdők részére II. rész haladóknak Ara köteténkint 4,5 pengő. Megrendelhető kiadóhivatalunk útján. 1 E két mondattól, különösen a prímási vá­ros vár sokat, az újév hajnalán sorsának hajnalhasadását... Mit hoz a jövő? Esztergomnak az országot újjáépítő IV. Béla idején 17.003 lakosa volt, ma 18.000. A lakosság nagy része földmíves, kisipa­ros és kiskereskedő. Jelentősebb gyára csak egy van, a vitorlázó repülőgépgyár, amely ma már hetven munkással dolgozik. Erről egyszer majd bővebben. Idegenfor­galmi hely, a város, ahol a történelmi em­lékeken kívül az európai hírű modern strandfürdő hoz jelentősebb jövedelmet a városnak. Egyébként iskolaváros, ahol a diákok ezrei tanulnak, többek között há­rom szerzetes­ iskolában, amelyek közül a bencéseké egyidős a magyarsággal. Itt tanult valamikor Szent Imre, az ország első trónörököse... Szerettünk volna szépet és vidám soro­kat írni a mai Esztergomról, de hát a vá­rosnak három és félmillió pengő adóssága van... Féltő szeretettel és hálával kezeljük ezt a várost, hiszen történelmi levegővel táp­lált minket is, hiszen a feledhetetlen diák­élet és az első küzdések emlékei tornyo­sulnak előttünk, amint magányosan kó­­borlunk a régi város kopott kövezetén. ... Az újra szabaddá vált Párkányból a villanylámpák százainak gyertyafényében félelmetesen bontakozik ki a bazilika és a Lipótbástya szilhuettje. Havas a téli táj. A Duna hatalmas jégpáncélokat sodor a hátán, melyek megtörnek a hídoszlopo­­kon. Vájjon megtöb­b­-e ennek a nagy­­múltú városnak sivár jelene is? Mi mindenesetre bízunk ebben ... P .L.

Next