Sport és testnevelés, 1955 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1955-01-01 / 1. szám

A sport a béke szolgá­latában Új évet kezdtünk, új feladatokra készülünk. Sok szép és nagy feladat vár sportolóinkra, akik ezeken az új feladatokon keresztül már a leg­közelebbi, 1956-os olimpiai játékokra igyekeznek felkészülni, fejlődni, erősödni. Ahhoz, hogy a felkészülés megfelelően komoly legyen, sportolóinknak az eléjük kitűzött célok teljes jelentőségével tisztában kell lenniük. Bizonyosan tisztában is vannak azzal, hogy a ver­senyeiken, mérkőzéseiken nemcsak elismerést, di­csőséget szerezhetnek maguknak és hazájuknak a jó eredményekkel, hanem a béke nagy ügyét is szolgálják. Természetesen ez nemcsak a magyar sporto­lókra áll, hanem a világ valamennyi igazi, becsü­letes sportemberére. Az egész sportmozgalomra. Csak gondoljunk azokra a franciákra, akik e napokban, amikor éppen az ő küzdelmüket csodálja és sikerüket áhítja az egész békeszerető emberi­ség, lelkes szeretettel ünnepelték a náluk vendég­szereplő magyar sportolókat. Gondoljunk azokra a francia, nyugatnémet, angol és más nemzetiségű műkorcsolyázókra, akik e napokban azért igyekeznek elérni legjobb formá­jukat, hogy kiérdemeljék a kiküldetést a buda­pesti EB-re, ahol éppen olyan szeretettel várják őket, amilyennel Franciaországban fogadták a ma­gyar sport képviselőit. Az a szeretet, amely az igazi sportembereket világszerte összefűzi, a békét erősíti. A sport nagyszerű küzdelmeiért lelkesedő ifjúság nem véres viadalokban akarja kipróbálni, összemérni izmait feszegető, friss erőit és többek között ezért sem hallgat a háború aljas, sötét, ha­zug propagandistáira. Az olimpiai játékok évezredeken át világító eszméje is a békét hirdeti. Háború idején nem lob­ban fel az olimpiai tűz, aki azért küzd, hogy részt­­vehessen az olimpiai játékok ragyogó ünnepén, a békéért is küzd a világ minden táján. Tudjuk, hogy a legnagyobb sportgyőzelem, a legragyogóbb világcsúcs sem verheti ki a fegyvert azoknak kezéből, akiknek éppen a fegyver az üz­letük. De ezek a győzelmek, ezek az eredmények is erősítik a sport szeretetét az emberek millióiban, akik azután ennek révén egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ezzel pedig növekszik erejük és nö­vekszik a távolság is, mely elválasztja őket a béke ellenségeitől. Mint a szülőknek a gyermekeik iránt érzett szeretete, mint a gyermekeknek a szülők iránti szeretete, úgy válik eleven erővé a béke fenntar­tásában a sport szeretete is. De nemcsak az a szeretet, amely a legkiválób­bakat, a győzteseket, a csúcstartókat veszi körül világszerte, hanem az is, amely a sportpályára, tornacsarnokba, uszodába, vagy akár a hegyek közé viszi és ott — rendkívüli sikerek igénye nélkül — sportolásra készteti fiataljainkat és a kevésbé fiatalokat. A sportnak ez a szeretete a termelő munkán keresztül erősíti a béke hatalmas táborát, mert jobbá, eredményesebbé — amellett köny­­nyebbé, vidámabbá — teszi azt a munkát, amely­nek alapja a béke, célja az egyre szebb, biztonsá­gosabb, szabad emberi élet. A béke ellenségei olykor elárulják, hgy félnek a sporttól. Néha igyekeznek megakadályozni, hogy a sportolók találkozzanak egymással és örüljenek e találkozásoknak, összemérjék erejüket és a vesz­tes csókkal üdvözölje a győztest. A béke ellenségei azt szeretnék, ha a népek gyűlölnék egymást. De ismerik a sportban rejlő nagy erőt, ezért csak rit­kán és rendszerint akkor is eredménytelenül pró­bálják meggátolni a világ sportolóinak találkozá­sait, melyek mindig a béke ünnepnapjai. 1955-ben már­­az 1956-os olimpiára készülnek a magyar sport legjobbjai. Éppen úgy, mint min­denütt a világon a legkiválóbb sportolók. Készülő­désük, minden versenyük, mérkőzésük a melbour­­nei olimpiára emlékezteti a sport híveit világszerte. A béke ellenségei azt szeretnék, ha a népek hozzászoknának a háború gondolatához, beletörőd­nének, hogy a háború elkerülhetetlen. De a sport az 1956-os olimpia felé, a béke felé tereli a népek gondolatait. A sport a békét, az életet szolgálja és minden becsületes sportoló a béke harcosa.

Next