Sport és testnevelés, 1955 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1955-01-01 / 1. szám
A sport a béke szolgálatában Új évet kezdtünk, új feladatokra készülünk. Sok szép és nagy feladat vár sportolóinkra, akik ezeken az új feladatokon keresztül már a legközelebbi, 1956-os olimpiai játékokra igyekeznek felkészülni, fejlődni, erősödni. Ahhoz, hogy a felkészülés megfelelően komoly legyen, sportolóinknak az eléjük kitűzött célok teljes jelentőségével tisztában kell lenniük. Bizonyosan tisztában is vannak azzal, hogy a versenyeiken, mérkőzéseiken nemcsak elismerést, dicsőséget szerezhetnek maguknak és hazájuknak a jó eredményekkel, hanem a béke nagy ügyét is szolgálják. Természetesen ez nemcsak a magyar sportolókra áll, hanem a világ valamennyi igazi, becsületes sportemberére. Az egész sportmozgalomra. Csak gondoljunk azokra a franciákra, akik e napokban, amikor éppen az ő küzdelmüket csodálja és sikerüket áhítja az egész békeszerető emberiség, lelkes szeretettel ünnepelték a náluk vendégszereplő magyar sportolókat. Gondoljunk azokra a francia, nyugatnémet, angol és más nemzetiségű műkorcsolyázókra, akik e napokban azért igyekeznek elérni legjobb formájukat, hogy kiérdemeljék a kiküldetést a budapesti EB-re, ahol éppen olyan szeretettel várják őket, amilyennel Franciaországban fogadták a magyar sport képviselőit. Az a szeretet, amely az igazi sportembereket világszerte összefűzi, a békét erősíti. A sport nagyszerű küzdelmeiért lelkesedő ifjúság nem véres viadalokban akarja kipróbálni, összemérni izmait feszegető, friss erőit és többek között ezért sem hallgat a háború aljas, sötét, hazug propagandistáira. Az olimpiai játékok évezredeken át világító eszméje is a békét hirdeti. Háború idején nem lobban fel az olimpiai tűz, aki azért küzd, hogy résztvehessen az olimpiai játékok ragyogó ünnepén, a békéért is küzd a világ minden táján. Tudjuk, hogy a legnagyobb sportgyőzelem, a legragyogóbb világcsúcs sem verheti ki a fegyvert azoknak kezéből, akiknek éppen a fegyver az üzletük. De ezek a győzelmek, ezek az eredmények is erősítik a sport szeretetét az emberek millióiban, akik azután ennek révén egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ezzel pedig növekszik erejük és növekszik a távolság is, mely elválasztja őket a béke ellenségeitől. Mint a szülőknek a gyermekeik iránt érzett szeretete, mint a gyermekeknek a szülők iránti szeretete, úgy válik eleven erővé a béke fenntartásában a sport szeretete is. De nemcsak az a szeretet, amely a legkiválóbbakat, a győzteseket, a csúcstartókat veszi körül világszerte, hanem az is, amely a sportpályára, tornacsarnokba, uszodába, vagy akár a hegyek közé viszi és ott — rendkívüli sikerek igénye nélkül — sportolásra készteti fiataljainkat és a kevésbé fiatalokat. A sportnak ez a szeretete a termelő munkán keresztül erősíti a béke hatalmas táborát, mert jobbá, eredményesebbé — amellett könynyebbé, vidámabbá — teszi azt a munkát, amelynek alapja a béke, célja az egyre szebb, biztonságosabb, szabad emberi élet. A béke ellenségei olykor elárulják, hgy félnek a sporttól. Néha igyekeznek megakadályozni, hogy a sportolók találkozzanak egymással és örüljenek e találkozásoknak, összemérjék erejüket és a vesztes csókkal üdvözölje a győztest. A béke ellenségei azt szeretnék, ha a népek gyűlölnék egymást. De ismerik a sportban rejlő nagy erőt, ezért csak ritkán és rendszerint akkor is eredménytelenül próbálják meggátolni a világ sportolóinak találkozásait, melyek mindig a béke ünnepnapjai. 1955-ben máraz 1956-os olimpiára készülnek a magyar sport legjobbjai. Éppen úgy, mint mindenütt a világon a legkiválóbb sportolók. Készülődésük, minden versenyük, mérkőzésük a melbournei olimpiára emlékezteti a sport híveit világszerte. A béke ellenségei azt szeretnék, ha a népek hozzászoknának a háború gondolatához, beletörődnének, hogy a háború elkerülhetetlen. De a sport az 1956-os olimpia felé, a béke felé tereli a népek gondolatait. A sport a békét, az életet szolgálja és minden becsületes sportoló a béke harcosa.