Sportélet, 1966 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1966-01-01 / 1. szám
KÖVETKEZETESEN, VÉGLETEK NÉLKÜL A Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsának legutóbbi ülése megtárgyalta „A sportegyesületi nevelőmunka néhány kérdéséről szóló előterjesztést. A tanács és az MTI Országos Elnöksége másködésének eddigi két esztendeje alatt több bajtározatában, állásfoglalásában érintette már a fiatalok testedzéséhez kapcsolódó nevelési tevékenység néhány területét de a kérdés átfogó, összegező rendezésére ez volt az első — és mindjárt írjuk ide: előrelépést ígérő — vállalkozás. A téma körül kialakult csaknem öt órás vita, a felszólalások magvas mondanivalója és magas hőfokú hívein jelezte, hogy felső sportszervünnk megoldásra érett feladatának tekinti az ifjúság sportbelli jellemformálásának magasabb szintű munkálását. A nevelés sokszínű és szerteágazó, akárcsak ifjúságunk érdeklődése, alaptermészete, hajlama. A fiatalok erkölcsi arculatának, magatartási formáinak kialakítása éppen ezért bonyolult feladat, s műhelyeit elsősorban a családi otthon, az iskola, a munkahely, és az ifjúsági, politikai, társadalmi szervezetek jelentik. Helyénvaló az a megfogalmazás, mely szerint a szocialista társadalomban a felnövő nemzedék nevelése az egész közösség ügye, s ehhez kell hozzájárulnia, a maga sajátos eszközeivel, a sportmozgalomnak is. Az egyesületekbe, klubokba tömörült fiatalok körében kifejtett nevelői tevékenység célja kettős: egyrészt feléleszteni és erőssé kovácsolni a versenyzőkben a testedzés, a választott sportág szeretetét, megtanítani küzdeni a közös célokért, csapatuk sikeréért, a sportköri, vagy éppen a nemzeti színek győzelmiéért. A másik cél a jellemformálás irányába múltat. Olyan tulajdonságok ébrednek és fejlődnek ki a Versenyzőkben a rendszeres sportmárka közben mint az akaraterő, a küzdemitudás, a következetesség, a türelem, a megfontoltság, a célratörés, a bátorság, a társak segítése, a közös célokért való áldozatvállalást, stb. Ezeket az akaratierkölcsi vonásokat, kell a nevelőmunka keretében a szocialista eszmeiség irányába hajlítani, s a kettős célért kifejtett fáradozás eredményeként olyan fiatalokat felnevelni, akik a dolgos életre való fizikai-testi felkészülés mellett eljutnak a szellemi gazdagság és erkölcsi tisztaság magaslataira is. A nevelés sokszálú tennivalója nem egyszerűsödik le a sportmunkában sem. A különböző típusú egyesületeknél más-más korosztályú versenyzők oktatása folyik; az eltérő előképzettség és sportbeli tudás, a differenciált célok, az azok elérésére választott eszközök változatossága, a városi, vagy falusi környezet, és megannyi más tényező nyilvánvalóvá teszik, hogy a tudat- és jellemformálás sportbeli útjai nincsenek simára kövezve. De éppen a feladat bonyolultsága jelzi azt, hogy szélesek, gazdagok a nevelési munka lehetőségei is. Észszerű lenne megvizsgálni, hogy a válogatott kereteikben, a nagyobb klubokban megalapozottak, céljaiban határozottak, elveiben következetesek-e a jelenleg alkalmazott nevelési módszerek. Ha igen, széles körben kívánatos lenne tudatosítani a kedvező tapasztalatokat. Ha nem, halogatás nélkül intézkedéseket kellene tenni a káros szemlélet és a hibás gyakorlat kiigazítására. Indokolt hangsúllyal mondta ki a tanácsülés, hogy az egyesületekben folyó nevelőmunka legyen összhangban a sportmozgalom sajátosságaival, jellegével, ugyanakkor azonban kerülje el a szélsőségeket. Vannak ugyanis olyan nézetek, amelyek a sport nevelési feladatát csupán a fizikai felkészítésre egyszerűsítik le, s megfeledkeznek az akarati tulajdonságok, apjaink sportmozgalmában a kedvező jelenségek vannak túlsúlyban. A sportolók és sportvezetők nagy többsége becsületesen helyt áll a termelő munkáiban, az edzésekkel és versenyzéssel járó elfoglaltság mellett is talál módot arra, hogy képezze magát, s hogy társadalmi, vagy tömegszervezeti funkciójában eljárva fáradozzék közösségügyekért. A kedvező, tiszta képet azonban kissé elhomályosítja néhány riasztó jelenség, itt-ott fellelhető helytelen, szemlélet. A sportvezetők között — ki kell mondani — vannak páran olyanok, akik képmutatásra, alakoskodásra, vagy éppen csalásra biztatják versenyzőiket a vélt egyesületi érdekek védelmében. Egyesek könyvelési bűvészmutatvánnyá teremtenek illegális pénzügyi alapot homályos céljaik eléréséhez, mások anyagi és egyéb előnyökkel bírják rá a jobb képességekkel rendelkező sportolókat, hogy elhagyják egyesületüket. Van olyan gazdasági vezető, aki a helytelenül értelmezett sporttámogatástól indítva engedi, hogy a versenyző, játékos a mérkőzés előtt, illetve utána napon ne jelenjék meg munkahelyein, s mikor a sportoló fegyelmet sért a magatartásával, vagy indokolatlan követeléssel áll elő, intelem és elutasítás helyett elnéző váillveregetéssel válaszol. Nem kell példáért a szomszédba menni egyik megyéből sem ahhoz, hogy találjunk olyan alsóbb szintű bajnokságokban szereplő sportolókat, akik — az élsport példájára — a teremformálás annyira fontos követelményeiről. A másik, ezzel ellentétes végletet az az szemlélet jeleníti, mely szerint az ifjúság nevelésének teljes terhét és felelősségét a sportmozgalomra kell áthárítani. A középút nyilvánvalóan a két szélsőséges álláspont között van: a testedzés iránti igény kielégítése teljes egészében a sportmozgalomra tartozik, de a mozgalom csak partnerként jelentkezhetnk más nevelési fórumok mellett az olyan jellemvonások kialakításában, mint a hazaszeretet, a becsületesség, a törvények tiszteletben tartása, a munkában való helytállás, a kommunista eszmék megismerése és elfogadása. A világ- és olimpiai bajnokságok, a nemzetközi sikerek fényei mellett is árnyék vetődik arra a sportmunkára, mely nem igazít a fiatalok jellemén, emberségén. S a szerényebb eredmények ellenére sem téveszt célt az a testedzési tevékenység, amely olyan fiatalokat nevel, akiknél a jellemes benső és az alkotó munka nem jelszó csupán, hanem tudatos igény, eleven valóság. A sport nevelési funkciói ez ideig jórészt a szakosztályok mellett működő edzőkre hárultak. Az ő munkájukat nélkülözni nem lehet ezután sem, de szélesíteni kell a sort, mely a felügyelet és iránymutatás szándékával a fiatalok mellé felsorakozik. A sportolók jellemének pallérozása a sportkörökben, szakszövetségekben, a testnevelési és sportszövetségek szerveiben kollektív feladatként jelentkezik, s a vezetés minden személye érezze megtisztelő kötelességének a helyes nevelési elvek népszerűsítését, az általános erkölcsi tételek érvényesülésének elősegítését. S ha elfogadjuk valósnak azt a tételt, hogy a sportoló ifjúság nevelése valamennyi sportvezető közös feladata, nyilvánvaló, hogy ennek eredményességéhez előfeltétel a sportvezetők, edzők, aktívák megfelelő képzettsége, jellemszilárdsága, erkölcsi tartása. A sokszorosan bizonyított igazság kora is vízzé válik annak ajkain, aki nem a hirdetett elvek szerint él, aki magatartásával, élete példájával nem erősíti meg az általa hangoztatott nézeteket. N 1