Sport és testnevelés, 1955 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1955-01-01 / 1. szám

2 Jégkorongsportunk jelene jövője Mikor e sorokat írjuk, már befejeződtek a felnőttek jégkorongbajnokságában az I. forduló küzdelmei, melyek érdemleges tapasztalatait már nyugodtan levonhatjuk és a nyilvánosság elé tárhatjuk, hogy így megvilágítsuk jégkorongsportunk helyzetét, lehetőségeit és esélyeit. A jégkorongsport lehetőségei három, egymással szorosan összefüggő vonalon tehetők vizsgálat tárgyává: 1. pályakérdés, 2. felszerelés, 3. tömegesítés kérdése. 1. Pályakérdés: Magyarországon egyetlen műjégpálya van, melyet általában november elejétől február végéig üzemeltetnek, tehát összesen az év egyharmad részében. Négy hónap alatt a jégsport három ágának — a gyorskorcsolyának, a műkorcsolyának és a jégkorongnak — kell ezen az egyetlen műjégpályán otthont, edzési és természetesen versenylehetőséget biztosítani. De nem szabad megfeledkezni azokról a nagy tömegekről sem, melyek a műjégpályát, mint szórakozóhelyet keresik fel. Azért sem szabad megfeledkezni róluk, mert a műjégpályát, ezt a sportlétesítményt tulajdonképpen a szórakozást kereső korcsolyázó tömegek tartják fenn. A sportnak azonban emiatt nagyonnagyon sokat kell eltűrnie. Az 1954. évi bajnokságot, Béke Kupát, Esti Budapest Kupát (NB I. felnőtt, tartalék, ifjúsági) úgy kellett lejátszanunk, hogy a sportkörök a műjégpálya egész üzemeltetése alatt mindössze 3—4 edzési alkalmat kaptak. Ehhez kommentár nem kell. Az idén a helyzet már sokat javult, mert a sportkörök a bajnokság megkezdése előtt és az I. forduló lezajlása alatt átlagban 6-7 egyórás edzési lehetőséget kaptak. Ez számra— különösen a múlthoz képest — igen magasnak látszik, de rögtön kisebb az értéke, ha tekintetbe vesszük azt, hogy kb a fele közös edzés volt (1 óra két sportkör részére) és az első edzések felfestetlen pályán, minden kritikán aluli jégen zajlottak le. A bajnoki mérkőzések 50 százalékát sajnos ugyanilyen minőségű jégen kellett lejátszani. A második mérkőzést játszó csapatok ugyanis sohasem kaphatnak friss jeget, hanem az első mérkőzés küzdelmeitől agyonszántott jégen kell lejátszaniuk a mérkőzést. A műjégpálya igazgatója szerint a mai gépi berendezéssel és munkáslétszámmal ötnegyed óra szükséges a 30X60 m jégfelület felhúzásához úgy, hogy akkor ő maga, az igazgató is havat lapátol. Erről nem egyszer magam is meggyőződtem. El kell mondanom, hogy Kelet-Németországban Seelenbinder Halléban ugyanezt a munkát 10 perc alatt végzik el, amit saját szememmel tapasztaltam. A különbség tehát elég nagy. Arról, hogy az edzők az edzéseiket rendszerint túl hangos gépzene mellett kénytelenek vezetni, nem is érdemes beszélni. 2. Felszerelés: Azok, akik e sportágat ismerik és gyorsasága, keménysége miatt szívesen űzik, tudják, hogy a jégkorongozó alsó szerelése milyen célokat szolgál. A szerelésnek nálunk az a feladata, hogy a testet mgvédje mindennemű roncsolás vagy törés ellen. A második követelmény az, hogy könnyű legyen és ne akadályozzon a mozgásban. Sportolóink zöme még ma is 10— 15 éves elavult, vagy házilag, saját maga által átalakított alsó szerelésben játszik. Ez a hiányosság azután helytelen irányba terelte a játékmodort. A testtel való játékot — ami helyes — eltérítette a bottal történő akasztásra — ami helytelen, mert szabálytalan és kiállítás jár érte. Arról, hogy a lövésbe beleálljon a hátvéd, nem is lehet szó, a hiányos szerelés miatt. Más lapra tartozik a korcsolya és az ütő kérdése. Ezekből az utolsó két évben, ha nem is elégséges, de elég szép mennyiségben kaptunk. A mennyiség tűrhető, de a minőséggel még mindig baj van. A két sportszerből Kanadában egyedülálló minőséget gyártanak. A VB-nyertes Szovjetunió is ezt használja. Bár tudomásul kell venni a kanadai import nehézségeit, de nem fogadhatjuk el helyesnek azt az állítólagos pénzügyminisztériumi utasítást, hogy a téli sportszert és sporteszközt csak télen, nyárit pedig csak nyáron szabad importálni, mert ez a mi sportágunkban azt eredményezi, hogy azt a minimálist, amire égetően szükségünk van az idény elején, évek óta csak az idény derekán, vagy még később kapjuk meg, s emiatt főleg az ütőket illetőleg kimondhatatlan nehézségekkel küzdünk. 3. A tömegesítés kérdése: ez szorosan összefügg a minőségi utánpótlás biztosításának kérdésével. Az OTSB az utolsó két évben operatív intézkedésekkel is igyekezett a jégkorongsport színvonalának emelését elősegíteni. Jelentős lépés volt Berlin, a sztalinogorodi edzőtábor, a budapesti nemzetközi torna. Ezek az események természetszerűleg azzal a következménnyel jártak, hogy a fiatalság tömegesen akart bekapcsolódni e sportágba. De ez a megmozdulás nagyon nehéz feladat elé állította a sportköröket és az edzőket az előbb vázolt helyzet miatt és így a legtöbb esetben nehéz szívvel, bár, kénytelenek voltak elutasító választ adni a jelentkező fiataloknak. Mindez az bizonyítja, hogy sportágunk problémái nem azonosak egyetlen más sportág problémáival sem. Mi a pálya és a szerelés elégtelensége miatt képtelenek vagyunk gyakorlati eredményeket elérni a tömegesítés területén. A pályakerdésen ez évben már valamit segített a Budafoki úti fedett edzőcsarnok 18X13 méteres jégfelülete, ahol sportköreink bár nem a kívánt mértékben, de egész éven át — másfél hónap kivételével — edzési lehetőséget kaptak. A fedett edzőcsarnok hatása már erősen megmutatkozott a bajnokság I. fordulójában. Az 1954. évi bajnokság és a nemzetközi mérkőzések tapasztalatait összegyűjtve, az edzők megvitatták a hiányosságokat és kijelölték azt az utat, amelyre a fejlődés érdekében a legsürgősebben rá kell lépni. Ez nagy vonalakban a következő volt: fiatalítás (ezt volt hivatott közvetve elősegíteni az OTSB 8800. számú, az edzőjátékosokra vonatkozó rendelete is), a korcsolyázó technika és gyorsaság, valamint a bottechnika növelése, végül a játékosok rászoktatása a testtel való játékra. Igen fontos elhatározás volt az is, hogy a nyári alapozó edzéseket kötelezővé tették. A jégkorongozók egész nyáron valóban szorgalmasan résztvettek