Sorsunk. A Janus Pannonius Társaság folyóirata, 1942 (2. évfolyam, 1-8. szám)
1942 / 4. szám - Rónay György: Magyar regény - európai regény
268 RÓNAY GYÖRGYI MAGYAR REGÉNY ---- EURÓPAI REGÉNY utolsó, tragikus-fényes megdicsőülése. S a társadalmilag lecsúszó, új helyzetbe beilleszkedni sehogyan sem tudó nemesi figurák közül valaminő hasonló, „magyar" aláfestésű hangulat lebeg, mint az abszolutizmus fura alakjai körül. Az idő is mintha kettéhasadna: más a kor gyorsabb tempóra verő időszámítása, és más azé a nemességé, amely még a negyvennyolc előtti idők, vagy az abszolutizmus „megállóit történelmének“ ütemét őrzi. E lassabb folyású időben élők legigazabb életformája az emlékezés: kikapcsolódás az idegen vagy nyomasztó jelenből, regresszió, visszasüllyedés a múltba.• A fiatal Krúdy Gyula az ország egyik klasszikus dzsentristájáról jön. Onnét hozza, emlékeiben, vérében, örökségül, az életformává nemesedett emlékezést, az életnek, a tettnek ezen emlékezésen át való színpadias látását, onnét egyes alakjait s nemcsak alakjainak realitását, hanem legendájukat is, irrealitásukat, életükön túli élésüket, bizonyos fokú határtalanságukat, s mindazt, ami „modernnek" hat bennük, s ami annyira sajátosan magyar, annyira történelmien a miénk. Krúdy Kálmán históriájához bizonyára nem csak a rokonság tudata vonzotta, hanem a hangulat is: az abszolutizmus korának egyszerre időszerűvé vált hangulata. * Ifjú éveinek példaképe, mestere Mikszáth: az az író, akiben a magyar novella, magyar regény elindul „modern" útjaira. Szakít a megírtságnak azzal a feszességével, amely Justh Zsigmondot megbénította, szakít a Jókai retorikusabb hangnemével is: ahogyan szerkezetben az anekdota, úgy köti le magát stílusban a beszédszerűség mellett. Gyulai méltatlankodva emlegette a Galamb a kalitkában „komázó, operette-stílusát", mint Vajdánál, nála is mindenáron alapeszmét, logikus szerkezetet, „értelmet" keresett. Holott... „Hogy elvitt a mese! — írja egy helyütt oly jellemzően Mikszáth. — Akaratom ellen, mint az álom . .. Azért baj az ilyen diskurzus, hogy senki közbe nem szólhat. Szalad az ember emlékezete barázdárólbarázdára, mint az ördögmotolla". Persze ravaszkodás ez: nagyon is jól tudja Mikszáth, mikor s miért kalandozik el! Csakhogy ha tudatos is: nem a „cselekmény", nem is az alakok, a lélektan kényszeréből folyik a szerkezet. Az író fölébe került tárgyának viszonya hozzá lényegesen más, mint például az epikus Aranynak, Kemény Zsigmondnak a magáéhoz. Játékosabb, szinte kötekedőbb, szabadabb, nem vet korlátot kalandozó kedve elé a logika. Mint ahogy, — párhuzamosan, — a lírában is az indulat, szenvedély igazsága nyomul a klasszikus értelmi igazság helyébe, földúlva a szerkesztés szabályait, szakítva a kompozíció világosságával, a valóság eddigi mértékeivel, — Vajdánál látni, s mint ahogy a kritikában is, „a lét totalitását érző költő" eszménye kerül a klasszikus költő-ideál emelvényére, s ezt meg Asbóth János hirdeti, Vörösmartyra hivatkozva Petőfivel, Vajdát igazolva a népiességgel szemben. S Mikszáth hatása Krúdyra elsősorban ebből a szempontból fontos: újfajta kapcsolatát jelenti ő írónak s tárgyának, s új, közvetlenebb s egyben emlékezőbb hangját az elbeszélésnek. Emlékezet: nem programmszerűen, hanem valahogyan a hangsúlyában, a beszédszerűsége folytán emlékezet. De Mikszáth sejteti meg először élet, alakok fantasztikumát, irrealitását is, azt a furcsa misztikumot, amelyre, jellemzően, megint csak Asbóth János mutatott rá nála. Realistább Jókainál, s épp ez a realitása ad hitelt irrealitásának. * A belső igazság, az irrealitás, az álom kultusza mind erősebb, mind eszmélőbb, ahogyan időben előre haladunk. 1903-ban, a Jókai-ünnep alkalmából egyik kritikusunk ezt írja: Jókai iskolája ma ismét divatos. De nem