Sorakozó, 1940 (2. évfolyam, 1-36. szám)
1940-01-05 / 1. szám
1940 január 5. ESZTERGOMBAN MEGÁLLT AZ ÉLET. A lakosság Párkányba jár vásárolni és szórakozni, mert ott olcsóbb az élet — A fiatalság példát mutat Százhúsz százalékos pótadó — Békebeli pompa a főispánbeiktatáson Győr, Zalaegerszeg, Szolnok után most Esztergomot, az ódon királyi és prímási várost mutatja be a Sorakozó olvasóinak. Hogy miért avatkozik be a magyar városok életébe egy fővárosi hetilap ? Így igazolt bennünket egy magasállású nyugdíjas: „örülünk, hogy nyilvánosságot kapnak a mi sebeink is, így legalább van egy kis reményünk a javulásra”. Ezt szeretné elősegíteni a Sorakozó és ezért időről-időre megmutatja egy-egy város bajait, küzdelmeit, örvendetes eseményeit, a fény ragyogását és az árny komorságát. Hisszük, használunk vele ... Esztergom, január 4. (A Sorakozó kiküldött munkatársától.) „Idejövet mintha legalább is a tizennyolcadik századba találnánk egyszerre vissza ...“ — írta nemrég egyik kiváló közírónk, a Magyar Sionról emlékezve. Igaza van: Esztergomban, mintha évszázadok óta megállt volna az élet, olyan csendes és haldokló ez az ódon város a Duna mentén. Már az autóbusz is, amely a város belseje felé döcög velünk ezen a ködös délutánon, ezt juttatja eszünkbe a maga ormótlanságával, a két „Delka“ és egy „Magyar király szálló” hirdetésével és egy másikkal, amelyen „Imre bácsi“ jó bort kínál az idegennek, az állomással szemben. Ezt a hangulatot csak még fokozza a mennyeeztbe épített villanyvilágításnak kezdetleges papír-fényfogója ... A Kossuth utca éppen olyan, mint tíz évvel ezelőtt, ugyanolyan a házak színe, a hangulata, a mellékutcák éppúgy szégyentik magukat, mint régen s amint egy kicsit őszintén széjjelnézünk az apró házak titkai között, az a sivár és kilátástalan kép, ami szemünk elé tárul, csak még jobban ingerel arra, hogy felhajtsuk kabátunk gallérját, hátha ez megvédi a lelket a hidegtől, a közönytől, a sivárságtól, amelyet kénytelen érezni az ember. Itt aztán igazán más élettel kellene találkoznunk, hisz Esztergomban ringatták a magyarság bölcsőjét. A történelmi múlt tagadhatatlanul érződik az ódon város széles, macskaköves utcáin és a Lipót-bástya annyi szépet mesél a magyar történelemből, hogy szint® elfelejtkezünk a máról egy pillanatra és idézzük a múltat. A nagy Prohászkával, aki itt barangolt valahol a Szent Tamás-hegy nyomorkunyhói között, visszaálmodjuk magunkat a római Strigoniumba, ahol Krisztus születése idején talán a Hideglelős kereszt tövében az örök egyhangúsággal zúgó Dunában itatta lovát a titokzatos estén a római légionárius, amint elgondolkozva nézte a szokatlan esti fényt... Aztán áll a vár, ahol István király született s az Árpádok régmúlt dicsőségét lehelik a történelmi kövek titokzatos estén a várhegyen, ahol a simori bazilikát uralja a messze vidék. Igen, ilyen múltja talán egyetlen magyar városnak sincs, de miért oly sivár és szomorú a jelen? hiányzik. A jogos és alapos kritikákra még választ sem kapnak. A város szolgálatában megrokkant kocsisnak még g Ifi pengő kegydíjat sem ajánlanak megszavazni, de 10—50.000 pengő jut felesleges pörlekedésre. És így folytathatnánk egész a végtelenségig. Hogy hova fog ez vezetni, ki tudná azt megmondani?...” A városban társadalmi élet alig van, az emberek nem olvasnak, a városi könyvtár évek óta zárva, évi száz pengő támogatásban részesül költségvetésileg. Egy jellemző példa: Szabó Dezső új könyve az egész városban nem található... Békebeli pompa a főispáni beiktatáson Az ősi esztergomi megyeháza megható és felemelő, szinte családi ünnepség színhelye volt az újév elsői csütörtökén. Ekkor iktatták be az újra teljes történelmi vármegye díszes méltóságába Frey Vilmos főispánt és Reviczky Elemér alispánt, a város két szülöttét, a vármegye örökös főispánjának, a bíboros hercegprímásnak és káptalanjának jelenlétében. Boldogok vagyunk, hogy láthattuk ezt a bensőséges ünnepet és magunkkal hozhattunk két mondatot. Az elsőt Frey Vilmos főispán mondotta: A munkateljesítés férfibecsület. A másik az új alispán ajkáról hangzott el: A megye szolgálata nem kenyérkereset, hanem hivatás. „Aki csak tud, menekül innen“ Erről nyilatkozik a városi politikus, a kisgazda, a vendéglős, a gépkocsivezető, a cigányprímás és egy levente a Szentistván városból, amely Esztergom „Kiserdeje“. A városi politikus nyugalmazott, magasállású közéleti férfiú. — örülök, hogy újra találkozunk és nyilvánosságot kap ennek a városnak az ügye, talán segít valamit ezen a fantáziátlan városon, ahol még halvány terv sincs a fejlődés lehetőségére. A polgármester beteg, a város vezetősége saját hatáskörében, a közönség megkérdezése nélkül intézkedik, de nem történik semmi és velünk sem tudatnak semmit. Mi még csak küzdünk és harcolunk, de mi lesz, ha egyszer mi is belefáradunk. Mi lesz a város vezetőségével ? Hiszen még csak utánpótlás sincs ebben a városban, aki csak tud, menekül innen ... Keserű szavak ezek annak a szájából, aki minden idegszálával és idejével csak a városának él. Aki rengeteget harcol még egy virágügyért is a „virágos Esztergom“ megvalósításának közelebbre viteléért... A kisgazda már nem foglalkozik a közügyekkel, — nem érdemes — mondja. — sok csalódás ért bennünket, eredményt elérni sehogy sem lehet. A vendéglős, gépkocsivezető, a zenész, mind csak panaszkodik: meghalt itt az élet, még az idegenforgalom is, mely jelentős tétel volt a város életében, csökkent az elmúlt év folyamán. Esztergom húsz éven át végváros volt, igen sokat vártak a Garam völgyének felszabadulásától. Ma az a helyzet, hogy Esztergom Párkányba jár vásárolni és szórakozni, Párkány községben tehát kisebb az adó, olcsóbb az élet. A forgalom nagyon megcsappant. Szilveszterkor is csak a „Magyar királyiban volt igazán, máshol nagy csenddel fogadták az újévet . Csonka Gábor, a rádióban is szereplő cigányprímás, szinte dicsekedve mondja, hogy bálnélküli hónapban még hatvan pengőre is felmegy a keresete . . . Potyán épül a leventeotthon? Sajnos, egy cikk keretében nehéz kitérni egy város életére, nagy részletekben tárgyalhatunk csak meg bizonyos jellemző dolgokat. Viszont beszámolónk nem lenne teljes, ha nem emlékeznénk meg a buda- FÉMFILMJlP Dr. KOPPÁNY BÉLA pesti kiserdei nyomortanyához hasonló Szent István-városrészről, ahol az élet kitagadottjai tengetik életüket, a prímási város és a bányavidék Dorog között. Egy kis levente beszél a világháborús fogolytábor szomszédságában. Elmondta, hogy télen is a szabadban kell gyakorlatozzok és nincs egy otthon, ahol összejöhetnének. Ezért leventeotthon építésére gondoltak és elhatározták, hogy önerejükből építik fel. Téglát, követ hordanak össze a földbevájt viskók becsületes magyar fiai, négy fillért adnak egy-egy téglára és ebből már 600 pengő van együtt. Erre a célra színdarabot is rendeztek s mert nem volt meleg helyiség, ahol készülhettek volna, a harmadosztályú váróteremben jöttek össze esténkint, ahol legalább volt kályha, de a fűtőanyagot ők maguit vitték. Délelőtt a bányában dolgoznak, délután feláldozzák idejüket, hogy mielőbb megépülhessen az otthon. De nemcsak a fiatalok, a szülők is teljesen megértik ennek a fontosságát és rajongva beszélnek a volt segédtanítóról, akit a maga száz pengős fizetésével a városrész igazi apjának tekintenek. Áldozatkész, lelkes munkájukért segítenek az építkezésben. Az egyik kőműves, tíznapi szabadságát erre szentelte, a másik festő, ingyen fogja kifesteni a helyiséget csak azért, hogy a többiek nevében is meghálálja a segédtanító-leventeparancsnok akcióját, amelynek eredményeképpen minden esztergomi elemi iskolás tanuló egy burgonyát és 30 szem babot vitt társai segítségére. Ebből közel kétezer ebédet és igen sok vacsorát osztottak szét. A Szent István-város szegénynegyed, a tabáni romantikájú Szenttamáshegy lakóival együtt. De jó magyarok. Szeretnek dolgozni, ezért munkanélküli alig van. Ez, viszont súlyos tétel éppen a város szomorú helyzetének megtárgyalása során. A város polgársága ebben az évben százhúsz százalékos pótadót fizet. Miért? Csak idézzük az egyik helyi lapnak a költségvetésről írt cikksorozatának néhány sorát. Többet mond az mindennél, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a lap a hivatalos körök szócsöve. „A város polgársága — írja — az elviselhetetlen terhek alatt szinte az anyagi romlás küszöbén áll. Az adhátralékok ijesztő módon nőnek, pedig a végrehajtók, teljes intenzitással működnek Működésük nyomát ott jelzik a piros cédulák, a foglalások, stb., stb. A kereskedelmi életet a szörnyű adóterhek teljesen megbénítják, mert éppen az adóterhek miatt drágák az esztergomi kereskedők, ezért nem tudnak árban konkurálni például a párkányi keresedőkkel. A céltudatos városi vezetés teljesen szaküzletében, VII., Erzsébet körút 9—11., New-Yorkpalota. Telefon: 345—110. A telefonhiéna Minden főváros kitermeli a maga külön embertípusát. Ez a típus mindenütt saját külön fővárosi öntudatával telítve iparkodik nemzetének méltó képviselője lenni. Sajnos, régen ismert tény, hogy erre a talán általános érvényű tételre nálunk található meg a szabályt erősítő kivétel. Megírták már ezt számtalanszor és igen sokan. Okait is kutatták, meg is állapították, hol ezt, hol azt. Az igazságot szerintem Szekfü Gyula írta meg a „Három nemzedék és ami utána következik“ c. művében. A mi fővárosunk embertípusa mindent csak nem magyar. Nézzünk meg, mondjunk száz átlagos, valódi fővárosi embert. Az állatokkal példázott rossz tulajdonságok hemzsegnek bennük. De bizony igazán utóbbi már pár perces pihenőre is vitriolba és unalomból elbomlasztott agyának váladékába helyezi a nyelvét, hogy hatóképessége ne csökkenjen. Szellemes tulajdonságuk még, hogy vagy névtelenek, vagy csak álnevük van. Működési területük pedig minden helyen a telefonállomás, ahol arra vállalkoztak emberek, hogy másokon segítsenek, másokat rendben tartsanak, kiszolgáljanak, vagy szórakoztassanak. Jaj neked rendőr, csendőr, katona, vasutas, mentő, postás, villamos, vagy autóbuszkalauz és vezető, színház, mozi vagy rádió! Mert ő mindenben talál hibát. Mindent leköp saját alacsonyrendűségének kritikájával. Mindenkit megrágalmaz a saját lelkéből kiindulva a legaljasabban. Minden menthető tévedésért bakó után kiált és folyton vért akar látni, de mindig csak a másét. És mindezt telefonon intézi, mert nem bír ellenvéleményt hallani és ezért mirigyei kiürítése után leteszi a kagylót. Az esetek felsorolását azt hiszem, nyugodtan mellőzhetjük. Azok száma sok millió, nézzen csak bárki kissé utána, nagyon el fog szomorodni. Csak azt kérdezzük az illetékesektől: Nem lehetne ezen segíteni? Nem lehetne kivadásztatni ezt a pár száz davadat a vezetékek ősbozótjából ? Utána pedig a sajtó nagy nyilvánossága előtt kipellengérezni vagy internálótáborba tenni pár évi kényszermunkára őket, hogy a nehéz testi munka fáradságában tisztuljanak meg? Érdemes volna ezzel is foglalkozni és a társadalmat a fővárosi „példaadó“- erkölcsöt itt is átmosogatni. Végül pedig azt sem kell külön bizonyítani, hogy nemzetvédelmi szempontból is milyen rendkívül fontos volna, az amúgy is beteg fővárosi lélek gyógyítása szempontjából ezek kiirtása. K. K. immmumMmmmm Kocsis rétikus szép, 16 és olcsó! Bpest, VB I., Erzsébeti-krt 28. Az udvarban. fiiiiinniiiiiiii Magyarország a magyaroké! kevésben találhatjuk meg a magyar embert jellemző szerénységet, nőtiszteletet, becsületességet; nem is beszélve a mindenkori igazmondásról, legkevésbbé az őszinteségről. Itt eljutottunk a fenti tényhez. De állapítsuk meg azonnal, hogy a hiéna állítólag csak dögevő. Ezzel szemben a telefonhiéna mindenbe belemaró, de semmit meg nem evő és semmit meg nem emésztő, saját rosszindulatából táplálkozó emlős, akinek a telefon nem a személyes érintkezés megkönnyítésére és a távolságok áthidalására, hanem mások idegzetének és életének tönkretételére való eszköz. Vannak köztük hím és nőneműek, ifjak és aggok, kezdők, haladók és tökéletesek. Ez az Könnyen, gyorsan és jól tennivallaszol a „Cosi e facile“ rendszerrel, amelyet Galerani A. Bonaventura adt elő a Rádióban minden szerdán. I. rész kezdők részére II. rész haladóknak Ara köteténkint 4,5 pengő. Megrendelhető kiadóhivatalunk útján. 1 E két mondattól, különösen a prímási város vár sokat, az újév hajnalán sorsának hajnalhasadását... Mit hoz a jövő? Esztergomnak az országot újjáépítő IV. Béla idején 17.003 lakosa volt, ma 18.000. A lakosság nagy része földmíves, kisiparos és kiskereskedő. Jelentősebb gyára csak egy van, a vitorlázó repülőgépgyár, amely ma már hetven munkással dolgozik. Erről egyszer majd bővebben. Idegenforgalmi hely, a város, ahol a történelmi emlékeken kívül az európai hírű modern strandfürdő hoz jelentősebb jövedelmet a városnak. Egyébként iskolaváros, ahol a diákok ezrei tanulnak, többek között három szerzetes iskolában, amelyek közül a bencéseké egyidős a magyarsággal. Itt tanult valamikor Szent Imre, az ország első trónörököse... Szerettünk volna szépet és vidám sorokat írni a mai Esztergomról, de hát a városnak három és félmillió pengő adóssága van... Féltő szeretettel és hálával kezeljük ezt a várost, hiszen történelmi levegővel táplált minket is, hiszen a feledhetetlen diákélet és az első küzdések emlékei tornyosulnak előttünk, amint magányosan kóborlunk a régi város kopott kövezetén. ... Az újra szabaddá vált Párkányból a villanylámpák százainak gyertyafényében félelmetesen bontakozik ki a bazilika és a Lipótbástya szilhuettje. Havas a téli táj. A Duna hatalmas jégpáncélokat sodor a hátán, melyek megtörnek a hídoszlopokon. Vájjon megtöbb-e ennek a nagymúltú városnak sivár jelene is? Mi mindenesetre bízunk ebben ... P .L.